Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-07 / 264. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1954. november 7. Mendes-France felvetette a bizalmi kérdést Növekszenek a francia kormány nehézségei Párizs (MTI). Alig ült össze nyári szünete után a francia nemzet- gyűlés, a Mendes-France-kormány máris fokozódó nehézségekkel találja magát szemben. A nemzet- gyűlés pénzügyi bizottsága 25 szavalattal 9 ellenében elutasította a postaügyi költségvetést, mivel elégtelennek találta a postai személyzet' fizetésére és a telefonhálózat korszerűsítésére előirányzott összegeket. A nemzetgyűlés péntek délutáni ülésén a kommunista képviselői csoport „előzetes javaslatot“ terjesztett be, amelyben rámutat arra, hogy a kormány költségvetése figyelmen kívül hagyja a posta dolgozóinak jogos követeléseit. (Az „előzetes javaslatot1“ =— a francia nemzetgyűlés házszabályai értelmében — az illető törvényjavaslat, tehát jelen esetben a postaügyi költségvetés,, érdemi vitája előtt kell megtárgyalnia a nemzetgyűlésnek.) Rögtön ezután Mendes-France miniszterelnök emelkedett szólásra és a postaügyi költségvetésnek a bizottságba való visszaküldését kérő „előzetes javaslat“ ellen foglalt állást, s felvetette ezzel kapcsolatban, valamint minden más esetleges, halasztó hatályú javaslattal kapcsolatban a bizalmi kérdést. A bizalmi kérdés felvetését azzal indokolta, hogy nem szabad késleltetni a parlament munkáját, mivel az „idő sürget“1. „Washingtoni utazásom — mondotta — úgyis talán néhány vita elhalasztó' sát teszi majd szükségessé, másrészt pedig a nemzet érdeke megköveteli, hogy a párizsi egyezmény ratifikációs vitája még december első felében befejeződjék.“ A nemzetgyűlés a bizalmi kérdés fölött kedden 14 órakor szavaz. Tetteinkkel is erősítsük a bizalmat! Fokozza a kormánynak a költségvetéssel kapcsolatos nehézségeit az az elégedetlenség is, amely a közalkalmazottak körében nyilvánul meg a régóta ígérgetett és most végre kilátásba helyezett fizetésemelések elégtelen volta miatt. A kormány álfa,l előterjesztett tervek szerint ugyanis a fizetésemelés a közalkalmazottaknak csak egy szűk csoportját érintené. A köz- alkalmazottak szakszervezetei részéről máris erőteljes tiltakozások I hangzottak el. „Kirúgják a bos?orkányüldöző Joet" London (MTI). Londonban 1—> mutatnak rá az amerikai választással foglalkozó sajtó-kommentárok — különösen fontosnak tartják a nagybefolyású törvényhozási bizottságok vezetésében bekövetkezett változásokat. Szinte általános megelégedéssel részletezi az angol sajtó „a boszorkányüldöző és angolellenes“ McCarthy szenátor bukásának méreteit, kiémelvé: mind ő, mint legközelebbi elvbarátai elveszítik majd hatalmukat, amelyet fontos szenátusi bizottságok vezetőiként gyakoroltaké ■A „Daily Herald“ washingtoni tudósítója jelepjb,,; Az amerikai választások egyik fontosabb következményeként McCarthy szenátor, a boszorkányüldöző, kommunistaellenes „rettenetes Joe,£ elveszíti főinkvizitori hatalmát, amellyel az állítólagos amerika- ellenes tevékenységet üldözté. Kénytelen lesz visszavonulni, nem lesz többé joga felforgató üzelmeket szimatolni minden közhivatalban és tanukat maga elé hurcoltatni erőszakos faggatás céljaira. Valószínű utóda, a demokrata Walter szenátor már kijelentette: „ezentúl kevesebb lesz a hatalmi túlkapás és visszaélés.“ A négy és félmilliós példány- számú „Daily Mirror1“ címlapján vastagbetűs címmel jelentik: „Kirúgják a boszorkányüldöző Joet.11 Tokióban tömeggyűlésen követelték, fipgy^Júpán állítsa helyre diplomáciai kapcsolatait a „Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal Tokió (Uj-Kína). Tokió lakossága "nóvéínbér 4-én tömeggyűlésen követelte, hogy Japán állítsa visz- sza diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval és Kínával. A tö- m9SSyűlést a következő szervezetek rendezték: a Japán és a Szovjetunió, valamint a Japán és Ki■••■■■■■«■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■bmmmi na közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításáért küzdő országos tanács, a japán-kínai baráti társaság és a japán-szovjet baráti társaság. A gyűlésen több parlamenti képviselő szólalt fel. H atalmas erő a bizalom, de élni is kell vele. Egyedül ez az erő, a kölcsönös bizalom ereje képes átformálni ezreket, emberi jellemeket, ez az erő kovácsol össze milliók tevékeny seregével egyéneket. A Hazafias Népfront nagy seregszemléjén, zászlóbontó kongresszusán már nem is tudom, kinek az ajkáról hangzott el először ez a szó: a bizalom kongresz- szusa. A kölcsönös bizalom — ez lüktetett a parázsló, hazafiasságtól izzó felszólalásokban, a miniszterek, parasztok, munkások, papok, értelmiségiek kézfogásában. A kölcsönös bizalommal szívükben indultak haza kétezren, ezt a bizalmat vitték millióknak, s ez a bizalom, amely áthatja napjaink gyönyörű mozgalmát, a népfrontmozgalmat. Ott lángol ez a bizalom azóta szavaikban, tetteikben. De ha leborítjuk a lángot a közömbösség, a hideg embertelenség a puffogó frázisok, száraz gazdasági feladatok tömkelegével, a láng kialszik, fáradozhatunk ismét, hogy felszítsuk, magasra lobbant- suk. Emberek, akik, ha ismét megnemértésre, bizalmatlanságra találnak, amikor megértést és bizalmat keresnek — bizalmatlanokká válnak maguk is és elidegenednek. Tartanunk kell ettől. Vannak ma is emberek, akik gáncsot vetnek a párt politikájának, akik szívesen leborítják a bizalom tüzét merevségükkel, bürokratizmusukkal, akik fontoskodva pápábbak akarnak lenni a pápánál1“. És vannak, akik bár nem tudatosan —, de tudatlansággal önkénytelenül is segítenek az előbbieknek. Napjainkban a városi utcákon, a falvakban, otthon, társaságban egyre több bizakodó szó esik a népfrontról. Falun? Ha a népfront-bizottság gyűlést hív össze, alig van épkézláb ember, aki ne menne el. Minden ember egyformán magáénak érzi a néprontot, sokat várnak tőle, szívesen beszélnek, hallanak róla. De megálljunk csak. . ; ! Tj-» LHARAPŐDZOTT a somo- gyi községek népfront-bizottságainál a frázispuffogtatás. Szép dolog a hazafiság; még valamennyien benne élünk a kongresszus hazafiassággal teli levegőjében, de mennyire más volt ez a hazafiság, mint az, amit sok helyen most megunásig ismételgetnek. Kaposfő, Balatonszárszó, de még mennyi falu van, ahol mást se hallani a népfront-bizottsági tagok beszédéből, mint a „népfront történelmi előzményei“, „a nagy nemzeti összefogás'1 és így tovább fűzik, amit brosúrákból, újságcikkekből összeszedtek, s emlegetik minduntalan, a megunásig. B eleunnak a frázistömegbe az emberek, belefáradnak az általános dolgok ismételgetésébe. Milyen máskép hangzott a kongresszuson annak az egyszerű dolgozó parasztnak a felszólalása, aki községük népfront-bizottságának munkájáról beszélt s aki azt kérte, hogy március 15-ét, október 6-át máskép, bensőségesebben ünnepeljük, mint eddig. Nem voltak nagy szavai, mégis mennyire mélyen hazafias volt, amit mondott. Milyen más hazafiság csendül ki a kéthelyi népfront-bizottság gyűléseiből, beszélgetéseiből, amikor a tetteknek, az utak megjavításának, kultúrott- honépítésnek, a község lakói egy- befogásának adták át a szót. S azokon a helyeken, ahol csak a frázisok ismételgetésében merül ki a népfront munkája *— elidegenednek az emberek, akik tetteket vártak. Igen, a népfront nemzeti ügy — ahogy megunásig ismételgetik — de nem frázisokban, hanem tettekben. Szükség van a tettekre, nagyon nagy szükség. = ? T^RAZISOK SOKASÄGA az ■U emberek boldogulásáról, j ; De boldog-e az ember, akiben nem bíznak, akinek jó és jogos igényeit nem elégítik ki? Keserűen szemembe nevetett a tabi Beke István, amikor a bizalomról beszéltünk. — Kiben bízzak, kinek higgyek — kérdezte és ömlött belőle a panasz a tanácsról, az emberi lét mérlegén hidegen de- kázgatő, fontoskodó bürokratákról, megvizsgálatlan, elintézetlen panaszáról. Mit feleljünk neki? Mit feleljünk a somogymeggyesi szülésznőnek, aki a kis emberi életekért ; vívott mindennapos vagy hosszú éjszakán át tartó harca után, amikor bizalommal és tele munkakedvvel közeledett a népfront-bizottsághoz — ott bizalmatlansággal találkozott, idegenül fogadták, sőt megvádolták, „mert templomba jár“! Mi lehet a válaszunk a somogyvári Jancsek Józsefnek, aki ugyancsak megnem- értésről panaszkodik s arról, hogy a tanács lelketlen bürokratái mikép kezelték beadási ügyét? Kinek lenne kötelessége, kinek van elhivatottsága ezekre a kérdésekre válaszolni, ezeket a panaszokat orvosolni, vagy orvosoltat- ni, mint a bizalommal figyelt nép- ‘f ront-bizottságoknak ? TAROM a somogyi falvakat. ** Ezekben a falvakban dől el a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló kormányhatározat ügye, a termőbb földek, a több kenyér, a gazdagabb élet megteremtésének kérdése. De hogyan valósul meg ez, amikor Marcaliban a földművesszövetkezet raktárában őrzik a műtrágyát, amikor több járási székhelyünkön fittyet hánynak a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozatra. Itt is a bizalom kérdéséről kell beszélnünk. Az emberek bíznak a népfrontban, erősítsék meg tehát az a bizalmat azzal, hogy felfigyelnek az ilyen hibákra. S milyen sokat beszéltünk arról, hogy az emberek, a dolgozók mindennapi munkájuk után a kultúra tthonokban, újabban falun a gazdakörökben szórakozzanak, ott formálódjék tanulással, szórakozással szellemük és jellemük egyaránt. Milyen jóleső érzés volt hallani arról, hogy Siófokon a népfront már jól működő, élettel teli gazdakört létesített. S mennyire visszatetsző, hogy e gazdakörben kinézik maguk közül a dolgozó parasztok az ipari munkásokat, bizalmatlanul fogadják az értelmiségi dolgozókat, akik maguk is tanítani és tanulni akarnak e körben. Beszéljünk egyszer erről is, beszéljünk a bizalomról, de a szavak mellett teremtsük meg tetteinkkel is a bizalmat. TTIZNAK AZ EMBEREK a TT népfrontban — ismétlem — de igyekezzünk megtartani ezt a bizalmat. Ne engedjék ezt megrontani azzal, hogy túlbuzgó tanácsok gazdasági feladatokkal, adó- begyüjtéssel bízzák meg a népfront-bizottságot, mint ezt Nagy- csepelyen tették. Ne engedjük ellaposodni, lejáratni frázisokkal, lelkismeretlenséggel, bizalmatlansággal napjaink gyönyörű, szívet és lelket virágzásba borító mozgalmát. Régi idők történelemkönyveiben a csaták, háborúk jelezték az egyes korszakokat. Ma más történelmet írunk; s kell hogy írjunk, amikor a nemzeti összefogás, a kölcsönös bizalom állítanak örök emlékművet népünknek. Még fülembe csengenek Be- reczky Albert református püspök kongresszusi felszólalásából a szavak: „A júniusi útról a víz most termékenyítőbben' folyik. Mert valljuk be őszintén, hogy eddig néha partot szakított, és néha olyan árvízzé lett, amelyben sokan fuldokoltak.1“ TT AJTUNK ALL, hogy tovább •*-*' munkálkodva a kölcsönös bizalom megteremtésén, megakadályozzuk az újabb partszakadásokat, hogy ne hagyjuk elaludni a Hazafias Népfrontba vetett bizalom lángját, hanem állandóan tápláljuk, szítsuk emberséggel, kölcsönös bizalommal s tetteinkkeL — NT — ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•■»■•■■Mai TILTAKOZÁS ÍRTA: HOWARD FAST Howard Fast, a Nemzetközi Sztálin Békedíjjal kitüntetett haladó ímerikai író nemrégiben fejezte be „Silas Tim- berman“ című regényét, amelyben hr- telesen rajzolja meg az Egyesült Államok mai fojtogató légkörét. A közlésre kerülő részlet előzménye: ejbocsájtják egy kisváros egyetemének köztiszteletben álló idős professzorát, Ike Amsterdamot. A diákság tiltakozó gyűlést hív össze az önkényes eljárás miatt. Ike Amsterdam kartársa és ba- l rátja, a regény főhőse, Silqs Timber- man feleségével elindul a gyűlésre, amelyen fel szándékozik szólalni az elbocsájtott professzor védelmében. 17"aronfogva végigmentek a vá- roskán. A szél egyre hidegebbé vált és egyre hevesebben fújt. — Kár, hagy ilyen rossz idő van. A gyűlés miatt gondolom... — mondta Mira. — Nem tudom — felelte Silas és valóban jóformán semmit sem tudott az ilyen dolgokról; nem tudta, mit Ié)je| várni a szabadtéri gyűlésektől. De^tudtk, hogy ott várja egy világ, amelyben semmi sem megy könnyen és fájdálofn nélkül, ahol • mindenért verekedni -kell,*.S' ahol az emberek újból'és újból vállvetve harcolnak, mert nme,s,más erejük, mint az, hogy sokan Xyángk, nincs, más erejük, íhimÉ femwertelep karjuk és érces hangjuk. Amikor Sí!a és Mira közelebb ért' a' tüntetésre összegyűlt diákok és tanárok csoportjához, Mirának egyszerre könnyebbé vált a szíve. Valami különös megszállottság fogta el és ifjúi erővel, büszkeséggel és csodálatos boldog érzéssel töltötte el. Keze ei’ősebben kapaszkodott Si- laséba; teste szorosabban hozzásimult. Silas gondolatai nagyon messze jártak. Futó gyerekkori emlékei jutottak eszébe. Maga előtt látta az időjárás viszontagságaitól gyengén védett házikót, nem messze a fűrészteleptől, ahol apja dolgozott. Később, amikor a fákat már mind kiirtották, sorra zárták be a fűrésztelepeket és ők más házikóba költöztek. Kisziklkadt, elcsigázott, meggörnyedt és megfélemlített apjának nem maradt semmije, csak a büszkesége.- Büszke volt a fiára, aki, istep segítségével, a tudomány kincseiből fog majd meríteni és nem szakad meg a verejtékes munkában... * * * C;'as felment a polgárháború ál^ dozatainak emelt emlékmű széles gránittalapzatára. Mögötte állt a szakállas kőember — egész nagyságában és jóságában — karján egy- egy sebesült kisfiúval, mintegy figyelmeztetve az embereket arra, hogy a háborúban mindig főképpen a fiúk. halnak meg. Silas, amikor felment az emelvényre, már tudta, hogy mit fog mondani, habár néhány perccel- előbb még fogalma sem volt róla. Odalépett a mikrofon elé, letekintett a feléje forduló ezernyi arcra és kezdetben nagyon idegesen, zsab- retett kézzel állt ott. Érezte, hogy tenyerén és gallérján kiütközik a verejték. Azután mégis megnyugodott. Amint ezt a magas és szelídarcú férfit nézték, aki élesen kivált a kőemlékmű és a szakadozott felhők hátteréből, úgy tűnt Mirának és sok más jelenlévőnek, hogy drámai, sőt felejthetetlen alak, mintegy megszemélyesítője a világ józan, észszerű berendezését követelő emberiségnek, ebben a korszakban, amelyben idejét mulla a józanság és az értelem. Silas maga sem érzett mást, mint belső összeszedettségét és azt az elhatározást, hogy kivágja magát az őt behálózó ellenmondásokból. * * * T assan és halkan beszélni kez■*-J dett. örült a hangerősítenek, amelyet a diákok szereltek fel számára. Hangja egyre határozottabb, egyre keményebbé vált.. — Eddig, a mai napig magányos embernek éreztem magam. Csak néhány jóbarátom vett körül, de ez kevés volt, hogy ne érezzem magányomat. Ma megszűnt ez az érzésem. Ne,m tudom, hogyan végződik ez a szégyenletes história, de ha nem is lesz több ilyen népes és baráti gyűlés városkánkban, mindig tudni fogom, hogy sokszáz diákunknak van érző szíve és hangja is van, amellyel kifejezést adnak érzelmeiknek. Éjszaka gondolkoztam rajta, mit mondjak barátomról, Amsterdam professzorról önöknek. Becsülöm, szeretem és tisztelem, s ő is megtisztelt barátságával. Aztán rájöttem, hogy nem kell megvédenem őt. 'Nincs szüksége védelemre. Nemeslelkű emberek becsületéről nem kell külön tanúságot tenni. Ehelyett tehát arról szeretnék beszélni önöknek, hogy mi áll az ellene indított hajsza mögött. A,rettegésről és megfélemlítésről, a sötét, halálos szorításról akarók most beszélni, amely egész országunkat fojtogatja. Vájjon nem különös, hogy van a zsarnokságnak olyan formája, amelyet sokan nem ismernek fel és ezért nem is tudnák szembenézni vele? Pedig ezt a zsarnokságot nem is olyan könnyű elviselni, mert nem kevesebbet követel tőlünk, mint azt, hogy mondjunk le az értelmünkről és lelkiismeretünkről. Ügy vélem, hogy korunk gyorsan halad afelé, hogy megvesse az értelmet és kannibál i elképzelései legyen a becsületről. Minderről a legmélyebb szégyenkezés érzésével beszélek, minthogy még néhány héttel ezelőtt is azok közé tartoztam, akik 'kereken tagadták a zsarnokság létezését, s szememet csak az az esemény nyitotta fel, amelyről már tudnak és amelyről nagy szégyenünkre, tud az egész világ. ¥gen, az idős és köztiszteletben álló professzort elbocsátották:. Tudom, hogy milyen találékony tud lenni az ember, amikor egyre újabb kegyetlenségeket eszel ki felebarátai számára, s ezért nem tartom a legrosszabb- büntetésnek azt, hogy nyilvánosan elűzzenek és megszégyenítsenek egy tanítómestert. De gondolják tneg, hogy ez mit jelent. Megöltek egy emberben valamit, talán a legemelkedéttebbet, ami emberben .élhet. Azt ölték meg benne, amit másoknak akart adni, s ami értelmessé és hasznossá tette életét. Persze naivitás azt gondolni, hogy az elbocsá-1 tott tanár, akire a hírhedt «-erkölcsi- politikai árnyék« ráesett, munkát kaphat valamilyen más tanintézetben. Nem, nem kaphat munkát. Igaz, ha anyagiakkal jól ellátott ember, úgy tehetne, mint aki visszavonult, hogy megírja visszaemlékezéseit, vagy újra fordítja Horatiusi. Ha nem biztos anyagi körülmények között élő ember — és melyik tanárnak sikerül vagyont gyűjtenie? — sokáig kell munka után járnia, ha egyáltalán valaki hajlandó végül is alkalmazni. Mindezt nemrégóta tudom. A két legutóbbi gyötrelmes hét során tudtam meg, de alaposan utánajártam és teljes joggal állíthatom, hogy hasonló veszedelem fenyegeti Amerika valamennyi tanárát. Rettegésben élünk, rettegve dolgozunk, s a többségünk egyre hangosabban kiáltozza, hogy nincs mitől félnünk. Van védőpajzsunk! De értsék meg, hogy ez a pajzs papírosból van és képtelen bennünket megvédeni. Minden, amit a hitleri Németországról tudtunk ... * -X- * Itt félbeszakították. Egy átható hang közbe süvöltött: — Hát Szovjetoroszországról? Silas elhallgatott. Gondolatsora megszakadt, teste megmerevedett, mintha hüdés érte volna. A hideg merevség csak fokozatosan és nem minden fájdalom ;nélkül mült el. Minden, amit még mondani akart, kiesett emlékezetéből' és csak ennyit mondott még: — Szovjetoroszországról semmit sem tudok és úgy látszik... keveset, szörnyen keveset tudok Amerikáról is.
