Somogyi Néplap, 1955. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-05 / 261. szám

3 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1955. november 5. A magyar népnek a* a kívánsága, hogy egyszer s mindenkorra akadályozzák meg a német imperializmus feltámasztását A szovjet küldöttség javaslata az összmémet tanács létrehozására és a német kérdés megoldáséra a külügy­miniszteri konferencia és a sajtó fi­gyelmét a német kérdésre irányította. A nyugati sajtóban három fő érvet sorakoztatnak fai a Szovjetunió javas- äata ellen: 1. A Szovjetunió javaslata nem tartalmaz semmi újat. 2. A Szov­jetunió a status quo alapján, kívánja rendezni a német kérdést. 3. A Szov­jetunió nem kívánja egyesíteni Né­metországot. Mi az igazság ezekben az érvek­ben? A Szovjetunió már hosszú évek óta javasolja Németország egyesítését és általában a német kérdés megol­dását. Való igaz tehát, hogy a Szovjet­unió javaslatai már ismertek. De nem az a lényeg, hogy ismert-e egyik-másik javaslat, hanem az, hogy jó-e. A Szovjetunió javasla­tai pedig jók. Erről első olvasás­ra meg lehet győződni. Van. a szovjet javaslatokban új momentum is, amennyibenjfigyelam- be veszik az Európában, kialakult helyzetet, hogy Európa államainak nagy része két katonai tömbben cso­portosul, s hogy e katonai tömbök közűi az együk — a NATO — külföl­di katonai támaszpontokkal, növekvő katonai erővel rendelkezik, hegy a párizsi szerződések ratifikálásával elhaitélnoztók NyugatoNémetonszág remiJátirizálását és bekapcsolását _ a NATO-iba. Már ez is nagy veszély Európa nemzetei számára. De a nyu- s(iti tervek továbbmennek és a Né­met Demokratikus Köztársaságot a jelenleg Nyugat «Németországban új­jáéledő imperialista-revansista szel­lemiben kívánják a NATO-hoz kap­csolná. Ezért a Szovjetunió Német­ország egyesítését csak egy európai biztonsági rendszer megvalósítása utón javasolja. Meg lehet érteni a Szovjetunió álláspontját. Éppen ©le- get szenvedett a német imperialista ralblóháöorú során ahhoz, hogy biz­tonságot akarjon maga és minden európai nemzet számára. Ezt mi, ma­gyarok különösen nagyon jól meg­értjük. Bennünket a német imperia­lizmus már kétszer rántott igazság­talan s népünknek szörnyű szenve­déseket Okozó háborúba. A magyar nép és minden más európai állam polgárainak is az a kívánsága, hogy egyszer s mindenkorra akadályozzák meg a német imperalizmus feltá­masztását. Ami a nyugati sajtónak azt az állí­tását illeti, hogy .a Szovjetunió a sta­tus qpo alapján akarja megoldaná a német problémát, ez egyszerűen nem igaz. Ez csak azt bizonyítja, hogy vannak, akik félreértik vagy félne- magyarázzák a status quo elvét, amely tulajdoniképpen a fennálló ál­lapotok megőrzését jelenti, vagyis a katonai blokkok fennmaradását, NyugatJNérnetoinszáig remiíitariEálá- sát, a nemzetközi feszültség és az ál­lamok közötti bizalmatlanság fenn­tartását jeleníti. Magyarán szólva a status quo részét képezi az úgy­nevezett erőpolitikának. Nem keli1 sokat bizonyítani, hiszen már sok esetben leírtuk: a Szovjet­unió javaslatainak elfogadása, mind­ennek az ellenkezőjét hozná. Meg­szűnnének a katonai blokkok, bizton­ságos, szabad és szívélyes lenne a légkör az államok között. Végül London (MTI). Izrael londoni nagykövete csütörtökön megbeszélést folytatott Nutting angol ál'lammindsz- •tenrel az Izrael és Egyiptom közötti viszony kiéleződéséről — jelenti a londoni rádió. New York (MTI). Az AFP jelenti, hagy Dag Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára csütörtökön fogadta Abba Ebamit, Izrael állandó ENSZ-képvise- lőjét és nyugtalanságát fejezte ki az Genf (MTI). A genfi értekezlet he­tedik ülése — mint az AFP jelenti — pénteken 15 óra 35 perckor kez­dődött Molotov elnökletével. * * * Landen (TASZSZ). Londoni lap­jelentések szerint Anglia folytatja katonai építkezéseit Ciprus szigetén. Az angol hadügyminiszter szerdán az alsóházban egy kérdésre vála­szolva kijelentette, hogy a jelenlég Ciprus szigetén épülő katonai be­rendezései« építési költsége 16 millió 500 ezer fontsterling. Ciprus lakos­teljesen hamis a nyugati sajtó állítása, hogy a Szovjetunió nem akarja Németország egyesítését. A javaslatok és cselekedetek soka­sága bizonyítja ennek az állításnak alaptalanságát. A Szovjetunió akarja az egységes Németországot és törek­szik is megvalósítására. De ezt a tör­ténelmi aktust nem kívánja propa­gandafogásra felhasználná, mint ezt a kapitalista sajtó, egyes nyugati dip­lomaták és államférfiak teszik. Azt hiszik, hogy az azonnali német egy­ség követelésével megnyerik maguk­nak a német közvéleményt, de sú­lyosam tévednek. Ma már az egyszerű német emberek is józanul gondolkod­nak, és tudják: a jelenlegi bonyolult helyzet azt kívánja, hogy körültekin­tően járjanak el. Csak a Szovjetunió javaslata alap­ján lehet megoldani Német országi egyesítését, ezt a rendkívüli bonyo­lult problémát minden békeszerető ember megelégedésére. (A Szabad Nép nov. 4-1 számából.) izraeli csapatok által szerdán éjsza­ka El Aula térségében végrehajtott katonai akciói miatt. Kairó. Hírügynökségi és sajtóje- lenitések a kairói rádióra hivatkozva közük, hogy Szaifa térségében légi- harcra került sor Egyiptom és iz­raeli repülőgépek között. Az egyipto­mi légierőnek sikerült kiűzni a tér­ségből az izraeli gépeket. sága tiltakozik az ellen, hogy a szi­getet katonai támaszponttá teszik és önrendelkezési jogot követel. * * * Bécs (MTI). Iránt november 3-án hivatalosan is felvették a bagdadi úgynevezett »kölcsönös védelmi pak­tumba«, amelynek Amj^lia, Törökor­szág, Irak és Pakisztán után most Irán az ötödik tagja lett. Az Irán csatlakozásáról szóló hivatalos ok­mányokat az iraki külügyminiszté­riumban helyezték letétibe. Az Izrael és Egyiptom közötti viszony kiéleződéséről RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK ÉRDEKESSÉGEK innen — o unta Oy Lengyelországban épülnek Európa ' legnagyobb mészégetői Európa legnagyobb mészégetője jelenleg Svédországiban van, ennek teljesítménye évi 100 000 tonna mészhidrát. A Len­gyel Népköztársaság­ban ’azonban olyan nagy mészégetőket fog­nak építeni, amelyek kapacitása egyenként kereken ötször ennyi — évi 500 000 tonna lesz. A mészégetők fel­szerelését az NDK diess aui Poüysius ne- héagépgyára fogja szál­lítani. Ugyancsak a dessaui Poüysius Mű­vekben tervezik meg és készítik el Lecigyc'- ország legnagyobb ce- memitművének teljes felszerelését is. A ce­mentgyár napa 2500 tonna cementet fog szállítani. A dessaui üzem más ’országoknak is szállít korszerű ce­mentgyári felszerelése­ket, így például a Bob gór Népköztársiasógl- mak és Kanadának. AZ ELSŐ BOLGÁR RÉPAKOMBAJN A muszei »Geangi Di­mitrov« mezőgazdasá­gi gépgyárban Elija Soev szerelő összesze­relte az első bolgár répakombájmt, amely 1300 különféle alkat­részből áll. A répa- kombájn a ruszei me­zőgazdasági gyár dol­gozóinak legújabb gép­típusa, amellyel újabb jelentős valutaimiegta- karítást érnek el a népgazdaság számára. A mintapéldány elké­szülése után a gyár megkezdte az első 50 répakomlbájn sorozat­gyártását. UJ UTAK TIBETBEN Októberben: átadták a forgalomnak a Lhasszát és Sigacét, Tibet két legnagyobb városát összekötő új autóutat. A 340 kilo­méter hosszú út építé­sét ez év májusában kezdték meg. Az új útvonal jó kapcsolatot teremt Tibet északi és déli része közt. Ugyan­csak októberben meg­kezdték egy 150 kilo­méteres út építését, amely Gyancét, Tibet harmadik -legnagyobb városát a HimaMja- hegységban, 4200 mé­ter magasságban fek­vő Phari várossal köti össze. Ez a város a kí­nai'—indiai kereskede­lem fontos gócpontja. Az útépítéshez szük­séges fát Tibetben a Csamdc-vidék sűrű er­dőségei ; szolgáltatják. Ez év első kilenc hó­napjában a Csamdo- vidék favágói tízezer köbméter fenyő- és eédrusfát szállítottak. A hosszú utakon folyó áruszállítás meggyor­sítására a kínai közle­kedésügyi minisztéri­um 550 tehengépKocsit küldött Ti'betbe. FÉNYKÉPEZŐGÉP A SZEMÜVEGEN A Klolibri—II« tí­pusú miniatűr fényké­pezőgép közönséges napszemüvegre rásze­relhető. Ebben az eset­ben a- kereső közvet­lenül a jobb szem előtt van. A gép tu­lajdonosa, ha valami érdekeset, meglát, szem- pillantás alatt lefény­képezheti. A fényképe­zőgépet 16 milliméte­res filmmel töltik meg. GÉRARD PHILIPE DEFA-FILMBEN JÁTSZIK A Nemzetközi Béke­díjjal kitüntetett Joris Iveirus Ineves holland filmrendező jövő év tavaszán új DEFA-fii- met rendez. A közös német—franicia fiún Til Eul einspiegel, a nagy német népi hős történetét mutatja be. TízkMós takarmányrépa egy német termelő- szövetkezetben A Német Demokra­tikus Köztársaság schönebecki körzeté­ben lévő glöthei »Bé­ke és egység« termelő­szövetkezetben/ külö­nösein szép .takarmány- répát takarítottak be idén. Az egyik répa átmérője 25 centimé­ter, súlya pedig több mint tíz kiló volt. MI A CAVITRON? Egy ú.i készülék — fogkezeléshez. Úgy végzi el a fog fúrását, hogy ahhoz hozzá sem ér és fájdalmat sem okoz. A készülék a ke- ményfém-ötvözetek megmunkálásához hasz­nált ultrahangvésőhöz hasonlóan működik. A beteg fogra egy csepp vizet helyeznek, amely­ben finom dörzsszem- csék vannak. A készü­lék éle másodpercen­ként 27 000—29 000 mikroszkopikusan pa­rányi rezgésit végez és ezzel rezgésibe hozza a dörz&szemcsélket is. Ezek a dörzsszemeeskék pontosan a cavi,tnon-él méretének megfelelő csatornát vájnak a fogzománcban és fog­masszában. Miután a készülék hatása nem terjed ki a lágy ré­szeikre, így az idegek­re sem, a kezelés egy­általán nem fájdalmas* A Somoqyi Néplap cikkpályáza­tára érkezett írás. NT égyen ülnek a szobában. Olyan « ' ez is, mint a többi hivatal: lei'égős terem, sárgára mosott pad­lóval, egyszerű falakkal és néhány Íróasztallal. A késő őszi délután tompa fénye szürkére festi a néhány bútordarabot, elmossa az arcok göd­reit és éles vonásait. Innen belülről is csak a láthatár alsó peremének •varancs- és téglaszínei látszanak, ímelyek halványkék és rózsaszín ceveréket dobnak az utakra, látható odrát varázsolnak a sötétülő levegő­je. Az ablakkeret magába zárja a gyönyörű somogyi tájat, a rozsda- :zinű kukoricatáblát, a fekete szán­okat és a távoli erdő ködbevesző anyait. A négy ember már megtárgyalta a lolgát, és az új élet szervezőinek ima pillanatait éli, amikor a tett itadja helyét az emlékezésnek, vagy ippen a nem szorosan a tárgyhoz artozó egyéb megjegyzésnek. A be- zélgetést senki nem vezeti, a szavak nedre hol elmélyül, hol elcsendese- lik, mint az olyan embereknél, akik okát vannak együtt és megenged- letik a hallgatást is. Mind a négyet az új hatalom ■melte magasba, kettejük munkás- ént, kettő pedig a paraszt- és cse- édsors megpróbáltatásai után ke- ült idáig. Az egyik munkás látha- ólag vasas: hatalmas termete, szé- es vállai, dörmögő hangja legalább 3 erre mutatnak. A másik véko- yabb, fiatalabb és kevésbé higgadt, lint társa. A másik kettőt bajuszuk rulja el, na meg a cigaretta tartá- a, a somogyi kifejezések, az »ottan- ,égk meg a »jába« és a széles nyak, mely annyi zsákot emelt, vitt az rak magtáraiba. A beszélgetés folyik, a villanyt em gyújtják fel, s így a tekintetek külvilág még látható jelenségeire ipádnak, a nyüzsgő élet dolgos em­er eire, a csikorduló kocsikra, robo- ó motorokra és a boldog gyerekzsi- ajra a megszokott iskolanap után. 'gyszercsak könnyed, surranó zaj zűrődik távolról, aztán pár pilla- atra látható lesz egy hintó gyors és emes alkatú lovakkal, egyenes tar- ísú kocsissal és utasaival. A bentülök megismerik őket és hogy ez lenni szokott, a beszélgetés j lángot fog. Szó kerül a gazdaság CSÁKVÁR1 JÁNOS: INTÓK ÉS UTASOK jó eredményeiről, az igazgató eré­nyeiről és hibáiról, aztán magának a hintának a rugózatáról, kellemes­ségéről és előnyeiről, egy tsz-elnök- ről, aki a túlzott hintázások miatt került el a csoport éléről. Mindnyájan sort kerítettek erre meg arra, csak a fiatalabbik nem szólt bele. Elmerülve ült közöttük, mint aki befelé néz és készül arra, hogy összegyűjtött gondolatait úgy közölje, ahogyan érzi; és mint aki megszokta, hogy néhány gondolat­sorból hosszabb ideig beszéljen. A ztán megszólalt. A többiek azoknak az embereknek a jó­indulatával hallgatták, akik túl van­nak az ifjúkor nagyratörésén, tisz­telni tudják mások véleményét, és maguk is bátorítják embertársaikat gerinceik kiegyenesíiésébeo%. Egyéb­ként is kedvelték ezt a lobogó, lán­goló fiatalt, tudták, micsoda, harcba került, amíg magát ilyenné faragta, és aki olyan futóhoz volt hasonlatos, aki felvágott homlokkal, mosolyogva közeledik a célhoz. — Azt mondják, az emlékezés az öregek szokása. Én nem tudom, hogy vagyok vele, de nem tudok fe­lejteni.' Most is, hogy ezt a hintát látom, rögtön odatársul mellé egy régi kép, amint végig gurul az al­földi szülőfalu főutcáján, és egy rmásilc kép, amint az egykori utast később, a sorsforduló irtán, a kocs­ma ivójában látom. Oly éles mind, a kettő, mint egy friss fotográfia, pedig egyik 20, a másik 10 éve tör­tént. Hadd mesélem el őket, hisz benne van egy egész világ megvál­tozása. TJogy az első képet megmagya- rázzam, én mindig azt a per­zselő nyári vasárnap délelőttöt lá­tom, amint a kismise előtt a temp­lom előtti nagy keresztnél megáll a sárga hintó, a kékdolmányos kocsis feszes tartása és a gyeplő megmere­vednek, s a cifra-fényes szerszámú paripák lassú fujtaMsslal hőkölnek hátra. Hátul, a párnás bőrülésen egy velem egykorú kisfiú ül illedelmesen, tiszta fehérben: a 300 holdas kis bárógyerek, mellette egy fonnyadt nénivel. A kocsis lesegíti őket a földre, és a tisztelendő úr a buja zöld kerten át, a lugasok és bokrok között hátulról, a sekrestyén át tes­sékeli be a szentélyben fenntartott vörőspámás, támlás padjaikba. Ak­koriban már nem laktunk falun, csak vakációra küldtek haza szü­leim, akik a nagy gazdasági válság éveiben kerültek fel a nagyvárosba, eladva a földet, felégetve mindent, ami odakötötte őket. így hát a nyá­ron együtt jártam a rokongyerekek­kel mindenhova. Most is az iskolá­sok között kerültem a templomhajó elejébe, közel a rácshoz, és ott túl sokszor és mindig a fehérkesztyüs kisfiút néztem, vajon mit csinál? Még most is látom magam a ha­sonszőrű ;mezítlábas, kopasz gyere­kekkel körülvéve, érzem frissen mosdatott kútvíz-szagú bőrük illa­tát, emlékszem a lökdösődésre, sut­togásra, a kemény kő hideg érinté­sére, a mennyezetről alászálló és a színes ablakokban álldogáló ártatlan szentek alakjaira. De mégis tekin­tetem újra visszajárt a bárógyerek­re, puha vonásaira, fényes, fekete, elválasztott hajára. Ha így vissza­nézek, tudom, irigység nélkül néz­tem őt — hisz az hiányzik még a gyerekből — és ebben hasonlítot­tam a cselédekre, napszámosokra, mert én sem, ők sem tudták, hogy ez lehet másképp is, de ha tudták is. nem hittek bénne. — Közben az élet ment tovább. En láttam őt, ő nem ismert engem, hogy is ismerhetett volna. Belőle su- dámövésű, lányos arcú, jómodorú fiatalember, belőlem befelénéző, ki­csit csalódott és magános fiú vált, mint oly sok értelmes, fiatalabb, idősebb társamból, akik habzsolták volna az ismereteket, gondolkodóba estek a világ során, de választ adni, saját és mások életén javítani nem tudtak, nem tudhattak. Sőt még ta­núja lehettem annak a szégyenletes látványnak, amint fiatal házas mun­kástársam összetett kézzel könyör- gött az igazgatónak, ne mondjon fel neki, és én vittem meg a hírt az öregasszonynak: 73 éves férje mel­lettem dőlt le a munkapadnál, utol­só sóhaját lehelve, Jgy érlelt engem az idő. Hogy őt, a hajdani hintó utasát ho­gyan érlelte, a második kép ad erre választ, ha meghallgatjátok. — Azon a felszabadult tavaszon, amikor először éltem én is fiatal­ember-életet a húszéves kor minden erényével és hibájával, váratlanul a falu kocsmájában találkoztam vele. A bárófiú már régen hintó nélkül, pár holddal megfogyatkozva ténfer- gett ide-oda. Mondták róla, hogy el­mulatta megmaradt vagyonát. A kocsmateremben akkor már beve­zették az új szokást: asztalokat ál­lítattak, a vendégek innen kérték az italt és táncra a lányokat, egyszóval saját megbecsülésünk első lépései ■betörtek ide is. Itt volt a falu apra- ja-nagyja és beténfergett az ipszilon- nal végződő nevű úr is. Előbb érke­zett, mint a mi társaságunk, és -még­sem jutott neki hely, először ez tűnt fel nekem. Csak azután ismertem fel, amiről beszélni akarok: a nép egyszerűen nem vette tudomásul jelenlétét. Észrevehette, hogy nincs itt keresnivalója, de mintha ragasz­kodott volna ehhez. Sorra járta az asztalokat, részeséget tettetett, paro- lázni akart, de nem sikerült, grima­szokat vágott, egyszóval olyan volt, mint egy pojáca vagy egy őrült. Es ekkor következett be, amit emléke­zetem hártyája megörökített. A vi­dámság már tetőpontra hágott, a csárdást amúgy igazán falusiason ropták, amikor a bárógyerek meg­szólított egy embert. Az ránézett, mint aki sértve érzi magát, szótla­nul farkasszemet nézett, aztán Ugyanilyen szótlanul lassan hátat- forditott neki. Néztem a kifejezést: a püffedt arcon, melyet a borosta felvert a száj félrehúzódott, mintha sírni kezdene egy kisgyerek, aztán kitárult, mintha ordítana. De erre nem került sor. A barna szemekben rémület jelent meg, aztán a tehe­tetlenség: ekkor jött rá, hogy való­ban minden elveszett és a múlt töb­bé vissza nem tér. Amíg kitámoly- ■gott, kísértem szememmel, s úgy, mint régen, irigység, most szánalom nélkül. S így voltam'én tanúja az új világ eljövetelének is. T~í e tulajdonképpen nem is ez a lényeg. Talán az sem, hogy személy szerint én vezető lettem az­óta, a nép bizalmából, a bárófiú meg talán kiszolgáló, vagy fényké­pész valahol. Amit a két képből ki­hozni akarok, az több a puszta té­nyéknél, a múlt fotográfiájánál. Ab­lakomból naponta látom a hintákat: itt száguld a volt cselédgyerekből lett igazgató, a parasztfiúból lett ag- ronómus, erre viszik az újszülött gyermekeket a keresztelőbe vagy az orvoshoz; a várandós anyákat a ren­delőbe, s itt vezet el a lakodalmas vi­gadó hinták sora, rajta az ifjú pár­ral', Teri nénikkel és Pista bátyák­kal, az örömtől és büszkeségtől síró­nevető örömszülőkkel. — Mit is akarok mondani? A nép ült fel a hintákra, a nép foglalta el helyét mindenütt. Hogy örülök en­nek, azt ki sem tudom fejezni. Mi­nek is volna bennem irigység és szá­nalom? — Persze a hintó csak jelkép, ezt jól tudom. De utasai a mi valósá­gunk tükrözői, a mi embereink, akik a földjeinkre indulnak, a mi közös gondjainkat cipelik vállaikon, a mi rendünk gyermekei, ifjai és szülői. De lm jelkép is a hintó, tudom, mi volt mögötte és mi van most mögöt­te. Volt: a cselédházak zsúfoltsága, a lenézés, a kisemmizés, a kultúrá­latlanéig és önzés. Es van: az új há­zak sora, a közös megbecsülés, a kultúrházak, bölcsődék és kórházak rendszere, a fény, a zene, a vidámság és gondtalanság beáramlása. — Ezért emlékeztetek én szünte­lenül, ezért szólok a múlt kisemmi­zettjeihez, a ma utasaihoz, akik át­szelik az ország minden részeit: ne emyedjetek a múlt szemetjeinek ki­söprésében, az új élet nehézségei kö­zötti építésben. T áthatólag a beszéd végére ért, a végén mintha csak saját magához szólt, magával vitatkozott volna, hisz a többiek — gondolta — ezt úgyis tudják. Amazok pedig, be­hunyt szemekkel, szótlanul hallgat­ták őt. Csak hagyták szívükre és ér­telmük legtávolabbi zugába is hulla­ni a szavakat, mert így volt, így van, így igaz!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom