Somogyi Néplap, 1955. december (12. évfolyam, 282-308. szám)

1955-12-02 / 283. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ^ ’ mogyi Néplap A magyar—szovjet barátság ünnepe g. Sportcsarnokban Szeminárium közben Messziről jött levél A MAGYAR DOLGOZOK PARTJA SO MO GY MEGY Cl BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII, évfolyam, 283. szám. AKA 5U FILLER Péntek, 1955. december 2. Tizenegy éve szebed Kaposvár Forró hálával köszönjük a nagy Szovjetuniónak írta: Hortobágyi István, a Városi Pártbizottság titkára rT'izenegy esztendeje annak, hogy a dicsőséges Vörös Hadsereg katonái felszabadították Kaposvárt a fasiszta elnyomás alól. 1944. december másodikéval véget ért Kaposvárott is a német fasiszták és magyar bérenceik vérgőzös uralma, elkövetkezett törté­nelmi harcaink beteljesedésének \korszaka, amelynek jelentőségét Rákosi elvtárs így határozta meg: «■Amiért hiába küzdöttek Rákóczi kurucai, Kossuth honvédéi, az 1919-es forradalom vöröskatonái, azok­nak a céloknak elérését a történelem lehetővé tette«. A Magyar Kommunista Párt vezette ki a füstölgő romok közül népünket, munkásosztályunk nagyszerű, áldozatos erőfeszítésével el­takarítottuk a romokat, s az ország gazdájává vált nép pártunk ve­zetésével a szocializmus építésének útjára lépett. Dolgozó népünk a hatalom birtokában olyat alkotott, amilyenre történelme során még nem volt példa. Megvetettük továbbfejlődésünk nélkülözhetetlen alapját, a nehézipart. Kaposvár a felszabadulás előtti évtizedekben a somogyi munka- nélküliség központja volt. A feudális Somogy megye nagybirtokosai monopolizálták birtokaik számára a munkanélküli tartalékseregből áradó filléres munkaerőt, és megakadályoztak minden iparosítási törekvést. Támogatták ezt a tevékenységüket a város egykori urai is, akik megnyugtatóbbnak találták a fejlődésében visszafojtott várost, mint a kemény proletárököltől nyugtalanító megyeszékhelyt. Ez a ma­gyarázata annak, hogy városunknak a felszabaduláskor csak két számottevő üzeme volt, a tőkés nagybirtokos érdekeket szolgáló Cu­korgyár és a MIR-malom. Városunk dolgozói emlékeznek arra, hogy mennyi utánjárásra, megalázkodásra volt szükség, hogy ezekben az üzemekben néhány pengős munkához jussanak. Ez volt a múlt: megalázkodás, munkanélküliség, jogtalanság, mérhetetlen kizsák­mányolás. A/f i, 11 év után tudjuk csak igazán felmérni, hogy milyen nagyszerű távlatokat nyitott meg nekünk december 2-a. Ta­núskodik erről városunk megváltozott élete, fejlődése. 131 millió fo­rintos beruházással létesült a Kaposvári Teoctilművek, amely nem­csak városunk, hanem ötéves tervünknek is egyik büszkesége, , mely­nek hatalma^ géptermeiben a Szovjetunió baráti segítsége folytán modern szovjet gépeken dolgoznak, kultúrotthon, olvasóterem, sporto­lási lehetőségek várják a munka után pihenni és szórakozni vágyó dolgozókat. Korszerűen berendezett konyha, csecsemő- és napközi­otthon, fürdő, üzemi orvosi rendelő biztosítja a dolgozók szociális ellátását. Csaknem 2 millió forintos beruházással létesült városunk legna­gyobb helyiipari üzeme, a Vas- és Fémipari Kombinát, amely a la­kosság szükségletének kielégítésére, mezőgazdaságunk fejlesztésére szolgáló gépeket gyárt. A lakosság bútorellátásának kielégítését szol­gálja a Faipari Vállalat, amelynek termékeit főleg kaposvári és So­mogy megyei dolgozók vásárolják meg. 36 millió forintos beruházás­sal épült a Kaposvári Hűtőház, amely jelentősen hozzájárul a város élelmiszerellátásához. i Városunk határában a felszabadulással mintegy 2000 kh. föld került dolgozó parasztjaink kezébe. 1950 novemberében alakította meg 17 kaposvári dolgozó paraszt a város keleti határában a Sza­badságzászló Termelőszövetkezetet, amely 21 kh. földön kezdett el . gazdálkodni. A Szabadságzászló TSZ ma már mintegy 300 kh. földön gazdálkodik több mint 40 családdal. Jelentős állatállományukkal, konyhakertészetükkel és gyümölcsösükkel jelentősen hozzájárulnak Kaposvár zöldség- és gyümölcsféleséggel való ellátásához. Termés­átlaguk és a tagok jövedelme túlhaladja a Kaposvárott legjobban dolgozó egyéni parasztokét. A Szabadságzászló TSZ fejlődő gazdasá- . ga, tagjai életszínvonalának emelése adott ösztönzést nemrég a Lon- ka-hegy dolgozó parasztjainak a Látinka Sándor TSZ megalakításá­hoz. Termelőszövetkezeteink és egyénileg dolgozó parasztjaink mun­kájának megkönnyítésére létesítette államunk a Kaposvári Gépállo­mást. Állatállományunk fejlesztése céljából létesítettük az állatkór­házat, az Állategészségügyi Intézetet, a Mesterséges Megterméke­nyítő Állomást. Telentős fejlődésnek indult kulturális életünk is. A város 6 " bölcsődéjében, 6 napköziotthonos óvodájában szakképzett óvónők ügyelnek gyermekeink testi és szellemi fejlődésére. Négy is­kolaorvos ellenőrzi rendszeresen az iskolás gyermekek egészségügyi fejlődését. 11 körzeti orvos mellett 3' üzemi orvos végzi nagyobb üze­meinkben a betegellátást. Rákszürő állomásunk és új, másfél millió forinttal épített véradóállomásunk működése sok embert mentett meg az életnek. A szülészeti osztályon létesített koraszülött-osztály hathatósan hozzájárul a csecsemő,halandóság csökkentéséhez. Csak a hatalom birtokában lévő nép rendelkezik elég anyagi eszközökkel ahhoz, hogy igazi, széfes tömegeket átölelő kultúrát te­remtsen. Felszabadulásunkkal megnyíltak dolgozó népünk előtt az is­kolák, könyvtárak, színházak kapuk Bátran, meggyőződéssel mondhatjuk, hogy nincsen egyetlen ohian dolgozó család városunkban, melynek életébe ne hoztak volna jelen­tős változást népi demokráciánk megvalósult nagyszerű építő ter­vei. Amikor büszkén szemléljük nagy létesítményeink sorát, hálával emlékezünk meg a hős szovjet katonákról, akik vérükkel vívták ki a mi szabadságunkat. Hálával gondolunk a nagy Szovjetunió baráti segítségére. Forró hálával gondolunk nagy pártunkra, mely biztos kézzel vezet bennünket. pírtunk ezévi márciusi és júniusi határozatával ismét helyt­állásra szólította népünket, Kaposvár dolgozóit is. Mi tel­jes szívvel, minden erőnkkel bebizonyítjuk, hogy magunkénak vall­juk a párt útmutatásait, s a határozatok végrehajtásával elősegítjük a magunk részéről is dolgozó népünk anyagi és kulturális felemel­kedését. „1944 d&emil%ep 2 óla mim Leit meqaáLt&zött” Városunk felszabadulásának 11. évfordulóján szeretném elmonda­ni, mit jelentett nekem és csalá­domnak a felszabadulás, milyen szép, új életet hoztak nekünk azon a zimankos téli reggelen a vöröscsillagos katonák. 1944. előtt apám az OTI-nál volt altiszt. Kilenc gyermeket kellett kevés kis fizetéséből eltartania. Két bátyám nem tudott tanulni, mert nagyon szegények voltunk és mint alkalmi segédmunkások többet voltak munka nélkül, mint „SOHA NEM FELEDJÜK DECEMBER MÁSODIKAT" 11 év telt el, s mégis mintha csak most történt volna, olyan tisztán emlékszem arra a decemberi reggelre. Szinte megelevenednek előttem az események. 1944. november vége: állandó rettegésben, félelemben voltunk, fiamat elvitték katonának, állandó aggódásban éltünk miatta. Várakozással teli éjszakák és nappalok váltották egymást, mire decem-t bér 2-ára ébredtünk. Kora reggel jutott el hozzánk a hír, hogy a Szov­jet Hadsereg felszabadította a várost. Feljöttünk a pincéből, már úgy vágytunk a szabad levegőre! Nem volt vizünk. A tűzoltó-laktanyához kellett vízért menni és ott az úton találkoztam először szovjet katoná­val. 'Alig értem a tűzoltó-laktanya udvarába, amikor egy német -■repülő­gép hirtelen fölöttünk termett. Ijedtemben nem találtam más búvóhe­lyet, mint egy mély gödröt, ebbe, húzódtam meg, amíg a gyűlölt repü­lőgépet láttam. Kijönni egyedül már nem tußtam, g szovjet katonák siet­tek oda, ők segítettek ki, aztán megtöltötték a kannámat vízzel. Jelentéktelen kis esemény ez H év távlatából, de nekem mégis ked­ves emlék marad az első találkozás a szovjet emberrel, annak a nagy Szovjetuniónak egyik polgárával, amely egész hazánkat úgy ségítette ki a fasizmus mély gödréből, ahogyan engem kisegített az a szovjet katona. 1944. december 2-át soha nem feledjük. Erre kötelez bennünket mai boldog, szabad életünk. * SZEGEDI BELANE amennyit dolgoztak. Lakásunk ki­csiny és egészségtelen volt, nagy családunkkal alig fértünk el benne. 1944. december 2-a után minden megváltozott. 1946-ban már szép nagy lakásba költöztünk, s kisebb testvéreim és én is tanúira kezd­tünk. Nagyobb testvéreim megfe­lelő munkához jutottak. Nagyob­bik bátyám vállalatvezető, a ki­sebbik gondnok és a töb­biek is tanulásuk eredmé­nyeképpen felelős beosztásban dolgoznak. Én már 1951. óta a gyönyörű Textilművekbcn dolgo­zom. 1952-ben tanuló-oktató let­tem, s ma is ezt a szép feladatot látom el. Bár még csak,21 éves vagyok, de saját életemből tudom, hogy ma a fiatalokat megbecsü­lik, minden lehetőségük megvan a továbbtanulásra, fejlődésre. Hú­gom — aki szintén a Kaposvári Textilművekben dolgozik —■ tizen­nyolcszoros sztahanovista. Kiváló munkás —, megbecsülik és szere­tik­Lakásunkba új bútor került, színházba, moziba járunk, olva­sunk, tanulunk. Sokat, nagyon sokat változott az életünk 11 év óta. Ma, amikor városunk felsza­badulásának 11. éyordulóját ünne­peljük, hálával és sok-sok szere­tettel gondolunk azokra a vörös- csillagos katonákra, akik ezt sz új, mindig szebbé váló életet, a sza­badságot elhozták nekünk. Kovács Mária, a Kaposvári Textilművek dolgozója. s Z P Q S Z í b a Napok óta valami ka- maszos kíváncsisággal és bizonytalan félelemmel vegyest vártuk a napot, aniit már mindenki sej­tett. Tera néni, a Hor­vátországból ideszárma- zott rokon orosz köszö­nésekre és valami »Goszpodi po miluj« cí­mű imádságra tanított bennünket, mondván, ha nem is oroszul van, az oroszok megértik a szerb nyelvet, s ha megfogad­juk tanácsát, minket bi­zonyára nem bántanak. Eszünkbe sem jutott a »Goszpodi po mi'uj-«, amikor december máse- dika télbehajló ködös reggelén megláttuk az első szovjet katonát. Ké­sőbb is csak egyetlen szóra emlékeztünk Téra néni tanításából, • erre, hogy: szpászíba — kö­szönöm. Mert ezt aztán volt miért mondani, ak­kor is, később is, ma is. * * * Öten voltunk, testi, lelki jóbarátok, hárman osztálytársak is. Kamasz fejjel mit tudtuk ak­kor, milyen jótékony i i- har kapott föl bennün­ket azon a napon, bogy letegyen mindegyőnket oda, ahova csak vágyni merészeltünk. Akkor már számlálgattuk a na­pok múlását, s komo­lyabb perceinkben dü­hödt elkeseredéssel em­legettük, hogy semmi kedvünk belecsöppenni az életbe, amely nem a legkecsegteitőbb ígére­tekkel állt előttünk. Az egyikünkre egy eipész- pangli, a másik barátra apja földje várt, s volt olyan, akinek még eny- nyi lehetősége sem volt, legfeljebb az, hogy »eu- lágernek-« megy. Hogy aztán egyikünket a fel­sőbb iskola, másónkat a tiszti egyenruha vagy a tanári pálya vonzott, az­zal senki sem törődhe­tett. Öten voltunk, dü­hödt, elkeseredett gye­rekemberek. Az ilyen évforduló­kon mindig emlékezni kell. Hej, ha most össze­ülnénk mi öten, bará­tok, akik együtt voltunk 1944. december másodi- kán, mennyi emléket, mennyi mindent mesél­hetnénk egymásnak Ar­ról a napról? — arról tár, nem Is sokat; sokkal többet a folytatásról. Bizony, felérne ez egy érettségi találkozóval. Miről is mesélnénk egymásnak? Menjünk csak sorjában. Wagner Laci bizonyára ki sem fogyna a szóból. Félárva gyerek volt, akkor ő is tervezgetett, de csak úgy, hogy legyintéssel fejezte be: úgysem így lesz. Hírnévre vágyni eszébe sem jutott, s ma kevés ember van Ka­posvárott, aki nem is­meri a nevét. Hogyan s hogyan nem — hiszen az ilyen csodák a múlt proligyermekeinél azóta a nap óta talán nem is csodák — Wagner Laci­ból rendőrtiszt lett. Mint sportolónak, kivá­ló ökölvívónak a híre bejárta az országot, s ma már jónéhány kül­földi utazással és még több sportsikerrel dicse­kedhet. Yigh Gyuszival szep­tember elején találkoz­tam utoljára. Együtt utaztam vele, Veszprém­be ment, átvenni az osztályát. Akkor is ott, a fülkében könyvet szorongatott. Izgatottan készült az első órára. Főiskolát végzett, tanár lett belőle. De menjünk csak to­vább Magam is megle­pődtem, amikor a mi­nap tisztiegyenruhás férfi köszönt rám az ut­cán. Riba (Jóska volt, kétcsillagos hadnagyi vállpánttal. Alig ismer­tem meg. Nézett rám büszkén sapkája ellen­zője alól. Egy egész re­gényben, de két mondat­ban is el lehet mondani az ő útját 1944. decem­ber másodikátó] a tiszti váll-tapig. Bevonult, s egy év múlva tiszti isko­lára küldték. Negyven­négy decemberében már láttam tisztisapkát a fe­jén. Egy tréfáskedvű szovjet tiszt nyomta a fejébe, s a fülei ♦ártot­ták. fenn a sapkát, hogy egész arcát el ne takar­ja. László Jancsi nem lett kiváló ökölvívó vagy rendőlrtiszt, még csak tanár vagy katonatiszt sem, de én eddig mégis csak (dicsekedni hallot­tam Vasöntést tanult, s hányszor csodáltam már. amikor a Vas- és Fémipari Kombinát ön­tödéjének forró levegő­jében engedelmességre tanította a fehér izzás­sal (folyó vasat. Ilyen­kor mindig odakurjan­tott hozzám: — No, lá­tod, ez aztán a mester­ség! — Azóta, ahogy hallom, már családot is alapított, s mint kiváló, ügyeskszű öntő, nagyon jól keres. Sokszor büsz­kélkedett már azzal, hogy egyőnkkel sem cserélne szakmát. Ha csak öten volnánk, akiket 1944. december másodika elindított s el­juttatott az áhított cél­hoz, azt mondanám: ér­dekes véletlen. De nem öten, nem ötszázan s , ötvenezren vagyunk. Egy egész nép vagyunk. * * * Tera néni, azért nem feledtünk el mindeaít, amire tanított. Ha bár­melyikünk a szovjet emlékmű felé jár, őt ba­rát nevében emeli meg hálával és tisztelettel a kalapját, s csak egyet, azt a sokatmondó kis szót mondja: szpászí­ba... NAGY TAMAS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom