Somogyi Néplap, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-01 / 206. szám
s SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1954 szeptember 1. A francia képviselők a Marseillaise elének lésével köszöntötték az EVK elvetését Soh a nem képzeli- jólét a rinyaújlaki Új Élet hz-ben Párizs (MTI). Amidőn a francia nemzetgyűlés hétfő esti drámai ülésén a zsúfolásig megtelt ülésteremben Le Troquer elnök 'bejelentette a szavazás eredményét, amely szerint a nemzetgyűlés 3;19 szavazattal 264 ellenéiben megszavazta a »vita előtti halasztó határozatot« és ezzel visszautasította az EVK ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot, az EVK-t ellenző képviselők hatalmas tapsviharba itörtek ki, majd elénekelték a francia nép nemzeti himnuszát, a Marseillaise-t. Az MRP képviselők és az EVK más hívei tehetetlen dühükben elkezdték padjaikat csapkodni. A Marseillaise szárnyaló hangjai azonban elnyomták az MRP képviselők okozta lármát, kommunisták és szocialisták, radikálisok, függetlenek és volit gaulleisták, mindazok a képviselők, akik nemet mondtak az EVK-ra, egy szíwel-lélekkel harsogták a francia nép diadalmas himnuszát. Velük együtt énekelt Mendes-France és a kormány többi tagja is. Az MRP képviselők és társaik egymásután kullogtak ki az ülésteremből: a diadalmas erővel feltörő Marseillaise kikergette őket. Kisvártatva azonban ismét visszatértek, élükön Paul Reynaud-val és Georges Bidault-val (Bidaült ez alkalommal mutatkozott első ízben a ratifikációs vita megkezdése óta). Paul Reynaud a szónoki emelvényre lépett és a képviselők tiltakozása ellenére beszélni akart. Többször is nekikezdett beszédének, de szavait minduntalan elnyomta a képviselők tiltakozása. Végül is, nagy zaj közepette jelentette ki: »Első ízben történt meg a francia parlament történetében, hogy egy szerződést elutasítottak anélkül, hogy annak szerzője és aláírója szót emelhetett volna védelmében«. (Paul Reynaud azonban megfeledkezett arról, hogy épp az EVK híveinek a vita elhalasztására irányuló mesterkedése váltotta ki az Aumeran-féle indítvány beterjesztését.) Ezután viharos jelenetre került sor, amelynek során Dubois szocialista képviselő, aki az EVK híve, csaknem ölre ment egy volt gaul- leista képviselővel, úgyhogy a teremőrségnek kellett közbelépni. Végül újból felhangzott a teremben a Marseillaise és az ülést berekesztették. Mendes-France nyilatkozata az EVK-t elutasító szavazás után Párizs (MTI). Mint az »AFP« jelenti, Mendes-France miniszterelnök az Aumeran tábornok indítványa felett megtartott szavazás eredményének kihirdetése után a parlament folyosóin nyilatkozatot tett. — Már régóta tájékoztattam barátainkat és szövetségeseinket —mondotta a többi között — hogy amilyen mértékben egy kormány a parlament lelkiállapotát ismerheti — a nemzetgyűlésben a többség nem támogatja az európai védelmi közösséget. Brüsszelben és máshol külföldön ezzel ellenkező értesülések terjedtek el. Annyi bizonyos, hogy a nemzetgyűlés többsége több hónap óta ellenzi a ratifikálást. — Sajnálom, hogy brüsszeli partnereink és angolszász szövetségeseink félreértették a nemzetgyűlés igazi érzését, amely — kis eltéréssel — úgy jutott kifejezésre, ahogy előre jeleztem. Mendes-France a továbbiakban azt hangoztatta: a vita ugyanakkor azt bizonyítja, hogy a nemzetgyűlés hatalmas többsége kitart a nyugati szövetség mellett. — Ebben a keretben kell új megoldásokat találni — mondotta a továbbiakban — mégpedig hamarosan, ezúttal nem fogunk három évet elvesztegetni. Remélem, hogy szövetségeseink és azok az országok, amelyeknek érdekei Franciaország érdekeivel azonosak, hamarosan világos döntéseket hoznak. A francia kormány rendületlenül és fenntartás nélkül kitart az atlanti szövetség mellett, amely mindig is irányelve volt és az is marad. A párizsi szavazás első nyugati visszhangja Eisenhower: »Kudarcot szenvedtünk... « Eisenhower elnök az »európai védelmi közösség« elvetését Dulles külügyminiszterrel folytatott tanácskozása közben tudta meg. James Hagerty, a Fehér Ház sajtótitkára megszakította az elnök és a külügyminiszter tanácskozását és tudatta velük a párizsi hírt. Eisenhower elnök kijelentette: »Az európai védelmi közösségnek a francia nemzetgyűlésben történt elvetése hatalmas kudarc a nemzetközi kommunizmus elleni harcban«. Az elnök hozzáfűzte: »Kudarcot szenvedtünk, de nem kell elcsüggednünk. Az Egyesült Államok sohasem fog lemondani egy olyan dologról, amely számára és a világ számára egyaránt jó...« Jules Mochot, Daniel Mayert és Lejeunet kizárták A Francia Szocialista Párt Központi Végrehajtó Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejezésre juttatta »sajnálkozását« a nemzetgyűlés döntése felett. A végrehajtó bizottság kedden reggel kizárta a pártból a párt három vezető tagját, Jules Modhot, Daniel Mayert és Lejeunet, mert az ellen szavaztak. Milyen legyen az új angol döntés? A »Reuter« beszámol arról, hogy a francia nemzetgyűlés döntésének hírét azonnal továbbították Churchill miniszterelnöknek és Eden külügyminiszternek, akik mindketten vidéken töltik szabadságukat. Az »AFP« francia hírügynökség londoni jelentése beszámol a párizsi döntés -brit körökben keltett visszhangjáról. »Sem a brit kormány, sem a brit nép nem fogja soká gyászolni a párizsi szerződést — mondja a jelentés. — Churchill és Anglia álláspontja ebben a kérdésben különbözik Eisenhowerétől és az Egyesült Államokétól. Az EVK elutasítása nem jelent kudarcot az angol kormány számára, bár tanácsolta és kétségkívül óhajtotta a szerződés ratifikációját. Nagy-Britanniát a továbbjutás szükségessége most sokkal nehezebb helyzetbe fogja hozni, mint az Egyesült Államokat -.. Anglia most döntés előtt áll. El kell döntenie, hogy Nyugat-Németország az atlanti szövetség új tagja legyen- e, vagy pedig jobb, ha egy szűkebb- körű szövetségbe lép, amelynek Anglia is tagja lenne és amely átmeneti megoldást jelentene az EVK és a NATO között.«. Az »AFP« londoni jelentése a továbbiakban ezeket mondja: »A brit kormánynak tanácskozásokat kell kezdenie Franciaországgal és az Egyesült Államokkal, hogy értékeljék a francia parlament szavazásának következményeit és hogy tanácskozzanak a végső célról: hogyan lehet megoldást találni a nyugatnémet köztársaság szuverénitása, valamint a nyugati védelemben való részvétele kérdésében. A Franciaországgal való előzetes tanácskozás után szó lehet 4, 8, vagy 14 hatalmi értekezlet összehíváséról«. A londoni rádió értesülése szerint az angol kormány előreláthatóan minisztertanácson tárgyalja meg az EVK elutasítása után előállott helyzetet. Anglia és az Egyesült Államok rövidesen megkezdik tanácskozásaikat a bonni egyezmény életbeléptetésének kérdéséről. Angol lapok az EVK megbuktatásáról London (MTI). Az angol sajtó az »AFP« szavai szerint »sajnálkozással, de lényegében harag és néhez- telés nélkül temette el az európai védelmi közösséget«. »Franciaország megölte az európai hadsereget«, »Franciaország elvetette az EVK-t« — ilyen és hasonló címek alatt számolnak be a londoni lapok a francia nemzetgyűlés határozatáról. Több angol lap első oldalán közli Herriot fényképét, mivel általában az a vélemény, hogy a veterán politikus felszólalása nagyban befolyásolta a szavazás kimenetelét. Az angol lapok általában nem ütnek meg bíráló hangot Franciaországgal szemben, kivéve a »News Chronicle«-!, amely éles szavakkal bírálja a francia parlamentet. Több polgári lap arról ír, hogy most alkalma nyílik Angliának »a kezdeményezés átvételére«. »Annak ellenére, hogy Anglia kevésbbé hatalmas, mint régebben, Franciaország mégis inkább feléje fordul, mint az Egyesült Államok felé — írja a »The Times«. — Sir Winston Churchill és Eden most átveheti azt a szerepet, amelynek átvételét eddig megtiltották neki«. Az Egyesült Államok súlyos vereséget szenvedett... — amerikai vélemények az EVK elvetéséről Washington (MTI). A washingtoni és newyorki lapok egészoldalas címben közölték az EVK elvetésének hírét. A »New York World Telegram« címe: »A francia nemzetgyűlés megölte az európai védelmi közösséget«. A »New York Herald Tribune«, a »Daily Mirror« és több más lap hasonló címeket hozott. A »Journal American« kiemeli: »Ez a döntés olyan súlyos politikai válságot idéz elő, amelyet Európa a második világháború óta még nem látott«. A »Washington Post« azt írja, hogy »az EVK Franciaország által történt elvetése vitathatatlanul a Szovjetunió Európában aratott legnagyobb háború utáni győzelme«. A lap hozzáfűzi: »Ez nem jelenti azt, hogy minden veszve van. Az atlanti szövetség tagjainak nem szabad vesztegetniük az időt. El kell választani az európai védelmi közösségről szóló szerződéstől a német keretszerződést és sürgősen ratifikálni kell. Ez előzetes intézkedés lenne Nyugat-Németországnak az atlanti szövetség keretében való újrafel- fegyverzése előtt«. A lap szerint Mendes-Franceban »jóindulatú partnert« fognak találni ezzel kapcsolatban. RÖVID BELFÖLDI HÍREK Szeptember elsejével újból Ismét megnyílnak a kereskedelmi megindul a bányásztoborzás tanulóiskolák A Munkaerőtartalékok Hivatala közli: Szeptember elsején új toborzás indul a szénbányák részére. A bányaüzemek többszáz új bányászt kívánnak szerződtetni. Az új bányászok fogadására felkészültek, tiszta szállások, megfelelő élelmezés, teljesítmény szerinti magas kereset várja a jelentkezőket. A toborzás Baranya, Bács, Borsod, Komárom, Nógrád, Somogy, Szabolcs,- Tolna, Veszprém, Zala megyében folyik. A leszerződött és munkábaállt dolgozók 600 forint toborzási jutalomban részesülnek. Jelentkezni lehet a járási tanácsok munkaerőgazdálkodási csoportjánál. Hat évi szünet után az idén ismét megnyitják a kereskedelmi tanulóiskolákat. Budapesten és vidéken 23 iskolában mintegy 30 ezer fiatal sajátíthatja majd el a kereskedelmi szakismereteket. A szakácstanulók például az ételkészítés technikáját, az anyagnormákat, a ruházati szakma jövendő szakemberei pedig a méteráru, konfekció, cipő, rövidáru beszerzésével és eladásával kapcsolatos ismereteket tanulják meg. A kereskedelmi iskolák tanrendjén ezenkívül matematika, történelem, nyelvtan és más általános műveltségi tantárgy is szerepel. A kereskedelmi iskolák szeptember 15-én nyitják meg kapuikat. Ilyenkor nyár végén a gazdálkodó emberek számvetést készítenek: visszatekintenek verejtékes munkájukra, latolgatják annak gyümölcsét. Számbaveszik, hogy milyen eredmények születtek szorgalmuk, törekvésük nyomán. Községeink legtöbbjében két számvetés készül. Az egyik az egyéni gazdálkodóknál, a másik pedig a közös gazdálkodás zászlóvivőié, a termelőszövetkezeteknél. Ezekben a napokban a rinyaújlaki dolgozó parasztok is fontolgatják, számítgatják, hogy mennyi volt a terméseredményük, ebből menynyit kellett beadniuk, mennyi maradt saját szükségleteikre, egyszóval mennyi volt a jövedelmük. Ebben a községben is kétféle számvetés készült. Az egyik az egyénileg dolgozók, a másik pedig a termelőszövetkezet részéről. Bátran elmondhatjuk, hogy egyik számvetés sem mutat rosszat. De ha megnézzük közelebbről, mégis azt látjuk, hogy lényeges különbség van a kettő között. Egyed elvtárs községi tanácselnök szerint a különbség az, hogy az egyik jó, a másik még jobb. S valahogy így is van. Az egyéni dolgozó parasztok számvetése azt mutatja, hogy mindenkinek megtermett, amire szüksége van. Ezzel szemben az Uj Élet termelőszövetkezeté pedig azt mutatja, hogy mindenből jóval több termett, mint amire a tsz tagságának szüksége van. Búzájuk holdanként 2 mázsával, a rozs 180 kgl-mal, az árpa 120 kg-mal, a zab 140 kg-mal adott többet, mint az egyéni gazdáké. De még kint, a mezőn lévő burgonya, kukorica és más egyéb termények is sokkal több termést mutat, mint a község egyénileg dolgozó parasztjaié. Egyszóval az Uj Élet földjein minden növény szebben virágzott, dú- sabban termett, szebb termést érlelt. Miből adódott ez? Talán valami varázslatból? Nem. A magyarázat egyszerű: a párt és a kormány határozatainak megszívlelé- séből, végrehajtásából. Az Uj Életbe tömörült 35 tag egyetértéssel, szorgalommal járta a párt által mutatott utat. Igaz, kezdetben kissé göröngyösnek tűnt, nehezen járhatónak, de valahogy minden újjal így van ez ember. Azóta két eredményekben gazdag év telt el. És ez alatt a két év alatt a járatlan út széles ösvénnyé változott, amely ma már könnyen járható és jobbnál-jobb eredményekhez vezet. Az Uj Élet tagjai új agrotechnikai módszerekkel dolgoznak. S közösen jobban, alaposabban meg is tudták művelni a földet. — Nálunk jól bevált közmondás, hogy egységben az erő — mondja Zsobrák Sándor elvtárs, a tsz elnöke. — Ha egyénenként művelgetnénk ezeket a földeket, évente 200—250 mázsa terméssel kevesebbet takaríthatnánk be. S amennyivel többet termelünk, mind tagságunk jólétét szolgálja. Nem szólva közös állatállományunk jövedelmezőségéről, ami egyénileg elképzelhetetlen. Ebből az idén tízezreket vettünk be. Az Uj Élet tsz szorgalmas tagsága az idén végérvényesen bebizonyította a közös munka fölényét. Ez a 18 szorgalmas család kibontotta a közös gazdálkodás győzelmi zászlaját. Erre a zászlóra sokszáz egyénileg dolgozó paraszt szemé szegeződött az elmúlt napokban, de> nemcsak Rinyaúj lakon, hanem a szomszédos községekben is: Somogyaracson, Rinya- újnépen és még többhelyütt. Már többen érdeklődtek Marint Istvántól, a 600 munkaegység tulajdonosától, hogy az idén mennyi jövedelemre számít. —1 Azt még nem tudom pontosam — mondta szerényen /—i de 10 ezer forinton biztos felül lesz. — A válasz tényleg szerény, mert minden terményt felszámítva lesz olyan tag is, akinek jövedelme a 20—25 ezer forintot is meghaladja. Emellett még a háztáji gazdaságuk js szépen jövedelmez. Nincs is kilépni szándékozó egy sem. — Mi annyira összeforrtunk — mondja Takács Józsefné, a párt- szervezet titkára — mint egy család. Szívesen dolgoznak a balatonboglári MNDSZ-asszonyok A balatonmenti községekben ilyenkor nyáron nagyon sok asz- szony dolgozik az üdülőkben, így a balatonboglári MNDSZ tagjainak nagyrésze is. Munka után várja az otthon, a háztartás az asszonyokat. S ez mellett mégis dolgoznak a szervezetben, végeznek társadalmi munkát. Káposztás elvtársnő, helyi MNDSZ-tit- kárnak jó a kapcsolata a párt- szervezettel, tanáccsal és valamennyi tömegszervezettel. Ez meg is látszik munkáján. A szervezetben 90 asszonyt irányít, rendszeresen tartanak nőnapot. A községben az árvízkárosultak részér^ való gyűjtésben is résztvettek, ahol szép eredményt értek el. Mivel az asszonyok többsége dolgozik, így Káposztásné, Horváthné, Buricsné 7800 forintot gyűjtöttek a lakosságtól. Készülnek az új iskolaév megnyitására. Az első osztályosokat az MNDSZ-asszonyok által rendezett ünnepélyes keretek között fogadják, s utána megvendégelik okét. A községi pártszervezet és a tanács segítségével októberben gazdaasszony-kört indítanak, ahol az asszonyok megtanulnak ízletesebben, ötletesebben és olcsóbban sütni-főzni. Segítenek a tanácsnak a begyűjtésben. De szorgalmas munkájuk közben nagy sérelem érte a szervezetet. Az eddigi helyiségükből a csillagpusztai állami gazdaság egyszerűen kirakta az MNDSZ-t. így most nincs, hol összejönniük, s az eddig összegyűjtött berendezéseik is különböző helyeken, az udvaron, fészer alatt, stb. kallódnak. Jó lenne, ha a járási pártbizottság megvizsgálná ezt a helyiségügyet, mert a járás egyik legjobb MNDSZ-szervezetéről van szó. Ezek után nehéz lesz az asszonyokkal foglalkozni, mert azt mondják, hogy ezért dolgoznak, s főleg fel vannak háborodva azok a dolgozó parasztasszonyok, akiknek nagyon jó helyen volt eddig a szervezeti helyiség, télen is a későig tartó nőnapokon ottmaradtak végig, mert közelükben volt a község szélén az MNDSZ-szervezet helyisége. A községi pártszervezet és a járási tanács is hasson oda, hogy az asszonyok munkájának a továbbvitele érdekében mielőbb juttassák megfelelő helyiséghez, mert munkájuk után megérdemlik. Balalonberényben művésztelepet létesítenek Balatonberényben a magyar tenger egyik legszebb somogyi partrészén művésztelepet létesít a so- mogymegyei népművelési osztály. A festői környezetben elterülő telken már az ősz folyamán megkezdik az építkezést. Máris több fővárosi, továbbá zalai és somogyi festőművész tartózkodik huzamosabb idő óta a községben. A művésztelep felépítése után állandó jellegű művészcsoport alakulását tervezik, mely Észak-Somogy tájait, illetve népi jellegét választja témául. PÁRTHIREK Felhívjuk a pártszervezetek figyelmét, hogy az oktatási anyagok megrendelését a már korábban megkapott tananyag-megrendelőn legkésőbb szeptember 6-ig küldjék be az illetékes járási, illetve városi párt-végrehajtóbizottságra. MEGYEI PART VB ÁGIT. PROP. O.