Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-14 / 270. szám

Vasárnap, 1954. november 14. SOMOGYI NÉPLAP 5 AZ AGRONÓMUS TANÁCSAI: Sürgősen vessék el a búzát, akik eddig késlekedtek vele! Termelőszövetkezeteink és egyé­nileg dolgozó parasztjaink globá­lisan teljesítették kenyérgabona­vetéstervüket, azonban több köz­ségben van még olyan termelő, aki elmaradt a terv teljesítésével. A magasabb terméshozam elérése érdekében igen fontos és sürgős a még el nem vetett búzát jól elő­készített magágyba elvetni, mert a novemberi, de különösképpen a decemberi vetés csak kivételes esetekben sikerülhet s csak olyan televényes fekete földeken, ame­lyek tavasszal hamar felmeleged­nek. Az ilyen késői búzavetésben a varjak is nagy károkat okoz­nak, s a vetőmagszükséglet is 110—120 kg, tehát lényegesen több, mint az időben történő ve­tés esetében. Miért fontos a kukcricaszár gyors betakarítása? A kukoricaszár betakarítása a takarmányérték megóvása érdeké­ben igen sürgős, különösen ott, ahol más értékesebb szálastakar­mány szűkösen van s ezért a ku­koricaszár nélkülözhetetlen takar­mány. Tudvalevő, hogy a szeptem­berben, október elején betakarí­tott kukoricaszár közepes minősé­gű rétiszéna takarmány értékével ■egyenlő, s későbbi betakarítás ese­tén már csak takarmányszalma, sőt alomszalma értékének felel meg. Természetesen silózva vagy zsombolyázva fokozott tápértéke van a kukoricaszárnak. De még ha nem is használnánk fel takar­mányozásra, akkor is legfőbb ide­je a kukorica- és napraforgószár betakarításának, mert akadályo­zója az őszi mélyszántás elvégzé­sének. flz őszi trágyázás előnye A mi éghajlatunk alatt vala­mennyi istállótrágyázást igénylő tavaszi kapás- vagy más növényre hátrányos, ha a vetés területét nem ősszel, hanem tavasszal szántjuk. A tavaszi trágyázás pe­dig tavaszi szántást igényel. A mi hazai viszonyaink között az is­tállótrágya tavaszi alkalmazása a legnagyobb hibák egyike, ami a trágyázás termésfokozó hatása helyett a nálunk gyakori tartós szárazság esetén rossz termést eredményezhet. A tavaszi trágyá­zásnak még az is nagy hátránya, hogy hatása éppen annál a nö­vénynél nem jut kellő fokon ér­vényre, amelyik alá azt adjuk és ■amelyik azt a termésben legjobb jövedelmezőséggel hasznosíthatná. A nyári trágyázásnak pedig hát­ránya az, hogy a tarlóhántás miat­ta gyakran elmarad és annak gyomirtó hatását nem használhat­juk ki. Értelemszerűen adódik, hogy leghasznosabb és legeredmé­nyesebb az őszi trágyázás. A szét­teregetett trágyát azonnal szánt­suk alá, gondosan ügyelve arra, hogy a talaj felületén semmi trá­gya ne maradjon. A télen át nyert istállótrágyát pedig a tavaszi veté­si idény elmúltával, amikor az igaerőnek többnyire nincs . sok munkája (május, június), a trá­gyázandó területre kihordjuk és kazalba (szarvasba) rakva 25—30 cm földréteggel leföldeljük. amit az őszi mélyszántásról tudni kell Az őszi mélyszántás a talaj­forgató munkák legfontosabb ré­sze, mivel ezzel hathatósan tud­juk fokozni a talaj csapadékbefo­gadó képességét. Ennek nagy je­lentősége van a mi kiimánk alatt, mivel az évi csapadékmennyiség túlnyomó többsége az őszi esőzé­sek idején és a téli hó alakjában hull földünkre. A csapadékbefoga­dóképesség növelése mellett a téli fagy málasztó hatásának és nyers tápanyag-feltáró tulajdonságának van még nagy jelentősége. Az ősz­szel szántott föld azért is elő­nyös, mert kitavaszodáskor azon­nal vethetünk, tehát a mi viszo­nyaink között sokkal biztosabb a termelés. Az őszi szántást rende­sen nyers barázdákban hagyjuk, hogy a téli fagy hatása és a talaj csapadékbefogadó képessége job­ban érvényesüljön. Az őszi szán­tás kivitelezése akkor a legjobb, ha a barázdák szélessége Közel másfélszer akkora, mint a mélysé­gié. Ez azonban a gyenge vonó­erővel alig lehetséges. Ez esetben inkább a barázda szélességét, mint a mélységét csökkentsük, mert az őszi szántás előnyei a mélység arányában fokozódnak. Sz. J. Takács András, a marcali gépállomás igazgatója: Határidőre teljesítjük téli gépjavítási tervünket Gépállomásunkon november el­sejével megkezdtük a téli gépjaví­tást. A gépállomás gépj avatási tervét lebontottuk hónapokra, 5 napokra, sőt mindenki tudja napi tervét is. Egyelőre két brigádunk dolgo­zik: az erő- és cséplőgépjavító bri­gád. A munkagépjavító brigád csak akkor kezdi meg munkáját, ha a földeken befejeződnek a ta­lajmunkálatok. Mert van még elég szántanivaló. Tervünket eddig 55.6 százalékra teljesítettük. A cséplőgép javító brigádban Fülöp Sándor vezetésével két szakember 'dolgozik. Megjavították már az aratógépet, a kombájnt, s most a második cséplőgépen dolgoznak. Az erőgépjavító brigádban négy szakember —< három szerelő és egy esztergályos — van, vezetőjük Kinics József. Most javítják az el­ső erőgépet. Alkatrészeket folyamatosan ka­punk. Annyi azonban mindig van, hogy munkánkban nem lesz fenn­akadás. Megoldottuk a meleg mű­hely kérdését is. A cséplő- és az erőgépjavító brigád rendes, fedett helyiségben dolgozik. A munka­gépjavító brigád műhelye is ké­és 18 mázsa tűzifát vásároltunk. De felhasználjuk az asztalosmű­hely hulladékanyagát, a forgácsot és a fűrészport is. Erre a célra külön kályhát készítünk. Ha eljön a hideg, a dolgozókat védőitallal látjuk el. Megkapták már a me­legruhát is. Gépjavítási tervünket teljesít­jük a határidőre. Ezt azért me­rem állítani, mert gépállomásun­kon vannak megfelelő szakembe­rek. Például négy főgépészünk van, akiknek' magasabb a kép­zettségük, jobban megkövetelik a munkafegyelmet is. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezáltal az igazga­tó munkája könnyebb. Az ellen­őrzés éppen olyan fontos, mint eddig volt. 5 naponként rendsze­resen értékeljük a munkákat. Ed­dig nincs is lemaradás a tervtel­jesítésben. A rendelet szerint, amely ki­mondja, ha dolgozóink teljesítik, illetve túlteljesítik tervüket, nö­vekszik fizetésük is. így minden dolgozónak érdeke, hogy munká­ját becsülettel végezze. Igyekszik is a gépállomás valamennyi dol­gozója, nehogy elmaradjon napi szül már. Biztosítottuk a tüzelőt tervével, mert ennek ő is kárát is. A TÜZÉP-től 60 mázsa szenet vallja. „Baloldali túlzás?../' Nem! így van ez a Nagyatádi Konzervgyárban... A képzelet... Nemrégen Nagyatádon jártam. Be­vallom — a konzervgyárat eddig csak kívülről nézegettem, azonban sok jót és szépet hallottam dolgozóiról, terv­teljesítésükről s arról, hogy novem­ber 7 tiszteletére milyen lelkes ver­seny folyik falai között. Nem lesz ■ hiábavaló bemenni hozzájuk — gon­doltam — hiszen egy ilyen üzem, melynek készítményei messze külföl­dön is ismeretesek,' megérdemli, hogy rövid híradásokon kívül többet is írjunk róla. Nem tudom, ki hogyan van vele, de én ha konzervgyárat képzelek magam elé, mindannyiszor hófehér falat, ragyogó rendet, és tisztaságot, fehérköpenyes és ápolt embereket képzelek. Éppúgy, mint ahogy a fo­lyóiratokban közölt képeken, film­híradókban látja az ember. S míg a portásfülkében belépőre vártam, szinte elképzeltem már. hogy milyen nagyszerű, vidámhangú, lelkes cik­ket fogok írni erről a gyárról. ...és a valóság Természetesen első utam a szak- szervezeti bizottság elnökéhez, Kin­cses elvtársnőhöz vezetett. A szám­adatok érdekeltek először, hiszen a november 7-i munkaverseny utolsó napjaiban voltunk, amikor szinte óráról órára születtek mindenhol a nagyszerűbbnél nagyszerűbb eredmé­nyek. Kincses elvtársnő elém is tárt egy kétoldalos kimutatást, melyben annak rendje és módja szerint, ott sorakoznak a dolgozók felajánlásai: 110. 120, 140 százalékos felajánlások — öröm nézni őket. — De hogyan állnak a megvalósításukkal? — Ez a következő kérdés, de erre már bi­zonytalan választ kapunk. Mint «any- nyi más üzemben, itt is bokros teen­dőire, óriási elfoglaltságára hivat­kozik az SzB-elnök, s mindennek lé­nyege az, hogy a versenyértékeléssel bizony sehogyan sem állanak. Kincses elvtársnő egymaga képtelen erre, a szakszervezeti bizottság töb­bi tagja pedig jóformán semmiféle szakszervezeti munkát nem végez és csak címzetes viselői, a. rájuk bízott feladatoknak. Persze, ha az ember kutat' a hibák oka után, itt is magyarázatra talál. Hogyan várható jó munka egy olyan szakszervezeti bizottságtól, melynek hiányzik az összefogása, melynek irányítása sok kifogásolni valót hagy maga után. Kincses elvtársnő, mint mondja, február óta SzB-elnök. Azonban, mikor a szakszervezeti bizottság tagjainak személye után érdeklődünk, még nevüket sem tud­ja elmondani. Kedélyesen, csöppet sem zavartatva magát, szól oda az éppen szobájában telefonáló elvtárs­nőnek: — Na nézd. Kati. nem tudom kí­vülről az SzB-tagok nevét. Fene tud­ja szémontairtani őket! Nevet vidáman, miközben segít­ségként előhúzza fiókjából a név­sort tartalmazó dossziét. Majer Jó­zsef, Zakariás Katalin. Vojkovics István. Ormai János, Mínorics Jó­zsef, Szegedi Józsefné, Benke Vil- mosné, Csepeli Ferenc, Farkas Jó­zsefné és Lakatos Istvánná nevét diktálja Kincses elvtársmő. — De ebből össze-vissza 3—4-en vagyunk, akik dolgozunk, mivel a többi szanaszét van — teszi hozzá mentegetődzésül. — Milyen eredményeket értek el február óta? Mit tud felmutatni a szakszervezeti bizottság —* kérdezem. — Nem sokat, de a kongresszusi műszakban és az augusztusi ver­senyben jó eredményeket értünk el. Nem tudom, hány ezer forintos anyagmegtakarításunk is volt. De a. bizalmiainkról iobb nem is beszélni, mert azok nem csinálnak semmit. Csoda, hogy így ment a munka. — Az elvtársnő tett munkaver- senvfelaján’ást? — Nem tettem, mert az ÜB-mun- kát úgyis el kell végezni 100 szá­zalékig. s mint adminisztrátornak is 100 százalékig kell teljesítenem a feladatot. Mit ajánlhatok én fel? — Hm. — A szakszervezeti bizottság többi tagja. Vojkovics István ter­melési. felelős ... az .. . ő ... tett fel- aiánlást. — Mit? — Hát... ugye ... hogy a minő­séget megjavítják, az anyaggal taka­rékoskodnak a legmesszebbmenőkig, a dolgozókkal foglalkoznak, de ezt se ugye százalékban, hanem csak szó­belileg —- sorolja Kincses elvtársnő unottan és lélekteienül. Nézem a feljegyzést, valóban nincs rvoma ennek a felajánlásnak. — És az SzB többi tagja, meg a párttitkár elvtárs? A válasz — hallgatás. Talán ebben a percben kezdi először érezni Kincses elvtársnő, hogy vala­mi nincs rendben, hogy a kedélyes­kedésnek most talán már nincs is helye, éppen ezért most óvatosab­ban, komolyabban, megfontoltabban válaszolgat.-— Az utolsó tervet mennyire tel­jesítették, elvtársnő? Nagyon hagy zavarban van. —- _Én meg nem tudnám mondani kívülről. — Ebben a hónapban hogyan áll­nak? — Nem tudom, elvtársnő, annyira le vagyok kötve , ezzel a munkával, .hogy nem tudok foglalkozni mással. De most jut eszembe, a múlt hóna­pot már 29-ig 100 százalékig telje­sítettük. Nézem Kincses elvíársnőt. Ala­csony, kövérkés, kerekarcú, nyílt­tekintetű asszony. Töprengek. Talán nem is annyira hanyagságból, mint inkább tájékozatlanságból, tudatlan­ságból hanyagolja el ennyire szak- szervezeti munkáját, talán hiányzik belőle az a rátermettség, lelkiisme­retesség. akarat és a soha nem lan­kadó küzdenitudás, mely minden je­lent és jövőt formáló funkcionárius­nak sajátja kell hogy legyen. Míg ezek a gondolatok járnak fe­jemben, ő tovább beszél. — SzB-ülést kéthetenként tartunk, nemrégen volt az utolsó. — Miről volt ott szó, elvtársnő? —• Hát itt tárgyaltuk ki a válasz­tási békeversenyt. Ennek beindítását és a folyamatos kiértékelését is meg­tárgyaltuk. „Itt tárgyaltuk ki... beindítás“ — milyen üresen csengő szavak! Vájjon érzik-e ezek az elvtársak, mit jelent egy munkaverseny elindulá­sa? »A munkaverseny lelkesen fo­lyik. — Lelkesen« ... Éreztek-e már valaha ezek az elvtársak igaz lel­kesedést a munkaversenynél? Erez­ték-e azt a szívet melegítő izgalmat, azt a lángolást, az erőnek és aka­ratnak azt a feszülését, melyet min­den verseny előtt érez az ember. '-Lelkesedés«! Vájjon tudják-e, tud­ja-e Kincses elvtársnő, hogy ennek az elkoptatott szónak mi az igazi értelme? — Győzniakarás, nagy, ki­emelkedő tettekre való törekvés, a munka végtelen szeretete! Ez adja ennek a szónak igazi tartalmát! »A munkaverseny beindult«. Néz­zük akkor — hogyan folyik. És Kin­cses elvtársnővel együtt elindultunk, hogy végigjárjuk a gyártelepet. Amit ezen a délelőttön a Nagy­atádi Konzervgyárban láttam, arról regényt lehetne írni. A portásfülkében támadt gyönyörű elképzeléseim percről percre foszlot­tak szét, s mikor visszaértünk az ÜB-irodába, egy darabig nem is tudtam, mit mondjak. Aztán kirob­bant belőlem nemcsak az újságíró, hanem a szebbre, nagyobb megbe­csülésre vágyó ember keserűsége. Mert mintha nem is 1954-ben, ha­nem valamikor a tőkésvi.lág idején lennék itt. — Elvtársnő! Nyitott szemmel jár­nak maguk? Felelősséggel teljes ve­zetői ennek a gyárnak? Hát olvasták Önök, magukévá tették a júniusi programmot? Nem! Mert ha ez tör­téni; volna, ez az üzem nem így néz­ne ki. Ennek az üzemnek a munká­sai nem ilyen körülmények között dolgoznának, mint ahogy dolgoznak. Ez a gyár eredményesen termel, 1el- kiismeretes, becsületes, szorgalmas dolgozói vannak, akik teljesítik a tervet minden körülmények között. Becsülettel helytállnak, de Önök a számok mögött nem látják az embert, nem tudták meglátni eddig az em­bereket. Pedig napjában ezerszer is elmondjuk, hogy a legdrágább ér­ték: Ök! Nagyon elkeseredetten beszéltem, de igazságot. Azt is megmondtam ugyanekkor az elvtársnőnek, hogy amit itt láttam és tapasztaltam: meg fogom írni. Mert kell, hogy fülébe jusson mindez azoknak, akik intézik ennek a gyárnak a sorsát. Mért kell, hogy 1954-ben — másfél évvel a kor- mányprogramm után, amikor a hi­bák kijavításáról beszélünk, meglás­sák: milyen körülmények között fo­lyik itt a munka. Az elvtársnő és akik körülötte áll­tak. két4három vezető funkcionárius — először arra hivatkoztak, hogy „nincs keret“. Aztán, hogy a szigetvári központ nem törődik ezekkel a dolgokkal. Végül megegyeztünk abban, hogy a tényeket mutató valóság bizony szo­morú. Szomorú és javítani kell raj­tuk. Hazajöttem. Napokig töprengtem azon, hogyan írjam meg,- hogyan mondjam el mindezt. Egyszercsak levelet hozott a posta a Nagyatádi Konzervgyár szigetvári igazgatójától, melyben helyteleníté­sét fejezi ki, túlzott baloldalisággal vádol és olyan szépen szövi a sza­vak hálóját, hogy értésemre adja: nagyon helytelen lenne, ha mindazt, amit ott láttam és elmondtam, az újság hasábjain meg is írnám. Fél­reértés ne essék — szó sincs holmi elvtársiatlan fenyegetődzésről. Csak éppen úgy nem ért velem egyet, hogy abból minden józan gondolko­dású ember érzi: jobb lesz ezt a cikket tényleg nem megírni. Egyet azonban elfelejt az igazgató elvtárs, mégpedig azt, hogy mind a kon­gresszusi határozatok, mind a Köz­ponti Vezetőség nyilatkozatai hang­súlyozzák: a hibákat tekintet nélkül személyekre, magas beosztásokra, fel kell tárni a legszigorúbban, mert ja­vítani rajtuk csak így lehet. Én eze­ket a szavakat jól megjegyeztem magamnak és ez ad bátorságot ah­hoz, hogy a Nagyatádi Konzervgyár­ban szerzett tapasztalataimnak han­got adjak. Mert igenis hiba az, súlyos hiba, hogy ebben az üzemben még ma sincs öltözője és mosdója többszáz embernek, hogy egy parányi szobá­ban, szemét, rendetlenség között, hi­degben öltöznek, ha egyáltalán öl­tözni tudnak ott egynóhányan. Em­bertelenség, hogy a kádárok és asz­talosok olyan »műhelyben« dolgoz­nak ma is, melynek falát két desz­ka közé tömött fűrészpor képezi, amelyen úgy sétál ki-be a szél, ahogy akar. De még csak meg sem javítják ezeket a falakat! A kuko- ricamorzsológépnél 8 vagy 10 fiatal lány lés asszony szakadásig cipeli a töredezett vékákat, pirosra hevülve, kinn a hidegben, amikor egy olyan transzportőr beállításával, mely egy­szerűen a kukoricahalomtól közvet­lenül a gép szájába szállítaná a csö­veket, emberi erőt, időt, pénzt le­hetne megtakarítani. A kovácsmű­helynek még ma sincs mennyezete, csak cseréppel fedett teteje, s olyan huzatos, hogy a benne dolgozó Kiss Vendel bácsi elkeseredésében kije­lenti: ha az idén sem csinálják meg' a mennyezetet, kénytelen lesz el­menni az üzemből, mert még egy ilyen telet nem bír ki. Ugyanebben a műhelyben egyetlen vaksi villany­körténél dolgoznak, mert még senk1 nem. jött rá arra, hogy két-három lámpa félszerelésével, erősebb izzók­kal egészségesebb világítást lehet biz­tosítani. ’ Hiba, súlyos hiba, hogy a munka- versenynek senkii se gazdája. A dol­gozók .közül számtalantól meg sem kérdezték, hogy mit ajánl fel, csak egyszerűen beírták nevűik mellé a százalékot, mint ah'ogy a legkiválóbb dolgozó: Hóka Sándor udvari mun­kás neve mellé .is odaírták a 175 százalékot, pedig erről nem is tud. Szerte az udvaron rendetlenség, fel­fordulás. A fából készült óriási ká­posztáshordók és a náddal fedett pincék, a fűrészpor-falú kádármű- ihely mögött egymásra hányva desz­kák, hordók, ládák, hogy az emberben szinte meghűl a vér: mi lenne, ha itt valaki eldobna egy ■szál gyufát. Hofmann Ferenc tűzoltó elkeseredetten magyarázza: hiába minden, hiába mondják, hogy tart­sák be a tűzrendészet^ szabályokat, irá se hederítenek. Mindez pedig csak egy része az egésznek! Nem túlzott ba.loldaliság, hanem csak emberség ; kell észrevenni eze­ket. Tudjuk jól: hibáztuník, amikor az elmúlt évek alatt keveset törőd­tünk az ilyen kis üzemekkel. De rá­jöttünk erre, s meghatároztuk a hi­bák kijavításának módját! Azóta egy •esztendő telt el — de ezen a téren nem sokat csináltunk. Itt az ideje a cselekvésnek! A Nagyatádi Konzervgyár szak- szervezeti bizottságának tagjai, párt­titkára, telepvezetője és a szigetvári igazgató, de a minisztérium külön­böző magas beosztású funkcionáriu­sai is azért kerültek e megtisztelő beosztásokba és helyekre, mert a dolgozók bizalma emelte őket od<a. Azért kerültek oda, hogy frázisok hangoztatása nélkül, aktatologatás, lelketlen bürokrácia helyett biztosít- , sá'k ezeknek a dolgozóknak embersé­ges munkakörülményeit, •mert ők vannak a dolgozóikért és nem fordít­va. Most nem az a fontos, hogy kié a legnagyobb felelősség, hanem az,1 hogy segítsünk minél előbb! Ez a kötelességünk! Szíij Róbertné.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom