Somogyi Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1955-07-05 / 156. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1935. július 5. A béke-világ találkozó bizottságai indítványainak kivonata A leszerelés és az atomfegyver ügyében kiküldött bizottság jelentése Helsinki (TASZSZ). A jelentés ismertet egy tervet az általános leszerelés végrehajtására, A terv előírja a kísérleti atomrobbarutások beszüntetését, ünnepélyes kötelezettség vállalását arra, hogy nem használják az atomerőn alapuló fegyvereket, megsemmisítik azokat és jelentős mértékben szakaszonként fokozatos leszerelést hajtanak végre szigorú ellenőrzés mellett. A terv értelmében az ellenőrzés rendszerének pártatlannak kell lennie, olyannak, amely lehetetlenné teszi, hogy bármely ország is kibújjon az ellenőrzés alól, megfigyelőket alkalmaz a kikötőkben, a katonai objektumoknál, a hadiüzemekben, az atomnyersanyag- lelőhelyek közelében, az atomipar- v állal átoknál stb. Minderre vonatkozólag — állapítja meg a jelentés — elvileg már megvan az egyetértés a jelenleg az ENSZ leszerelési bizottsága előtt fekvő angol—francia és a szovjet tervben. Annak érdekében, hogy ezt a tervet minden országra kiterjesszék, értekezletet kell összehívni minden kormány részvételével, akár tagja az ENSZ-nek, akár nem. A megegyezés létrejötte paran- csolóan szükséges és a legrövidebb időn belül meg kell valósítani. A négy hatalom kormányfőinek küszöbönálló genfi találkozója széleskörű távlatot nyit meg. A világ népei követelik, hogy ez a találkozó sikeres legyen, és küzdenek is a találkozó sikeréért. A Latinai tömbök és a biztonság kérdésében kiküldött bizottság jelentése: A bizottság három albizottságot alakított. A német kérdéssel kapcsolatban alakított albizottság indítványaiban rámutat arra, hogy a párizsi egyezmények következtében fokozódott Európai katonai tömbökre szakadásának veszélye és ez a körülmény a békét fenyegeti. A veszély kiküszöbölése érdiekében szükséges, hogy valamennyi európai állam kölcsönös megértésre jusson, egymással egy kollektív biztonsági rendszer megteremtése érdekében. Az Amerikai Egyesült Államokat meg kell hívni, vegyen részt ebben a biztonsági rendszerben. Németország egyesítése — hangzik a továbbiákban — összefügg az európai biztonságnak ezzel az új felfogásával. Németország egyesítése csak akkor valósítható meg, ha olyan feltételek között történik, amelyek kizárják a német militarizmus feltámadásának és Németország valamilyen katonai szövetségben való részvételének lehetőségét. Az ENSZ ügyeivel foglalkozó albizottság a többi között követeli, hogy a Kínai Népköztársaságnak adják meg jogos helyét az ENSZ- ben. A béke-világtalálkozó felhívja a világ közvéleményének figyelmét arra, hogy tevékenyen részt kell venni az ENSZ céljainak és alapelveinek megvédéséért folytatott harcban. Az ázsiai és közép-keleti országok kérdésében kiküldött albizottság követeli, hogy vonjanak ki Ázsiából minden külföldi csapatot és semmisítsék meg az összes ázsiai külföldi támaszpontokat. A nemzeti szuverén i tás és a béke ügyében kiküldött bizottság jelentése Kijelentjük — olvashatjuk az indítványokban —, hogy ,a 'békét csak az alábbi feltételek mellett lehet megszilárdítani: 1. Be kell szüntetni a békére, függetlenségre és szabadságra törekvő gyarmati népek ellen irányuló mindennemű hadműveletet és megtorló intézkedést, olyan országokban, mint Malájföld, Kenya, Algír, Marokkó, Madagaszkár, Brit- és Fran- cia-Kamerun stb. 2. Meg kell szüntetni a katonai támaszpontokat, amelyeket a gyarmati országokban az országok akarata ellenére létesítettek és amelyek az országok biztonságát fenyegetik. 3. Meg keli szüntetni azt a helyzetet, hogy országokat népeik akarata ellenére mesterségesen megosztva tartsanak. Példa erre Goa, Nyugat- I'rian, Togo stb. 4. Meg kell szüntetni mindennemű faji megkülönböztetést, aminőt például Dél-Afrikában gyakorolnak. 5. Meg kell szüntetni mindennemű idegen uralmat az országok gazdaságában és kulturális életében, valamint a rendszeres külföldi bevándorlást, amelynek célja, hogy alárendelt helyzetbe hozza a bennszülött lakosságot. A béke-világtalálkozó a béke érdekében felszólítja az erdekelt országokat, tartózkodjanak mindennemű erőszakpolitikától és minden- vitás kérdést tárgyalások útján oldjanak meg. A békeszerető erők tevékenységének kérdéseivel kapcsolatban kiküldött albizottság jelentése javasolja, hogy augusztus 6-án, Hirosima atombombázásának évfordulóján tartsanak világszerte akciónapot a béke érdekében, amelyen a leszerelést és az atomfegyver teljes eltiltását követelik. A gazdasági és szociális kérdések ügyében kiküldött bizottság jelentése A béke-világtalálkozó abban a törekvésében, hogy elősegítse a béke helyreállítását, az életviszonyok és a munkakörülmények szakadatlan javulását. minden országban és különösen az elmaradott országokban, indítványozza, hogy a parlamentek és kormányok dolgozzanak ki és fogadjanak el egy tervet a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentésére, az így felszabaduló anyagi eszközöket pedig a békés iparágak és a mező- gazdaság fejlesztésére használják fel, hozzanak olyan törvényeket, melyek tiltanak mindennemű hátrányos megkülönböztetést és összhangban állnak az »egyenlő munkáért egyen^ lő bért« elvével. A kulturális kapcsolatok ügyében kiküldött bizottság általános nyilatkozata: A béke-világtalálkozón megjelent kultúrmunkások — mondja a nyilatkozat — felszólítanak minden értelmiségi dolgozót, a kultúra és a művészet minden dolgozóját, álljanak ki vállvetve népükkel, segítsék elő kulturális és társadalmi tevékenységükkel, hogy az egész világon létrejöjjön a megértés és egyetértés légköre. A nevelés, a művelődés és az ifjúság kérdései ügyében kiküldött bizottság jelentése A bizottság indítványai rámutatnak arra, hogy az ifjúságot a türelem, a barátság és a béké szellemében kell nevelni. Az iskolai oktatásból ki kell küszöbölni az erőszak és a háború mindennemű dicsőítését, a faji, politikai vagy vallási megkülönböztetés minden formáját. A fegyverkezési verseny végzetes 'hatást gyakorol a fiatalság nevelésére és művelődésére —> mondják az indítványok. Ennélfogva szükséges, hogy minden ország költségvetésében az első hely a nevelésre és művelődésre szánt kiadásokat illesse meg, a katonai kiadások csökkentése révén. Rövid külföldi hírek Peking (TASZSZ). Az Uj Kína hír- ügynökség jelentése szerint július 1-én az amerikai 7. flotta nagy hadgyakorlatokat tartott a Tajvan szorosban lévő Penghu szigetek közeiéiben. A hadgyakorlatokat Kivette ellentengernagy, az amerikai 7. flotta 72. operatív csoportjának parancsnoka vezette. Washington (TASZSZ). Az amerikai szenátus július 1-én jóváhagyta ázt a törvényjavaslatot, amely további amerikai szárazföldi, haditengerészeti és légi objektumok építését irányozza elő az Egyesült Államokban ó-1 külföldön több mint kétmilliárd háromszázmillió dollár értékben. Légitámaszpontok és repülőterek építésére az Egyesült Államok határain kívül 458 millió dollárt hagytak jóvá. Ebből az összegből a többi között támaszpontok épülnek Francia- országban, Angliában, Spanyolországban, Marokkóban és a Távol-Keleten. Fulbright demokratapárti szenátor a szó'banforgó törvényjavaslat vitája során sajnálkozását fejezteti amiatt, ho’y a katonai célokra szánt hiteleket a kongresszus a kulturális célokra előirányzott kiutalások rovására hagyja jóvá. BELGRAD '(MTI) Vasárnap reggel Nehru indiai miniszterelnök leányával, Indára Gandhival Tito köztársasági elnök és felesége kíséretében Zenicába, a boszniai iparvárosba érkezett. A ze- nicai vaskombinát megtekintése után folytatták útjukat Szarajevó felé. Rövid szarajevói tartózkodás után Nehru indiai miniszterelnök és Tito elnök folytatta újtát-- Jafolanica felé, útközben Ivanszedlo község közelében Tito és Nehru két fenyőfát ültetett el az út mentén lévő kis dombon, az indiai és a jugoszláv nép barátságának jeléül. Jablanicánái, a Neretva partján megtekintették Jugoszlávia egyik legnagyobb vizierő- művét. A KV júniusi határozatának végrehajtásáért ^ Kosos erővel a spekuláció és as üsérkedés megszüntetéséért »A spekulánsok ellen törvényeink teljes sziqorával kell fellépnünk és káros működésüket le kell leplezni mind a munkások, mind a dolgozó parasztok előtt«. (Hegedűs András elvtársnak a KV 1955. június 7—8-i ülésén elhangzott előadói beszédéből.) A mezőgazdaság legfontosabb feladata, hogy dolgozó népünket, a városi és falusi lakosságot ellássa élelmiszerekkel. Egész dolgozó népünk érdeke megköveteli, hogy a megtermelt élelem eljuttatását a termelőtől a fogyasztóhoz ne bízzuk a véletlenre, hanem ezt a feladatot minél tervszerűbbé tegyük. Ezt a célt szolgálja a mezőgazdasági termények és termékek kötelező begyűjtési rendszere, amely nem ideiglenes rendszabály, hanem gazdasági rendszerünk állandó és jellegzetes vonása, amely fennmarad a szocializmusban is, amint a KV június 8-i határozata megállapítja. Az élelmezési cikkeknek a megtermelésében és e cikkeknek a fogyasztókhoz való közvetítésében nagy szerepe van a szerződéses termelésnek és hizlalásnak, az állami szabadfelvásárlásnak és a szabadpiacnak. De semmi köze a dolgozó nép élelmiszerrel való ellátásához — sőt nehezíti, akadályozza ezt — a spekulációnak, az üzérkedésnek. Márpedig az 1953. júliusát követő 20 hónap alatt elterjedt jobboldali nézetek valóságos melegágyat készítettek a spekuláció és az üzérkedés számára. Pártunk Központi Vezetőségének márciusi és júniusi határozata elítélte a spekulatív elemeket, s harcba szólítja ezek tevékenysége megszüntetéséért egész dolgozó népünket. Mi a spekuláció? Hegedűs elvtárs a KV június 7—8-i ülésén mondott előadói beszédében így határozta meg a spekuláció fogalmát: »Abban az esetben, ha a termelő szabadpiacon közvetlenül a fogyasztónak ad el, nem beszélhetünk spekulációról. Ha azonban közvetítő lép közbe, aki terményt harácsol össze azzal a céllal, hogy azt haszonnal tovább adja, akkor világos, hogy spekulációval állunk szemben«. Ilyen esetek nagymértékben elszaporodtak a mi megyénkben is. A Marcali Járásbíróság alig pár héttel ezelőtt ítélte el 10 havi börtönbüntetésre Kiss József né marcali lakost, aki tojást vásárolt fel a helyi piacon és azt Budapestre szállította. Nyilvánvaló, hogy tettével ártott a dolgozó nép érdekeinek, s elvonta a szabadpiacra felhozott tojást az állami, illetve a, szövetkezeti felvásárlás elől. Ezzel — több hozzá hasonszőrű spekulánssal együtt — mesterséges áruhiányt idézett elő, ami az árak felveréséhez vezetett. Kissné büntetése méltó a dolgozó nép rovására folytatott spekulációjához. A z üzérkedés — spekuláció nagyban Az üzérkedők nagyobb mennyiségű terményt és terméket vásárolnak és halmoznak fel, s azt nagyobb haszonnal adják tovább. Ilyen árdrágító üzérkedő volt Házi József gépkocsivezető, a 23. sz. AKÖV dolgozója, aki. az elmúlt ősszel 50—60 mázsa csöves tengerit harácsolt össze. A hatósági vizsgálat tanúsága szerint a kukoricát a tavasszal — amikor nagyobb kereslet mutatkozik a piacon e termény iránt — nagy nyereséggel akarta értékesíteni. Világos, hogy becsapta a termelőket, mert olcsón vette meg a kukoricát, de be akarta csapni a vásárlókat is, akiknek zsebéből igyekezett súlyos összegeket kicsalni. Kemény, de igazságos ítélettel elvették Házi József kedvét az ilyen és hasonló manipulációktól: 3 évi börtönre ítélte a múlt hónapban a Kaposvári Járásbíróság. Házi Józsefhez hasonló üzérkedőt vont felelősségre június 20-án a Marcali Járásbíróság is Vég József nemesvidi lakos személyében. Vég semmit sem dolgozott, csak üzérkedésből élt, sőt házat is vásárolt, az ilyen becstelen úton keresett pénzből, a falusi és városi dolgozóktól elcsalt forintokból. Üzérkedése állandóan fokozódott: az előző hónapban »csak« néhány ezer darab tojást szállított Pestre, áprilisban pedig több mint 5 ezer tojással spekulált, üzérkedett. A feladásról szóló fuvarlevelek és a bűnvádi eljárás bizonyítja: Vég József alig több mint egy év alatt mintegy 32 ezer forint meg nem engedett jövedelemhez jutott —eny- nyivel károsította meg dolgozó népünket. A reá kiszabott 6 évi börtönbüntetésből mindenki megtanulhatja: rosszul spekulál, aki a dolgozó nép kárára spekulál Kikből áll a spekulánsok siserehada A bíróságoknál lévő hivatalos bűn- lajstromokon többek között ez olvasható: Magyari (Kossá) István egykori 800 holdas »földesúr« (jelenleg a Marcali Állami Malom adminisztratív dolgozója!!!) mintegy 7 mázsa tojással és dióbéllel üzérkedett. Szabó István nemesdédi kulák földjét egyik dolgozó parasztra »íratta«, s a terményből nem adott be semmit, hanem azzal spekulálni akart. Hajdú Júlia volt apáca, balatonberényi lakos mintegy 6 mázsa tojással üzérkedett. E rövid felsorolás is mutatja: elsősorban a kapitalista rendszer volt kiszolgálói, a levitézlett osztályidegenek siserehada lepte el a piacokat, s az osztályellenség támadási területe a spekuláció, az üzérkedés. Olyan elemekről van szó, akiknek nem fűlik a foga a fizikai munkához, akiknek nem áll az oldalához a kapálás, a kaszálás, hanem becstelen módon mások kizsákmányolásából akarnak élni, a dolgozó nép nyakán próbálnak meg élősködni. Ideje, hogy véget vessünk tevékenységüknek s megakadályozzuk további terveik megvalósulását, szétverjük gyülevész hadulcat, s kiebrudaljuk őket a szabadpiacról, népünk ellátásának eme fontos területéről. A spekuláció lazítja as állami fegyelmet A spekulánsok és üzérkedők nemcsak anyagi kárt okoznak dolgozó népünknek, hanem mérhetetlen politikai kár is származik abból, ha nem lépünk fel kellő eréllyel és kellő időben ellenük. A marcali járásban pl. a tejásbegyűjtési terv teljesítését nagyban hátráltatta a spekuláció elburjánzása. Nemesvid lemaradásának a tojásbeadásban elsősorban az említett Vég József spekulációjának hosszú ideig való eltűrése volt az oka. Vég úgyszólván a község minden termelőjétől vásárolt tojást, persze a hátralékosoktól is. Ez pedig lazította, rombolta a korábban törvénytisztelő gazdák állami fegyelmét is. Miután Véget a börtönbe juttatta az igazságszolgáltatás, javult a beadás helyzete a községben. Kíméletlen harcot kell tehát folytatnunk a spekuláció ellen azért is, hogy a spekulánsok tevékenysége csorbát ne üthessen az állampolgári fegyelmen. Különösen fontos most, a kenyérgabonabeadás megkezdésének előestéjén megkülönböztetett figyelmet szentelni a spekulatív elemek harácsoló szándékának a ke- resztülhúzására. Ha így cselekszünk, már ezzel is egy lépést teszünk dolgozó népünk egész évi kenyerének biztosításáért. A törvények teljes szigorával A KV június 8-i határozata bíróságaink fontos feladatává teszi, hogy a legszigorúbban vonják felelősségre, példásan büntessék meg a spekulánsokat. Az eddig idézett példák azt mutatják: egyes igazságügyi szerveink megértették e párthatározatból rájuk váró feladatokat. Továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a spekulánsok elleni harcra, időiben, a lehető leggyorsabban el kell ítélniük a leleplezett spekulánsokat. Ezzel nemcsak egy-egy spekulatív elem további harácsolását szüntetik meg, hanem olyan légkört teremtenek, amelyben visszariadnak a nép kárára való spekulálástól az erre hajlamos elemek is. Ha viszont késik a felelősségrevonás, ismét Aak felbátorodnak a harácsolok. Példa erre Szabó Károlyné kéthelyi lakos esete. Szabónét üzérkedés miatt egy év vei ezelőtt bíróság elé állították és elítélték. Az elítélt halasztási kérelmére a Marcali Járásbíróságot arra utasította az Igazságügyminisztérium, hogy »a további intézkedésig« ne hajtsák végre az ítéletet. Az igazságügyi szervek munkájában még mindig fellelhető jobboldali elhajlás miatt még a mai napig is késik ez a »további intézkedés«. Csoda-e, hogy ennek hatására Szabóné ismét mintegy 6 mázsa terméket vásárolt fel és szállított — magas haszonnal — a fővárosba? És csoda-e, hogy özv. Horváth Istvánná, özv. Kövér Györgyné és Szabónéval együtt hét kéthelyi spekuláns felel rövidesen bűncselekményéért a bíróság előtt? Úgy kell dolgozniuk igazságügyi szerveinknek, hogy a leleplezett spekulánsok mielőbb elnyerjék jogos büntetésüket — ezzel mindinkább kiszoruljanak a szabadpiacról, s így előbb felszámolhatjuk teljesen a kapitalista szellemű piaci felvásárlást. Segítsenek a dolgozók a spekulánsok leleplezésében Népi demokráciánk törvényei védik dolgozó népünket a spekulánsok kártevéseitől. Ahhoz azonban, hogy a spekulánsok, üzérkedők, árdrágítók megérdemelt helyükre — a börtönbe kerüljenek, nem elegendő csupán az állami szervek, a hatóságok igyekezete. A spekuláció megszüntetéséért folytatott harcba kapcsolódjék be az egész dolgozó társadalom. Vég József nemesvidi üzérkedő azért ül ma már a börtönben, mert a helyi tanács végrehajtó bizottsága határozata értelmében a falu dolgozói szemmel tartották tevékenységét, s átadták őt a rendőrségnek. Marcaliban pedig az MNDSZ aktívái ellenőrzik a piacot és igyekeznek leleplezni a spekuláh- sokat. Minden községben arra van szükség, hogy a pártszervezet irányítása mellett a tömegszervezetek — elsősorban a tanács, a társadalmi szervezetek tagjai figyeljék, leplezzék le, s adják át hatóságainknak az üzérkedőket, a zug-felvásárlókat. Ezt kellene szem előtt tartania Balogh Imre elvtársnak, a szenyéri tanácselnöknek is, akinek a szeme láttára kupeckednek, üzérkednek többen is a faluban. Németh József (Bűntelen) pl. tíz év óta tojással és más egyéb termékkel spekulál büntetlenül — mondta a minap Balogh elvtárs, de úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, mintha ehhez neki, az államhatalom helyi szerve egyik vezetőjének semmi köze sem lenne. Ideje felszámolni Szenyéren és másutt is ezt a törvények sárba- (tiprásán való szemhúnyást, ezt az, olcsó népszerűséget hajhászó, káros jobboldali nézetet. Összefoglalva: A spekulánsok, kupecok, üzérkedők jogtalanul vágnak zsebre súlyos összegeket. Meg nem érdemelt hasznuk abból származik, hogy becsapják mind a termelőket, mind a fogyasz-. tókat, tehát megkárosítják dolgozó népünket. Áruelvonással és árufelhalmozással veszélyeztetik, akadályozzák dolgozó népünk élelemmel való ellátását, s lazítják nemcsak az állampolgári fegyelmet, hanem a munkás-paraszt szövetséget is. Éppen ezért leleplezésük, tevékenységük felszámolása minden becsületes dolgozónak anyagi érdeke és erkölcsi kötelessége. Fogjon hát össze a spekuláció és üzérkedés elleni harc győzelemre segítése érdekében a rendőrséggel, az ügyészséggel, a bírósággal a falvak és a város dolgozó népe. Szélesítsük ki, tegyük hatékonyabbá a piacok, az utak és vasutak termény- és termékforgalmának társadalmi ellenőrzését! A spekuláció elleni harc nem csorbíthatja és nem is csorbítja a dolgozó parasztok szabadpiaci jogát. A kötelező beadáson felüli felesleges terményeit és állati termékeit minden dolgozó paraszt és termelőszövetkezet korlátlanul értékesítheti. Ügyeljenek azonban termelőink arra, hogy a szabadpiacra vitt áruikat ne kaparinthassák meg a spekulánsok. Csak így, egész dolgozó népünk erejének egyesítésével védhetjük meg saját magunkat a spekulánsok sisére- hadának támadásaitól, csak így vethetünk véget erkölcstelen tevékenységüknek. \ KUTAS JÓZSEF.