Somogyország, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-12 / 9. szám

Szombat, 1957. január 12. A kisüzem dolgozói is emberséges életet követelnek Tisztelt Szerkesztősig! Megnyugodva tapasztaljuk, hogy napról napra terelődik az élet rendes medrébe is megindul a normális élet mindenütt. Mind többet lehet olvasni a Somogyországban, hogy hol egyik, hol másik üzembe látogatnak el a szer­kesztőségből. Én magam is üzemi dolgozó vagyok. így nekem is jól esik ol­vasni, de főként tapasztalni, hogy a sajtó a dolgozó nép ügyével foglalkozik, segít javítani a nép helyzetét. Jelenleg nem az én ügyemről, személyes sérel­memről van szó, de mégis bátorkodom arra kérni a tisztelt szerkesztőséget, hogy kérésemnek eleget tenni szíveskedjék. Az Ady Endre utca 14. szám alatti udvarban van egy kis üzem, amely a Kaposvár és Környéke Földművesszövetkezet tulajdona. Ebben a kis kötél­gyártó üzemben állandóan 8 —10 ember dolgozik. Éppen ezért véleményem szerint nem engedhető meg, hogy a régi tőkés világra emlékeztető módon, fenyegető hangon beszéljenek a dolgozókkal — még abban az esetben sem, ha valaki hibát követ el. A múlt év végén, december 29-ón a kisüzem előtt vitt el az utam (az udvarban lakom). Arra lettem figyelmes, hogy Cser Sán­dor üzemvezető azt kiabálta a dolgozóknak, hogy: »Elmúlt a ti világotok, most már nem szaladhattok a párthoz panaszkodni«. Azt már többször láttam és hallottam, hogy Cser embertelenül bánik a beosztása alatt lévő dolgozókkal. Azt hiszem, nem is kell tovább folytatnom. Ez elég ahhoz, hogy felhábo­rodjak és levelet írjak a szerkesztőségnek. A többit bízzuk az üzem dolgo­zóira. Csak arra kérem a tisztelt szerkesztőséget, hogv ha kicsi is ez az üzem, menjenek ki és beszélgessenek a dolgozókkal, mert ebben a kisüzem­ben is olvan dolgozók végzik a termelőmunkájukat, mint a nagyüzemekben. Egy Ady Endre utca 14. szám alatti lakos. BESZÉLGETTEM az üzem dolgo­zóival. Lassan, vontatottan indult meg a beszélgetés, mert közben is végzik termelőmunkájukat a kötél­gyártók. A dolgozókkal történő be­szélgetés alapján kiderült, hogy iga­za van a bírálónak. Az üzemben je­lenleg négy segédmunkás és négy szakmunkás dolgozik. Szaporán ké­szülnek a rudazókötelek és borjúkö­telek. A szakmunkások 1400—1600, a segédmunkások 1000—1200 forin­tot keresnek havonta. De meg is dol­goznak érte, jóminöségű munkát vé­geznek. A munkások elmondják, hogy ke­vés anyagot kapnak, ezért az üzem kapacitását mintegy ötven százalék­ban tudják csak kihasználni. Jelen­leg is anyaghiánnyal küzdenek. Mindössze néhány napra való alap­anyaggal rendelkeznek. A munkások az anyaghiány ellenére optimisták, derűlátók. Bírnak abban, hogy az üzemágvezetés végre megembereli magát és tudja biztosítani a megfe­lelő mennyiségű és minőségű alap­anyagot. — Milyen az üzemvezetés? — Egyenlő a nullával — válaszol az egyik segédmunkás. A szakmun­kások is bólintanak. Lassan neki­bátorodnak. Cser Sándor, az üzemvezető rész­rehajló a munka megszervezésében. A hozzá közelálló embereknek adja a jó munkát. Saját magának is min­dig jó munkát választ. (Mivel kis­üzemről van szó, az üzemvezető is részt vesz a termelőmunkában.) »Minden szentnek maga felé hajlik a keze-« — mondja az egyik dolgo­zó. Sajnos ez a közmondás nagyon is vonatkozik a mi üzemvezetőnkre. Sekszor úgy beszél velünk, ahogy még -a béres sem beszélt a múltban az állatokkal az istállóban — toldja meg egy másik. — Jónéhány eset­ben nyomdafestéket nem tűrő kife­jezéseket használ velünk szemben. — S megerősíti a levélírónak azt az állítását, mely szerint Cser azt mon­dotta az üzem dolgozóinak, hogy el­múlt a ti világotok, most már nem mehettek panaszkodni a párthoz. Igen, ezt mopdta Cser Sándor. De miért? Mert Cser Sándor nagyon örült az októberi eseményeknek, az ellenforradalmi erők tobzódásának, a Vidovics-féle beszédnek. Ez magá­tól értetődik, hiszen Csernek egy kö­télgyártó kisüzeme volt, melyben hat-nyolc munkás dolgozott. No, emellett volt még néki egy kis üzlete, melyben két-három alkalma­zottat foglalkoztatott. Nem csoda, hogy így beszélt velünk Cser, hisz hozzászokott ahhoz, hogy a múltban gorombán bánt a dolgozókkal. Nem múlt el a mi világunk. Sőt, csak most kezdődik igazán. Ebben az or­szágban valóban a nép az úr, a nép az ország igazi gazdája — jegyzi meg halkan, de meggyőződéssel az egyik szakmunkás. AZ ÜZEM DOLGOZŐI panaszkod­nak. Elmondják, hogy a kötélgyártó üzemben tűrhetetlen viszonyok közt végzik munkájukat. — Nem kapjuk meg a jogosan megillető védőitalt — mondja az egyik szakmunkás. A töb­biek bólintanak, majd hozzáteszik: — pedig ezt gyakran reklamáltuk. A vezetőség minden esetben helyeselt és ígért. Az ígéret azonban csak ígé­ret maradt, mert még a mai napig sem kaptunk teát. Hideg van a mű­helyben, nincs tüzelő, nincs elég ru­heszekrény — mondja egy másik munkás. Akinek nem jut ruhaszek­rény. annak a ruhája a műhely fa­lán lévő szögre van akasztva, s ott lepi, marja a por. Szóvá tettük Fűzi Ferencnek, a Kaposvári Földművesszövetkezet ve­zetőjének a fogyatékosságok egy ré­szét. ö azt válaszolta: »A hibák fel­számolását megbeszéltem Cser Sán­dorral, az üzemvezetővel. Hát miért nem viszik el az italboltból a teát, miért nem melegítik meg, hiszen tü­zelő van bőven. Mit gondolnak az emberek? Majd talán még a pelen­kát is mi tesszük alájuk?« A kötél­gyártó üzem dolgozói nem pelenkás, pólyás csecsemők, hanem érett, fel­nőtt, komoly gondolkodású emberek. Nincs arra szükségük, hogy a veze­tőség pelenkázza őket! De ami meg­jár a dolgozóknak, azt meg kell adni nekik, s azt biztosítani is kell szá­mukra. Kinek van igaza? Vélemé­nyem szerint nem Fűzi Ferencnek, hanem a dolgozóknak, mert a tény, az tény. Márpedig a kötélgyártó üzem dolgozói nem kapják meg az őket jogosan megillető teát, a mű­helyt nem fűtik, durván beszélnek velük. Miért vannak ilyen tűrhetetlen ál­lapotok a kötélgyártó üzemben? Azért, mert a vezetőség ritkán ke­resi fel a munkásokat — ez vonat­kozik a szakvezetésre és a szákszer­vezeti vezetőkre egyaránt. Nem is­merik problémáikat, ha ismerik, nem orvosolják azokat, s nem törőd­nek megfelelően a dolgozók élet- és munkakörülményeivel. Több megbecsülést a dolgozóknak! Foglalkozzanak megfelelően a mun­kások élet- és munkakörülményei­vel, még akkor is 11-> egy kis üzem­ről, ha e<— kisegítő üzemágról is van szó, mert itt is emberek dol­goznak, mégpedig szorgalmasan, er­ről személyesen me^vőződtem. BŰCSŰZAS KÖZBEN vettem ész­re, hogy az egyik átkötő gerendára valaki fehér krétával nagy betűkkel felírta: »Le az üzemvezetővel«. Az illetékes vezetők alighanem gondol­kodhatnak a kis üzem dolgozóinak e kérésén. s. к. ZÁTOPEK VISSZAVONUL Emil Zátopek, többszörös csehszlo­vák olimpiai bajnok Melbourneból hazatérőben kedden Moszkvában ki­jelentette, hogy többé már nem indul versenyen. A 34 éves csehszlovák versenyző a múlt évben kénytelen volt sérvmű­tétnek alávetnie magát s ezután már nem tudta elérni, visszaszerezni régi »ragyogó« formáját. Ez volt az oka annak, hogy a melboúrnei olimpiai játékokon — amelyekhez oly szép re­ményeket fűzött — csak a maratho­­m futásban indult s itt is csak a ha­todik helyet tudta biztosítani magá­nak. Zátopek a második világháború Utáni évek legkiválóbb futója volt. Bel- és külföldi versenyein mindig jó bajtársnak bizonyult, a verseny­társainak nem ellenfele, hanem igaz barátja volt. Élen járt a kötelesség­tudásban is. Favágók között Л/l ennyi minden benne van ebben a szóban: erdő. Benne van a márciusi rügyfakadós, a aiyári lombok susogása és aa őszök levéCíhullató, szo­morú csendje. Van, aki úgy tartja, hogy az erdő csak nyáron szép. Pedig télen is az, amikor a havas iák sűrűjéből előbukkan a vörösbundás róka, vagy egy-egy kancsúfálbú őz. És szép akkor is, amikor a favágók fejszéjének csattogása, fűrészeinek zümmögő zenéje veri fel a csendet. A tél, a favágás az erdő szü­­retelésének az ideje. A Középsomogyi Állami Erdőgazdaság területén mintegy ötdhat erdészet területén történik faikiterme­lés. Az 1956—57-es gazdasági évben a kátenmalendő fa tervelőirányzata eléri a tőibb mint 97 ezer köbmé­tert. (Ebből a mennyiségből1 kb. 40 ezer köbméter már kitermelt állapotban van.) Serény munka folyik pl a kaposvári erdészet tó­­kaji kerületében, ahol már október elején megkezdő­dött a favágás. Harminc-negyven ember dolgozik itt, öregek, fiatalok, többnyire olyanok, akiknek néhány hold földjük van csali, nyáron azt művelik, télen pe­­dag a fakitermelés biztosít keresetet, és ami a legfon­tosabb: tüzelőt. A tokaji erdőterület 100 kataszteri hol­don fekszik, cser- és bükkfa borítja, de találunk fitt fenyőt is. Hatalmas kidöntött fák, fahasábok, tuskók, ágak fogadják az érkezőt. Néhány helyen füstcsík hú­zódik az ég felé. A munkások kettős csoportban dol­goznak, mindegyik a maga párjával Vannak itt szer­dahelyiek, tokajiak, sőt még kaposváriak is akadnak. Az egyik tuskónál Miskolci Imre és Tóth Ferenc szorgoskodik. Ugylátszik, nehezen akar elhasadni... — Nem is csoda — magyarázza Miskolci munka­társ — hiszen az erdészet olyan szerszámokat ad a kezünkbe, amelyet nagyon nehezen tudunk használni, így a magunk szerszámaira vagyunk utálva. Itt van pl. ez az ék — azzal felemel a földiről egy repedezett vaséket — néhány ütés után már kiugrik a tuskóból. Itt dolgozik Tóth Feni bácsi is, akinek eltökélt szándéka, hogy ezután hivatásos favágó lesz. Elmond­ja: volt olyan idő, amikor nyolc munkanapra négy köbméter ágat, két köbméter tőkét és azonfé’ül még 230 forintot is keresett. Most azonban másképpen beszél: — Ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell mon­danom, hogy nagyon nehéz a favágás ezen a résziéin, mert a kitermelt fa mennyisége függ magától a fától is és a tereptől. Gidres-gödrös helyen sokkal több munkát vesz igénybe egy fa megmunkálása, mint p). a sima területen. A kereset meg... — mondaná, de elhallgat. Legyint, aztán mégis meggondolja magát: hiszen azt sem tudjuk, mennyit keresünk. A favágó és minden erdészeti dolgozó 'bérfizetésé­vel kapcsolatosan meg kell említeni az Országos Erdészeti Főigazgatóság 1956. december 1-én kiadott tájékoztatóját, amely szerint a megadott béralapot túllépni nem szabad. A tavalyi .bérezést viszont igaz­ságtalannak tartották a dolgozók, ezért a Középsomo­gyi Erdőgazdaság Igazgatósága úgy határozott, hogy ezen akármilyen útón-módon segít, A MEDOSZ-szaJ közösen kidolgoztak egy új bérezésit, amely szerint a fa átvételi ára így oszlik meg köbméterenként: 12, rönk 14, a hesá/hfa pedig 16 forint (átvételi ár). Néhány kérdés után azonban Qcitűnik, hogy tisz­tában vannak a bérezéssel, csak az a helyzet ezzel kapcsolatosan, hegy őket nem nagyon érdekli a pénz­beli kereset, sokkal inkább a természetbeni juttatások és a favásárlási jog. Ugyanis minden erdészeti alkal­mazott úgynevezett favásárlási joggal rendelkezik, s elég alacsony áron jut fához Köztudomású az is, hogy egy favágó, mondjuk Móricz János — aki immár ti­zenegy éve fakitermeléssel foglalkozik — a kidöntött fa ágának felét 22,5 forintos árban megvásárolhatja, viszont ezt a famennyiséget a piacon 200 forintért is eladhatja. így sokkal jobban jönnek ki a favágók, mert rnint Illés János tókaji fakdtermelő mondja’ — Ha pénzért kellene eljönni, hát nem jönnék el sem én, sem a feleségem így sokkal jobban járunk, ha az átvételi árért fát vásárolunk még a természet­beni juttatásokon felül, mert így nemcsak a téli tüze­lőnk van biztosítva, hanem éladósra is jut. Úgy gaz­dálkodik az emfber — teszi hozzá kicsit huncutkásan —, hogy a káposzta is megmaradjon, de jusson a kecskének is. Nagyon sok nehézséggel kell megküzdeni a favá­góknak, hiszen a hideg, a hó, s a fa lehetetlen dőlése is hátráltatja a munkát. A nehézségek ellenére mégis szépén halad a fakitermelés a tókaji kerületiben. Az eűőnrányzotit 2500 köbméternek a 30—40 százaléka már szállításra vár. Itt inkább a tűzifán van a hangsúly, de bőven jut az iparnak is. önálló fűrészüzeme van az erdészetnek, ahol a (kitermelt fából (léceket, parkett­­anyagekat és padlót készítenek. A Középsomogyi Er­dőgazdaság a 84 000 köbméter tűzifa mellett 37 000 köb­méter fát akar átadni az iparnak. Ebből a mennyi­ségből tízezret a hányaipar kap. Lassan esteledik. A faivágók itt-oht abbahagyják a munkát, egy csoportba verődve beszélgetnek, vitat­koznak, vagy tréfálkoznak. Itt vein a legfiatalabb fa­vágó is, Pálinkás Vilmos. — Maga is favágó lesz? Л/Г csoflyog, de a kérdésre nem ad határozott feleletet. Szereti az erdőt, a fákat, de hogy a favágás legyen élethivatása, ezen még nem gondolko­zott. Közben rásodornak egy cigarettára, megnézik, maradt-e bor az üvegben, aztán hazafelé indulnak. Útközben elmesélik egymásnak, hogy milyen nehezen dőlt ki a* a cserfa ott fenn a domboldalon Átallták a statáriális bíróságnak Ommer Istvánt, a marcali gyilkost A bestiális gyilkosság ügyében a rendőrség befejezte a nyomozást A kegyetlenül végrehajtott gyil­kosságnak évekre visszamenő előz­ményei vannak. Ammer és családja — felesége és kislánya — özvegy Tóth Jánosné lakásában lakott, kü­lön szobában, de közös konyha hasz­nálattal. Egyrészt a közösködésből eredtek a veszekedések, másrészt pedig Ammer miatt kölcsönösen fél­tékenyek voltak egymásra a nők. Ammerről a faluban az a hír járta, hogy ő a legboldogabb férfi, mert — három felesége van. Mindenesetre az asszony lányára, a lány az any­jára, felesége pedig mindkettőjükre féltékenykedett. Igen sokszor elke­seredett veszekedés, sőt verekedés is támadt közöttük. Ez év január Irén a délutáni órák­ban már boros fővel érkezett haza Ammer István. Ekkor elpanaszolta négyéves kislánya, hogy Tóth Hona, a szomszédasszony lánya elverte a kezét. Ammer méregbe gurult és po­fonvágta a 18 éves lányt. Tóth Hona és anyja szidalmazni kezdték Ammer Istvánt és kikérték maguknak, hogy kezet emeljen rájuk. Ammer felesége, hogy elkerüljék a további veszekedést, rávette férjét, hogy menjenek el Ammer Gyulához, férjének öccséhez látogatóba. Dél­után öt és hat óra között el is indul­tak. Tóthék azonban még most is szitkozódtak a pofon miatt. Ammer feleségével és kislányával együtt ment az udvar végében álló szénaka­zalig, ott rágyújtott, majd mondta, hogy még visszamegy. Felesége kér­lelte: — Ne menj vissza, gyere velem! Ammer István azonban nem hall­gatott feleségére. Hazament. Saját elmondása szerint a dohányzó sze­lencéért indult csupán vissza. Ami­kor azonban belépett az udvarról a közös konyhába, Tóthék ismét rátá­madtak, durva szavakkal szidalmaz­ták. Ammer bement a szobájába, és megivott egy pohár bort, majd ki­jött, s a konyhában az ajtó mellől felvette a húsvágó baltát. Odafordul­va Tóthnéhoz és lányához: — Fogjátok be a szátokat! S mivel — Ammer bevallása sze­rint — azok még erre sem hallgat­tak el, a baltával mellbevágta az asz­­szonyt. Az jajgatni kezdett és hát­rált. Ammer ismét ütött. Az asszony és a lány — aki mögötte állt — visz­­szaugrottak szobájukba, melynek aj­taja a konyha másik oldaláról, Am­­merék szobaajtajával szemben nyí­lott. Az ember kinyúlt egy karóért, vJ mely az udvaron, a konyhaajtó mél­áiéit állt. Balkezébe fogta, a most már jrtkét fegyverével indult a nők után. vj Amikor belépett, a megsebzett Tóth- J'né az ágyán ült, zokogott és fájdal­oméban jajgatott. Előtte a lány állt, jfs rémülten, a halálfélelemtől rész­ekéivé kérdezte Ammertól: I • —Mit csináltál? jrt A férfi ekkor baltával fejbecsap­ósa a lányt. Az erős ütésre Tóth Ilo-I vnát elöntötte a vér, az ágy szélére, ;az anyja mellé esett. A két nőt to- Jvább ütötte. A leány fejét tizenegy íbaltacsapás érte. Az ekkorra már »halott öregasszony leesett az ágyról, litt is ütötte. A hatalmas erejű csa­jpásra azonban leesett nyeléről a bal­­jta, s a falhoz repült. Két kezére fog­­{ta most a karót, és egymásután még (több csapást mért a sikoltozó lány­ira, míg csak holtan nem rogyott Ganyjára. Amikor látta, hogy mindkettővel végzett, felöltözködött és kiment a szénakazalhoz. Leült és gondolkodni kezdett. — Mitévő legyek? Elindult felesége után. Útközben találkozott öccsével, Ammer Gyulá­val. Azt mondta, megütötte Tóthékat, nem tudja meghaltak-e. Az öccse szemrehányást tett neki, s mondta, hogy menjen, jelentkezzen a rendőr­ségen. A gyilkos azonban meghara­gudott emiatt öccsére, s otthagyta. Elment a szomszédokhoz, azok laká­sa előtt letérdelt a hóra és sírva üvöltötte: — Jaj emberek, kiirtották a csa­ládomat. A szomszédok megdöbbenten fu­tottak ki a lakásból és Ammerrel együtt visszatértek a tetthelyre. Az ajtókat Ammer távozásakor tárva­­nyitva hagyta. Óvatosan léptek be a szobába. Ekkor azonban Ammer felkiáltott. — Emberek géppisztolyos katonát látok a sarokban! A szomszédok a kiáltásra megijed­tek és elfutottak. Nem mentek azon­ban messze, csupán 50—60 lépésnyi­re. Megálltak, figyelni kezdték a la­kást. Senki sem mozdult. Megbáto­rodtak és ismét közelebb jöttek. Sen­kit sem találtak Ammerék lakásá­ban. A félig nyitott ajtón benéztek Tóthék szobájába. Ott felfedezték a két holttestet. Ammer azt ajánlotta, hogy men­jenek el együtt és jelentsék a rend­őrségnek, hogy vattásruhába öltözött emberek megölték Tóthékat. Azok azonban ehelyett azt tanácsolták, menjen egyedül. Ammer csakugyan neki is vágott az útnak, előbb azon­ban még beszólt öccse lakásában fe­leségével és megkérte, hogy ha va­laki érdeklődne, mondja azt, hogy este a fejéskor vattaruhába öltözött fegyveres katonákat látott Tóthékhoz bemenni. Ezután elment a rendőr­ségre. A rendőrségen ismét azt ad­ta elő, hogy kiirtották családját. Sőt most, miközben jött az úton, valaki megállította, akit 6 soha életében még nem látott, s azt mondta: — Te szemét, menj haza, mert ki­irtották a családod. A rendőrök azonnal kiszálltak a helyszínre és nyomban látták, hogy valami nincs rendben Ammer István körül. Ammer egyre jobban beleza­varodott különböző vallomásaiba, ki­tartott amellett, hogy nem ő követte el az iszonyú gyilkosságot. Másnap­ra azonban, amikor az összegyűjtött bizonyítékokat a rendőrség elébe tárta, sírva fakadt, megtört és be­vallotta tettét, örizetbevételkor csu­pán azt kérte, hogy emberségesen bánjanak vele. A rendőrség az ügyet a katonai ügyészségnek, illetve a statáriális bíróságnak adta át. — Ismét egy szurkálás. Púpos La­jos és Piringer Katalin hulladékgyűj­tők, kaposvári lakosok, hatodikán este Kárópusztán megtámadták és három helyen késsel megszúrták Pi­ringer Dániel hulladékgyűjtő, kapos­vári lakost. Piringer Dánielt sebé­vel a kórházba szállították és az ügyben vizsgálatot indított a rendőr­ség. Ismét előfizethetek az újságok A posta február 1-től ismét rendszeresen házhoz kézbesíti az olva­sók kívánságára a napilapokat. Előfizetni a postás kézbesítőknél, vagy a postahivatalokban lehet. Olvasóink az alábbi megrendelőlapon is kérhetik a Somogyország házhoz kézbesítését. írt Figyelem! Itt levágni! 1. A pontos adatokkal és jól olvas­gató írással kiállított megrendelő Й lapot át lehet adni a levélkézbesítő oostásnak, vagy azt bérmentesítés Anélkül el lehet juttatni a postahiva­­»’.álhoz. jj 2. A megrendelőlap alapján az jk dófizetési dijat a megjelölt lakáscí­mben a postakézbesítő beszedi. )' 3. A díjak előzetes megfizetése J» nélkül a posta az előfizetést nem in­­ijíiitja meg. A lap kézbesítését február Й 1-vel indítjuk meg, addig is azonban űl kérheti a lapot, hogy a postás azt az jj) előfizetés megkezdéséig, mint árus­­:(joéldányt juttassa el. Bérmentesítés nélkül postára adható. 180 056/1957. Posta vezérigazgatóság. HIRLAPMEGRENDELÉS POSTAHIVATAL hírlapfelelős.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom