Somogyi Néplap, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-16 / 297. szám
SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1954. december 16. Dulles franciaországi utazása elé EMLÉKEZZÜNK...!--------}PÍRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS N ew York (TASZSZ). Az Egyesült Államok külügyminisztériuma bejelentette: Dulles külügyminiszter Párizsba utazik, hogy résztvegyen a NATO szokásos tanácsülésén, amely az idén december 17-én kezdődik. Dullest elkíséri útjára Humphrey pénzügy- miniszter, Stassen, a külföldi gazdasági műveletek hivatalának vezetője, Anderson hadügyminiszterhelyettes és több más hivatalos személyiség. A sajtó jelentésekből kitűnik, hogy az amerikai küldöttség a tanácsülésen a NATO tagállamok katonai erőfeszítéseinek további fokozását szándékozik kicsikarni. A sajtó kiemeli, Dulles célja párizsi tartózkodása alatt „megszilárdítani“ Mendes-France pozícióját. hogy ilymódon biztosítsa a párizsi egyezmények ratifikálását a nemzetgyűlésben. Az United? Press hírügynökség washingtonit tudósítójának jelentése szerinti Dullest „aggodalommal tölti eT‘ ai Szovjetunió állásfoglalásának ki-5 hatása a francia parlamentben a# párizsi egyezmények ratifikálása-^ val kapcsolatban megtartandó? szavazásra. „Hivatalos személyi sé-J gek azon a véleményen vannak —i írja a tudósító —, hogy „a rati-d fikálás nagy nehézségekbe ütköz-í hét a francia parlamentben.. .“í Amint ebből a jelentésből látható,J Dulles olymódon akar nyomást gyakorolni a parlamenti képviselőkre, hogy megfenyegeti őket „az Egyesült Államok barátságá-f nak és támogatásának elvesztésé-^ vei“ arra az esetre, ha a nemzet-! gyűlés nem ratifikálja az egyez-4 ményeket. JOSEF HUFNAGEL Német parasztember, 1903-ban született. Küföldi rádió hallgatása és suttogó propaganda miatt letartóztatták és 1944. június 5-én kivégezték. Kedveseim! Ez az utolsó levelem hozzátok. Kegyelmi kérvényemet elutasították, délután háromkor kivégeznek. Isten veletek hát, viszontlátjuk egymást az örökkévalóságban. Föl a fejjel! Életem immár véget ért. Ma még sokan vannak, akiknek meg kell halniuk. Jönnek a fekete hullaszállító kocsik, ezek viszik el a holttestünket. Ugyanitt el is égetnek. Egy óra múlva halott leszek. Ne sírjatok nagyon értem. Még egyszer üdvözöl benneteket sok szeretettel Josef. * * * Jdl dolgozik a mikei pár tszervezet Pártszervezeteink kommunistái kodtak, akik bizony azelőtt nem lelkes népnevelőmunkával, a dől- j nagyon hallatták hangjukat a gozó tömegek mozgósításával győ- j széles plénum előtt, zelemre vitték a tanácsok újjá- A választási előkészületek ideje választását. Ez a harc: a tömegek alatt különösen nagy megmozdu• megnyeréséért folyó küzdelem, a ' dolgozó tömegekre való bátor tá- [maszkodás ismételten megmutatja, mint már annyiszor, hogy a 1 dolgozókban hatalmas erő rejlik, és ezzel az erővel szinte hegyeket • lehet megmozgatni. A választási >harcban száz meg száz pártonkí- [ vüli munkás, dolgozó paraszt, értelmiségi mutatta meg a párthoz lás, megélénkülés volt tapasztalható a falusi dolgozó parasztok körében. Mikében, a nagyatádi járás egyik községében, szinte forradalom volt. Mindenki dolgozott,, mindenki igyekezett, valámeny- nyien az alkotás lázában égtek, politizáltak. Az esti kisgyűléseken nők, férfiak, öregek, fiatalok beszélgettek, tervezgettek, s nagy 1 való jó viszonyát, s adta tanúje- i bizakodással tekintettek a jövőjét párt iránti szeretetének. Sok- 'helyütt olyan emberek is a politi- 1 kai élet középpontjába kerültek, 'a párt politikája mellett kardosbe. Számos kisgyűlésen olyan emberek vitték a szót, mint Odor Károly, Kiss József, á falu tekintélyes gazdái. A választás után A bonni parlament megkezdte a párizsi szerződések ratifikációs vitáját Berlin (MTI). A nyugatnémet szövetségi gyűlés szerdán reggel 9 órakor megkezdte a párizsi szerződések ratifikációs vitáját. A szerdai ülésen Adenauer kormánynyilatkozat alakjában terjesztette elő a békeellenes militarista egyezmények ratifikálásáról szóló törvényjavaslatokat. A vita első szónoka Erich Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke volt. Herbert Webner, a parlament össznémetügyi bizottságának elnöke, az ülés megnyitása után a Német Szociáldemokrata Párt képviselői csoportja nevében indítványozta: kötelezze a parlament a. szövetségi kormányt, hogy intéz-* zen jegyzéket a három nyugati* hatalomhoz a német újraegyesítésről tárgyaló négyhatalmi érte-J kéziét minél előbbi megvalósítása] érdekében. A Német Szociáldemokrata» Párt szóvivője a továbbiakban in-' dítványozta: mondja ki a bonni] parlament, hogy addig nem dönt] a párizsi szerződések ratifikálásé-* S nézzük meg, mi történt a választási győzelem után ebben a községben? Milyen a pártszervezet tömegmozgató, emberformáló munkája? A párt alapszervezetének vezetői hosszú ideig azt a helytelen nézetet vallották, hogy nagy feladatokat képtelenek megoldani, mivel kevesen vannak,. a ____,_ _______. „„ pártonkívüli dolgozókat pedig net ént. Elárultak bennünket. Mikor ^ héz megmozgatni, nem lehet rá- a Vieuxtemps-térre értem, körül- i iuk támaszkodni. GUY JACQUES 1924-ben született a belgiumi Verviers-ben. Az ellenállóknak nyújtott segítség miatt letartóztatták és 1944. február 29-én agyonlőtték. Kedves Apa és kedves Anyuka! Ebben a második levelemben mindent elmondok, hogyan törfogtak a tábori csendőrök. Ettől a pillanattól fogva tudtam, hogy mindennek vége. A Kommandatu- rán kikérdeztek, szóra akartak bírni. Megvertek, asztalra fektettek; zuhogott rám a korbácsütés, mint a záporeső. De soha, igazán sohasem ejtettem ki a nevét senjuk támaszkodni. A békekölcsönjegyzés és a választás sikere azonban alaposan megtépázta állításukat. Ehhez nagymértékben hozzájárult a járási párt-végrehajtóbizottság segítsége is. A járási párt-végrehajtóbizottság munkatársai, a válaszDr. John felhívást intézett a bonni parlament tagjaihoz Berlin (MTI). Dr. Otto John, a nyugatnémet alkotmányvédelmi hivatal volt elnöke, a bonni parlament képviselőihez szóló felhívásában kijelentette: A párizsi szerződések ratifikálását a szovjet kormány ismételten tett tárgyalási javaslatai után csak provokációnak lehetne tekinteni. Ez a provokáció semmivé tenné a nemzetközi feszültség csökkentése érdekében kifejtett erőfeszítéseket, nagy mértékben fokozná egy új világháború verői, amíg a német kérdés békés megoldásával foglalkozó négyha- j k‘nek• Mf smentettem voteaa b^- i tási előkészületek ideje alatt so, , .... .. -t rorn- ,1e inkább nem tettem, nem ♦ kát tartózkodtak kint a községtalmi értekezlet nem ült össze esi mondtam semmit, ami elárulna £ben. Tanítottáb a pártszervezet nem fejezte foe tcincicskozásíiit. f hszáwist. v vf»7Ptrn irpTTvítani S mi J ) Gondolhatjátok, hogy ezek után i vezetőn vezetni, irányítani b mi —----------------- * van elég bátorságom meghalni, f tagadas, megtanítottak^ okét a S emmiség ahhoz képest,, amit szén- $ népben bízni, a dolgozók összefovédtem, ^ gásának erejére építeni. így aztán Jónéhányan tartoznak köszönet- fa falu kommunistái mindjobban tel, hogy nem említettem a nevű- ? látták a népben szunnyadozó haket. Most büszke vagyok, hogy '< talmas erőt, azt a kiaknázatlan n-.indennek ellenálltam és sok éle- j kincset, amelynek feltárása, ügyes tét megmentettem. ^felhasználása képessé teszi a lót tudomására hozzátok Gilberte- $ partszervezetet a _ feladatok tennek meg azoknak az egyesületek- \ geienek megoldására, nek, melyeknek tagja voltam. \ A nagy munkák idején kitűnt Holttestem a liégei katonai te- i az is, hogy azok a dolgozó paraszt metőben marad Jó belgaként ha- \ emberek, asszonyok, akik most lók meg. Éljen Belgium! £ léptek először a nagy nyilvánosszélyét és szertefoszlatná reményeinket, hogy Németország egységét a Kelet és a Nyugat közötti megegyezés útján sikerül helyreállítani. A moszkvai deklaráció szavai félreérthetetlenek. Ez a nyilatkozat azonban azt'is világosan kifejezésre juttatja, hogy a tárgyalások lehetősége nyitva marad mindaddig, amíg a párizsi szerző» dések ratifikálásával el nem zárják a megegyezéshez vezető utat. Guy Jacques, aki a végsőkig belga maradt és meghalt a Hazáért. • ság elé, akik most hirdették éle* tűkben először »-hivatalosan« a párt politikáját, máskor is szívesen segítettek volna a pártszervezetnek, az elmúlt időkben is készségesen vállaltak volna feladatokat, megbízatásokat. Csupán szólni kellett volna nekik, bevonni őket a munkába, feladatokat adni számukra. Kiss János dolgozó paraszt, aki az egyik legaktívabb szóvivője volt a pártszervezetnek, aki éjt nappallá téve dolgozott a választás sikeréért, elmondta, hogy ő előbb is szívesen dolgozott volna, mert látja, hogy jó az út, amelyir ken járunk, csakhát nem kérte senki sem a segítségét, ajánlkozni pedig nem akart. És nemcsak Kiss János, többen is vannak így. A parasztember nem nagyon szeret ajánlkozni, ahogy mondani szokták: »tolakodni«.. De ha egyszer megkérik valamire és azt vállalja, akkor aztán tűzön-vizen át valóra is váltja: Ez paraszti becsületéhez tartozik. A pártszervezet vezetősége, amely most vívta első igazi nagy- csatáját, sokat tanult, jó iskola volt számára a választás harca. A nagy ütközet elmúlt, győzelemmel végződött, de a pártszervezet, a kommunisták, népnevelők munkája most kezdődik csak igazán. A továbbiakban úgy kell dolgozniuk, hogy az emberek felbuzdított, megmozgatott sokasága továbbra is harcoljon, továbbra is bátran álljon, kardoskodjon a pártszervezetj a párt egész politikája mellett. n Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt támogatást kért a külföldi szociáldemokrata pártoktól Berlin (MTI). A Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt vezetősége felszólította a nyugati szociáldeNémetország újraegyesítéséről. A Német Szociáldemokrata Párt vezetősége felhívásában kimokrata pártokat, vessék ^ latba jelentette, hogy a német kérdés teljes befolyásukat annak érdeké- békbs rencjezését célzó négyhatalben, hogy a nyugati megszálló na- , . . _ talm ak kezdjenek a Szovjetunió-,mi értekezletet diplomáciái uro val négyhatalmi tanácskozásokat1 azonnal elő kell készítem. Tiltakozás Hollandiában Nyugat-Németország újrafelfegyverzése ellen Hága (TASZSZ). A De Waarheid december 13-i számában hírt ad arról, hogy Amsterdamban a művészek és az értelmiségiek képviselői tüntettek a náci hadigépezet feltámasztása ellen. A tüntetők táblákat vittek magukkal, amelyeknek feliratai a párizsi egyezmények elutasítására szólítottak fel. A rendőrség a város egyik terén feltartóztatta a felvonulást és elkobozta a feliratokat, plakátokat. FRANCOIS BILLOUX: A francia népnek minden erejével éreztetnie kell súlyát Párizs (MTI). Párizsban kedden este ünnepséget rendeztek a francia ellenállási mozgalom két vértanúja, a nácik által kivégzett Gabriel Péri és Lucien Sampai emlékére. • Az emlékünnepségen Francois Billoux, a Francia Kommunista Párt titkára mondott beszédet és a többi között kijelentette: A francia népnek azonnal és minden erejével éreztetnie kell súlyát. .. A Francia Kommunista Párt ünnepélyesen kéri, vessenek be minden erőt ebbe a nagy nemzeti csatába, amelytől Franciaország sorsa függ. A párt minden tagjának. minden szervezetének érezTiltakoznak a csurgói kuilúrház dolgozói Táviratuk így hangzik: Mi, a csurgói Csokonai-kultúrház dolgozói és kuitúrmunkásai mélységes felháborodással tiltakozunk a hitleri nácizmus újjáélesztése és a népek békéjét veszélyeztető hitlerista Wehrmacht. feltámasztásl- ki-» sérlete ellen. A legmesszebbmenőkig egyetértünk a moszkvai értekezlet deklarációjával, s azt odaadó munkánkkal és minden erőnkkel támogatjuk. Követeljük az európai biztonsági rendszer sürgős megteremtését. Csurgói kultúrház dolgozói. Üdvözöljük a moszkvai deklarációt Járásunk egész lakossága a második világháború ideje alatt a saját bőrén tapasztalta, mit jelent a hj^leri fasiszta zsarnokság. Tudjuk, hogy a német újrafelfegyverzés egy újabb világégés veszélyét jelentené, veszélyeztetné a világbékét. Mi békét és békés építőmunkát akarunk. Ezért üdvözöljük a moszkvai értekezlet határozatét; mert tudjuk hogy ennek szellemében megvédhető a világbéke. Papp Ferenc VB-elnök Marcali. A Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsának nyílt levele az ENSZ főtitkárához és az ENSZ-közgyűlés elnökéhez A Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsa tiltakozik az emberi jogoknak, a tengerhajózás biztonságának és szabadságának durva megsértése ellen és felkéri Önömé kell egész felelősségét és úgy! két, személy . szerint, tegyenek kell cselekednie, hogy érezze azt meg minden módjukban álló inminden más hazafi és demokrata I tézkedést a „Preydent Gottwald'‘ is. Felhívunk minden francia férfit és nőt, hogy vegyen részt ebben a döntő harcban a békéért és a nemzetért! nevű lengyel hajó és a „Tuapsze“ nevű szovjet tartályhajó tengerészeinek mielőbbi szabadonbocsátá- sa érdekében. A tapasztalatok hasznosítása Az eddigiek azt mutatják, hogy a pártszervezet vezetősége jól hasznosítja a választási munkában szerzett tapasztalatokat. Azokkal a dolgozó parasztokkal, akik lelkesen dolgoztak, jó népnevelőmunkát végeztek, szerveztek, agitáltak, most úgy foglalkoznak, hogy közülük az arra érdemesek a pártszervezet tagj elöltjei, később pedig a tagjai legyenek. Ezekkel a dolgozókkal máris megerősítették a népnevelő csoportot. Megbízatásokkal, feladatokkal látják el őket rendszeresen. Nem ritka eset, hogy a pártszervezet vezetősége felkeresi őket otthonaikban, véleményüket kérik a pártszervezet munkájáról, a kommunisták tevékenységéről, magatartásáról és rajtuk kívül családtagjaikkal is elbeszélgetnek. így aztán kijönnek az erények és a hibák egyaránt. Az ilyen beszélgetések közelebb hozzák a népet a párthoz és megerősítik a dolgozók pártba vetett hitét. A legutóbbi népnevelő-tanácskozáson, amikor a választási munkák tapasztalatait értékelték, a pártszervezet azzal a megbízatással látta el a népnevelőket, hogy továbbra is foglalkozzanak a választókörzetek dolgozóival, továbbra is intézzék ügyes-bajos dolgaikat, vigyék el hozzájuk a párt szavát. Csinálják is szívvel- lélekkel a népnevelők. Szinte gazdának érzik magukat körzetükben. Ha egy-egy gyűlés van, akkor a körzetek lakói népnevelőik vezetésével ugyanolyan csoportosan mennek, mint ahogy a választási időszak alatt csinálták. A jövő ... A pártszervezet most a december havi taggyűlés előkészítésén dolgozik. Ez a taggyűlés ünnepe lesz a kommunistáknak: három becsületes dolgozó paraszttal erősödnek. Három, munkában kitűnt, köztiszteletnek örvendő, tekintélyes gazdálkodó kérte felvételét a pártba. Jánosa József, Ki- gyósi János, Ódor Károly dolgozó parasztok a választási munkák harcaiban úgy érezték, hogy nekik a pártban van a helyük, ott ahol a küzdelem élvonalában lehetnek, ahol minden munkájukat a dolgozók nevelésére, mozgósítására fordíthatják. A kommunisták bízzanak továbbra is a pártonkívüli dolgozókban, intézzék ügyes-bajos dolgaikat, vonják be őket a munkába, bízzák meg őket feladatokkal. Ezzel növekszik a pártszervezet ereje, nő a párttagok létszáma, szorosabbra fűződik a párt és a tömegek közötti kapcsolat, ami jótékonyan hat majd az egész község fejlődésére, a dolgozó parasztok munkakedvére. Előkészületek Debrecenben az országgyűlés ülésére Debrecen ezekben a napokban nagy1 ünnepre készül. December 21- én. lesz tíz éve annak, hogy a felszabadult országrész küldötteinek részvételével Debrecenben összeült az ideiglenes nemzetgyűlés, A tíz év előtti történelmi események évfordulójának ünnepére készülő városban december 20-án valamennyi üzemben, hivatalban, intézményben ünnepi megemlékezést tartanak.