Somogyi Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 179-204. szám)
1955-08-02 / 179. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1955. augusztus 2. Megkezdődtek a kínai—amerikai nagyköveti tárgyalások Genf (MTI). Genfben a Nemzetek Palotájában, ott, ahoi az e.'lmúlt napokban a négy nagyhatalom kormányfői tanácskoztak, hétfőn megkezdődött a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok megbízott nagykövetének tárgyalása. Ismeretes, hagy a két nagykövet elsősorban a két ország állampolgárainak kölcsönös 'hazatelepítését vitatja meg, majd foglalkoznak más egyéb, a két országot érintő kérdésekkel is. Van Ping-nan, a Kínai Népköztársaság varsói nagykövete, a (kínai kormány megbízottja és Johnson, az Egyesült Államok prágai nagykövete, az amerikai kormány megbízottja az elmúlt napokban már megérkezett Genf be. A közvetlen kínai—amerikai tárgyalásokat világszerte nagy érdeklődés előzi meg. Különösen fokozódott ez az érdeklődés Csou En-liajmak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének szombati nagy külpolitikai (beszámolója után. Több politikus és sajtóorgjinum kommentálja Csou En-daj beszédét, A hírforrások mindenekelőtt az amerikai visszhangot taglalják. Jasa Levinek, a Tanjug New York-i tudósítójának értesülése szerint a Csou En-laj-beszéd nagy érdeklődést keltett az amerikai kongresszus köreiben. Wley republikánuspárti szenátor kijelentette, hogy Csou En-Iaj -beszéde, »jó jel a kínai —amerikai tárgyalások előtt«, és egyben kifejezésre juttatta azt a reményét: »lehet, hogy a genfi tárgyalások befejezése után még jobb hírek is lesznek«. Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára kifejezte azt a reményét, hogy »a hétfőn Genfben meginduló kínai— amerikai tárgyalások olyan formula megtalálását teszik lehetővé, amely gyorsan általánosabb rendezéshez vezet«. Több nyugati lap is foglalkozik a ma kezdődő tárgyalásokkal, A Combat azt a reményét fejezi ki: »Kínának az a Csou En-laj által kifejezésre juttatott hő óhaja, hogy mindent rendezzenek, komolyan remélni engedi, hogy újabb akadály hárul el a nemzetközi feszültség enyhülése felé vezető úton«. A genfi tárgyalásokat és Csou En- laj beszédét egyedül Tajpej bői, Csang Kaj-sek főhadiszállásáról fogadta disszonáns hang. Az Associated Press tudósítójának jelentése szerint »a nacionalisták kezén lévő For- moza szigete vasárnap állandóan az Egyesült Államok és a vörös Kína között hétfőn megnyíló genfi tárgyalások izgalmában vergődött. A vezető nacionalista hivatalos köröket nyilvánvaló aggodalom tölti el«. As amerikai mezőgazdasági küldöttség látogatása Kubanyban kolhozok Krasznodar (TASZSZ). A Szovjetunióban tartózkodó amerikai mező- gazdasági küldöttség július 31-én elhagyta Novorosszijkot és autókon Krasznodarba indult. A küldöttség két csoportra oszlott. Az egyik az Anapa környékén lévő borászati kombinát felé vette útját, a másik a Novorosszijkből Krasznodarba vezeig országút mentén fekvő megtekintésére indult. Később a küldöttség két csoportja találkozott egymássál és vasárnap este a küldöttség Krasznodarba érkezett. A szállodába vezető utcákon a város dolgozói lelkesen üdvözölték az amerikai vendégeket. „Olaszországnak sóját külpolitikájának kell lennie“ Paasikivi finn államelnök nyilatkozata Stockholm (TASZSZ). A Dagens Nyheter közli tudósítójának Paasikivi (finn ..államelnökkel folytatott beszélgetését. A finn—szovjet kapcsolatokra nézve Paasikivi többi között ezt mondotta: »Finnország számára az a legfontosabb és mindig az is marad, hogy jóviszonyban legyen Oroszországgal. Az összes fegyveres konfliktusok, amelyekbe Finnország az elmúlt 250 évben Oroszországgal került, országunkra nézve szerencsétlenséggel végződtek, viszont az oroszokkal folytatott tárgyalásokon egész sor fontos eredményt sikerült elérnünk ,« A genfi értekezlet eredményeire vonatkozólag Paasikivi kijelentette- »Hiszek a nemzetközi politikai légkör megjavulásának lehetőségében.« MTI. XXXXXXXXJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOf (Családi iiqq írta: Somogyi Pál A chilei Nilahue vulkán kitörése Santiago. A Reuter hírügynökség ' jelentése szerint a chilei, rendőrség í közölte, hogy a Santiago-tó! mintegy ; 900 fcm-re délre fekvő Nilahue vulkán legutóbbi heves kitörése után mintegy 34 személy tűnt el. MTI. Róma (TASZSZ). Az Unita közölte Luigi Longonak, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettesének »Olaszországnak saját külpolitikájának kell lennie« című cikkét. Az olasz kormánynak — írja Longo — saját álláspontja lehet és kell is hogy legyen minden politikai problémát illetően, minden esetre az olyan kérdésekben, amelyek bennünket érdekelnek. Ezt az álláspontot Olaszország nevében meg kell magyarázni és támogatni kell azzal, hogy minden országgal közvetlen kapcsolatot létesítünk és felhasználunk minden politikai és diplomáciai eszközt. Ahhoz, hogy Olaszországot szuverén és független államnak tekintsék, sdlasií, (politikát kell’ folytatni E politikának a nép követeléseiből és iia tűzhányó tört volna w Margarita Szemjonovna lába lába alatt, az sem rázta volna őt meg annyira, mint lányának, Lenocs- kának a kijelentése. Nem használtak sem a valériáncseppek, sem a meleg borogatások a fejére. Az orvos idegösszeroppanást állapított meg. vágyaiból kell kiindulnia..: Olyan politikát kell' folytatnia, amely a nemzeti érdekeinket legjobban védelmező és elősegítő érdekközösségre és tevékenységre törekszik. Tiltakozások Nyugat-Németországban a földkisajátítások ellen Berlin (TASZSZ). Mint az ADN hírügynökség jelenti, a felfegyverzés ellen harcoló bajor parasztbizottság — amelynek tagjai polgármesterek, községtanácsosok, szövetkezeti és parasztmegbízottak — felhívással fordult a bajor parasztokhoz, hogy védjék meg földjüket a katonai kisajátítással szemben. A felhívást Heinrich Engelbrecht, a bizottság elnöke írta alá. MTI. Terror intézkedés Pakisztánban .Delhi (TASZSZ). A Press Trust Of India hírügynökség Lahörei jelentése szerint a pakisztáni kormány megtagadta az útlevelet a j varsói VIT-re megválasztott pakisz- ! táni küldöttektől. Árucsereegyezmény a Szovjetunió és Jugoszlávia között Belgrad (TASZSZ). Július 30-árn- a jugoszláv külügyminisztériumban az idén január 5-én Moszkvában megkötött kereskedelmi egyezménynek megfelelően . aláírták Jugoszlávia és a Szovjetunió kiegészítő árucsereegyezményét. A kiegészítő jegyzőkönyv értelmében .lebonyolítandó árucsere értéke mindkét irányban 12 millió dollár. A Borba vasárnapi száma azt írja, hogy a kiegészítő árucseneegyaz- mény »(bizonyítja, reális lehetőségek vannak arra és mindkét ország kész is arra, hogy megszilárdítsa és kiszélesítse az együttműködést ezen a téren.« Komszomolszkij (TASZSZ). Nagy esemény zajlott le július 31-én a kujbisevi vízieromű építésénél: a Volga balpartljtárí üzemibe helyezték az épülő erőmű alsó zsilipjeit és a több mint 18 km hosszúságú hajózható csatornákat. Az első hajók átbocsátása az alsó zsilipeken megmutatta, hogy a zsilipek és gépezeteik pompásan működnek és készen állnak az üzembehelyezésre. A fcujbi- sevi vízierőmű alsó hajózható zsilipjeit üzembahelyezték. MTI. Késő este volt már. sóhajtva az asszony — — Igen, mert máskor Elült a lárma a falu- nem is azért mondtam, már ilyenkor rég alud- ban, a szorgos munka De látod, Péter, ez a n; szokott. Csak ma es- után ember és jószág gyerek felnő anélkül, te a te kedvedért . . . pihenőre tért. A csend- hogy ismerné az ap- Gács Péter felesége ben időnként öblös ku- ját. karjaira fektette az altyaugatás s a faluvégi — Felnő!? — neve- vő csecsemőt. És élnádas békáinak vég- tett hangosan, jóízűen gondolkozva, boldogan nélküli karéneke hal- Gács Péter. — Nagy- nézte egy ideig, látszott. Valahol a tá- szerű, akkor úttörő — Vajon, miről alvóiban mint óriási dón- lesz. Olyan úttörő, módik az ilyen maku- gó, zümmögött egy mint az apja itt a iá- lányi ember? — kércséplőgép. luban. dezte inkább önmagáA község utcáinak —‘Jó, jó, te csak ne- tói. sűrű sötétségét egy-egy vess ki minket, csak — Miről? — dünnyög- villanylámpa fénye tör- nevess. Szegénykém te az asszony —, az te meg. A nyári ég bo- nem is ismeri az ap- apjáról, akit' olyan rús volt, az utca kihalt, ját. Reggel, mikor el- ritkán lát. Péter, édes Csak egy ablakból szű- mész, rr>ég alszik, este, emberem, én tudom, rődött ki élénk világos- mikor megjössz, már hogy a te dolgod fon- ság. Itt lakott kis csa- alszik ... t-os mindannyiunk réIádjával Gács Péter, a Gács felállt az asz- szére, dehát mégis községi pártszervezet táltól, mosolyogva kö- kérlek, csináld vala- titkára. Vacsorázás zcledett feléjük, és hogyan úgy a dolgai- után még az asztalnál gyengéden átölelte fe- dat, a pártmunkát, ültek, A halvány ró- leségét, majd a gyér- hogy jusson egy kis zsás arcú fiatalasszony mek fölé hajolt: időd a fiadnak is, meg ölében csicsitgatta alig — Nézd csak, hogy a feleségednek is. — féléves kisfiáit, Péter- mosolyog rám azzal a Megcsókolta férjét és két. Az asszony szemé- búzavirágszínű szemé- óvatos léptekkel, karben némi szemrehá- vei. Nevet, már ján a gyerekkel elin- nyás volt, ahogy a fér- nevet is. Na, de add dúlt a szoba felé. Az jére nézett. csak ide az ölembe ezt ajtóból visszanézett. — Soha nem vagy a lurkót. Tekintetéből már elitthon — mondta hal- Az anya boldogan tűnt a szemrehányás, kan, félénken. — Soha nyújtotta át a gyerme- szép dióbarna szemét a nem látunk, mintha mi két. megértés, a boldogság már nem is élnénk a te — No, nagyfiam, Pé- meleg aranya csillogta részedre... A te szá- terkém! Hát mit ve- be. módra csak közös gyek neked? Puskát, — Hát igy vaügyek vannak, csak... kardot, kaszát vagy ka- gyünk ... A család, a Gács Péter felemelte lapácsot, vagy mi le- gyerek ... — Sóhajnehézkes, markánsarcú, szel? Mi lesz belőled? tott Gács Péter Majd gesztenyebama fejét, — Ugyan, mit nem leült az asztal mellé, elgondolkozva nézett a kérdezel te ettől a önkéntelenül kihúzta a feleségére. Nagy elfog- csöppségtől — dünnyö- fiókot, előszedte irata- laltságában ez eddig gött az asszony —, lát- it. Maga elé bámult: nem is jutott eszébe, szik, hogy nem értesz — Persze igaza van Felesége sem szólt, te a gyerekhez. Jobb az asszonynak. Igaza tűrt, hallgatott; gon- volna, ha ringatnád. van, mert pártügy a dolta, majd a férje — Tente baba, tente családi ügy is . . . Igaz. magától is rájön. — hintáztatta karjain Nem jó kommunista, — Nem ülhetek itt- az apa a gyermeket. — de nem is jó férj, nem hon, Erzsikéin. Tu- Itt van már az este, jó családapa az, aki dód, a pártügyek, a tente, tente ... De megfeledkezik az asz- tsz. . . Tudod. . . nézd csak, már elaludt, szonyról, a gyerekről. — Tudom — mondta Milyen hamar elalszik. Nagy igazság ez . . . C'OQOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXOOCOOOOOCOOOOOOOOOOOOOC A Minisztertanács renáelete! hozott a íeielisziMezeti i iáimnál á n rész A rendelet kimondja, hogy a termelőszövetkezeti csoportok tagjai a közgyűlés határozata alapján beadási kötelezettségüket mind terményben, mind élőállatban és állati termékben — a termelőszövetkezeti csoportot megillető kedvezmények uwi .békének fenntartása mellett — közösen teljesíthetik. Ennek megfelelően a tagokra esq beadási kötelezettséget a terjEz is előfordul... írta: V. Sziszojev metöszövetkézeti csoportra együttesen kell kivetni. A teljesítésről — a tagek egyéni felelőssége mellett — a termelőszövetkezeti csoport közösen (gondoskodik. A termelőszövetkezeti csoport tagjai a közgyűlés határozata alapján ■adófizetési kötelezettségüket is együttesen teljesíthetik. Megilletik a termelőszövetkezeti . csoportokat mindazok az adófizetési és beadási kedvezmények, amelyeket az I. típusú Olvasd csak el ezt a cikket. EnJ-termelőszö vetkezeti csoportok jelenírtam. A cikk meggyőzően fteg élveznek, feltéve, hogy legalább ■bizonyította, »a szántást közösen — a gépállomás hogy a gyárakban és a mezőgazda-#igénybevételével — végzik és be- ságban végzett munka mennyirafadási kötelezettségüknek közösen megtisztelő, s hogy a középiskolát ^tesznek eleget, végzett ember gyorsabban behatol a termelőmunka titkaiba és szakember lesz. Margarita Szemjonovna a margón ott láthatta lánya írását: »Papánakjcsoporfokaí — a mezőgazdasági ter- tökéletesen igaza van.« »Igen he- frnelőszövetkezeteket követően — A jogszabályokban biztosított adó- kiváló beadási és gépáilomási díjkedvezményeken kívül minden állami szerv köteles a termelőszövetkezeti —! Te magad mérgezted meg tuinyak, növényvédőszerek, kisgépek és [egyéb termelési eszközök, a termeléshez szükséges anyagok beszerzése, f valamint termelvényeik értékesítése, ^különösen termelési, tenyésztési és Nos hát, ez a vallomás rázta meg kezeit Szocsdból a családfő, majd __^ annyira Margarita Szemjonovnát. El- megjöttek a nénik is Krasznodarból M argarita Szemjoraovna kereken ső pillanatban azonban még azt hit- és Sztálingrádból, összeült a családi visSzaiutasiítofti mindenféle gyógy- te* hogy tréfával sikerül elütni a tanács Léna részvétele nélkül. Az elszert és elhaló hangon közölte a kö- dolgot. , rnöki tisztséget Margarita Szemjonovrülötte sürgői ődőkkel: — ^Elképzellek téged, mint mun» na (töltötte be. — Hagyjatok nyugodtan meghal» kásnot! Ha, ha . . . kezeslábasban a _ Egy tudományos munkatárs Iá- Jyes megjegyzés«. »Meggyőző érvek.«f sfőnyben részesíteni nemesített vetőid. Úgy sem élem én ezt túl . . . gép meuett, meg manikűrözött ke- nya _ nyitotta meg az ülést zoko- Elolvasta a jegyzeteket, erőtlenülImagvak, szőlő- és gyümölcsfa-oltvá- De vajon mi történt? Micsoda zekkei, na, na . . . gását visszafojtva — és egyszerű hátra hanyatlott a karosszékben és5m<nv.. -növénvvédöszerek. kisaéoek és borzalmas bűnt vallott be anyjának * VIHAR akkor tört ki teljes munkásnő! Képzeljétek csak el! . . . síró hangon kijelentette: Léna? erővel, amikor Margarita Mit mondanak az ismerősök! Es A lány most érettségizett, s alig Szemjonovna meggyőződött arról, tóit gondol majd Ivan Szemjonovics lajdon lányod lelkét . . . kívántak neki szerencsés utat az is» hogy a lánya komolyan gondolta a professzor? Mindenki 'bennünket fog * * * kólában, Maliigarita ' Szemjonovna mondottakat. Még aznap este repült majd vádolni azzal, hogy nem gon- 1? Z A JELENET egy éve ját-Jhízlalási szerződések kötése terén máris akcióiba lépett. Legelőször is a távirat Szocsiba, ahol a családfő doskodtunk a lányunk megfelelő ta- X-J szódott le. A napokban újbóli* A termelőszövetkezeti csoportok, felhívta telefonon az egyik ismerő- szabadságát töltötte: »Lenanak el- níttatásáról . . . Te pedig miért hall- Qtt jártunk ennél a családnál. Bókéi*ha azt a gazdasági teveken yseget, sét, aki a Színművészeti Főiskolán ment az esze, pont, halálomon va- gatsz, mint egy csuka?! (ez a férje- és nyugalom honolt náluk. Lénocskai(amelynek előmozdítására hitelt igé- tamit, aztán egy másikat, aki pedig gyök pont, azonnal gyere, Rita.« Má- szólt). _ a gyárban dolgozik, esztergályos, i 'nyelnek, közös gazdálkodás keretéaz Idegen Nyelvek Főiskoláján dől- sík két hasonló táviratot küldött E akihez e szavakat intézte, fe- ;\»t.()í jg hallottunk, hogy a leveleződben folytatják, ugyanolyan hitelei- gozott. Annak á szilárd meggyőződé- Krasznodarba és Sztálingrádba Olga szengve járkált a szobában fel és főiskolára készül beiratkozni. Mar-(’látásban részesülnek, mint jelenleg sének adott kifejezést, hogy egyedül néninek és Klava néninek. alá, kezében egy folyóirattal. Sehogy garita Szemjonovna egészségi álla-* ’az I. típusú termelőszövetkezeti csoezek a tanintézetek méltók arra, Másnap reggel kezdetét vette a te- sem merte kitálalni azt, ami a szí- pata ragyogó és gyakran hallhatjuk importok. Közös állattenyésztés létesí- hotgy falaik és diákjaik közé fogad- lefonon értesített ismerősök zárán- vén fekszik. Végre összeszedte min- lesújtó véleményét azokról a szülők-11 lése céljából tenyészállatok beszerzé- ják Lemocskat. Azután mindenesetre dokjárása. Minden újalbb éikező den erejét és halkítva dörgő ibasz- akik úgy vélik, hogy gyerme-’*sere ugyanolyan feltételek mellett »felcsöngette« ismerőseinek ismerő- hosszasan időzött a beteg szobájá- szus hangját, nagy nehezen kinyög- keik nem választhatják meg önálló-1 * kaphatnak hitelt, mint a mezőgazda» seit is. Margarita Szemjonovna vé- ban, majd kilépve • onnan suttogva te: an életpályájukat. Majd súgva —\ »ági termelőszövetkezetek, leménye szerint minden a legtökéle- fordult Lénához: — Csak ne idegeskedj, Margari- hogy még jobban' felcsigázza a jelesebb rendben volt, már csak az ■—; Még meg lehet menteni őt. ta . . . Hiszen tudod, hogy én soha lenlévők kíváncsiságát —■ hozzáfűzi: Kimondja a rendelet, hogy a ter- jmelőszövetkezeti (csoport gazdálkomaradt hátra, hogy beadják az_ ír a- Mondd neki, hogy minden csak tré- nem találtam semmi megvetni valót — Lénocs'kámak egy nagyon rokon-], állandó feilesztése érdekétokát. amikor Léna kissé eifosódot- fa vnlt - a fizikai munkában, ni akkorámban. ..a,. __i ... *___: , , t okát, amikor Léna kissé éKEogódot- fa volt . a fizikai munkában. Diákkoromban, szenves üzemvezető udvarol. Mond-* tan így szólt: Azután, mintegy véletlenül azt is a nehéz években meg magam is fát hatom rendkívül kedves mérnök] — Anyuka, én elhatároztam, közölték a lánnyal, hogy az ő Borá- rakodtam az állomásokon. Aztán ember hogy . v « Ne haragudj, úgy döntőt- juk vagy Tomácskájuk már .beadta meg, bevallom, nem is akarok bele- A tern, (hogy gyárba megyek dolgozná, kérvényét a főiskolára és egy jó is- avatkozni ebbe a dologba, nem beMég pedig az autógyárba. Az éyfo- merős minden segítségét megígérte, szélhetem le róla Lénát, nincs jogom szedetve? ilyen gazdálkodás során az alapszabály lyambol tizen is oda pályáznák. Jár- s hogy egy .bizonyos Tanyja nem hozza , . . tűzdeli tele a társalgást: »Lenocska- re„delkezéseit megszedi, az állami tunk a gyárban, körülnézni, ismer- talált magának férjet, mert rendes — Nincs jogom hozzá? — sávította éknál a gyárban« . . . »Lenocska a (támogatást és kedvezményeket — kedni Nem ishiszed, milyen érdé- férfi ma már nem választ magának Margarita Szemjonovna. — Talán prémiumból vett magának egy. . . «fkülön-külön vagy (együttesen —meg ^“•ak,.?in.cs í0lsk(v bi^°?y nem tekinted őt a lányod- „A férfiak ábandóan túlbecsülik 0*0 vonni. Az egyes kedvezmények ben átlagosan 2000 kát. hold területre, de legfeljebb (három termelőszö- ivetkezeti csoporthoz egy gépáliomá- háziasszony a vendégekkel be-isi mezőgazdászt keli beosztani. megjegjrz^iekkell* Ha a termelőszövetkezeti csoport a műszaki főiskolára . . . Tudod, lai végzettsége. Léna hősiesen tar- nak? úgysem lesz belőlem soha színésznő, tóttá magát: annál is inkább, mert Erre a családfő kinyitotta a kézé- magukat. Vegyetek példát a mi Lé-S bizattsága, az összes tedv^az idegen nyelveket meg nem sze» kérvényét már beadta a gyárba. ben tartott folyóiratot és élete párja nánkról, sok férfinél jobban dolgo-A-^yek me°vonására a földművelés- rettem a középiskolában sem. Másnap este repülőgépen hazaér- elé tartotta. zik a gyárban.« *ügvi miniszter jogosult.