Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-14 / 270. szám
A &ORÍOGYI néplap Vasárnap, 1954. november 14. maKS3xr:ima3ssmxa^-Jz.^ Á járások közötti versenyben a Sonyódi az első, a kaposvári az utolsó A járások versenyében továbbra; is a fonyódi járás az első, de itt is még jobban kell szorgalmazni a kukorica-, napraforgó- és baromfibegyüjtést. A silózással sem állnak a legjobban, eddig mindössze 28.7 százalékra teljesítették a silózási tervet. Sok tennivalójuk van a fonyódiaknak, hogy megtarthassák az első helyet. Nem szabad megelégedniük eddigi eredményeikkel. A siófoki járás második ugyan a rangsorban, de lemaradás mutatkozik az őszi mezőgazdasági munkákban. Nem igen dicsekedhetnek az adóbevételi terv teljesítésével sem. Fokozniuk kell különösen a hízottsertés- és kukoricabeadást. A tabi járásban fokozottabb munkalendületre van szükség, csak így tudnak az élre törni. Harmadik helyen állnak, nem lehetetlen tehát az elsőség megszerzése. Vetéstervük teljesítésével egy kissé lemaradtak. Ha a begyűjtésen kívül jól szorgalmazzák az őszi szántást-vetést #is, megelőzhetik a fonyódiakat. A kaposvári járás az együttes értékelés alapján az. utolsó helyen baktat. Vetéstervüket 99.5 százat lékra teljesítették. Az őszi kapások, valamint az állat és állati [termék begyűjtésében súlyos le- j maradás tapasztalható. Nem kü- j lönb a helyzet az adóbevételi terv 'teljesítésében sem. A járásban egyaránt fokozni kell a begyűjtést, az adófizetést és a mezőgazdasági munkákat, mert mindegyikkel lemaradtak. Ideje lesz már, ha felszámolják a járás vezetői a ráérős hangulatot és végre cselekednek is. Az összesített értékelés alapján a begyűjtési, mezőgazdasági Felhívás a kaposvári fiatalokhoz A Megyei DISZ-bizottság és a Megyei Tanács Népművelési Osztálya Kaposvár kultúrigényeinek kielégítése végett úgy határozott, hogy ifjúsági művészegyüttest szervez. Felhívjuk a kaposvári fiatalokat, hogy akik tehetséget és kedvet éreznek ének, tánc és színjátszás iránt, 16-án, kedden este 7 órakor jelentkezzenek a Textil1 művek kultúrotthonában. Érezze j magáénak minden fiatal az or- j szágban elsőnek megalakuló köz- 1 ponti együttes ügyét és minél több fiatal jelentkezzék. Egyben felkérjük a helyi DlSZ-szerveze- teket is, hogy ezzel az ifjúságunkat érintő problémával foglalkozzanak. DISZ Somogymegyei Bizottsága. Megalakult megyénkben az első „hegyközség“ Az ádándi termelők elhatározták, hogy termelési tevékenységük fokozása, termésátlaguk állandó növelése érdekében megalakítják a szőlő- és gyümölcstermelők szövetkezetét, mely a helyi földművesszövetkezet támogatása, irányítása mellett működik. A megbeszélés részvevői felismerték, hogy ezzel teljesen a saját maguk, községük és népük jobblétét segítik .elő, s már 19-en aláírták a megalakulási -nyilatkozatot. A már belépett tagok elhatározták, hogy rövidesen megtartják ve- zétőségvá'lasztó közgyűlésüket, melyet megelőzően tagságuk létszámát mintegy 150-re bővítik, bevonva a község összes szőlő- és gyümölcstermelőjét. A szőlő- és gyümölcstermelő szövetkezetbe tömörült ádáindi termelők kívánságára lehetőség nyílik arra. hogy üzembehelyezzék a község leszerelt szeszfőzdéjét. és adóbevételi terv teljesítésében a járások sorrendje a következő: Járás: Tanácselnök: 1. fonyódi Varga József 2. siófoki Németi László 3. tabi Tengerdi Imre 4. marcali Papp Ferenc 5. csurgói Vörös Gábor 6. barcsi Mátyás József 7. nagyatádi Auer István 8. kaposvári Suri Sándor A községek közötti versenyben a rangsor a következő: 1. Balatonőszöd, 2. Balatonbogr lár, 3. Porrogszentpál, 4. Csákány, 5. Bőszénfa, '6. Som, 7. Kutas, 8. Szülök. A termelőszövetkezetek versenyében elsők: 1. rinyaszentkirályi Kossuth, 2. sávolyi Szabadság, 3. balatonkiiiti Dózsa, 4. bőszénfai Lenin, 5. bol- hói Ságvári, 6. somogymeggyesi Előre tsz. „Helyreigazítás“ Lapunk november 5-i számában „Vájjon miből telik a kocsma zásra*’ címmel cikket közöltünk a zamárdi erdőgazdaság b a laton- bogiári rakodőtelep munkásairól. A cikkben felvetettek a község vezetőszerveinek alábbi levele szerint nem felelnek meg a valóságnak. „A baLatonboglári Hazafias Népfront, a helyi pártszervezet és a- községi tanács vezetői a fenti újságcikkeit mint a községben illetékes személyek, meglepődve olvastuk, hogy az abban névszerint Cseri Pintér József és még négy társa félnapszám, fél éjszakán át a kocsmában mulatoznak. Megállapításunk szerint nevezettek a legritkább esetben látogatják a kocsmát és nem volt még arra példa, hogy hangod mulatozást rendezttejk volná akármelyik vendéglőben. Nevezettek magaviseleté ellen és munkája ellen semmiféle kifogás és panasz nem merült fel.“ Babári Béla MDP-titkár, Harangozó József, a Hazafias Népfront elnöke, • Kadlieskó István VB-elnök, Olvashataltan aláírás, VB-titkár. Hasonló nyilatkozatot küldött szerkesztőségünknek Kukorelli Antal rakodókezelő és Kuliinger Mihály erdész. Éri az alapszabályi, nem teljes! a mosdósl iütiÉiii tsz lapjai A mosdósi Alkotmány termelő- szövetkezet 1952-ben alakult. A szorgalmas munkával eltelt két év alatt megnőtt a termelőszövetkezet vagyona, gazdagodott a közös minden tagja. Most 35 család dolgozik a 380 hold földön. Munkájukat nagyban megkönnyítették a mezőgazdasági kisgépek, amelyeket a két év alatt az állam segítségével vásároltak. Gyarapodott a közös állatállomány Is. 21 anyakoca röfög az ólakban, mintegy 120 darab süldőt értékesítettek szabadpiacon ezévben, ebből a bevétel 45 ezer forint volt. 1953-ban 19.700, 1954-ben pedig 26.000 torint értékű építőanyagot vásároltak. Még ebben az évben megkezdik egy 30 férőhelyes sertésfi áztató építését. Egy 60 férőhelyes istálló is a tsz vagyonát képezi, ennek a padlásán mintegy 25 vagon terményt tudnak elraktározni. A terméseredmények ebben az évben is jók voltak. Mégis olyan hangok hallatszanak az Alkotmány tsz-ben, hogy az osztalék kevés lesz. Vájjon ml ennek az oka? Elsősorban az, hogy a tsz vezetősége és egyes tagok súlyosan megsértik a tsz alapszabályát azzal, hogy az előírtnál jóval nagyobb a háztáji földterületük. Ezzel megkárosítják a tsz közös vagyonát is, mert ezekről a területekről a tsz fizeti az adót és a beadási kötelezettség teljesítése is a tsz-re tartozik. Bimbó Ágoston, a tsz elnöke közel 4 hold háztáji földet tartott meg magának. Példáját követte Bóna György raktáros, aki 2 és fél holdat, Tapp György, aki több mint 6 hold területet tartalékolt magának. Ebből 1240 négyszögöl szőlő, amely ugyancsak sok munkát kíván. Ez mind a közös munka rovására megy. A termelőszövetkezet területéből mintegy 75 holdat használnak háztáji földként jogtalanul. Ez a probléma nem újkeletű a tsz-ben, de kijavítására eddig még semmiféle intézkedés nem történt. Miért is tennének valamit a tsz vezetői a hibák felszámolására, mikor saját maguk is részesei az alapszabály megsértésének, a közös vagyon megkárosításának? Az állam iránti kötelezettség teljesítésével sem dicsekedhetnek a mosdósi Alkotmány tsz tagjai. 80 mázsa’ kukoricával, 59 mázsa napraforgóval, 21 mázsa burgonyával hátralékban vannak. Pedig termett kukoricájuk, burgonyájuk és napraforgójuk is bőven. Az állat és állati termékek beadásával is tartoznak államunknak: hízott- sertésből 886 kilóval, vágómarhából 13 mázsával, tojásból 55 kilóval és baromfiból 229 kilóval adósai népgazdaságunknak. Pedig a beadási kötelezettség teljesítése egyformán kötelező termelőszövetkezetekre, egyéni parasztokra egyaránt. Elfelejtik a tsz tagjai, hogy két év óta államunk mennyi kedvezményt, segítséget adott ar nagy családnak. Hogy az állam segítségét viszonoznák, arról azonban már hallani sem akarnak. Érdemes lesz elgondolkozni ezen a mosdósi Alkotmány tsz vezetőinek és tagjainak, mert adósság törlesztést kíván. Éppen azért igyekezzenek minél előbb leróni tartozásukat. Réti György Egy kicsit' mégis csak elvtársak vagyunk... A z apóé még Csík megyéből szakadt ide a dombos somogyi vidékre, s emlegette büszkén akkoriban a tabiaknak, hogy a szé- kelységből nőtt ki, ott gyökerezett emberöltőkön át famíliájuk. Kacska- ringós eszejárásáról, góbéságairól csakhamar jóízű kuncogással emlegették a környéken az öreg Bertát, aki a szívét kitette a nyelvére, s nem fukarkodott az igaz szóval. De csak hiába büszkélkedett székeiysé- gévél, s hogy jön idő, amikor vállra veszi isimét a tarisznyát, s visszamegy a hazába, a csík lek közé életet élni — úgy itt ragadt a somogyi dombok között, hogy még kiverni sem lehetett volna. Itt ragadt, úgy megfogta egy fényeshajú, ragyogószemű somogyi lány tekintete.* Ebből a irigyből szakadt a »gatyás« Berta István, öröklője az öreg Beírta eszejárásának, szókimondásának s az összeizzadott, kupergatott öt hoinyi földnek. A »gatyás« jelző még suttyó-kölyök korában ragadt . rá. Alig számlálta a nyolc esztendőt, már olyan lobogós gatyát hordott, rojtokkal s fényes«pitykés mellénynyel, ihogy esett az álla a bámulattól a tabi 'egénykéfcnek. A »gatyás« Berta — így emlegették, s erről aztán mindenki ismerte s azóta sem tudta lehányni magáról ezt a nevet. Szép, sudártermetű, villogószemű ember, akinek még az ötvenkét esztendő sem tudta meghajlítani a gerincét. Hej, pedig az ötvenkettőből negyvenkét év ugyancsak gerinchajlító, testet-lelket megviselő volt. így mondja el — amikor már nagyjából valahogyan Szót ériünk egymással, s kezdünk összebarátkoznd. De csak mértékkel, mert érzem, hogy még mindig tartózkodó, néha meg# indul belőle a szó, ömlik ajkáról a beszéd, de aztán bizalmatlanul pis- lant rám, s csak kurta félmondatodat vet vissza. Éppúgy, mint félórával előbb, amikor összeismerked- íüiik... rr /A köszönt rám a sáros tabi ut- cán égy elharajjott aggyon- istennel. Megállók, kérdem tőle: — Elvtárs, mondaná meg, merre • találom a vegyesipari kátéeszt. Rámnéz, latolgatja a szót, aztán egyszerre csak kiböki: —• Ne élvtársazzón engem az úr, néni vagyok én magának elvtársi — veti oda, aztán már. biccenti is kalapja szegélyét. — A kátéesz meg itt van, a másik utcában, ott a sarakon, forduljon balra, aztán megleli •— s ezzel már mernie is tovább. Úgy megütött szava, a »ne elvtár- sazzon engem az úr«, hogy utána fordulok. — Megálljon csak — szőlek, de még magam sem tudom, hogy mit mondjak, mit kérdjek tőle. De ő már ott áll mellettem, s mintha abba se hagyta volna előbb, fűzi tovább a szót. — Mert én nem vagyok ám kommunista — mondja, s megáll, várakozóan néz rám, éreztetve, hogy valami igen nagyot mondott, amitől legalább is az ég a nyakunkba szakad ebben a pillanatban. — Aztán mért kellene, hogy maga kommunista legyen? — Hát ha már elvtársnak szólított — veti vissza. — Csak a kommunistáik az elvtársak, egymásnak. De nekem nem. Meglepett hirtelensége és szókimondása. Hirtelen én jövök zavarba, erre igazán nem készültem. — Talán nem ért egyet a kommunistákkal? — kérdem, s ekkor már lépegetünk egymás mellett lefelé az utcán. — Nem mindenben. Meg aztán én most már templomiba járó ember is vagyok. Megakadok a szón, hogy »most már«. — Hogyan, azelőtt talán nem volt templomba járó ? — Nem nagyon erőltettem meg magam — felel és nevet, de aztán hirtelen megáll az úton, s nekem szegezi a kérdést.: — Maga talán a járástól van? — s idegenkedve cseng a hangja. — Mert akik a járástól jönnek, azokat nem szeretem, kerülöm őket, megvan rá az okom. ]%¥ c-st nem firtatom, miért idegenkedik a járástól jövő emberektől. Tovább cseréljük a szót, lassan már eljutunk odáig, hogy kezét nyújtja, bemutatkozunk s 'assan megismerem szavaiból az öreg Bertát., a »gatyás« jelző eredetét. Ezekről még csak szívesen beszél, de amikor a tanácsról, a járásról érdeklődöm. minduntalan visszariad a beszédtől; jönnek a kurta feleletek, néha egy-egy kérdésre nem is válaszol. Látom, valami furdalja, kikívánkozik belőle, ami a szívét nyomja, de csak nem szól. Valami fáj neki, de nem mondja, kerülgeti, mint macska a forró kását. Már «már szemére vetem, hogy nem örökölte az apja természetét,, akinek ami a szívén, az a nyelvén volt. Erre aztán patakként ered meg belőle a szó. De ez már ott történik a tiszta, vakító fehérre meszelt szobában, Bertáék- nál. — Szót értenék én a kommunistákkal — mondja — hiszen szép az. amit mondanak, azt vágytuk mi éveken át, mint mátkáját a legény, de csak úgy csinálnának mindent, mint mondják és írják. De nem úgy- Azt mondják: a- tanács az mibelő- lünk van, miértünk. De hiszen kiszakadtak véreik közül a tanácsiak, mehetünk mi hozzájuk panasszal, vethetjük szemükre balfogásaikat az adókivetésnél, a begyűjtésnél — arra rakják azok a terhet akkor is, aki a legtöbbet húz. — Talán becsapták? — vetem közbe a kérdést. — Be hizony. Még ötvenegyben. Majdnem másfélszeresét kívánták s vették a törvényesnek. Azóta feléjük se nézek. — Es azóta neheztel rájuk? Hiszen talán már más emberek vannak ott, jobbak. Rá.mnevet a keserűség könnyelmű derűjével az ajkán. — De hiszen, ha akkor nem leltem igazam, nem lelem ott ma sem. "V itatkozo-m vele, de ő makacsul tartja magát. Akiben egyszer csalódott, annak bíz’ ő nem hisz többet. — De azóta rendiben van a beadás, az adó? — kérdem. — Hogyne, még csökkentették is. — Es nem is tartozik Semmivel? Néz rám sértődötten. — Mit képzel rólam? Nem venném arcomra a pírt azért, hogy a fekete táblára írjanak, nem voltam én világéletemben kötelességmulasztó. Csak hát szeretem az igazságot, nem szeretem azokat, akik szembe- kötősdit játszanak, akiknek mást mond a szájúk, de megint mást csinál a kezük. Az asszotíy, aki eddig ott térült- fordult körülöttünk, most megrántja az ura kabátját. —1 Hagy már, István — kérleli — megint összebeszélsz mindent, nem gondolkodsz előbb. — De már hogy hagynám, megmondta az apám, megmondom én is, ami rég. — S aztán ezért haragszik a kommunistákra is? — térek vissza az előbbiekre. — Hát ezért is. Máért nem néznek néha jobban körmiire a tanácsnak? — És még miért? — faggatom. — Mert olyik közülük azt akarja, hogy máról holnapra, ripsz-ropsz, olyan legyen a paraszt, amilyennek ők akarják. IT ijön a tavasszal hozzám a já- rástól egy soh&emlátott, magamfajta ember — meséli. — Nézem, esztendőnek előtte ő is a földtől szabadulhatott. Köszönök neki, már ahogy mi azt megszoktuk, hogy aggyonisien. Mi sem kell az én emberemnek. Hadonászik, aztán így: »Már nekem ne mondja, báttya, hogy aggyonisten. Látta maga az istent?« »Már hogy láttam volna« — mondom. Erre ő: »Akkor meg minek emlegeti, honnan tudja akkor, hogy, van?« »Nem mondtam én egy szóval se« — reccsenek vissza neki. hasonlóan. De az csak védi az igazát, hogy altkor neki ne aggyonástenez- zek. — Csudabogár volt, ráhagytam, de furdalt, hogy miért nem tetszik a mi jóízű köszönésünk. Invitálom beljebb, s nézi az én emberem — mint borjú az új kaput — a falat, de azon is a Mária-képet, meg ezt, a rozzant feszületet itt ni — mutatja. — Ott lóg az már vagy ötven esztendeje, még az asszony anyja őrizgette a , fonatos, gyertyákkal együtt. Nézi az én emberem, de csak le nem veszi a szemét róla. »Tétszik?« —• kérdezem én. »Már hogy az ördögbe tetszene...« — felél vissza, s fintorítja a száját. — Hát csak megemelem a kalapom s mondom neki: »Viszontlátásra!« Nincs nekem szavam az ilyennel. Nem bántottak azok a képek, meg a feszület engem. Ha az asz- szonynak kedve telik bennük, hát hadd legyenek ott ítéletnapig, legalább nem ásít üresen a fal. A zóta haragszem a járásiakra. De még hogy azt mondtál: utána, hogy az öreg Berta klerikális! Azt, amikor én világéletemben papos, templombújó soha nem voltam. De aztán most már vasárnaponként csak kipucolom fényesre a csizmát. s megyek az asszonnyal a templomba. Már csak úgy virtusból is... Az asszony közben hallgat. .Rám- néz gyanakodva, majd néha megböki a férje oldalát, Gondolja, nem lesz jó ez a nagy őszinteség. — És ezért is a kommunistákra’ haragszik? — kérdem. — Már hogytoe azokra. Hiszen azt mondják, itt mindenért a kommunisták a felelőseik. Hát terjedjen ki az a felelősség áz ilyen csodabogarakra is, akik annyit ugrálnak, mint bolha a gatyaszárban, aztán csak beszélnek, dühítik az embert, de segíteni, tenni semmit sem tesznek. Megint vitázunk. Mondom neki,, hogy ez csak egy-egy ember hibája.. De a legtöbbje nem ilyen, ne ilyeneken keresztül ítéljen. —■ Ez igaz — hagyja jóvá. — Van- a búzában is ocsú, csak kii kell vetni, aztán mindjárt minden jó. Ili irtelen mintha megváltozott, volna. Most már rá-rábólint. helyesel, mikor arról szólok, hogy van jó is, sőt több, mint rossz. Eldicsekedik bízóival. Látom, jólesik neki, hogy dicsérem. Mutatja az: istállót, Msztaság, rend. Gondozott, fényesszőrű lovak, két kérődző tehén vonják magukra pillantásomat. Büszkélkedik, aztán a termésről beszél, majd a munkáról. Szereti nagyon a földet, a föld a mindene, ez- tűnik ki beszédéből. S aztán, miikor megint a tanácsra térelem á szót, közbevág: — Csak pe népneveljen. Tudom' én, anait tudok. Most egy kis új vért kap az új emberekkel a tanács. Ez aztán, hogy így legyen, már rajtam’ is múlik. A kapunál nyújtja a kezét. Búcsúzunk. — Aztán .ne haragudjon, hogy vitáztunk egy kicsit. — mondom neki, holott egész idő alatt jóformán csak- ő beszélt. — Már hogy haragudni? — nevet hangosan. — De érzékeny lel.kűek maguk ott a városban, hogy azt hiszik, egy kos szócseréért haragszik a magamfajta. De azért — teszi hozzá halkabban — nem vagyok ám én olyan ember, akinek semmi sem tét«, szik. Ami jó, azt én is szeretem, azzal én is egyetértek. Mert azért van sek jó is ám — emeli fel az ujját,, s aztán megint felnevet: ¥ gy aztán, látja — egy kicsit mégis csak elvtársak vagyunk .,. Nagy Tamás.
