Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-25 / 305. szám

Szombat, 1954. december 25. SOMOGYI NÉPLAP 5 Nagy forgalom a kaposvári Állami Áruházban Mennyi, de mennyi dolguk van I A kaposvári Állami Áruház j A 'szövetosztályon 'például igen ilyenkor karácsonytájban az üz-'dolgozói 100 százalékkal túlteljesí- sok vidéki asszony vásárolt leti eladóknak! Ügyesen, gyorsan,1 tették forgalmi tervüket, s az el- szebbnél szebb flanellt és szöve- udvariasan és türelmesen kiszol- múlt napon 3370 vevőt szolgáltak tét, ágynemű-anyagot. Kárpáti gálni a rengeteg vevőt - bizony ki. Mint képeink is mutatják a pál & Szalai József eladók társa_ nem kis feladat. Ennek ellenere karácsonyi forgalomra nem lehet valamennyien remekül megállják panasz. Igaz, az áruellátásra sem, helyüket, s szinte fáradhatatlanok mert nem lehet olyasmit kérni az .a nagy munkában. I áruházban, ami ne lenne kapható. ikkal együtt példamutató figyel­mességgel szolgálják ki az osztá­lyukat felkereső vevőket. 4 kaposvári Rendeltszabóság kézműipari részlege a vásárlók igényeinek kielégítéséért Nádor utca 1. Kicsiny épület, aki először jár erre, nem gondol­ná, hogy ez a kis ház egy egész üzemet — de milyen sokágú üze­met — rejt falai mögött. A Ka­posvári Rendeltszabóság kézmű­ipari részlegének üzeme van itt. Vegyük csak sorra, mi minden készül itt. Az udvaron hatalmas vesszőhalmaz. A tágas, meleg te: Érdemes meglátogatni a raktár- helyiséget is. Az egyik sarokból hivogatóan intenek mulatságos pofijuk­kal a „dundi‘‘ babák — kará­csonyra 1500 darabot készí­tettek ilyet. Farkas elvtársnő, a kézműipari remben körben ülnek az asszo- ' részleg vezetője leányruhákat mu­nyolc, férfiak, idősebbek és fiata­lok, a földön vesszőnyalábok, félig kész és kész kosarak, befont korsók. tat. Maradékból készítették, vala­mennyi ízléses, szép, s főleg olcsó. Maradékból készült női fehérne­mű, pizsama stb. sorakozik a pol­cokon. Csinos kötények, díszpár­nák, gyermekingek töltik meg a fakkokat. Ez mind-mind maradék­ból. A maradékok maradákjából pedig szőnyeget szőnek. A munkateremben élesen ber­regnek a varrógépek. Egy pillanatra meg kell állni Ti- áncki István bácsi mellett, aki ugyancsak nagy szakértelemmel végzi egy hatalmas üvegkorsó be­fonását. Ö már nagy ügyességre ... tett szert. Két év óta csinálja ezt a papucskeszito-bngad vila­a munkát. Ilyen nagy korsóból goskek, piros selyem gyer­naponta kilencet is befon. Tiáncki mekpapucsokon munkálkodik, bácsi mellett egy fiatalasszony itt dolgozik Csabai József és Ró- dolgozik. ö a kisebb korsók köté zsavölgyi Imre, a két kitűnő sza- sét végzi. Ebből körülbelül 12-őt bász. Itt ismerkedünk meg egy köt be naponta. i új munkával — amit a kézműipa­Szívet, lelket melegítő karácsony Nagy lázban égtek már egy he­te a cukorgyári asszonyok. Munka után dehogy mentek haza Aki csak tehette, maga is leült valamelyik ragasztóval, színes pa pírral, szalaggal, cukorkával, cso­koládéval telt asztalhoz, s buzgó odaadással szabta, varrta, ragasz­totta a karácsonyi ajándékkosár­kákat. Közben beszélgettek, ter­vezgettek, egymás után születtek a jobbnál jobb ötletek, melyeket aztán csütörtökön meg is valósí­tottak. Kedves szavú, rajzos meghívót küldtek minden cukorgyár! kis­pajtásnak, s azok rendre el is jöt­tek. öt órakor már zsúfolásig telt a gyönyörűen feldíszített, díszes nagyterem. Szólt a muzsika, zsi­bongott a népes gyermekhad. A színpad előtti térségen pedig ott állt a titokzatos asztal, rajta a fe­hér fátyollal letakarva a sok-sok ajándék. Almélkodik a sok kis gyerek, de egyszercsak kialszanak a ha­talmas csillárok. Néhány másod­percig sötétség borítja a termet, aztán hirtelen kigyulnak az óriás karácsonyfa ezerszínű fényei, ör­vendező kiáltás tör fel a kicsinyek ajkán. — Ki látott már ilyen csodás fenyőt!? — „Ni, mennyi cukor ri részleg dolgozói sem régóta csi­nálnak — a fonalmentéssel. A Textilművek selejtfonalát dolgoz­zák majd fel és rövid időn belül ebből a fonalból készített csinos kötöttholmival örvendeztetik meg a vásárlókat. A rendeltszabóság kézműipari részlege fiatal üzem, de állandóan fejlődik. Egy szűk kis teremben kezdték a munkát, ma már egy egész kis üzemük van és több mint 100 dolgozójuk. Ebből körül­belül 80-an bedolgozó munkát vé­geznek, olyan édesanyák, akik a házi munka mellett még el tudnak készíteni néhány köténykét és in- gecskét. A rendeltszabóság kézműipari részlegének készítményeit meg­szerették a vásárlók. Dolgozzon az eddigiekhez hasonló szorgalommal ifj. Gál József, Mül- j muszi meg a ravasz Róka és or- ler Ferenc, Kovács Gyuláné, vala- j das Farkas története elevenedik mennyien szerezzenek készítmé- rneg a bábszínpadon, és hozzá mi- tudják igazi ünneppé tenni gyer- nyeikkel továbbra is minél több lyen nagy izgalom kerekedik a ( mekeik karácsonyát... örömet a vásárlóknak. I nézőtéren. Ó, hogy aggódnak a ki-1 Szíjj Róbertné rajta! Anyuka! Ott meg egy al­ma, és aranydió is van rajta! Jaj, de szép!“ — kiált a csöpp K. Zsu­zsi és pici kis kezével kapkod a drága terhétől lehajló ág felé. Éppen elérné, amikor mesélő hang csendül a színpad felől, Ferenci Gizi néni szól a csöppekhez, így aztán Zsuzsi is inkább odafigyel. Gizi néni pedig halk szavával szö­vi a karácsonyi mese aranyszálát, jó kisgyermekről meg Télapó­ról. . . De jó is hallgatni őt __ k ár, hogy egyszer ő is befejezi. No, de máris újabb meglepetés következik. Misi mókus, Nyuszi­csi gyermekszívek szegény Nyu- szi-musziért, akinek kicsinyeit fel akarja falni ez a két gonosz. S amikor vége a játéknak és Nyu- szi-muszi boldogan öleli át okos kis megimentőjét, úgy zúg a taps, hogy még az erős fenyő ágai is remegnek tőle. Van nagy öröm, megmenekült a kedves, az ara­nyos nyuszi pajtás. .. Pedig most jön még csak az igazi. . . . Kopognak a terem hátsó aj­taján. Négy-öt gyerkőc egyszerre ugrik oda, hogy kitárja... s be­lép rajta a nagyszakállú, fehér­hajó, piroskabátos Télapó, hátán színültig tele puttonnyal, Meny­nyi szeretet, boldogság árad a gyermekek köszöntő üdvrivalgá­sából! „Megjöttél, Télapó? Nem vagy fáradt? —« kérdezik aggódva. De Télapó nem fáradt el a hosz- szú úton. Dehogyis fárad ő el. Leteszi maga mellé öreg putto­nyát, mélyéről hosszú listát húz elő. s a finom pergamentről ol­vasni kezdi a Jutkák, Katik, Mi­sik, Lajcsik nevét... „Itt vagyok. Én isz, én isz.. — Jelentkeznek egymás után és boldogságtól resz­ketve nyúlnak a sok kincset rejtő kosárkák után... Igazán.. . az ember felnőtt már, háta mögött sok-sok nehéz év... mégis, könnyes lesz a szeme, ahogy nézi őket.. . Mennyi szép­ség, mennyi boldogság. .. És mi­lyen erősen, milyen lelket átható­an érzi most a felnőtt: ennek mindig így kell lenni. . . Az ő életüknek örökre ilyen szépnek, ilyen békésnek kell maradnia... Ez az érzés tükröződik az édes­anyák, édesapák szeméből, míg végjtelen szülői gyöngédséggel si­mogatják kicsinyeik buksi fe­jét. . . Szívet, lelket melegítő, gyönyö­rű ünnepség volt ez a cukorgyár! karácsony. Elismerés illeti a gyár minden dolgozóját, akik jó mun­kájuk mellett ennyi szeretettel QOOGOOOÖOOeOOOOOOOOOOGOOOOOOOGOGOOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO OO0OOOOOOO OOGOOOOOGGOOOGOGOOGOOGOOOOOOGOOGOOOOGOGGGGGOOOOOOOOOOOOO A Hajnal utca sarkán szilaj hév­vel vitatkozott két fiatalember. Az ■egyik vitázó bőrkabátja zsebéből rángatta elő kezét érvei erősítésé­re. Lógó kabátöve vadul himbá- lódzott. A lódenkabátos a homlo­kára vágódó fürtöket élénk moz­dulatokkal csapkodta vissza he­lyükre. A hajadonfőit vitázó fia­talságát és formáját egybevetve a vita látható hevességével, a távo­labbi szemlélő bizonyossággal gon dolhatott arra, hogy a vita tárgya a vasárnapi nagy labdarúgómén kőzés. A közelebbről fülelő egé­szen mást hallott. ' — Kár a fáradságért! Nem jön el! — Hívtad már? —' Nem. — Akkor honnan tudod, hogy nem jön el? — Befelé fordult, zárkózott, apolitikus lény. i — Becsületes ember, kitűnő ta­nár. — Pap volt. — Okos, értelmes ember. — Gyerünk! — Hát gyerünk! Kedvetlenül, meggyőződés nél­kül indult el Parádi elvtárs, a vá­rosi béketitkár a megyei béketit­kárral a füstösszürke, ívesablakú, ódon tanítóképző felé, hogy meg­hívják Barabás tanár urat a más­napi békegyűlésre. Nem messze az iskolától Parádi megtorpant. Megrántotta vendége bőrövét. — Ott jön. Az iskola boltíves kapujából ősz­hajú, magas, testes férfi lépett ki. Gumisarkú cipőjében hangtalan óvatossággal lépkedett. Visszané­zett az iskolára, szeme végigfutott a zárt ablakokon, aztán néhány pillanatig megpihent a kapu íve felett feketéllő kovácsoltvas-lám­pán. Megállt, egy szempillantás­nyit tétovázott, mintha még nem döntött volna afelől, hogy merre is menjen. — Tanár úr, kérem .. . en­totta meg óvatosan Parádi gedje meg, hogy bemutassam me­gyei béketitkárunkat. A tanár kicsit zavartan nyújtot­ta puha tenyerét az élénktekinte­tű, ismeretlen fiatalembernek. Az­tán szokása szerint lesütötte sze­mét a földre. Két látogatója kö­zött a járdaszél kékesszürke sze­gélykövét vizsgálgatta. Gondolatai izgatott kíváncsisággal keresték a látogatás okát. Mit akarnak tőle? Előbb kellett volna elindul­nia, akkor most nyugodtan sétál­hatna a Szilágyi-soron. A bőr­kabátos barátságos hangja fel­oldotta ideges kíváncsiságát. — Kedves tanár úr! Holnap dél­után öt órakor békegyűlést tar­tunk a kultúrházban. Szeretnénk, ha szakmailag szólna az atomhá­ború kérdéséről. Űgy-e ön fizikus? —• Igen, fizikus vagyok. Hol­nap ötkor? ... Nézzük csak! Dol­gozók iskolája nincs ... Sajnos a reumám nagyon gyötör... Igyek­szem kérem .. . Jó, ott leszek és fel is szólalhatok. — Az igenlő gondolat előbb megszületett ben­ne, mint a bizonytalan, botladozó válasz. — Köszönjük, tanár úr — há­lálkodott a bőrkabátos és Parádi­az utca kedvence volt. Én is nap mint nap szórakoztam mosolygó, angyali szőkeségében. Négy éves volt és egész nap trécselt, járt a szájacskája, mint a motolla. Nyug­i szólí-I fakult levelet. Hozott egy pohár furcsa izgalommal tovább beszélt, j tatgattam Jóskát. Szörnyű óra FELKERES NÉLKÜL Elbeszélés — írta : Kellner Béla vizet az előadói asztalról és meg­öntözte a szomjas virágot. Az elnök megnyitotta a gyűlést. Az előadó okos szóval beszélni kezdett. A tanár feszült döbbe­nettel figyelt. Parádi félszemmel a tanárt ku- tatgatta. „Nincs nála sem papír, sem ceruza. Nyilván nem szólal fel. Milyen meredt szemmel figye­li az előadót, biztos másutt járnak gondolatai. Kezei imádságosan össze vannak kulcsolva a hasán, mint egy nyugdíjas plébánosnak. Így bosszankodott magában. Az előadó befejezte beszédét a nyugatnémet fegyverkezés vesze­delméről, a feszült nemzetközi helyzetről. Megkezdődtek a hozzá­szólások. Gálosiné az elmúlt há­ború keserveiről panaszkodott: hét gyerekkel vesződött; az orvosta­nár arról a rombolásról beszélt, amelyeket az atombomba okoz a nem is sérült emberi szervezet­ben. Egy református pap a napfé­nyes békéről szólt. Barabás szerényen feltartotta a kezét. Parádi összevillantotta sze­mét a megyei titkárral. A tanár — Eddig tartott szaktanári hozzászólásom, melyre felkértek. Parádi izgatottan fészkelődéit. A bőrkabátos vendég is feszengett. Nem tudták, hova torkollik a be­széd. Döbbent csend ülte meg a termet. A tanár így folytatta: — Most engedjék meg, hogy é n beszéljek, nem felkérés­re... becsületből, kötelességből, belső emberi kényszerből. Meg­vallom, alig értettem valamit az előadó referátumából. Nem tud­tam figyelni. Bocsássa volt. tói. Dideregtünk az izgalom­A hosszú szirénajelekre sápad­tan lépkedtünk fel a napvilágra. Ami elénk tárult, borzalmas volt. Eltűnt az utcánk. Letarolta egy szörnyű kéz, magával ragadta is­kolánk égjük szárnyát is. A vas­tag fehér portól alig tudtunk lé- legzeni. Az utca végén barnás­piros fényben magaslángú tűz lo­bogott. Palásti Jóska egy darabig földbegyökerezett lábbal állt, der­felé. tam ügyeim. Eocsassa meg ne-i ,, . .. , , , . . kém! Felidézett bennem egy ke_' medten bamUit hazuk romjai felé serves emléket és nem tudok tőle Felslkoltott: ”Anyu!.-" ^rá­szabadulni. Megosztom önökkel ezt a keserű, nyomasztó élménye­met, talán könnyebb lesz tőle szívem. Hangjából szomorúság csengett. Nem keresgélt a szavak között. Egy távoli megrázkódtatás, egy messzi élmény mély forrásából buzogtak emlékező szavai: — Negyvenöt januárjában tör­tént, amikor mi már azt hittük, hogy városkánk számára befeje­Julika!“' Mint a fergeteg, elrohant Én utána, az osztály nyomom­ban. , ­Kézzel kapartuk és marokkal szórtuk a törmeléket. Szakadt a ruhánk, szakadt a bőrünk, törede­zett a körmünk, de semmit sem éreztem, semmi se fájt. Rogyadoz­va emeltem félre egy faldarabot, mikor előágaskodott a romok alól egy könyökig téglaporba temetett pici párnás kéz, mint egy szörnyű ződött a háború. A náci hordákat felkiáltójel. És én ma nem tudtam már messzire kergették tőlünk, j másra gondolni, mint Julika kezé- felállt, balkezével az asztalra tá- j Éppen az ötödik B-ben tanítottam,1 re Szeretném megmutatni minden maszkodott. Szeme kikeresett egy, amikor jajgatva felsüvöltött a szi- embertelen embernek, a sok bi­pontot az elnöki asztal felett és tekintete alig mozdult onnan be­ba karolva, friss lépésekkel sietett (széde végeztéig. Fölfelé nézett, mintha látna valamit a hibátlan, sima, fehér falon. Kissé vontatot­tan beszélt, de szabatosan, gyakor­lott tanáros világossággal. Szólt az atom szerkezetéről, az atomha­sadásról, a felszabaduló felmérhe­tetlen erőkről, melyek megoldhat­egy orvostanárt meghívni. Parádi dünnyögve berzenke­dett: — Nem jön el! Reuma gyötri? Nem akar eljönni. Felszólalni? Naív elképzelés... Másnap Barabás tanár úr nyolc perccel öt óra előtt megérkezett a békegyűlésre. Leült a piros terítő­vei letakart asztal mellé. Elővette bicskáját és műgonddal leoperált a cserepes muskátliról egy sárgára réna. Lerohantunk az óvóhelyre. j tang hazardőrnek ezt a borzalom­A gyerekek játékosan nevetgéltek a pince dohos félhomályában, az­tán ahogy meg-megrázkódott alat­tunk a föld és felettünk a boltozat, elcsendesedtek. Mellettem gub­basztott Palásti Jóska, a szomszéd hadiözvegy fűszeresné szőkehajú, ba torzult, drága kis kezet, mely mintha csak azt intette volna: „Ti nagyok! Miért csináltok ilyent?!'“ Barabás tanár úr megtörölte a szemét. Mások is. Poharába töl­tött egy kis kristályvizet és lassan ják az emberiség minden energia- robbanás után, melyről úgy .vél­tejesarcú fia. Szórták a német stu- j kortyolgatta. Majd Parádi elvtárs kák átkos terhüket. Egy szörnyű felé fordult: problémáját, de teljes pusztulásé nak forrásai is lehetnek. Egy pil­lanatra megtorpant, hallhatóan mélyet lélegzett, aztán szokatlanul tűk, hogy fejünkre döntötte az épületet, felsírt Palásti Jóska: „Hogy félhet az anyu, meg Juli­ka! Nincs pincénk.“ Húga. Julika ződéssel bólintott. — Hívjanak máskor is! Eljö­vök, hisz énrám is szükség Van. Parádi tíVtárs őszinte meggyé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom