Somogyország, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-13 / 10. szám

4 SOMOGYORSZÄG Vasárnap, 1957. január 13. CSELÉDSORSOT ISMÉT? A tsz-ekből kilépett szegény parasztok jövőjéről /"’saknem másfélezer hold gazdái voltak a hedre­­helyi Búzakalász tagjai. 1956 zavartkeltő őszén úgy döntöttek, hogy mind a száztizenöt család ismét a maga gazdája lesz. Nem mondjuk, nem mondhatjuk, hogy tejjel-mézzel folyó kánaán volt ez a szövetkezet. Lassan, nagyon lassan kezdett erőre kapni a tsz, sok munkát, fáradságot, pénzt emésztett föl a gazdaság megalapozása. A tagság nem forrott még össze, hiszen az ötvenhármas kilépési hullám, meg az ötvenötös felfejlesztés újra meg újra megzavarta a kialakuló egységet. A tengernyi gond, a tagság egy részének erőszakos toborzása ellenére is biztosította a szövet­kezet a megélhetést a tagok számára. Mégis voltak itt gazdasági bajok, amelyek két kézzel ragadták meg a szövetkezet lélekharangjának kötelét. A feloszlatás­nál politikai okok is nyomtak a latban. Budavári Dá­niel esendőr-kulák önkényesen elfoglalta a szövetke­zet egyik épületét s a többi kulák is nagyon felbáto­rodott. A szövetkezeti tagok pedig megadták magukat a sorsnak. Mi lesz velük? Az egykori középparasztok bizako­dóak. Szentül hiszik, hogy jobban megélnek, mint mi­előtt a tsz-be léptek. Jakab György két lovát megkap­ta a közösből, a négy felnőtt családtagnak lesz mun­kalehetősége, de kenyere is a 16 holdas gazdaságban. Berki József nem panaszkodik a szövetkezeti életre, de nem fél az egyéni sorstól sem. Gazdasági felszere­lését visszakapta, s míg lovakat nem tud venni, szarvasmarhákkal műveli meg tíz holdját. így számít Kuka József, Hegyi István és még sokan mások. De milyen élet vár az egykori cselédekre? Azokra, akik negyvenöt előtt Márfy-uraságnál, gróf Festetlek Kristófnál, vagy a falu kulákjainál szolgáltak? Mihez kezdenek azok a gazdák, akiknek van ugyan igavonó­juk, de kevés a földjük. így van pl. Kovács György volt cseléd. Az öttagú családot nehezen tartja el az a néhány hold, amelyet 45-ben kapott. Föld kellene ne­ki, s ám ha a felajánlott földek régi gazdáik kezére kerülnek, érdemes lesz-e tőlük részesművelésre át­venni? Vagy bírja-e majd fizetni a földhasználati dí­jat? Mennyi aggasztó kérdés ... Nem rózsásabb azok­nak a helyzete sem, akik igás jószág és felszerelés nélkül állnak párholdas parcellájuk cövekje mellett. Pethes Józsefnek (B) is igavonót kellene venni, de ma nincs miből, s ki tudja, a három és fél hold mikor »terem« számosállatot. S ha ő és a többi néhány hol­das gazda szert is tud tenni valamikor igavonóra, jut-e elég föld a takarmánynak is, meg a kenyérnek is. Es vajon ki merné nyugodt lelkiismerettel állítani, hogy életképesek lesznek ezek a törpegazdaságok, amelye­ket most hasítanak ki a szövetkezeti föld nagy testé­ből? Nem kell találgatnunk, hiszen a történelem tanús­kodott már a szegényparasztok nehéz életéről. Fogat nincs, a pár holdat mással kell megszántatni, gyak­ran uzsorás áron. Kevés a föld, sok a munkáskéz, má­sutt kell valami tennivaló utánnézni. Ma az állami gazdaságok, gépállomások nem tudnak kenyeret adni a falu minden szegényparasztjának. Az iparhoz veze­tő út is el van zárva, sőt várható, hogy a különféle üzemek, vállalatok is hazaküldik azokat a dolgozóikat, akiket néhány évvel ezelőtt az eke szarvától szólított el a túlzott iparosítás. Anélkül, hogy jóslásokba bocsát­koznánk, állítjuk: a falun ismét fellángol a létért ví­vott kemény -küzdelem. És az is előrelátható, hogy eb­ben a harcban nem a tehetősebbnek, nem az erősebb­nek jut a tengernyi szenvedés és milliónyi keserv. Ne­kik, a jobbmódúaknak nyilván hasznot hajt a szegény­parasztok foglalkoztatása. Bizonyos, hogy Dezső Jó­zsef középparaszt nem fizet rá arra, hogy már most is alkalmazza Halasi Imrét. De Halasi nem talál a ke­nyérkérdésre más megoldást — enni kell a hat apró gyereknek. Tóth Ferenc (Birge) kulák sem hullat köny­­nyet a tsz szétoszlása miatt, amelyben neki is része volt. Sőt örül neki, hogy anlncstelenné váló tsz-tagok most ismét hozzá kényszerülnek. Tóth Jánost és Far­kas Józsefnét máris édesgette magához. Ezt teszi Papp József, Kozma János (ábsó) és a többi kulák is. Mind­nyájan abban reménykednek — ha csak a nemrégiben megjelent kormánynyilatkozat le nem hűtötte lelken­­dezésüket —, hogy visszakapják egykori negyven— ötven holdjaikat, amelyet persze nem maguk, hanem a cselédek művelnének meg. Avagy elhiszi valaki Hed­­rehelyen, hogy a falu egyik legnagyobb kulák ja, Hor­váth József (csendőr) azért töri magát a földért, mint­ha ő akarna benne minden munkát elvégezni? Most tele szájjal követeli: 30 holdat mérjenek ki neki a Bú­zakalász gabonatáblájából. Az biztos, hogy nem ő és családja süttetné magát a nyári nappal a gabonatáb­lán. Reméljük azonban, hogy lesz olyan hatalom Hed­­rehelyen, amely érvényt szerez annak az igazságnak, hogy ki hol vetett, ott arat. Igen, ez a sivár valóság. Ne szépítsük a dolgot, mond­juk meg nyíltan: keseeves, küzdelmes életnek vágnak neki a szövetkezetből kilépett, vagy a feloszlott szövet­kezetek romjain töprengő szegényparasztok. Az élet mutatja, hogy siétve csapnak le rájuk a megmaradt, éledező vagy talpraállni akaró kulákok, bennük jó pré­dát, olcsó munkaerőt remélve. Érthető, hogy ezt a kí­sérletet éppen a falusi szegénység érdekében meghiú­sítja államunk. Lehetséges, hogy földigényük pillanat­nyilag kielégül. Élhet bennük a remény, hogy a tarta­lékterületből nem a kulákok, hanem ők jussolnak. Ez sem adhat azonban biztos létalapot nekik. Mert ahogy a család szaporodik, a gyermekek felnőnek, a kisbirtok tovább aprózódik. A kisparasztnak nem lesz ereje ah­hoz, hogy tartsa a versenyt a megfelelő beruházással rendelkező középparaszti gazdaságokkal, még kevésbé a mezőgazdaság szocialista szektorával. Mi hát a kive­zető út? Megmondjuk nyíltan még akkor is, ha Hed­­rehelyen sokan nem adnak ma még hitelt e szónak: a szövetkezet. A szövetkezés bármilyen formája meg­menti a szegényparasztot a kizsákmányolástól, meg­védi az igauzsora ellen. Nem kell kepéstarlón keres­nie kenyerét, mert amit közösen elvetnek, azt közösen, maguk részére le is arathatják. Nem kell osztozniuk a tulajdonossal a terményen, mert amit megtermeltek, annak nemcsak fele, vagy harmada, hanem az összes az övék. A szövetkezetben nemcsak a munka, hanem annak gyümölcse is azé, aki szántja a barázdát, veti a magot, s aratja az érettkalászokat. A Búzakalászba tömörült szegényparasztok jelentős része csalódott saját szövetkezetében, nem váltották, nem válthatták valóra szép elképzeléseiket a közösben saját jólétüket illetően. Ez nem a szövetkezés számlá­jára Írandó — ez a saját szövetkezetük és a múlt ká­ros gazdaságpolitikájának a bűne. E hibákat azonban örökre elsodorta az idő. Ma már és a jövőben valóban olyanná válhat minden szövetkezet, amilyenné tagjai akarják formálni. Ezért érdemes szövetkezni! Nincs más nyitja a szegényparasztok életkérdése végleges megoldásának, mint a szövetkezés. Ennek felismerésé­hez előbb-utóbb eljutnak a hedrehelyiek is, nem a fel­ső szervek által alkalmazott kényszer hatására — erre nem kerülhet sor —, hanem az élet parancsa fogja ve­lük ezt megértetni. Addig is az a javaslatunk: a földek szétosztásánál — a középparasztokkal egyetértve — ügyeljenek arra, hogy a szegényparasztok lehetőleg egymás mellé kerüljenek. így ha valamikor szövetkez­ni akarnak — vagy akár gépi szántásra akarnak tár­sulni —■, nem bolygatja fel az egész határt a tagosítás. TVehéz helyzetbe kerültek a szövetkezetekből kilé­­pett vagy kisodort szegényparasztok. Ma, hol­nap, holnapután és még hosszú ideig az ő sorsuk lesz a falun a legnagyobb gond. Biztosan törődik velük az állam, s ők is keressék, kutassák életük megalapozá­sának útjait, módjait. KUTAS JÓZSEF EMBEREK A HAVASON Magyar film Országszerte telt házak előtt játsszák mozijaink e filmkölte­ményt. Felmerülhetne az a gondo­lat bennünk, hogy a nagy nép­szerűség oka talán az, hogy ez a film is feketelistán volt, s az em­berek ebből kifolyólag szenzációt várnak az újrajátszástól. Hát ha szenzációt nem is, de egy nemes, nagyszerű filmalkotást felfedez­het a filmmel a mozilátogató. A témája nagyon egyszerű. Olyan, mint az élet, a ködbevesző havasok világában. Itt éli Csutak Gergely székely favágó a havasi emberek nehéz életét. Szomszédai: a háza mellett meredő sziklafal és az erdőrengeteg. Gondját, örömét a család adja, legfőképpen a kisfia, kicsi Gergő. A becsületes lélek egyszerűségével mutatja be Gergő fiát a tavaszi havasnak, s annak lakóinak, a fának, a madárnak, az őznek, s a sok időket megélt Marci bácsinak, mivel ezek ugyanúgy a havasi életet élik, mint majd kicsi Gergő. Az idő közben jár a hava­son, emberek és fák felett egy­aránt. A hegyvilágba is behatol a pénz. az Árbor fakitermelő rész­vénytársaság formájában, mely romlásba viszi Csutak Gergely családját. A részvénytársaság egyik vezetője ugyanis szemet vet Ger­gely élete páriára, a hallgatag An­nára. Egy előnyös ajánlattal a részvénytársaság székhelyére köl­tözteti Gergelyeket, hogy alkalom­­adtán lecsanhasson Annára. Csu­tak Gergely veszedelmet érez, kü­lönösen amikor látia, hogy az ed­di ei sorstársai, a többi havasi em­berek nem állnak szóba a pénz emberével. De hát faluban venni házat.. . ehhez pénz kell. Anna indítja el a tragédiasorozatot, ami­kor rágyújtja a házat az erősza­koskodó emberre. Menekülnie kell kisfiával együtt. A sziklás, erdei úton megcsúszik, lezuhan az út­ról, megbetegszik. Gergely harcba indul az asszo­nyáért, a kisfia anyjáért, fel egye­nesen az égig. A legfőbb segítsé­get a -Somolyói Máriától-« várja, akit szívbéli ajándékokkal és za­rándoklattal akarnak megnyerni. Ám, hiába. Hiába vizsgálja a híres kolozsvári orvos-specialista is An­nát, az már a halál karmaiban van. Egyetlen kívánsága az élettől búcsúzó asszonynak, hogy holta után a havason pihenhessen. Ger­gely hazaviszi a holt asszonyt s havasi földbe temeti — aztán pon­tot tesz a részvénytársaság vezető­je életére megöli. Gyilkol. Gyilkos nem maradhat büntetlen, a tör­vény szigorú, a paragrafus nem változik meg még a havasi embe­rek könyörgésére sem. Csutak Gergelyből fegyenc lesz, aki előtt ott sötétlik a tíz év bün­tetés és a kisfia jövője. Megszökik, a csendőrök meglövik. A tragédia teljes lett, elment Anna után, de kicsi Gergőt itt hagyta a havasra és lakóira. A film elején van egy epizód, amelyben az egyik havasi ember kiáll a szikla ormára és hírül adja a havasok népének, hogy „embe­rek a havason — figyeljetek ide ...“ Nyirő József ilyen hír­kiáltó szerepre vállalkozott a ma­roknyi székely földjén, mert ki­csi Gergőkkel és Üdő Mártonok­kal adatta tudtul, hogy veszendő­ben van ez a nép. A film nagy művészi erővel ele­veníti fel Nyirő novelláinak s egy­ben a havasok népének világát. A kép, melyet a hegyi emberről raj­zol, reális, mert ha tartalmaz is idealista elemeket, azok szorosan összefüggenek a realitásból eredő témával. Az a tény, hogy Csutak Gergely foggal-körömmel küzd a családjáért, beletartozik a filmbe, az pedig, hogy Csiksomlyói zarán­dok-kálváriát jár bele kell, hogy tartozzon, mert enélkül nem az igazi havasi embert láthatnánk. Az „Emberek a havason“ nem hiába kapta 1942-ben a velencei filmfesztivál első díját, a filmszak­ma egyik nagy kitüntetését. Szőts István kiváló, nagykultúrájú ren­dezői munkája és a színészi ala­kítások jogossá tették e kitünte­tésre. Görbe János Csutak Ger­gely alakjában azonosértékű volt a Nyirő József által megrajzolt fa­vágóval. Bihari József Üdő Már­tonja az elképzelhető legjobb volt. Akár idős pásztor-bölcsessége, akár a gyerekes öregember naívsá­­ga egyaránt meghatotta a nézőt. Szellay Alice remekül élte a hall­gatag Annát. Csupán az volt el­ütő, hogy nem a székely nyelvjá­rást beszélte, mint a többi havasi ember. Ezzel egy kicsit kikapcsol­ta magát a környezetből A film­nek egyébként az egyik legna­gyobb érdeme, hogy a megfelelő dialógusok az ízletes székely nyelv­járás szerint hangzanak el Az operatőr a szép tájfelvételek­kel maradandó emléket hagy a nézőben a havasok veszélyesen szép világából. Farkas Ferenc ze­néje a legnagyobb mértékben al­kalmazkodik a témához. E film láttán csak megerősödik bennünk a kérdés, vajon hány ilyen film van sarokba állítva?- király TÉLI KÉPEK A FALURÓL Valamikor sokat olvastam külön­böző könyvekből, folyóiratokból és más egyéb irományokból a magyar faluról, a földművelő nép téli életé­ről. Ezek az írások — többségükben *— a téli falut, a falusi parasztembert az alvó medvéhez hasonlították, amely a hosszúnyakú telet tétlenül alussza át barlangjában és csak ta­vasszal, az éltető nap sugarainak hi­­vogatására cammog elő. Voltak olyan „el/mélkedők“ is akik télen na lőtt faluról, és gondtalanul heverő parasztokról beszéltek. Meg kell mondani, akik ilyen idült festettek a faluról, a falusi paraszt életéről, azok nem ismerték a falusi paraszti sorsot, nem igen láttak szorgos falusi parasztembere­ket. Az ilyen írások — az élettől el­szakadva — elképzelésekből, túlzott fantázia alapján születtek. A falu­nak csupán csak egy kis rétegére voltak találóak, a Petőfi magyar nemeséhez hasonló dologialan nagy parasztokra. A falu dolgos népe nem alussza át a telet: éven át tervez, alkot, dolgo­zik. T*l”n az új esztendő terveinek sokaságát forgatja fejében. S külö­nösen Így van ez most. Most élénk csak igazán a falu! A dolgozó pa­rasztok bizakodva néznek a jövőbe, száz és száz tervvel várják a tavaszt, a kikeletet, amikor megindulhat a harc a földeken az életért, az embe­riségért a felszabadult paraszti élet jegyében. Ezek a gondolatok érlelődtek ben­nem, amikor egynapos körutat tet­tem. falumban, Görgetegen, a nagy­atádi járás egyik kis községében. Alig virradt, már javában ereget­ték a füstöt a kis hófedte házak ké­ményei. A falu minden részében jö- Uff-menŐ emberekkel lehetett talál­kozni. Mindenki igyekezett, sietett dolgára. Egy 10—15 főből álló cso­port már jóval 7 óra előtt hangos be­szélgetéssel igyekezett a helyi állami gazdaság majorja felé. Mire odaér­tek, ott már traktorok zúgása, han­gos kopácsolás, a méntelep dolgozói­nak kurjongatása, ostorpattogása fo­gadta őket. Talpon volt az egész ma­jor: megkezdődött- a napi munka. A fogatosok és vontatások trágyát hordtak a földekre. A gépműhelyben serényen folyt az erő- és munka­gépek javítása. A magtárban is nagy volt a sürgésforgás: kukoricamor­­zsolás és vetőmagtisztítás volt „napi­renden". A kertészkerti üvegházak­ban pedig a téli palánta nevelés gondjaival foglalatoskodott a ker­tész. Több parasztház udvarán reggel 8 órakor már perzselték és szabdalták a meggömbölyödött, jó kövérre hí­zott sertéseket. Horváth János, Kron György, Bencsik János dolgozó parasztok 170—180 kg-os sertést vágtak ezen a napon. „Nem kell fél­nünk" — mondja Horváth gazda. Even át lesz mit aprítani a lábosba De így van ez a többi dolgozó pa­rasztcsaládoknál is. Mi tagadás, az idén bizony sokkal több család zsir­­bödönje telt meg zsírral, mint az elmúlt években. Meg is van min­denki elégedve. Voltam egy két he­lyen, ahol még panaszkodtak, de úgy vettem észre, ezek is csak meg­szokásból. A tanácsházában jóval kevesebb ember fordul meg egy nap alatt, mint máskor, de azért naphosszat akad látogató: ki ezért, ki azért jön. Legtöbben évi adójuk rendezése, vagy éppen csak beszélgetés végett keresik fel a hivatalt. Ezen a napon például több mint húsz gazda ren­dezte 1956. évi adóját. Köztük Hor­váth János, Böhm Lajos, Harmaih József dolgozó parasztok: közel tíz­ezer forint adó folyt be ezen a na­pon. A gazdák számát és a fennálló adóhátralékot alapul véve, ez az ösz­­szeg jó eredménynek mondható. A kovácsműhelyben szaporán ta­lálkozik egymással a pöröly és az üllő, szinte zeng belé az egész kör­nyék. Sok munka vár a falu ková­csára: kocsivasalás lópatkolás, répa­­vágó javítás, egymást sürgetik. Min­denki úgy szeretné, ha megrendelése minél előbb elkészülne. Ez érthető is, hiszen rohamosan közeledik a ta­vasz, amikor a gazdasági felszerelé­seké lesz a szó. Nagy hiba volt, hogy eddig csak egy kovácsa volt a falunak: nem győzte kielégíteni a gazdákat. A munkás-paraszt kormány kisiparo­sok megsegítéséről szóló rendelete ezt a problémát is megoldta. Schlos­ser János, a környéken jól ismert kiváló kovácsmester a napokban ki­nyitja műhelyét és ő is segíti a dol­gozó parasztokat. Hogy ő újra kala­pácsot fog, nagy gondtól szabadul­nak meg a falusi gazdák. Szikinger Mihály bognár is olyan terveket forgat a fejében, hogy ha­marosan műhelyt nyit. Nagy szük­ség is lesz rá. Kocsis János, ifj. Balogh István és még több gazda szerződött tenyész­állatait jártatja: a napokban szeret­nék átadni a vállalatnak. A község­ben 22 dolgozó paraszt foglalkozik szerződéses tenyészállat neveléssel. Amint mondják, örömmel teszik, mert igen jó árat kapnak érte. Az idén előreláthatólag 30—35 gazdálko­dó köt szerződést az állatforgalmí vállalattal bika és üsző nevelésre. A dohánytermelőket is serény munkában találjuk. Simítják, cso­mózzák a szép sárga dohánylevele-, két. Ez után már csak a szállítás következik és az érte járó összeg át-, vétele. Benkő Imrééknél még este, lámpa-, gyújtás után is folyik a szorgos < munka. A dohánytermelők zöme, már szállított is terményt a Nagy-{ atádi Dohánybeváltóhoz. Igyekeznek, ( hogy a „nagy dohányosok" ne szén-1 vedjenek hiányt. . Leszállt az este. A gazdák ellát- I ják jószágaikat, megvacsoráznak és У elindulnak a községháza felé. Hét-У órára zsúfolásig megtelt a terem. А У legeltetési bizottság tartotta évzáró У és vezetőségválasztó közgyűlését. « Hosszan vitatták a régi vezetőség У munkáját. A jelenlévők szókimon-У dóan bírálták a vezetőket hanyag-У ságukért. A hosszas vita után meg- * választották az új vezetőséget. Jakab( János köztiszteletben álló dolgozó* paraszt lett a bizottság elnöke. Az újjáválasztott vezetőség nagy * tervekkel tekint a jövőbe: meg akar- J ják javítani a legelőket, kitisztítani az erdőt, egészséges, korszerű apa-' állatólakat építeni és még igen sok munkát akarnak végezni a község' dolgozó parasztjainak érdekében. Buzási László, Kovács István és még több fiatal az EPOSZ-szervezet megalakításán törik a fejüket. Ter­vükhöz a helyi tanácstól kérnek se­gítséget. Meg is kapják. így néz ki a falu egy téli napja. < Ez a téli falu igazi arculata. Az el- . mondottakon kívül még száz és száz | féle munkát végeznek a dolgozók. | Ha a természet alszik is, a paraszt-1 ember dolgozik. A hó eltakarja a ( tájat, de nem fedi el a munkát a fa- ( lusi parasztember elől, ilyenkor te-( remti meg az alapját évi munkájá-( nak, különösen sokat foglalkozik jó- ( szágállományával. Így van ez rend- ( jtrti Wirth Lajos.« Űj művészt köszöntünk I Füzesi Ottó személyében, aki január II -tői színházunk tagja és az elkövet­­|kező időszakban Kaposvárott lép fel. I -Füzesd Ottó a békéscsabai színház i tagja volt eddig, ahol több szerepet (alakított nagy s,ikerrel. Több mint. (ötvenezer játszotta többek között A inéma levente Agárdi Péterét is, és (ebben a szerepben mutatkozik be I először a kaposvári közönségnek is I szerdán este. Ezt követően fellép I még csütörtökön és pénteken este is I ugyanebben a szerepben. I Köszöntjük színházunk új művé­­iszét és sok sikert kívánunk további (szerepeihez. „A kisüzem dolgozói ie emberséges életet követelnek“ (címmel cikket közölt a Somogyor- Iszág 1957. január 12 á száma a Ka- I posvár és Vádiéke Fö’dművesszövet- I kezet Ady Endre utca 14. szám alat­­* ti kötélgyártó részlegéről. Ru- 1 zsánszky László kötélgyártó szak­­► munkás a click megjelenése napján «felkereste szerkesztőségünket, és •munkatársai nevében kérte, hogy a •pontosság kedvéért írjuk bele az új­ságba az alábbi sorokat: ' A levélíró és a cikkíró megállapí­tásaival egyetértenek. He’yeshk hegy Cser Sándor részlegvezetőt ^megbírálta a sajtó. A cikkben saj­­‘nos több helyen üzemvezetőről van 'szó, nekik pedig övári József üzem­­, vezetővel nincs semmi bajuk. A cikk­ben ériintett hibák tehát nem, az (üzemvezetőt, hanem Cser Sándor részlegvezetőt illetik, s a dolgozók 1 az ő leváltását kérik. Félreértéseik elkerülése végett azt is meg kell (mondani, hogy Cser nem mások, íhanem a maga részére tartja meg a •könnyebben elvégezhető munkát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom