Somogyi Néplap, 1955. december (12. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-02 / 283. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ^ ’ mogyi Néplap A magyar—szovjet barátság ünnepe g. Sportcsarnokban Szeminárium közben Messziről jött levél A MAGYAR DOLGOZOK PARTJA SO MO GY MEGY Cl BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII, évfolyam, 283. szám. AKA 5U FILLER Péntek, 1955. december 2. Tizenegy éve szebed Kaposvár Forró hálával köszönjük a nagy Szovjetuniónak írta: Hortobágyi István, a Városi Pártbizottság titkára rT'izenegy esztendeje annak, hogy a dicsőséges Vörös Hadsereg katonái felszabadították Kaposvárt a fasiszta elnyomás alól. 1944. december másodikéval véget ért Kaposvárott is a német fasiszták és magyar bérenceik vérgőzös uralma, elkövetkezett történelmi harcaink beteljesedésének \korszaka, amelynek jelentőségét Rákosi elvtárs így határozta meg: «■Amiért hiába küzdöttek Rákóczi kurucai, Kossuth honvédéi, az 1919-es forradalom vöröskatonái, azoknak a céloknak elérését a történelem lehetővé tette«. A Magyar Kommunista Párt vezette ki a füstölgő romok közül népünket, munkásosztályunk nagyszerű, áldozatos erőfeszítésével eltakarítottuk a romokat, s az ország gazdájává vált nép pártunk vezetésével a szocializmus építésének útjára lépett. Dolgozó népünk a hatalom birtokában olyat alkotott, amilyenre történelme során még nem volt példa. Megvetettük továbbfejlődésünk nélkülözhetetlen alapját, a nehézipart. Kaposvár a felszabadulás előtti évtizedekben a somogyi munka- nélküliség központja volt. A feudális Somogy megye nagybirtokosai monopolizálták birtokaik számára a munkanélküli tartalékseregből áradó filléres munkaerőt, és megakadályoztak minden iparosítási törekvést. Támogatták ezt a tevékenységüket a város egykori urai is, akik megnyugtatóbbnak találták a fejlődésében visszafojtott várost, mint a kemény proletárököltől nyugtalanító megyeszékhelyt. Ez a magyarázata annak, hogy városunknak a felszabaduláskor csak két számottevő üzeme volt, a tőkés nagybirtokos érdekeket szolgáló Cukorgyár és a MIR-malom. Városunk dolgozói emlékeznek arra, hogy mennyi utánjárásra, megalázkodásra volt szükség, hogy ezekben az üzemekben néhány pengős munkához jussanak. Ez volt a múlt: megalázkodás, munkanélküliség, jogtalanság, mérhetetlen kizsákmányolás. A/f i, 11 év után tudjuk csak igazán felmérni, hogy milyen nagyszerű távlatokat nyitott meg nekünk december 2-a. Tanúskodik erről városunk megváltozott élete, fejlődése. 131 millió forintos beruházással létesült a Kaposvári Teoctilművek, amely nemcsak városunk, hanem ötéves tervünknek is egyik büszkesége, , melynek hatalma^ géptermeiben a Szovjetunió baráti segítsége folytán modern szovjet gépeken dolgoznak, kultúrotthon, olvasóterem, sportolási lehetőségek várják a munka után pihenni és szórakozni vágyó dolgozókat. Korszerűen berendezett konyha, csecsemő- és napköziotthon, fürdő, üzemi orvosi rendelő biztosítja a dolgozók szociális ellátását. Csaknem 2 millió forintos beruházással létesült városunk legnagyobb helyiipari üzeme, a Vas- és Fémipari Kombinát, amely a lakosság szükségletének kielégítésére, mezőgazdaságunk fejlesztésére szolgáló gépeket gyárt. A lakosság bútorellátásának kielégítését szolgálja a Faipari Vállalat, amelynek termékeit főleg kaposvári és Somogy megyei dolgozók vásárolják meg. 36 millió forintos beruházással épült a Kaposvári Hűtőház, amely jelentősen hozzájárul a város élelmiszerellátásához. i Városunk határában a felszabadulással mintegy 2000 kh. föld került dolgozó parasztjaink kezébe. 1950 novemberében alakította meg 17 kaposvári dolgozó paraszt a város keleti határában a Szabadságzászló Termelőszövetkezetet, amely 21 kh. földön kezdett el . gazdálkodni. A Szabadságzászló TSZ ma már mintegy 300 kh. földön gazdálkodik több mint 40 családdal. Jelentős állatállományukkal, konyhakertészetükkel és gyümölcsösükkel jelentősen hozzájárulnak Kaposvár zöldség- és gyümölcsféleséggel való ellátásához. Termésátlaguk és a tagok jövedelme túlhaladja a Kaposvárott legjobban dolgozó egyéni parasztokét. A Szabadságzászló TSZ fejlődő gazdasá- . ga, tagjai életszínvonalának emelése adott ösztönzést nemrég a Lon- ka-hegy dolgozó parasztjainak a Látinka Sándor TSZ megalakításához. Termelőszövetkezeteink és egyénileg dolgozó parasztjaink munkájának megkönnyítésére létesítette államunk a Kaposvári Gépállomást. Állatállományunk fejlesztése céljából létesítettük az állatkórházat, az Állategészségügyi Intézetet, a Mesterséges Megtermékenyítő Állomást. Telentős fejlődésnek indult kulturális életünk is. A város 6 " bölcsődéjében, 6 napköziotthonos óvodájában szakképzett óvónők ügyelnek gyermekeink testi és szellemi fejlődésére. Négy iskolaorvos ellenőrzi rendszeresen az iskolás gyermekek egészségügyi fejlődését. 11 körzeti orvos mellett 3' üzemi orvos végzi nagyobb üzemeinkben a betegellátást. Rákszürő állomásunk és új, másfél millió forinttal épített véradóállomásunk működése sok embert mentett meg az életnek. A szülészeti osztályon létesített koraszülött-osztály hathatósan hozzájárul a csecsemő,halandóság csökkentéséhez. Csak a hatalom birtokában lévő nép rendelkezik elég anyagi eszközökkel ahhoz, hogy igazi, széfes tömegeket átölelő kultúrát teremtsen. Felszabadulásunkkal megnyíltak dolgozó népünk előtt az iskolák, könyvtárak, színházak kapuk Bátran, meggyőződéssel mondhatjuk, hogy nincsen egyetlen ohian dolgozó család városunkban, melynek életébe ne hoztak volna jelentős változást népi demokráciánk megvalósult nagyszerű építő tervei. Amikor büszkén szemléljük nagy létesítményeink sorát, hálával emlékezünk meg a hős szovjet katonákról, akik vérükkel vívták ki a mi szabadságunkat. Hálával gondolunk a nagy Szovjetunió baráti segítségére. Forró hálával gondolunk nagy pártunkra, mely biztos kézzel vezet bennünket. pírtunk ezévi márciusi és júniusi határozatával ismét helytállásra szólította népünket, Kaposvár dolgozóit is. Mi teljes szívvel, minden erőnkkel bebizonyítjuk, hogy magunkénak valljuk a párt útmutatásait, s a határozatok végrehajtásával elősegítjük a magunk részéről is dolgozó népünk anyagi és kulturális felemelkedését. „1944 d&emil%ep 2 óla mim Leit meqaáLt&zött” Városunk felszabadulásának 11. évfordulóján szeretném elmondani, mit jelentett nekem és családomnak a felszabadulás, milyen szép, új életet hoztak nekünk azon a zimankos téli reggelen a vöröscsillagos katonák. 1944. előtt apám az OTI-nál volt altiszt. Kilenc gyermeket kellett kevés kis fizetéséből eltartania. Két bátyám nem tudott tanulni, mert nagyon szegények voltunk és mint alkalmi segédmunkások többet voltak munka nélkül, mint „SOHA NEM FELEDJÜK DECEMBER MÁSODIKAT" 11 év telt el, s mégis mintha csak most történt volna, olyan tisztán emlékszem arra a decemberi reggelre. Szinte megelevenednek előttem az események. 1944. november vége: állandó rettegésben, félelemben voltunk, fiamat elvitték katonának, állandó aggódásban éltünk miatta. Várakozással teli éjszakák és nappalok váltották egymást, mire decem-t bér 2-ára ébredtünk. Kora reggel jutott el hozzánk a hír, hogy a Szovjet Hadsereg felszabadította a várost. Feljöttünk a pincéből, már úgy vágytunk a szabad levegőre! Nem volt vizünk. A tűzoltó-laktanyához kellett vízért menni és ott az úton találkoztam először szovjet katonával. 'Alig értem a tűzoltó-laktanya udvarába, amikor egy német -■repülőgép hirtelen fölöttünk termett. Ijedtemben nem találtam más búvóhelyet, mint egy mély gödröt, ebbe, húzódtam meg, amíg a gyűlölt repülőgépet láttam. Kijönni egyedül már nem tußtam, g szovjet katonák siettek oda, ők segítettek ki, aztán megtöltötték a kannámat vízzel. Jelentéktelen kis esemény ez H év távlatából, de nekem mégis kedves emlék marad az első találkozás a szovjet emberrel, annak a nagy Szovjetuniónak egyik polgárával, amely egész hazánkat úgy ségítette ki a fasizmus mély gödréből, ahogyan engem kisegített az a szovjet katona. 1944. december 2-át soha nem feledjük. Erre kötelez bennünket mai boldog, szabad életünk. * SZEGEDI BELANE amennyit dolgoztak. Lakásunk kicsiny és egészségtelen volt, nagy családunkkal alig fértünk el benne. 1944. december 2-a után minden megváltozott. 1946-ban már szép nagy lakásba költöztünk, s kisebb testvéreim és én is tanúira kezdtünk. Nagyobb testvéreim megfelelő munkához jutottak. Nagyobbik bátyám vállalatvezető, a kisebbik gondnok és a többiek is tanulásuk eredményeképpen felelős beosztásban dolgoznak. Én már 1951. óta a gyönyörű Textilművekbcn dolgozom. 1952-ben tanuló-oktató lettem, s ma is ezt a szép feladatot látom el. Bár még csak,21 éves vagyok, de saját életemből tudom, hogy ma a fiatalokat megbecsülik, minden lehetőségük megvan a továbbtanulásra, fejlődésre. Húgom — aki szintén a Kaposvári Textilművekben dolgozik —■ tizennyolcszoros sztahanovista. Kiváló munkás —, megbecsülik és szeretikLakásunkba új bútor került, színházba, moziba járunk, olvasunk, tanulunk. Sokat, nagyon sokat változott az életünk 11 év óta. Ma, amikor városunk felszabadulásának 11. éyordulóját ünnepeljük, hálával és sok-sok szeretettel gondolunk azokra a vörös- csillagos katonákra, akik ezt sz új, mindig szebbé váló életet, a szabadságot elhozták nekünk. Kovács Mária, a Kaposvári Textilművek dolgozója. s Z P Q S Z í b a Napok óta valami ka- maszos kíváncsisággal és bizonytalan félelemmel vegyest vártuk a napot, aniit már mindenki sejtett. Tera néni, a Horvátországból ideszárma- zott rokon orosz köszönésekre és valami »Goszpodi po miluj« című imádságra tanított bennünket, mondván, ha nem is oroszul van, az oroszok megértik a szerb nyelvet, s ha megfogadjuk tanácsát, minket bizonyára nem bántanak. Eszünkbe sem jutott a »Goszpodi po mi'uj-«, amikor december máse- dika télbehajló ködös reggelén megláttuk az első szovjet katonát. Később is csak egyetlen szóra emlékeztünk Téra néni tanításából, • erre, hogy: szpászíba — köszönöm. Mert ezt aztán volt miért mondani, akkor is, később is, ma is. * * * Öten voltunk, testi, lelki jóbarátok, hárman osztálytársak is. Kamasz fejjel mit tudtuk akkor, milyen jótékony i i- har kapott föl bennünket azon a napon, bogy letegyen mindegyőnket oda, ahova csak vágyni merészeltünk. Akkor már számlálgattuk a napok múlását, s komolyabb perceinkben dühödt elkeseredéssel emlegettük, hogy semmi kedvünk belecsöppenni az életbe, amely nem a legkecsegteitőbb ígéretekkel állt előttünk. Az egyikünkre egy eipész- pangli, a másik barátra apja földje várt, s volt olyan, akinek még eny- nyi lehetősége sem volt, legfeljebb az, hogy »eu- lágernek-« megy. Hogy aztán egyikünket a felsőbb iskola, másónkat a tiszti egyenruha vagy a tanári pálya vonzott, azzal senki sem törődhetett. Öten voltunk, dühödt, elkeseredett gyerekemberek. Az ilyen évfordulókon mindig emlékezni kell. Hej, ha most összeülnénk mi öten, barátok, akik együtt voltunk 1944. december másodi- kán, mennyi emléket, mennyi mindent mesélhetnénk egymásnak Arról a napról? — arról tár, nem Is sokat; sokkal többet a folytatásról. Bizony, felérne ez egy érettségi találkozóval. Miről is mesélnénk egymásnak? Menjünk csak sorjában. Wagner Laci bizonyára ki sem fogyna a szóból. Félárva gyerek volt, akkor ő is tervezgetett, de csak úgy, hogy legyintéssel fejezte be: úgysem így lesz. Hírnévre vágyni eszébe sem jutott, s ma kevés ember van Kaposvárott, aki nem ismeri a nevét. Hogyan s hogyan nem — hiszen az ilyen csodák a múlt proligyermekeinél azóta a nap óta talán nem is csodák — Wagner Laciból rendőrtiszt lett. Mint sportolónak, kiváló ökölvívónak a híre bejárta az országot, s ma már jónéhány külföldi utazással és még több sportsikerrel dicsekedhet. Yigh Gyuszival szeptember elején találkoztam utoljára. Együtt utaztam vele, Veszprémbe ment, átvenni az osztályát. Akkor is ott, a fülkében könyvet szorongatott. Izgatottan készült az első órára. Főiskolát végzett, tanár lett belőle. De menjünk csak tovább Magam is meglepődtem, amikor a minap tisztiegyenruhás férfi köszönt rám az utcán. Riba (Jóska volt, kétcsillagos hadnagyi vállpánttal. Alig ismertem meg. Nézett rám büszkén sapkája ellenzője alól. Egy egész regényben, de két mondatban is el lehet mondani az ő útját 1944. december másodikátó] a tiszti váll-tapig. Bevonult, s egy év múlva tiszti iskolára küldték. Negyvennégy decemberében már láttam tisztisapkát a fején. Egy tréfáskedvű szovjet tiszt nyomta a fejébe, s a fülei ♦ártották. fenn a sapkát, hogy egész arcát el ne takarja. László Jancsi nem lett kiváló ökölvívó vagy rendőlrtiszt, még csak tanár vagy katonatiszt sem, de én eddig mégis csak (dicsekedni hallottam Vasöntést tanult, s hányszor csodáltam már. amikor a Vas- és Fémipari Kombinát öntödéjének forró levegőjében engedelmességre tanította a fehér izzással (folyó vasat. Ilyenkor mindig odakurjantott hozzám: — No, látod, ez aztán a mesterség! — Azóta, ahogy hallom, már családot is alapított, s mint kiváló, ügyeskszű öntő, nagyon jól keres. Sokszor büszkélkedett már azzal, hogy egyőnkkel sem cserélne szakmát. Ha csak öten volnánk, akiket 1944. december másodika elindított s eljuttatott az áhított célhoz, azt mondanám: érdekes véletlen. De nem öten, nem ötszázan s , ötvenezren vagyunk. Egy egész nép vagyunk. * * * Tera néni, azért nem feledtünk el mindeaít, amire tanított. Ha bármelyikünk a szovjet emlékmű felé jár, őt barát nevében emeli meg hálával és tisztelettel a kalapját, s csak egyet, azt a sokatmondó kis szót mondja: szpászíba... NAGY TAMAS
