Somogyi Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-01 / 1. szám

* Szombat, 1955. január 1. SOMOGYI NÉPLAP Központos Elvtársnő... ...kérem, ne haragudjon... r M ennyit, de mennyit veszek­szünk vele egész évben! — Központ! — harsogjuk nap mint nap a telefonba, idegesen, tü­relmetlenül, néha-néha kicsit go­rombán is. — Végre, hogy jelentke­zett. Kérem a vasutat! — utasítjuk őt nem éppen kedvesen, aztán vár­juk a kapcsolást. De a kapcsolás ké­sik. — Mi van ezzel a központtal — morogjuk mérgesen, s dühünk egy­re növekszik. És ekkor megindul a szidalmak végeit nem érő áradata. Talán senkinek nem kívánnak egész évben annyi rosszat, mint ép­pen neki: a telefonközpontosnak. Pe­dig . .. pedig nem is ő tehet arról mindig, ha nem jelentkezik a má­sik szám. Nem beszélve árról a vád­ról, amivel gyakran illetik, hogy tud­niillik »alszik a munkahelyén«. Aki úgy gondolja, hogy ez lehetséges egy telefonközpontban, az próbálja meg maga. Nemigen fog sikerülni neki... — Halló! Halló! Mondja, elvtárs­nő, hányszor kérjem még ezt a szá­mot? — vonjuk felelősségre őt, mire tehetetlenül válaszol: — Kérem, hiába hívom, nem je­lentkezik! — Ö, hogy az a . ..: —• sziszegjük fogunk közt, s úgy csapjuk le a , kagylót, hogy szegény majdnem ösz- .szetörik... És kit szidunk tovább? Természetesen a - központot... Hát nem vagyunk egy kicsit igaz­ságtalanok? , . Uj év első napján rendszerint nagy fogadalmak hangzanak el az emberek ajkáról: »Uj életet kezdek. Megjavulok. Az idén sok mindent másként teszek« — ígérjük saját magunknak, s rövid lelkiismeret- vizygáldtob tartunk, vájjon milyen rossz szokásunkon is kell változtat­nunk. Nők el ne menjünk észrevét­lenül a szitkozód ás mellett. K edves embertárs, aki ma regr gél — esetleg délben — ki­csit kábultan ébredsz még a tegnap éjszakai mulatozástól, s jó­kedvűen emlékszel vissza a Szilvesz­ter-éj számos örömére, nagy vidám­ságára — gondolj arra, hogy míg te gondtalanul koccintottad poharadat barátod poharához, míg nagy szere­tettel csókoltad meg élettársad puha, meleg száját, vagy édesanyád mun­kától törött, ráncos kezét és szívből kívántál nekik minden jót, amit az élet csak adhat. .. addig ő, a sokat szidott telefonos, Szilveszter éjjelén is ott ült a villogó tábla előtt, ké­szen arra, hogy beteg emberek hí­vására kapcsolja a mentőt, vagy bú­suló kislányhoz vigye távoli kedve­se köszöntő szavát... Szilveszter éjielén —• mikor az óra kismutatója és nagy mutatója két esztendő között megpihen a ti­zenkettesen, amikor az egész vilá­gon millió és millió ember ajkáról hangzik fel a »Boldog új esztendőt« — ő ott ül helyén fegyelmezetten, nyugodtan, hivatása tudatában, s zúgolódás nélkül teljesíti kötelessé­gét .. . Várja, figyeli a t e kívánsá­godat... Pedig ugye tudod, hogy ö is szívesebben töltené ezt az estét más hol... Látod, ez az igazság, s te... erre nem gondolsz... Te csak a saját apró sérelmeidet látod. Emlékezeted­ben óriásira növekszik az a két má­sodperc, smit esetleg várakozással töltöttél egy fekete telefon mellett, és elfelejted, hogy aki kapcsol, az nem gép, hanem érző, élő ember, akit számtalanul sért, megaláz a te hangod ... Új évet köszőntesz'. Tele vagy szebbnél szebb tervekkel, vágyakkal, elképzelésekkel, s ezt az esztendőt arra is fel akarod használni, hogy lenyesegesd hibáidat, csiszold jelle­med, hogy emberebb emberré ala­kítsd magadat. Lásd be: — neked is meg kell javulnod .. . Nem mindig a központ hibás ... jms most, hogy ilyen szépen el­Jjj beszélgettünk — talán kicsit el is szégyelted magad gon­datlanságodért — emeld fel azt a kagylót. Vedd fel, kérd a közpon­tot ... s ha jelentkezik egy kicsit fá­radt, de szolgálatkész hang: kívánj neki kedvesen, melegen ... boldog új esztendőt... Ne feledkezz meg ró­la ... ... Én is ezt teszem ... Szíjj Róbertoké. ÉJFÉL A VASÚTON A FORGALMI SZOLGÁLATTEVŐ TISZT nem vette észre, hogy a vasútállomás öreg ingaórája éppen éjfélt mutatott. A vonatgrafikonokat szemlélte és csaknem egyidőben szólalt meg asztalán vagy há­rom telefon. A bejárati jelzőt is szabadra kellett állí­tani,, nehogy a jelzőnél megálljon a tehervonat. Majd felvette a menetirányító telefonját és megadta a szükséges adatokat. Aztán a vonali telefont hallgatta meg. Megbeszélte a vonatkeresztezést. Az egyik »to­rony« is csengetett. A behaladó vonattal kapcsolatban kért felvilágosítást a váltókezelő, majd a tolatásról adott számot. A beszélgetés végén az idős vasutas dol­gozó így szólt: — Boldog újévet kívánok, intéző elv­társ. A forgalmista ekkor pillantott az órára. 5 perc­cel elmúlt éjfél. Ujesztendő van — villant át agyán, s egy pillanatra »civil« lett. Eszébe jutottak a fiatal­kori szilveszteresti bálozások. Aztán családjára, két alvó gyermekére gondolt, akik közül a nagyobbik fiú az újévben iskolás lesz. Merengő nézése megakadt a szemközti táblán: »Első a forgalom biztonsága! Megtettél-e minden intézkedést?« — Figyelmeztette a felirat. A másod­pere tört része alatt ismét vasutas lett. Eszébe ju­tott a telefon túlsó végén lévő munkatársa és már hangzott is szava: köszönöm, Józsi bácsi, hasonló­képp boldog újévet kívánok. A blokk kattanása jelezte, hogy vonat jár be, néhányat csavart a feloldó karon, s kisietett vonatot fogadni az 1955. év első érkező vonatát. Még oda­szólt az egyik távirásznak: — Elvtárs, kérje el a for­galmat. fgy ünnepelte ő, a forgalmista a Szilvesztert, s így köszöntötte munkával az újesztendőt. A MOZDONYVEZETŐ ÉS FUTÖ együtt »szilvesztereztek«. A kora esti órákban kezdő­dött szolgálatuk, amikor átvizsgálták induló gépjüket. Megszokták már mindketten, hogy amikor más pihen, vagy szórakozik, ők ott állnak a vártán. Karácsony este is boldog hazasiető embereket vittek vonatukon, miközben ők egyre távolodtak otthonuktól. Az óesz­tendő utolsó perceiben gyorsjáratú mozdonyuk ott pöfékelt, sistergett valahol a somogyi lankák között, — Azért »zenés« szilveszterünk van — évődött a »vezér«, miközben a sötétben nyúló pályát figyelte, s egyik keze az indítókaron volt, kapcsolásra készen. — Hallod a muzsikát? — kérdezte a fűtő. — Persze csak a kerekek ütemes csattogása hallatszott, melyhez a sípoló • szél adott zenei aláfestést. — No, ehhez, a »zenéhez« én csinálok egy kis »hangulatvilágítást« — válaszolt tréfálkozva a fűtő, s kinyitotta a kazán aitaiát, hogy szenet szórion az izzó parázsra. A kicsapódó melegtől és fénytől kissé hunyorgattak mindketten. A mozdonyvezető megnézte óráját: 12 óra volt. — Boldog újévet, barátom — így szólt, s megszo­rította munkatársa kérges, olajos, szénporos kezét. • — Néked is boldog újesztendőt —: hangzott a fűtő válasza Egy pillanatig a' mozdony pislákoló lámpása té­nyében egymás szemébe néztek, a masiniszta kissé pajkosan egy hosszút füttyentett is mozdonya sípjá­val. fgy üdvözölte az újévet, az úi harcqik, úi sikerek évét Aztán felengedett a kézszorítás, a mozdonyve­zető ismét a végtelen sínpárra szegezte tekintetét, fi­gyelte, hogy szabad-e a pálya, nem leselkedik-e va­lami veszély. Á vasúti kocsikban az utasok, szunyókáltak. Nyugodtan tehették, az ő életük és a vonat bizton­sága felett őrködik a vasútas dolgozó, köztük elsősor­ban a mozdonyvezető. Kovács Sándor. Akik Szilveszter éj zakóján is miránk vigyáztak. AZ ÉVSZAKNAK megfelelően korán este borult a városra. Az egyébként esti szürkü­lettel elnéptelenedő ut­cák, ma, ahogy nő az este, úgy válnak mind élénkebbé. Vidám, ün­neplőbe öltözött embe­rek sietnek a szórakozó­helyekre, ismerős' csalá­dokhoz. Szilveszterezők, akik dallal, mókával, borral, pezsgővel bú- csúztatiák az óévet és köszöntik az újat. Ügy tűnik, megszűnt a mun­ka, ma csak szórakozni akaró emberek vidám gyülekezete az egész vá­ros. Pedig nem így van. -Van intézmény, vannak emberek, akik éjjel- .nappal, ünnep és va­sárnap, így Szilveszter­kor ’is, egyformán helyt­állnak. Munkával bú­csúznak az ótól, munká­val köszöntik az úiat. Ilyen a mentők foglal­kozása, is, akiknek mun­kájára ezen a napon, is szükség van. APRÓ kis szobácska az őrsvezető telefpn- ügveleti helye a kanos- vári Meniőáüomáson. Szmolenszki István őrs­vezető a mái szolgála­tos. Nem volt könnyű számára a mai nap, hi­szen reggel 8 óta, mióta szolgálatban van, meg» számlálhatatlan sokszor csilingelt hol az egyik, hol a másik készülék az asztalán. S a drót túl­só végén minden eset­ben sürgős segítséget kértek egy beteghez. Szmolenszki elvtárs ilyenkor újból és útból maga elé rakta a kór­házból kiszállítandó be­tegek névsorát, lakhe­lyét, s máris nyúlt a te­lefonkagylóért és közöl­te a kórház valamelyik osztályával, hogy készít­sék a beteget, mert a mentőkocsinak arrafelé kell betegért mennie. S mire beesteledett és megszólalt a kivilágított báltermekben a zene, Szmolenszki István fá­radtan törölte le homlo­káról az á'mot. Rövid szünet következett a nagy munkában. Király László, Léderer László gépkocsivezetők, Kocsis József, Cziráki Lajos ápolók egy pillanatnyi szünetet kihasználva be­óvakodnak az ügyeleti szóbába. Jó ilyenkor, Szilveszterkor társaság­ban- lenni.' ........ LASSAN f olyt ajkuk­ról a szó. Néhány rövid mondatban elmondták egymásnak az érdeke­sebb »eseteket« s hama­rosan régi szilveszteri emlékek kerü'nek elő. Jóízű likőrökről, balato­ni borról, zenéről be­szélgettek. Egyikük az­tán, akinek még szo­katlan ez az ünnepnap­nélküli munka, hirtelen nagyot nyelt. Látszott, hogy összefut a nyál a szájában. Társai, észre­véve az önkéntelen mozdulatot, tapintatosan másra terelték a beszél­getést. Osztották, szo­rozták egymás között a havi 15—18 ezer kilo­méter útat, az 5—600 betegszállítást, a sok­szor elromló kocsikról folyt a szó. De hogy nekik is jusson a szil­veszteri bo’dog öröm­ből, valamelyikük a tervezett új mentőállo­más építéséről kezdett beszélni. Hogy a vá­ros közepén gyönyörű, állandó orvosi ügyelet­tel ellátott, ambulan- ciás, ötkocsis mentőál­lomás énül nemsokára. ISMÉT felcseng a te­lefon és az előbb még Újévi levél vidám tervezgető arcok egyszerre merev figve- , lemmé válnak. Tudják, hogy ismét segíteni kell és mindegyikük kész, hogy azonnal induljon bajbajutott embertársa segítségére, akár Tolná­ba, akár Baranyába. Eszre sem vették, hogy közben éjfél lett. Az óra elütötte a tizen­kettőt, elhangzott a Himnusz s már 1955-öt írunk. Szmolenszki Ist­ván őrsvezető arca hir­telen mosolyra derül ott a telefonkészülék mel­lett. Ezúttal nem élét- mentésről van szó, csu­pán egy jókedvű, kicsit boros ember tréfálta meg a mentőket, s vé­gül bo’deg újévet kí­vánt nekik. MI IS ezzel a kíván­sággal köszöntünk el a Dunántúl egy része la- kóinak életét védő men­tőktől. Megköszöntük, hogy tegnap éjjel is vi­gyáztak ránk, akkor is, amikor a legtöbb ember mulatott, s a nap 24 órájának minden percé­ben készek voltak a bajbajutottakon való se­gítésre. Kedves Olvasó! »Boldog új esztendőt!« — ezzel a köszöntéssel rikkant be ma reggel ablakodon a szórakozóhelyről hazatért férj, boldog új évei kíván a postás, s hajnalban már szemfüles, friss legénykék kopogtatnak ajtódon, bebocsátást kérve azzal, hogy »szabad-e boldog új évet köszönteni?« Ismerőseid, rokonaid első szava ez a köszöntő e napon, s te is, akinek csak teheted, megszorítod a kezet s elmondod, ki tudja, hányadszor, a »boldog új évet kí- vánok«-odat. Boldog új esztendőt — ezzel a kívánsággal emeljük köszön­tőre a magyar hegyoldalak termésével, gyöngyöző, aranyszínű borral telt poharunkat a most hasadó új év hajnalán, az 1955-ös év első napján. S míg szemünk egy pillanatra elkalandozik az ó-év napjain — mint filmet, visszapergetjük gondolatban az el­múlt esztendőt Köszöntőt mondunk, poharat emelünk s úgy bú­csúztatjuk a hátunk mögött lassan elmaradó ó-évet, de aztán hűtlenül a régihez — ujjongva, reménnyel és sokatváróan kö- szöntjük az újat. A magyar ember ezen a reggelen minden esztendőben három szóval mondta el kívánságait, s ebben a három szóban: »Bort, búzát, békességet« — minden benne van. Óhaj a jobb életre, a jó munkára, gazdag termésre. Kívánság, hogy dúsabb legyen a kalász, acélosabbak a szemek, fehérebb legyen a kenyér, mé­lyebbre hajoljanak a venyigék a szőlőfürtök alatt, bővebben csor­duljon a szőlőszemekből a bor — s óhaj arra, ami nélkül mind­ez elképzelhetetlen — óhaj a békés életre, a teremtő békére. Boldog új esztendőt — ebben a kívánságban benne van az is, hogy békés új esztendőt, S ezen a reggelen, amikor a legtöbb ember számvetést készít — visszatekint az elmúlt évre, s ugyan­akkor már az újat köszönti — 1955. január elsején az elmúlt év­re, s arra, ami egyben elcrevilágítva meghatározza a jövőt is; — nem lehet méltóbb jellemzést találni, mint a ma 132 éve szü­letett nagy költő, Petőfi Sándor versét, a »Föltámadott a ten­gerit. 1954-re valamennyien mint a béke esztendejére pillant­hatunk vissza, s a »szabadság csillagának« nevezett költő vá- teszként úgy látta meg az évszázad múlva bekövetkező ember- milliók megmozdulását, a béke erőinek egyesülését, mint a fel­támadott tengert: Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földef, Szi aj hullámokat vet Rémítő ereje. Békés új esztendőt — ki az, akiben nem él ez a kívánság? A népek békés új esztendőt, békés új esztendőket akarnak, s ha visszapillantunk az e’múlt évre, megláthatjuk ennek a kívánság­nak kifejezését a népek tengerének feltámadásában. Hogy most, 1955. január elsején boldogan, békésen ünnepelhetjük az új esz- tendőt, hogy a kis somogyi falvakban, városainkban s szerte a földön békés új esztendőt köszönthetnek az emberek, az csak annak tulajdonítható, hogy a népek tengere az elmúlt évben el­árasztotta a fö’d minden részét. Mert minek is nevezhetnénk másnak nap:aink hatalmas békemozga'máit. mint a népek ten­gerének. A kis vízcseppek, egyes emberek békeakarata — talál­koztak egymással s folyammá, tengerré dagadva, medret vágtak maguknak minden országban, minden nép szívében. S ezt a tengert hiába akarják hidrogén- és atomfegyverekkel, baktériu­mokkal fenyegetni, msgzabolázúi. A népek tengerének rémítő ereje elsöpréssel fenyeget minden háborús tervet, emberi go­noszságot. Boldog új esztendőt — ott lüktet ez a kívánság az anya . szi­vében, aki gyermekét féltve, szívdobegva hallja a rémítő hír«.-, két Az ő szívének lüktetése, gyermekek mosolya, az emberek összefogása táplálja a népek tengerét Az emberi szívek dobba­nása, akarategysége, sziklaszilárd békevágya — ez ad hatalmas erőt ennek a tengernek. Az utat mérőik, amit 1945, a második világháború befeje­zése óta meglettünk. S amikor szíveink gyorsabban s együtt dob­bannak a tiltakozó embermilliókkal, a népek tengerével, emlé­kezünk a háború gyalázatosságaira: a harag és undor, a ha’áL.a pusztítás megvetése, az öröm. az élet szeretete késztet félreért­hetetlen állásfoglalásra bennünket. Részei vagyunk a rettentő ereiű tengernek, amely félelmet ébreszt az élet ellenségeiben — részei vagyunk műid nyálán a tengernek, akik szeretjük az éle­tet, örülünk a napfénynek, gyermekeink mosolyának, munkánk­nak, szerelmünknek. Nyugta’ansag, szorongás adott kérdéseket ajkunkra az el- mú’t hetekben, amikor a náci hadsereg feltámasztásának hírére sebesebben futott át a vér szívünkön, amikor ismét hallottuk az uszító szavakat, hallottuk az atomfegyverekről, baktériumok­ról a fenyegetőzést. — Hát lehet ez? — kérdeztük — lehet, hogy az emberi gonoszság, az emberi kapzsiság és uralomvágy kenye­ret adó és emberi boldogságot termő földjeinket a pusztítás, a háború lángjaival akarja elborítani? S milyen jóleső érzés, a szorongásra milyen megnyugtató volt hallani, hogy megmozdult a tenger, hogy a földrészeken át együvé dobbant a tiltakozásban a népek tengerének minden cscppje, az emberi szívek milliója. Francia, angol, néger, német, o’asz — czemye’vű, de egy szívű, egyakaratú emberek tiltakozása táplálta és táplál ia ezt az erőt, amelyen nem1 győz a háború ré­me, s amely boldog új éveket akar és teremt az egész földkerek­ségen. Az. elmúlt napokban ezer és ezer apró kis üdvözlőlap, az újságok ten;ai hirdetések százai kívántak bo'dog úi esztendőt az embereknek. — Boldog úi esztendőt — azt hisszük, minden bele- magvarázás nélkül is érthető, mit jelent ez a kívánság, mit je­lentenek ezek az üdvöz'ő szavak. A mi rénünk boldog úi évet kíván magának, s boldog új évet mindenkinek. Boldog új évet: békét Az öröm. az élet szeretete már tiltakozást jelent A mi vidám Szilveszterünk, étet- és murkakedvünk már nemet mond a háborús terveknek, a rémnek A ml újévi üdvözlésünk már békeakarat, a boldog, békés élet akarása. A szeretet és a béke jegyében ünnepeltük a karácsonyt s üdvözöl íük ma az új esztendőt De a szeretet és a béke jegyé­ben töifiük mnnkás hétköznapjainkat is, a béke akarása hatja • át minden tettünket. Boldog, békés új esztendőt — ezt kívánunk mi is kedves ol­vasóinknak s mindenkinek. Emeljük poharunkat az ó-évre, a béke évére, s üdvözöltük az újat. Boldog új évet, hogy legyen búzánk, fehér kenyerünk, hogy gazdagabban teremjenek föld­jeink, hogy a jövő évben is aranyszínű bor csillanhasson üd­vözlő poharainkban. Boldog új évet, hogy gazdagabb legyen a mi népünk, hogy barátságban és szeretetben eggyéforrjon a béke- szerető népekkel, a népek tengerével. Emeljük poharunkat pár­tunkra, kormányunkra, hogy tovább vezessen bennünket a fél- emelkedés útján boldog, békés, eredményes új esztendőkre. ■ Póeza .Jánosne te J

Next

/
Oldalképek
Tartalom