Somogyi Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-03 / 129. szám
VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEKl Somogyi Néplap Pedagógusaink szerepe a szocializmus építésében Asszonyoknak Valóraváltóttá az ígéretét — csak ezután is így legyen MAGYAR DOLGOZOK PARTJA SOMOGYMEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 129. szám. ARA 5« FILLÉR Péntek, 1955. június 3. Üzemeink készülnek az ünnepi könyvhétre A kaposvári Könyvesbolt raktárában hatalmas ládákat bontanak. Mikor egy-egy tető leválik, egyszerre hat kiváncsi arc hajol a láda fölé. A bolt dolgozói örömmel üdvözlik az ezerszámra érkező szebbnél szebb könyveket, az ünnepi könyvhét újdonságait. Mosolyogva adják kézről-kézre, csoportosítják szakszerűen a régen várt könyveket. Kovái Lőrinc: A nagy virradat, Móricz Zsigmond: Kerek Ferkó, Mikszáth Kálmán: Kisregények című művei, Verne Gyula: Sándor Mátyás és a Grant kapitány gyermekei című ifjúsági regények, Ta- káts Gyulának, a kaposvári múzeum igazgatójának Az emberekhez című verseskötete kerülnek napvilágra a ládákból, hogy június 5-én az ünnepi könyv sátrakban megvásárolhassák majd a kaposvári könyvbarátok. A könyvek nagy részéből kisebb csomagokat állítanak össze, ezeket az üzemekhez, vállalatokhoz szállítják. — Több mint 100 üzemben, hivatalban, vállalatnál rendezik meg idén az ünnepi könyvhetet •— mondja Kis László elvtárs, a bolt vezetője. — Nagy gonddal állítjuk össze ezeknek a vásároknak az anyagát, hogy az üzemek dolgozói is megvásárolhassák kedves íróik, költőik műveit. Megkérdeztük néhány üzem könyvpropagandistáját; mit szeretnének legjobban az ünnepi könyvhétre a dolgozók? Földi József, a Textilművek propagandistája így válaszol: — Nálunk már mindenki az ünnepi könyvhétről beszél. Naponta ostromolnak az elv- társak: mikor kezdődik már a könyvvásár. Legtöbben talán Tolsztoj örökbecsű művét, a Karenina Annát várják. Mutatja előjegyzési füzetét, a Karenina Anna előjegyzői közül pár nevet én is feljegyzek: Trim- mel Kálmán esztergályos, Marton Jenő bérelszámoló, Matos István statisztikus, Szűcs Lajos esztergályos.. Azt is elárulja Földi elvtárs, hogy egy hónapja immel-ámmal vállalta el az üzemi propagandista feladatát, de ma már semmi áron nem válna meg tőle. — Soha nem gondoltam, hogy üzemünkben annyi barátja van a könyvnek. — Egy hónap alatt 320 könyvet vásároltak a dolgozók és az érdeklődésből arra következtetek, hogy legalább 500 kötet talál majd gazdára az ünnepi könyvhéten — fűzi még hozzá Földi elvtárs. A szépirodalmi, ifjúsági, ismeretterjesztő, műszaki könyveket egyaránt keresik a Textilművek dolgozói, sőt még a mezőgazdasági szakkönyvekre is akad vevő. Éppen a héten vette meg Tatavári Gyula kazánfűtő a »Kis méhészkönyv«-et, Magyar Ferenc kazánfűtő pedig szőlőművelési szakkönyvet vásárolt. — Több faipari szakkönyvet kérünk a könyvkiadóktól! — ezzel kezdi a beszélgetést Dér József, a Faipari Vállalat könyvtárosa és egyben könyvpropagandistája. — Nálunk egyébként a könyvtár olvasóinak többsége, éppúgy, mint a könyvvásárlók zöme, a fizikai dolgozók közül kerülnek ki. Az üzem dolgozói előtt ott van Vatulik Péter és Kovács Gyula, a szakma két kiváló dolgozójának példája, akiket a jó szakkönyvek tanulmányozása segített a nagyobb termelési eredményekhez. Olvassák, 'vásárolják 1a szakkönyveket nálunk az asztalos szakmunkások és a tanulók: Varga István, Valerán István és Varga Mihály is. A könyvhét megnyitóján Vörös József, a vállalat igazgatója mond beszédet. Ezután nyílik meg * vásár, melyen Dér József szerint kétszer annyi könyvet vásárolnak majd a dolgozók, mint a múltévi ünnepi könyvhéten. A Kefeüzem könyvpropagandistája, Tóth Ferenc elvtárs elmondja, hogy a kultúrteremben lesz az ünnepi könyvvásár, melyre már nagyon készülnek a dolgozók, »akik között, egy kezemen meg tudom számolni, hogy ki nem olvas«. — A múltévi ünnepi könyvhéten 180 könyvet vásároltak dolgozóink ■— pedig kislétszámú üzem vagyunk —, de ha lett volna elég József Attila, Ady, Petőfi, akkor ennek ß számnak másfélszereséről számolhatnék be — fűzi hozzá Tóth Ferenc, aztán megállapítja, hogy az üzemi könyvtár legszorgalmasabb olvasói és a legjobb könyvvásárlók ugyanazok. Ezek: Topka Sarolta gépikeverő, Elek, Mária és Ladver Ferencné sertefelverők, Farkas Kálmán tervező, Kirschner József igazgató, Horváth Ella normás, Danes Károly felverő. — Az ünnepi könyvhét sikere attól függ — fejezi be Tóth elvtárs —, lész-e elegendő könyv? Az Állami Könyvesbolt raktárában látottak alapján: lesz! Bő választékból válogathatnak június 5-én a könyvsátrákban és az üzemekben a kaposvári dolgozók. WESSELY FERENC. „Arccal a szocializmus felé" — névvel új tss alakult a kaposvári járásban A termelőszövetkezetek fejlesztése érdekében folytatott pártpolitikai munka újabb gyümölcse érett meg a kaposvári járásban. A Visnye községhez tartozó Palaj-pusztán 8 család, 18 taggal, 81 hold földön »-Arccal a szocializmus felé« névvel új termelőszövetkezetet alakított. Csaknem három hónap óta folyt a felvilágosító munka Palaj- pusztán. Nézer Nándor elvtárs, a járási pártbizottság instruktora, Stritecki elvtárs, a járási tanács tsz-szervezője gyakran felkereste a kis puszta lakóit. Először előkészítő bizottságot alakítottak. Móri Lajos, Horváth János, Jovánczai József Írták alá elsőnek a belépési nyilatkozatot, s látogatták a többi családot, hogy alakítsanak termelőszövetkezetet. Az előkészítő bizottság munkájában nagy segítséget jelentett a két hete megalakult községi pártvezetőség, amely a meglévő visnyei termelőszövetkezet fejlesztése mellett új tsz alakítását is célul tűzte. Szerdán este volt az alakuló közgyűlés, ahol megválasztották a tsz vezetőségét és azt is megbeszélték, mit kell tenniük közös gazdaságuk megteremtéséért, hogy már az ősz előtt is az egyes munkákat közösen, egymást segítve tudják végezni. Szabó Károlyné azt is javasolta, hogy — mivel »akkor jó a tsz, ha van jó pártszervezete-« — alakítsanak hát az új ísz-ben pártszervezet. S mindjárt kérte is, hogy vegyék fel őt a pártba. Rajta kívül még Jovánczai József, akit elnöknek választottak meg, Németh János, Németh Jánosné es Szabó Antal kérte felvételét a pártba, s juttatták el kérésüket a községi pártszervezethez A járási pártbizottság mint rendkívüli tagokat terjeszti majd fel a Megyei Pártbizottsághoz, hogy azonnal megkapják párttagságukat, s megalakíthassák a tsz pártszervezetét. A tsz tagjai azt is elhatározták közgyűlésükön, hogy továbbra is felvilágosító munkát végeznek azok között, akik még nem írták alá a belépési nyilatkozatot, hogy egész Palaj-puszta lakossága tagja legyen a termelőszövetkezetnek. * * * A palaji »Arccal a szocializmus felé« TSZ a hetedik új tsz-e a kaposvári járásnak, s a jól működő előkészítő bizottságok — mint a kőkúti, csombárdi — újabb tsz-ek alakításának érlelik gyümölcsét. Kora reggeltől késő estig a határban Bize és Kelevíz szomszédos községek, mindössze 1 kilométer választja el a két falut egymástól. A toizei tanácshoz tartozik Kelevíz is. "Mint jó szomszédok, úgy segítik egymást a két falu dolgozó parasztjai. Sokszer átmennek a gazdák egymáshoz, hogy segítsenek a növényápolásban, fűkaszálásban. A két község dolgozó parasztjai egyforma szorgalommal dolgoznak, egyik sem akarja, hogy lemaradjon a másik mögött. Szép mind a két község határa. Az utak mentén, az árokpartokon lekaszálták már a füvet, most a lucernát gyűjtik össze. A magasabban fekvő területeken is megkezdték a fű kaszálását; -igyekeznek, hogy mielőbb jeleníthessék: »lekaszáltuk -már a rétet.« A dolgozó parasztok kora reggeltől késő estig a határban szorgos- kodnak. A burgonya kapálásával már végeztek, s hozzáláttak töltöge- téséhez. A cukorrépát is kiegyelték. Megkezdték a kukorica kapálását is. Azt tervezik, hogy aratásig kétszer, utána mégegyszer megkapálják a kukoricát. A háromszori: kapálás előnyéről mór meggyőződtek a gazdák, tudják, hogy az mennyivel több termést eredményez. Rádiós Vendel és Nagy Ferenc bizei. Pásztor József kelevlzi dolgozó parasztok járnak élen minden munkában. Példájukat a legtöbb gazda követi. Akadnak azonban mindkét község ben olyan dolgozó parasztok is, akik nem munkáljlfe meg jól földjeiket. Tóth József kelevízi, id. Károly István, Noé Mátyás bizei gazdák gazos földje valósággal elcsúfítja az egyébként gyönyörű határt. Ahelyett, hegy földjeiket gondosan megművelnék, másnak járnak dolgozni, miközben kukoricájukat, répájukat: megeszi a gaz. Betakarításkor aztán majd panaszkodnak, hogy nem termett semmijük. Tanulhatnának Rá- dics Vendeltől, Nagy Ferenctől és a többi szorgalmas gazdától. Igyekezzenek, hogy j,ó munkával több termést takaríthassanak be és akkor a falu nem veszi szájára őket nem« törődömségük miatt. Nagyobb felelősséget a begyűjtési munkában! Ahol községi tanácsaink, begyűjtési megbizoittaiink szigorúan . megkövetelik a beadási kötelezettség pontos teljesítését, ott nincs is baj a beadással, mert a törvényt tisztelő -becsületles dolgozó parasztok segítik, támogatják a tanács munkáját és elsőrendű feladatuknak tartják megadni azt, ami az államé. Ezek a községek megérdemlik, hogy megdicsérjük őket, mert elősegítik megyénk .'begyűjtési eredményeinek növelését. Erre pedig különösen most naigy szükség, van, mert alaposan lemaradtunk az országos begyűjtési versenyben. Éppen ezért a dicséret nem szülhet elbizakodást, megnyugvást, hanem az eredmények tovább- fokozását. Élenjáró községek: Boronka Vése Marcali Szólád Kötcse Tanácselnök: Perman István. Gombai László Barábh László Nagy József ífj. Porga Sándor Begyűjtési megbízott: Horváth János Farkas István Hajdú Kálmán Bognár János Rostás Ilofia Az élenjáró községeken kívül vannak azonban lemaradók is, ahol tanácselnökeink, 'begyűjtési magDÍzot- tainik nem követelik meg a törvény betartását, megalkuvók a .-cótelessé- güket nem teljesítőkkel, a kulókok- kal szemben. Természetes, így nem születhetnek jó eredmények. Lemaradó községek: Nemes vid Tapsony Balatonendréd Tanácselnök: Sitő Ferenc Horváth János Markó József Begyűjtési megbízott: Vida János Fazekas László Spanits Gyula Ha meg akarják javítani a munkát lemaradt községeink vezetői, ha nem akarnak ismét a szégyentáblára kerülni — már pedig azt hisszük, hogy nem akarnak — követniük kell Boronka, Vése, Marcali és a többi élenjáró község példáját, ahol tudják: első a kötelesség. A szerkesztőség postájából ■ki(ii„iiiiMiMl|IIIBIHiiniiii»nimmiRBiaimiaB|lliaiaiiaaur Csokonvavisonta fiataljai a pártmutatta úton Csokonyavisontán a DISZ-szervezet évek óta jóformán csak papíron létezett. Nem töltötte be hivatását, nem tudta összefogni a fiatalokat. A közelmúltban azonban döntő fordulat állott be a DISZ-szervezet életében. Az újonnan megalakult községi pártvezetőség az ifjúsági szervezet segítségére sietett. Két elvtársat küldött a DISZ-szervezetbe, akik a járási DISZ-bizottság segítségével megszervezték az új vezetőségválasztó taggyűlést. A taggyűlésen megjelent 35 fiatal megvitatta, hogyan lehetne a szervezet életét jobbá, eredményesebbé tenni. Ezután megválasztották az új vezetőséget. A fiatalok lelkes felajánlást tettek a II. kongresz- szus tiszteletére. Mind a, 35-en vállalták, hogy a kongresszusig egy-egy DISZ-tagot beszerveznek, a tagdíj- fizetést 100 százalékra emelik. Csatlakoztak a barcsi Vörös Csillag TSZ DISZ-szervezetének felhívásához a holdankénti 120 mázsa burgonyatermés elérésére. Kul- túrgárdát, röplabdacsapatot szerveztek. Ez a taggyűlés bebizonyította: a csokonyavisontai fiatalok szívesen haladnak a pártmutatta úton és lelkes, odaadó munkával veszik ki részüket az ország építéséből. KOVÁCS MIHÁLY. „A párt nem feledkezett meg rólam“ A Kaposvári Gépállomáson dolgozom. A tavaly ősszel indított munkaverseny során ígéretet tettem a pártnak, hogy minőségi munkával mindig élen fogok járni. ígéretemet beváltottam, április 4-re kiváló dolgozó lettem. De a párt sem feledkezett meg rólam, üdülni küldtek Balatonfüred- re. Elfogódva mentem az üdülőbe, hiszen azelőtt a magamfajta munkásember számára az üdülés elérhetetlen álom volt. Balatonfüreden azonban azt tapasztaltam, hogy ott most mind hozzám hasonló dolgozók nyaralnak. Ott éreztem csak igazán, mennyire megváltozott a mi életünk. Ezért most hazatérve megfogadtam, hogy a jövőben még jobb, még odaadóbb munkát fogok végezni. WITTMANN ANTAL kiváló dolgozó. A tsz-napon 4 családdal gyarapodott az andocsi Sztálin TSZ A szemerkélő eső ellenére is nagyszámú egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt jött el az andocsi Sztálin Termelőszövetkezet tsz-napi ünnepségére. Nem csoda, hiszen a tsz eredményei méltán felkeltik a kívülállók érdeklődését. A szövetkezet 1950-ben alakult. Sok nehézséggel kellett a tagoknak megküzdeniük, de a tagság, amely nemcsak megszokta és megismerte, hanem meg is szerette a közös gazdálkodást, az összefogás nagy erejével legyőzte az akadályokat. A szövetkezet vagyona évről évre nőtt, s az idén már 217 százaléka az 1951. évinek. Nemrégiben gombatelepet létesítettek, amely félév alatt 55 000 forintot jövedelmezett. A mostanában elkészített halastó eddig 14 000 forinttal gyarapította a szövetkezet vagyonát. A Sztálin TSZ eredményeit látva mind több és több egyénileg dolgozó paraszt választja a közös utat. A két héttel ezelőtt tartott taggyűlésen 6 családot vett fel a szövetkezet, most a termelőszövetkezeti napon újabb 4 családdal gyarapodott a tagság. A nagy ünnep után a tsz tagjai fokozódó lendülettel folytatják tovább szorgalmas, jó munkájukat, hogy annak eredményeképpen még szebb, még gazdagabb legyen az életük. Weisz Jenő tudósító. Teremtsen rendet a portáján a bárdudvarnoki tanács Bárdudvarnok lemaradása a begyűjtésben igen visszahúzza a kaposvári járás és a megye eredményeit. Még 50 százalékra sem teljesítette a község a féléves begyűjtési tervet. Ennek oka, hogy 147 dolgozó paraszt tartozik államunknak állat és állati termék beadásával. A közsétgi tanács hanyagságát mutatja az, hogy a hátralékosok közül mindössze 70 gazdának emelték fel 10 százalékka' a beadását. A tanácá vezetői és a begyűjtési megbízott nem tartják be következetesen a törvényt; ezt bizonyítja az, hegy a másik 77 hátralékos gazdának nem emelték fel a beadását. Elszámoltatást is csupán 5 gazdánál tartották eddig, holott sokkal több van, akit el kellene szärrioltatmi, mert nem teljesíti kötelezettségét. Takács Pál 12 holdas gazda nemcsak a tavalyi beadásával tartozik, hanem még ez évre sem adott le semmit. A -tanács nem ellenőrizte azt sem, hogy a gazdák beállították-e hízóba a sertést, melyet le kell adniuk. Ideje volna, hogy a bárdudvarnoki községi tanács rendet teremtsen 'a portáján, és szigorúan, következetesen végrehajtsa a törvény utasításait.