Somogyi Néplap, 1956. október (13. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-24 / 251. szám
Szerda, 1956. október 24. SOMOGYI NÉPLAP 3 Cikkek a vidéki értelmiség helyzetéről II. A% anyagi megbecsülésről RETTEGÉS ÉS FÉLTÉKENYSÉG NEM VALAMI különös szerel rrá históriáról vagy féltékenység! tragédiáról akarunk beszámolni. C sak egy kisüzem dolgairól. Mégis ezt a címet adjuk a cikknek, mert ez jellemző. Mert valóban rettegés és féltékenység, örökös belső perpatvar, ásfcálódás jellemzi a Kaposvári Szikvízüzem életét. A do lgozók nyugtalanok, bizalmatlanok egymással, s a vezetőkkel szemben. Mindennek okozója: nem láthatnak biztos jövőt maguk előtt. De bevezetőként ennyi is elég Gál György ügyét vizsgálgatbuk. Október 13-án ugyanis (héthónapi szorgos munka után) azonnali hatállyal elbocsátották. Töltő volt az üzemiben. Jó beosztás, különösen neki, hisz betegsége miatt nem végezhet fizikai munkát. Állás nélkül maradt a tél küszöbén, s a vezetőség nem gondoskodott elhelyezéséről. Ám azóta visszavették Gál Györgyöt (ki tudja meddig). Valaki időközben önként eltávozott, azért alkalmazták ismét. De nem is ezen a körülményen van a főhangsúly. Mert sajnos — elbocsátás szempontjából — nem egy Gál György akad az üzemben. A felmondások sűrűén ismétlődnek — elég zavaros indokkal. Hol erről, hol arról a dolgozóról derül ki, hogy »nem megfelelő-«. Legalábbis ezt mondják neki. Az igazság más: létszámfeletti lett. Nem éppen; ő, csak valaki az üzemiben. De hát raj ta csattan az ostor. Ki tehet arról? S ez a »kiválasztás« nem egyszer igazságtalan. Beszélgettünk az igazgatónővel, a főkönyvelővei, szakszervezeti bizalmival, művezető-vél és dolgozókkal erről. Amäkar együtt voltunk, ilyen »általános« vélemény alakult ki: Nehéz a vezetőik helyzete, mert szezonmunkát végez az üzem. S ha lejár az idény, a munkaerőt csökkenteni kell. Mert ugyebár, »nem jótékonysági vállalat vagyunk« ... Ez edddig rendiben is volna. Csiakhogy. Az üzem felvesz idénymunkásokat is, akikkel közük, hogy nem számíthatnak végleges munkára. Mégis, amikor elbocsátásról van szó, rendszerint az állandó munkásokra kerül sor, a régebbiekre, az újak maradnak. Általában — ilyen hangok is hallatszanak az üzemben — azok mennek, akik. megmondják az igazat, vagy köznyelven: »akiknek nagy a _ pofájuk«. .. No, de nézzünk egy-kót példát, Molnár Józsefet négy hónapja küldték el. Két éve dolgozott már a vállalatnál, s a művezető szerint, nem volt rá panasz, jól dolgozott. Igaz, hogy néha véleményt is mondott, sőt javasolt a régi igazgatónak, mert veszélyesnek látta a munkakörülményeket. No, de hát ezt csak meg lehetne bocsátani neki? Tóth Mária elvtársnő, az igazgató mégis így jellemzi: izgága, veszekedő ember volt. Mióta elküldtük, nem tűnik él semmi a vállalattól — tette hozzá. (Elég veszélyes gyanúsítás bizonyíték nélkül, de nem kutatjuk.) Ám később kiderül, hogy a termelés átszervezése miatt küldték el... De térjünk vissza Gál György ügyére. A gépkocsi elromlott, csak januárban generáloztatják. Addig nem alkalmazhatnák két emberi feleslegesen. Valakit él kell küldeni. És bármily furcsán hangzik, Gál György töltőnek mondtak fel, s a gépkocsikásérőt betanították tölteni. A vezetők »egyibehangzóa n« ráfogták Gálra, hogy _ rossz munkát végzett. A műhelyben azonban kiderült: Gál jobban ,ért a géphez, szorgalmas is, csak hát Buvácz jobban tetszett... — De ezt csak itt mondom, mert az irodában: ne szólj szám, nem fáj fejem... — mondja a dolgozó. *’ Nos, tehát nem valami i-gazságos elintézés volt ez sem. De találunk még példát annak igazolására, hogy valami nincs rendben az üzemben. Amikor a gépkocsivezetőtere került a sor, Korváthot küldték el, aki négy éve a Szitovízüzem'ben van, gyakorlott, s négy apró gyermek várja otthon a keresetet. Dehát Böröcz Györgynek mégis csak jogosabb az ittmaradás, hisz közeli rokona van a Városi. Tanácsnál ... Titokban tartjuk a neveket. Még olyan helyzet uralkodik az üzemiben, hogy esetleg a hírközlőről is kiderülne: rossz a párthoz, a Szovjetunióhoz való viszony7 a. (Mint azt általában meg szokták állapítani a »kiválasztottakról.«) Ezek az emberek — s ki tudja még hányán — fájdalommal hallották elbocsátásuk alkalmával, hogy nem tudnak dolgozni. Nehezen keresett kifogások voltak ezek. Azelőtt egyiket sem figyelmeztették, hogy többet, jobb munkát várnak tőle... A BIZALMATLANSÁG általá nos, a munka féltése, a marakodás jellemző. Harc dúl a 16 dolgozó között, harc azért, hegy maradhasson. Ha valamelyik bemegy az iro dóiba, a másik lesi, meri hátha éppen őt áztatja, s akkor mennie kell. Mindenki maradni akar, dolgozni, élni, s nem talál más megoldást, marja a másakat, veszekszik. Fészket rakott a pletyka is ebben a kis üzemiben, s a bujkáló ^ rossz- indulat kellemetlen összetűzésekké fajul. Mi van itt tulajdonkeppen? Mi az alapvető ok? Nincs megfelelő vezetőgárda? És mit tesz a szak- szervezet? Az igazgatónő rövid ideje került az üzembe, nem eléggé jártás a dolgokban. De azt suttogják a dolgozók, hogy a főkönyvek) vezet az igazgatónőin keresztül. Rónait pedig nem szeretik. Most is van valar mi »zűr« vele, így mondják. S a »zűr« valami rendellenességet -takargat a statisztikai kimutatások körül. Van szakszervezeti bizalmi is az üzemben, Tóth József. Talán őt hibáztathatjuk a legjobban, de végeredményben az egész vezetőséget. Tudják, látják, hogy a dolgozók bizonytalankodnak, miiért nem keresnek megoldást? Miért nem intézkednek igazságosan? Mert ha idénymunkásokat küldenek el, abból még nem lesz veszekedés... No, de még egyszer: mit tett a szakszervezet? Megbeszélést nem tartottak. Nincs rá mód. A bélyeget fizetik. De baj van, mert dolgozók nem jönnek panaszaikkal a bizalmihoz — mondja Tóth József. Sokszor elhatározta, hogy leköszön.... Még eddig^ nem sikerült .. No és a dolgozók ügyes-bajos . dolgai ? A személyi sérelmek, az érdekvédelem? Körülbelül így: — Mehetsz, ahova akarsz, hiá ba hőibörögsz ... Elküfldtünk. es -kész ... Akárhova mész, mdndenü tt felveszik a telefont... Majd mi leadjuk akkor a véleményt rólad... — Ezeket mondta el Gál Györgynek, s hasonlót a többieknek. Hogy miért? Mert a szakszervezeti bizalmi is féltékeny, fél, hogyha megvédi dolgozótársait, őt küldik el... Nem akarunk hosszú kommen tárt fűzni mindehhez. Annyi azonban bizonyos, változtatni kell ezen, s elsősorban a szakszervezet hivatott erre. Csanádi elvtársra, a területi bizottság elnökére panaszkodnak, mert nem megy el az üzemibe; az igazgatóra, mert tapasztalatlan ; a főkönyvelőre, mert átny úl az igazgató^ feje felett, s egymásra, .mert harcolniuk kell a mun kalehetőségekért. A LEGFONTOSABB: olyan szellemet, olyan légkört kell meghonosítani a Szikvízüzemnél, mely nem tűri a protekciót, melyet az emberekről való gondoskodás, igazságérzet és munkaszeretet^jellemez ... Jávori Béla Kaposhomokról Illés János tanácselnök jelenti: Egy járási székhelyen fiatalokat soroztak. A munka végefelé a bizottság tagjai véletlen diskurzusba kezdtek. Nagy vita lett belőle. A fiatal orvos anyagi problémáit vetette fel: — Öt évig tanultam egyetemen, akkoriban kegyetlen körülmények között. A mindig szűkös diákéletet kezdetben növelte a tomboló infláció, az olajjal való főzés, a kukoricakenyér. Ezeket a dolgokat önök is ismerték. Otthonról semmi segítség. Bőjtöltünk. Majd ha készek leszünk — mondtuk magunknak. S mi ma a helyzetem? Vidéki kórházi orvos vagyok, megnősültem, családom van, de lakásom nincsen. Albérletben vagyunk. Magánprakszist nem tudok folytatni. Fizetésem 1200 forint. Ha összehasonlítom, ez egy átlagos szakmunkásfizetésnek felel meg. Hát ezért tanultam 20 éves koromig, mikor egy 17 éves fiatal segéd ennél is többet tud keresni? Jobban bánt azonban ennél egy másik dolog. Van egy pesti barátom, ügyeskezű fiú. Rajzoló. Könyvcímlapokat is teyvez. Másfél óra alatt készen vagy eggyel. Ezért 400 forintot is kap. Hol itt az arány? Egy színész megtanul egy verset, tízszer elszavalja, tízszer' kap érte 20C forintot. Elakad a versben, nem történik semmi. De mi lesz, ha én rossz diagnózist állapítok meg? Azt hiszem, értik, mire gondolok ... Tényleg, mire is gondolt ez a fiatalember, aki oly sok reménnyel hagyta el az egyetem kapuit? Mire gondolnak a többiek, midőn a »tömkelegbe lépnek«, mivel találják magukat szemben? Ne mondjuk rá, hogy »gyászos tévedés« az osztályrészük. Á nagy várakozás csalódásokat okoz. Tény azonban, hogy a várakozás nem teljesen belőlük indult ki: volt időszak, mikori a jövőt mának ábrázolták előttük. Igaz, nem ígért senki várkastélyokat, de jólétet igen. Ez a dolog azonban semmiképp nemcsak fiatal értelmiségi probléma. Ez generáció-kérdés, ez az értelmiségi egység kérdése, ez a nemzet előrehaladásának, nevelésének kérdése, a nemzeti jövedelem helyes elosztásának dolga is. Nem A és B szektor- arány, ez a szellemi és társadalmi élet kibontakozásának aránya. Itt arról van szó, hogy a szellemi munka műhelye nyugalmat és megfelelő életkörülményeket követel. Nem extrát és luxust, hanem a mindennapi gondoktól való mentességet kíván. Mindenki tudja, hogy értelmiségi munkanélküliség nincs, hogy történtek lépések mai teherbírásunkhoz képest az anyagi téren. Minden probléma azonban nincs megoldva. Nézzük meg az ellentmondásokat. Bizonyos nivellálósra van szükség. Igen nagy az eltérés az ún. szabadfoglalkozású értelmiség és az állami alkalmazottak jövedelme között. Erről már feljebb szóltunk. Lehet eltérés szakterületeken belül, tapasztalatok és tehetség szerint, de nem ekkora különbség. Ez az emberi igazságérzetet sérti. Ezenkívül éppen a nagyobb tömeget érinti, a pedagógusokat, kórházi orvosokat, újságírókat^ agronómusokat, műszaki értelmiséget, tehát az építés derékhadát. Nézzük meg jobban a fiatalok próbált magának állást biztosítani, hegy érdemeket akart szerezni óraadó tanári voltának kinevezéssel való helyettesítésére, a diákok beáru- lásával. Nem a mozi rontja el ifjúságunkat, hanem az, hogy magukra hagyjuk őket! Az ifjúsági szervezetek nem elégítik ki igényeiket, formálisak, tanáraikban nem látják szüleik helyettesét. Csak a szülőkkel együtt nevelhetünk! Vajon ki adott engedélyt és pénzt annak a két gyermeknek, hogy moziba menjenek, ha nem a szülő? Vajon biztos, hogy megérdemlik azt « súlyos büntetést, amelyet kartársnő nem átallott a 'tömeg feje feletti hangorgánumban nyilvánosságra hozni? Q Irasta, kartársnő, a Köznevelés október 1-i számában Vadász Ferenené cikkét ifjúságunk erkölcsi neveléséről? Hallotta, kartársnő, hogy a diákparlamentben Budapesten mi történt? Eddig arról beszéltünk, hogy ifjúságunkat nem érdekli semmi, közömbösek az események iránt, csak szórakozni szeretnének. Most megmutatták, boán -mv bennük forradalmi lendület, tájékozottak és egymásután visszavonjuk ez ifjúságról eddig alkotott véleményünket. Ismerik diákjaink az életet? Vajon ismereteik csak az iskolai tanulmányokra szorítkozik? Nem-. Ma már a legtöbb diák, iskolás gyermek újságot olvas, rádiót hallgat, nem úgy, mint mi, fiatal éveinkben. Kisfiam problémáit. Arról ne is beszéljünk, hogy nem kapják meg a rendeletileg kiszabott lakásmennyiséget. Egy kezdő tanító 700—900 forint fizetést kap, annyit, mint egy jó gépírónő, vagy bármelyik segédmunkás. Nem jobb a helyzet a fiatal orvosoknál, mérnököknél sem. A Barcsi Fűrészüzem egyik fiatal mérnöke ott akarja hagyni pályáját: három éve dolgozik, keresete kevesebb, mint bármelyik jó szakmunkásé. Lakás híján egy albérleti szobáért 100—150 forintot fizetnek. És a távlatuk? Tíz; év múlva a pedagógus 1040—1240 forintot kereshet. A családos értelmiségi (hangsúlyozzuk: itt állami fizetésűekról van csak szó) helyzete még nehezebb. A családi pótlék nem elegendő, különösen, ha magasabb iskolára íratta be gyermekét. Ekkor vállal többlet-megbízatásokat, órákat, ezért ragaszkodik az illetményföldhöz, a mellékes jövedelmekhez, amik viszont feltétlenül szakmunkája elhanyagolását, figyelme megosztottságát hozzák magukkal. V. Gy. járási kultúrotthon- igazgatónak három kis gyermeke és 1500 forint fizetése van. Feleségének is dolgoznia kellett. Csak egy kis ideig bírta. Gyermekei adták volna meg az árát. Most férjének segít, plakátokat rajzol, bábszínházát tanít, hogy besegítsen a háztartásba. S az idősebb generáció? Nem sikerült mindenkinek házat szerezni, nincs mindenkinek eltartója. A nyugdíj pedig kevés, pedig itt már különösebb igények sincsenek. Tenni kell tehát minden generációnál valamit: a kezdő fiatalok fi„paradsasn/Ar A háromfai általános iskola falán lóg egy fekete tábla, melyre szép, nagy betűkkel ezt írták: »Szeretettel üdvözöljük a parádsasvárl üdülőket«. Igen, mert nam olyan régen itt várták gyermekeiket a szülők, a tanítványokat a tanítók. Szeptember 17-én indult útnak 35 kislány az első, második és harmadik osztály tagjai, meg egy fiatal tanítónő, Wolf Ilona, hogy tizennyolc napig üdüljenek a Mátrában, a hegyes-völ- yes festői táj egyik dombján lévő ágvári Endre központi úttörőtáborban. Mindez jutalomból, amiért jó úi- törőmunkát végeztek. A somogyi kislányok még nem lát tak igazi hegyet. így hát minduntalan kérdezgették kísérőjüket: — Tanító néni, ez már hegy? Kellemes utazás után értek az üdülőbe, amelyet a budapesti és mindszenti pajtásaikkal majd három hétig birtokolhattak. Mert teljesen az övék volt minden, még az ágyakat is maguknak kellett megcsinálni. Ki amilyen ügyes volt, olyan szép volt az ágya. Eleinte hiányzott az otthon egy- kettőnek, Lukács Julionna még sírt is. De aztán a számháború, a sok láb dázás, meg a kirándulások elűzték a honvágyat. Helyette lett étvágy! És csak fel kellett tartani a kezét annak, akinek ízlett az ebéd, kapott még egy tányérral. 5ok mindent láttak, amíg oda voltak. Boqnár Irén például elmesélte, hogy miként fújják az üveget a pa- rádsasvári üveggyárban. A szöszke Fülöp Lujza legszívesebben a kirándulásokra emlékezik vissza, a nagy- nagy hegyekre, a titokzatos erdőkre. Azonkívül a tábor őzikéjére, Bambira. Csillog a szeme, amikor mesél az izgalmas kézilabdamérkőzésekről, me lyeket a somogyi pajtáscsalád tagjai Játszottak a pesti, a mindszenti lá9 éves és nap nap után azzal lep meg, hogy bejelenti, ma még el kell olvasnom a Somogyi Néplapot, megnézem, mi van a Szabad Népben. Ezt nem parancsra teszi, hanem érdeklődésből! Ma már a gyermekek többsége rendszeresen jár moziba és ez így is van jól! A mozi ma nemcsak szórakozás, hanem életszükséglet is. Nagyon pesszimista és borús képet festettünk eddig ifjúságunkról. Meg volt az oka! Érezték, hogy sokszor nem mondunk igazat, megrendült bennük a bizalom irántunk, felnőttekben, nevelőkben. A széles látókör, a sokoldalúság, a tudományok mai fejlett állapota új nevelési módszerek kidolgozását teszik szükségessé. —• Mi sem járhattunk moziba diákkorunkban — hallottam több idősebb kartársamtól. Ez nem új nevelési módszer! Ez nincs arányban a bekövetkezett technikai forradalommal, a fiatalságra váró feladatokkal. Az automatizálás és atomkorszak küszöbén nem lehet kolostori rendszabályokat állítani az ifjúság elé! Egészséges követelményekkel kell fellépnünk az ifjúsággal szemben és iskolatípusra való tekintet nélkül egyeztetnünk kell a házrend szabályait! 1M itől lesznek rosszak a gyerme- keink? Talán a híradótól, amelyből megismerhetik a világot, az eseményeket, a politikát, a földrajzot és a fizikát, vagy Rajk László temetésének dokumentum-filmjétől, amezetését rendezni, nagyobb családi segélyt nyújtani a nagycsaládosoknak, több nyugdíjat az idősebbeknek. Ez politikai kérdés. Megoldása nyomán fiataljaink biztosabb jövőt látnának maguk előtt, s a végtelenül kötelességtudó idősebbek még hatá- rozottabbakká válnának. Mert hivatástudat és áldozatvállalás végtelen bennük. Egy értelmiségi ankéton felállt L. F. idős tanító. Elmondta visszaszorításának, rágalmazásának történetét és felajánlotta további szolgálatait a nép művelésében. És mindjárt válaszolt is annak a fiatalnak, aki egyéni sértődöttségét fejtegetve, rezignáltan szólt hozzá: »Van-e értelme, hogy beszéljünk?« L. F. pedig — akinek ezerszer több oka lett volna a sértődésre, mert évtizedes érdemei voltak az áldozatos, fizetésnélküli kultúra terjesztésében — így szólt: »Ilyenkor — és mindig — félre kell tenni az egyéni sértődöttséget. A magyar népről van szó, most jobban, mint bármikor. Az ember egész tehetségét adja oda, hisz ez a hivatása«. így beszélt és így éreznek ezren és ezren az értelmiség tagjai. Az ember szíve megdobban: mi lesz, ha nem lesz többé ok a sértődöttségre, ha a fiatalok nem lesznek perspektíva nélkül, ha mindenki egész tehetségét adja bele a nép felemelésébe? Ha a vágyak nem ütköznek a valóságba? Meg kell hallanunk a néma figyelmeztetést: erőnkhöz képest már most segítsük a szellem szabad erőkifejtéseit. Csákvári János VAR MIRÁNK...' nyokkal. Jó is lehetett ott győztesnek lenni, mert a nyertes csapat tagjai egy nagy tányér cukrot kaptak! Bognár Irén inkább a szép estékre gondol, a tábortűzre, ahol játszottak Látott ő méq »pirisztrángot« is, így mondja a pisztráng nevét. Barátot is szerzett magának. Szabó Katit, egy mindszenti kislányt. Levelezni fognak egymással. De azért nemcsak mindig játszottak. Délután négy órától hétig tanítás volt a gyönyörű tanteremben. Másnap délelőtt meg a tanulószobában. Nem is volt baj soha a leckével. Igaz, hogy a Jó tanulók, a jól viselkedők külön kitüntetésben is részesültek. Mindig az vonta fel a táborzászlót, aki a legjobban kiérdemelte ezt. De a zászlóteremben való őrtállást sem bízhatták akárkire. Aki odakerült, az szépen felöltözött díszruhába, ha pedig hűvösebb volt az idő, bordó melegítőbe, és egy-egy órahosszat így őrizte a szép zászlót két-két kislány. Nem is volt panasz a somogyi úttörőlányokra. Hiszen Fülöp Mária még dicsérő oklevelet is kapott, amiért oly szépen beilleszkedett a közösségi életbe. Amikor aztán lejárt az idő, volt nagy búcsúzkodás. Felírták egymás címét, hogy majd levélben számoljanak be az otthoni napokról. Autóbusz- szál végigutazták még a hegyek-völ- gvek között kanyargó utakat Budapestig — itthon pedig már várták őket virággal. Azóta fel-felcsendül a háromfai iskolában a kedves ének, ami velük Jött az ország másik részéből somogyi hazájukba; » ... Parádsasvár vár miránk, Boldog úttörő élet, Szálljon hát most vidám ének, Zengje a szív dalát«. K. E. lyet megkönnyez ‘ mindenki, gyermek és felnőtt egyaránt, vágy talán Nyúl Béla története lesz rossz hatású az ifjúságra? Nem, azért lesznek rosszak gyermekeink, mert elhanyagoltuk őket, mert nem teremtettünk számukra életkoruknak és a kor szellemének megfelelő »élő« ifjúsági szervezeteket, mert nem hívjuk őket csoportosan moziba, hogy megismerjék az életet és mert kijelentjük, hogy csak egy hónapban egyszer mehetnek el moziba, függetlenül attól, hogy mit játsszanak. A gyermek elmegy bujkálva vagy nyíltan, hazudik vagy félrevezet, és mi helytelenül járunk el, ha nem fogjuk meg a kezét és nem visszük magunkkal és nem magyarázzuk meg neki az ókor történelmét, az elmúlt 30 év eseményeit, Hannibál és Nyúl tanár úr tragédiáját. Ne intézzük el igazgatói rovással a dolgot. Ezzel csak eltávolodnánk az ifjúságtól. Eltávolodnánk a szülőktől, eltávolodnánk az élettől! XT éressük meg a helyes megol-*-*■ dúst: teremtsük meg a gyermeknek, életkori sajátságainak figyelembevételével, azt az ifjúsági szervezetet, amely valóban vonzza és irányítja a gyermeket, amely kielégíti a kor igényeit, amely megszeretteti a gyermek nevelőit, tanárait és megszeretteti Hmmibál tanár urat! PINTÉR JÓZSEF Közg. Techn. igazgató. örömmel közlöm, hogy az Új _Üt Termelőszövetkezet .teljesítette ősz: vetéstervét. Legnagyobb részt a tagok szorgalmán múlott, hogy időben földbe került a 40 hold búza, 25 hold rozs, 16 hold őszi árpa és a 3 hold takarmánykeverék magja. Nemcsak az ősziekkel igyekeztek az Új Út-be- liek, hanem már a tavaszra is gondolnak. Már 25 holdat előkészítettek tavasziaknak. A betakarításban is élenjárnak. Az egyéni gazdák is szorgalmasak. Mér mintegy 32 gazda tette földibe az őszieket. Közülük is első volt: Danes György 5 holdas és Nyátó Ferenc 5 holdas gazda. Tervünk az, hogy az egész község még e héten 100 százalékra befejezi az őszi vetést — fejezi be telefonnyilatkozatát Illés elvtárs. A szorgalmas kaposhomoki gazdákat, az Új Út Tsz tagságát helytállásukért, igyekezetükért dicséret illeti.
