Somogyország, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-05 / 3. szám

Szombat, 1956. január 5. __________________________ SOMOGTOKSZAG _____________________—1. Miért késik a kormány intézkedése? Több támogatást várnak a kisipari szövetkezetek! Ha valamelyik kisipari szövetke­zetre ráillenék a »virágzó szövetke­zet« jelző, minden elfogultság és túl­zás nélkül állíthatjuk, a Kaposvári Szíjjártó és Nyerges Kisipari Ter­melőszövetkezetre ráillik. A szövetkezet 1949. február 8-án alakult meg, de akkor még együtt volt a bőriparosokkal. 1954. április elsején váltak külön. Akkor a szö­vetkezetnek 22 tagja volt. Az első Nagy Imre-féle kormányprogram idejében, amikor a kisipari szövet­kezetek egymás után indultak bom­lásnak, a Szíjjártó és Nyerges Szö­vetkezet megerősödött, tagjainak lét­száma 45 főre emelkedett. Az üzem 1952 óta exportra is dol­gozik. Futball labdákat és más kü­lönféle bőrlabdákat készítenek Svájc, Finnország, főleg a nyugati államok részére. Exportjukat a budapesti ARTEX külkereskedelmi vállalat bonyolította le és a kitűnő minőségű bőrlabdákat keresetté tették az egész világon. Nem kis mértékben a szövetkezet szo'rgalmas dolgozón múlott, hogy az államnak milliós nyereséget biztosítottak a bőrlabdák exportjából. A szövetkezett kisiparosok eköz­ben bizony nem nyolc órát dolgozva készítették a szép sárga futball lab­dákat. A Május 1 utcai járókelőknek sokszor szembetűnt, arpint az abla­kon át a műhelybe pillantottak, hogy fáradhatatlan kezek szaporán tűzik a fasatuba szorított bőrdarabokat. A fejek a munka fölé hajoltak, s nem értek rá elbeszélgetni. A munka gyümölcse ugyanakkor jórészt el­­ászott a szövetkezetből, másé lett. fl mogmwsdet' hasznn feleljí nyerssé;} 80 százakká! kel'ett tsefize’ntök A havi keresetek átlagosan 1500 forintot alig haladták meg, ami nem rossz és nem kevés. Viszont ezért keményen és jól kellett dolgozni. Nem is beszélve arról, hogy a kis­iparos, amikor szövetkezetbe állt, magával vitte szerszámait, saját tő­kéjét, gépét, jóformán egész jövőjét, tehetségét, vagyis — iparát —, a szó­nak szoros értelmében. Tehát az 1500 forintos havi kere­set ahhoz, hogy egy építőipari se­gédmunkás 800 forintot keresett — elég magas. Ahhoz viszont, amit normális viszonyok között egy ipa­ros keres — kevés! Az üzem bővült és építettek 600 ézer forintért egy új, korszerű köz­ponti épületet, melyben már jobb körülmények között tudtak dolgozni. Az új épületben van jelenleg a ren­gte] ésf elvétel, a raktár, egy nagyobb műhely, az adminisztráció, mely há­rom főből áll és az elnök: Bíró De­zső. A szép futball labdákat áhrázoló fényképek alatt ül Bokor József fő­könyvelő és panaszkodik. — Nincs anyag. Egy hónapig álltunk már. A jelenlegi készlet rövid időre futja. Október 23-a óta felettes hatósá­gainktól semmiféle segítséget nem kapunk, jóformán felénk se néznek, ügyetlen ténykedésük egy hosszú körlevél volt, melyet decemberben kaptunk meg. Mi bánija a szövetkeze! tagjait? — A kisiparosoknak, a magánkis­iparosoknak mindent megtesznek mostanában — folytatja keserűen Bokor József. — Szinte utánuk dob­ják az iparengedélyt a tanácson, önállóságukat mindenki segíti. A kormány kidolgozta védelmüket és támogatásukat. A kisipari szövetke­zetekkel azonban senki nem foglal­kozik. Éljenek, ahogy tudnak. Ha ki­válnak a tagok, hát kiválnak, ha megmaradnak a szövetkezeten belül, hát jó — maradjanak. A kormány nagyobb támogatására lenne szük­ség! Bíró Dezső elvtárs, a szövetkezet elnöke panaszolja: — A kisipari szö­vetkezetek eddig egyáltalán nem vol­tak önállóak. A tanácstól kezdve minden szerv belebeszélt a dolgunk­ba. Jók voltunk az állam részére, amikor óriási összegeket kellett be­fizetni, de ugyanakkor kevés támo­gatásban volt részünk. Most szeret­nénk eléírni függetlenségünket, a túl­zott adókulcs csökkentését és azt, hogy a 80 százalék ,helyett terven felüli nyereségünknek csak 25 szá­zalékát kelljen befizetni. Ha ezek a kívánságok megvalósulnak, a szövet­kezet soha nem látott módon fejlő­dik tovább! — Itt nem volt olyan hangulat, hogy kiváljunk a szövetkezetből — mondja Császár György labda-sza­bász — Mi együtt akarunk marad­ni, mert így kilátás van több kere­setre. Németh József műhelyi dolgozó öreg korát említi meg. Nem bírja már a túlfeszített normákat. 1910- ben szabadult fel és öreg korára szeretne nyugodalmas otthonban pi­henni. Ehhez viszont több kereset kellene. Minden szövetkezetbe tö­mörült kisiparosnak hasonló a vé­leménye. Várják a kormány intéz­kedéseit, a szövetkezet megvédését és jogaik megadását. — ts Gondolat-ok egy filmről Mint általában a hazánkba eddig eljutott olasz filmek, a Holnap már késő c. alkotás is az életből meríti témáját. Méghozzá nem is akármilyen szimpla eseményt dolgoz fel a film forgatókönyve. Egy olasz középiskola életével ismertet meg bennünket a film. Ebben az iskolában együtt tanulnak lányok és fiúk, sőt együtt is üdülnek az egyik szünidőben. Közülük két 15 év körüli gyermek, Mi­rella és Franco megszeretik egymást. Kettejük, kis híján tragédiá­val végződő története során a film alkotói megrázó módon vetik fel az örök és valóban elgondolkodtató problémát: mikor és hogyan kell a szülőnek, vagy nevelőnek felvilágosítania a gyermeket, mikor és mi módon kell feltárni a gyermekek előtt a szerelem, az élet sok­sok izgató és bonyolult titkát. Művészi eszközökkel, sok oldalról világítja meg e problémát a film. Szó esik különböző korú gyermekekről, tanítókról, jó és rossz nevelési módszerekről, új és elavult nevelési elméletekről. A film egyben igen őszinte hangon tárgyalja a fiatalok felvilágosításának sokszor bizony nehéz módját, s egyben felhívja a figyelmet, hogy a legrosszabb módszer a hallgatás, az álszenteskedés. Időben kell be­szélni a gyermekkel, mert... mert holnap talán már késő ... Meglopták? — Nem! — Sikkasstott! Múlt év októberében az egyik nap délutánján felháborodott férfihang kereste telefonon a kaposvári rend­őrkapitányságot. Androvics József, a Scmogyjádi Fö Idművesszövet,kezet felvásárlója izgatott hangon jelen­tette a rendőrségnek, hogy szégyen és gyalázat, kirabolták, elvitték a pénzét. Azt az 5500 forintot, melyet a földművesszövetkezettől baromfi és tojás felvásárlására vett fel. Előadta, hogy Somogyvámcsori .be­tért az italboltba egy kugjipartira, s közben itafoagatott Begedi József és Ress Ferenc nevű seeiwgyvámosi lakosokkal. Szóváltás támadt köz­tük, majd verekedés és a két part­ner elvette a pénzét. A rendőrség nyomozást indított a bejelentés alapján. Kihallgatták Be­­gedit és Resst. Azck elismerték uigyáfe, hogy verekedtek, de hogy meg­lopták volna, azt erősen tagadták. A rendőrség enne házkutatást tartott Androvics József lakásán,, s ott meg is találták a pénzt. Igaz. hiányzott belőle már 500 forint, de minden kétséget kizáróan kiderült, hogy az ötezer forint azonos a bejelentésben »•dl rabolt« pénzzel. A rendőrségi nyomozás során ki­derült, hogy Androvics József a so­megyvámosi verekedés után haza­­menit. édesanyjának átadta a pénzt és szigorúan meghagyta neki és fe­leségének, hogy a pénzről teárki ér­deklődne, semmi feíwíláigosúfiást ne adjanak. Ezután jelentette a rablási históriát a rendőrségnek — s most rajta vesztett. Az ügyészség sikkasztás miatt in­dított eljárást Andrcvies József el­len. Az ügy tárgyalását január vé­gére tűzte ki a Kaposvári Járásé bíróság. ÜQY ÉRZEM, MEQÉRDEMLIK A napokban megláto­gattam a város egyik üzemét. Jóleső érzéssel nézegettem a hatalmas épületei, jövő-menő, dolgozó embereket. A gépek máslcor hangos zaja most kellemes mu­zsikaként hatott fülem­nek. Jólesett ez a zaj, mert az-életet, a terem­tő, az alkotó életet hir­dette, amely felém áradt az üzem minden kis zugából. Beszélgetni kezdtem az üzemi pártszervezet intéző bizottságának egyik tagjáial, 0. elv­­társnővel. Sok minden­ről beszélt. Kiöntötte a szívét, lelkét. Megértet­tem. Jólesik az ember­nek őszintén ' feltárni érzéseit, elmondani csa­lódásait, terveit, erőt meríteni a jövőbe vetett hithez. Beszélt arról a harc­ról, amelyet az embe­rek, a volt párttagok felvilágosításáért -meg­nyeréséért folytatnak. Nehéz ez a munka, mert az egyszerű emberek egyrés^e még fél Fél­ve1- mert nem akarnak ■csalódni, mint a régi ■párt volt vezetőiben. (Ez egy kissé érthető is) Az emberek másik része pedig várakozó'. Várakozik arra, hogvnv alakul a helyzet, hogy aztán a kellő pillanat­ban a megfelelő oldalra helyezkedjen (Ez a szá­mítás azonban már tel­jes mértékben elítélen­dő.) Megtudom azt is, hogy D. elvtársnő, aki eddig függetlenített pártmunkás volt, most dolgozik és 4 amellett végzi párt feladat át. 'Ez a kettősség nehéz fel­adatot ró rá, de meg­oldja, hiszen megszokta a munkát. Ami fájó szá­mára az, hogy az üzem egyes dolgozói furcsa érzésekkel viseltetnek a volt függetlenített párt­munkások iránt. — A napokban tör­tént —r meséli miköz­ben munkámat végez­tem, az üzem egyik fa­tal munkásnője gúnyo­san megjegyezte: »Ugye, elvtársnő, ezt is meg le­het szokni.« — Nem ■mond'a de látom ize­méből, érzem szavaiból, hogy ez a meggondolat­lanul elhangzott kijelen­tés végtelenül fáj neki. Nem tudom, ki volt az, aki e szavakat mondta. Nem, kerestem meg, nehogy azt higgye, hooy szavaiért, most fe­lelősségrevovás követ­kezik Csupán avvvit szeretnék r?eH mondani: az, akire gúnyos meg­jegyzését tette, már 13 eves kora óta dolgozik. Dolgozott az elmúlt rendszerben is és sakkal nehezebb körülmények között, nem úgy, mini ma dolgoznak fiatalja­ink. És itt álljunk meg egy pillanatra. Az elmúlt évek alatt, az elkövetett hibák el­lenére, számtalan ered­ményt értünk el. Ezek közé tartozik az is, hogy dolgozóink megváltozott körülmények között vé­gezhetik murúzájukat. Szellős, egészséges üze­mek, tiszta öltözők, mosdók várnak dolgozó­inkra. Fiataljaink nagy része ma el sem tudja képzelni azokat a körül­ményeket, amelyek kö­zött, munkásainknak az elmúlt rendszerben dol­gozniuk kellett. Termé­szetesnek veszik, hogy ma ennek így kell len­nie, ahogy van, Azon­ban ne felejtsék, hogy ezeket az eredményeket elértük, abban nagy ré­sze van D. elvtársnőnek is, és nagy része van azoknak a becsületes pártmunkásoknak is, akik tehetségükhöz mér­ten kivették részüket a jobb életért folyó harc­ból. Sokuk, úgy, mint D. elvtársnő is, már szinte nem volt anya, feleség^ mert minden idejét, erejét e cél ér­dekében áldozta fel. Most ezeknek az elv­­társaknak nagyrésze is­mét a termelő munká­ban dolgozik. Dolgoz­nak, mert úgy kívánja országunk helyzete, ök is sokat csalódtak az el­múlt hónapokban. Az eszmébe vetett hitüket azonban nem vesztették el és nem vesztik el so­ha. Dolgoznak és harcol­nak. Harcolnak, hogy végre jobb élete legyen az egész országnak, az egész népnek. Még annyit. E cikk megírására nem kért senki. Nem kért D. elv­­társnő sem, s tudom, haragudni fog, amikor ezeket a sorokat olvas­sa. Mégis megírtam, mert úgy érzem, ennyi­vel tartozom neki.. Tar­tozunk nekik annyival, hogy megköszönjük, amiért annyi évet, órát és percet elvették ma­suktól, családjuktól, hogy a mi jobb életün­kért küzdhessenek. Tar­tozunk nekik annyival, hogy megszorítsuk ke­­z11'"f »í segítsünk mun­kájukban. Úgy érzem, megérdemlik. SZALAI LÁSZLÓ A SOMOGYORSZÁG POSTÁJÁBÓL Róluk is kell szólni Azért fogtam tollat a kezembe hogy írjak azokról az emberekről akikről nemigen beszélnek a dol­gozók, pedig nem közömbös az em­beriség számára, hogy ezek az em­berek hogyan végzik nehéz, fárasz­tó munkájúkat. Néhány szót az or­vosokról szeretnék írni, akik feie­­lőségteljes munkát végeznek a be­tegségek megelőzésére, a betegei gyógyítása érdekében. Az Arató Lászlókról, а Мигал Jenőkről, a Meszlényi Zoltánokról a Gyócsi Jánosokról^ akik az SZTK kötélékében dolgoznak, végzik ne­héz, de eredményes munkájukat Hűen és odaadással állnak a beter emberek rendelkezésére, és soli embert mentenek meg az életnek Áldozatkész, hű munkájukért merr várnak még köszönő szót sem. ígér csodálom ezeket az egyszerű me­legszívű orvosokat. Szövetkezeti tag voltam. Hama­rosan megbetegedtem, rokkant let­tem, csökkent munkaképessé vál­tam. Azt hiszik, hogy továbbra is a szövetkezetben dolgozhattam? Tévedés! A szövetkezet vezetősége kirúgott, még kifutónak sem alkal­mazott. Ekkor az Arató Lászlók, -Meszlényi Zoltánok mellém álltak, segítettek, gyógyítottak, biztató szavukkal visszaadták, ami szá­momra a legszebb ... Munkához ju­tottam. Ismét súlyos beteg lettem. Dr. Gyócsi János, amikor megvizs­gált, láttam az arcáról, a szeméről, hogy helyzetem reménytelen. Sokat segített rajtam, sikerült, meggyó­gyultam! Dr. Gyócsi Jánosnak szí­vem melegével köszönetéin feje­zem ki és további sikereket kívá­nok a Krizbaeher-'psalád, Kaposvár, Május 1 u. 44. Csak a színpadon színészkedjünk Jónéhány napja többedmagam­­mal a megyei tanács üzemi konyhá­jának ebédlőjében ebédeltem. Kö­rülbelül 5—6 színész és 8—10 egyéb foglalkozásibali — főképp tanács: dolgozó —1 fogyasztotta ebédjét. Ebéd közben az egyik ifjú szí­nész feltűnően hangosan — úgy. hogy azt minden jelenlevő hallja — elmondta, hegy az este lakásuk folyosójára bementek a fegyveres karhatalom géppisztolyé® közegei. Az ebédlő másik sarkában leve idősebb hölgy, — bár a távolság el­választotta a két asztalt — azonnal belekapcsolódott a beszélgetésbe és átkiabálva érdeklődött az ifjú hős­től, hogy mit akartak a fegyvere­sek. Erre ő elmondta ugyancsak sa­ját asztalától a másikhoz átkiabáfva. hogy azt 6 sem tudja, mert csak annyit kérdeztek, hegy lefeküdtek-« már. A szobában nem is voltak bent, — amint mondta — csupán a folyósóról szóltak be. Eizcnyára azért mentek fel, mert világosság volt náluk. De ha őrizetbe akarjak őt venni, hát megtehetik — mond­ta. Az ellen azonban tiltakozik, hegy nem engedik az embert nyu­godtan pihenni. Az idősebb hölgy aztán ujjongva újságolta mindazoknak, akik ké­sőbb érkeztek az ebédlőbe, hegy »hailotitátck?! géppisztolyos karha­talmiak vcútak a fiúknál«. S mit akartak — hangzottak a kérdések —, s most már ő ismertette az újonnan érkezőikkel a tényállást. Eddig a .történet. Később azonban elgondolkoztam rajta, hegy vajon helyesen cselekedtem-e ... Ha már ott mulasztást követtem el, most ezúton mondom el az esetről véleményemet. Az volt a benyomásom arról, amit az ifjú hős mondott, hogy talán meg sem történ|t az egész dolog. Talán vannak, ká(k úgy vélik, hogy már rég nem volt Kaposvárott a. rendet és nyugalmat zavaró szenzá­ció, talán túl nyugodt már a lég­kör, kellene valami olyan hír, ami kissé dzgatólag hatna a kedélyek­re. Arra volt jó az egész termet betöltő eszmecsere, hogy az alaku­lóban levő karhatalom iránti bizal­mat csírájában ingassa meg. Kér­dés, ha tényleg felment a folyásó­jára a karhatalmi alakulat két fegy­veres tagja, — ékkor miért nem tőlük kérdezte meg, mi járatban vannak. Ha mégsem olyan hős, mint az ebédlőben mutatkozott, s nem mer­te a karhaíalmistákat megkérdez­ni, akkor miért a megyei tanács üzemi konyhájának ebédlőjében akar elégtételt szerezni magának? Sem én, sem a többi jelenlevők nem vagyunk a karhatalomban, — s nem vagyunk a karhatalom pa­rancsnokai sem. Ha az illetőt tény­leges jogsérelem 1 érte, úgy az ille­tékes szervhez kiellett volna pana­szával fordulnia. Egyébként erre még most sincs késő. De kár ilyen nyiílvánes helyen, az amúgy is fdl­­zakilatott Idegeket újbál próbára .termi.. . Úgy vélem, hogy az eset alkalmas veit aura, hegy egyebek­ben ibiz-almatlanságct élesszen a karhatalommal szemben, mások­ban félelmet keltsen, de siemmikóp­­pen sem szolgálta a rend, nyuga­lom és békesség megszilárdítását. Véleményem, hogy az illető színész színészkedett — csak összetévesz­tette a színpadot az ebédlővel. K. J. Amely értesülést hivatalosan még nem erősítettek meg A Scmcgyország december 20-i számában megjelent a Reuter-ircda párizsi diplomáciai tudósítójának je­lentése a francia külügyminiszter Maigyarcrszág semlegesítéséről szóié nyilatkozatáról a francia nemzet­gyűlésben. A tudósító jól tájékozott körökből úgy értesült, hogy Pinegiu ezt a kijelentését a kormány többi tagjaival folytatott tanácskozás után tette. A tudósító továbbá úgy érte­sült, hogy Pineau érintkezésbe szán­dékozik lépni az amerikai és brit kormánnyal annak megállapítására, vajon e kormányok hajtandók-e csatlakozni eigy ilyen kezdeménye­zésihez, hogy gyakorlatilag megvaló­sítsák Magyarország semlegesítését, s a .továbbiak terén ez ügyiben tár­gyalásokat kezdenének a Szovjet­unióval. A fenti közlemény befejezése sze­rint a Reuter-iroda tudósítójának ezt az értesülését pillanatnyilag hivata­losan még nem erősítették meg. Mint a Somogyország olvasója, a fentiekhez a következőket kívánom hozzáfűzni: Kik szeretnék számiunkra a semle­gességet biztosítani? Azck az impe­rialista kormányok tagjai, akik több­ségükben trösztvezérek, ágyúgyáro­­sok, bankárok, háborús uszító tá­bornokok, okik nem riadnak vissza hosszú éveikre kiterjedő gyarmatosí­tó háborúktól, amelyek napjainkban is folyamatban vannak Algériában, Egyiptomiban, s a világ minden iá­ján katonai támaszpontok kiépítésé­re törekednek. S e támaszpontokról ugrásra ké­szen állnak, hogy alkalmasint ké­meik, diverzánsok, a »Szabad Euró­pa« és »Amerika Hangja« által elő­készített területeikre meglepetésként lecsapjanak a szabadság meghonosí­tása hangja mellett, visszaállítanák a nagybirtokosokat, mágnások;1!., 'bankárokat és csendőreiket. A rend helyreállítása céljából a dolgozók, valamint a haladó értelmiség leg­jobbjait lemészárolják, nagy részét ibcrtönbevetiik, a dolgozók egy töre­dékét munkába állítják a zsellérek­kel együtt, akik látástól vakuláisáig uraikat szolgálják., A fennmaradt munkanélküili páriák nagy hadának érdekében létrehozzák a nántotl­­ievesekiben 'bővelkedő inségkonyhá­­kat, s mindezeket ők szabad földön, szabad világnak nevezik. Ezeknek a látszólagos jó uraknak köszönjük a törekvésüket és egyben üzenjük, hogy az 1919-es tömeggyilkosságokat schsem feledjük. Bizvurm Antal Mit olvassunk? Korolenko: Nyelv nélkül (Uj Ma­gyar Kiadó) (Olcsó könyvtár). Illusztrációk Korolenko „Nyelv nélkül" című, az Olcsó Könyvtár* ban most megjelent regényébőli Az író ezt a kisregényt a múlt szá­zad végén írta amerikai utazása után, Korolenko a mélyére lát az úri vi­lágnak; bemutatja, milyen sors vár az egyszerű szegény kivándorlóra, aki nem ismeri az idegen ország nyel­vét, szokásait, erkölcseit és ezért »vademiber«-mek tekintik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom