Somogyi Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-01 / 102. szám
SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1955. május 1. IGAZ HAZAFISÁG - PROLETÁR NEMZETKÖZISÉG ÍV! ÁJUS 1 a munkásosztály nagy ünnepe, a világ proletariátusának nemzetközi ünnepe. Annak a történelmi jelentőségű ténynek a szimbóluma, hogy a világ munkásai öntudatra ébredtek, hogy egyesültek a kizsákmányolás, az éhség,, a nyomor megszüntetéséért folyó harcban. 65 esztendővel ezelőtt, 1890. május 1-én ünnepeit először együtt a világ forradalmi proletariátusa. Hazánkban is 65 évvel ezelőtt, 1890- ben tartották meg először a május elsejei munkásünnepet. A május 1-i hadsereg azóta mind nagyobb, erősebb, harcedzettebb lett, s Marx—Engels—Lenin—Sztálin zászlaja alatt 1917-ben sarkaiból forgatta ki a világot. Megszületett a Szovjetunió. A nemzetközi proletariátus ereiét mérhetetlenül meg növelte a Szovjetunió létrejötte, amely mint fényes reménycsillag ragyogta és ragyogja be a világ forradalmi munkásosztályának egét. E csillag vezette győzelemre a népi demokráciák munkásosztályát, a magyar munkásosztályt is, ez vezérli a még tőkés elnyomás alatt élő milliók harcát az iga lerázásáért. E hadsereg menetel ma dübörgő léptekkel az egész világon. Hiába akarták Franciaországban -betiltani a május 1-i felvonulást, hiába fenyegetőzött a többi tőkés ország burzsoáziája, a világ proletariátusa mindenütt ünnepel ma. Aliik ma ünnepelnek: igaz hazafiak. Igaz hazafiak, mert úgy szeretik saját népüket, hogy becsülik és szeretik más országok dolgozóit, együttéreznek azok harcával, segítő kezüket adják a közös ügy győzelméért. S ezért május 1-e nemcsak a proletár nemzetköziség ünnepe, hanem az igaz hazafiságé is. E kettő egymástól elválaszthatatlan. Igaz hazafi csak az lehet, aki egyúttal igaz internacionalista is. Hazánk legjobbjai, akik a nemzet haladásáért harcoltak, egyúttal az általános nemzetközi haladás harcosai is voltak. Petőfi, amikor a magyar nép szabadságáért küzdött, a többi elnyomott nép szabadságáért is harcolt. A »►világszabadság« eszméje fűtötte, s amikor azt hirdette, hogy »... akasszátok fel a királyokat« — minden elnyomott nép zsarnokainak megdöntésére célzott. Kossuth Lajos, az 1848-as szabadságharc lánglelkű vezére a szabadságharc vérbefojtása után a dunai népek testvéri összefogásával látta kivívhatónak a magyar nemzet függetlenségét a Habsburg-uralom alól. Ady Endre a haza sorsán keseregve így kiált fel sürgetően: Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok. Ady is jól látta a többi igaz hazafival, hogy a magyarnak, oláhnak, szlávnak »egy bánata van«, akiknek gyalázata, keserve »már ezer év óta rokon«, s következő kérdésében türelmetlenül kiált fel: »Miért nem találkozunk süvöltve — Az eszme barikádokon?« S Ady megmondja azt is, mit kell tenni: »Holnap már minden a miénk lesz, Hogyha akarunk, hogyha merünk«. A magyar proletariátus akart is, mert is, és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példája nyomán — ha átmenetileg rövid időre is — lerázta magáról kizsákmányolóit. Nem rajta múlt, hogy a Tanácsköztársaság -elbukott. A nemzetközi imperializmus minden erejével a magyar munkásosztály vívmányainak megsemmisítésére törve, ideiglenesen a fehérterror vörös véráradatába fojtotta a fiatal Tanácsköztársaságot. Ha a nemzetközi munkásosztály oly szervezett, egységes és erős lett volna akkor, mint most, nem következett volna be a -bukás. A magyar proletariátus már akkor szép példáját adta hazafiságának és nemzetköziségének: saját testével és vérével védelmezte a hont az idegen betolakodók ellen, ugyanakkor a magukat hazafiaknak valló urak elárulták az országot uralmuk visszaszerzése érdekében. A magyar proletariátus ezzel bizonyos mértékig lassította a fiatal Szovjetunióra zúduló intervenció támadását, s ezzel segítette az orosz proletárok harcát. A szovjet nép pedig a proletár internacionalizmus szellemében szabadította fel hazánkat és segíti a szocializmus építésének útján. Az igazi hazafiságban, a nemzetközi -proletárszolidaritásban rejlő hatalmas erőt jól látja a burzsoázia. Ezért mindent elkövet, hogy megbontsa a világ proletariátusának egységét. Különösen szembetűnő ez a második világháború után, amikor az amerikai imperializmus arra törekszik, hogy magának szerezze meg a világuralmat. Minden eszközzel a hazafiságra, a népek függetlenségére tám-ad. Az amerikai imperialistát ugyanakkor, amikor saját országukat a világ legfejlettebb, legtökéletesebb országának tartják, megvetik és lenézik a többi -népeket és azt magyarázzák m,ásóknak, hogy a hazafiság, a nemzeti függetlenség elavult dolog. Tehát az államok adják fel függetlenségüket és egyesüljenek egymással — természetesen az amerikaiak uralma és vezetése alatt. Az amerikai imperializmus, látva, hogy a népi demok-atikus országokban mily hatalmas erőt jelent a dolgd- zók harcos összefogása, mily hatalmas eredmények elérésére képes az ^gaz házasságtól áthatott nép ereje, a nacioná-1 izmus mérgének el-hinté- sével próbálkozik. Arra számít, hogy ez országok elmaradottabb dolgozóiban élnek még a nacionalizmus, sovinizmus maradványai, s a szomszéd népek eredményeinek, a Szovjetunió felszabadító és segítő szerepe lebecsülésének szellemét igyekszik beléjük plántáim. rT AGADHATATLAN, hogy ná- lünk is jelentkeztek hasonló tünetek annak a jobboldali elhajlásnak légkörében, melyet időben és erélyesen leplezett le pártunk Közper ii Vezetőségének márciusi ülése.’ Hogyan keletkezett ez a légkör? Milyen tüneteket szült, melyek magu- k^n viselték a nacionalizmus bélyegét? A jobbcdali elhajlók tudatosan teremtették -meg ezt a légkört. Lekicsinyelték a Szovjetunió és a baráti népi demokráciák segítségének jelentőségét, ennek nyomán olyan nézetek kezdtek lábrakapni, hogy a magyar dolgozó népnek nincs is ilyen segítségre szüksége, hogy a magyar népnek értékesebb tulajdonságai vannak, mint a népi demokráciák népeinek. Alátámasztaná vélték ezt azokkal a sikerekkel, melyeket a tudomány, művészet, sport, st-b. terén elértünk. De arról már nem beszéltek, hogy mindez minek és kinek köszönhető! Hogy a Szovjetunió felszabadító harca, állandó hathatós segítsége, a népi demokráciákkal való gyümölcsöző együttműködés nélkül soha nem juthattunk volna ki elesettségünkböl! A környező népek lekicsinylése egyet jelent a magunk dicsőítésével, azzal, hogy magasa-bbrendűnek tartjuk magunkat másoknál. Ez pedig már maga a nacionalizmus, sovinizmus. Hogy hova vezetett volna ez az út. nem kétséges. Végső fokon az imperializmus karmaiba juttatott volna bennünket. Ezért mondja ki pártunk Központi Vezetőségének márciusi határozata, hogy a nacionalizmus és a sovinizmus a jobboldali elhajlás egyik legveszedelmesebb megnyilatkozása. Ezért tartja pártunk elengedhetetlenül szükségesnek, hogy kíméletlenül harcoljunk a nacionalizmus és a sovinizmus minden megnyilvánulása ellen. Tíz éve annak, hogy virágzásnak indulhatott Magyarországon is az igazi hazaszeretet, melynek lángja a dolgozókban ég. Ez a láng gyújtja őket lelkesedésre, hogy hatalmas alkotásokat hozzanak létre. Ez tette képessé népünket, hogy pártunk vezetésével, a Szovjetunió és a testvéri népi demokráciák segítségével lerakhassa a szocializmus alapjait hazánkban. Hazánk gazdasági és politikai harcainak és sikereinek eredményeképpen megszilárdult államunk. Az a tény, hogy a dolgozóké lett az, ország és az állam a dolgozók érdekeit szolgálja, megváltoztatta a viszonyt a dolgozó tömegek és a haza között. Ha Petőfi, Vörösmarty, József Attila ma élnének, nem kellene azon keseregniük, hogy »a dolgozóknak nincs hazája«. A régi rendszerben s a kapitalizmusban ma is hazátlan bitangnak nevezik a dolgozókat. Ezek a »hazátlan bitangok« a Szovjetunió által felszabadított országokban ma a legjobb hazafiak. Ez teszi szilárddá a nemzeti összefogást, a munkás- paraszt szövetséget. Ahogy Rákosi elvtárs mondotta: »A felszabadult dolgozó nép hazafisága úi erő forrása, melyből bőven menthetünk, s mely mint a motor, visz bennünket előre, a jobb jövő felé!« Magyarországon a múltban a revizionista propaganda azt hirdette, hogy a magyar nép minden bajának a trianoni határok az ok,ai. hogy vissza kell szerezni a régi határokat és akkor minden jó lesz. A hivatalos propaganda azt hirdette, azt tanították az iskolákban, hogy »Cson- ka-Magyarország nem ország — egész Magyarország mennyország!« De azt elfelejtették, hogy a Trianon előtti Magyarország a dolgozó nép számára minden volt, csak nem mennyország! Mennyország volt az ezerholdasoknak, de viszont ezeknek a trianoni Magyarország is mennyország .volt. Beszélnünk kell erről is, mert ez is a nacionalizmus fogalmába tartozik, mert vannak még — ha nem is sokan — akikben még él ennek a revizionista soviniszta propagandának a hatása. Meg kell mondanunk ezeknek, hogy bár a haza nem választható el attól a területtől, amelyen a nemzet él, azonban a magyar haza nem egyszerűen a Duna—Tisza—Dráva—Száva és a ►►hármashalom«, hanem a magyar nép dolgos, teremtő közössége ezen a területen. Vörösmartyval mondjuk mi is: Szép vagy ó hon, bérc, völgy árja változnak gazdag öledben, Téridet országos négy folyam szeli, Ám természettől mindez lelketlen ajándék; Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet. S a felszabadult dolgozók pártunk A PÁRTÉLET HÍREI Javulóban van az atfalai tsz pártszervezetének munkája Az elmúlt év,bein az aittailai Ma- gyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet pártszervezete gyengén dolgozott. A mindössze hat tagból álló szervezet .rendszertelenül tartotta meg a taggyűléseiket is. A kommunisták tétlensége, hanyagsága természetesen: rányomta 'bélyegét az egész szövetkezet életére, munkájára. Ez év januárjában a taggyűlésen három olyan tagot zártak ki a pártból, akik évek óta nem fizettek tagdíjat és akadályozták a. szervezeti élet kibontakozását. Igaz, hogy ezzel számszerűleg gyengült az alaptanítása nyomán tudják: a hazát j szervezet, de egységéiben megszilár- szeretni annyit jelent, mint minden J dúlt, s a kommunisták megfogadták, hogy megerősítik szervezetüket, a tsz-.t pedig gazdaggá, jövedelmezővé teszik. ' ígéretüket tett követte, s ezzel leerővel a nép boldogulására töreked ni. Nem attól függ a nemzet sorsa, hogy mekkora területen él, hanem attól, hogy a dolgozó nép ezen a területen milyen gazdasági és politikai rendet teremtett magának. Az igazi hazaszeretet ennélfogva önmagunk teremtő munkájára, a baráti népek segítségére épít. Éppen ezért nem lehet felsőbbrendűséget hirdető, gyűlölködést szító, rablóháborúkat előidéző sovinizmus —mint amilyen volt a Horthy-fasizmus »ha- zafisága«, s amilyen az amerikai imperializmus kozmopditizmusa —, hanem a népek, nemzetközi (barátságának kiépítése, ennek a barátságnak az ápolása, az imperialista háborús gyújtogatok megfékezése. Mindez pedig saját népünknek is legközvetlenebb érdeke. Ennek a hazafiságnak, ennek a hazaszeretetnek letéteményese_ a munkásosztály. Az a munkásosztály, amelyre mint a magyar nemzet nagy reménységére, jobb jövőjének biztos zálogára tekintett az úri bitangok gyűlölője, Ady Endre: Frissek a vérben, nagyok a hitben, Csák Máté földjén ti vagytok az isten: Előre magyar proletárok. A Somogy geszti Uj Barázda Tér- Ami csak szépség, s ami reménység, melőszövetkezettóm 14 résztvevővel rakták a tsz fejlődéséinek alapjait.. Mindenekelőtt kicserélték lovaikat és szarvasmarháikat. Egyre nagyobb, gondot fordítanak az áMatállomány ápolására, a borjúmé velősre, s ezzel a feladattal is párttagot, Bamtha József elvtársat bízták meg. Munkája erediménveként1 a 3,6 literes fejési átlag pár hónap alatt 9,4 literre emelkedett. A közelmúltban, két rendkívüli taggal erősítették soraikat. Vajda Ferenc tsz-elnök és Csillag József elvtársak a kommunisták lelkes munkáját, eredményét látva, kérték felvételüket a pártba,. Dolgozzanak' továbbra 'is ilyen telkesen a tsz kommunistái, eredményeikkel vívják ki a tsz-itagok és; az egyéni dolgozó parasztok elismerését is. Jobban hangolják össze rendezvényeiket Csorna községben az elmúlt napokban rendes havi taggyűlésre hívták össze a falu kommunistáit. A párttitkár elvtárs szóhoz sem tudott jutni a meglepetéstől, amikor a 17 párttag helyett mindössze ötöt talált a gyűlésteremben. Csakhamar fény derült a hiányzás okára. A legeltetési bizottság ugyanis éppen a taggyűléssel egyidőben hívta össze a gazdagyűlést, hogy megválasszák a községi pásztort. Amint a későbbiek folyamán megtudtuk, a párttitkár elvtársat nem értesítették erről a rendezvényről, de annál jobban tudott róla Végit József tanácselnök és Vincze József tanácstitkár, akik mindketten tagjai a községi pártszervezetnek. Vajon ők helyesnek találták ezt a párhuzamos megoldást? Minden bizonnyal, hisz Vincze elvtárs a járási pártbizottság kintlévő instruktorának bírálata után sértődötten mondta: t>A kommunistáknak semmi keresnivalójuk a gazdagyűlésen ők nyugodtan elmehettek volna a párttaggyűlésre«. Talán mondanunk sem kell, hogy milyen különösen hangzik egy kommunista tanácstitkár szájából az ilyen oktalan kijelentés, amely nemcsak a pártszervezet tekintélyét, de a párttagok egységét is veszélyezteti. Jó lenne, ha Vincze elvtárs gondolkodna ezen! A falu vezetői pedig a jövőben beszéljék meg az egyes rendezvények időpontját, hogy azok ne keresztezzék egymást és főleg ne hátráltassák a pártszervezet munkáját. • A kaposvári járás legjobb propagandistája Mind ti vagytok a Tisza körül... Csak a nemzetközi munkásosztály képes arra, hogy elvesse a pusztító nacionalizmust és megteremtse az igaz hazafiságot, mert tudja, hogy a nemzeti elnyomás nemcsak az elnyomott népeket .köti gúzsba, hanem gúzsbaköti magát az uralkodó nemzetet is. Ezért, mondta Marx és Engels, hegy »nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom«. A Szovjetunió népei, a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetésével azért szilárdak és legyőzhe- tetlenek. mert hazaszeretetük a nemzetköziségen alapszik. A Szovjetunió azért tudta megsemmisíteni a sovinizmussal átitatott hitleri hordákat, mert a szovjet munkás, a szovjet paraszt, a szovjet értelmiségi önfel- áidozóan támogatta a frontot á Nagy Honvédő Háborúban, s így a szovjet katonák hősiesebben és eredményesebben harcoltak, mint a betolakodott ellenség. Sztálin elvtárs így jellemezte a szovjet hazafiságot a második világháború befejező szakaszában : »A szovjet hazafiságnak az az ereje, hogy nem faji vagy nacionalista előítéletekre, hanem a népnek a szovje.tha.za iránti lelkes odaadására és hűségére, országunk valamennyi nemzetiségű dolgozóinak testvéri szövetségére támaszkodik«. A szovjet népek nemzetköziségen alapuló hazaszei’etete kiállotta a próbát. A faji gyűlöleten alapuló sovinizmus kudarcba fulladt. A Szovjetunió példáját követi a. mi pártunk, amikor hazafiságra és nemzetköziségre neveli a magyar dolgozó népet. — Ha visszanyúlunk történelmünkbe Hunyadi, Rákóczi, Kossuth, Petőfi hagyományaihoz, azt látjuk — mondotta Rákosi elvtárs —. hogy »e hagyományok azt hirdetik, hogy a haza akkor volt erős, megbecsült és független, amikor sorsát a nemzetközi haladással kötötte össze«. Ez arra kötelez minden magyar kommunistát, hogy erőit nem kímélve küzdjön a dolgozó nép felemelkedéséért.’ A jó kommunista egyben a legjobb hazafi, akinek példamutatását lelkesen követi az egész magyar nép. í? ÁKOSI ELVTÁRS szavaival:-*-*• »Minél jobban teljesítjük dolgozó népünk javára hazafias kötelességünket, annál jobban szolgáljuk az emberi haladás nagy ügyét és egyben annál hívebb katonái vagyunk a proletár nemzetköziségnek, a béke legyőzhetetlen táborának. A. hazafiság és nemzetköziség így fonódik össze nálunk elválaszthatatlan, egységben, s így lesz új erők forrása, új győzelmek serkentője!« Rostás Károly indult be a politikai oktatás. A tagok rendszeres megjelenésének és nagyrészt Horváth Dezső elvtárs tanácselnök lelkes (propagandist a) munkájának köszönhető, hogy az eredmények láttáin egyre többen jelentkeztek a foglalkozásokra. Horváth elvtárs mindig lelkiismeretesen felkészült az előadásokra, részit vett a propagandista szemináriumokon és élvezetes, tartalmas előadásaival lebizonyságot fejlődéséről, felkészültségéről. A .politikai iskola hallgatóitól az oktatási év alatt 8 tagjelöltet és 1 retndikívü'li trgat vettek fel a párttagok soraiba, ezen kívül egy családdal erősödött a termelőszövetkezet is. Az oktatási év jó eredménnyel zárult. A hallgatók megköszönték Horváth alvtárs fáradságot nem ismerő, odaadó munkáját és azzal viszonozták, hogy valamennyien jelentkeztek a jövő évi oktatásban való részvéteikötötte az érdeklődők figyelmét. És re. Horváth elvtárs, a járás legjobbmost, az oktatása év ünnepélyes befejezőjén már 24 hallgató tett tanu; propagandistája díszoklevelet és Sztálin-szobrot kapott jó munkájáért. A zselickislabi párttagok példát mutatnak az állam iránti kötelezettség teljesítésében A zselickislaki pártszervezet március havi taggyűlése megvitatta: hogyan érvényesül a kommunisták példamutatása az állam iránti kötelezettségek teljesítésében. A szervezet kommunistái hozzászólásaikban nagy lelkesedéssel tettek ígéretet, hogy május 1-re 100 százalékig teljesítik beadási kötelezettségüket. Egy hónappal később, az április 26-i taggyűlésen már büszkén számolhattak be eredményeikről: a község nyolc kommunistája 100 százalékig teljesítette félévi tej-, valamint egész évi tojás-, baromfi-, vágómarha- és sertésbeadási kötelezettségét. És példamutatásuk nyomán az egész község eredménye is közel áll a 100 százalékhoz. Ezért a kommunistákhoz méltó példamutatásért dicséret illeti Simon György elvtársat, a párttitkárt, Szendrei Antal, Fetcer József, Fetcer Ferenc (kőm.), Forró József, Fetcer Ferenc, Fetcer Imre és Bencze Mihály elvtársakat, akik állampolgári kötelezettségük teljesítésével tettek hitet pártunk politikája mellett. Másodszor lett él üzem a Textilművek Ä május elsejei készülődés izgalmát egy újabb esemény szakította meg a Textilművekben: másodszor nyerték el a megtisztelő élüzem címet. A dolgozók szerte az üzemben örömmel tárgyalják az újabb, örömteli eseményt. Csepei Erzsébet tizenkétszeres sztahanovista fonónő mondta: »Büszkék vagyunk arra, hogy ismét élüzem lettünk. Ez azonban nemcsak kitüntetést, de kötelezettséget is jelent számunkra. Elhatároztuk, hogy tovább harcolunk » fegyelmezetlenségek és az igazolatlan mulasztások ellen. Hálásak vagyunk a műszaki dolgozóknak, hog7 biztosították a feltételeket a zavartalan munkánkhoz. Annak is örülünk, hogy naponta látjuk, kik a jó termelők az üzemben, akiknek a példáját a gyengébbek követhetik«. Sós Annának, a gyűrűsfonó fonónőjének hasonló a véleménye a nagy eseményről: »Jóleső érzés tudnom, hogy az élüzem cím elnyeréséhez az én munkám is hozzájárult. Május elseje tiszteletére vállaltam, hogy önköltségcsökkentési tervemet túlteljesítem, s 79 forintot takarítok meg. A hónap folyamán megtaSarí- tásom értéke 351 forint volt. így harcolok továbbra is az élüzem cím megtartásáért«. Bartos Gyulától, a lánccsévélő műhely főnökétől is örömteli szavakat hallunk, amelyekbe • belevegyül a további feladatokért való felelősség- érzet hangja is: »A jövőben még szebb, még jobb eredményekért d tagozunk«. Ez az örömhír csak fokozta a dolgozók’ munkakedvét és pénteken az üzem tervét 104,9 százalékra teljesítette. A Textilművek dolgozóinak az első negyedévben végzett jó munkája ígéret arra, hogy június után is ott csillog majd az üzem homlokzatán az élüzem jelvény.