Somogyi Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-10 / 240. szám
SOMOGYI NÉ, LAP Vasárnap, 1954 október 10. Mendes-France miniszterelnök a bizalmi kérdés felvetése mellett döntött A nemzetgyűlés keddi ülésén dönt a kormány sorsáról Párizs (MTI). A francia nemzet- gyűlés kétnapos „londoni vitája“ után, amelynek ■ során Mendes- France miniszterelnök balról éppúgy, mint jobbról ismételten igen kínos keresztkérdések pergőtüzébe került, a miniszterelnök végül is úgy döntött: nincs más kiút, mint felvetni a bizalmi kérdést. A miniszterelnök ezt a bejelentését hajnali egy óra tájban tette a nemzetgyűlés hosszan elnyúló éjszakai ülésén. Az alkotmányos előírások értelmében csak két ülésnap eltelte után, tehát a nemzetgyűlésnek kedden 15 órára kitűzött ülésén kerülhet sor a bizalmi szavazásra. A miniszterelnök bejelentése szerint a bizalmi szavazás ama határozató javaslat alapján történik, amelyet a miniszterelnök pártjához tartozó Aubry képviselő szövegezett meg, azonban az eredetihez képest módosított formában, A javaslat a következőképpen hangzik: A nemzetgyűlés újból leszögezi Franciaország hűségét az északatlanti egyezményhez és akaratát, hogy közreműködjék a nyugateurópai egység felépítésében. A nemzetgyűlés, tudomásulvéve a londoni tárgyalások lefolyásáról és .eredményeiről szóló beszámolót, bizalmát nyilvánítja a kormány iránt a londoni tárgyalások során elfoglalt álláspontjáért és azon politikájával kapcsolatban, amelyet a miniszterelnök a ház előtt kifejtett. Párizsi politikai körök szerint a miniszterelnök még a nemzetgyűlési vita másnapján is abban reménykedett, hogy a ház egyszerű szótöbbséggel tudomásul veszi majd beszámolóját. Rövidesen azonban meg kellett győződnie arról, hogy az Aubry- féle határozati javaslatnak, első fogalmazásában, nincs sok kilátása arra, hogy elfogadásra találjon olyan szótöbbséggel, amelyet a miniszterelnök még „elfogadhatónak és kielégítőnek“ találhatna „londoni politikájának“ folytatására. így történt azután, hogy Mendes-France közölte a Házzal, a maga részéről nem tartja elfogadhatónak a más pártok és pártcsoportok által előterjesztett határozati javaslatok egyikét sem és úgy döntött, hogy felveti a bizalmi kérdést. A szocialisták ugyanis elhatározták, hogy az Aubry-féle javaslat feletti döntésnél tartózkodnak majd a szavazástól. Az MRP viszont arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kormány határozati javaslata ellen fog szavazni, ami gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mint a szocialisták álláspontja. Az ellenzéki álláspont kialakulása azután lavinaszerűen átterjedt a „függetlenekre“ is. A helyzet tehát úgy alakult, hogy egyedül a radikálisok és az RPF támogatása körülbelül 200 szavazatot biztosított volna Men- des-Francenak. Mindezek a nyílt és kulisszák mögötti eredménytelenül maradt alkudozások önmagukban is mutatják, milyen tömegnyomás által kiélezett helyzetben kíséreli meg a miniszterelnök megszerezni a nemzetgyűlés jóváhagyását a bonni revansiszták felfegyverzésére. A HÉT KÖNYVEI Ladányi Sándor: A kapitalizmust megelőző termelési módok. A- kapitalizmus kialakulása. 78 o. (A kapitalizmus politikai gazdaságtana 1954/55. tanév) 2. 3.40 Ft. Aristophanés: Három komédia. Az Acharmaebeliek, Béke, Lysistrate. 301 o. 30 forint. Fielding: Néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete. 260 o. 18 forint. Ehrenburg: Párizs bukása (regény). 581 o. 18 forint. Majakovszkij: Neki a tollal (szatirikus versek). 69 o. 5 forint. II mi népünkön nem lopnak a röpcédulák „é^vei“ Siófok felől a déli harangszót hozta a szél. Kelemen Géza megállt a szélesen elnyúló kukoricatábla szélén s az eget fürkészte, nézte a széltől kergetett bodros felhőket. Ahol szétszakadt a felhő s egy kis darab kékség kivillant a mennyboltból, fehérszínű, hatalmas labdát pillantott meg. — Hahó — hallatszott a kiáltás a kukoricás sűrűjéből. — Ni csak, mi lebeg ott! — Amott is egy — kiáltott lej- jebbről az asszony. A felhők alatt négy fehér gömb úszott, sodortatta magát a széllel. Az emberek az ég felé fordították arcukat, szemükkel követtek a széltől hajtott gömböket. — Vájjon mi lehet? — kérdezte Kelemen gazda magában, s fentről hamarosan megkapta rá a választ. Az utolsó fehér labda, ahogy lejjebb ereszkedett, meglibbent egy hirtelen szélrohamtől s a következő pillanatban — mint a szakadt dunnából a toll — fehér papírlapok indultak el táncolva a föld felé. Csakhamar ott libegtek a kukoricatábla fölött. Kelemen gazda az elsőt röptében kapta el. — No, lássuk csak — tolta feljebb kalapját homlokán s olvasni kezdte a halványzöldszínű papírlapot. Szemét végigfuttatta a sorokon s ahogy előbbre haladt az olvasással, egyre vörösebb lett az arca: ismét röpcédulákat küldtek a határon túlról. — Az anyátok keserves... — tódult fel ajkán a káromkodás, ahogy a megmásított 1848-as 12 pontot olvasta — hát ostobának nézik odaát a magyar parasztot!? — Nem volt türelme végigolvasni, dühödten tépte össze apró darabokra a cédulát. A tábla másik végén már az asszony és a gyerek hajszolta a földet érő papírlapokat, amelyek elborították a kukoricatáblát. — Szedjétek össze mind — kiabált feléjük Kelemen Géza — mind egy szálig! — Negyedóra sem telt bele, a röpcédulahalom ott hevert egy üres zsákon a szekér mellett. — Elégessem? — töprengett az ember, aztán hirtelen gondolt egyet, összs- nyalábolta a zsákkal a röpcédulahalmot, úgy nyúlva hozzá,- mintha leprás beteget érintene — s elindult vele Siófok irányába. — Hová viszed? — kiabált utána az asszony. — A pártbizottságra — kiáltott az vissza. — Ez á kötelességem... — A.z égen a szél már messze sodorta a léggömböket szennyes tartalmukkal, más vidékre, de ott is, mindenütt Kelemen Gézák élnek, akiken nem fognak a röpcédulák »érvei«, s akik tudják kötelességüket... N. T. A minisztertanács intézkedései a racionalizálás során elbocsátott dolgozók érdekében KÜLPOLITIKAI JEGYZETEK MÁR MEGINT BULLITT! ! HITELT ÉRDEMLŐ HÍRFORRÁS William Bullitt élete során nem egyféle foglalkozást űzött. Egy ideig tiszti egyenruhát viselt, aztán diplomatafrakkot, később tengerészegyenruhát, majd a laptudósítók utiruháját. Minden öltözékben és minden szerepben egy urat szolgált: a háborút. ! A »Look« című folyóirat nemrég közölte Bullitt »Támogassuk-e a vörös Kína elleni támadást?« című cikkét’ Csodálatos cikkecskéje elején Bullitt .röviden, de kifejezően jellemzi a tajvani hadsereget: »A kínai hadsereg sorkatonái és tisztjei túlnyomórészt a szigeten termesztett rizzsel és káposztával táplálkoznak. Elegendő kalóriát, de nagyon kevés vita- fnint kapnak. Zsoldjuk az amerikai viszonyokhoz képest hihetetlenül nyomrúságos. Amerikai pénzre átszámítva egy katona havonta 80 centet kap.« Azt hinnők, hogy ez a. lehangoló kép lehűti a háborús főgyujtogató harci lázát. Szó sincs róla! Bullitt úgy képzeli, hogy ezzel a 600.000 főnyi káposztahadsereggel »felszabadítják« (értsd: »leigázzák«) a 600 milliós kínai népet. Hogyan is képzeli ezt Mr. Bullitt? Reményeit a világ legolcsóbb ágyutöltelékének »harci szellemébe« veti. Pedig Bullitt jól tudja, hogy a tajvini hadsereg nagyrészt erőszakkal mozgósított tajvini parasztokból és munkásokból áll, akiket csak a közeli, hatalmas és szabad hazájuk testvéri segítségébe vetett hit éltet. Bullitt azonban nemcsak beléjük veti bizalmát. Reményeinek oszlopa egy »méltóságteljes, jólnevelt, jóságos, éleselméjű és bátor gentleman«. Ebben a ti- tökzatos leírásban bizony nem könnyű ráismerni a szánalmas, megvesztegetett bábra: Csang Kai-sekre. »A ma élő amerikaiak egyike sem méltóbb nála. a tiszteletre és lelkesedésre« — folytatja Bullitt Csang Kai-sekről szóló ára'dozását. (Zárójelben megjegyezzük, hogy ezeket a bókokat sem az önzetlen elragadtatás sugallta. Rossz nyelvek szerint Bullitt barátságos déltajvini házacskáját Csang Kai-sektől kapta ajándékba a kölcsönös »tisztelet és lelkesedés« jeléül.) Bullitt úr alaptalanul sértegeti az amerikai népet. Elég lett volna washingtoni gazdáinak szűk kis körére utglni és akkor állítása megfelelne az igazságnak, hiszen a fentemlített tajvani gentleman, aki a kínai népből kiszipolyozott vagyonát amerikai bankokban helyezi el, csakugyan teljesen méltó Bullitthez és a hozzá hasonló amerikai gentlemanekhez. Truman, az Egyesült Államok volt elnöke a közelgő kongresszusi választásokkal kapcsolatosan levelét írt Mitchellnék, a demokratapárt országos bizottsága elnökének, s felhívta őt, hogy vívja ki a párt* győzelmét a küszöbön álló választásokon. Abban persze nincs semmi csodálatos, hogy Truman, aki a demokratapárt egyik oszlopa, a párt választási győzelmét várja. Sokkal érdekesebb az, hogy mint a levélből kitűnik, Trumannak azért kell a demokrata kongresszusi többség, mert szerinte ez megkönnyítené Eisenhower köztársaságpárti elnök külpolitikájának megvalósítását! »Nekem úgy tűnik — írja Truman levelében, — hogy Eisenhower elnök titkon demokratapárti kongresszus megválasztását kívánja... Ha azt akarja, hogy a történelem mint sikerekkel ékeskedő elnököt tartsa majd számon, demokrata- párti kongresszusra van szüksége.« Jóllehet Truman levelét a választási hadjárat szempontjai diktálták, abban a tekintetben mégis rendkívül figyelmetkeltő, hogy nyiltan beismeri a Wall Street két pártja közötti »nézeteltérések« tisztára kirakati jellegét. Truman teljesen nyiltan tett tanúbizonyságot arról, hogy nem lát semmi lényegbevágó különbséget a demokratapárt és a köztársaságipárti kormány politikája között, s teljesen lehetségesnek tartja, hogy a kongresszus a demokraták szavazataival a köztársaságpártiak külpolitikáját folytassa. Truman beismerése érthetően kihozta sodrából a reakciós amerikai lapokat, amelyek féltve őrzik a dollárdemokrácia e botrányos titkát. A »New-York Herald Tribune« megrója Trumant, kijelentését »kínos tréfának« nevezi, s hangoztatja, hogy az »efféle fecsegés — felháborító demagógia.« Csakhogy mindenki tudja: mindenekelőtt azok folytatnak »felháborító demagógiát«, akik fenn akarják tartani a látszatát az amerikai demokráciának, amelyet a volt elnök akaratlanul leleplezett. Mindenki látja, hogy a két vetélkedő párt — a demokratapárt és a köztársasági párt — a fegyverkezési hajszában, háborús őrület szításában, új háború előkészítésében érdekelt monopóliumok politikáját folytatja, amelytől a Wall Street pénzmágnásai profitjuk további megnövekedését várják. Az Egyesült Államok volt elnöke, aki ezt a tényt megerősíti, ebben a vonatkozásban igazán hitelt érdemlő hírforrás. A Racionalizálás helyes végrehajtása egyike ma a legfontosabb feladatoknak. A felduzzadt, sok felesleges költséget felemésztő államapparátus csökkentése, az igazgatási munkák észszerű megszervezése elkerülhetetlenül fontos egész országunk fejlődése, s mindenekelőtt az életszínvonal emelése szempontjából. A gyakorlati élet számos tapasztalata győzi meg a dolgozókat arról, hogy a drága apparátus, a felesleges, szükségtelenül felduzzasztott szervek a dolgozók zsebéből veszik ki a forintokat. Ez á felismerés vezette és vezeti a dolgozókat arra, hogy bírálatukkal, javaslataikkal hozzájáruljanak a racionalizálás helyes végrehajtásához. A racionalizálás számos embert érint, hiszen csökken az egyes hivatalok dolgozóinak létszáma, megszűnnek egyes munkakörök. Az elbocsátott dolgozók számára nem egyszer igen nagy problémát jelent az átmeneti nehézségek áthidalása. Államunk eddig is hathatós intézkedéseket hozott az elbocsátott dolgozók elhelyezkedésének biztosítására. A minisztertanács legújabb határozata további segítséget nyújt a racionalizálás során elbocsátott dolgozóknak. A határozat intézkedései az eddiginél körültekintőbben, sokoldalúbb segítségnyújtással könnyítik meg az elbocsátottak elhelyezkedését és megélhetésüket, addig is, amíg új munkahelyen elhelyezkednek. Eddig az elbocsátott dolgozók kétheti felmondási járulékot kaptak. A határozat most úgy intézkedik, hogy a jövőben egyhavi illetményt kell kifizetni számukra. Mindazok, akiket 1954 július 1 óta bocsátottak el, s ezideig még nem tudtak elhelyezkedni, pótlólag újabb kétheti felmondási illetményre tarthatnak igényt. A határozat intézkedik arról is, hogy egy hónapig az új munkahelyükön is előzőhavi fizetésüket kapják meg azok a dolgozók, akik elfogadják áthelyezésüket fizikai munkára. Nem érheti hátrány a dolgozókat a határozat szerint a jogfolytonosságot illetően. Az elbocsátott dolgozók a munkaviszony megszűnése után hat hónapig jogfolytonosságot élveznek. Ez azt jelenti, hogy az új munkahelyükön folyamatos munkaviszonyban állóknak tekintik őket, s a hat hónap alatt is megkapják a családi pótlékot,- részesülnek orvosi és gyógyszerei-* látásban,- jogfolytonosságot élveznek a nyugdíj, korpótlék, szabadságidő szempontjából is. Az elbocsátott és vidéken elhelyezkedni szándékozó budapesti dolgozóknak problémát okozott a lakáskérdés is. A minisztertanácsi határozat most etéren is segít azzal, hogy kimondja: a vidéken élhelyezkedő budapesti elbocsátott dolgozók lakásukat fenntarthatják és bármikor visszaköltözhetnek a fővárosba. Az elbocsátás és az elhelyezkedés közötti idő átmeneti nehézségeinek áthidalását segíti elő a határozat azzal is, hogy kimondja: a racionalizálás során elbocsátott, termelőszövetkezetbe lépő dolgozók bizonyos kedvezményekben, például munkaegységelőlegben részesülhetnek. A határozat több intézkedése gondoskodik arról, hogy az elbocsátottak minél előbb elhelyezkedhessenek a számukra leginkább megfelelő munkakörben. Éppen ezért felhatalmazza az egyes minisztériumokat, hogy átképzős tanfolyamokat indítsanak azokon a munkaterületeken, ahol szakmunkáshiány mutatkozik. A kisipari termelőszövetkezetek és önálló iparosok a jövőben több anyagot kapnak, hogy több munkaerőt foglalkoztathassanak. A határozat gondoskodik arról is, hogy szervezettebb munkával biztosítsák az elbocsátottak elhelyezését a képességeiknek leginkább megfelelő új munkakörbe. Éppen ezért a Munkaerőtartalékok Hivatala rendszeresen részletes nyilvántartást készít a munkaalkalmakról. A minisztertanács határozata intézkedik arról is, hogy a racionalizálás helyes végrehajtásával enyhíthessük a lakáshiányt. A felesleges hivatalok, vállalati adminisztrációs részlegek megszüntetésével ugyanis számos lakás és hivatali helyiség is felszabadul. A határozat előírja, hogy a racionalizálás során felszabadított lakások 50 százalékával az a szerv rendelkezik, amely a helyiséget felszabadította. Mindezek az intézkedések megkönnyítik az elbocsátott dolgozók helyzetét, biztosítják, hogy minél hamarabb megtalálják elhelyezkedésüket. A SZOT titkárságának határozata az átmenetileg munka- viszonyban nem lévő szakszervezeti tagok rendkívüli segélyéről A racionalizálás és az ipar egyes területeinek átszervezése folytán felszabadult munkaerők elhelyezkedése :— népgazdaságunk számos területén jelentkező munkaerő- hiány ellenére — bizonyos időt igényel. A munkaerők egy része a munkaerőirányító irodák segítségével sem tud elég gyorsan elhelyezkedni. Ezért a SZOT-titkársá- ga felhívja a szakszervezeteket, hogy az átmenetileg munkaviszonyban nem lévő tagjaikat rendkívüli segélyben részesítsék. A segélyezés feltételei a következők: Segélyben részesülhet az a dolgozó, akinek munkaviszonya a racionalizálás következtében szűnt meg és aki a) legalább egy éve tagja a szak- szervezetnek és erre az időre járó tagdíjat hiánytalanul befizette; b) egy évnél hosszabb tagsággal rendelkezik és három hónapnál több tagdíj elmaradása nincs; c) akinél a munkaviszony megszűnése óta legalább hat hét eltelt; d) nyugdíjra nem jogosult. A segély összege: a) a háztartáson belül legalább egy kereső van, egy alkalomra 250 forint; b) a háztartáson belül kereső nincsen, egy alkalomra 500 Ft. A segélyezés módja: A segély jogosságának elbírálását és kifizetését az az üzemi (hivatalban szakszervezeti) bizottság végzi, amelyhez a munkaviszony megszűnése előtt a segélykérő tartozott. Az üzemi bizottsághoz a segélykérő dolgozók kellően indokolt írásbeli kérelemmel fordulhatnak. A segély engedélyezéséről, esetleg elutasításáról a kérelmezőt írásban értesítik. Abban az esetben, ha a dolgoző az üzemi bizottság döntésével nem ért egyet, panaszával a szakszervezet illetékes területi bizottságához, ennek hiányában vidéken a Szakszervezetek Megyei Tanácsához, Budapesten, ha a szakszervezetnek területi bizottsága nincs, a szakszervezet központjához fordulhat. Szakszervezetek Országos Tanácsának Titkársága. Az Elnöki Tanács határozatai A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hidas Istvánt a nehézipari miniszteri, Zsofinyecz Mihályt a kohó- és gépipari miniszteri tiszte alól felmentette és egyben Hidas Istvánt vegyipari- és energiaügyi miniszterré, Czottner Sándort szénbányászati miniszterré és Csergő Jánost kohó- és gépipari miniszterré választotta meg. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Fcck Jenőt a kohó- és gépipari miniszterhelyettesi, Karádi Gyulát1 a kohó- és gépipari miniszterfhelyettesí, Karczag Imrét az Országos Tervhivatal elnökhelyettesi és Szita Jánost az Országos Tervhivatal elnökhelyettesi tiszte alól felmentette.
