Somogyi Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-01 / 102. szám

írók, művészek! Űj, nagyszerű alkotásokkal lelkesítsétek népünket! HORVÁTH JÁNOS VERSEI MÁJUS ELSEJÉN Napsugár szökött a iákra, Fűre, földre és virágra. Kis bokornak szellő súgja , — Megöleli, megcsókolja — Gyöngyvirágos örömét. Száll az ének, jár az utca, Jön a város hosszú sorba, Zászlót bont a drága május És a proletáriátus Vig örömmel ünnepel. Megyek én is, visz a kedvem, Sohse mentem szívesebben. Tiszta szívvel, kacagással, Száz szál piros tulipánnal Köszöntelek proletár! PROLETÁR MÁJUS Hát itt van a május, liitt van megint, Száz örömével kedveskedik. Gazdag világiunk termő kertjében Szakértelemmel kertészkedik. Itt van a május, újul a lelkünk. Proletár-hittel csendíti! a szóm. Hosszú telünknek tűnő egére Arany-hitünket kovácsolom Keskenyül lassan, s elfogy a kertünk Gyonrvos vetése. — Széjül a föld! — Kertész a május, proletár-május Érleli, bontja, nyitja jövőnk. KÉT ÜNNEP Omlós pogácsát gyúrt az álmom, Krumplis kényért majszolt öcsém. Pirostojásos reggelt vártam, Emlékszem, hús vét reggelén. Sok éve annak... most a reggel Pirosban égőn villan fel Ünnepre készült hab-kalácsok Illata száll, míg megszegem. Omlós pogácsát gyúrt az álmom. Sok évig gyúrtam — nagy gyúrás. Alom maradt. Ma felköszön tick Te szent, te nagy valósulás. MÁJUS ELSEJÉK »A francia kormány betiltotta a hagyományos május elsejei felvonulást!« Dübörgő nyomdagépek öntötték ólomba a mondatot, leadóállomások sugá­rozták szerte a hírt, mely megdöbbentette a dolgozók millióit. Méltó a felháborodás. A francia kormány intézkedése támadás az alkotmányos szabadságjogok, a munkásosztály szabadságjoga ellen. Arra szolgál, hogy meggátolja a dolgozók követeléseit és nemcsak a francia munkásságot érinti, hanem támadás a munkásmozgalom összessége ellen is. Valamikor, évekkel, évtizedekkel ezelőtt Magyar- országon is. Somogybán is rendőrkordonba ütköztek a felvonulók, kardlap zavarta szét az ünneplőket és hideg börtöncellák zárták el a dolgozók elől a verő­fényes május elsejei napot. Régi emlékek, de az idős dolgozók lelkében még elevenen élnek. Most, amikor a 11. szabad május el­sejét ünnepeljük, idézzük fel a múltat is. Azt az időt, amikor a vörös szalag a kabáthajtókák alatt lapult és a dolgozók csak az erdők sűrűjében bont­hatták ki a vörös lobogót... * * * Zúgnak a nyomdagépek a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat üzemében. Május elsejei falragaszok, meghívók készülnek. Minden sor arról tanúskodik, hogy szép, változatos, élményben dús május elsejére virrad megyénk népe. A szedőhelyiségben Kordován József dolgozik munkatársaival, akik közül többen emlékeznek a régi május elsejékre. Akkoriban a Horthy-rendőrség meg­tiltotta az ünneplést, egész nap őrszemek cirkáltak az utcán és a legkisebb csoportosulást is szét zavar­ták. A nyomdászok azonban ünnepelni akartak! Nem törődtek a rendőrséggel, a kilátásba helyezett megtorló intézkedésekkel. Május elseje az ő ünne­pük volt. Apró , csoportokban szállingóztak a cseri erdő felé, amely jóval nagyobb volt, mint jelenleg. Nem egyedül mentek, magukkal vitték családtagjaikat is. Amikor szép számmal összegyűltek, az egyik kabát alól apró csomag került elő és hamarosan vörös lo­bogót lengetett a szellő. Az egyik nyomdász halkan beszélni kezdett. Május elsejéről beszélt és arról, hogy eljön majd az idő. amikor a magyar dolgozók is szabadon ünnepelhetik május elsejét. A bokrok közül zörej hallatszott, a nap fénye csendőrszuronyokon és rendőrkardokon csillant meg. Amire azonban az ünnep'rontók a helyszínre értek, már csak üres tisztást találtak. A dolgozók eltűntek, mintha föld nyelte volna el őket. Nem tértek azon­ban haza, hanem az erdő más pontján gyülekeztek és folytatták az ünneplést, amíg a rendőrök ismét oda nem értek. A -bújócska« szinte egész nap tartott. • • • Most, amikor mindenki lelkesen ünnepli a mun­ka ünnepét, Diósi Jánosnak az a május elseje jut eszébe, amikor először ünnepelt. 1903-ban történt Pécsett. Fiatal tanonc volt a Hercegh-Testvérek Vas- és Fémárugyárában. Amikor az ünnep reggelén a város utcáin feltűnt a dolgozók kígyózó sora, amikor meglátta a merészen szárnyaló vörös lobogót, társai­val együtt otthagyta munkahelyét és csatlakozott a felvonulókhoz. — Boldogan, önfeledten ünnepeltünk — mondja Diósi elvtárs, — de »merészségünk« állásunkba ke­rült. Másnap reggel átadták munkakönyvünket és mint »létszámfelettit« mindenkit elbocsátottak a gyárból, aki résztvett a tüntetésbe. * * * Müller Emil, a Rendelt-Szabóság igazgatója, ka­posvári emlékekről beszél. Elmondja, hogy milyen sokszor kellett a rendőrség elöl bujkálni, vagy békés kirándulónak mutatkozni, hogy megtévesszék az ün­neplőkre leselkedő karhatalmat. A legszebb élménynek azonban az 1919-es sza­bad május elsejét őrizte meg. Akkor vörös katona volt, mint ahogy a vörös hadsereg megalakulásának első napjától az utolsó percig fegyveresen harcolt a Tanácsköztársaságért. Elmondja, hogy milyen mámo­rosán, önfeledten ünnepeltek a dolgozók. Aid látta az örömtől sugárzó arcokat, a szabadon lengő vörös lobogókat, az soha nem tudja elfelejteni azt a má­jus elsejét. Müller elvtárs megjárta a Horthy-pribékek bör­tönét, majdnem életét áldozta az eszméért, de erről az időről keveset .beszél. A jelenről szól, a 11. sza­bad május 1 előkészületeiről és arról, hogy milyen felháborodva vette tudomásul a francia kormány in­tézkedését. — Franciaországban ugyanazok az állapotok ural­kodnak, mint nálunk a felszabadulás előtt, — mondja elsötétült arccal. — Éppen úgy bele akarják fojtani a szót a francia munkásokba, mint egykor a magyar dolgozókba. Ez nem sikerült hazánkban, nem sikerül Franciaországban sem. Ezen a napon a világ vala­mennyi munkása ünnepel. Rendőrterror, kormány- rendelet és ezernyi megtorló intézkedés se tudja meggátolni a dolgozók millióinak zászlóbontását. » * * A mai színpompás somogyi felvonulások, a vö­rös lobogó alatt haladó dolgozók százezrei, a piros- nyakkendős úttörők boldog mosolya, a kultúrcsopor- tok és népi együttesek népitánca, a Balaton partján, a Dráva mentén és a megye minden részén fellobogó tábortüzek a szabad, boldog élet milliónyi örömét tükrözik. Flóris József: TAVASZI SZÉLBEN ... Tudós mereng s a háztetők fölé kinyúlik sokszáz lbékés ágyúeső: az eget célozza vele a gyár, új óriás, új termelőerő. A parkokban már gyerekhad zsi­bong, rúgják a bőrt, csengő kacagással, s künn a mezőkön dolgozók felett gólya köröz, lassú szárnycsapással. S a megszűnt, átkos köpködők kö­vén gyors, fürge lábak százezre dobog, (s nem támasztják festettarcú lá­nyok esthajnalkor a sarki oszlopot.) Bányász gyermeke könyv fölé hajol keletről pirkadt köréje a fény. Es a jövő mérnöke is tervez, csodás melegség ragyog a szemén, s mint a rakéta, mint zúgó üstökös, léglökéses gép süvít a szélben, s a határokon a nép hős fia megmarkolja fegyverét keményen. Molnár József: MÁJUS Ezüst borzong a szélbe ringó. Nyújtódzó, gyenge zöld vetésen. Pajkos, tekergő, lenge szellő Vitorlát úsztat ferm az égen... Május, Te szépség, dús ígéret! Ünneplő díszes parki bokrok Kicsalnak néha alkonyatba’: Díszük a szöszke, barna párok ölelkező kedvét takarja... Május, Te szépség, dús ígéret! Víg pántlikáknak színe villan Fehérre háncsolt nyurga fákon. — Egyet se fogtak el — mondja mosolyogva Kordován elvtárs. — Szinte minden félórában fölcsil­lantak a szuronyok a lombok mögött és kisértett a börtön szelleme, a dolgozók mégis megünnepelték május elsejét. * * * Diósi János, a Kaposvári Vas- és Fémipari Kom­binátnál dolgozik. Megette már kenyere javát, közel­jár a hetvenhez. Úgy érzi azonban, hogy nem töltöt­te hiába az életét, a hét évtized alatt megtette köte­lességét. Valóban. A munkásmozgalomnak csaknem ötven év óta harcosa. És ünnepel az egész világ munkássága. A május elsejei nagy felvonuláson ott haladnak a francia munkások is és semmiféle terror nem állíthatja meg diadalmas menetüket. Nem állíthatja meg senki, mint ahogyan nem gátolhatja meg a legerősebb reak­ció sem a proletárösszefogás terjedését, eszmei győ­zelmét! A felvonulásokat. szétzavarhatják, a vörös lobogókat rendőrgolyók tépdeshetik, de a szívekből nem törölhetik ki az ünneplést, az agyból nem űz­hetik el a gondolatot és május elsején együtt ünne­pel az egész világ munkássága. DEZSŐ JANOS. S büszkén álló nia_tomyozottan: A tágas, tiszta, téglaházon... Május, Te szépség, dús Ígéret! Május, Te szépség, dús ígéret, Szépséged őrét, nézd e népet: Munkások jönnek hosszú sorokba’ Végtelen bolyba’, nagy csoportba’ Mind, mind, ki dolgozó, ki alkot... szabad májusom Május elseje... Ez a nap fel­idéz bennem egy másik májust. A 10 év előttit, amelyet egy kis nyugatnémet faluban, Vernában éltem át. \/f ELEG tavaszi este volt, ami­kor elindultunk a messze nyugaton fekvő allendorfi lágerból, hogy — amint az SS parancsnok mondta — »biztonságosabb« helyre menjünk. Az országutakon fejvesz­tetten menekültek a fasiszták: Ez az aacheni áttörést követő időben volt, amikor a szovjet csapatok ha­talmas sikerei és gyors előretörése nyomán az amerikai hadsereg is megindult. Két napi menetelés után. kihasználva az SS-ek körében uralkodó pánikot, kisebb csoportok­ban lemaradoztunk a menettől, árkokba, bokrokba bújtunk, majd mellékutakra tértünk. " így jutottunk ‘el április 13-án, két napi bolyongás után Vernába, ebbe az eldugott kis faluba. Itt már nemcsak mi bújkáltunk, Már napok óta itt rejtőzött 6 fran­cia hadifogoly is, akik mint sze­relők egy gyárban dolgoztak és on­nan szöktek meg hetekkel előbb. Egyik közülük — Pierrenek hívták — azonnal szállást szerzett nekünk egy istállóban. A többiek meg sor- bap hozták utolsó kis tartalékjukat, főtt krumplit, fésűt, cukrot, ciga­rettát. A legidősebb takaróját hoz­ta, majd ránézett fapapucsba búj­tatott meztelen lábamra és egy kis csomagot adott át. Egy pár hatal­mas férfizokni volt benne, orrán jó­kora lyukkal. A lábára néztem. Nem volt rajta harisnya. Ez az em­ber Jaques Maison volt, lyoni mun­kás, kommunista. Ö tartotta a kis csoportban a lelket: ».. .ne féljetek, nem kell .sokáig bujkálnunk« — mondotta találkozásunk első nap­ján. Másnap hallottuk, hogy a szov­jet hadifoglyok is a faluban keres­tek menedéket. Egyik este kopogtak ajtónkon. Magas, jólmegtermett férfi állt ott ismeretlen egyenruhában. Tört né­metséggel beszélt, maid oroszul szólt: van-e köztünk orosz? Alex volt, szovjet őrnagy. Családi nevére már nem emlékszem, akkor igen ismeretlen, hosszú, furcsa névnek Első tűnt. Azt mondta, hallott rólunk, azért jött, hogy megismerjen ben­nünket és segítségünkre legyen, ha erre szükségünk van. Akkor talál­koztunk először szovjet emberrel. Körülfogtuk őt. Ica, a kis újvidéki lány tolmácsolt. Alig győzte felten­ni neki a kérdéseket. Igaz-e az, hogy ott náluk nem lehet senkinek vagyona? stb... Mosolyogva vála­szolt. Nem, nem igaz, hogy náluk nem lehet senkinek vagyona, sőt ott mindenki gazdag, mindenkinek vagyona van. Nagyot néztünk. Igen — mondta — nekem is há­zaim, hatalmas földbirtokom van. Hitetlenül mosolyogtunk. De ő tovább folytatta: — Akkora földem van, hogy két hét alatt sem tudom beutazni.. ■ Enyém az egész Szovjetunió! Az enyém és a többi honfitársamé. Szavait csak röviden tolmácsolták, de a hangjában olyan lelkesedés volt, amely minket is magávalraga- dott. Csodálkozva lestük szavait, egészen új, ismeretlen világról be­szélt. Egészen új, ismeretlen ember­rel ismertetett meg, a szovjet em­berrel. Sokáig beszélt, vigasztalt, bátorított bennünket. Két nap múlva odaért az ameri­kai hadsereg — felszabadultunk. Ekkor már olaszok, lengyelek, cse­hek is menedélcet találtak az eldu­gott faluban. Verna egészen nemzet­közivé vált. A franciák rádióké­szüléket szereztek és minden este végigzörgették házainkat, bekiabálva a front legújabb eseményeit, a szov­jet csapatok hősi tetteit. S ml bíz­tunk, reméltünk. * * * JGY ÉRKEZETT EL 1945 ■*- május elseje, a legszebb, a legfelejthetetlenebb május 1. Ezt a május elsejét nem rendezte senki, ez a május elseje a népek közötti barátság, a szabadság, a béke, a nemzetköziség szellemétől vált olyan ünneppé, amely örökké emlékezetes marad számomra. Ez az ünnep a világ minden tájáról összeverődött emberek spontán, őszinte barátságá­ból, szabadságszeretetéből fakadt. Verőfényes tavaszi reggel volt. Korán felkeltünk, »csinosítottuk« magunkat. Vizes kefével fésültük le 1—2 cm-es hajunkat. Levetettük rongyainkat, felvettük az új ruhá­kat, amit pár nappal előbb varr­tunk dunyahuzatokból és lepedők­ből. Akinek volt cipője, azt is fel­húzta és virágot is szedtünk. Már reggel 8 órakor lent vol­tunk az utcán. De nemcsak mi vol­tunk ilyen frissek. A franciák már velünk szemben sétáltak. Mind a haton frissen mosva-vasalva a kék szerelőruha, fejükön sötétkék sap­ka, a sapkákon gombostűvel odatű­zött piros virág. Örömmel üdvözöl­tek minket és mostmár együtt men­tünk. A szovjet szállás előtt nagy sürgés-forgás volt. Mindenki fris­sen borotválkozva, ünnepélyesen ké­szülődik. Az ablakokban piros vi­rág, a ház elé támasztva két hatal­mas kép: Lenin és Sztálin képe. Nem tudom, honnan szerezhették, hogyan varázsolták elő itt ebben az eldugott > fészekben, mindentől és mindenkitől távol... De tény, hogy szereztek és élő virágokkal fonták körül. Odamsi.tünk [hozzájuk. Alex ki­hozott egy hatalmas vörös zászlót (egy tolipárna huzatából varrták előző éjszakán) és indultunk végig a falun. Alig mentünk 100 métert, amikor hangos énekszóval megje­lentek az olaszok, majd közvetlenül utánuk a két lengyel és két cseh­szlovák. Így alkottunk lassan egy menetet magyar deportáltak, szov­jet. francia, lengyel, olasz és cseh volt hadifoglyok. A szovjet katonák énekelni kezdtek. Ekkor a falu szélén megállt mel­lettünk két amerikai tank. Az első tank vezetője leugrott és megállí­tott bennünket. »Ti május elsejét ünnepelitek? — kérdezte. — Én messze Pennsylvániában vagyok bá­nyász, de én is mindig megünnepe­lem, engedjétek meg, hogy veletek menjünk... A menet élén valaki rázendített az Intemqeionáléra. Halkan, bátor­talanul énekelni kezdtünk. Többen akkor hallották először e forradalmi dalt. Hangunk mindjobban erősö­dött, már mindenki énekelt. Oroszul, franciául, magyarul, angolul, olaszul, lengyelül hangzott a proletárinduló mind hangosabban, mind erőtelje­sebben. A háború még tartott. Hátunkon még ott voltak az SS-ek korbácsai­nak nyomai, fejünk még kopasz volt, sokan mezítláb jöttek köztünk. A háború borzalmai, a fasiszták bar­bársága még eleven, élő valóság volt, de mi akkor ott a vernai or­szágúton kiegyenesítettük a sok megpróbáltatástól agyongyötört tes­tünket, fejünket magasra emeltük. Erősnek, nagyon erősnek éreztük magunkat. A nemzetközi összetartás ereje egyenesítette ki derekunkat, adott szilárd hitet és komoly el­szántságot a jövőre. És szállt az in- ternacionálé hangja mind hangos- sabban, mind szárnyalóbban, túl­harsogva a közeli front harcizaját. ÍZ Ö2fBEN MÁR a szomszéd fa- luba értünk. Itt a főtéren az egyik házból egy sovány, beesett­arcú férfi jött felém. Egy asztalt cipelt. A tér közepére érve letette, majd felállt az asztalra és beszélni kezdett. Német kommunista volt, azokban a napokban jött haza az egyik koncentrációs táborból. Elő­ször halkan, majd mind nagyobb tűzzel beszélt a fasizmus szörnyűsé­geiről, a közeli békéről, a szabad­ságról, május elsejéről. Majd a szov­jet őrnagy lépett fel mellé és utána sorban a többiek: minden nemzet képviseletében valaki. És ezek az emberek, akik azelőtt talán soha sem álltak nyilvánosság előtt, most rögtön megtalálták a szavakat, lán­goló hittel, szenvedélyesen beszél­tek. Nem értettük szavukat, mégis a nyelv, amelyen szóltak, mindany- nyiunk közös nyelve, az egyszerű nép békét, szabadságot követelő hangja volt. Rendező nem rendezhette volna megkapóbban, író nem írhatta vol­na magávalragadóbbnak azt a jele­netet, amikor a világ egyik távoli zugában, egy ütött-kopott asztalon egymás mellett állva tett fogadal­mat a 3 gyermekét elvesztett ma­gyar deportált anya, a szovjet őr­nagy, a francia kommunista szerelő, a fiatal lengyel parasztfiú, a ko­moly olasz, az amerikai bányász és a német kommunista: »Megfogad­juk, hogy soha többé nem engedjük feléledni a fasizmust! Éljen a sza­badság! Éljen május 1!« És amikor egymást átkarolva énekelni kezdtük az Internacionálét, sírtunk. Visszafelé már felbomlottak a so­rok. A különböző nemzetiségűek egymás mellett lépdelve boldogan, felszabadultan énekeltek. nriZ ÉV TELT EL AZÓTA. Es * ma, amikor örömmel ünne­peljük május elsejét, úgy érzem, nemcsak én emlékezem vissza erre a tíz év előtti májusra és nemcsak én ünnepelem nagy lelkesedéssel a 11. szabad május 1-et. Velem emlé­kezik és velem ünnepel ezen a na­pon a többi volt fogoly, volt depor­tált is. A hat francia fogoly mel­lett, akiknek ipiperialista kormá­nyuk nem engedi, hogy felvonulja­nak május 1-et ünnepelni, ma sok­millió francia kiált nemet a háború­nak. És az olasz, lengyel, német volt hadifoglyok most népeik milliói har­colnak a békéért, a szabadságért. Együtt dalolunk ismét mindany- nyian. És velünk énekelnek a többi népek. Velünk zengi az Internacio- nálét a pennsylvániai bányász is, aki akkor oly büszkén állt sorainkba. Ma biztosan szégyenkezik egy ki­csit, hogy hazájában olyan sokan megcsúfolták a szabadság eszméjét. Mind többen fognak náluk is éne­kelni, hogy hangjuk — elnyomva a háborús uszítok rikoltozását —mind magasabbra csapjon és egyesülve a világ népeinek kórusával, együtt hirdessék a szabadság és a proletár- nemzetköziség hatalmas, legyőzhe­tetlen eszméjét: »... A győzelem napjai jönnek, Rabságunknak vége már.. LANGER KAROLYNE.

Next

/
Oldalképek
Tartalom