Somogyi Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-01 / 154. szám

Vita megyénk művészeti, kulturális életének kérdéseiről'

VITASSUK1 MEG SZÍNHÁZUNK MŰKÖDÉSÉT

Számonkérés

Előttünk van 2z elmúlt év augusztus elsejéin, a Csiky Gergely Színház ünnepi alakuló társulati ülésén elhangzott 14 gépelt oldalnyi beszéd, telve szép szavakkal, szólamokkal, hangzatos ígéretekkel. De előttünk van a levélek, hozzászólások tömege is, amelyek a fogadalmak, ígéretek, tervek megvalósításáról a számadást követelik:

Megkapta-e a kaposvári közönség, amit az alakuló társulati ülésen ígér- .tek? Megkapták-e színészeimik a támogatást, a szakmai segítséget,

amelyről annyi szó esett közel egy esztendővel ezelőtt?

Feltételei voltak, hogy az ígéretek valóra is váljanak. Olyan feltételek, amelyeket a színház meg is kapott. Megkapta a színház átalakításához,! korszerűsítéséhez szükséges összeget, a modem berendezést, megkapta,

hogy az országban eddig egyedülálló módon intézkedtek színészetek elhelyezéséről: színészházat kaptak. Megkapta, hogy a színház vezetőit a megye vezetői mindenben támogatták anyagi és erkölcsi téren egyaránt.

És mit kapott a megye? A színház eredményeit méltattuk már lapunkban, ezt a beküldött levelek és vélemények sem tagadják. De ezek nem leplezhetik azt, hogy felelőtlenül «• gazdálkodtak a színház létesítésére adott összeggel, többszázezer forinttal többet használtak fel, mint szükséges lett volna! Hogy máért, erről! majd később. Megkapta a megye, a megye vezetői, hogy jóindulatukra, jóhiszeműségükre a színház vezetői azzal válaszoltak, hogy félrevezették! őket. Bármi hiba volt, a színészeket! hibáztatta a vezetőség. A színészekre panaszkodtak mindenütt, a társulatra, hogy a maguk hibáit leplezzék. Helyesen vetette szemére a népművelési aktívaülésen a miniszterhelyettes Sugár Lászlónak, amikor az .színészei fegyelmezéséhez a népművelési szakemberektől kért segítséget, hogy a színház igazgatását őrá bízták, ő felél színészedért. A vezetőség feladata lett volna, hogy rendet tartson. Ehelyett mást sem tettek, mint intézkedések helyett a különbö-' ző szervekhez szaladgálták társulatukra panaszkodva. önálló vezetés,! ez? Jó vezetés ez?

De megkapták-e a színészek az évadnyitáskcr ígért segítséget, a művészeti tanács létesítését, a szakmai problémák állandó megbeszélését? Nem kapták meg, de megkapták, hogy mindenhol becsmérelték őket azzal, hogy ilyen szedett-vedett társulattal nem lehet színházat csinálni, s hogy majd jövőre.-.: Pedig^ Eger sem kapott jobb erőket. Pedig -v lehetett volna — mint a fesztivál után a pesti lapok írták — ebből a társulatból többet, sokkal többet kihozni. Szakmai segítség, a vélemények meghallgatása, az ígért művészeti tanács s jobb vezetés kellett volna ehhez.

»Őszintén bírálva egymás hibáit, meg fog születni a mű, amivel eggyé kovácsolódunk« ígérte Sugár László igazgató ünnepi beszédében. Őszinte bírálat helyett megkapták színészeink, hogyha megmondták mi a baj, hogy »fejétől bűzlik a hal« —, mint E'öldeák rendező mondta egy emlékezetes társulati ülésen —, akkor félbeszakították a társulati ülést azzal fenyegetőzve, hogy majd a minisztériumiban folytatják. S az igazgató megijedve az őszinte hangtól, azonnal felutazott Földeák Róberttel Budapestre, a minisztériumba, ahelyett, hogy a színészek előtt, a tárFeszHvál utáni gondolatok

Amióta állami színházaink léteznek, minden esztendőben megrendezik a színházi fesztivált. Nagy ünnepe ez a pár nap a magyar színjátszásnak. A mi fiatal színházunk, a Csiky Gergely Színház is résztvett ezen a nagy színházi demonstráción — ahol — nyugodtan elmondhatjuk az elhangzott bírálatok birtokában, hogy jobban szerepelt, mint várták. Az elért eredmény, néhány nagyon szép előadás adta élmény és a záróvitán elhangzott bírálatok eddig nem tapasztalt szabad levegője külön- külön és együttvéve kellemes és megnyugtató érzésekkel töltött el és bizonyára mindazon kartársamat, akik szintén közvetlen részesei voltak a fesztiválnak.

A magyar színjátszás ünnepi hetének méltó záróakkordja volt a kitüntetések kiosztása. A mi színházunk is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy egyik tehetséges vezető művészünket, Homo- kai Pál elvtérsat kitüntetésben részesítették. Mindnyájan nagyon örültünk Homokai elvtárs méltó elismerésének de ugyanakkor felvetődött bennünk az a gondolat, amely kissé keserű szájízzel töltött el bennünket. Nem akarjuk túlbecsülni színházunk képességeit és elért eredményeit, de ha abból indulunk ki, hogy az ugyancsak egy esztendős múltra visszatekintő Egri Gárdonyi Géza Színház tagjaiból öt vagy hat embert részesítettek kitüntetetósben, önkéntelenül adódik a kérdés: vaion a mi színházunkban csak egy ember érdemelte meg az elismerést? Én föltettem a kérdést a feleletre legalkalmasabb személynek, színházunk igazgatójának. Ö azt válaszolta nekem, hogy a Gárdonyi Géza Színház vezetőjének jobb a »szocialista összeköttetése«, hogy őneki személyi ellentéte volt a Népművelési Minisztérium egyik fontos személyével, Both Bélával, aki most ilyenformán próbálja éreztetni vele ellenszenvét.

Nincs jogom kételkedni igazgatóm állításának igaz voltában, de ugyanakkor, amíg nem vagyok meggyőződve az állítás igaz voltáról, az illető miniszteriális fórumban sem kételkedhetem. Ezért vetem föl a kérdést — s bizonyára választ fognak adni erre, — hogy vajon előfordulhat-e két ember konfliktusa miatt az, hogy jól dolgozó elvtársak és vele együtt az egész színház esetleges méltó elismerése elmaradjon.

Végezetül megragadom az alkaté mat, hogy sajtónk útján is köszö- netemet fejezzem ki mindazon illetékes szerveknek, hogy olyan intenziven, odaadással és mélyen foglalkoznak színházunk ügyével. Közönségünknek pedig azt üzenem, hogy az a féltő szeretet, amely most részéről a sajtó hasábjain keresztül megnyilvánul, majd a jövő évad folyamán a színház gyakori látogatásával fog igazán beigazolódni.

PUSZTA! PÉTER

színész

sulati ülésen tisztázták volna a helyzetet. De aikkor sok kényelmetlen dolog elhangzott volna. Őszinte 'bírálat? Megkapták színészetek, hogy az őszinte szóra azt a választ, fenyegetést kapták, hogy »majd illetékes helyen (beszélünk.« Milyen módszer ez? őszinte bírálat? Őszinte bírálatra kapta Tóth Béla azt a választ, hogy »ha nem tetszik valami, akkor a jövő évadban egy másik színháznál megírhatja, hogy érzi magát?«

Olyan dolgok ezek, amelyeket el kell mondani, hogy a közönség tisztán lássa, mi is a helyzet a vezetőséggel a színházban.

Ilyen légkörben valóban1 nem lehetett jó művészi munkát végezni. Nem lehetett, hiszen az intrikák, pletykák keltésében az igazgatóság ; mutatott példát.

A pazarlásról .is sokat lehetne írni. Csonka gazdasági vezetőt éppen emiatt bocsátották el'. De vajon nem bűnös-e az igazgató és főrendező is abban, hogy Csonka nyakra-főre hozatta a színház nemlétező reprezentációs keretéből hármuk részére a feketéket, a likőröket, szenvicseket a számlák szerint több ezer forint értékben. Sugár László tudott erről, -s volt lelkiismerete hagyni, hogy Csonka egyedül bűnhődjön. S nem mondhatják, hogy nem figyelmeztették időben. Amikor már beszéltek ezekről a pazarlásokról, megkérdeztük a vezetőséget: mi az igazság? Azzal nyugtattak meg, hogy minden rendben van Csonka körül és ő kö- rülük is. Egy hónap múlva 'kiderült, hány százezer forinttal használtak fel többet, hányezer forintot pazaroltak el. S amikor mi megkérdeztük őket, akkor már tartott a vizsgálat, s erről ők is tudtak. Tehát »minden' rendben volt«: -.:

Beszéljünk-e arról, milyen kultusz vette körüli az igazgatót? Az ajándékozások napirenden voltak, s ezt el is várták. Beszéljünk-e arról is, hogy bírósági per zajlik most Sugár László körül különböző 'becsületsértés s más erkölcsi dolgok miatt. Szóljunk-e arról, milyen furfangos módon akarták s helyeztették el nemrég a munkáját 'becsületesen végző, cseppet sem befolyásolható Halasi Imre 'gazdasági igazgatót, aki ugyancsak Kaposvárott akart maradni? Ne szóljunk minderről, elég ennyi is. S levelek majd elmondják, mennyiben' felelt meg a közönség előtt szakmailag ez a vezetése a színháznak.

S 'hadd mondjuk még el, amit csak javaslatként, de színészeink kérnek: bízzanak meg egy becsületes, erőskezű, művelt kommunistát a színház igazgatásával, s alakítsanak segítségére szakképzett rendezőkből, színészekből művészeti tanácsot.

Mit mond a közönség ?

A szerkesztőségbe érkezett számos hozzászólásból, levélből ismertetünk 'néhányat kivonatosan, tekintve, hogy a vitához olyan nagy számban érkeztek hozzászólások, hogy nem tudjuk őket teljes egészükben közölni.

KOVÁCS GEDEON (Kaposvár, Füredi u. 7 sz.) írja. »Meglepetéssel olvastam a Somogyi Néplapban azokat a dolgokat, amik a kulisszák mögött történtek. Ezekről a dolgokról mi a színházlátogató közönség is értesülve vagyunk, s köszönetét mondunk a Somogyi Néplapnak, amiért elindította ezt a vitát és az első kapavágást megtette ebben az igen égető problémában. Félt mindenki a »fekélyhez nyúlni, pedig ez a »betegnek« csak javulást hozott volna.

Ha színházunk bármelyik műveszet megkérdezzük: mi lesz jövőre, kivétel nélkül azt a választ adják »megyek, na tudok, mert itt a legsötétebb középkort meghazudtoló állapotok vannak«. A színház magja: Juhász, Barcza, Körosz- tös és Kerpely és kívülük még sokan eltávoznak emiatt. De nem engedhetjük el őket. Mi sokat harcoltunk, hogy végre Somogynak színháza legyen. Kormányunk eleget tett Somogy dolgozói kérésének. Most ott tartunk, hogy e teljesített kívánságunk veszélyeztetve van. Színházunk megmarad-e, vagy nem? És ki vállalja a felelősséget, ki akar hátrafelé haladni? Egyesek talán idem személyi érdekből, vagy talán gőgből.

Az ÉDOSZ kultúrotthonban kintjárva szemtanúja voltam egy kisebbfajta »tüntetésnek« amely távozni készülő •művészeink mellett szólt. Elgondolkoztam, és talán mások is elqondolkozhat- nak. Joggal nevezte ezt a Somogyi Néplap a közönség hangulatának. Nem szabad várnunk.

A közönség körében sokan ellenszenvvel viseltetnek a színház vezetői iránt. Megdöbbenve hallottam Magyari Péter karmester véleményét, amit talán kissé jóindulatúan írt meg a Somogyi Néplap. Hallani széltében-hosszában a felháborodást, hogy Magyari az országoshírű népi együttest »lecsürhéz- íe«. Mi ezt tűrtük, legfeljebb írtunk egy cikket és megy tovább minden a régi mederben?

Most kel! intézkedni, amíq nem késő. Igaza van a cikknek. Somogy dolgozó népe megérdemli a színházat, de nem akármilyen színházat. Idővel számon fogják ezt kérni és vigyázzunk, hogy akkor már késő ne legyen.«

KOVÁCS GÁBOR (Kaposvár, Szigetvári u.) »A Néplap cikke után megfigyeltem az emberek, a járókelők magatartását. Mindenki mosolyogva kérdezi: »Na mi a véleményed? Mit szólsz hozzá?« A mosolygók már megadják a választ: általános helyeslés, egyetértés a nagyközönség minden rétegében. Nekem csak egy kérésem lenne: ki vagy kik akadályozzák meg, hogy az általános óhaj valóra váll jón? Erre szeretnék választ kapni. Gratulálok a szerkesztőségnek, hogy hozzá mert nyúlni ilyen kényes kérdésekhez. Az igazság, a becsületesség győzni fog. A felzaklatott idegek megnyugszanak s az új évadban még több tapssal jutalmazzuk kedves, megszeretett színészeinket.«

CSIMA HAJNAL, TÓTH BÉLÁNÉ és TÓTH BÉLA, a 23. AKÖV dolgozói leveléből: »Felháborodva vettük tudomásul, hogy színészeink: Juhász Pál, Kerpely Judit, Hajdú Péter, Rohonczy Mária, Körösztös István, Barcza Éva és a többi jó színész milyen okok miatt válnak meg színházunktól. Mi kisfizetésű dolgozók vagyunk, akik örömmel mentünk a kaposvári színházba, így teljesen egyetértünk a Somogyi Néplap szerkesztőségének véleményével. Hasson a szerkesztőség oda, hogy ezek a színészek ittmaradhassanak, hogy m (nden művészi tudásukkal szórakoztassanak«.

HAJDÚ PÉTER színész, többoldalas

levelében kimerítően és őszintén megírja, milyen visszaélések és milyen igazságtalanságok történtek az elmúlt évadban a kaposvári színházban a vezetőség mulasztásai és összejátszása miatt. A Hajdu Péter levelében felvetetteket az illetékes szervek vizsgálják meg, s későbben adunk hírt róla olvasóinknak.

BORBÉLY BÉLÁNÉ (Kaposvár Pete Lajos u. 11.) leveléből: »Mi kaposvári dolgozók azt hittük hogy a színház arra hivatott, hogy a dolgozók szórakozását és művelődését szolgálja. Ez csak kis részben történt meg, mert ha elmentünk a színházba, mindig előttünk lebegtek a hallottak, s így nenV tudtuk annyira értékelni a színház munkáját, mint kellett volna. Nem hisszük, hogy a múlt színházi évadban bármely vidéki színháznál megtörténhetett, hogy a kollektív szellem helyett a színházi dolgozók között állandó rettegés intrika és hasonló dolgok történtek volna. Csak nálunk volt így.

Sokszor hangzott el a régi világban, hogy akármilyen kis színész szóba sem állt a munkással. Ezzel ellentétben a mi színházunk művészei keresték a kapcsolatot a kaposvári dolgozókkal, s ezért tudjuk, mi van a kulisszák mögött. A vezetőség távoltartotta magát a dolgozóktól...«

». . .feltétlen meg kell akadályozni, hogy a kaposvári dolgozók által közszeretetnek örvendő színészek szétmenjenek. Mi, kaposvári dolqozók köszönettel tartozunk a helyi sajtónak a cikkért, amiből érezzük, hogy velünk, a közönséggel tartanak, és eredményes lesz az az elgondolásuk, hogy színészeink szívesen maradjanak s maradhassanak városunkban. Természetesen más vezetőséggel, s a következő évadban még naqyobb lelkesedéssel és odaadással fogják munkájukat végezni a dolgozók nevelésére és szórakoztatására.«

Becsületes, tisztaszándékú, hozzáértő irányítást Somogy művészeti és kulturális életében

aposvár értelmiségének körében igény merült fel, hogy megjavítsuk Somogy művészeti és kulturális életének irányítását. A Megyei Pártbizottság is magáévá tette ezt az igényt és csütörtökön Kaposvár néhány értelmiségi dolgozóját beszélgetésre hívta meg. Tóth István elvtárs, a Megyei Párt-vógre- haj tóbizottság első titkára feltette a kérdést a jelenlevőknek: lehetséges votoare egy olyan művészeti tanács alakítása, amely a megye és Kaposvár művészi és kulturális életének irányításában aktívan résztvenne. A meghívottak egyöntetűen helyeselték e tanács megalakításának gondolatát, annál is inkább, mert Somogy és Kaposvár kulturális téren igen lemaradt más megyéktől, más városoktól, pedig adottságaink semmivel sem rosszabbak.

A művészeti tanács nem operatív szerv lenne, hanem társadalmi segítő szerv, s a Megyei Pártbizottság, a Megyei Tanács irányításával működne. A kulturális életet — mint mondták — az őszinte, becsületes, tiiszitaszándékú, hozzáértő irányítás kell jellemezze. S ehhez kell a művészeti tanácsnak segítséget adnia. A jelenlévők úgy képzelik el a tanács működését, mint ahogy ezt Baranyában Pécsett csinálják. Lenne elnöke, titkára a tanácsnak, tervet dolgozna ki bizonyos kultúrprogramok rendezésére. Tájékoztatná a Megyei Párt- bizottságot, a Megyei Tanácsot egyes rendezvények szükségességéről. Foglalkozna irodalmi kérdésekkel, a festőművészek ügyével, a kaposvári szimfonikus zenekarral és őszinte, nyűt vélemények alapján, a párt politikájának megfelelően segítene irányítani a megye művészi és kulturális életét.

öbb felszólaló hangsúlyozta, hogy Kaposvár kulturális életében sok akadályt jelent — sajnos, az értelmiségi dolgozók között — a gyakran megnyilvánuló rosszindulat, alakoskodás, furkálás. Ezt a Megyei Pártbizottság nem engedheti meg. Szabad vitákban kell tisztázni a véleménykülönbségeket, s nem lehet, hogy önző személyi érdekek kerüljenek a közösség ügye fölé. A felszólalók több támogatást is kértek a

megye és a város vezetőitől: erkölcsileg és anyagilag is. Hangsúlyozták, hogy a múltban Kaposváry polgármester, Stepíhaich alispán egyáltalán nem volt kultúraszerető és kultúrát támogató vezető, de ahogy -szakítottunk a múlt rendszerrel, mai vezető kádereinknek is szakítaniuk kell a kultúra iránti közömbösséggel.

felmerült a beszélgetés alkalmá- * val a Megyei Oktatási Osztály munkája is. A pedagógus társadalom bizalmát a párthoz, az államhoz a jelenlegi Megyei Oktatási Osztály néhány vezetője nem hogy erősítené, hanem egyáltalában erkölcsösnek nem mondható, — helytelen magatartásával csak gyengíti. Hiba nélküli emberek persze nincsenek, de erkölcsileg kompromittált embereknek nem lehet tekintélyük a vezetésre. \

Szó esett színházunk ügyéről isj Egyet értettek a Somogyi Néplapban megjelent vita szükségességével, hisz a színház ügye nem csupán színházi ügy, hanem a város, a megye kulturális életének de ü-gye. A rövidesen megalakuló tanács legsürgősebb feladata lesz majd, hogy a színház vezetésének, munkájának megjavítására javaslatot dolgozzon, ki.

Ahhoz, hogy a város, a megye kulturális élete valóban fellendüljön, hogy értelmiségi dolgozóink szíwveüí- lélekkel a kultúra tolmácsoiói legyenek, a megyei, városi, járási pártbizottságoknak, tanácsoknak is segíteniük kell. Nekik kell biztosítaniuk, hogy a kulturális rendezvényeken a munkások és parasztok is nagy számban résztvegyenek.

Szó volt arról is, hogy a Somogyi Néplapom keresztül szélesebb körben kell tájékoztatni a közvéleményt, 'hogy a lap legyen vitafórum, amely elősegíti művészi és kulturális életünk előrehaladásét.

A Megyei Pártbizottság helyesli ennek a művészi, kulturális tanácsnak a megalakulásét. Támogatja is, s csak azt kéri, hogy őszintén, becsületesen a dolgozó nép ügyét szolgálva végezze munkáját.

A tanács munkájával, működé- sével kapcsolatban várjuk megyénk dolgozóinak javaslatait, észrevételeit.

H. J.

A

Néhány észrevétel a „Kaposvári Képeslapok'-hoz

A kaposvári olvasóknak szí vesen látott, szeretett folyóirata a magyar—szovjet barátság kitűnően szerkesztett lapja, az Üj Világ. Különleges örömmel vet tűk kezünkbe a június 21-i számát, mert második oldalán »Kaposvári Képeslapok« címmel hosszú cikket hozott városunkról. A riport azonban, mint a közölt fényképek is igazolják: a Dorottya-ház udvara, a rómahegyi Rippl-Rónai kastély egyik szobája, az egykori »Mocsár vár«-ról készített metszet, a Kossuth tér, csak címében törekedett a mai, az új Kaposvárról szólni. A cikkben felvetett problémák jórésze pedig kissé keresett, mondhatnánk előráncigált, nem a mai Kaposvár problémái.

Szó esik a cikkben arról, hogy a várost »már mi nagykorúsitottuk a felszabadulás után, ipart, gyára kát adva neki.«; bár szól a cikkíró a Cukorgyárban töltött félóráról, nek ünk mégis hiányzik, hogy meg sem említi ötéves tervünk legnagyobb' könnyűipari létesítményét, fonodánkat, országunk legkorszerűbb, nemrégen üzembe helyezett új hűtőházát, újra életre keltett, korszer űsített vaskombinátunkat. A mi fo- ■ nodánk 300 személyes leányotthonával, bölcsődéjével, kultúrházával, új tanítóképzőnk saklcal inkább szemlélteti számunkra Kaposvárt, mint a közölt képek bármelyike. Ebbe azonban nem szólhatunk bele, elvégre ízlés és felfogás dolga, hogy kinek mi tetszik Kaposvárott örüljön itt mindenki annak, aminek akar!

KÖZIGAZGATÁS FURC SAS ÁGAI című szakaszban Kovács Béla, a cikk írója elmaras ztalja a felsőbb szerveket, amiért Kaposvárt mezőgazdasági városnak minősítették és így kirekesztették a lakásépítések állami beruházási keretéből, és helyesen állapítja meg, hogy a régi beskatulyázáson »a történelem már rég átlépett«. A cikk végén viszont mégis csak elfogadja, hogy »gyökerében itt mindenki paraszt.-«

MŰEMLÉK DARÖCBAN. »Mé gy a szép Május 1 utcán és valaki felhívja figyelmedet a Dorottya-házra ... Kívülről üzletek rontják az összhangot, udvara mocskos, elhanyagolt... A város eddig rossz gazdája volt a műemléknek. »Azt üzenjük a cikkírónak, hogy a műemléknek nyilvánított Dorottya- házba nem mi telepítettük a rosszemlékű Graumann hentesüzletet és másik oldalára a Sachs-féle divatboltot, sem udvarába a Dausek lakatosüzemet, mi csak államosítottuk ezeket, Ott a helyszínen, ahol találtuk. A darócot tehát nem mi húztuk a házra. Ez is hozzátartozik az igazsághoz.

Ha a magyar—szovjet barátság lapjának cikkírója akár csak a Magyar—Szovjet Társaságot felkereste volna tájékoztatásért, máris megtudhatta volna, hogy mégsem az a jellemző a mi városunkra hogy a Rippl-Rónai-villa kertjéből a hatóságok ki akarták vágatni az ott őrködő szépséges két vörösfenyőt, hanem inkább az, hogy menti a kaposvári vár maradék téglaromjait, melyre a nemzeti hagyományok ápolásáról sokat fecsegő, letűnt régi rendszer ráépítette a Nostra- raktárt, hogy hatalmas áldozattal elkészíttette a legnagyobb magyar költő bronzszobrát, a Tanácsköztársaság .mártírjainak emlékművét, hogy első felhívásra százezreket szavazott meg és folyósított állandó színház létesítése érdekében, hogy évente tízezreket ad a városi könyvtárhálózat fejlesztésére, hogy háromnegyed millió forintot fordít a város szépítésére, fásítására, parkosítására, hogy milliókat költ iskolákra, bölcsődékre, játszóterekre.

A Ti örülünk, ha írnak váró sunkról, ha bírálják tanácsunk, szerveink, intézményeink munkáját, ha boncolgatják városunk életét, lakóinak örömét, gondjait', problémáit. Több szem többet lét, a kívülállók mégis csak tárgyi tagosabban ítélnek, mint az akarva- akaratlanul elfogult itt élők. De a város nemcsak házakból és műemlékekből áll, hanem emberekből is, akiknek életéről bizony nem sok szó esett a »Kaposvári Képeslapokéban. (Szerk.)