Somogyi Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-04 / 261. szám
Csütörtök, 1954. november 4. SOMOGYI NÉPLAP 3 LAPUNK BÍRÁLATA NYOMÁN Megjavította nmnl&áját a Megyei Tanács Mezőgazdasági Igazgatósága Lapunk szeptember 30-i száma »Gyorsítsuk meg a szántás-vetést!« című cikkében megbíráltuk a mező- gazdasági igazgatóság vezetőit, mivel nem tettek meg mindent az MB-nek az őszi munkák időbeni elvégzéséről hozott határozata sikeréért. A bírálatra — nagyon helyesen — tettekkel válaszoltak az illetékesek, azon nyomban hozzákezdtek a hibák kijavításához, a munkák meggyorsításához. Előbb az igazgatóság osztályvezetői, maid dolgozói értekezleten, azután a kommunisták külön taggyűlésen is megvitatták teendőiket. A megbeszélések után megjavult az ellenőrzés: az igazgatóság dolgozói rendszeresen ellenőrizték a járási és községi tanácsok, termelőszövetkezetek és gépállomások munkáját. Sokhelyütt a vetést a vetőmag- csere körüli huzavona késleltette. Az igazgatóság intézkedésére az illetékesek 90 vagon cserevetőmagot osztottak ki az azt kérő termelőszövetkezeteknek és egyéni termelőknek. Az elmúlt egy hónap alatt a tabi és a kaposvári járási tanács mezőgazdasági osztályának munkáját vizsgálta felül az MG-igazgatóság, ahol különösen a főagronómusok felelősségé; hangsúlyozták. Feladatukul szabták meg, hogy fokozottabb gondot fordítsanak a traktorosok minőségi munkájára s a nem megfelelő minőségben elvégzett szántást ne engedjék átvenni a termelőszövetkezeteknek, végeztessék el újból kifogástalanul a munkát a traktorosokkal. A kenyérgabonatermelés növeléséről megjelent kormányhatározat megvitatására, s megyénk dolgozóinak ezzel kapcsolatos feladatainak megszabására az MB javaslatára megyei tanácskozásra hívta össze az igazgatóság a megye élenjáró gabonatermelőit, járási és gépállomási főagronómusait és több községi és termelőszövetkezeti agronómust. A tanácskozás után minden községben kibővített VB-ülésen és gazdagyűlésa- ken, kisgyűiéseken ismertették a termelőkkel az új határozat előnyeit, ahol a mezőgazdászok szakmai segítséget adtak a tss-eknek és egyéni gazdáknak a kenyérgabonavetés meggyorsításához, s a terméshozamok emelkedésének biztosításához. Szervezettebbé és rendszeresebbé telték a verseny értékelését s biztosították annak nyilvánosságát azzal, hogy a járások sorrendjét ötnaponként közzétették a sajtóban, a községek versenyét pedig a járások tíz- naponként értékelték. A gondosabb munka, a párthatározat végrehajtása iránti felelősség növekedése azt eredményezte, hogy megyénkben október hónapban meggyorsult az őszi munkák, különösen a vetés üteme, s így megyénk az országos versenyben a negyedik helyre küzdötte fel magát. A mezőgazdasági igazgatóság vezetői és dolgozói, megyénk agronómusai megmutatták. hogy tudnak lelkesedni — s ha szívvel-lé- lekkel végzik munkájukat, képesek szép eredményeket elérni. Mezőgazdasági irányító szerveink továbbra is dolgozzanak becsületesen, hogy Somogy megye eredményesen harcoljon a párt és a kormány mezőgazda- ságfejleszfési határozatának megvalósításáért. Sgloozó parasztjaink tetteié! válaszolnak a Megvet Párt-véflrehajtóbizDtisáo és a lepi tanács felhívására SZÓLÁD | község dolgozó parasztjai a Nagy- Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulójának tiszteletére felajánlották, hogy beadást kötelezettségük teljesítésével, a mező- gazdasági munkák időbeni befejezésével ünnepük meg a világ dolgozóinak nagy ünnepét. A község dolgozó parasztjai versenyre hívták megyénk valamennyi községét a kukorica-, burgonyabeadási kötelezettség 100 százalékos teljesítésére. A községben 80 dolgozó pa- raszt tett egyéni vállalást és becsülettel valóra is váltották adott szavukat. Dobos Pál, László Pál már egész évre beadta a kötelezőt.. Az elmúlt csütörtökön 18 hízottsertést adtak át a begyűjtőnek a községben. A vetést befejezték. 20 holddal több rozsot, 10 holddal több búzát vetettek a tervezettnél. A szóládi gazdákat elismerés illeti jó munkájukért. ÖREGLAK községben 140 dolgozó paraszt van egymással párosversenyben. Eddig már 190 gazda teljesítette vállalását, amelyet november 7 tiszteletére tettek. Ágoston József, Horváth Ferenc az elsők között voltak, akik adott szavukat becsülettel valóraváltották. A község dolgozó parasztjai kukorica- és burgonyabeadásuk^it 100 százalékra', napraforgóbeadásukat .90 százalékra teljesítették. Az állat és állati-termékek beadásában is szép eredmények születtek. A begyűjtési hét első napján 286 kiló hízottbaromfit, 5 darab hízottsertést és 2 darab vágómarhát adtak le beadási kötelezettségük teljesítésére. Az öreglaki gazdák becsülettel állták adott szavukat, felemelt fővel ünnepelhetik november 7-ét( Magyaregresen minden választó résztvett a jelölőgyűléseken Gonöosabban szervezze meg a népnevelőmunhá! a Városi Pártbizottság A múlt héten tartották a jelölő- •gyűléseket Magyar egres 12 választókerületében. A gyűlések szervezésében jó munkát végeztek a választókerületi bizottsági tagok. Minden választópolgár megjelent, sőt még a családtagok is résztvet- tek a jelöléseken. A községi Hazafias Népfront-bizottság tagjai megtették jelölésüket az új tanácstagokra és ismertették a régi tanácstagok eddigi munkáját, hogyan töltötték be hivatásukat. Az egyik választókerületben Harkány Pál 8 holdas élenjáró dolgozó parasztot jelölték egyhangúan a választópolgárok. Harkány Pál az egész községben nagy megbecsülésnek örvend, minden évben becsülettel eleget tesz hazafias kötelességének; mind a mezőgazdasági munkákban, mind a beadás teljesítésében az elsők között emlegetik. Fodor János dolgozó paraszt elmondta a gyűlésen, hogy ő azért javasolja Harkány Pált, mert szeretik a községben dolgozó paraszttársai, becsületesen gazdálkodik, példát mutat és eddig is mindig segített a község ügyeinek intézésében. — Úgy. gondolom, hogy a jövőben még szorgalmasabban tevékenykedik majd és megbízását híven teljesíti — mondta Fodor János. Fodor János azt is javasolta, hogy tegyenek vállalást november 7-re és a tanácsválasztások napjára. Ő maga felajánlotta, hogy szántóterületének 40 százalékát elveti kenyérgabonával — amit azóta már teljesített is. — Felajánlásához többen is csatlakoztak: Ács István, Varga Ferenc, Kozári Kálmán, Kozári Lajos, Sándor József, Gadácsi Sándor, Kántor István és Márton Lajos dolgozó parasztok, akik vetéstervük túlteljesítésével akarják ünnepelni november 7-ét. Az elmúlt napokban nagy feladat várt népnevelőinkre: a tanácstagjelölő gyűlésekre keltett mozgósítaniuk körzetük lakóit, ugyanakkor négynapos népnevelői tanfolyamon is részt kellett volna venniük. A kaposvári egészségügyi dolgozók szívesen vállalták ezt a munkát. A Városi Pártbizottság értesítése szerint eredetileg a 48-as körzetbe osztották be őket, később közölték velük, hogy másik körzetben kell a jelölőgyűlésre mozgósítaniuk. Másnap újabb értesítést kaptak, amely keresztezte az első kettőt. A népnevelők tanfolyam helyett a legutolsó beosztás szerinti körzetbe mentek el. Itt sikerült is a jelölőgyűlés, a másik körzetekben azonban nem, mert ide nem osztottak be népnevelőket. A tervszerűt- lenség és szervezetlenség miatt egyik körzetben két népnevelőcsoport is látogatta a körzet lakóit, másutt pedig nem volt egyetlen agitátor sem, aki meggyőzte volna a lakókat a jelölőgyűlésen való megjelenésük fontosságáról. A Városi Pártbizottság nagyobb gondot fordítson a népnevelőik beosztására. a népnevelők foglalkoztatására, s a népnevelő tanfolyamokat olyan időpontban tartsák, amikor azon mindenki meg tud jelenni.-*-------;----------------------------B ALATONBOGLÄR a legutóbbi versenyértékelés szerint mind a begyűjtési, mind a mezőgazdasági és adófizetési tervek teljesítésében a megye legjobb községe címét nyerte el. Teljesítették kukorica, burgonyabeadasi tervüket, a kukoricabegyüitésben egy hét alatt 24 százalékos emelkedést értek el. A községben 32 dolgozó paraszt tett vállalást november 7-re, az adott szót valamennyien teljesítették is. A községben nincs egyetlen hátralékos gazda sem, méltán érdemelték ki az elsőséget a balatonbogláriak. FÉMGYÜJTÓ FIATALOK Novemberben, a vas- és fém- gyüjtőhónap idején sokezer fiatal indul fémet gyűjteni Somogybán. A lelkes úttörők és diszisták felkeresik a lakóházakat, elkérik és a MÉH-telepre szállítják a pincékben, padlásokon, kamrákban vagy az udvarokon elheverő ócskavasat, színesfémet. A martinkemencék éhes gyomra sok vasat vár a fém- gyűjtő fiataloktól. Tudják ezt jól a tabi úttörők is. Megyeri Ottiliá- val az élen a fémgyüjtők ankétjén ígéretet tettek, hogy a tabi általános iskolák úttörői minden fellelhető vasat összegyűjtenek. Gróf Tamás és Farkas Pista osztályaik nevében tettek / verseny- vállalást, s azóta mindegyik gyüjs tő fiatal naponta jelenik meg a MÉH-telepen „vasszáljítr’ányá- vah‘. A tabi úttörők legalább egy új traktor elkészítéséhez szükséges 25 mázsa vasat akarnak összegyűjteni. Hatósági közeg elleni erőszak, árdrágítás, társadalmi tulajdon jogtalan elsajátítása A tarbúza termelése elősegítené megyénkben a kenyérgabonatermés növelését Megyénk élenjáró gabonatermelőinek múlt hónapban megtartott tanácskozásán Kolbai Károly egyetemi tanár, az FM főagronó- musa előadásában beszélt a kiváló fajtájú somogyi tarbúza termeléséről. „Somogybán van egy jófajta tarbúza, amely kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. Kissé korábban érik, szára nem dől meg, nem pereg a szem, s így kiválóan lehet kombájnnal, aratógéppel aratni. Érdemes lenne felkutatni e fajtát és továbbtenyésztését fokozni'“ — mondotta Kolbai elvtárs. Kolbai Károly előadását én is olvastam a sajtóban, és mint agro- nómus, községemben és a környékén körülnéztem, hogy nem termelnek-e ebből a kiváló fajtájú búzából valamelyik községben. Kutatgatásaim eredményhez vezettek. Megállapítottam, hogy So- mogyszob és környékén pár évvel ezelőtt nagy mennyiségben termeltek tarbúzát. Az öregebb gazdákkal beszélgetve megtud ta^n, hogy egészen 1951-ig sikerrel járt e búza termelése, ekkor azonban a jégverés olyan nagy mértékben sújtotta a szobi határt, hogy még vetőmag sem maradt. A termelő gazdák elmondták: nem ment ritkaszámba, hogy egy holdon 16—18 mázsás búzatermésük volt. Az évek folyamán azonban a jégverés után a kevés megmaradt vetőmag is elfajzott, lecsökkent a termés, és miután keresztezésre alkalmas fajtavetőmag nem volt, a tarbúza termelése egyre inkább kiszorult és helyette Bánkuti és Fleisman 481-es búzafajtákat termelnek azóta' Somogyszobon és környékén. Igen sokan ragaszkodnak a községben a Mindszenti búzafajtához, amelyet más búzafajtáktól teljesen elkülönítve, sikerült elfajtázás nélkül közepes termésátlaggal kitermelni. Növénynemesítőink megkísérlik a somogyi tarbúzát megfelelő keresztezéssel télállóbbá, korai érésűvé, rozsdamentes, bő termővé és jól bokrosodóvá tenni. Ha ebből nemesített vetőmag bőségesen áll gazdáink rendelkezésére, a tarbúza termelése ismét fellendül megyénkben. A tarbúza a Dunántúl csapadékos vidékeire való. A középkötött talajokat kedveli, laza, sovány homokra nem való. A tarbúza erősen bokrosodik, tövenként 5—8 kalászt is hoz. Kalásza telt és zömök, erős, vastag, rövidízű szalmája van, ezért nem dől meg, s végül a rozsdával szemben ellenállóbb. A jó termés titka a korai vetésen kívül a tápanyagokban gazdag, frissen, aprótrágyával közepesen trágyázott morzsalékos talaj és kellően előkészített, ülepedett magágy. A gyakorlati tapasztalatokból leszűrt tanulságok szerint a tarbúza agrotechnikájának megállapítása semmivel sem kisebb feladat, mint maga a nemesítés. Amint beigazolódott, a tarbúza nem minden körülmények között és nem minden talajban hoz nagy termést. Ezért olyan termesztési módszert kell alkalmazni — és főleg olyan nitrogéntrágyázási rendszert kell kialakítani — ami bőségesen fedezi nitrogénszükségletét, de nem hosszabbítja meg te- nyészidejét sem. A tenyészidő elhúzódása nemcsak a rozsdafertőzés veszélye miatt nem kívánatos, hanem azért sem, mert a nyári kánikula beköszöntésekor megszorulna a szem. Másik fontos követelmény a tarbúza termesztésénél e fajta télállósága. Amint ismeretes, az őszi gabonafélék fagyellenállóks- pességét cukortartalmuk befolyásolja. A Fleisman 481-es búza cukortartalma nagyobb, mint a Bánkuti-fajtáké. A tarbúza a középhelyet foglalja el, vagyis jó télálló fajtának mondható. Felsorolt előnyeinél fogva a tarbúza termesztését megyénkben kívánatosnak tartom. Biztos vagyok benne, hogy az évek során újabb, ma még nem ismert eljárásokkal a tarbúza még tökéletesebbé tehgtő, megtartja fajtaazonosságát és bő termőképességét. Termelése elősegítené kenyérgabonatermelésünk növekedését. Bajor Lajos, községi agronómus, Somogyszob. A lengyeltóti járásbíróság András Józsefné tikosi parasztasszonyt 6 hónapi börtönre ítélte. András Józsefné notórius adóhátralékos, jelenleg is csaknem 2 ezer forint adóhátraléka van. Az adó- végrehajtót, aki az adóhátralék behajtása végett transzferálni akart, fejszével támadta meg. * * * Buzsáki Ilona balatonlellei lakos a balatonlellei vásárban a kismál- naszörpöt 2 dl-enként 90 filléres ár helyett 1.50 forintos árban árusította. A lengyeltóti járásbíróság 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte az árdrágítót * * * Talabér Imre balatonkereszturi lakost másfél évi börtönbüntetésre ítélte a lengyeltóti járásbíróság, mert a balatonkereszturi állami erdőből többízben nagyobb meny- nyiségű fát lopott el. Legutóbb 16 darab 3 méter hosszú, 10>—12 centiméter átmérőjű cserfát vágott ki. Hasonló lopásokért már háromízben büntették meg. He * sk Kiss István ny. állomáskezelő, barcsi lakos jogtalanul több mániái bányásztól megbízást és 10 ezer forintot vett át, hogy sertéseket vásároljon. A pénzt üzérkedésre, kupeckedésre használta fel. Ugyancsak 10 ezer forintot vett fel hasonló célra Bai István vecsé- si dolgozó paraszttól is, akinek szintén „elfelejtette“ a felvett ösz- szeg ellenértékét — tehát a sertéseket — átadni. Amikor a megkárosítottak feljelentették üzérkedéseiért, engedély nélkül akarta átlépni a magyar-jugoszláv határt. Letartóztatták, s a barcsi járásbíróság 7 évi börtönre, 800 forintig terjedő vagyonelkobzásra ítélte, a közügyek gyakorlásától pedig 5 évre eltiltotta. * * * özv. Merkei Istvánná 3 holdas segesdi lakos háromévi adóval volt hátralékban. Az adóügyi megbízott lefoglalta özv. Merkeiné 150 kg-os sertését. Mivel Merkeiné semmikép sem akart fizetni, transzferálást rendeltek el nála. Özv. Merkeiné és leánya, Pozsgai Károlyné ellenszegültek és mindenáron meg akarták akadályozni a sertés elszállítását. (Dulakodás közben Merkeiné megszúrta az adóvégrehajtó kezét. Özv. Merkei- nét és Pozsgai Károlynét letartóztatták. A nagyatádi járásbíróság hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt özv. Merkei Istvánnét 1 évi, Pozsgai Károlynét pedig 2 hónapi börtönre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész, a vádlottak és a védő fellebbeztek. * * * FÉLÉVI BÖRTÖN SÚLYOS TESTI SÉRTÉS MIATT Az utóbbi időben gyakran előfordul, hogy ittas emberek viselkedésükkel botrányokat okoznak. Ez súlyosan megsérti a szocialista társadalmi együttélés szabályait és zavarja a békés dolgozók pihenését, szórakozását. Ennek megszüntetésére a bíróság súlyosan elítéli a botrányok okozóit. Legutóbb Landa István szobafestő és mázoló, többszörösen büntetett előéletű egyén részeg állapotban súlyos testi sértést követett el Budavári József kaposvári lakoson. A járásbíróság Landa Istvánt 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte.