Somogyi Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-19 / 196. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1956. augusztus 19. PART ÉS PÁRTÉPÍTÉS A szocialista demokráciáról A Gyékényest Kavicsbánya pártszervezete as egészséges fejlődés útján Június első napjaiban »A bizalom jó munkára kötelez ...« címmel bíráló sorokat írtunk az É. M. 1. számú Kavicstermelő Vállalat gyékényesi üzemének páitéletéről. Megígértük, rövidesen ismét megnézzük, történt-e változás az üzemben. Miért bíráltuk akkor a pártszervezetet? Tekintsünk el a különböző hibák felsorolásától, hiszen akikor is úgy foglaltuk össze: a pártszervezet csak papíron létezik, mert sem taggyűlést, sem pártvezetőségi ülést fél éven át nem tartottak; sem a pártvezetőség, sem a titkár — Kis Kálmán — semmiféle pártmunkát nem végez. Megszívlelték a bírálatot A párttagság elítélte a hanyag vezetőséget, egyetértett bírálatunkkal. S még mielőtt a pártvezetőség hozzáfogott volna a hibák kijavításához, a párttagság már döntött, méghozzá úgy, hogy Kis Kálmán nem érdemli meg a bizalmat; nem kielégítő munkája, magatartása alkalmatlanná teszi a párttitkári teendők ellátására. Tímár Istvánt kezdték emlegetni, aiki alapszervi titkár volt, illetve az most is Gyékényesen. Tímár elvtárs az üzem dolgozója, munkatársai szeretik, fiatal kora ellenére sokat tett a pártért, ezért küldték őt pártiskolára is. összehívták a taggyűlést, hogy rendet teremtsenek a pártszervezetben, s elinduljanak a fejlődés útján. Kis Kálmánt többen bírálták a taggyűlésen, hangot adtak annak is, hogy alkalmatlannak tartják a párt- titkári funkció ellátására. Kis Kálmán ahelyett, hogy elfogadta volna elvtársai sagíteniakarásót, visszautasította a bírálatot és sértődötten lemondott. Lemondása egyöntetű'helyeslésre talált, s még ezen a taggyűlésen kiegészítették a vezetőséget Tímár Istvánnal. Több határozatot is hoztak. Az egyik határozat a pártoktatás előkészítésére, illetve az előkészületek befejezésére, a másik rendszeres szervezeti élet megteremtésére vonatkozott. Határozatba foglalták, hogy a vezetőség kéthetenként üljön össze, havonta tartsanak taggyűlést, alakítsák meg a pártcsoportokat. Fellendülőben a pártélet Tímár elvtárs a taggyűlés után az üzem pártszervezetében is munkához látott. A taggyűlést követő második napon befejeződött a pártoktatás előkészítése; minden kommunistával beszélgetett egy-egy vezetőségi tag. Kijelölték a propagandistát is. Vezetőségi ülést is tartottak már, mélyen elhatározták, hogy a legközelebbi taggyűlésen behatóan foglalkoznak az üzem gazdasági problémáival. A legfőbb tennivalót a termelékenység emelésében, az önköltség csökkentésében látja a pártvezetőség. S hogy minél hathatósabban segíthessék a gazdasági vezetőket, úgy döntöttek, bizottságot alakítanak, melybe kommunista gazdasági vezetőket, egyszerű munkásokat vonnak be, s megvizsgálják: hol és milyen mértékben fokozható a termelékenység, csökkenthető az önköltség. A bizottság munkáját taggyűlésen fogják megtárgyalni, ennek megfelelően határozatokat hoznak, melyekben megjelölik a vezetők és dolgozók tennivalóit is. Az alapszervezet gazdasági ügyei, tagdíjfizetése, nyilvántartása mostanáig rendezetlen volt. Az új vezetőség elsőrendű feladatának tartja, hogy e téren, is rendet teremtsen. Megkezdték a nyilvántartás, tagdíj- elszámolás, propagandaanyag rendezését. Elsősorban a tagdíjfizetés körül kell rendet teremteni. Több kommunista nem a Szervezeti Szabályzatban előírt tagdíjat fizette, hanem annál jóval kevesebbet. Tímár elvtárs és a pártvezetőség többi tagja erről is beszélgetett ezekkel az elvtársaikkal. Kiderült, hogy nekik emiatt még senki sem szólt, pedig ők is szívesen megfizetik az előírt összeget. Rendezik a tagjelöltek tagfelvételét Van tennivaló a tag- és tagjelölt- felvételben is. Annak ellenére, hogy a járási pártbizottság már évek óta nagy figyelmet fordít erre, a Gyékényesi Kavicsbányában még mindig vannak olyan elvtSrsak, akik egykét év óta tagjelöltek. Tímár elvtárs és a többi vezetőségi tag már hozzálátott az évek óta húzódó ügyeli rendezéséhez, s az e havi taggyűlésre nyolc tagjelölt tagfelvételét készítik elő. A tagjelöltekkel való foglalkozás már érezteti hatását a pártomkívüliek körében is. Kis József, látva a párt- szervezet élénkülő munkáját, kérte tagjelöltfeivételét. Reméljük, hogy a pártvezetőség aktivitása állandó lesz, és nemcsak felvételre javasol, hanem továbbra is foglalkozik a tagjelöltekkel, alkalmassá teszi őket a párttagságra. És végül szólni kell a járási pártbizottság segítségéről is. A már említett cikkünkben bíráltuk a JB-t is, mert az instruktoron kívül más nem látogatta az üzemet, nem ismerik az ott dolgozókat, az üzem sajátos problémáit. Sajnos, e téren nem sok változás történt. A járási pártbizottság még mindig csak távolról segíti a pártszervezetet, még mindig nem jutott el az üzembe. Rudics elvtárs, a JB első titkára néhány nappal ezelőtt járt Gyékényesen, de ismét elkerülte a Kavicsbányát. Félreértés1 ne essék, az üzem dolgozói nem egyedül Rudics elvtárs személyében látják a pártbizottságot, ugyanúgy hiányolják Vas elvtárs és a többi titkár segítségét is. Éppen ezért ismételten azt javasóljuk a Csurgói Járási Pártbizottságnak, tekintse édes gyermekének a Gyékényesi Kavicsbányát, s ennek megfelelően segítse is. Ez nemcsak azért fontos, mert a járás egyik »nagyüzeme«, s oly nagyon rászorul a segítségre, hanem mert ez kötelessége is a pártbizottságnak. Pócza Jánosaié Rendezzük adósságainkat! A propagandaanyagterjesztés néhány tapasztalata a siófoki járásban Pártszervezeteink többsége évről évre igen sok bírálatot kapott azért, hegy elhanyagolja a propagandaanyag terjesztését. Ezt a feladatot rendszerint tizedrendűként kezelik, holott tudják és hangoztatják is, hogy az írásos propaganda, a népnevelőfüzetek, különböző pártkiadványok, brosúrák egyik legjelentősebb eszközei a propagandamunkának. S hogy nem elég ezt szóban kifejezni, azt számos példa igazolja. A közelmúltban a siófoki járásban tapasztalatokat gyűjtöttünk a propagandaanyag terjesztésére vonatkozóan. S már jó- előre megállapíthatjuk, hogy az eredmény a múlt évihez viszonyított javulás ellenére sem megnyugtató. A múlt és az azt megelőző évek nemtörődömsége igen nagy gondot okozott a járási pártbizottság vezetőinek. Horváth Józsefné elvtársnő, a JB agit.-prop. osztályvezetője el- mondta, hogy 1955 decemberére 13 500 forintra szaporodott a járás alapszervezeteinek tartozása. A brosúrákat sok helyen nem adták el, másutt szétosztották a kommunisták között, de ellenértékét nem küldték be a Propagandaanyag Terjesztőhöz. A pártszervezetek vezetői azonban nem sokat tanultak az előző évek hibáiból. Igaz, helytelen volna azt állítani, hogy mindenütt újabb hibák kerültek felszínre vizsgálódásaink során, de sok olyan szervezet van a járásban, mely 150—200 forintos tartozásával veszélyezteti az idei végelszámolást. Június—júliusi adatok szerint a balatonkiliti Rákóczi Tsz 124, a bál- ványosi Dózsa Tsz 203, a balaton- őszödi községi pártszervezet 270, a Siófoki Vízművek 100, a siófoki alapszervezet 96 forinttal tartozik. Ha a többi példát is ide soroljuk, kiderül, hogy a járásban már idén is 6000 forintra szaporodott a tartozás összege. Mi az oka ennek? Egyszerű a válasz. A pártszervezetek általában még mindig kevés gondot fordítanak a brosúrák, propagandaanyagok eladására. De hogyan is lehetne többet várni, ha maguk a vezetők sem bíznak a sikerben. Vörös József elvtárs, a pusztasze- mesi szervezet titkárhelyettese például rendszeresen arra hivatkozik, hogy »nincs pénzük az embereknek«. A másik érve az, hogy 45 rádió van a községben, s aki már rádiót hallgat, az nem olvassa el a brosúrát. Mondanunk sem kell, hogy az utóbbi érv megcáfolta az előbbit is. Mire lehet következtetni mindebből? Arra, hogy a pártszervezet vezetői még mindig nem látják a tennivalókat. Pedig nem szabadna elfelejtem, hogy nemcsak a propagandaanyag neveli a kommunistákat, hanem nekünk is nevelni kell őket arra, hogy megvegyék, elolvassák a pártkiadványokat és tanuljanak belőlük. S hogy menynyire nem célja ez a vezetőségnek, azt Hartmann Miklós elvtárs is bizonygatta: — Volt már példa arra, hegy eltörölték egy-egy alapszervezet tartozását. Miért ne lehetne ezt most is megcsinálni? Mert ilyen nagy tartozást ez a kis alapszervezet nem fog kifizetni soha! — A megállapítás téves, annál is inkább, mert Vörös elvtársnak van már terve. Valamiféle bál bevételéből akarja rendezni adósságukat. Igaz, hogy ez látszólag megoldja a problémát, de nem ez a cél. Miért ne lehetne elmenni a párttagokhoz és elmondani egy-két részletet abból, amit negy- ven-ötven fillérért vagy néhány forintért megvásárolhatnak. Arra kellene törekedni, hogy felkeltsék az emberek érdeklődését, mert nem mindenki jön rá magától, hogy tanulnia kell, bővíteni ismereteit. Hasonló a helyzet Balatonendré- den is. Itt is 203 forinttal tartoznak. De Fülöp József elvtárs, községi alapszervezeti titkár nem lát lehetőséget a brosúrák eladására. Visszaküldeni pedig nem akarja, s ez helyes is. De az nem megoldás, hogy a titkár fizesse ki a brosúrákat. A »végső« lehetőség itt is a bál. Vajon hogyan csinálják a többiek? Miért tudnak időben elszámolni az ádán- diak, a Balatonkiliti Gépállomás s a többi alapszervezet? Úgy, hogy felkeresik a párttagokat s meggyőzik őket airól, hogy szükséges a kiadványok olvasása, hogy nem felesleges kiadás az a néhány forint. Néha zavaros képet alkothatnak az alapszervezetek a propaganda- ar.yag-terjesztés helyzetéről. Több községben tapasztaltuk, hogy hónapokon át elhanyagolják az érkező anyagok nyilvántartását. Az erre kiadott nyilvántartó könyvecske az asztalfiókban hever érintetlenül, és sehol sincs nyoma annak, hogy milyen füzet milyen árban érkezett, s hogy elszán;clták-e már. A nyilvántartó könyv vezetése kötelező, s azt a tagsági bélyeg-elszámolással egy- időben ellenőrizni kellene. Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak az alapszervezetek vezetőit okolnánk. Egynéhány dologban hibát követ el a Propaganda- anyag Terjesztő is. Többek között például a járási bizottságra rendszeresen küldenek 5--- 10 db Pártéletet, holott ezt minden elvtárs előfizette. Baj van néha a kimutatással is, melyből 150—200 forintos »tartozások« származnak jogtalanul. Ezekre feltétlenül ügyelni kell, és felhívni a Propagandaanyag Terjesztő figyelmét, kérni a számla rendezését. A járási bizottság — mint Hor- váthné elvtársnő mondta —, rendszeresen ellenőrzi a propaganda- anyag-terjesztést. Bizonyítja ezt az is, hogy a JB tiszta képet alkotott a jelenlegi helyzetről. Általában két- havonként, de negyedévenként minden alapszervezetre rákerül a sor, hogy titkárától, gazdasági vezetőjétől számonkérjék a kiadványok sorsát. S hogy ennek ellenére is nyugtalanító a helyzet, az arra mutat, hegy az ellenőrzés csak adatgyűjtésre szorítkozik, s nem segíti orvosolni a bajokat. Feltétlenül helyes — és most már gyakorlatban is meg kell oldani —, hogy az agit.-prop. osztályvezető mellett az instruktorok és a járási revíziós bizottság is segítsen az ellenőrzésben. És végül még egy általános tapasztalat. A pártszervezetek vezetői keveset törődnek azzal, hogy mi lesz a kiadványok sorsa. Olvassák-e azokat a kommunisták, és felhasználják-e munkájukban. Erről nem alkotott képet magának a Siófoki JB sem. Pedig nem az a főcél, hogy eladjuk a brosúrákat. Ezzel még nem sokat tettünk. A különböző kiadványok eszközei a propagandamunkának, s ha nem használjuk fel a cél érdekében, szinte értéktelenekké válnak. Van tehát mit tenni a siófoki járásban is. Igen, fel kell számolni az év közben összegyűlt tartozást, de úgy, hogy a propagandaanyagokat kommunistáink vegyék meg és ne a hálózók. Nagyobb gondot kell fordítani az ellenőrzésre is, de különösen arra, hogy a párt tagjai elolvassák és tanuljanak, okuljanak, erőt merítsenek e füzetekből további mun- 1 kájükhöz. Jávori Béla T1 iszta lapot, egészséges erőt adó légkört teremtett nemcsaik párt-, ^ de állalmi és társadalmi életünkben is a Központi Vezetőség júliusi ülése. Dolgozó népünk ma tágabbra nyitott szemmel nézi s meg is látja országunk kicsiny és nagy gondjait, s bátrabban, mint .bármikor, szóvá teszi: mi az, amit jónak tart, s mit helytelenít. Él, fejlődik, növeszti tehát hajtásait a szocialista demokratizmus. Mi ez a fogalom? Hogyan keli értelmeznünk a szocialista demokrácia kifejezést? Nem ismeretien, nem először hallott szó egyik sem, s ez a kettő együttvéve olyan egyetlen fogalmat alkot, amelynek megvalósításéra képtelen minden, a mi rendszerünktől1 elütő, azzal ellentétes társadalmi forma. Demokrácia volt és van az osztálytársadaknaklban is. amelynek tartalmát az uralmon lévő osztályok érdekei határozták és határozzák meg. Demokrácia pb a nyugati kapitalista államok demokráciája is, de csak a társadalom elenyésző kisebbsége, a tőkés osztály számára. Mert vajon elképzelhető-e tőkés államiban a társadalom minden tagjának egyenlősége és szabadsága, amikor a termelőeszközök magántulajdona éppen az egyenlőtlenséget, a kizsákmányolás szabadságát szüli? Nyilvánvaló, hogy nem. Ezért mi nem kérünk az ilyenfajta demokráciából. Nekünk szocialista demokrácia kell, amelynek a kizsákmányolás megszüntetése a gazdasági alapja. Olyan típusát teremti meg a demokráciának a szocialista állam, amelyben a hatalmat a döntő többség — a dolgozó osztályok vették kezükbe, és ezt a hatalmat a múlt minden kisemmizettjének javára használják fel. Amint látjuk, a demokrácia elválaszthatatlan az állam jellegétől, a mi szocialista demokráciáink elválaszthatatlan népi demokratikus államunktól, amely munkás-paraszt állam, s benne mind nagyobb szerepet játszik a haladó értelmiség is. A munkás-paraszt állam éppen ^ népi jellege miatt mélységesen demokratikus is. Ezt az államot a nép és fiai — a munkásokból, dolgozó parasztokból, haladó értelmiségiekből lett vezetők kormányozzák, igazgatják, akiken keresztül az államot milliónyi szál fűzi a dolgozó tömegeikhez. A szocialista állam minden intézkedéséiben benne van a dolgozó népnek — ennek a milliónyi agyú és szemű bölcsnek az okos1 tapasztalata, megfontolt véleménye. Az állami törvényeket, rendelkezéseket is a népmilliók kezemunkája, cselekvő részvétele vezeti át a holt betűk világából az élő megvalósulás honába. Bár korántsem teljes ez az ismertetés, mégis érzékelteti, milyen az a szocialista demokrácia, amelynek felvirágoztatásáért dolgozunk a párt útmutatásával, az SZKP XX. kongresszusa határozataiból okulva. Rendszerünk, társadalmi életünk széleskörű demokratizálása bonyolult, sokrétű feladat. Már 1953 óta, de különösen az ezévi júliusi KV-ülés után jelentős lépéseket tettünk élőre ezen az úton. Erről tanúskodnak a közelmúlt belpolitikai eseményei is. A nemrég lezajlott országgyűlési ülésszakon a mi megyénk képviselői közül is ketten — Sási János és Varga Károly elvtársak — interpelláltak az illetékes miniszterekhez, sürgetve az általuk tapasztalt fogyatékosságok gyors felszámolását. A múlt vasárnap megtartott nagygyűléseken is főként országgyűlési képviselők szóltak választóikhoz, számotadtak megbízatásuk teljesítésiéről. Javult népünk tájékoztatása is az országos gondokról- baj ok ról, a kormány új vagy készülőben lévő rendelkezéseiről. Gondoljunk a Minisztertanács elnökének és elnökhelyettesének a sajtó képviselői közérdekű kérdéseire adott válaszaira, amelyről írtak az újságok is. Az is találkozott ^ népünk igazságérzetével, hogy pártunk és kormányunk elítéli a törvénytelenségeket, s nagyrészt jóvá tette és mielőbb teljesen jóváteszi a múltban e téren elkövetett hibákat, és a jövőben megálljt parancsol minden önkényességnek. Mi másra mutat ez az intézkedés, mint arra, hogy a szocialista törvényesség szerves része, elmaradhatatlan velejárója demokratikus rendszerünknek. A szocialista demokratizmus teljes kibontakoztatásának irányába hatnak azok a célkitűzések is, amelyek során tovább növekszik a helyi szervek önállósága és népünk életszínvonala. TIT ind bizalomkeltő tetteink, mind pedig még ígéretesebb, jövőben t**- megvalósítandó elgondolásaink arról vallanak: igent mondunk a szocialista demokratizmusra. Ha vannak még — mert még fannak — kiigazítani-, helyrehoznivalóink, dolgozó népünk segítségével megfelelünk azoknak. E feladataink megoldásához pártunk és államunk legfelső szerveitől nemcsak biztatást kaptunk, hanem követendő példát is tapasztaltunk; Rajtunk, a megyei, járási és községi vezetőkön a sor, hogy a »nép sűrűjében« élve, a népet segítve, bátorítva, vele együtt fogjunk hozzá teendőinkhez. Itt van például a kulákok közé sorolt középparasztok ügye, amely sürgős rendezést követel. A helyi szervek öntevékenysége képes e bajokat gyorsan, de meggondoltan, újabb jogtalanságok elkövetése nélkül a múlt hibái közé sorolni. Ez a munka azonban nem nélkülözheti a járásiak segítő kezét. A helyi szervek önállóságának fokozása nem azonos a járás iránymutatásának elmaradásával, mert abból olyan bajok származnak, mint pl. a legutóbb Kapolyon. Itt a kulákká minősített középparasztok rehabilitációjában a tanács és a pártszervezet egymásnak ellentmondóan döntött, s a járási tanács és a JB nem adott segítséget a községbelieknek az igazságnak megfelelő álláspont kialakításához. Márpedig a járási segítség elmaradása ilyen esetekben nem jó vért szül. Nem kell bizonygatni, hogy a község lakói hogyan vélekednek intézkedéseinkről, ha azokban felemásságot, huzavonát látnak. Ne feledjük, hogy munkánkról sohasem kijelentéseink, szépen megfogalmazott határozataink, hanem cselekedeteink alapján alkotnak véleményt a néptömegek. Szavainkra tehát tetteinkkel kell ráhelyeznünk a koronát. Ez a módja a bizalom teljes helyreállításának pártunk, államunk és a nép milliós tömegei között. Dolgozó népünk felnőtt — felnőttként kell beszélnünk vele. Tárjuk elé nyíltan eredményeinket, de ne hallgassunk hibáinkról sem. Ha fogyatékosságok kísérik munkánkat, annál könnyebben megszabadulhatunk hibáinktól, minél több egyszerű ember üzen hadat velünk együtt előrehaladásunk fékjeinek. Ha egy üzemben akadozik a termelés, vigyük a bajokat a munkások közösségének ítélőszéke elé. Elnéptelenednek és elcsendesednek a termelési értekezletek? Beszéljünk a munkásgyűléseken a dolgozókat közvetlenül érintő és őket érdeklő feladatokról. Hallgassunk szavukra, és segítő szándékú iránymutatásukhoz szabjuk intézkedéseinket, cselekedeteinket. Nem hallatszik jóravaló javaslat a tanácsban a tennivalókról? Ne egynéhány vb-tag véleménye szerint elkészített határozatokat ismertessünk ott, arra kárhoztatva a tanácsok tagjait, hogy fejet bólintsanak a kész tényekre. Legyen a tanács a község életének, ügyes-bajos dolgainak eligazítója, s mindjárt ömlik az okos szó a dolgozók küldötteinek szájából. Érdektelenek, formálisak a termelőszövetkezeti közgyűlések? Töltsük meg élettel azokat, kapjon helyet ezeken a fórumokon a szövetkezet gazdáinak, a tagságnak a hangja. A KV-ülés utáni új helyzetben nyíltabbak a szívek, beszédesebbek a szájak. Jó dolog a szabadabb, feszéiyezetlenebb véleménynyilvánítás, az alkotó vita. Ezen az úton mérföldek állnak még előttünk. Sokat kell még tennünk mindenütt — megyénél, járásnál, községben, tsz-ben, üzemben, vállalatnál és intézményeknél —, hogy a szocialista demokratizmus éltető levegője behatoljon, s át- meg átjárja állami és társadalmi életünk minden szögletét. Ebből a friss levegőből nem elég néhány szippantásnyi — egész tüdőnket meg kell tölteni vele. Szükségünk van a bátor, szókimondó vitákra, de csak azok szájából fogadjuk el munkánk bírálatát, akiknek ajkáról az igazság szól, akiknek szavaiból és tetteiből az őszinte, segíteni kész szándék, s népünk, rendszerünk féltő szeretete árad. De nem engedhetjük meg a vélemények szabadságának örve alatt elért eredményeink kisebbítését, ócsárlását. C zámítunk a munkások, dolgozó parasztok és haladó értelmiségiek tárgyilagos bírálatára — a szocialista demokratizmus további kibontakoztatásában való cselekvő részvételére. Bizton számítunk alkotó kezdeményezésükre, két kezük és agyuk munkájára, amellyel megvalósítják pártunk és államunk célkitűzéseit: szebbé, jobbá, gazdagabbá teszik hazánkat, s jobbmódúvá, megelégedettebbé egész dolgozó népünket, Kutas József ^
