Somogyi Néplap, 1956. április (13. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-01 / 79. szám
Vasárnap, 1956. április 1. SOMOGYI NÉPLAP 5 Mikor veszi észre a tavasz megérkeztét az itviskéeyi tanács? Ütvöskónyi, 1956. március 28. A meleg napsugár, a tavaszi szél erősen szárítgatja az utca sarát. A beköszöntő tavasz az utcára, az udvarokra csalogatja a játszadozó gyerekeket. Amint 9 faluba érünk, a kovácsműhely felől kalapácsütések zaja hallatszik. Az úton egy-két trágyát vivő szekér döcög a határ felé. Korántsem olyan mozgalmas azonban az élet Ötvöskónyiban, mintsem gondolnánk, úgylátszik, az ittenieket még nem keltette lábra a jóidő, pedig mostmár igazán a határban kellene szorgoskodnia minden gazdának, hiszen úgy is sokat váratott az idő magára. Nem kielégítő a szaporulat az egyéni gazdák teheneinél Henner Istvánnak, a község szorgalmas apaállatgondozójával találkozunk először. 10 év óta dolgozik a faluban, négy bikát, négy kant és négy kost kezel. Papír nélkül tudja, hogy tavaly 455 tehenet, 180 anyakocát fedeztettek, s hogy 355 borjú született, a szaporulat terén tehát baj van, mégpedig az egyéni gazdák teheneinél. A tsz-ekben 100 százalékos a borjúszaporulat, 24 tehenet fedeztettek, 24 borjú született. A járási főállattenyésztő szerint Henner István a járás legjobb apaállat gondozója. Amikor szabadideje megengedi, eljár a tsz-ekbe és az egyéni gazdák portáira, kérdezősködik, s ahol tud, segít. Mert igazán szép tapasztalatokat szerzett az állattenyésztésben 10 év óta. Az apaállatok takarmányát saját maga szállítja »házhoz«. 4-es fogatban jármozza a bikákat, így kevesebb pénzbe kerül fenntartásuk. Nagy gondban van a legeltetési bizottság is. Az apaállatok takarmányozása céljából el kell vetniük 6 hold zabot, 1 hold burgonyát, 15 hold kukoricát és 7 hold pillangós- virágú takarmánynövényt. Még a kihajtás előtt meg kell tisztítani a község 240 holdas legelőjét s a 8 hold rétet. Sajnos, eléggé megkéstek a Iegetőtisztítással, ezért a legeltetési bizottságnak mozgósítani kell a lakosságot, hogy még a munkák dandárja előtt végezzenek ezzel is. A dolgozó parasztoknak régóta fájó pontjuk, hogy a községben nincsen kanász. Nem tudják állataikat kihajtani a legelőre. Erre is legyen gondja a legeltetési bizottságnak. Segítsék elő ezzel is az állattenyésztés gyorsabb ütemű fejlesztését a község vezetői. Mi újság a tanács portáján? Hogyan készülnek ők a tavaszra? Bizony be kell vallaniuk a tanács vezetőinek, hogy nem hívták fel időben a dolgozó parasztok figyelmét a rövid tavaszra, az ezzel járó rengeteg munkára. Recsek Vendel elvtárs, a vb titkára is úgy van ezzel: »Szorgalmasak a mi parasztjaink, nem kell őket biztatni«. Pedig ha jobban széjjelnéznének az egyéni portákon, bizony látnák, hogy szükség lett volna a bíztató szóra, a jótanácsra. Számos középparasztnál még most is sok az istáiióí ragya az udvarokon. Ha beszéltek volna Faggyas Jánossal, Horváth Istvánnal, Horváth Mihállyal, egész biztos nem nyugodtak volna addig, míg _ istállótrágya akad udvarukban. A vb-titkár nem tudja megmondani, az egyéni gazdák közül hányán kértek hibrid kukoricavetőmagot, vagy mennyi a lucerna-, lóhere-vető- maghiány, és azt hogyan szerzik be. Megszervezhették volna már azt is, hogy mindenki géppel vessen a faluban, s a fogatosok segítsék a fogatnélkülieket. Természetes, hogy így kevés segítséget tudnak adni ahhoz, hogy az ötvöskónyi egyéni dolgozó parasztok is legalább három százalékkal túlszárnyalják tavalyi terméseredményeiket. Többet kell foglalkoznia az ötvöskónyi tanácsnak az egyéni dolgozó parasztok termelési gondjaival. Elsősorban azzal segíthetnek, ha az elnök, a titkár idejének javarészét a dolgozó parasztok között, a határban töltik, akkor figyelemmel tudják kísérni, hol és miben kell legsürgősebben segíteniük, irányítani tudják a termelési és legeltetési bizottságot. * DÖMÖTÖR NÉNI „HmZIBANKJA" 3—4 héfTel eltolódik a naposcsibék szétosztása A földművesszövetkezetek értesítik a termelőket, hogy a rendkívüli időjárás s a hosszú ideig tartó hideg miatt a keltetési idényben mintegy 3—4 heti késés állott elő. Ennek következtében a naposcsibék szétosztása is mintegy 3—4 héttel eltolódik. Éppen ezért a földművesszövetkeze- j tele közük a naposcsibe igénylőkkel, j hogy várjanak türelemmel, míg aj keltető állomásokon kikeltetett na-1 poscsibék — a megrendelés sorrend-] jében a íöldmüvesszövetkezetek út-1 ián szétosztásra kerülnek. A falusi embernek igen éles szeme van a városban is. Szombaton nyílt meg a Megyei Tanács Mező- gazdasági Igazgatóságának és a TTIT-nek a legnagyobb nyilvánosságot élvező kukorica- és burgonyakiállítása az Állami Biztosító kirakatában, — máris paraszti közönsége van. Nem azért, mert ehhez a kiállításhoz nem kell belépőjegyet váltani, hanem ezért, mert a kukorica- és burgonyatermesztés falusi mesterség! Az Aranyözönt, a 12 hetes Ireg- szemcsei, a Martonvásári és a pattogatni való aprófogú kukoricafajtákat szemlélgeti, gusztálgatja éppen özvegy Dömötör Józsefné bö- hönyei haíholdas parasztasszony. A pattogatni való fajtára mutat rá: — Az ott a gyermekek kedvenc csemegéje, egy lángra azonnal kipattan! — mondja, mint gyakorlott szakértő. — Az ott a másik sarokban mégjobb, mert az meg igazi főznivaló csemegefajta. Ezt a városi piacra az ügyesebb gazda- asszony júliustól októberig behozhatja. A főtt kukoricáért szívesen megadják az árát a városiak. Csak az a baj, hogy sokszor nem a csemegefajtát főzik meg a városi népnek, hanem amott van, ni, azt a másikat, azt a mélyszemű, vékony csutájú lófogúi fajtát, meg az Aranyözönt! Pedig azoknak a szeme ludhízlalásra jobb, a libamáj is jobban dagad tőle. De van a kirakatban még temérdek más kukoricafajta is. Repked fölöttük Dömötör néni szeme. Rámutat a violaszínű fajtára: — Az élelmesebb falusiak a nagyobb kukoricatáblából, az Arany- őzön vagy a lófogú fajta táblájától távol tenyérnyit sokszor lehasítanak ennek a violaszínű csemege- kukoricának. Megéri! — Megadják a módját Böhönyén a kukoricának? — Háromszor kapáljuk! önti a hasznot, de azt nagyon megérzi, hogy milyen szerszámmal nyúlnak hozzá. A legegyszerűbb kézikapa se lehet görbe, csorba, életlen. Rossz szerszám — kétszeres munka! Ez az a növény, amely a felemás munkát nem szenvedheti. Nem lehet vele »kukoricázni«! De ha megadjuk a módját, ez a növény a jószághízlalók »házibankja!« íme, a böhönyei kukoricatermesztés paraszti módszere — Dömötör néni kezéből. Azt hisszük: érdemes alkalmazni. Nyílt levél egy falura került pártmunkáshoz Kedves Török Elvtárs! J^jem mondtam még el, milyen nagy örömet jelentett számomra, ’ amikor a Szabad Nép hasábjain a falusi munkára jelentkezett pártmunkások neve között az önével találkoztam. Örömöm a régi isme- reliségből fakadt; tíz évvel ezelőtti lelkes munkája, őszinte, becsületes kiállása, a Vasas Szakszervezet központjában végzett munkája igen sokunknak példaképül szolgált. Nekünk fiataloknak, akik akkor kerültünk a mozgalomba. A szakszervezet vezetőitől: Bartha, Hegyi elvtársaktól, öntől, Török elvtárs igen sokat tanultam, s ezt hálásan köszönöm most is. Ezért fogadtam örömmel a hírt, hogy Somogy megyében, a psurgói Uj Elet Tsz elnöke lesz. Fogadtatását, melyet akkor majdnem-megkönnyezett, terveit, lelkesedéseit akkor a mi lapunk is közölte. Azóta eltelt néhány hónap. Sokszor jártam már Csurgón, de mindig közbejött valami, nem tudtam meglátogatni. Azonban egyszer sem mulasztottam el az érdeklődést: hogy van, mit csinál, mennyit valósított meg a terveiből, megszerette-e, egészen magáénak érzi-e Csurgó szép vidékét. L e kell írnom őszintén, riasztó híreket hallottam válaszként. Aggódom Török elvtársért. Elmondták, hogy szívesen parancsolgat, gyakran nem veszi figyelembe a tagok okos javaslatait. Hogyan fordulhatott elő, Török elvtárs olyasmi, hogy éjszakának idején, dermesztő hidegben ki akarta küldeni a kocsisokat a mezőre? Mi vezeti a kezét, amikor kelletténél többször emeli szájához a pálinkáspoharat? Nem számonkérés akar lenni a sok kérdőjel, Török • ívtárs. Utaltam már arra, és remélem alkalmam lesz személyesen is megköszönni segítségét első szárnypróbálgatásaimnál, éppen ezért, engedje meg, hogy most én segítsek. Hadd mondjam el, milyen őszinte volt az a szeretet, amely- lyel az állomáson várták önt és családját az Uj Élet tagjai. Hogy min- den tsz-tag együtt akar dolgozni elnökükkel a jobb életért, önnek, Török elvtárs most az a feladata, hogy forradalmi gyakorlatát hasznosítsa a tsz vezetésében, de ugyanakkor sokat is kell tanulnia. A mezőgazdasági irányító munka új feladat számára. Gyorsan és jól elsajátítani a tapasztaltak segítségével, szakkönyvek tanulmányozásával és semmiképpen sem a parancsolgatással, a pálinkáspohárral lehet. Ezt kívánja a nagy család, a tsz érdeke, a maga és családja érdeke, de ezt kívánja a párt is, amely bízott és bízik Török elvtársban, ezért bízta rá a gazdag Uj Élet Tsz vezetését. Ozeretném, ha segítő kezem nem utasítaná vissza, és bár jóval fiata- *3 labb vagyok, mint Török elvtárs, úgy venné intő szavaimat, mint kommunista a kommunista féltő figyelmeztetését. . PÚCZA JÁNOSNE ÁPRILIS 4 TISZTELETERE 105 százalékra teljesítette első negyedévi adóbevételi tervét a szentbalázsi körzet hat községe Egyre több községből jelentik, hogy a dolgozó parasztok jó munkájukkal, állam iránti kötelezettségük teljesítésével köszöntik felszabadulásunk 11. évfordulóját, április 4 ünnepét. Legutóbb Vogronics Kristófné, a szentbalázsi körzet adókönyvelője jelentette örömmel, hogy a körzetéhez tartozó hat község: Szentbalázs, Cserénía, Gálosfa, Sántos, Hajmás és Kaposgyarmat dolgozó parasztjai április 4 tiszteletére tett fogadalmuk- íoz híven 105 százalékra teljesítetek első negyedévi adófizetési tervüket. Dicséret illeti e községek szavaál- ó, kötelességtudó dolgozó paraszt- ait, s példájuk követésre méltó megyénk többi községe előtt. De dicséret illeti e községek tanácsait, s neu» utolsósorban Vogronics Kristófné adókönyvelőt is jó szervező és irányító munkájukért. — A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése, népszerűsítése céljából irodalmi pályázatot hirdetett a közgazdasági technikumok részére az Oktatásügyi Minisztérium. A pályázaton a kaposvári technikum növendékei is részt vettek. Az iskola IV/a. osztályának kollektívája a répáspusztai Első Ötéves Terv Tsz-ről késaí- tett pályamunkáját küldte be. A technikum növendékei pályázatukkal elnyerték az ötödik díjat, és az ezzel járó 600 forint pénzjutalmat. NEM KÖNNYŰEK AZ ELSŐ LÉPÉSEK Ha lassan is, de biztosan halad előre az új úton a belegi Petőfi Tsz Néhány hónappal ezelőtt, amikor a belegi Petőfibeliek elindultak az új úton, gyakran megtorpantak. Közülük többen tétováztak, ha egy-egy göröngybe botlottak. Vezetőjük sem tudott mindig jól tájékozódni, s néha irányt tévesztett. Végül is a többség akaratára új vezetőt kértek. A párt segítségükre sietett. Januárban ide küldte elnöknek Kékesi Jenő elvtársat, a Budapestről falura jelentkező fiatal kommunistát. A tagság többsége bizalommal fogadta és hallgatott az új elnökre, de akadtak bizalmatlankodók is. Volt, aki túl fiatalnak tartotta a vezetésre, mivel Kékesi elvtárs még csak 26 éves. Mások attól féltek: pesti ember, »mit ért ez a falusi élethez«. Ez csak növelte a bizalmatlanságot. — Irodából jött, büdös lesz neki az istálló — mondogatták. Hanem az előbbi elnök, Nagy János okos öregparaszti bölcsessége sok tagban megfordította véleményt azon az emlékezetes elnökválasztási közgyűlésen. — Miért félünk attól, hogy pesti?... hivatalnok volt!... annál jobb. Biztos ismerős a hivatalokban, ahol el kell járni ügyeinkben... Meg fiatal és könnyen mozog... És azt se felejtsétek el, hogy kommunista... — mondta Nagy bácsi, majd hozzátette: — Gondolkodjatok!... És gondolkodtak... Végül is kimondták az igent. 1. A közös állatállomány létrehozása Kékesi elvtárs örökké vidám, derülátó. Nem riasztotta meg az első nehézség sem. Szeretettel szemlélte és hallgatta a vitatkozó parasztembereket. Mert milyen ember az, akinek mindenhogyan jól van, nem vitatkozik? Ö csak örült, hogy ide, a belegi emberek közé került. Hamarosan bele is látott az emberek szí- | vébe és mindegyiknek a nyelvén el- | találta a szót. Persze ez sem ment máról holnapra. Tudta ő, hogy sok biztatásra, bátorításra várnak ezek az emberek. Meggyőző szóval vezette lépésről lépésre őket az új úton előre. Soha nem feledkezett meg a tagság véleményéről, javaslatáról. A vezetőséggel pedig mindig közösen igyekszik irányítani... így mindig a többség akarata jut érvényre a Petőfiben, ha vannak is egyesek, akik néha erőlködnek, hogy a »szamár-út- ra« térjenek. Amikor a közös állatállomány közös istállóba vitelére került sor, többen így vélekedtek: — Azért vigyük össze őket, hogy tavaszra megdögöljenek?... Nincs takarmány... — De az állatokhoz takarmányt is kell adniuk a tagoknak a közösbe — mondták a vezetők. — Honnan adnánk, ha nincs? — ellenkeztek néhányan. — Hát akkor otthon mivel teleltetnék ki az állatokat? — tették fel a kérdést, s mindjárt választ is adtak rá a vezetők: — csakis ami van, s abból kell beadni a közösbe is. Az állatot szerető parasztember, aki hozzá szokott, hogy tele van az istállója, most nehezen vitte közösbe állatát. De közösbe vitték... S lám, most már nyíltan — de előbb csak úgy egymásközt — elmondják a tagok, hogy bizony nem hogy elpusztultak, hanem sokkal jobb erőben vannak a közösben az állatok, mint amikor az egyéni istállókban voltak. Ez érthető is, hisz a takarmányozást és a gondozást sokkal szakszerűbben végezhetik. S takarmányból sem lesz hiány újig. Nem csak abból van, amit összehordtak a tagok, hanem a felesleges, az eladott lovak árából is vásároltak. A közgyűlés határozatára azoktól a tagoktól, akik nem vittek a közösbe takarmányt, az általuk bevitt állatok és felszerelések árából visszatartották a takarmányra valót. Korábbi 47 szarvas- marhájukhoz még 10-et vásároltak, a tehenek napi fejési átlagát 1,2 literről másfél hónap alatt 4,3 literre emelték. Most versenydíjakat tűztek ki a legtisztább istállóért és a legjobban gondozott állatokért; a díjakat május 1-én ítélik oda a legjobb tehenészeknek. Az első díj 200 forint, a második 100, a harmadik 50 forint. Jelenleg Tamás József és Szűr József esélyes az első díjra, de eredményesen törekszik az elsőségre Varga Lajos, Peti József és Tompa Istvánná szarvasmarhagondozó is. Nem nagy összegek ezek a versenydíjak, de mégis helyes, hogy egy új tsz-ben már így is igyekeznek még jobb munkára serkenteni a tagokat. S ez csak javára válik az egész tagságnak. 2. A munkaszervezet kialakítása Sok gondot okozot a Petőfi vezetőségének a munkaszervezet kialakítása. Ez volt a második lépés az új úton. Jól meg kellett választani, hogy kit milyen munkaterületre állítanak, s figyelembe kellett venni, hogy minden tag közel legyen a munkahelyéhez. De nehéz volt azért is, mert bár kevés a kézimunkaerejük, mégis idegenkedtek a géptől. Pl. arra, hogy vontatóval hordják ki a trágyát, ne fogattal, csak akkor álltak ró, amikor Kékesi elvtárs kiszámította, hogy naponta 200 forintot takarítanak meg, ha vontató hordja ki a trágyát. Pontos számításokkal győzték meg a tagságot az egyéb gépi munkák előnyéről is. így a tavaszi talajmunka túlnyomó részére és 408 hold gépi aratásra szerződtek a Segesdi Gépállomással. 100 hold gabonát kombájn aratja le. Két brigádot és brigádonként 3-3 munkacsapatot szerveztek. A terület felosztásánál a tagok önkéntes vállalkozására támaszkodtak. Lőczi, Szalai János negyedmagával 4 hold kukorica, 2000 négyszögöl burgonya, és ugyanekkora területen a cukor- és takarmányrépa kapálását vállalta. Tompa Istvánné a növendékszarvasmarhák gondozásán kívül 2 hold kukoricát, 1000 öl burgonyát és 1000 öl répát kapál meg két gyermekével. Az egész tagság becsülettel részt kért a közös munkából. A növénytermelésben tehát biztosítva van a munkaerő. A minél nagyobb terméshozamok elérésére azzal is serkentik a tagokat, hogy a premizáláson kívül ver- senydíjakat tűztek ki a növénytermelésben is. A legjobb termést elérő három első tag 1000—800—500 forint jutalmat kap. A tagok többsége lelkesen dolgozik. A téli trágyahordáskor szinte követelődztek, hogy mehessenek rakodni és teregetni. Sikerült is istál- lótrágyázási tervüket másfélszeresen teljesíteni, s időben felültrágyáztak 35 hold gyengén telelt őszi vetést. 3. A háztáji földterületek kialakítása A harmadik lépésnél akadtak meg legjobban. Ez pedig a háztáji földterületek kialakítása. Bár tudják, hogy az alapszabály mit ír elő, de többen még nem akarják ezt törvénynek tartani. Különféle mendemondákkal hagyják magukat félrevezettetni. —- A sógorasszonyom itt volt nálunk Toponárról, s azt mondta, hogy az ő tsz-ükben nem számolják be a háztáji területbe a szőlőt — mondja makacsul Nagy János (gazda). — Akkor az én 200 öl szőlőmet miért kell beszámolni? — Mindenkiét be kell számolni — válaszol határozottan Kékesi elvtárs —, mert ha nagyobb a háztáji terület a megengedettnél, akkor az elvonja munkaerejüket a közös munkától. Már pedig munkaegységet csak a közösben lehet szerezni. Meg különben magának sem tetszene, Nagy bácsi, ha az alapszabály megsértése miatt felelősségre vonnák. Piát ne kívánja ezt nekem se. — De hiszen a szovjet kolhozokban úgy alakítják ki a háztájit, ahogy a tagság akarja. Mondják, hogy az újság is írta... — érvelt egy másik tag. Erre az elnök mosolyogva elmagyarázta, hogy a szovjet kolhozokban éppen arra törekszenek, hogy a tagok jövedelmük nagyobb részét csakis a közösből nyerjék. Ezért több kolhozban a tagok közös akaratára csökkentik a háztáji gazdaságok méreteit. De egyik kolhozban sem növelik a háztáji földet. — No, majd meglátjuk — jegyezte meg röviden, kelletlenül Nagy bácsi — döntsön majd a közgyűlés ... És most valóban a közgyűlésre várnak... Bizonyára itt is a józan ész, a közösség dönt valamennyiük javára. S Nagy bácsiék is belátják, hogy úgy helyes, ahogy a törvény előírja... • • • Ha lassan is, de biztosan halad a belegi Petőfi tagsága az új úton. S ami fontos, jó irányban halad . .*. Igaz, minden lépés egy-egy külön állomás, amelyért kemény hareot vív az agyukban, szívükben az új és a régi, de ez nem is történhet más- i ként. Fontos, hogy mindig az új, a jobbik győzedelmeskedik. S ez azért lehetséges, mert mellettük a párt és jó a tsz-vezetőség, amely helyes irányban vezeti őket. Szűcs Ferene