Somogyi Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1955-07-01 / 153. szám

Péntek, 1955. július 1. SOMOGYI NÉPLAP 5 fl KV júniusi határozatának m£ gvalésitásáért A Somogy megyei Mezőgazdasági Szakbizottság területi monográfiákat készít S. MEGGYES! JENŐ: MAGÁNYOS leány A mezőgazdasági szakemberekből «lakúit szakbizottság először múlt év decemberében ült össze, s ekkor ki­dolgozta az 1955. évi mezőgazdaság- fejlesztési tervet. A KV júniusi határozata után a kibővített szakbizottság' újból össze­ült, hogy a mezőgazdasági termelés fellendítésére Somogybán is kidol­gozzák a tennivalókat. 34 szakember, köztük kutatók, agronómusok, állat- tenyésztési, állategészségügyi és épí­tési szakemberek foglalnak helyet, akik örömmel vesznek részt a KV júniusi határozatának megvalósítá­sában. A kibővített szakbizottságon belül megalakították a '.növénytermelési, állattenyésztési csoportokat. Az ál- állattenyésztésin belül működik az ■állategészségügyi és építési részleg. Megtárgyalták a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésével kapcsolatos tennivalókat és vállalták, hogy első­sorban a termelőszövetkezetek nagy­Nevét nem tudom; haja barna, ajka piros és szeme kék. Egyedül van, némán kapálgat, napsugár festi be kezét, barnára s csillan rajt a fény. üzemi gazdálkodásának mintaszerű, jövedelmező kialakításához szüksé­ges területi monográfiákat készítik el. Ebbe a munkába a megyei szak- bizottság bevonja a járási, gépállo­mási és községi agronómusokat, ál­lattenyésztési és egyéb szakembere-, két is. A Kaposvári Talaj laboratórium dolgozói azokban a községekben, ahol egy vagy több termelőszövetke­zet működik vagy előreláthatólag megalakul, elkészítik a terület talaj-s^ térképét, ha még nincs meg, a szük­séges szaktanácsadást, hogy milyen növényféleségek termesztését java­solják, vagy milyen talajjavítást kell elvégezni. Ez a kezdeményezés sok segítséget ad majd magasabb Amott, a folyó túlsó partján csoportos lánykák éneke ... frissen csendül a kapák hangja, s a lányka mintha értene valamit, megáll és figyel. Susog a szomszéd búzatábla, csobog a folyó hús vize; indul már látom, gondolatban, igent döbbent reá szíve, s már a többivel énekel. Mindenik leány megcsókolja, rájuk ragyog a messzeség; boldogság így a munka, élet, ilyet nem érzett soha még; hó's lett a többi hős között. Felhívás a második országos ifjúsági cséplömunkacsapatok versenyére Traktorosok! Cséplőmunkások! Fiatalok! Diszisták! Az elmúlt évben nagyszerű munkát végeztetek. Lelkes és eredmé­nyes munkátokkal győzelemre vittétek az ifjúsági cséplőmunkacsapatok országos versenyét. | Ma ismét versenyre szólítunk benneteket. Vegyetek részi a felszabadulási munkaverseny keretében szervezett ifjúsági cséplőmunkacsapatok második országos versenyében! A verseny célja; gyorsan, a legkevesebb szemveszteséggel elcsépel­ni a learatott, behordott gabonát, népünk kenyerét. A verseny feltételei a következők: irányterv teljesítése terméseredményele elérésére. Azt is elhatározták, hogy havonta egyszer összeülnek és a szerzett tapasztala­tokból kiindulva állapítják meg a további teendőket. A silózáshan legjobb eredményt elérő öt megye állattenyésztési dolgozóit jutalomban részesítik A 1955. földművelésügyi miniszter az évi silózási terv túlteljesítése terén legjobb eredményt elérő öt .megye tanácsi szerveinek állatte­nyésztési dolgozóit kitüntetésben és jutalomban részesíti. Az első helyezést elérő megye ál­lattenyésztési dolgozói összesen hat­ezer, a második ötezer, a harmadiké ..négyezer, a negyediké háromezer, az ötödiké kétezer forint jutalomban részesülnek. Kitüntetésben és juta­lomban csak azokat a dolgozókat le­het részesíteni, akik a silózási terv túlteljesítése és a siló takarmányok minőségének megjavítása terén — elsősorban a termelőszövetkezetek­ben — igazoltan kiváló eredményt értek el. A megyék helyezési sor­rendjét a december 1-i dekád jelen­tése alapján állapítja meg a föld­művelésügyi miniszter. Eddig csaknem húsz érettségizett fiatal jelentkezett ipari tanulónak megyénkben Somogybán tavaly mindössze két érettségizett diák jelentkezett ipari tanulónak. Hegedűs János a vasesz­tergályos, Hoffner Gyula pedig a •műszerész szakmát választotta. .Mindketten szépen megállják a he­lyüket. Különösen jó munkát végez Hegedűs János, a Kaposvári Vas­ipari és Műszaki KTSZ legjobb ipa­ri tanulója. Többízben kapott már ju­talmat, és munkái elismerést arat­tak a Budapesten megrendezett Or­szágos Ipari Tanuló Kiállításon is. Mind Hegedűs János, mind Hoff- rer Gyula az elmúlt tanévben több- ízben felkereste volt iskoláját, s be­szélgettek az érettségi előtt álló fia­talokkal. Elmondták az egyes szak­mák szépségét, beszéltek a jó kere­setről és a kedvező munkaviszo­nyokról. Nagy részük volt abban, hogy csaknem húsz érettségizett fia­tal jelentkezett ipari tanulónak. Szijjártó Gyula, aki a Közgazda- sági Technikumban érettségizett, az elektro- és rádiószakmát választotta. Hasonlóan lelkesen készülnek a szakma elsajátítására a többiek is. Horváth József motorszerelőnek je­lentkezett. Máris gondosan tanulmá­nyozza a szakkönyveket, hogy mes­tere lehessen szakmájának. Tudják, hogy megfelelő körülmé­nyek között tanulhatnak, nem úgy, mint a múlt elnyomott inasgyerekei. A tanulóidő is rövidebb számukra, mindössze 18 hónap. Emellett több mint ötszáz forintot keresnek havon­ta, ami bőségesen elég az ellátásuk biztosítására. Valamennyien részt vesznek az el­méleti oktatásban is, ami hat órát vesz igénybe hetenként. így válnak jólképzett szerelőkké, műszerészek­ké, műbútorasztalosokká, nyomdá­szokká. 1000 hold szója — 300 vagon fehérjedús takarmány A fehérjedús takarmányoknak igen nagy szerepe van az állatte­nyésztésben. A Balatonnagybereki Állami Gazdaság agronómusait ez késztette arra, hogy a szója termesz­tésével kísérletezzenek. A szója 30 —40 százalékos fehérjetartalmával magasan túlszárnyalja a kukoricát. Az állattartás szempontjából igen jelentős fehérjetakarmány termesz­tése a Balatonnagybereki Állami Gazdaságban nagy jövő előtt áll. Tervbe vették, hogy a jövő évben ezer kát. holdon termesztenek szóját, ami azt jelenti, hogy 300 vagon fe­hérjedús takarmányt tudnak adni az ország állatállományának ellátására. Védekezzünk a burgonyabogár ellen! Miklósi községben 3 hónappal ez- előtt találtak először burgonyaboga­rat. A községi tanács azonnal mun­kához látott: megszervezte a véde­kezési munkákhoz szükséges brigá­dokat. Dűlőnként figyelőszolgálatot állítottak fel. A brigádok hetenként jelentették észleléseik eredményét, melyet a község dolgozóival is tu­dattak. Június közepe táján a szokottnál joVaf nägyobb károsodást észleltek a megfigyelők. A tsz-ben Tóth Ottó, az egyéni dolgozók közül Bödör Jó­zsef tett jelentést Keszi Lajos zár­szói gáiati felelősnek. Azonnal kérték a Nagybajomi Növényvédő Állomás segítségét: fertőtlenítő anyagot és permetezőgépet. A védekező munká­latok 24 órán belül megkezdődtek. Eddig több mint 70 Mi. burgonyát fertőtlenítettek. Miklósi község példája igazolja: ott, ahol jól megszervezik a burgo­nyabogár elleni. védekezést, a kár­tevő megjelenését követő legrövidebb időn belül megkezdhető az irtása, burgonyatermésünk e veszedelmes ellensége nem tud elszaporodni és kárt tenni. Jelentős üzeman^agmegtakarítással dolgoznak az AKOV gépkocsivezetői A 23. sz. Autóközlekedési Vállalat «dolgozói is csatlakoztak annakide­jén ,a 20' budapesti üzem versenyfel­híváséhoz. A csatlakozásukban vál­lalt kötelezettséget pártunk Köz­ponti Vezetőségének márciusi hatá­rozata alapján állították össze, s ígé­retet tettek többek között az önkölt­ség csökkentésére, az anyagtakaré­kosságra. Intézkedési tervet dolgoztak ki, melyben meghatározták, hogy az augusztus 20 tiszteletére indított és a november 7 tiszteletére indítandó versenyszakaszban mennyi üzem­anyagot takarítanak meg. Pi. ez év­iben a Gazda-mozgalom keretében mintegy 118 000 forint megtakarítást akarnak elérni, a Kuznyecov szer­számtakarékossági mozgalomban pe­dig 2400 forintot akarnak megtaka­rítani. A vállalat éves felajánlásának meg is van. az alapja. A dolgozók a munkaverseny keretéiben jelentős vállalásokat tettek. Például az autó­busz-részlegnél a Mezei—Jung váltópár augusz­tus 20 tiszteletére felajánlotta, hogy 20 százalékos üzemanyag­megtakarítást ér el. A megtaka­rított üzemanyaggal augusztus 1-től 20-ig 4000 km-es «-békeutat« tesznek meg. Nagy Sándor gépkocsivezető ugyancsak jelentős varsenyváJialást tett, és párosversenyre hívta Mezei Ferencet, hogy kettőjük közül ki ér el jobb eredményt az anyagtakaré­kosság terén, ki közlekedik baleset­mentesen. Ha lapozunk a verseny-vállalások között — melyeket a dolgozók mind sajátkezűié“ írtak — azt látjuk, hogy valamennyien törekednek az üzemanyagmegtákarításra s a bal­esetmentes közlekedésre, az utazó- közönséggel való udvarias bánás­módra. a terven felüli súlymegmoz­gatásra. A dolgozók vállalásai nyomán nem marad el a teljesítés sem. Pl. a Jung—Mezei váltópár a legutóbbi 20 nap alatt 170 li­ter gázolajat takarított meg. Varga József gépkocsivezető pe­dig 100 liter benzint. Június első két dekádjában Tüske János és Nagy Sándor is ígéretük­höz híven takarékosan bántak az anyaggal: 20 nap alatt sikerült 300. illetve 200 liter gázolajat megtaka­rítaniuk. Hogyan tudnak a gépkocsivezetők több tíz, sőt több száz liter üzem­anyagot megtakarítani? Ez egyrészt függ attól, hogy kinek milyen kocsi­ja van: régi, vagy új, hány kilo­métert futott. De nagyrészt függ at­tól is, hogy a gépkocsivezető hogyan, viseli gondját kocsijának. Belenyug- szik-e abba, hogy a motor a meg­engedettnél többet fogyaszt? Utána néz-e, mi ennék az oka? S ha meg­találta; kijavítja, vagy kijavíttat­ja-e? Kiskar György, a vállalat fiatal, de egyik legjobb gépkocsivezetője már megmutatta, hogy nem szüksé­ges új kocsi ahhoz, hogy vaiaki je­lentős üzemanyagmegtakarítást ér­jen el. Kevesebb ráfordítással futot­ta le a «4000 km-t, mint azoic a gép­kocsivezetők, akik új kocsival jár­nak. Kiskar György kiváló munká­jáért az AKIG-től versenyzászlót, 400 forint pénzjutalmat, a vállalat­tól pedig 500 forintot kapott. A gépkocsivezetők érdekeltek ab­ban, hogy gazdaságosan bánjanak az anyaggal, mert a megtakarítás után jelentős prémium jár. Pl. leg­utóbb Ferencz Gyula 262, Bárdosi József 251 forintot kaptak prémium­ként. Amellett, hogy a prémium szép összeget jelent a dolgozónak, jelentékeny a megtakarítás a válla­latnak is, mert a megtakarított üzemanyaggal több száz, sőt ezer kilométert is fut a kocsi. Jelentős lesz majd az év végén az az összeg, melyet az újításokkal ta­karítanak meg. Májusban pl. 17 újí­tást adtak be, s ebbpl 12-őt el is fogadtaik. Az újítások nagy része a műhely dolgozóitól származik, akik arra törekednek, hogy az újítások nyomán minél kevesebb új anyagot -kelljen felhasználni, miinél többet tudjanak pótolni a régiből, a hasz­náltból. Az újításokkal májusban 53 22X forintot takarítottak meg. Az anyagtakarékosság mellett a terv teljesítéséire is törekedtek a dolgozók, s felkészültek a harma­dik negyedévi munkára, a nyári be­takarításra is. Július 3-án tartják a gépkocsik műszaki szemléjét, melyre a lehető legjobban igyekeznek fel­készülni, hogy -hathatósan segíthes­sék a termelőszövetkezetek, a falvak dolgozó parasztságát a betakaríüfei munkában, s zavartalanul menjen a terménybegyűjtés. A vállalat célkitűzése mind- a har­madik, mind a negyedik negyedben, hogy tervüket túlteljesítsék, s to­vábbi jelentős megtakarításokat ér­jenek el. 1. A cséplőgépre dobméret alapján megadott (mázsában kifejezve). 2. A meghatározott legalacsonyabb szemveszteség és megkövetelt tisztasági százalék betartása, illetve csökkentése. (A -törött szem nem lehet több a kicsépelt szem összsúlyának három százalékánál, az ocsúban nem maradhat két százaléknál több fejlett szem, a szalmában, a törek- ben és a pelyvában nem lehet az elcsépelt gabona összsúlyának 0,5 szá­zalékánál több szem.) 3. A cséplőaljban visszamaradt gyommagvak és egyéb maghulladé­kok összegyűjtése és beszállítása a földművesszövetkezet átvevőhelyeire a kiadott utasításoknak megfelelő követelmények betartásával. A kazlak rendes formába rakása, betetejezése. 4. Az erő- és munkagépek rendszeres karbantartása, a tűzbizton­sági és balesetvédelmi szabályok betartása. A verseny értékelésénél figyelembe veszik a verseny pont okon belül a cséplőgép idény tervének százalékos teljesítését, a cséplésben eltöltött összes munkanapok számát (üzemórákban), a legmagasabb napi telje­sítést. Ha a meghajtó erőgép járó munkára alkalmas , traktor, abban az esetben az éjjeli munkában végzett normálhold teljesítést is, továbbá a cséplést elősegítő, illetve gátló körülményeket, a meghajtó erőgép fa­ját és típusát. A verseny nevezési határideje július 20-a. A verseny július 10-től augusztus 31-ig tart ítésztvehetnek (tekintet nélkül a géptípusra és dobmilliméterre, va­lamint a meghajtó erőgépre) mindazok a munkacsapatok, amelyek tagjainak 70 százaléka 28 éven aluli egész idényre szerződött fiatal cséplőmunkás, és a cséplőmunkacsapatnak 90 százaléka a cséplés idő­tartama alatt azonos személyekből áll. A munkacsapat csatlakozását az erre a célra kiadott nevezési űrlapon tagjainak aláírásával igazolja és a nevezési határidőig átadja a gépállomás, illetve állami gazdaság üb-el- riökének. (Az üb elnökei gondoskodnak arról, hogy a nevezési lapok a legrövidebb időn belül eljussanak a MEDOSZ megyei elnökségéhez.) A cséplőmunkacsapathoz tartoznak: a meghajtó erőgép felelős ve­zetője és segédvezetője, az adott traktorosbrigád vezetője, akihez az erő­gép tartozik, a cséplőmunkacsapat vezetője és tagjai. Az elcsépelt mennyiséghez számít: búza, rozs, árpa zab, takarmánykeverék. Az országos verseny győzteseinek jutalmazása A DISZ KV, a MEDOSZ elnöksége, a Földművelésügyi Minisztéri­um és az Állami Gazdaságok Minisztériuma központi jutalomban része­síti az országosan legjobb eredményt elért öt munkacsapat tagjait. A legjobb ifjúsági munkacsapatok a következő jutalmakat kapják: I. Az első helyezett munkács iját minden tagja egy tizenöt köves Pobjeda márkájú karórát. II. A két második helyezett munkacsapat minden tagja egy Ljubityel márkájú fényképezőgépet. III. A két harmadik helyezett munkacsapat minden tagja egy nép­rádiót. (Amennyiben az ifjúsági cséplőmunkacsapat az FM és az ÁG Mi­nisztériuma által küiün hirdetett cséplési versenyben is helyezést ér el, úgy csak az ifjúsági verseny kitűzött jutalmát kapja.) A jutalomkiosztó ünnepség alkalmával az öt győztes ifjúsági mun­kacsapat minden tagja kétnapos ingyenes budapesti kiránduláson vesz részt, melynek során megtekintik az Országos Mezőgazdasági Kiállítást. A DISZ KV, a MEDOSZ elnöksége, a Földművelésügyi Minisztéri­um, az Állami Gazdaságok Minisztériuma felkéri a gépállomások és ál­lami gazdaságok igazgatóit, a helyi tanácsi szervek vezetőit és szakem­bereit, hogy segítsék a verseny kiszélesítését és eredményességét. Felelős gép- és munkacsapat vezetők! Teremtsétek meg a sikeres munka feltételeit.. A gépek üzemképessége, a zavartalan munkalehető­ségek biztosítása fokozza a fiatalok bizalmát. Fiatalok! Diszisták! Példamutató munkával, fiatalos lelkesedéssel készüljetek a varsói V. Világifjúsági Találkozóra. Vigyétek harcba a munkacsapatok minden tagját a cséplés mielőbbi szemveszteség nélküli befejezéséért. Fejtsetek ki meggyőző felvilágosító munkát annak érde­kében, hogy a csépeltetek a cséplőgéptől eleget tegyenek az állam iránti kötelezettségüknek. Előre a II. országos ifjúsági cséplőmunkacsapatok versenyének tel­jes győzelméért! Földművelésügyi Minisztérium, Dolgozó Ifjúság iSzövetsége Központi Vezetősége, Állami Gazdaságok Minisztériuma, MEDOSZ Országos Elnöksége. 660.000 forintot gyűjtöttek az idén a Somogy megyei iskolások Iskoláink, úttörőink körében ha­talmasan nőtt azoknak a száma, akik az iskolaév alatt szorgalmasan vá­sárolták a takarék-bélyegeket, gyűj­tötték a pénzt nyárra. A legtöbb is­kolában kirándulást, úttörőtáborozást terveztek, országjárást, hazánk szép tájainak a megismerését és erre a célra gyűjtögették a pénzüket. Ne­velőik szervezik meg a kiránduláso­kat és a takarékoskodást is, amely- lyel fedezhetik annak költségeit. Van rá lehetőség elég. A vas, vadgeszte­nye, kamilla és egyéb gyűjtéséből szerzett pénz, no meg a szülők fo­rintjai is, amelyeket takarékos gyer­mekeiknek adnak. Somogy megye általános iskolái­nak kisdiákjai a most végződött tan­évben kereken 660 ezer forintot .gyűjtöttek. A legszebb eredményt a kaposvári Cseri utcai általános is­kola diákjai érték el, 400-an 60 ezer forintot gyűjtöttek, így egy-egy paj­tásra 150 forint esik. A Vöröshadse­reg úti iskola 560 diákja 39 ezer fo­rintot gyűjtött. Ott az átlag 69 fo­rint. Nyári kirándulást terveznek a pénzen. A járások között is a kaposvári járás diákjai a legtakarékosabbak. Kaposfüreden 131 pajtás 10100 fo­rintot gyűjtött, Szennán 59 pajtás 4000-et. Szép a Toponár községi—ré­páspusztai iskola 25 tanulójának az eredménye is. 2500 forintot gyűjtöt­tek, ami. 100 forint átlagot jelent; Olyan takarékos gyermekek vannak köztük, mint' Róth István, aki 333, Hochecker József, aki 288, a máso­dikos Lopat Anna, aki 247 és a kis első osztályos Szabó Julika, aki 230 forintot gyűjtött. A megye legtakarékosabb iskolásai a kaposvári, a nagyatádi és a csur­gói járásban vannak. A legkisebb eredményt a tabi, a. fonyódi és a marcali járásban érték * el. És hogy a nevelőknek az ügy mellé állása mennyire fontos, azt a marcali já­rás esete is példázza. Hiába értek el ott Marcaliban, Somogyszeetpálon, Böhönyén, Vésén szép eredménye­ket, amikor olyan községek is van­nak a járásban, mint Bize, Csákány, Horvátkút, Somogysimonyi, Somogy- zsitfa, Szegerdő, amelyek nevelői meg se szervezték az iskolai taka­rékossági mozgalmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom