Somogyi Néplap, 1955. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-05 / 261. szám
ZI LAG V KOLLI AKj Al EGYESÜLJEVLK I <<r vv« Miniók és utasok Gáktsfán is beléptek a lányok a DISZ-be Egészheti rádióműsor A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA SOMOGYMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII, évfolyam, 261. szám. 102 ARA 5« FILLER I ZWUL'.WKCrjNCJaS Szombat, 1955. november 5. November 7 Kávéi l!S. típusú termelőszövetkezet alakéi! Cssnbúrdu Hosszú hónapokig vívódott az új a régivel Csombárdon, míg a pártmunkások és az előkészítő bizottság tagjainak kemény, kitartó munkája »yomám győzedelmeskedett a faluban a termelőszövetkezeti mozgalom. Az alapító tagok, Ballér József párttitkár, Pohl Ferenc tanácselnök, Jó Géza, Nagy József középparasztck, akik elsőnek jegyezték el magukat a szövetkezette], szíves szóval hívták maguk közé gazdatársaikat. A pártmunkások és az új ísz-tagok ckos szavára hallgattak a gazdák: 15 dolgozó parasztcsalád szakított a régi gazdálkodással és 30 taggal, 110 hold földdel megalakították a November 7 nevet viselő hármas típusú termelőszövetkezetet. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulójának tiszteletére alakult termelőszövetkezet, a November 7 TSZ tagjai1 biztosan néznek előre a jövőbe, és minden bizonnyal nevükhöz méltóan példáit mutatnak a környék dolgozó parasztjainak, bebizonyítják, hogy helyesen választottak akkor, amikor az új útra léptek. Zárszámadásra készöl a mikéi Uj Éle! TSZ A miked Uj Élet Termelőszövetkezet nemrégiben tartotta zárszámadás-előkészítő közgyűlését. Pitz Géza, a termelőszövetkezet elnöke örömmel mondta el, hegy ezidén miből mennyi juit majd a tagságnak, mennyit fordítanak még közös gazdaságuk fejlesztésére. — Úgy tervezünk, hegy kenyérgabonából 4, burgonyából 3, kukoricából 1 kilót osztunk munkaegységenként. Készpénzben 24,66 forint lesz a részesedés. — Mire használják a közösben maradt kukoricát? — Nyolc vagon kukoricánk marad, amivel sertéseket hizlalunk. November 30, decemberben pedig 40 darabot állítunk hízóba. — Építkeztek az új évben? — 80 ezer forintos költséggel dohánypajtát építettünk saját erőből és 250 köbméteres silót, melynek költségét állami hitelből fedeztük. Még ezévben 6 vagonos kukoniea- górét és 100 férőhelyes süldőszéLlást építünk, A 8 holdas halastó építés é- »él is igényibe vesszük még államunk segítségét. !— Hogyan segítik az idősebb, munkaképtelen tagokat? — Termelőszövetkezetünkben úgyszólván nincs egy tag sem, aki ne venne részt a közös munkában, ösz- szes bevételünknek 2 százalékát most a kulturális alap fejlesztésére fordítjuk, hogy segítségére lehessünk majd az esetleges rászorulóiknak. Malbvecki Kálmán bácsi 68 éves, állatgondozó, majdnem a legtöbb munkaegységet szerezte. Eddig 561 munkaegysége van, csak készpénzben több mint 13 ezer forint üti a markát. Jól dolgoztak még: Kiss Gyula, juhász, aki 602 és Juhász György, ak; 509 munkaegységet teljesített. — Hogyan dolgoztak áz asszonyok? — Ok is megállják a helyüket. Pitz Gézámé 270 munkaegységet teljesített, Tóth Miklósnénak 280, Síikig Istvánnónak pedig 240 munkaegysége van. Pitz elvtárs örömmel számolt be arról is, hogy a tagság kulturális igénye is megnőtt. Az idén 27 család vásárol rádiót. Szentbalázson a párttagok ás tanácstagok pianlatása a biztosítéka, bogy november 7-ére befejezik a vetést A szentbalázsi községi tanács és pártszervezet még az őszi munkák beindulása előtt úgy határozott, hogy a munkákat közösen, szervezetten lirányítja. A pártszervezet taggyűlésen hívta fel a község kommunistáinak figyelmét, hogy a dolgozó parasztok tőlük várják a példa- mutatást. A tanács vezetői tanácsüléseken beszélgettek a tanácstagokkal, s elmondták, mennyire fontos, hogy a tanácstagok a körzetükben lévő dolgozó parasztoknak példát mutassanak, mind az őszi munkákban, mind a beadás teljesítéséiben. A tanácstagok egy-egy párttaggal egyetemben védnökséget vállaltak a körzetükhöz tartozó dolgozó parasztok munkájáért. Becsületes munkájuknak meg is van az eredménye. Pető Pál, Nagy József, Végvölgyi Gáspár tanácstagok — és példamutató gazdák — elsőnek fejezték be a kenyérgabona vetését. A tanácstagok felfigyelnek azokra is, akik halogatták a vetést. Vágvöl- gyi Gáspár tanácstag személyesen kereste fel Pető József 12 holdas gazdát, aki az őszi árpán kívül még egy szem kenyérgabonát sem vetett. Mivel a gazdának fogata nem volt, a tanács azonnal kirendelt egy fogatot, amely még aznap munkához látott. I A tanácstagok és párttagok példamutatása és szorgalma eddig azt eredményezte, hogy 82 százalékra állnak vetéstervük teljesítésével és minden mód megvan arra, hogy november 7-re befejezik a vetést. fi megye élenjáró községe Táska, Csökölyben és Segesden elmaradtak a vetéssel A verseny vállalások idején községi tanácsaink vezetői azt a fogadalmat tették, hogy november 7-re nagyobb eredményeket érnek el, mint eddig, (dolgozó parasztjaink pedig azt fogadták, hogy a vetés, betakarítás így ars befejezésével ünnepük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulóját. Táska községben már 101, So- mogytamóca községben 80, Bolhó községben pedig 75 százalékra teljesítették a vállalást. Táska községben befejezték a vetést, a két másik községben pedig november 7-re vállalták a vetés befejezését. Reméljük, állják szavukat. A megye legrosszabb községe Cso- köly, ahol mindössze 17 százalékos a vetésterv teljesítése. Hogyan akar méltóan ünnepelni a község, amikor legfontosabb kötelességükről, a kenyérgabona vetésének befejezéséről sem gondoskodnak? Segesd községben sem megnyugtató a helyzet, igen lemaradtak élenjáró községeink mögött. Vetést szabotáló kulákokat lepleztek le Vetést szabotáló kulákokat lepleztek le járási szerveink. A kulékok hamarosan a bíróságon féléinek majd mulasztásukért. A marcali járásban: Bebes István, Horváth István libickozmai, Cséplő János, Vörös János, Szmcdics László és Vörös Dezső nemesvidi, Bakos István böhönyed kulákokat, a siófoki járásban: Füki Lajos kőröshegyi, Nagy Lajos és Mészáros Zoltán ádándii, Bodó József balatonszabadi, Kovács Ferenc balatenzamárdi ku- lákckat, a kaposvári járásban Szabó Ferenc rinyakovácsi, Burcsia József és özv. Pál Sándorné hetesi, Simon József kaposvári és Horváth József kazseki kulákokat, a tabi járásban id. Andok József, G. Szabó JózSgf, Gróf József, Svasznek László és Dozmati József kulákokat leplézték le a vetés szabotálásáért. N§vember 7-re fejmük lse es vetést 1 Vasárnap és hétfon is számtsunk9 vessün k ! Megyénk dolgozói készülnek, hogy méltóképpen ünnepeljék meg november 7-ét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulóját. Mező- gazdasági dolgozóink úgy ünnepelhetnek legméltóbban, ha e napon is a földeken dolgoznak, biztosítva a vetés befejezését. A Lengyeltóti Gépállomás brigádvezetői máris megtanácskozták, hogy a vetés miA fonyódi járásban több termelő- szövetkezetben már befejezték a vetést, többek között a látrányj Alkotmány TSZ-ben, a rák-pusztai Béke TSZ-ben, sa öreglaki Ifjú Gárda TSZ-ben és a somogyvámcsi Törekvés TSZ-ben. Befejezte a vetést Táska község dolgozó parasztsága is Ezekben a tsz-ekben és községekben előbbi befejezése érdekében szükséges a két ünnepnapon is dolgozni, ezért tegnap és ma felkeresik a traktorosokat és megbeszélik velük, hegy vállalják a vasárnapi és hétfői munkát. Megmagyarázzák, hogy személyes érdekük is ez, hiszen keresettöbblettel jár, ugyanakkor országos érdek, jövő évi kenyerünket biztosítjuk vele. a dolgozó parasztok méltóképpen ünnepi ik a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét. Bírálat illeti azonban a járás vezetőit azért, hogy egyetlen újonnan alakult fez-bem, sem vetették még el, pedig a járás vezetőinek az új tsz részére még nagyobb segítséget kellene adniuk. Tervesi Isiül 10 held gabonát m a Lengyeltóti filtóíüi Guztiaság A Lengyeltóti Állami Gazdaság dolgozói büszkéin jelentették a járás vezetőinek és a megyei igazgatóságnak, hogy az előirányzott 280 holdon befejezték a vetést. A gazdaság vezetői és dolgozói a-jonban elhatározták, hogy nov. 7-ig még IC holdat elvetnek, hogy pótolják azt az esetleges terméskiesést, amit a rossz időjárás következtében a késői vetés akozhat. Ne vesztegessük a drága időt fölösleges értekezletekkel A Megyei Tanács Állattenyésztési Igazgatósága ahelyett, hogy minder erőt a kenyérgabona vetésére mozgósítana, 'inkább akia'd'ályozzia azt. A legnagyobb dologidőben tant éntekez leteket, ezzel a járások vezetőit ki vonja a legfontosabb munkából Sokkal több előrelátással és töbt megfontolással kell dolgozni az Ál lattenyészítési Igazgatóságon! Több segítséget várnak a fonyódi járás új termelőszövetkezetei Megyénk legjobb traklorislája: Bsnkö Ferenc, .1 Fonói Gépállomás dolgozója Gépállomása dolgozóink jó munkával készülnek november 7 méltó megünneplésére. Szép eredmények születtek a már 10 napja tartó forradalmi műszakban. Trakitorisfáink többsége túlteljesítette dekádtervét. Megyénk legjobb traktoristája Benkő Ferenc elvtárs, a Fonói Gépállomás dolgozója, aki 115,2 műszaknormát teljesített eddig. Benkő Ferenc jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy gépállomása a 10. helyről a 6-ra került. Embenstlcs József elvtárs csokonya- visontai, Sárdi Mihály és Sárdi Lajos tab', M. Horváth János nagyatádi traktorosok ugyancsak deikádter- vük teljesítésével ünnepük november 7-ét. A brigádvezetők közül Scmogyvá- ri Mihály fonói, Mohácsi Lajos darányi és Szabó János tabi brigádvezető érdemel dicséretet lelkiismeretes munkájáért. fi fonyódi járás vszef a nouemfeer 7-i mezőgazdasági munkauerssnyfeen A november 7 tiszteletére indított őszi mezőgazdasági munkák versenyében a fonyódi járás halad az élen. Mind a vetésben, mind az őszi kapások -betakarításában a legjobb eredményeket érte el, némi lemaradás csupán a silózásban mutatkozik. A kaposvári járás is élre tört. DiJárás: Százalék: 1. fenyódi 359,9 2. kaposvári 342 3. marcali 330,6 4. barcsi 304,4 5. tabi 302,2 6. nagyatádi 295,1 7. siófoki 294,9 8. csurgói 273,5 termelőszövetkezetek közötti versenyben a legjobbak: a sávolyi Szabadság, a bolhái Ságvári és a so- mogyacsai Lenin TSZ. A vetésben lemaradt termeloszöcséret illeti a marcali és a barcsi já rás vezetőit is. A siófoki és a csurgó járásban azonban még igen sok tennivaló. A november 7-i verseny ben ők a sereghajtók. Az október 31-i együttes értéh lés alapján a járások sorrendje < következő: Járási tanácselnök: Király Ferenc Suri Sándor Kula József h. Mátyás József Tengerdi Imre Sasvári Ferenc Németi László Vörös Gábor vetkezetek: a viszi Alkotmány, a be légi Petőfi és a nemesvidi Alkot mány, Uj Élet, Petőfi és Kossut TSZ. A somogyvári községi pártszervezet jól szervezi az őszi munkákat Somcgyváron a községi pártszervezet, á járási párt-végrehajtóbazott- sáig útmutatása nyomán helyes intézkedéseket tett a betakarítás és szántás-vetés meggyorsításéra. A kommunisták példamutatásával a község földművesszövetkezeti dolgozói, valamint a pedagógusok a diákokkal vállalták, hogy társadalmi A siójuti tanács jól mozgósította a község dolgozó parasztjait az őszi mezőgazdasági munkákra. A rendszeres felvilágosító és ellenőrző munka meghozta gyümölcsét. Már számos dolgozó paraszt, köztük Bé- várdi Sándor, Soproni Antali Samu Lajos,, Balogh Mátyás teljesítette őszi vetéstervét. Csupán néhány hold hiányzik az Alkotmány Termemunkával segítenek azokról a területekről letakarítani a -kapás-terményt, amelyekbe őszi gabonát keli vetni. így el akarják érni, hogy november 7-re befejezze a község az őszi vetést a tervezett területen. A somogyvárdak példája követésre méltó m#gvénk többi községében is. lőszövetkezet és a község vetéstervének teljesítéséből is. Molnár Lajos községi tanácselnök és Nagy Károly tanácstitkár most is állandóan kint járnak a gazdáknál és serkentik a lemaradókat a vetésre, hogy november 7-re a siófoki járásban a község az elsők között teljesítse vetéstervét. Befejezte a kenyérgabona vetését a fonói November 7 és a taszári Uj Élet TSZ A Kaposvári Járási Pártbizottsá jelentette szerkesztőségünknek, hog a fonói November 7 és a taszári U Élet termelőszövetkezetek befejez ték a kenyérgabona vetését. A ke termelőszövetkezet tagjai lelkese küzdöttek azért, hogy mielőbb föle be tehessék a kenyérnekvalöt. Szót galnras munkájuk eredménnyel járt időben elvetették a búzát, jó termés várhatnak jövőre. A járás termelt szövetkezetei, egyéni gazdái köves sék a fonóiak és a t as záriak példája ÉLÜZEM KITÜNTETÉST KAP A TENGŐDI ÁLLAMI GAZDASÁ' Az állami gazdaságok minisztere < a MEDOSZ országos elnöksége élüze: címmel, vándorzászlóval és oklevél! tüntette ki, valamint az ezzel jai pénzjutalomban részesítette a III. n gyedévben a gépek kihasználásában, kalászosok terméshozamának növelés ben, a veszteségmentes betakarításba: továbbá az önköltség csökkentésébe legjobb eredményt elért 21 állami ga daságot. Élüzem kitüntetést kapott Somo| megyében: Tengó'di Állami Gazdaság. Melyik jelentés mutatja as igazságot ? Furcsa esettel találkozunk egy községekben: nem egyezik a tan csők és a Statisztikai Hivatal ny vámtartása a vetés állásáról. Sege den pl Paksa László és Filó Győri más-más vetésterületet jelentett tanácsnak és mást a Statisztikai I vadalmaik Fábián István pl. 2 he rozsvetésit jelentett a községi tarnác náil, 1 hold 800 négyszögölt. a Statií tikai Hivatalnál. A toponári községi' tanács 340 he kenyérgabona vetéséről tud, a S1 tisztikai Hivatal pedig 230 holdr Bclihóm a községi tanács 670 hold vetett kenyérgabonát tart nyilván, Statisztikai Hivatal pedig csak 5 holdat. Vajon melyik az igaz? Végezzen szervezettebb munkát a Lengyeltóti Gépállomás A Lengyeltóti Gépállomás vezetői a körzetekben helytelenül osztották be a traktorosokat. A legnagyobb hiba, hegy nem vették figyelembe: melyik községben milyen gépi segítségre van szüksége a termelőszövetkezeteknek. így pl. Buzsáfera 5 szántótraktort küldtek, pedig a községben csak egy és arányiéig 'kistermelőszövetkezet van, míg Somogytúr tsz-közsé'gbe csak 2 traktort küldtek s ebből is az egyik műszaki hiba Imiaitt gyakran kiesik a munkából. Jogosain neheztelnek a gépállomás vezetőire a somogytúri termelőszövetkezeti parasztok, amiért ők jórészt a gépi segítség hiánya következtéiben eddig csali 50 százalékra teljesítették a vetéstervet. Sürgősen intézkedjen a gépállomás vezetősége, hogy a somogytúri új termelőszövetkezetek is megkapják a kellő gépi segítséget a vetés meggyorsításához. 3ól mozgósít a vetésre a községi tanács Siójuton