Somogyi Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-01 / 180. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1956. augusztus t. Érdekességek innen-onnari Bűnözési rekord Nyugat-Németországban A Német Szövetségi Köztársaság wiiesbadend bűnügyi 'hivatal statisz­tikai adatai szerint 1955-ben Nyugat- Németországban rekordot ért ed a bű­nözés. A nyilvántartott bűnügyeik seáma 70 600-zal volt töibb, mint 1954-foen — ez 4,7 százalékos emelke­dést jelent. A statisztika azonban megállapítja, hogy a valóságban sak­kal több bűnözési eset volt, mert ezeknek csak egy részét jelentették be. A bűnözők közül' 18 251 külföldi, il­letve megszálló katona volt. A gyil­kosságokban, rablásban és más sú­lyos bűntettekben ők voltak túlsúly­ban. A külföldi bűnözők 4,8 százalé­ka angol!, 4,6 százaléka francia és 29,8 százaléka amerikai volt. A gyilkossá­gok, gyermekek ellen elkövetett er­kölcstelen merényletek és rablások száma 1955-ben Nyugat-Berliniben és Nyugat-Németország területén lénye­gesen magasabb vélt, mint 1938-ban egész Németországban. Egy szovjet munkás forradalmasította a televíziót Szergej Morozov az ukrajnai Poltavában televíziós vevőkészülé­kével könnyen veszi Európa valamennyi te­levíziós adóállomásá­nak műsorát. Morozov elvtárs bőr­gyári munkás. Telje­sen átalakította vevő- készülékét és 15 méte­res antennáját irányit- hatóvá tette. Egészen különleges az a tény, hogy a Szov­jetunióban könnyen veszi Róma, Prága, London vagy Párizs műsorát, mert köztu­domású, hogy általá­ban a televíziós adáso­kat csak 100 km-es körzetben lehet venni. Díjnyertes japán film A július 29-én zá­rtái Karlovy Vary-i filmfesztiválon a »Nap­palid alkonyat« című japán film első díjat nyert. Tadaslhi imái filmje négy ártatlanul vádolt dalairól! szól', akiket a rendőrség irtották él, most pedig 'kínzásokkal kényszerít a balszemét kellett ki­»vallomásra«. A vádlottak előadá­sából lépésről lépésre követhetjük az esemé­nyeket, Látjuk a rend­őrségi gépezet műkö­dését, amely ártatlano­kat ítéltet el. Előttünk folynak a rendőrség helyiségeiben a hosszú kegyetlen kínzások. Szívszorongva követ­jük a vádlottak fiatal ügyvédjének hősies ki­állását egészen az ár­tatlanok szégyenteljes elítéléséiig A film a (börtön rácsai mögött ér véget. Óriási lehetett a film hatása Japánban. Megvakítással mentették meg egy kisfiú életét A floridai Orlande város kórházában egy négyéves kisfiún, Mi­ke Sibcüe-an, veszélye,, szemmű tétet hajtottak végre. Az örvösek a re­cehártya rákos meg­betegedése miatt két évvel ezelőtt a gyer­mek jabbsizemét távo­openálni. Amerikai orvosi kö­rökben megállapítot­ták, hogy ilyen ese­tekben csak ez a ket­tős szemműtét menti meg a beteg életét. Szelídített óriáskígyó Az afrikai Közép- Kongó vidékén egy ál­latorvosnak van egy szelídített óriáskígyó­ja. Az állat 6 méter hosszú. Ha az állator­voshoz vendégek ér­keznek ebédre, gyak­ran megjelenik az óri­áskígyó feje az abro­szon két vendég kö­zött, várva, hogy simo­gassák meg. Az állatorvos egyik tréfája, hogy a dívá­nyon összetekeredett óriáskígyót selyemsái- lai letakarja, mintha kényelmes divámypár- na volna. Az állatot gazdája minden reggel fürdeni viszi egy patakba. így lassan a kígyó elvesz­tette kellemetlen sza­gát. & Az amerikai Long Beach-ően az egyete­mes szépség királynő - választáson kínos inci­dens játszódott le. Amikor a fényképé­szek az egyes orszá­gok képviselőiről cso­portfelvételeket akar­tak készíteni és Miss Németországot Miss Iz­rael mellé akarták ál­lítani, ez «lobbi kiállt a sorból és a követlce- záket mondta: «Sze­mély szerint nincs ki­fogásom ellene, hogy meUém álljon, de nem mernék többé anyám színe elé kerülni.-« Incidens a «-világ szépségkirálynöjé«-nek választásán Kiderült, hogy Miss Izrael édesanyja egy olyan népes család le­származottja, amely­nek kívüle minden tagját a német fasisz­ták Varsóban kivégez­ték. Természetesen a rendezőség a leány kérését teljesítette. Egyébként a «világ szépségkirálynőj é«-ne k 1957-re a bizottság az USA ibarnahajú, kék­szemű fiatal képviselő­jét, Carol Morris-t vá­lasztotta. A második helyezett a német Ma­rina Oschell, harmadik a svéd Ingrid Goude, negyedik az angol Iris Waller és ötödik az olasz Rosanna Galli lett. Az új egyetemes szépségkirálynő 1 m 70 cm magas, súlya 58 és fél kg, mellbősége 91 cm és derékbősége 63 cm. A szépségkirálynői babérkoszorú a szép Miss Morris számára egy féléves hollywoodi szerződést jelent, havi ezer dollár fizetéssel, egy autót, szerződést egy fürdőruhagyárral turnéra, drága préme­ket és sok ékszert. BÍRÓSÁGI HÍREK Újabb lopás a Kaposvári Állami Gazdaságban A Kaposvári Állami Gazdaság ve­zetősége hétről hétre újabb fegyelmi határozatokat kénytelen hozni a gaz­daságban dolgozó garázda elemek el­len. Legutóbb Weigel Lajost bocsá­tották el fegyelmi úton, mert két aj­tót lopott él tokkal együtt, s ezzel mintegy ezer forint leért okozott. Weageämek ez -már a második lopása a gazdaságban. Weigel elten rendőr­ségi eljárás is indul. Elítélt fatolvajok Fánriüi János, Németh Tibor és Lakatos János taizei fiatalembereket *00—300 forint pénzbüntetésre ítél­te a Marcav Járásibíróság társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűntette miatt. A három vádlott né­hány hónappal ezelőtt a kelevízi ál­lama erdőiből mintegy 850 forint érté­kű fát topott. A kárt a tettesek -meg­térítették. Börtönbe bérűit egy csaló föltimüvesszävetKezeti felvásárló Pandur Jolán a Varászlói Föildmü- vesszövetkezet tojás- és baromfifel- vásáriójaként a gazdáktól átvett to­jást és baromfit több esetben szabad ónon adta át a Baromfifeldolgozó Vóíl'aCatnak. A gazdák részére kiállí­tott vételi jegyet visszakérte tőlük és megsemmisítette. A megtévedt fel­vásárló mintegy tízezer forint kárt okozott a népgazdaságnak. A Mar­cali Járásbíróság egy évi börtönbün­tetésre ítélte. HÍREK­Várható időjárás szerdán estig: felhőátvonulások, több helyen záporeső, ke­leten zivatar, idonkint élénk északnyugati-északi szél. A nappali hőmérsék­let keleten egy—két fok­kal csökken, nyugaton már alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 23—2b fok között. 7őo\ művelődjünk, hol szórakozzunk? Pártoktatás Háza: Könyvkölcsönzés és egyéni tanulás 9—19-ig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—19-ig. Rippl-Rónai Múzeum: Kunffy Lajos képkiállítás. A Nagyberek átalakulásá­ról kiállítás. KIOSZ BÉKE MOZI augusztus 1—2-án 5—7—9 órakor: Tűzkeresztség. MOZIK: Vörös Csillag: Az ördög szépsége. Szabad Ifjúság: Bajazzók. Sic'íok: Vörös pipacs. Zamárdi: Hazánk szép tájai. Balatonföldvár: Egy nap a bíróságon. Balatonszemes: Tavasz. Balatonlelle: Csavargó. Balatonboglár: Véletlen találkozás. Fonyód: Dollárpapa. Csurgó: Tartalékjátékos. Barcs: Telepesek. Marcali: Szerzője ismeretlen. Lengyeltóti: Maclóvia. Tab; Első szó. Igái: Hű barátok. Nagyatád: Riadó a cirkuszban. Ezt is hallgassa meg... Kossuth-rádióban: Este 7,32-kor: Egy gyermekbírósági tár­gyalás tanulságai. Este 20-kor- Tanácskozik az országgyű­lés. Petőfi-rádióban: Délután 5.40-kor: Filmzene. Este 9.10-kor: Hajdú Péter és tánczene­kara játszik. — Somogybán vendégszerepei a Já­szai Mari Művészegyüttes. A közkedvelt együttes Szigeti: A vén bakancsos és fia, a huszár c. vidám népszínművet adja elő. Szerepel t'öbbek közt Gönczöl Anikó. Szabó Ibolya, Jávor Alfréd. Lu­kács Lóránd zeneszerző a karmester. Rendező Orbók Endre. Községenként egy előadást tartanak. Első fellépésük augusztus 4-én lesz Igáiban, 5-én Topo- náron, 6-án pedig Gödében szerepelnek a budapesti vendégművészek. — TŰZ PUSZTÍTOTT hétfőn dél­után Samogyvómoson. A Törekvés Tsz portáján mintegy 650 mázsa szé­na égett eL A tűzoltók hősies munká­val megakadályozták a tűz tovater­jedését, így a szomszédos 45 holdas területen még lábonálló rozstáblát si­került megmenteni. — ELSŐ HANGVERSENYKÖR- ÜTJÁRA INÍDUL szombaton a Me­gyei Népi Együttesi. A tánc-, zene- és énekkar augusztus 5-től 13-ig öt du­nántúli városiban — Veszprémben, Balatoniöidváron, Győrött, Sopron­ban és Szombathelyen — ad műsort. Miért éppen most leltároznak ? Balatopmáriafürdőn töltöm szabad­ságomat. A nyaraló dolgozókat bosz- szantó jelenségre szeretném az illeté­kesek figyelmét felhívni. A napokban az állomás IBUSZ-pavilonjában. ma pe­dig a Somogy megyei Népbolt Vállalat kezelésében lévő népboltban álltak neki az ellenőrök leltározni. Jól tudom, hogy vállalataink félévi leltározása a szocialista vagyon megőrzése végett mennyire szükséges, érthetetlen azon­ban az, hogy miért éppen olyankor kell a balatonparti kereskedelmi válla­latoknál végezni a leltározást, amikor az üdülőhelyek tele vannak nyaralók­kal. Javaslatom az, hogy a leltározáso­kat augusztus 31-e után végezzék, ami kor a nyaralók zöme már eltávozik. Dr. Sivó József. A megyei sspartakiád döntő eredményei ATLÉTIKA Férfi számok: 100 m síkfutás: 1. Verhás (Kaposvár) 12, 2. Kiss (Tab) 12.1, 3. Botykai (Ka­posvár) 12.2 ir.p. 400 m sikfutas: 1. Ka­nizsai (Tab) 57.9, 2. Veverán (Kaposvár) 58.9, 3. Matisa (Kaposvár) 59.9 mp. 800 m síkfutás: 1. Molnár (Kaposvár) 2:16.4, 2. Matisa (Kaposvár) 2:16.9, 3. Kránicz (Marcali) 2:17.0. Távoluqrás; 1. Verhás (Kaposvár) 553, 2. Vendler (Marcali) 536, 3. Tóth (Siófok) 519 cm. Magasug­rás: 1. Tóth (Siófok) 160, 2. Hubai (Tab) 155, 3. Losonczi (Barcs) 150 cm. Suly- lökés; 1. Váradi (Fonyód) 11.35, 2. Lo­sonci (Barcs) 11.10. 3. Sinkovics (Fo­nyód) 10.80 m. Gránátvetés: 1. Horváth (Kaposvár) 66.50. 2. Port (Siófok) 62.30. 3. Huszár (Marcali) 61 m. Női számok: 100 m síkfutás: 1. Moór Erzsi (Siófok) 15.4, 2. Juhász Júlia (Fonyód) 15.5, 3. Lázi Éva (Siófok) 16.1 mp. 400 m síkfu­tás; 1. Hámori Mária (Fonyód) 72.8, 2. Fonyó Margit (Siófok) 74.8, 3. Fenyvesi Júlia (Fonyód) 76.2 mp. Magasugrás; 1. Petrás Magda (Fonyód) 120, 2. Fonyó Margit (Siófok) 115 3. Dezső Jolán (Ka­posvár) 115 cm. Távolugrás: 1. Gombai Borbála' (Siófok) 390, 2. Moór Erzsi (Sió­fok) 373, 3. Petrás Magda (Fonyód) 353 cm. Súlylökés: 1. Gerusz Ilona (Mar­cali) 819, 2. Császár Bálintné (Kapos­vár) 794, 3. Puskás Gy-né (Kaposvár) 777. Granátvetés: 1. Kolbert Erzsébet (Ka­posvár) 44.20. 2. Németh Katalin (Fo­nyód) 40.20, 3. Baji Erzsi (Fonyód) 38.80 méter. TORNA Férfi csapatban: 1. Tabi járás 62.4 pont. 2. Kaposvári járás 58.7 pont. 3. Csurgói járás 56.4 pont. Női csapatban: 1. Fonyód! járás 6S.9 pont. 2. Tabi já­rás 59.3 pont. 3. Kaposvári járás 53.9 pont. KERÉKPÁR Férfiak. Táv: 20 km. 1. Bekecs (Kaposvári járás), 2. Feke­te (Kaposvári járás), 3. Grosics (Kapos­vári járás). Nők: 1. Dékmár Irén (Kaposvári járás), 2. Mészáros Mária (Siófoki járás), 3. Szűcs Eszter (Siófoki járás). RÖPLABDA Férfi csapatban: 1. Fonyódi járás, 2. Marcali járás. 3. Kaposvári járás. Női csapatban: 1. Fonyódi járás, 2. Nagyatádi járás* 3. Siófoki járás. Kitünően sikerült a Traktor SE sportolóinak országos seregszemléje Balatonbogláron Július 29-én, vasárnap reggel a szo­kottnál korábban népesültek be a bala- tonboglári utcák. Amikorra a felkelő nap első sugarai bearanyozták a Bala­ton tükrét, már igen sok sárga és zöld mezbe öltözött Traktor-sportolóval talál­koztunk az utcákon, akik az ország min­den részéből Balatonbogláron gyűltek össze a Mezőgazdasági és Erdészeti Dol­gozók országos szakszervezeti sportün­nepélyére. Nehányan közülük, főként a kerékpárosok, még kora reggeli edzést is tartottak a balatoni műúton. (Akkor még nem sejtették, hogy a verseny út­vonala az egyik legrosszabb Somogy megyei út, a kaposvár—balatonboglári országút lesz.) De nemcsak a sportolók készülődtek lázasan a nagyszabású találkozóra. A vendéglátó házigazdák: a Traktor SE Somogy megyei elnöksége, valamint' a Balatonboglári Traktor SE vezetői és sportolói már hetek óta készülődtek a nagy napra. — Csak jó illőnk legyen — hangoztatták a múlt héten Többször is a Traktor SE országos központjából már Balatonbogláron tartózkodó vezetők a Somogy megyei szervezőkkel egyetem­ben. Az időjárás kegyeibe fogadta a ME- DOSZ sportünnepélyét. Verőfényes nap­sütésben kezdődött meg a sportolók fel­vonulása a zászlódíszbe öltözött bogiári sporttelepen. A budapesti és a 19 me­gyei Traktor SE 629 felsorakozott spor­tolója előtt nyitotta meg a versenyeket Boros Gergely, a MEDOSZ elnöke, aki nemcsak a megjelent MEDOSZ-sportoló- kat üdvözölte, hanem a sportünnepély külföldi vendégeit, a román Recolta SE küldötteit is. Még estik délelőtt 10 óra volt, ami­kor a hangosbeszélő máris a győzelmi emelvényre szólította Badics Zsuzsát, a Veszprémi Traktor SK fiatal versenyző­jét, aki 135 cm-es eredménnyel négyes holtverseny után megszerezte az első országos bajnoki címet a magasugrás­ban. Aztán egymásután peregtek az at­létikai számok. A bajnokoknak kijutott a tapsból, az ünneplésből. De nem ki­sebb sdkerük volt a meghívásos szá­mokban induló vendégsportolóknak sem. A lelkes somogyi szurkolótábor nagy tapssal jutalmazta a barcsi Godina igen tetszetős rúdugrásait. 350-ig Go­dina jól is ugrott, akkor aztán Miskei, a Honvéd versenyzője elhúzott, s 390-nel győzött. Legnagyobb sikere természete­sen a vendégszereplő olimpiai bajno­kunknak, Csermák Józsefnek volt, aki a laza dobóhelyről védőketrec nélkül igen óvatosan dobva is 59,26 m-es ki­tűnő eredményt ért el. Az atlétáknak 10 óra után bizony már küszködniük kellett a rekkenő hő­séggel, hát még az igen rossz ország­úton versenyző kerékpárosoknak. A Traktor-sportolók dicséretére le­gyen mondva, hogy állták a hőséget, legfeljebb irigykedtek a vitorlázókra, akik a Balaton hűs vizén sokkal ked­vezőbb körülmények között küzdhettek az elsőségért. Estére kelve aztán gazdára talált a sok-sok bajnoki érem és tiszteletdíj. Az Országos Szakszervezeti Sportünnepély rendező is már sokkal nyugodtabban törölték meg verejtéktől izzadó homlo­kukat. Megelégedetten távoztak a győztesek. Akiknek pedig ez alkalom­mal nem sikerült, azok már most azt kezdték latolgatni, mit kell tenniük azért, hogy a jövőben sikeresebben szerepeljenek. Akik pedig szemlélői voltak az atléták, tornászok, röplabdá- zók, kerékpárosok, birkózók s a nagy sikert aratott lovasok vetélkedésének, no és a győzelemmel végződött Traktor vegyes—Recolta mérkőzésnek, megelé­gedéssel távoztak a MEDOSZ országos sportünnepélyéről, amely híven tükröz­te, hogy a Traktor sportkörök a múlt évi szpartakiád óta eltelt egy év alatt jó munkát végeztek. K. S. A megyei labdarúgóbajnokság állása: 1. K. V. Meteor 14 11 3 . 43:10 25 2. K. Dózsa 14 10 3 1 49:16 23 3. Nagyatád 14 7 6 1 32:16 20 4. K.V. Lobogó 13 8 ­5 24:17 16 5. Marcali 14 7 2 5 30:22 16 6. K. Kinizsi II. 14 8 ­6 42:37 16 7. Barcs 14 7 1 6 38:30 15 8. Csurgó 14 5 2 7 32:29 12 9. Fonyód 14 4 3 7 11:31 11 10. Siófok 14 4 2 8 27:28 10 11. K. Törekvés 14 4 2 8 20:26 10 12. 13. B-boglár K. Traktor 13 14 4 1 3 ­8 11 18:26 26:55 9 6 14. Balatonlelle 14 1 3 10 19:68 5 fl megyei ifjúsági bajnokság első őszi fordulójának eredményei Siófok—Barcs 3:1, K. V. Meteor— Fonyód 9:0, K. Dózsa—Balatonlelle 1:2, Kinizsi—K. Traktor 5:2, K. Törekvés— Marcali 0:7, Nagyatád—Csurgó 1:2. Csömör nyerte a kaposvári résshajrát a XVII. Magyar Kerékpáros Körversenyen Kedden délben a Kanizsai-, Berzse­nyi-, Ady Endre-, Noszlopy Gáspár-, Zrínyi- és Szigetvári utca két oldalán mintegy négyezer főnyi közönség sora­kozott fel, s lelkesen buzdította a XVII. Magyar Kerékpáros Körverseny áthala­dó versenyzőit. A kaposvári részhajrát Csömör, a Bp. Honvéd versenyzője nyerte, aki 13 óra 33 perckor haladt át a Berzsenyi utcai TÜZÉP előtti célon. 3 perccel később kivette őt Simó, az Építők versenyzője. Simótól, mintegy 800 méternyi hátránnyal haladt a boly. melyben Keizer, Cserepányi, Bencze. Bende, Holényi, Aranyi, .Károlyi ée Látó hajtott. A legjobb vidéki versenyző a 7.-nek átfutó mosonmagyaróvári Holé­nyi volt. A körverseny részvevőinek átvonulá­sa 55 percig tartott. Ditrich. a Budapesti Bástya versenyzője 14 óra 28 perckor haladt át Kaposváron. A versenyzők kedden Pécsre hajtottak, szerdán Sze­gedig mennek, csütörtökön szünnap lesz, pénteken Debrecen, szombaton Miskolc, míg vasárnap Budapest lesz a cél. törölték meg verejtéktol izzadó homlo- cél. GOOOOOO©O0O©OOOOOOO0QOOOO©OQOG0O®O®O©OOOOOOO©GOO© Magzatelhajtók a bíróság előtt l | | A „csúcsok“ csúcsforgalma * ií Kaposvárott a múlt vasárnapon a ft A Kaposvári Járásbíróság Dobron-já hőmérő higanyoszlopa árnyékban A kai Józsefeié íeLsőrnocaodádi lakostv* dIusz 30 fok fölé emelkedett. Az magzatelhajtás bűntette 'miatt egyjy évi és három hónapi börtönbüntetés-* re ítélte a mellékbüntetéseken kívül.,)* Itobrorjkaűné 300 forintért válfallko-K zott Garáhi Józsefeié négyhónaposiíj magzatának elhajításéra. A «műtét,«* után az anyát kórházba kellett szállá-jk tani, mert fertőzést kapott. Garábiw Józsefet, a férjet mint bűnsegédei* ítélte el a bíróság, ugyanis ő vitte elv* feleségét a kuruzslóhoz. Az anyátK ugyancsak bűnösnek mondta ki a bí-* róság, s mindkettőjüket három-há-* rom hónapi börtönbüntetésre ítélte. i), | i plusz 30 fok emberek a hőségtől eltikkadva ke- r resték a frissítőket. Egyesek kora 1 délelőttöl késő estig sörrel és fröccsel igyekeztek állandóan nö­vekvő szomjukat enyhíteni, míg ál mások a cukrászdákat és utcai áru­sokat szállták meg a népszerű »csú­csok« utáni hajszában. Egészen estig nem is volt baj. á Gyermekek és felnőttek vígan és J buzgón nyalogatták a »fagyi«-t. j) Este 9 óra után azonban amikor a hűvös szellő hatalmas tömegeket csalt a Szabadság-parkba és a város utcáira, már« sehol sem lehetett fagylaltot venni. Cukrászdáról cuk­rászdára özönlöttek a fagylaltkere­sők, de mindenütt ugyanazt a szűk­szavú választ kapták: »Sajnos — már elfogyott«. A fagylaltárusítás igen jó bévé-. )), telt biztosít a Béke Szálló Vállalat- 4 nak. Miért nem gondoskodik tehát, t hogy ilyen kánikulai vasárnapi * csúcsforgalomnál a »csúcsok« kel- I), lő mennyiségben álljanak rendel­kezésre? R. Gy. HÚSIPARI TANULÓKAT szerződ­tetünk 16 éves életkorig. Általá­nos iskola 8 osztályát végzett helybeli lakosok jelentkezhetnek augusztus 10-ig. Délsomogyi Húsipari Vállalat Kaposvár, Vöröshadsereg útja 67 — 69. Az É. M. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat közúti forga­lomra vontatóvezetőket felvesz. Jelentkezés a vállalat központjá­ban. Kaposvár, Május 1. utca 57. Megölte gyermekét egy leányanya * Pulai Teréz 18 évesi feüsőmocsoiládiK lakos házasságon kívül született gyér-1(1 mékét közvetlen' a szülés után meg- ~ 'r~v fojtotta. A bíróság egy évi és egy hó­napi börtönbüntetésre ítélte a 'mel­lékbüntetéseken kívül. Jogosítvánnyal és gyakorlattal ren­delkező vontató-vezetőket Somogy me­gye területére külszolgálatos beosztás­sal felveszünk. Talajjavító Vállalat, Ba- latonbogfár. 17 826 Felveszünk vezető gépészeti vizs­gával rendelkező géplakatos, vagy csőszerelő képesítésű főgépészt. Jelentkezni lehet minden nap a Kaposvári Textilművek Jutái úti gyártelepén reggel 8 — 16,30-iq, szombaton 13-ig. Farkaskutyákat vásárol az Állami Ku­tyatelep. A címeket kérjük az Állami Hirdetebe. Drótfonat, kerítésoszlop — esetleg részletfizetésre is — sürgősen eladó! Kozma László. Budapest, XII., Goldmark utca 15, __________ 1221 e ladó. 1216 330-es JÁWA motorkerékpár Megtekinthető: Géza utca 7/a. Angol íróasztal beépített Wertheim- szekrénmyel eladó. Hársfa utca 7. Ró- nay. 1215 POKRNY in WIEN gyártmányú zon­gora eladó. Cím az Állami Hirdetőben. 17 821 Somoqymeggyesei» szoba-konyhás, speizos ház eladó, 600 négyszögöl terü­leten gyümölcsössel. Cím. Varga János, Sompp-vmeggves. A Pécsi Épületanyagfuvarozó Vál­lalat gyakorlott GÉPKOCSIVEZETŐKET KERES felvételre. Jelentkezés: Gilice u. 27. szám. 17 822 A Somogy megyei Áll. Építőipari Vállalat víz-, villany- és fűtés­szerelő tanulókat felvesz. Jelent­kezni lehet: augusztus 10-én Ka­posvárott, a Május 1. u. 57 sz. alatt. 17812 SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár. Latinka S. u. 7. Tel.: 15-11 Kiadőhivatali telefon: 15-16 Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: Hidas János

Next

/
Oldalképek
Tartalom