Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-02 / 259. szám

Kedd, 19*4. november 2. SOMOGYI NÉPLAP 3 November tO-ig teljesítsük az őszi kapások beadási tervét! Lapunk október 31-i számában jelent meg a Megyei Párt-végre- haj tóbizottság és a Megyei Tanács felhívása megyénk dolgozó pa­rasztjaihoz és tsz-eihez, amelyben felszólítja őket, fogadják meg, hogy november 10-ig teljesítik kukorica- és burgonyabeadásukat, hogy ezzel megyénk az élenjárók közé küzdhesse fel magát. A fel­hívás nagy visszhangra talált megyénk dolgozó parasztjai, begyűj­tési dolgozói között. Megkérdeztük a csurgói begyűjtési hivatal ve­zetőjét, Horváth György elvtársat, hogy mit akarnak tenni a felhí­vásban foglaltak valóraváltására. A csurgói járás a vetési munkák- bam, az adófizetésben díeséretreméltó eredményt ért el: az évek óta utolsók közt kullogó járás az elsők közé küzdötte fel magát, s ezért •elismerés illeti a járás dolgozó parasztjait és vezetőit. Lelkesebb, áldozatkészebb munkával elérhetik, hogy a begyűjtésben is az élre kerüljenek. Alkalmazzák a törvényt a kötelességmulasztókkal szemben a csurgói járásban Járásunk a szombati, 30-i érté- j kelés szerint kukoricából 57, bur- j gonyából 84 százalékra teljesítette j beadási tervét i— mondja Horváth í elvtárs. Különösen a kukoricabe- j •gyűjtésben van még sok tennivaló, j mivel a kukorica beadása nincs j arányban a szedéssel. Ez azt jelen-j ti, hogy sokan vannak olyan gaz­dák járásunkban, akik nem tartot­ták becsületbeli ügyüknek a be­adás teljesítését a szedéstől számí­tott 8 napon belül. Hiba az, hogy ezekkel a kötelességmulasztókkal szemben a begyűjtési megbízottak; nem léptek fel a törvény szigorá­val. Ezen kell elsősorban változtat­nunk, ha az élenjárók közé aka­runk kerülni. Megköveteljük mindegyik község begyűjtési dol­gozójától, hogy a törvény szigorát alkalmazzák a hátralékosokkal szemben, mivel ezeknél a szép szó már nem használ. A járási, községi begyűjtési apparátus dolgozói ér­tekezleten beszélték meg a felada­tokat. A megbízottak ígéretet tet­tek arra1, úgy szorgalmazzák a be­gyűjtést községükben, hogy no­vember lO-ig mindenhol teljesítik tervüket. Bevonják a felvilágosító munkába a terménybegyüj tőket is, akik már eddig is hathatós segít­séget adtak a begyűjtési dolgozók­nak. A járási begyűjtési hivatal dolgozói a legmesszebbmenőkig se­gítséget nyújtanak a községi meg­bízottaknak, többen közülük ki­mennek a községekbe több napra is. Mindent megteszünk annak ér­dekében, hogy a pártnak adott í szavunkat valóraváltsuk és beadá­sunkat november 10-re teljesítsük ■— mondta Horváth elvtárs. Mutassanak példát a kukorica- és burgonya- begyűjtésben Darány tsz-ei Nézzük meg, mi a helyzet a barcsi járás Darány községében, hogy állnak a burgonya-, kukori­cabeadás teljesítésével? — Nálunk rosszul megy a be­gyűjtés — mondja Jakab Jánosné elvtársnő, a községi tanács elnöke. —- Burgonyabeadásunkat 30, ku- koricabeadásunkat 27 százalékra1 teljesítettük mindössze. E nagy­fokú lemaradásnak az az oka, hogy a község három termelőszövetke­zete még nem teljesítette sem a kukorica-, sem a burgonyabeadási kötelezettségét. Ezt látva, az egyé­nileg dolgozó parasztok sem tö­rekednek beadásuk teljesítésével. A hátralékosokkal szemben alkal­mazták a törvény szigorát: 20 gaz­dának burgonyából, 18-nak kuko­ricából 10 százalékkal felemelték a beadási kötelezettségét. Ez azon­ban még mindig nem elegendő. Darányban bizony van még tenni­való bőven a begyűjtés terén. Fel­tétlenül szükséges, hogy a törvény alkalmazásával, betartásával javít­sák meg eredményeiket. Ä SZOVJET NÉP ÉLETÉBŐL A Szovjetunióban a foglalkozta­tottak száma állandóan emelkedik. 1953-ban a munkások és alkalma­zottak száma 44.8 millió volt, vagyis 4.3-szer annyi, mint 1913- ban. 1954 első félévében az ipar­ban, az építésben és a közlekedés^ ben foglalkoztatott munkások és .alkalmazottak száma l,2£)Ö.OOO-rel, ' a tudományos intézttnényekben, tanintézetekben és egészségügyi intézményekben foglalkoztatotta­ké 300.000-rel, a kereskedelemben lés a közüzemeknél foglalkoztatot­také 200.000-reí volt magasabb, mint 1953 első félévében. A gép­állomások és szovhozok dolgozói­nak száma ugyanez idő alatt 2,300.öOO-rel emelkedett. 1947 óta hétízben szállították le a kiskereskedelmi árakat. Az árszínvonal ma 2.3-szer alacso­nyabb, mint hét évvel ezelőtt. Ma már csak 433 rubelbe kerül annyi áru, mint amennyiért 1947-ben még 1000 rubelt kellett volna kifizetni. Azért a pénzért, amennyiért hét évvel ezelőtt 1 kilogramm búzakenyeret, húst, cukrot, va­jat, burgonyát vagy gyümölcsöt vehettek a szovjet dolgozók, ma 2.5 kg búzakenyeret, 2.4 kg húst, 2.27 kg cukrot, 2.4 kg va­jat, 2.2 burgonyát és 3 kg gyü­mölcsöt vehetnek. A szovjet állam évről évre je­lentős összegeket fordít lakásépít­kezésre, 1953-ban például mór négyszerannyit, mint 1940-ben. Az idén a lakásépítési beruházások 35 százalékkal magasabbak a ta­valyinál. Az ötödik ötéves tervben több lakás épül, mint a háború előtti egész időszakban. Csupán 1953-* ban több mint 700.000 új városi lakást és 400.000 falusi .házat adtak át rendeltetésének. A lakbér a Szovjetunióban igen alacsony. Egy szovjet család költ­ségvetésében a lakbér a kereset­nek csupán 4 százalékát, közüze­mi szolgáltatásokkal együtt pedig 8 százalékát jelenti. 1954-ben új iskolatípus lé­tesült : technikai tanintézetek, amelyekben a tíz osztályt végzett fiatalok tanulhatnak tovább. Ezekből az iskolákból különböző szakmájú, kiválóan képzett szakmunkások kerülnek ki. Az egykori elmaradott köztár­saságok egészségügyi ellátása gyors ütemben lendült fel. Az Üzbég SZSZK területén 1913-ban mindössze 128 orvos volt, 1953- ban pedig már 6854. A Kirgiz SZSZK-ban az orvosok száma 1913-hoz képest 15-ről 1879-re, a Tadzsik SZSZK-ban 13-ról 1426- ra, a Türkmén SZSZK-ban 56-ról 150l-re emelkedett. Az elmúlt két év alatt mint­egy 700 klubot, kulíúrházat és kultúrpalotát nyitottak meg. „NEHÉZ ELMONDANI, NEHÉZ LEÍRNI“ Dr Tarján László beszámolója a Hazafias Népfront kongresszusáról A HAZAFIAS NÉPFRONT országos kongresszusáról hazatért kül­döttek megyeszerte beszámolnak küldőiknek a kongresszus munká­járól, egyéni élményeikről, s tapasztalataikról. Pénteken este az SZTK dolgozóinak a kaposvári népfront bizottság kongresszusi kül­dötte, dr. Tarján László számolt be. Elmondotta, hogy soha nem látott ilyen hatalmas haza iránti ragaszkodást, szeretetet, mint a kongresszuson ez kifejezésre jutott a beszédekben és a felszólalá­sokban. Különösen egyéni élményeiről beszélt sokat — hiszen a kon­gresszuson elhangzott beszédeket, felszólalásokat amúgy is ismerik az SZTK dolgozói, akik két napon át a rádióban és az újságokban figyelemmel kísérték a tanácskozást. TARJÁN LÁSZLÓ a többi között elmondotta, hogy a kongresz- ‘ szus tanácskozásának egyik szünetében egy kis csoport beszélgetésé­re lett figyelmes. A csoport tagjai lelkesen beszéltek a kongresszus­ról, mint a népi-nemzeti egység hatalmas erejének megnyilvánulá­sáról. Az egyik ember, egy dolgozó paraszt megütközött azon, hogy a felszólalók sok hibát említenek s ázokat többen a kormány hibá­jául róják fel. A hibákért mi is felelősek vagyunk — mondta a dolgozó paraszt, — Nem mertünk kezdeményezni, nem tűztünk célo­kat magunk elé, vártuk, hogy majd minden magától megoldódik, va­lahogy úgy voltunk, ahogy a közmondás is tartja: „Vártuk, hogy a sültgalamb a szánkba repül’“, vagyis majd a kormány megoldja a nehézségeket a mi közreműködésünk nélkül. — Ez a beszélgetés is — mondta Tarján László —< mutatta, hogy dolgozó parasztságunk világosan látja, mi a feladata, kész együttműködni a szerinte is he­lyes párt- és kormányhatározatok megvalósításában. A PARLAMENTI FOGADÁSRÓL mint élete legszebb élmé­nyéről számolt be Tarján László küldött. Amit ott érzett, azt el­mondani, de leírni is nehéz. A fejkendős parasztasszonyok, a szűrös alföldiek, az ipari munkások, a kormány tagjai mint régi ismerősök, családtagok üdvözölték egymást, beszéltek egymással, mindenkinek -volt mondanivalója a másiknak. Ekkor úgy éreztem, hogy ezt az egységet többé megbontani nem lehet, ez az egység képes lesz arra, hogy új életet teremtsen dolgozó népünknek. EGY TÉGLA $ NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK A HAZAFIAS NÉPFRONT ► ÉS A DISZ MEGYEI BIZOTTSÁGA j FELHÍVÁSA FIATALJAINKHOZ A Hazafias Népfront So- mogymegyei Bizottsága és a DISZ M. B. kezdeményezésére megyénk fiataljai mozgalmat indítottak, hogy a háztájukon heverő egy-egy téglát össze­gyűjtik és a közösség rendel­kezésére bocsátják. A kapos­vári DISZ-bizottság október 31-i aktívaülésén a kaposvári fiatalok lelkesen csatlakoztak a mozgalomhoz, s elhatároz­ták: annyi téglát gyűjtenek össze, amiből felépíthetik a Géza-utcában lévő félbema­radt épületet, amely „Ifjúsági ház lesz és egy útszakasz jár­dájának elkészítéséhez is gyűjtenek téglát. A Hazafias Népfront So- mogymegyei Bizottsága és a DISZ M. B. felhívja a megye fiataljait, csatlakozzanak e mozgalomhoz. Törvényerejű rendelet állami Hz a mi 11 zi Peking (Uj-Kína). Az Egyesült \ Államok kormánya megszegte a j nemzetközi jogot és megsértette az ^alapvető emberi jogokat, amikor ► Tajvanról az Egyesült Államokba ► hurcoltatott 22 lengyel tengerészt. Csang Kaj-sek kalózai, mint is­ímeretes, kezükbe kerítették a »„Prezydent Gottwald“ és a „Fra­nca“ nevű lengyel kereskedelmi ha­► jókat. A hajók legénységének 22 ► tagját az Egyesült Államok ható- \ ságai október 27-én az Egyesült Államokba szállították. Az amerikai hatóságok magya­rázata, hogy ez az elhurcolás a lengyel tengerészeknek adott „po­litikai menedékjog“’ valamilyen formája, a legkisebb mértékben sem fedi a valóságot, vagy ment­heti fel súlyos felelősségétől az Egyesült Államok kormányát. Ez az eset ismét bizonyítja; hogy az Egyesült Államok kormá­nya közvetlenül részes a Csang Kaj-sek banda kalózkodásában. Bíróság előtt a Gehlen-féle kémszervezet hét ügynöke (MTI). Berlin kratikus Köztársaság Legfelső Bírósága hétfőn megkezdte a 5 Gehlen volt náci tábornok vezeté- # sével működő nyugatnémetorszá- ^gi kémszervezet hét ügynöke bűn­A Német Demo-1 perének tárgyalását. A fővádlott Kari Julius Pandelow és hat cin­kosa széleskörű kém- és diverziós tevékenységet folytatott a Német Demokratikus Köztársaságban. „Keljen fel a világ közvéleménye a londoni és párizsi egyezményekkel szemben4* gazdaságok minisztériuma és országos erdészeti főigazgatóság felállításáról A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Hazafias Népfront elnökségének ja­vaslatára törvényerejű rendeletit al­kotott az állami gazdaságok minisz­tériuma és az országos erdészeti fő- igazgatóság felállításáról. Párizs (TASZSZ). Frédéric Joliot- Curie, a Béke-Világtanács elnöke nyilatkozott a londoni és párizsi egyezményekről, amelyeknek célja Nyugat-Németor-szág felfegyverzése. A nyilatkozat a többi között a kö­vetkezőképpen hangzik: A londoni és párizsi egyezmények óriási veszélyt jelentenek a béke fenntartására. Ép.pen ezért szembeállíthatja velük azokat a le­hetőségeket is, amelyeket a Szovjet­unió javaslatai nyújtanak. Frédéric Joliot-Curie nyilatkozata végén rámutatofí, hogy ' napjainkban minden Leltétel ad­va van ahhoz, hogy Németorszá­got békés és demokratikus úton egyesítsék, Táskái Erzsébet méltó lesz a bizalomra B orongós, októbervégi este van. Az eső szitálva áztatja a frissen szántott földeiket, egy-toét kései fogat most tart hazafelé ekével vagy hordókkal megrakodva a szántásból vagy a szüretről. A somogyvári Újhegy és Aligvárom-hegy lakói kisebb csoportokban most indulnak Hajas Mihály háza Leié, ahol ma este beszélik meg, hogy ki legyen a ke­rület tanácstagjelöltje, kit javasolnak a választók ta­nácstagnak, aki majd becsületesem, közmegelégedésre intézi a lakosság ügyeit. Mielőtt a jelölőgyűlés -megkezdődne, beszélgetnek *z emberek. — Igen, sok hiba volt a múltban, sak hi­bát követett el a tanács — mondja Csapó elvtárs, aki­nek szőlőterületét helytelenül állapították -meg, s hiába ment 'jogos panaszával a tanácshoz, illetve a begyűj­tési szervhez, nem intézték el panaszát. D e hasonlóan vélekednek többen is. Palatár Já­nos, Horváth Ferenc jogos panaszát sokáig nem intézték el a tanácsnál. Kelemen Gyuláné arról beszél, hogy ha egy bátor kiállású tanácstagjuk lett volna, mindez nem fordul elő. De akkor sem, ha a tanácsvezetők többször meglátogatják a falu lakóit, s beszélgetve azokkal, spk hiba napvilágra került volna. Í gy folyt csendesen a beszélgetés, míg össze­gyűlt a kerület minden lakója S Szántó elv- társ, a Hazafias Népfront-bizottság elnöke szólásra emelkedett. A tanácsválasztásról, a jelölőgyűlésekrői beszélt, de nem feledkezett meg a község életéről, fej- . lődéséről sem. A gyűlés részvevői meghallgatják -a javaslatot: a jelöl ügy ülés helyben megválasztott elnöksége Táskái Erzsébetet javasolja tanácstagjelöltnek. Táskái Erzsé­bet még alig töltötte 'be a Hl. évét, azonban eddig is olyan eredményes munkát végzett, hogy mindenki sze­reti, hallgat szavára. A Jíazafdas Népfront járási bi­zottsága egyik legaktívabb, legmunkásabb tagja. Ä választók helyeselnek. Palotár János, Bogdán József is egyetért a jelöléssel. Elismeréssel beszélnek a fiatal lány eddigi munkájáról, s megnyu­godnak, hogy az ő jelöltjük, Táskái Erzsébet méltó lesz a bizalomra, eddig is megállta a helyét —■ mond­ják — nyugodtak lehetünk, hogy méltóképpen fogja képviselni ügyeinket. Ruda Gyula. égetően szükséges, hogy a világ közvéleménye hatalmas mozga­lomban keljen fel ezekkel az egyezményekkel szemben. Különösen a közvetlenül érdekelt országok polgárainak kell haladék­talanul cselekedniük, mert .az egyez­ményeket megkötő kormányok sür­gősen ratifikálni akarnak. Érthető ez a sietség, mert ha a közvéleménynek elegendő ideije van arra, hogy felhívja a figyelmet az egyezmények veszélyességére, akkor létrehozzanak olyan kollektív biz­tonsági rendszert, amelyben (elvétel ■nélkül és gazdasági, valamint tár­sadalmi rendszerétől függetlenül minden eupópai áf’^rn résztvehetne; elérjék az általános -leszerelést,.; meg­mentsék az emberiséget a tömeg­pusztító fegyverfajták alkalmazásá­nak szörnyű veszélyétől, és hogy az atomerpnek békés célokra történő felhasználása révén lényegesen jobb életkörülményeket teremtsenek a né­peknek. Adenauer elutazott Amerikából Berlin (MTI). Lapjelentések sze­rint Adenauernak Newyorfcbain va­sárnap átnyújtották a Columbia- egyetem díszdoktori oklevelét. A bonni kancellár hétfőre virradóra egy amerikai katonai repülőgépen el­indult Newyork-ból és előrelátható­lag ködőén délután érkezik Nyugat- Németországba. A kahőehár, aki két nappal előbb ytazptt el Amerikából, <mjfnt tervezte, szerdán résztvesz Ehlerspek, a bonni parlament elhunyt elnökének teme­tésén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom