Somogyi Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-25 / 174. szám

6 -w

SOMOGYI NÉPLAP

Szerda, 1956. július 25.

A népgazdaság fejlesztésével a népjólót emeléséért

(J&lytatás az előző oldalról.)

izotópok alkalmazása révén a kémiában, a biológiában és a tudomány más területein, lehetővé tette a folyamatok behatóbb megismerését. A szilárd testek fizikája, az elektroíizika fejlődése pedig az elektrotechnikában, a híradástechnikában és a műszeriparban hozott létre hatalmas fejlődést. A második ötéves terv során hazánkban is megépülő atomreaktor módot ad arra, hogy szak- embereink széleskörű kutatásaik eredményeivel gazdagíthassák ezt a r.agyjövőj i tudományágat.

Az ilyen irányú alapkutatásokon kívül természetesen nem hanyagolhatjuk el azokat a kutatási területeket sem, amelyek nagy szerepet játszanak iparunk műszaki fejlesztése mindennapi feladatainak megoldásában.

Az ipari kutatás figyelmét az ipar területén népgazdaságunk előtt álló legfontosabb feladatokra kell irányítani, hogy ily módon a tudományos kutató munka segítse a nyersanyag- és energiaellátás biztosítását, a műszaki színvonal fejlesztését, új technológiai eljárások bevezetését, a korszerű géptípusok gyártására való áttérést stb. A mezőgazdasági tudományoknak az eddiginél sokkal hatékonyabban kell segíteniük a mező- gazdasági termelés színvonalának emelését. A kutatás legfontosabb feladata az ország egyes termő tájaira — talajviszonyaira — legmegfelelőbb, legeredményesebb és legolcsóbb agrotechnikai módszerek kidolgozása. E feladatok megoldásánál is el kell vetni a dogmákat és azokat a tételeket, módszereket, amelyeket a forradalmi gyorsasággal fejlődő tudomány és technika már túlhaladott.

Az emberekről való gondoskodás elengedhetetlen feltétele közegész- séGü"','ünk megfelelő színvonalának biztosítása, ami csak akkor érhető el, ha nagy múlttal rendelkező orvostudományunkat is tovább fejlesztjük. Kiváló szakembereink tudása lehetővé teszi, hogy újabb gyógyászati eljárások alkalmazásával, új gyógyszerek előállításával gyorsabbá és hatékonyabbá tegyük a dolgozókról való ilyen irányú gondoskodást.

Jelentősen növelni kell a társadalomtudományok szerepét a tudományos életben. A társadalomtudományoknak, s ezen belül különösen a közgazdaságtudománynak a valóság tényeinek sokoldalú elemzése alapján fel kell tárniuk népi demokratikus fejlődésünk sajátos vonásait, hathatós segítséget kell adniok a párt és a kormány politikájának kialakításához. Ezért is minden erővel azon leszünk, hogy a 'társadalomtudományokban és általában a tudományokban leküzdjük a sematizmust, véget vessünk a dogmatizmus minden megnyilvánulásának és ne engedjünk teret a marxizmus—leniniz- mustól idegen ideológiai áramlatoknak.

A közgazdaságtudományt úgy kell

fejleszteni, hogy hatékony segítséget nyújtson a népgazdaság legfontosabb kérdéseinek megoldásához, a szocializmusba való átmenet időszakában működő gazdasági törvények hatásának feltárásához, a népgazdasági tervek tudományos megalapozásához.

Az akadémiai és ipari tudományos intézeteken kívül nagy súlyt kell helyeznünk az egyetemeken folyó tudományos kutató munka fejlesztésére. A tudományos intézeteket el kell látni korszerű műszerekkel, anyagokkal és eszközökkel. Sokkal szervezettebben kell gondoskodni a tudományos káderutánpótlásról. A tudományos káderképzés ideje 10—15 év, tehát a második ötéves terv éveiben tulajdonképpen a negyedik és ötödik ötéves terv tudományos kádereinek képzése folyik, illetve kezdődik el.

A tudományos kutatómunkát a Szovjetunió és a népi demokratikus országok kutatóintézeteivel szorosan együttműködve kell végezni és szélesíteni. Erősíteni kell a kapcsolatokat, a tudományos együttműködést más országok tudósaival és tudományos intézeteivel is. Ily módon meg lehet — és meg kell — sokszorozni a tudományos munka hatásfokát, nagyobb segítséget kaphat a gyakorlat a tudomány művelőitől, egyben a tudósok előtt is szélesebb perspektívák nyílnak, jobban hozzájárulhatnak az emberiség egyetemes kultúrájának fejlődéséhez. A párt és a kormány azcn lesz, hogy ehhez minden segítséget megadjon.

Elvibb. megalapozottabb, demokratikusabb

gazdasági vezetést

A második ötéves terv előirányzatainak teljesítése, az irányelvekben kitűzött nagy feladatok feltételezik, hogy jelentős változást eszközöljünk a gazdasági vezetésben az országos irányító szervektől kezdve egészen a vállalatokig és a helyi tanácsokig.

A népgazdaság előtt álló feladatok által megkövetelt változásoknak az a lényege, hogy a gazdasági vezetést elvibbé, tudományosan megalapozottabbá és demokratikusabbá kell tenni;

A vezetés ilyen megjavítása mindenek előtt azt jelenti, hogy

az irányító munkának egyre inkább az objektív gazdasági törvényekre kell támaszkodnia, hozzáértőbben kell felhasználnia e törvények szabta követelményeket.

Annak, hogy a párt és a kormány népgazdasági méretekben egyre elő- rélátóhbasi és megalapozottabban vezethessen, elengedhetetlen követelménye, hogy dogmák és előítéleteik nélkül legyünk képesek és merjük is feltárni a társadalom és a gazdaság tényleges helyzetét, hogy idejekorán felismerjük a fejlődés által megérlelt szükségleteket, s ennek alapján hozzáértéssel érvényesítsük gazdaságpolitikánkban az ezekből leszűrt következtetéseket.

A magyar népgazdaság átmeneti gazdaság a kapitalizmusból a szocializmusba, de már uralkodóvá váltak benne a szocialista termelési viszonyok. Az iparban és a közlekedésben a termelési eszközök döntő többsége Hírsadalmi tulajdonban van, s a mezőgazdaságban is mind nagyobb teret hódít a szocialista szektor. Ennek következtében egyre kevésbé érvényesülnek a kapitalizmus és egyre inkább tért hódítanak a szocializmus gazdasági törvényei. Ez

azt jelenti, hogy hazánkban a termelés célja a nép anyagi jólétének, kultúrájának állandó emelése, továbbá, hogy a termelés növelésének legfőbb módja a technika folytonos tökéletesítése.

Ezek a követelmények kifejezésre jutnak az irányelvekben is, amelyek fő feladatul tűzik ki a népjólét emelését a termelésnek elsősorban a műszaki színvonal emelésére épülő fejlesztése útján. Ez továbbá azt jelenti, hogy

különös figyelmet kell fordítanunk a társadalmi termelés olyan arányainak kialakítására, amo- lyek a fejlődés adott szakaszában egyre inkább megfelelnek a népjólét emelésére, a technikai színvonal tökéletesítésére irányuló követelményeknek.

Mindezt elősegíti a tervgazdálkodás, amely óriási előnyt biztosít rendszerünknek a kapitalizmussal szemben. Ezért.

mi nem csupán javítani akarjuk tervezési módszereinket, hanem ennél többet akarunk: egész tervgazdálkodásunkat kívánjuk tovább erősíteni.

A tervgazdálkodás megjavításáért mind elméleti, mind gyakorlati síkon kétoldalú harcot kell folytatni: küzdeni kell egyrészt a voluntariz- mus, az olyan feltevések ellen, amelyek szerint terveinket kívánságaink szerint a gazdasági törvényektől és a gazdaság objektív helyzetétől függetlenül határozhatjuk meg, másrészt, küzdenünk kell az ösztönösség, azaz a tervgazdálkodás, a tervek jelentőségének lebecsülése ellen.

A voluntarizmus érvényesülése veszélyének felismerése vezetett bennünket, amikor országunk társadalmi helyzetének tudományos felmérésére törekedtünk, és erre építve tűztük ki a népgazdaság ötéves fejlesztésének legfőbb feladatait.

Azt akartuk elérni, hogy terveink az eddiginél jobban számoljanak az ország lehetőségeivel, teherbíró képességével,

hogy a termelés, a beruházás, a fo- i gyasztás tervezése területein meg-' szüntessük azokat a fogyatékosságokat és hibákat, amelyeket az első ötéves terv elkészítése és végrehajtása során elkövettünk.

De nem engedhetünk a gazdaság vezetésében az ösztönösségnek sem, s

Eddigi fejlődésünk tapasztalata azt mutatja, hogy népgazdaságunkban a szocializmus sajátos gazdasági törvényei, a fejlődés egész menetét meghatározó törvények, és nem a spontán érvényesülő értéktörvény uralkodik. Ha a fejlődés alapvető menetét nálunk a spontán éi’vényesülő értéktörvény határozná meg, akkor népgazdaságunkra az lenne jellemző, aimi a kapitalista gazdaságokra: túltermelési válságok, az újratermelés c'klíkus menete, a tömeges munka- i élküliség stb. Senki sem tagadhatja, hogy

népgazdaságunk eddigi fejlődése — noha nem volt hibáktól és nehézségektől mentes — alapjában tervszerű, a dolgozó nép alapvető érdekeit kifejező fejlődés volt.

Ha az értéktörvény érvényesülése elé nem szabnánk olyan korlátokat, mint például azt, hogy az állami és szövetkezeti kereskedelemben az áruk zömét szilárd fogyasztói árakon hozzák forgalomba, veszélybe jutna sok fontos célunk, mindenekelőtt az életszínvonal előirányzott emelésének a biztosítása. Amikor nagy erőfeszítéseket teszünk a társadalom sokrétű szükségleteinek egyidejű kielégítésére, akkor a kereslet-kínálat vagy a jövedelmezőség korlátlan érvényesítése, mint egyetlen és legfontosabb cél előtérbe állítása — közvetve vagy közvetlenül — az árak emelkedésére vezetne és végső fokon a termelés anarchiáját idézné elő.

Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell az értéktörvény jelentős szerepét a mi viszonyaink között is. Nagy károk származnának abból, ha terveinkben a gazdasági vezetés során nem számolnánk azzal a ténnyel, hopv népgazdaságunkban viszonylag széleskörű az árutermelés, sőt a mezőgazdaságban a kisárutermelés.

Ha nem számolnánk az értéktörvény létezésével, ha figyelmen kívül haeynók az értéktörvény követelményeit — gátolnék a szocialista építés menetét. lassítanék a szocializmus sajátos törvényei hatásának kibontakozását.

Ebből következik, hogy gazdaságposzembe kell szállnunk azokkal a nézetekkel és gyakorlati javaslatokkal, amelyek a tervgazdálkodást valami mással, például az értéktörvény szabad érvényrejuttatásával, a piac erőinek szabadjára engedésével akarják felcserélni.

Tervgazdálkodásunkat, tervezési módszereinket természetesen lehet és kell is javítani. Központi szerveinknek nem szabad annyira részletekbe menő tervelőirásokat adniok, mint ahogy ez eddig történt.

Nagyobb lehetőséget kell biztosítani a helyi szerveknek, vállalatoknak, hogy kezdeményezéseik maximálisan érvényre jussanak. Ez azonban nem gyengíti, hanem erősíti a népgazdaság tervszerű irányítását

azáltal, hoey nagyobb lehetőség nyílik a népgazdaság összérdekeinek, a fejlesztés fő irányának a helyi érdekekkel való összekapcsolására.

Etikánkban egyre tudatosabban és hozzáértőbben kell alkalmazni az éitéktörvényt és ezzel összefüggésben az anyagi érdekeltség elvét.

A vezetés gyakorlati munkájá’. • rra kell építeni, hogy fejlődésünket alapjában a szocializmus törvényei szabják meg, de ezek kibontakozása nem áll ellentétben, sőt feltételezi az értéktörvény eddiginél helyesebb és nagyobb mértékű alkalmazásét. Éppen az ilyen elvi meggondolásokból indult ki a kormány akkor, amikor az állami gazdaságok területén az önköltség alapulvételével rendezte az árakat, amikor széleskörű munkálatokat indított az 1957 elején bevezetendő új ipari termelői árrendszer kidolgozására, továbbá, amikor olyan intézkedéseket hozott, amelyek vállalatainkat az -eddiginél jobban serkentik a gazdaságosabb és eredményesebb munkára.

Az értéktörvény fokozottabb érvényesítése segíti, hogy nagyobb mértékben építhessünk az egyes dolgozók, gazdasági vezetők, az egyes üzemek és vállalatok kollektíváinak anyagi érdekeltségére.

Az anyagi érdekeltséget hosszú

idő óta több területen helyesen és sikerrel alkalmazzuk.

Így bér- és prémiumrendszerünk sok vonatkozásban eredményesen mozdítja elő a népgazdasági tervek teljesítését. Sok és egyre több azonban az olyan eseteknek a száma, amikor az anyagi érdekeltség érvényesül ugyan, de hatása jó esetben csak gyengén támasztja alá, rossz esetben azonban éppenséggel keresztezi a népgazdasági terv céljait. Gépgyáraink végszereidéiben pl. az állam elsősorban abban érdekelt, hogy a szerszámgépek szerelése jó minőségben történjék. A szerelők viszont, ak'knek fizetése a teljesítményszáza- léktól függ, abban érdekeltek, hogy a minőség rovására is gyors munkát végezzenek. Az eredmény: a terv számszerű teljesítése, s ugyanakkor u termékek minőségének sokszer nem kielégítő alakulása.

Az a tény, hogy a személyek, vállalatok anyagi érdekeltsége nem mindig egyezik a társadalmi érdekekkel,

Az értéktörvény helyes alkalmazása segíti feladataink teljesítését

az adminisztratív intézkedések tömegét »eredményezi«. A gyárakban például sokszorosára kellett emelni a minőségi ellenőrök, az un. meósok számát. A Klement Gottwald-gyár- ban például jelenleg több mint 230 meó* dolgozik, azaz háromszor annyi, mint 1949-ben. A minőség mégsem javult. Hiába emelnénk tovább az ellenőrök számát,

ha a dolgozók és a vezeték, az egyes üzemek nem érdekeltek anyagilag is abban, hogy a népgazdaság érdekeinek megfelelően dolgozzanak — nem számíthatunk javulásra.

Már Lenin felhívta a figyelmet arra, h jgy »ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy, for- rydalom-szülte lelkesedés mellett a személyes érdekeltségre, a személyes érdekre.«

Megfelelő ösztönző módszerek alkalmazásával egyre inkább meg kell közelíteni azt a célt, hogy az egyes dolgozók egyéni jövedelme közvetleA gazdasági élet túlzott

Az anyagi érdekeltség alkalmazása egyszersmind nagy segítség a túlzott közipontosítás elleni harcban is. Segít abban, hogy csökkentsük a bürokratizmust, operatívabbá tegyük a gazdasági irányító munkát. A második ötéves terv irányelveiben lefektetett célok megvalósítása számottevően függ ennek a feladatnak a sikeres megoldásától.

Hogyan alakult ki nálunk a túlzott központosítás?

A felszabadulást közvetlenül követő években, a hároméves terv időszakában, sőt még az ötéves terv első éveiben is,

amikor a hatalom megragadása és megszilárdítása, a termelési eszközök és a különböző gazdasági szervezetek állami tulaj- donbavétele, az állam gazdasági, szervező funkciójának a kiépítése volt a fö feladat — a vezetés nagymértékű központosítására volt szükség.

Éneikül sem az állam tulajdonába került gazdasági egységek — iparvállalatok, bankok stb. —. sem az államigazgatás szocialista átalakítása nem lett volna megvalósítható.

Ezekben az éveikben a párt ezrével állított különböző parancsnoki posztokra olyan elvtársakat, akik közvetlenül a termelésből, a munkapad meló! kerültek fontos funkcióba, s ezért az újfajta munkában kevés tapasztalatuk volt.

Számolni kellett a különösen 1949 —íl953 között egyre feszültebbé váló nemzetközi helyzetből adódó feladatokkal is. Gyors ütemben kellett kiépíteni néphadsergünik et, az ország felkészítését egy esetleges imperialista agresszió visszaverésére. Mindez megint csak erősen központosított gazdálkodást tett szükségessé.

Az időközben fellépő gazdasági nehézségek a 'népgazdaság számára szükséges nyersanyagok és termékek egy részénél viszonylagos hiányt okoztak. Ez utóbbi a meglévő, de a

nül attól az eredménytől függjön, arrellyel hozzájárultak az egész társadalom anyagi erősítéséhez.

Olyan mechanizmust kell kialakítani, amelynek segítségével a« egyes dolgozók munkáját közvetlenül a népgazdasági terv céljai irányíthatják.

Vajon nem mond-e ellent a helyesen alkalmazott anyagi érdekeltség elve a szocialista tervgazdálkodásnak, nem fékezi-e a tervek erejét, a tervutasítások kötelező végrehajtását? Ellenkezőleg! Világosan kell látni, hogy a népgazdasági terv nem öncél, nem azért készül, hogy az önálló cselekvés, a gondolkodás és kezdeményezés terhét levegye a terv végrehajtóinak válláról. Nem az a feladata, hogy az élet minden mozzanatát mutatók, keretek és előírások özönével szabályozza, hanem az, hogy meghatározott időre megszabja a népgazdaság fejlesztésének hiányát, aránvait, meghatározza a társadalmi termék megfelelő elosztását a legfontosabb területek közt.

központosításának okai

szükségleteket teljes mértékben ki nem elégítő anyagi eszközökkel való túlzottan központosított gazdálkodásra vezetett.

Természetesein nemcsak ilyen objektív tényezők játszottak közié a túlzott központosításban, hanem gazdasági vezetésünk hibái is. A gazdaság irányításában általánosan olyan szemlélet alakult ki, hogy az állami érdekek figyelembevételét csak akkor lehet biztosítani, ha különféle rendeletefckefl. és szabályokkal aprólékosan körülírjuk az al-sóbb szervek vezetői ténykedésének minden mozzanatát.

Ebben a 'helytelen 'gyakorlatban nagy szerepet játszott és ezzel

a helytelen mértékű központosítás jellegzetes szervezeti formájával lett az úgynevezett funkcionális szervezés,

a tervezéssel, a pénzgazdálkodással, a bér- és anyaggazdálkodással, az ellenőrzéssel és számvitellel foglalkozó különböző osztályok, s onsizä- gos szervek túlzott felduzzasztása.

Gyakran, hibáztunk ázzál is, hogy a gazdasági vezetés egyes területein a külföldi tapasztalatokat mechanikusan vettük át. Tagadhatatlan, hogy a jó külföfldá tapasztalatok nélkül sóikkal nehezebben és lassabban jutottunk volna előre a szocializmus építésében. Nem egyszer elkövettük azonban azt a hibát, hogy a bafráti országok tapasztalatait olyan kérdésekben is — mechanikusan, a hazai sajátosságok figyelembevétele nélkül — átvettük, amelyek nem a szocializmus építésének alapvető módszereire, hanem az egyes gazdasási területeken alkalmazott részintézkedésekre vonatkoztak. Előfordult az is, hogy az ilyen tapasztalatok kellően át nem gondolt alkalmazása után derült ki, hogy a tapasztalatokat átadó országiban az illető intézkedés helytelennek bizonyult és módosították.

A túlzott központosítás akadálya a szocialista tervgazdálkodásnak

Pártunk III. kongresszusa felismerte a gazdasági vezetésiben rejlő hibákat. Azóta a párt és az állami szervek számos, nagy jelentőségű határozatot hoztak a hibák kijavítására és e határozatok végrehajtására sok hasznos intézkedés is történt. Az 1954—1955-iben végrehajtott egyszerűsítések eredményeként valamelyest csokiként az igazgatási munkában foglalkoztatottak száma. Meg kell azonban állapítani, hogy a kitűzött cé'okat sok vonatkozásban még meg sem közelítettük; több fontos egyszerűsítő jellegű intézkedés csak részben valósult meg, a nehezen kigyomlált jelentések és mutatók helyére igen gyakran újak nőttek.

A Minisztertanács a legutóbbi hónapokban a Politikai Bizottság iránymutatásának megfelelően több fontos határozatot hozott az ügyvitel egyszerűsítésére. Ezen intézkedéseknél abból indult ki. hogy mindenekelőtt az ügymenetet kell egyszerűsíteni és csali azután lehet szervezeti intézkedéseket és létszámcsökkentést végrehajtani.

A már végrehajtott és tervezett egyszerűsítések gyakorlati megvalósítása nem mindig megy könnyen.

Egyes elvtársak attól tartanak, hogy a nagyobb önállóság, a hatásköröknek a tanácsokra, vállalatokra történő fokozatos átruházása veszélyezteti a népgazdasági terv teljesítését.

Nem hisznek eléggé a vállalatoknál, az intézményeknél, a tanácsoknál

dolgozó elvtársak felkészültségében, képességében. Vannak, akik irányításon a jövőben is a szájbarágóst, a részletes utasításokkal való vezetést, egyszerűsítésen ped'g csupán néhány űrlap vagy jelentés elhagyását értik. Akadnak olyan vezetőik is, akik a rájuk bízott munka- terület, intézmény jelentőségét és tekintélyét kizárólag vagy elsősorban a hozzájuk tartozó ügydanafook és dolgozók számával mérik. Attól“ tartanak, hogy ha ők nem lábnak mindent, akkor megáll a világ és a dolgok feltétlenül rosszabbul mennék. Az ilyen elvtársaiknak meg kell magyarázni, hogy az ügyek és ügyiratok számának a csökkentése megkönnyíti saját munkaterü&etük áttekintését, hogy a túlzott központosítás nem eszköze, hanem akadálya a szccia'ista tervgazdálkodásnak.

Ugyanakkor fel kell lépni azok ellen. is. akik kapkodva akarják az egyszerűsítést végrehajtani. Az új Intézkedések alapos, körültekintő előkészítéséhez és bevezetéséhez Idő keffl. Ha — mint egyesek javasolják — az összefüggések gondos vizsgálata és mérlegelése nélkül vezetnénk be egy sor intézkedést, ez — ha még oly tet- szetősek leimének is ezek a rendszabályok — óvhatatlanul zavarra vezetne és alkalmas lenne egyebek közt arra is, hogy éppen az új intézkedéseket járassa le.

(Folytatás a következő oldalon.)

i

>