Somogyi Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-11 / 214. szám

*a

SOMOGYI NÉPLAP

5

Vasárnap, 1955. szeptember 11.

FLÖRIS JÓZSEF;

HANGOK A FALUBÓL

Éktelen, vidám fütyülés ébreszt. Trillázva, lejtve zúg füttyök árja: s kis rigók torkuk szakadtából

„Szerettelek benneteket emberek"

»Szerettem az életet és szépségéért mentem csatába. Szerettelek benneteket, emberek, boldog voltam, ha szere- tetemet viszonoztátok... Szomorúság soha ne tapadjon a nevemhez... ez a végső üzenetem számotokra, eivtarsak, és emberek, akiket valaha is szerettem.«

TIZENKÉT ESZTENDŐVEL EZELŐTT a vérengzés náci őrültjeinek börtönéből e szavaikkal üzent Julius Fucsik az embereknek, az élőknek. Tizenkét esztendő! A Gestapo által megkínzott testét azóta valahol Berlin környékén betakarta már a föld. Ki tudja merre van jeltelen sírja, hogy az év minden napján, a napok minden órájában akadjon egy-egy kéz, amely a messzi földek virágoskértjeiből odahordja a maga virágáldozatát, viszonozza végtelen, emberszeretetét, kommunista emberségét, harcos hitét...

Szerette az életet, s az életért halt meg. ííe utoljára még üzent, üzent az élőknek soha el nem múló, halhatatlan szavakkal, hogy ne felejtsenek. »Egyet kérek, ti, akik majd túlélitek ezt az időt, ne felejtsetek .., mindenki, aki hűségesen élt a jövőnek és aki a jövő szépségéért esett el, márványba véste alakját...«

S a kis keskeny, igénytelen külsejű könyvecske, az utolsó üzenet, elindult útjára. Cím soha nem illet jobban műhöz, mint ez: Üzenet az élőknek. S tizenkét évvel ezelőtt hiába gyötörték meg Julius Fucsik testét, hiába ölték meg — utolsó üzenete itt maradt a kezünkben, hogy erőt adjon, emlékeztessen rá, a feledhetetlen harcosra, a humanista íróra, a mártír kommunistára — de emlékeztessen a múltra is, a háború rettenetes, vértől piros hullámverésére, a szenvedésekre, mártírokra, akiket soha sem látunk és hallunk többét, akik elestek az életért, az örömért a harcban, s akiknek alakját, harcát megőrizte a halhatatlanságnak Fucsik utolsó üzenete.

KOMMUNISTA VOLT, kommunista újságíró, a Rudé Právó szerkesztője, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja.

A népért, az életért harcolt. A drága hazáért, amelyet laigázott az embertelen fasizmus. S tudta, ha életének vesznie kell is, lesznek, akik odaállnak helyébe, s tovább folytatják a harcot.

Szerette az életet, mégis feláldozta azt, a pártért, az emberekért, az igaz életért. Az élet, a szépség szenvedélyes szeretete adta neki azt az erőt, amellyel 'harcolt, s amellyel vallomás nélkül, jajszó nélkül viselte el a Gestapo kínzásait. S hitt a jövőben. Megrágadóan, s megrázóan ír erről a 'börtönben. »Nap! Milyen 'bőkezűen süt ez a kerek varázsló, és mennyi csodát mivel az ember szeme előtt! S mégis olyan kevés ember él a napos oldalon. Pedig sütni, sütni fog és az emberek sugaraiban élnek majd ... Fog-e sütni reánk is még egyszer? Ó, apácskám, szeretnék látni egyszer még napfelkeltét is!«

IGEN, A NAP SÜT ... Fucsik érezte, úgy fog sütni, ahogy ma, s az emberek sugaraiban élnék. S ha ő nem is érhette meg, tudta, az ő és elvtársaii harca, áldozata nem hiábavaló: » ... lehet, hogy csak temető lesz 'belőlünk, pázsittal, amelybe drága magvakat vetették. És a magvak kikelnek egyszer.«

A daloló holnapok harcosa volt, hitt ebben a holnapban. Dallal ment a harcba, dallal a halálba. Az embereknek, a pártnak, a nép iránt táplált szereteténék, s a jövőnek hite adott dallos kedvet néki a 'börtönben is, a rács mögött megünnepelt május elsején, s dala a megbilincseltek, de meg nem alázottak dala volt. A Gestapo pribékjei szétzúzták, megkínozták testét, ha- láltvárva nézett a holnap elé, de élete utolsói szikrájával is tanújelét adta mély és megingathatatlan ember- szeretetének. Nem akarta, hogy gyászolják, hogy megkönnyezzék halálát. »Ha úgy hiszitek, hogy a köny- nyek ©’mossák a vágy kormos hókupacait, sírjatok egy kicsit! Ám, ne sajnáljatok. Az örömért éltem, az örömért halok meg. Bűn lenne, ha -síromra a gyász angyalának kőalakját állítanátok.«

TÖRHETETLENÜL HITT az emberben, a győzelmes igazságban. Milliók pusztultak vele együtt, de haláluk megtanított bennünket a jövőbe tekinteni, felismerni a barátot, meggyűlölmi az ellenséget.

Nem vehette át a díjat, amellyel a békét szerető emberiség milliós világ tábora kitüntette, de a halál árnyékából küldött üzenete diadalmasan zengett a béke hívei kongresszusának záróülésén, s zeng és szól az emberekhez most is: »Szerettelek titeket, emberek. Legyetek éberek!«

N. T.- »OOOCXXOXXXXXXXXXjOOOOOOOOOOOOCXXXXXXJOOOOOOOOOOOOCXXXXXXlOOOCOcXXXOOOOOOCXOOOOC

OL VASÓPRÓBA

bekiáltnatc a még álmodó szobákba.

Majd kemény lépés dong, a kutya nyakán csengő csörren és riog a kanászkürt. Fut vegyest emse, ártány röfögve s visít kutyafogtól, melyik szélre térült.

S tán karmester intett, mert Jelére gyermek lármától hangos az utca. Kerékpáron előz a tanító, az Aida egyik betétjét dúdolva.

Szekér nyikorog. A múltba készül; kováspuska és kakastoll mellé, s szirénázva, fehér mentő száguld... (Hej, ha a beteget lőcsös-szekér vinné!)

Gép dohog utcán, téren, szántón, csodák világát munkálja az ember s estefelé autón tér a brigád falujába, mótás szerelemmel.

S a csillagos ég alatt, pöfögő acélszörnyek kúsznak, smint az asztal, sima a közös föld, s az altató gépi-moraj egybeolvad a tucsokdallai.

Bartók-emlék- ünnepségek lesznek megyénkben

Megy ©szerte készülnek szeptember 26-na, Bartók Béla halála 10. évfordulójának megemlékezésére. Kaposvárott megalakult az ünnepségeket előkészítő Bartók Béla emlékbizottság, s kidolgozta az ünnepségek tervét.

A városban Bartók Béla. ünnepi hetet rendeznek az évfordulón. Az ünnepség első napján helyezik el a Zeneiskolában Bartók Béla portréját. A -kép megfestésére a bizottság Gerő Kázmér kaposvári festőművészt kérte fel, aki máris tanulmányokat végez, hogy méltóképpen visszaadhassa a portréban nemcsak Bartók arcmását, de egyéniségét is.

Az emlékbizottság alakuló ülésén elhatározta, hogy a nagy magyar parasztzene-kutató és gyűjtő, a kiváló zeneszerző halálának évfordulóján Kaposvárott utcát neveznek el Bartók Béláról. A Sétatér utcára esett választásuk, ez az utca kapja Bartók Béla nevét.

A.z ünnepi héten mindennap zenei esteket rendeznek Kaposvárott, ahol nemcsak Bartók Béla munkásságát, életét méltatják és ismertetik, hanem előadják műveit is. A Zeneiskola növendékei és a 'különböző kórusok, együttesek, a megyei népi együttes is Bartók kórusműveket tanul. A Zeneiskola Barták-tenmé- "ben, de másutt is a városban több előadást, zenei estet rendeznek.

... S legördül a függöny. A közönség a diarab hatása alatt, még néhány pillanatig visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul ül helyén. Aztán megtörik a varázs, s szinte robbanásszerűen kitör a tapsorkán. Zúg, tombol a nézőtér.

Sok idő telik el, amíg a kedélyek annyira csillapulnak, hogy a köszönetnyilvánítás lelkes tapsvihara ütemes, fegyelmezett vastapssá válik.

A közönséget egy érzés, egy gondolat tölti élt nagyszerű volt az előadás.

A fáradt színészeket pedig telíti a jól végzett murika melengető boldog tudata, s mintha szívük is azt dobogná: megérte a sok verej tékez tető munka. Hosszú, nagyon hosszú az út az olvasópróbától a csiszolt, jelmezes főpróbáig, s a szereposztástól a darab előadásáig...

Ülök a kis teremben, ahol a Csi- ky Gergely Színház társulatának olvasópróbája folyik. Az asztal körül a színészek, a főhelyen a rendező foglalnak helyet. Előttük szerepkönyv.

Fennhangon olvassák a szöveget. A csaknem monoton felolvasást gyakran szakítja félbe a főrendező. Utasít, javít, helyreigazít. Aztán tovább pereg a darab, de nehézkesen, vontatottan, színtelenül. Most még csak ízlelgetik, formálgatják a szavakat, a mondatokat, s megfeszített idegekkel figyelnek. Gyakort.a egyik is, másik is néhány szót jegyez, töröl, vagy valamit bein a szerepébe.

Olvasópróba... Huszka: Szép Juhászaié című operettjének első próbája. A szereplők eddig nagyrészt csak hírből ismerték egymást, Néhá- nyan közülük csak a múlt héten érkeztek Kaposvárra.

Ahányan, annyi helyről. Egyikük az Operától, másik a Debreceni Csokonai Színháztól, vannak, akik a Faiuszínháztól, de jöttek a Győri Kisfaludy és a Szolnoki Szigligeti Színháztól is.

Ismerkednek a szöveggel, és barátkoznak egymással. A közös munka, az azonos hivatás szorossá fűzte már néhány napos ismeretségük alatt is a kapcsolatot. Mintha régi barátok volnának mindnyájan, úgy dolgoznák együtt, egymást segítve az olvasópróbán a darab sikeréért.

Szinte szabályos időközökben zör- ren lapozáskor a papír. Egyre több az elolvasott rész a szerepkönyvben. S amint 'közlekedik a felolvasás vége, úgy jön egyre közelebb az előadás és vele a közönség lelkes tetszésnyilvánítása, a zúgó, tomboló tapsvihar.

Szántó István.

HIROSIMA, 1945. augusztus 6...

Mennyit hallottunk és mennyit beszéltünk már róla. S most, a jövő héten a Szabad Ifjúság filmszínház vásznán megelevenednek a rettenetes percek, a gyorsan pergő filmkockák felidézik, örökké emlékezetünkbe vésik Hirosimát, Hirosima gyermekeit, az iszonyatos 1945. augusztus 6-i atomrobbanást.

A film egy kis darab történelem. Nemcsak a másodpercig tartó iszonyú robbanás, nemcsak a romhalmazzá lett város, a kín, a tömeghalál, a rettenetes, nemcsak ezek látása fájó, hanem még hét év múlva is felcsopó fájdalom, a sírás, amely a hazatérő tanítónőben az emlékekkel együtt felszínre tör, s a nap, amely még hosszú esztendők múlva is áldozatokat követelt. A film pereg és senki sem tud tnyugodt maradni, |senki sem tudja megőrizni higgadtságát. A Hirosimái borzalom szemtanúi, szenvedői: Hirosima lakói játszanak a legkiválóbb japán filmművészekkel — nem, nem játszanak, emlékeznek, hogy emlékeztessenek.

A film alkotói nem ügyes fogásokkal, technikai trükkökkel számolnak be a szörnyű eseményről, a filmet nem hatásvadászó szándékok jellemzik, s nem is az az ijesztő, ahogy az eseményt bemutatják. Rettenetes magában az esemény ténye. Egy tanítónőben, aki hét esztendővel az atomrobbanás után hazatér Hirosimába, a város láttán felidéződnek 1945 augusztusának napjai. A valóság, a történelem játszódik le a filmen, úgy, ahogy 1945. augusztusában Hirosimában történt. Ezt akarták visszaadni a film alkotói, s ez sikerült is. Milyen békés az , első percekben a japán város; az emberek, a mosolygó gyermekek {mit sem sejtenek ‘arról, hogy hamarosan a vakító fehér villanás, majd a rettenetes borzalmak órái, napjai következnek. A gyermekek arcáról lehervad az élet paosolya, a békés családi fészek hamuvá lesz, az emberek az atom áldozataivá, a megmaradtak évek múlva is szörnyű nyomorékká.

Szinte nyomasztó a szörnyű em- lékeztetés, a figyelmeztetés. Hát erre lenne ítélve az emberiség? S itt dobban meg a legjobban az emberek szíve. Nem, a film nem a kilá- tástalanság érzetét akarja kelteni. Az emberek erősek, ha borzalmakat, szenvedéseket idéz is a film. S különösen napjaink eseményei alapján lehetünk erősebbek, s mondhatjuk jogos bizakodással: hiszünk az emberiség erejében.

A Népköztársaság nevében!«

*' Mindketten szembefordultak ■-a bíróval, az asszony megsápadtan, félő tekintettel, a férfi izgatott, várakozó kíváncsisággal az arcán. A döntést, az ítéletet várják — hosz- szú -hónapok dühödt perpatvarai, ügyvédhez való szaladgálások, előkészítő eljárás, békítő beszélgetések, konok elzárkózások eredményét:

nyolc esztendeig tartó kapcsolatuk megszüntetését, házasságuk felbontását Az előbb még egymással szembefordulva mondták — nem is any- nyira a tanácsvezetőnek és az ülnököknek, mint egymásnak a koholt vagy való hibákat, éveken át tartó ■együttélésük kisebb-nagyobb sérelmeit, S most, ahogy mindezeket, mint a válás indokolását a bírótól hallják, megrezzennek a szavak súlya alatt. Pedig hányszor elmondták már mindezt, toldva hozzá, vagy elveve belőle. Szavaikról már régen lekopott az érzés melege, jót már nem is tudnak, nem is akarnak egymásról mondani. A tanácsvezető, aki értelmesen markolt 'bele minduntalan beszédjük, panaszaik fonalába — most éppen a velejét emeli ki minden mondatuknak, amely hitelt érdemel. Mindketten súlyosan vétettek a házasság intézménye, annak erkölcsi tartalma ellen, felelőtlennek, bűnösen felelőtlennek bizonyultak. S úgy hullanak rájuk a szavak, hogy mindkettőjük arcát elönti a pír. Valami megkönnyebbülést, feloldódást, szabaduíásfélét vártak, s most megdöbbennek a súlyos, de igaz szavak hallására. A férfi a nőt, a nő a férfit hibáztatja, mindegyik a másikat tartja bűnösnek, hogy idáig jutottak, hogy felbomlott a kapcsolat, amelyet önként vállaltak egy egész életre. De hát melyikük a hibás, ki a bűnös?

Mindkettőjük előtt a szavak nyomán felrajzanak a múlt emlékei, mégegyszer látják mindazt, ami .szép volt, amit eldobtak, s mindazt,

KI A BŰNÖS?

ami megronitotta együttélésüket. Hogyan is történt?

IVyoic esztendővel ezelőtt, 1947- ’ ben kötött házasságot L. A. és B. M. Mindössze 15 éves volt a lány, amikor megismerkedett L. A.- val. Az első szerelem nagy rajongásával, szépségeivel ajándékozták meg egymást...

És L. A. ezt írja házasságbontó kérvényében: Feleségemmel kényszerházasságot kötöttem, soha sem szerettem őt.

... Soha sem szerette? Négy esztendeig jártak együtt, négy esztendeig udvarolt a fiú a lányinak, s ez- idő alatt megismerhették egymás hibáit, jó oldalait. Fiatalok voltak, szerették egymást. A lány már a házasság megkötése előtt egy gyenge pillanatában megajándékozta szerelmével L. A.-t. De hát L. A. házasságot ígért, s amikor már útban volt a kicsi, valóban, gyorsan a házasságra kellett lépniük. A házasság az első években boldognak, jól megalapozottnak Indult. Hamarosan megérkezik az első gyermek, egy kisfiú. Mindketten, azt hiszik, ez még szorosabbra fűzi kapcsolatukat. Két év múlva már egy kislány születését ünnepük. L. A. jól keres a gépállomáson, ahol dolgozik. Örömmel megy haza esténként családjához. Az asszony neveli a két gyermeket, akiknék kacagása beragyogja napjaikat.

rke hát hogyan kezdődött? L.

^^ A. biztosan emlékszik még rá. Az asszony is. 1950-ben iskolára küldték a férjet. Jófejű ember, amit tanul, azt hasznosítani is tudja. Amikor hazajött, magasabb beosztásba, új munkahelyre került. S a családjával eddig boldogan élő L. A. szinte máról holnapra megváltozott. Hol van, amikor esténkánt leült az asszonya mellé, a gyerekeket ölébe vette, s beszélt munkájáról,

terveiről? Az asszony kérdéseire elgondolkozva, mogorván felel. — Nem értesz te az én munkámhoz — mondja.

S lassan elmaradnak a megszokott esti beszélgetések. Elmaradnak a gyerekek által annyira várt kedveskedő szavak, a játék, s jönnek esték, később éjszakák is, amikor elmarad L. A. is. Eleinte még csak hivatkozik értekezletekre, sürgős megbeszélésekre, később már ezt sóm tartja fontosnak.

S az asszony, aki érzi, valami baj van — riadtan kapkod fűhöz-fához, hogy férjét visszanyerje, hogy L. A. ismét a régi legyen. Eleinte sír, a sírást duzzogás, veszekedés követi. Néha napokig szót sem vált férjével, máskor órákon át civakodik vele.

Pedig ekkor még megmenthette volna házasságukat.

S a férfi, aki eddig csak barátai, vagy néha valóban munkája miatt maradt el — kezdi tehernek érezni az asszonyt, nyűgnek a gyerekeket.

C ékkor történt... Megismer- ^ kedett M. M.-mel, egy elvált asszonnyal, aki aztán igyekszik kihasználni a családi perpatvaroktól elkedvetlenedett ember hangulatát. Egész női mivoltát, testi és egyéb adottságait latbavetve közeledett L. A. felé. Könnyű dolga volt. A beszélgetéseket esti találkozók, közös szórakozások követték. S a férfi, aki panaszkodott felesége megnem- értéséről M. M.-nek — úgy vélte, megértő asszonyra talált. S innét mór nem volt ímessze, hogy elcsattanjon az első csók, hogy L. A. lakásán is felkeresse a számító asszonyt.

Íj. A. és az asszony gyakori együttilétéről, kapcsolatáról akkor már beszélnek s a suttogás eljut a feleséghez is. Újabb veszekedések, viharos féltékenység! jelenetek játszódnak le otthon. S amikor M. M. egyre jobban követeli, hogy a férfi válasszon kettőjük között, L. A. otthagyja otthonát, feleségét, a két gyermeket s M. M.-hez költözik.

Tgy történt, ki hát a bűnös?

1 Ki a bűnös, hogy egy jólindult házasság felbomlott, hogy a gyermekkoruktól kezdve egymást szerető élet társak meggyűlölték egymást, hogy L. A. kényszerházasságra hivatkozva kérte házassága felbontását, amikor már M. M.-től is gyereke született. Ki a bűnös, hogy két gyermek apa nélkül maradt?

Állnak szemiesütve a bíró előtt, elvonul még egyszer előttük minden. Érzik, mindketten bűnösek.

Bűnös L. A., aki számítgatott magában, s ebben a számítgatásban semmi érzelemnek nem jutott szerepe. önző volt, csak a maga érdekeit nézte. Tanult, s nem érezte jól magát élettársával, mert úgy vélte, az nem érti meg, elmaradt tőié. Arra nem gondolt, hogy az asszonynak minden gondja az volt, hogy a gyermekeket s őt, a férjet ellássa, hogy a dolgozó és egyszerre tanuló férjnek a nélkülözhetetlen családi otthon szeüd, tiszta örömét nyújtsa. Bűnös L. A., mert hiányzott belőle az a kötelességérzet-féle, az akaratnak az érzékek fölé való helyezése, egy világos, kemény és józan elgondolás. amelynek nem csak a maga érdekében engedelmeskedik. S mi volt neki a gyermek, a csalód? Felelőtlenül eldobta magától őket, még a gyermekek tartásdíjának fizetését is megtagadta.

Bűnösek mindketten, mert bűnös az asszony is. aki cívódás, félté- kenységi jelenet helyett jó szavakkal visszaszerezhette volna a megbotló férjet. A házasság magasztos, nagy köteléke megértést, alkalmazkodást kíván, mindkét féltől, mindkét élettárstóL Hónapokig élt külön férjétől, kísérletet sem tett, hogy visszahívja.

S bűnös M. M., aki számítóan kihasználta a házastársak közötti súrlódásokat a maga céljaira, .s két gyermektől apát, egy asszonytól élettársat rabolt eL

A társadalom és a gyermekek vádolják ezzel őket. A gyermekek, akiknek apa kell. Mindkét gyermeknek az élettel szemben megvan az az elvitathatatlan joga, hogy akadjon, aki megvédi, nevéli őket, amíg majd a saját lábukon járhatják az élet útjait S a férfi, akinek életüket köszönhetik, nem .tudta, nem akarja teljesíteni azt a kötelességet, amit még az állatok is szentnek tartanak. L. A. nem látott mást a két gyermekben, mint felesleges terhet, amely megakadályozza őt, hogy úgy éljen, ahogy akar, s akik miatt kötelezettségei vannak, s akikért áldozatot is kell hozni. Az asszony a világra hozta őket, s ezesetben több nincs, amit adni tud, és akar.

A gyermekek keresni fogják az apjukat. Ki ad választ nekik?

ítéletet hirdet a kaposvári megyebíróság házasságbontó tanácsa. Két ember előtt vonul el mégegyszer minden, ami történt. Emlékeznek, hiszen nem feledhetik, ami szép volt kettőjük kapcsolatában. Mert volt szép is. A kezdődő, ifjúkort szerelem, — a gyermekek, a napok, amikor még megértették, szerették egymást, az ölelések, együttélésük drága órái. És mégis? Hát egyikben sem mozdul meg a múlt, egyikük sem gondol a gyermekre?

rPekmtetük elkerüli egymást, a bíróra néznek, aki az ítéletet olvassa:

»A megyei bíróság L. A. és B. M, házasságát felbontja...«

Meg sem rezzennek, egymásra vetnek egy dacos pillantást, s az indoklást már közömbösen hallgatják. Mint a bűnösök...

Nagy T am ás. j