Somogyi Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-17 / 64. szám
4 SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1955. március 17. Lelkes ünnepségeken emlékeztek meg megyeszerte 1848. március 15-ről LADON a 160 főnyi közönség zsúfolásig megtöltötte a mozihelyiséget. Az ünnepségen Hajdú Béla tanár mondott ünnepi beszédet. Beszédében méltatta a 48-as márciusi ifjúság történelmi szerepét a szabadságharcban és példamutatását a mai ifjúság számára. Az ünnepi beszéd után Villási László DISZ-fiatal elszavalta Petőfi: LENGYELTÓTIBAN délelőtt az általános iskolai tanulók, este 6 órai kezdettel pedig a község dolgozói emlékeztek meg a nevezetes évfordulóról. Az esti ünnepségen Rózsás László DISZ-tag Petőfi: Feltámadott a tenger című versét, Erdélyi József tanár a Nemzeti dalt, Makarész Mária DISZ- leány A XIX. század költőihez című verset szavalta. Nagy tetszést aratott Muzslai Erzsiké és Nagy Lajos óvodások, valamint Besenyei MERNYÉN délelőtt 11 órakor tartották meg az ünnepélyt a kultúrházban. Az ünnepi beszédet követő műsort az útMAGYA1 délelőtt 9 órakor volt ünnepélyes megemlékezés a 48-as szabadság- harcról a központi iskolában. Unnemárcius 15-én este a kultúrotthont is zsúfolásig megtöltötte a nagyszámú ünneplő közönség. Nagy érdeklődéssel hallgatták meg az 1848. március 15-ének jelentőségéről, valamint az 1848—49-es szabadságharc MAGYARATÁDON KADARKÜTON JUTÓN is méltó módon ünnepelték meg március 15-ét. Délelőtt az úttörők szavalóversenyét bonyolították le, este pedig az ünnepi megemlékezés Szülők szabadegyeteme indul Kaposváron A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat Somogy megyei szervezete a szülők részére minden csütörtökön pedagógiai előadást tart a Tanítóképző Intézet előadótermében (Bajcsy-Zs. u. 12.). Az előadók kiváló szakemberek, pedagógusok és orvosok lesznek. Az egyes előadások után a TTIT pedagógiai munkacsoportjának tagjai nevelési tanácsadást tartanak és pedagógiai játékfilmet mutatnak be. Az előadásokra a belépődíj 2 forint, egész előadássorozatra (8 előadás) szóló bérlet 10 forint. Bérlet váltható minden általános- és középiskolában. A hallgatók a szabadegyetem befejezésekor emléklapot kapnak. Az első előadás ma, 17-én este 6 órakor lesz »A gyeimnek lelkivilága-« címmel. Előadó: Duráczky József, a Siketnéma Intézet tanára. A következő előadásokról lapunkon keresztül értesítjük olvasóinkat. NAGY SIKER A „SZERELEM“ KAPOSVÁRI ELŐADÁSÁN Feltámadott a tenger című versét. A március 15-í ünnepségen nagy sikerrel mutatkozott be az újonnan alakult 45 tagú énekkar, amely Hámori Mátyás általános iskolai igazgató vezetésével Bartók- és Kodály- feldolgozásokat, valamint 48-as Kos- suth-nótákat adott elő. László második osztályos tanuló szavalata is. Az ünnepi beszédet Pödör György DISZ-tag mondta. A műsorban szerepelt a 25 tagú lengyeltóti férfikórus is. Színessé tette az ünnepélyt a DISZ-leányok, valamint az úttörők tánccsoportjának szereplése. Sokat tapsoltak az egybegyűltek Bagó Valéria első osztályos tanuló táncának, valamint az úttörő-énekkar számainak is. törők adták. Sok szavalattal és 48-as dalokkal elevenítették fel az 1848-as eseményeket. pi beszédet mondott Somlai László tanár. Az úttörők műsorában szavalatok, énekszámok szerepeltek. dicső napjairól szóló ünnepi előadást. Az előadás után a község színjátszó együttese nagy sikerrel adta elő Illyés Gyula »Fáklyalámg« című drámáját, mely a szabadság- harc végső napjaira derít fényt. ín a kultúrcsoport Csizmarek Mats »Borjú« című színművét adta. i nagy sikerrel. Március 15-én este fél 8 órai kezdettel a Városi Színház zsúfolt nézőtere előtt játszottak a Színművészeti Főiskola végzős növendékei. Tomboló siker közepette adták elő Barta Lajos: »Szerelem-« című négy- felvonásos tragikomédiáját. A darab az 1913—14-es években játszódik. Tárgya: egy nyugalmazott kataszteri mérnök három lányának szerelme s küzdelme egy gyatra férJ fi szerelmének elnyeréséért. A mű bővelkedik drámai fordulatokban, kacagtató és mégis fájón szomorú mozzanatokban. Az író bemutatja művében a cél és értelem nélküli kispolgári élet visszásságait. Básti Lajos rendező sikeresen oldotta meg feladatát, ezzel hozzájárult a hatalmas sikerhez, melyet a nagytehetségű fiatal művészgárda aratott Kaposvár hálás közönsége előtt. A »Szerelem« szereplői szívvel és lélekkel játszottak. Tehetségük mel- ' lett ez volt a másik alapfeltétel, hogy maradandó emlékű művészi élményben részesítették közönségüket. HÍREK Várható időjárás csütörtök estig: Félihőátvo- uulások, több helyen kisebb eső vagy futó havazás. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, később északnyugati seél'. Az éjszakai lehűlés kissé gyengül, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtököm 4— 7 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet 0— plusz 3 fok között. — KAPOSVÁR ANYAKÖNYVI HÍREI: SZÜLETÉS: Horváth Vince fia István, Böjtös János fia János, Mecseki Sándor fia Sándor, Kovács György fia Gyula, Bauman Vendel leánya Mária. HALÁLOZÁS: Radnaí, István 68 éves. Pápai József 8 éves. — TARTENI: SZONÁTA NÉGYESÉT adják elő ma, március 17-én este 6 órakor a TTIT megyei' szervezetének kfliufDjóbam dir. Kcppány Tibor (I. hegedű), Kellner Béla <11. hegedű), Szilárd Sándor (cselló,) Szilárd György (vMa). — GYOMIRTÁS vegyszerrel és repülőgéppel. A múlt év jól bevált tapasztalatai alapján ebben az évben a tavalyi területnek mintegy tízszeresén folytatnak vegyszeres gyomirtást. Ebbe a munkába fokozottabb mértékben bekapcsolják a repülőgépeket is, elsősorban a fő gabonatermő megyékben. A repülőgépeket az idén már nemcsak vegyszeres gyomirtásra használják fel, hanem fejtrágyázásra, továbbá peromoszpora, a cukorrépa kártevői és a burgonyabogár élleni küzdelemben is. — 140 745 FORINT TISZTA NYERESÉGGEL zárta a múlt évet a Csurgói Vegyesipari KTSZ. .33 779 forintot osztottak fel a tagok között. A felszabadulási versenyben új eiredi- menyek eléréséért harcolnak. Ellső negyedévi termelési tervüket már februárban teljesítették. — ZRÍNYIRŐL, az író, költő, politikus és hadvezérről nevezték el irodalmi körüket a Kaposvári Helyőrségi Tiszti Klub katonaírói. — ÖTTAGÚ GYÜMÖLCSFATISZTITÓ- és permetező-brigádot alakítottak a napokban Balatonszabadi községiben Petrus József agranámus és Reifer' János tsz-tag. A brigád még ezen a héten megkezdi munkáját. — A CSONTTÖRÉSEK KEZELÉSÉNEK EREDMÉNYEI címmel Lemhényi Dezső dr tart előadást a Kaposvári Kórház Tudományos Egyesületének mai ülésén. Az előadás pontosan 18 órákor kezdődik. — TÉLIKABÁTOT TALÁLTAK, igazolt tulajdonosa a kaposvári, városi és járási osztályon átveheti. — CSINOSÍTJÁK KÖZSÉGÜKET a lengyeltótiak. A Hazafias Nép- from/t4>izottság kezdeményezésére megjavítják az utakat, parkosítják a községet és játszóteret Ss létesítenek, melyhez mintegy 6000 forinttal! járul hozzá a községi tanács. — HATVANEZER HOLD szántásra kötöttek szerződést eddig megyénk gépállomásai, s ezzel 80 százalékra teljesítették szerződéskötési tervüket. — NÉPMŰVÉSZETI ÉRTEKEZLET lesz március 20«án, 21-én és' 22- én Kaposváron a népművelési osztály kezdeményezésére, a Zalái baranyai', tolnai és a somogyi népművészek számára. — 80 VAGON Merkur- és Lorch- fajta vetőburgonyát igényeltek eddig megyénk dolgozó parasztjai. A kaposvári járásban 21, a nagyatádiban 15, a barcsi járásban pedig 12 vagon kiváló minőségű vetőgumót ültetnek el az idén. »HÁROM KIÁLTÁS« Föflldes Mihály József Attilia-díjas író »Három kiáltás« című kötete most jelent meg a »Békebizottságok Kiskönyvtára-« sorozatban. Az írónak az volt a célja, hogy a ikötetben közzétett bárom elbeszéléssel! emlékeztessen foeminümfcef. EmlJéfceztesIsen arra, mi voElt, amit a mémeít mallitariz- mus jelentett; hazánknak és egész Európának, s amiinak a megismétlődését mindén erőinkkel meg akarjuk, meg & fogjuk akadáüjyozmi. A három kiáltás hárem elbeszélés': az 1942-els Lenigyeliorszáigibóll!, Gradbur kiirtásáról és egy magyar kisfiú pusztuláséiról a nácik s amerikai utódaik kezében. A fájdalom, a megtiport ember három kiáltása ez a három történet, de több is annál. Erőt ad, mert — akárcsak az életben — a fájdalom erővé változik, szilárd eliszámtságigá, hogy többé nem engedjük e borzalmak megismétlődését. TANULNAK, MŰVELŐDNEK A KAZSOKIAK Boda Péter Kazsok községben tanító, ő bonyolítja le a könyvtár forgalmát is. Az érkezőket, akik hónuk alatt könyvet szorongatva lépnek be a terembe, barátságosan fogadja, megkérdezi, hogy milyen volt a könyv és mit szeretnének legközelebb olvasni? 0 vezeti az úttörők kultúrmunká- ját is. Utoljára három egyfelvonásos darabot adtak elő a kultúrotthon- ban. A nemzetközi nőnapon pedig a sokgyermekes anyákat köszöntötték az úttörők. A dolgozó parasztok a könyvtár keretén belül indult szakkörben dolgoznak és tanulnak. Szívesen hallgatnak előadásokat az állattenyésztésről, növénytermesztésről. Erdek— AZ ISKOLATAKARÉKOSSÁGI MOZGALOM keretében szép eredményeket értek el a kapoepuliaá úttörők. Egy-egy tanulónak átlagosam 55,50 forintja van takarékbetétben. A pajtások elhatározták, hogy az iskolaév végéig 100 forintra növelik ezt az összegeit. lödnek a silózás eredményeiről is. Erről külön előadást is hallottak és az előadás után többen kötöttek szerződést silóépítésre. A gazdakör tagjai nagy eseményre készülődnek: áprilisban Szabó Pál író látogatását várják. Ünnepi műsorral akarják meglepni a vendéget és a falu lakosságát. Felvetődött már a szövetkezeti gazdálkodás gondolata is a gazdák között, de eddig még nem határozták el magukat, hogy (megpróbálkozzanak a közös gazdálkodással. De a könyvtárban hallott előadások és a lefolytatott beszélgetések nyomán estéről estére világosabbá válik előttük, hogy a sikeres gazdálkodás egyedüli biztos útja a szövetkezet. — UJ EBÉDLŐ, munkásszállás várja az idénymunkásokat a Kaposvári Állami Gazdaságban. A gazdaság vezetősége korszerűen berendezett szállást biztosít munkásainak, melyben mosdó, olvasóterem, rádió várja a pihenni, művelődni vágyó dolgozókat. AZ EDZÉS Ezzel a címmel tartotta meg dr. Bódosi Mihály sportorvos a kaposvári Sportakadémia első előadását. Az a 117 fő, aki az akadémiára jelentkezett, nagy érdeklődéssel hallgatta a kitűnő sportszakember ma- gasszínvonalú előadását. Az előadást követő beszélgetések azt bizonyították, hogy a somogyi sportemberek szívesen fogadták a meginduló- Sportakadémdát. Érdemes megemlíteni a K. Kinizsi labdarúgóinak példáját, akik az edzés után testületileg jöttek el az akadémia előadására. — Nagyon sokat tanultunk —- válaszolta kérdésünkre Bódis Károly, & Kinizsi labdarúgója. — Jól segíti az edző munkáját az akadémia előadássorozata — mondotta Háda József edző. Jó volna, ha a többi sportkör edzői, akik kivétel nélkül hallgatói az akadémiának — saját csapatukban megszerveznék játékosaik részvételét. A Tanítóképző idén végző fiataljai az ősszel már kilépnek az életbe. Az ő munkájukat is nagymértékben segítené, ha meghallgatnák & Sportakadémia előadássorozatát. A sportkörök minden bizonnyal szívesen vállalnák e fiatalok anyagi költségeit. Érdemes az említetteken elgondolkozni. Még nem késő. Az elmulasztott előadást még pótolni lehet. A hátralévő hét akadémiai előadás pedig felvértezi sportolóinkat, sportvezetőinket, a sport barátait. Olyan tudást szereznek mindnyájan, amelynek feltétlenül megyénk sportja látja hasznát. EZT LÁTTUK A VASÁRNAPI LABDARÚGÓFORDULÓN A megyei labdarúgóbajnokság első fordulója közönség- és sportsikert hozott, 6300 néző szemlélte meg az első bajnoki fordulót. Nem volt egyetlen kiállítás sem. Ez aura mutat, hogy a sportköri vezetők jó munkát végeztek a nevelés terén. Csak így tovább ezen az úton. , * • * Leleményességből a barcsiak vizsgáztak legjobban. A pályát borító hatalmas hótakarót kézierővel, játszva görgették le a pályáról. A pálya egyik szélén hógolyóval indultak, s mire keresztül értek a pályán, hatalmas hóhengert görgettek maguk előtt a játékosok és a szurkolók. így lett egy-két óra alatt tiszta a barcsi pálya és ezért volt csaknem eszményi Barcson a játéktér. • • * A barcsi közönségről korábban az a hír járta, hogy elfogult, szidalmazza a játékvezetőt és lebecsüli aj> ellenfelet. A múlt vasárnap a barcsiak ennek ellenkezőjét bizonyították be. Bár a K. V. Meteor elhozta az egyik pontot Barcsról, a közönség lelkesen megtapsolta a kaposvári csapatot, éppúgy, mint a kitűnően működő Kovács Béla játékvezetőt. * * * 3 ezer köbméter hó. Igen tetemes mennyiség. Ilyen shatalmas hótömeg borította a fonyódi játékteret. A fonyódiak azonban nem ismertek akadályt. 25 kocsi társadalmi munkával hordta a havat a pályáról. Dicséretet érdemelnek érte. * * * 32 gól esett az első bajnoki fordulóban. Ebből kettő öngól volt. Egyet 11-esből értek el a csapatok. Egy 11-est a marcaliak nem tudtak értékesíteni. A forduló válogatottjai A bajnoki fordulókon mutatott formák alapján a jövőben hetenként összeállítjuk a forduló A- és B- válogatottját. Az összeállításnál csak azokat vesszük figyelembe, akik az egész mérkőzésen egy poszton szerepeltek. AZ ELMÚLT HÉT A-CSAPATA: Horváth (Nagyatád) — Mádi (Tab), Bosánszki (Zamárdi), Farkas (V. Lobogó) — Szabó II. (Siófok), Grosz- mann (B.-boglár) — Tóth (Dózsa), Németh (K. Lók.), Gál (V. Lobogó), Subosits (Kinizsi), Szilvási (V. Lobogó). B-CSAPAT: Szatmári (B. Lók.) — Tuba (B. Trak.), Miklósfalvi (Dózsa), Horváth (Siófok) — Zsoldos (V. Lobogó), Jakab (Marcali) — Ti- szagáti (V. Meteor), Czabula II. (Tab), Kocsis (Zamárdi), Pintér (Siófok), Péter (K. Petőfi). Aránylag gyengébb teljesítménynyel be lehetett jutni a jöbbhátvéd' helyére. Czeczeli (B. Trak.), Mátyás (Dózsa), Darvas (Fonyód), Gerei é Herezeg (B.-boglár), Biczó (Kinizsi), Hanga (V. Meteor) és Kővári (B. Trak.) aránylag jó teljesítményük-- kel sem tudtak bekerülni a csapatba. Területi ökölvívóbajnokság Kaposvárott F. hó 19—20-án Kaposvárott kerül megrendezésre Délnyugat-Ma- gyarország területi felnőtt egyéni ökölvívóbajnoksága. A kétnapos viadalon Somogy, Tolna, Baranya, Zala megyék legjobb felnőtt versenyzői indulnak. E verseny győztesei szereznek jogot az országos bajnokságon való részvételre. A verseny részleteire még visszatérünk. APRÓHIRDETÉSEK Egy jókarban lévő barma rakodós és fiókos szekrény eladó. Cím a kiadóban^__________________________ Eladnám Fomyódligetem a pari közeliében lévő 145 négyszögöl telkemet. Ckn: Május 1 utca 49., Mészáros. _______ K ombináltszekrényt, : hasmállltat, keresek megvételre. Tel.: 610. Gyermekkocsi eladó. Teli: 881. Magános férfi részére keresünk bútorozott szobát. Cím: Állami Hirdetőben. SOMOGYMEGYE1 MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: 13-as számú ügynök 17— 23. Szabad Ifjúság: Örs a hegyekben 18— 20. Kaposvári mozik kezdési ideje: Vörös Csillag: hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap fél 4, háraminegyed 6 és 8 órakor. Szabad Ifjúság: hétköznap 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Balatanbogfliár: Déryné 16—17. Barcs: Muzsika szárnyán 16—17. Csurgó: Maximka 16—17. Igái: Szibériai rapszódia 19—20. Tab: Farkasvér 19—20. Lengyeltóti: Halló, Moszkva < 19. Maximka ' 20. Siófok: Két hektár föld 19—20. Nagyatád: Luxustutajon 19—20. Beköltözhető 2 .szobás házait ven-- nék. Május 1 u. 31, Varga._________ 2 4 légkörös kompresszor eladó. Megtekinthető Május 1 utca 1. alatt, hátul az udvarban. (20)' Szőlőoltványok, gyökeres nádvesz- szök olcsó beszerzési forrása: Küss Bertalan, Abasér. (19) Elvesztettem Csombárd és Alsóbogát iközött Csabai Gyula névre szóló' összes iraitaimaiti Kérem a becsületes megtalálóit, jutalom ellenében adja lé a legközelebbi rendőrségen. (21 y Fehér, hosszúszőrű Bizsu nlevű kiskutya elveszett. Megtaláló vagy nyomravezető jutal’toaf kap. Páilify Jenőné, Engels utca 3. (22> Gázpalack-cseréjét is bízza a tricikli-fuvarozóra. Május 1 utca 49. Telefon: 881, (4585) Bútor, szekrény, ágy, asztal eladó. Varga, Május 1 utca 31. Keresünk gyékényest munkahelyre vizsgázott kotrómesteri, igőzkoitinó- hoz. Jelentkezés': É. M. 1. sz. Kavicstermelő Vállalat gyékényes! üzeme. SOMOGY? NÉPLAP Felelős szerkesztő: Horváth János Felelős kiadó: Téth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor a. fj Telefon: 901, 463, «68. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1 n. 1*. Telefon: 999. Somogymegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor u. 6. Telefon; 830; Nyomdáért felel: Hidas János Előfizetési dij egy hónapra 11 Ft,