Somogyi Néplap, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-01 / 103. szám
Éljen dolgosó népünk minden győselmének szervezője, a Magyar Dolgosók Pártja! PÉLDAMUTATÓAN DOLGOZNAK AZ ARANYDIPLOMÁS A BÜSSÜI ZALKA MÁTÉ TSZ TAGJAI Mikor a büssüi Zalka Máté tsz tagjai először gyűltek össze, hogy megkezdjék közös munkájukat, mindössze egy szürke ló állt az istállójukban. 218 kát. hold művelése várt rájuk, melynek megmunkálásához azzal az örömmel kezdtek hozzá, amit olyan ember érez, aki hosszú egydüllét után végre hazaérkezett a kedves, meleg családi körbe. Lelkesedésben, akarásban nem volt hiány, azonban még hiányzott a gyakorlat, az összeszokottság és ezért az első év ben bizony nem értek el különösebb, jelentős eredményeket. Ez azonban egy percre sem vette el kedvüket a közös gazdálkodástól, sőt még keményebb elszántsággal határozták el, hogy megmutatják: nem lesz igazuk azoknak, akik rövid életet jósoltak kis közösségüknek. A tsz tagjai időközben megtanulták, hogyan tervezzenek, hogyan szervezzék meg és osszák fel a munkát egymás között. Az eredmény nem is maradt el. 1953 március-áprilisában már 16 darab lovuk, 15 szarvas- marhájuk, 32 darab disznójuk volt, zárszámadáskor pedig nem kevesebb, mint 13.80 forintot s többek között 6.5 kg búzát, 38 dkg cukrot osztottak ki munkaegységenként. Boldogok és megelégedettek voltak. Ősszel, amikor a kilépések erős próbára tették a tsz'ek erejét, nekik nem jelentett ez különösebb megrázkódtatást. A három kilépett helyett novemberben két leszerelt katona kérte felvételét a tsz-be, s rajtuk kívül másik két jó gazda is: dolgos, szorgalmas emberek. Azóta mind a négyen úgy beleszoktak a kollektívába, hogy a legkiválóbb tsz-tagok közé tartoznak. Dezsi János — egyike a néphadseregből visszajött katonáknak — jelenleg öthónapos bri- gádvezető-iskolán van, ahol sokat és jól tanul. A hosszú telet jól felhasználták a tsz tagjai. Megtisztították a vetőmagot és a mezőgazdasági gépeket is kijavították, előkészítették, hogy tavasz jöttével ne okozzanak majd fennakadást kinn a földeken. Emellett a tsz férfitagjai fát vág- tak, mely munkáért személyen- ként egy nagy kocsi ágfát, ugyanannyi forgácsot és 100 munkaegységenként egy méter hasábfát kaptak. Mikor elérkezett a nagy tava. szí munkák ideje, pontosan felosztották egymás közt a területet s ezeket névtáblával ellátott cölöpökkel is megjelölték. A növényápolási munkák tervét már úgy állították össze, hogy abba a családtagokat is bevonják. A Zalka Máté tsz tagjai elsők között kezdték meg a szántást és fej trágyázást, s ők voltak azok, akik elsőnek jelenthették, hogy náluk már minden mag a földbe került. A tagok munkakedvét leg" jobban az bizonyítja, hogy eddig átlagosan 150—160 munkaegységet értek el. Igen nagy gondot fordítanak arra, hogy a község egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjainak példát mutassanak az állam- polgári kötelességek teljesítésében is. Éppen ezért félévi sertésbeadásukat már rendezték, a tejbeadást is állandóan 120 százalékra teljesítik, tojásból pedig annyit vittek a begyüjtőhelyre — s továbbra is visznek még —, hogy május 15-re az egész évi tojásbeadással készen lesznek. Amire a legbüszkébbek — s méltán lehetnek azok — az, hogy vágómarhabeadásukat már 1956-ig rendezték. Kongresszusi vállalásaik teljesítését — a községben elsőnek — már április 3-án jelenthették. De ne higyje senki azt, hogy ezzel a kongresszusi verseny lendülete náluk véget ért, mert az elmúlt héten nagy szorga- lommal és lelkesedéssel készültek a világ dolgozóinak nagy ünnepe: május elseje méltó megünneplésére. A tsz-tagok között nincs olyan, aki kötelességmulasztásával, fegyelmezetlenségével megzavarná a kollektíva mindennapi életét, és pontos, tervszerű munkáját. Mind a növénytermelő, mind a többi brigád és munkacsapat tagjai erejükhöz és tehetségükhöz mérten a legtöbbet adják annak érdekében, hogy ezévben még a tavalyinál is gazdagabb termést takaríthassanak be. Éppen ezért néhány olyan új növényfajta termesztésével is kísérleteznek, melyet azelőtt soha nem vetettek. Megnövekedett állatállományukat lelkiismeretesen gondozzák, ennek eredményeként pl. a szarvasmarháknál 2 és fél liter fejési átlag emelkedést értek el. Elhatározták, hogy amint itt lesz az alkalmas idő, azonnal hoz- zálátnak a növények ápolásához, s a kukoricát, valamint a többi kapásnövényt legalább háromszor megkapálják az idén. Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy kit tartanak maguk között a legjobb dolgozónak, bizony nem is tudnak hirtelen nevet mondani, de mégis legtöbb szeretettel a tsz kanászát, a 70 éves Koleszár Ferencet emlegetik, aki egyszeri malacoztatásnál átlag 10-es szaporulatot ért el. Koleszár Ferenc bácsi hosszú évtizedeket élt át szegénységben, nélkülözésben és jól emlékszik még azokra az évekre, amikor a hozzá hasonló egyszerű emberek semmi megbecsülést nem kaptak. Biztatja is mindig a fiatalokat, hogy csak tanuljanak, dolgozzanak szorgalmasan és becsületesen, tartsanak össze, hiszen ma már saját országukat, saját jövőjüket építik. A tsz tagjai meg is fogadják az idős Koleszár bácsi szívből jövő tanácsait. A pártszervezet vezetésével, a kommunisták példamutatását követve, komoly munkával, a tsz-demokrácia maradéktalan betartásával, példamutató becsüle- tességgel dolgoznak mindnyájuk még szebb holnapjáért, a Zalka Máté tsz felvirágoztatásáért. Pál György elvtárs május 1-én lett forradalmár p dl György élete is úgy kezdo- dőlt, mint a hozzá hasonló többi szegény emberé. • Egy uradalmi cselédházban ismerte meg az akkori világot, ahol apja az uraságot szolgálta. Édesanyja megosztotta apjával a munkát és a küzdelmet. Éjt nappallá tett és az anyai szív melegével, a feleség gyengédségével igyekezett ellensúlyozni hat gyermeke és fér je (számára a cselédsors keserveit. A kis Gyuriról sokszor mondogatták a szomszédok, hogy jóeszű, értelmes gyermek. Minden érdekelte, ami körülötte történt és már hatéves korában „nagyosan“ szólt ,szülei beszédébe, amikor arról keseregtek, hogy az uraság megint becsapta őket, mert árpát és másodosztályúi ocsus búzát méretett ki kenyérgabonaként a szűkös kommencióba. Hétéves korában ö is „beállt“ az uradalom jármába, mert testvérei között ő már nagy fiúnak számított. Hajnali négy órától este nyolc óráig gyomlált, mert az a pár krajcár is sokat jelentett, amit keresetként hazaadott. Napi 16 órai munkáért 10 krajcárt kapott, amiért legfeljebb két liter tejet vásárolhattak. TTorán kezdte a küzdelmes életet és hamar belelátott az urak dolgába. Ebben segítettek neki azok a vándoriparosok is, akik az uradalomban többször megfordultak egy kis alkalmi munka reményében. A még egészen fiatal, értelmes Gyuri gyerekkel szívesen beszélgettek a munkások és parasztok életéről. Még 1907-ben történtamikor az uraság egy korona húsz fillérrel csökkentette a földmunkások bérét. Pál Györgyéket is érzékenyen érintette, mert amúgy is keservesen éltek szűkös keresetükből. A 16 éves Gyuri kijelentette, hogy addig nem dolgoznak, amíg vissza nem álítíják a jogtalanul megdézsmált bérüket. Igaza van Gyurinak — mondták a többiek — és 350-en abbahagyták a munkái, sztrájkba léptek. Mindenki szívesen hallgatott a fiatal Pál Györgyre és amikor az uraság tárgyalni akart — mivel a sztrájk a legnagyobb dologidőben történt — őt bízták meg a többiek, hogy képviselje a sztrájkolok ügyét. Elérte első győzelmét, megkapták az 1 korona 20 fillért. Pál Györgynek a sztrájk óta nem volt becsülete az urak elölt. 7 913 május 1-én végleg kitelt a -*• becsülete. Elmondta a többieknek, hogy mit hallott május 1-ről és elhatározták, hogy ők is megünnep- Uk, mert a szegény cselédek sorsa, bánata és ünnepe azonos valamennyi munkáséval. Ettől kezdve forradalmárnak nevezték és a csendőrök gyakori látogatói lettek. — Jobb lesz, ha máshol próbálunk szerencsét, hiszen itt még emberszámba sem néznek bennünket — mondta az édesapja. Még abban az évben felkerekedtek és bejöttek a városba, hátha könnyebb lesz az élet , . . Őszre tél jött, tavaszra nyár, peregtek az évek, de a munkásember élete itt sem volt jobb. Téglagyári munkás lett, óránként 6 filléres bérrel. Építkezésnél, zsákotoknál dolgozott, de az urak mindenütt egyformák voltak. Amilyen mértékben gyű lölte Pál György az urakat, olyan szeretettel fordultak feléje dolgozótársai. 1919-ben felvirradt a szabadság napja. Megválasztották a földmunkások szövetsége megyei elnökévé. A Tanácsköztársaság elbukott, de a szabadság vágya kitörölhetetlenül beköltözött a szivébe. Hosszú évek üldöztetése kezdődött, de tudta, hogy érdemes harcolni, mert el kell jönnie még egyszer a szabadság hajnalának • . . aposvárott, ahol az Ady Endre- utca végződik és a Cseri-út kezdődik, egy rózsaszínűre festett ház homlokzatán halványan még látszik a felirat: „Munkásotthon“. E munkásotthonnak a felszabadulás előtt két arca volt. Az egyik a „hivatalos“, amit megengedtek a rendszer urai, mert a munkásáruló szak- szervezeti vezetők júdáspénzen árulták azokat a munkásokat, akik harcoltak a nagyobb darab kenyérért. Pál György ezt idejében felismerte és ezért éjszaka — az áruló vezetők tudta nélkül — lefüggönyözött ablakok mellett, suttogva tárgyalták a gyárosok, a munkaadók meg-megismétlődő mind nagyobb gaztetteit. A fáradtságtól és a nélkülözéstől beesettszemű, sápadtarcú emberek tudták, hogy csak saját erejükben bízhatnak. Számszerint ugyan kevesen voltak az összejöveteleken, de érezték, hogy a kizsákmányolt, nincstelen munkások és parasztok szíve együtt dobban az övékével és az ő szavuk az éhezők, a jogfosztottak szava. Pál György gyei együtt mind. többen táplálták a szabadság izzó parazsát és rendületlenül hittek abban, hogy e'jön az idő, amikor a parázs lángot fog. Már az uradalomban meglátta, hogy május elseje rettegett napja a tőkés kizsákmányolóknak, mert a világ dolgozóinak ez a seregszemléje megmutatja a munkások és parasztok félelmetes erejét. Amikor évrő’-évre beköszöntött május 1-e, mind nagyobb lett az ünneplők tábora és Pál Györgyöt soha, semilyen erő sem tarthatta vissza, hogy ne legyen az ünneplő felvonulók között és ne tartsa magasra a vörös zászlótA z egykori munkásotthon ablakán kiszűrődik a fény és jókedvű fiatalok díszítik a kultúrtermet, hogy külsőségekben is méltón ünnepelhessék a 10. szabad május elsejét. A fiatalokkal együtt szorgoskodik Pál György elvtárs is és az öröm köny- nyein át nézi a boldog, megelégedett ifjúságot. Rajtuk keresztül látja a gazdag, felszabadult, szocializmust építő országot, amelyet sok évtized harcai közben álmodott meg . . . — HORVATH LÁSZLÓ — Egész szobafalat beborító könyvszekrény csillogó üvegajtaja mögött sorakoznak az orvosi és jogi tudományos könyvek a barátságos lakásban. A könyvek, szakfolyóiratok és a szépirodalmi művek arról tanúskodnak, szakavatott kéz gyűjtötte, sorakoztatta őket katonás rendbe évtizedeken át. A könyvszekrény előtt, kényelmes karosszékbe süppedve beszélgetünk e nagyszerű és tartalmas élet birtokosával, a 74 éves dr. Szász Béla orvossal. Munkás élet, sok kicsi és nagy öröm, nagyszerű küzdelem sorakozik mögötte, ami mind tanulságos, érdekes történet a hallgató számára. Az eseményekben gazdag élet azonban nem törte meg bátor viselőjét. Kora fiatalságának pírja most is ott ragyog arca színében, gondolatait sebesen váltogató agyában. Ma is, mint 40—50 évvel ezelőtt, telve tervvel, munkakedvvel, hiszen mint maga mondja: csak addig élet az élet, amíg szellemi, testi ereje birtokában, nap- ról-napra hasznossá tudja tenni magát a társadalomnak. S ahogy a beszélgetés fonalát gombolyítjuk, filmszerűen bontakozik ki egy nem mindennapi munkás élet a maga teljes valójában. Magunk előtt látjuk a századforduló előtti kis erdélyi fiúcskát, aki komolyságával már gyermekkorában kiütközött a játékos pajtások közül. Egyéniségét mégsem a visszahúzódás, hanem az emberek iránt érzett mélységes szeretete tette vonzóvá. Az évek gyors múlása hamar középiskolás korba vitte a tanulnivágyó gyermeket, s mire a pályaválasztásra került a sor, nem okozott problémát, mi szeretne lenni. így iratkozott be az egyetem orvostudományi karára. Páratlan akaratereje, éles felfogása átsegítette minden nehézségen, pedig abban az időben bőven kijutott az egyetemi ifjúságnak. Tankönyv úgyszólván még nem is volt magyar nyelven, külföldről beszerezni pedig hallatlan anyagi áldozatot követelt. Szász Béla szembenézett a? anyagi gondokkal és sikeresen tette le vizsgáit és szerezte meg 1904 márciusában az orvosi diplomát. Az egyetemen tanúsított kiváló szorgalma jutalmául a Törvényszéki Orvostani Intézetbe került gyakorlóorvosnak, majd az új Szent János-kórház kórbonctanán segédorvoskodott. Az itt eltöltött évek sem teltek továbbtanulás nélkül. A fiatal orvos tovább folytatta eddigi gyakorlatát: tudva azt, hogy aki nem tanul állandóan, elmarad az élettől. Mint törvényszéki orvosszakértő, aki mindenen felül szereti az embert, elhatározta, hogy végleg ezen a pályán marad. Letette a szakvizsgát is. E téren igen hiányosnak érezte tudását, hiszen a törvényszéki orvos véleményén igen sok áll. Egy helytelen diagnózis esetleg élet és halál ura, többévi börtönt is vonhat maga után. Itt az orvosnak nem elég az orvosi diploma, ügyvédnek is kell lennie. Miután ezt világosan felismerte, nem volt gond az elhatározáshoz. Beiratkozott az egyetem jogi karára, melyet kitartó szorgalommal, minden szabad percét, pihenését* szórakozását feláldozva, el is végzett. Közben egyre gyűlt, gyarapodott tudása, szélesült látóköre, nagyobb mestere lett munkájának. Vájjon ki tudná elszámlálni, hány ember köszönheti életét a tudomány egyszerű közkatonájának. Az első világháború alatt is az első vonalban harcolt az emberi életért. Tábori bakterológiai laboratóriuma vezetése alatt sikeresen vette fel a harcot az alattomos ellenség, a járványok ellen. Nevét nemcsak a mi városunkban,, hanem Pécsett is nagy elismeréssel emlegetik, ahol törvényszéki orvos- szakértői munkája mellett jelentős- munkát végzett mint kórházi bonj coló főorvos és mint röntgenológus is. Gyakorlati munkája mellett szabadidejéből arra is szakított, hogy tudományos munkákat írjon. Munkái a nagyterjedelmű könyvtárban szerényen húzódnak meg, pedig úgyszólván úttörők voltak a magyar- nyelvű orvosi szakirodalom megteremtésében. Az akkori uralkodóosztály felfigyelt a nem mindennapi munkabírású orvosra. Bőven ellátta munkával és igyekezett a maga javára kihasználni. Szívesen szerepeltették külföldi orvosi értekezleteken, ahol beszámolóit hol német, hol francia nyelven tartotta, de ennél tovább nem ment a múlt rendszer szerény és becsületes munkásának megbecsülésében. Jutalom, elismerés nem jutott számára a múlt rendszertől. Pedig hogy lelkesedtek érte, amikor Kaposvárra került. Milyen büszkék voltak a város első- egyetemi magántanárára! Népi demokráciánk azonban számontartja és nagyra értékeli a tudomány munkásait. Megbecsüld, elismeréssel adózik, kormánykitüntetéssel jutalmazza a tudományos élet önzetlen dolgozóit. Erről tanúskodik az előttünk lévődíszes oklevél és érem: a Magyal Népköztársaság a Munka Érdemérmét adományozta az aranydiplomás orvosnak. Kollégáival együtt meleg ünnepségben részesítette Darabos Iván elvtárs, az Elnöki Tanács titkára a kórházi ünnepségen a kitüntetés átadása alkalmával. Megemlékeztek az ötvenéves jubilánsról az SZTK orvosai, dolgozói is. A jó kollégát ajándékkal kísért meleg szavakkal ünnepelték. A rövid beszélgetés végére érve, arról beszél Szász Béla, hogy még mit tehetett volna az emberiségért. Nincs megelégedve önmagával. Hirtelen csap át a múltból a jelenbe- a beszélgetés. Közeli és távoli tervek kavarognak a levegőben. Mint mondja — az élet üteme nem lassúdik, hanem egyre gyorsabb lesz, s ezzel az öregeknek is lépést kell tartaniok. Kis dolgozószobájának ajtajában köszönünk el egymástól, ahol már várják az asztalra készítve apró üve- gecskék és a legújabb szakfolyóiratok. Pócza Jánosné. A takarékosság a nép ügye Az életszínvonal emelkedése szempontjából döntő jelentősége van annak, miként tudjuk a magunk és az ország javára fordítani azokat a nagymérvű kedvezményeket, melyeket pártunk és kormányunk mind az ipari dolgozóknak, mind pedig a dolgozó parasztoknak nyújtott. A különféle bérügyi rendezések csakúgy, mint a beadási kedvezmények, akkor szolgálják fokozottabban az egyes ember és az egész ország érdekét, ha az elért megtakarításokat előrelátóan és tervszerűen használja fel. Az előrelátó, takarékos embernek megvan a maga terve. Tudja, hogy mikor akar bútort, rádiót, ruhát, kabátot, stb-t vásárolni. Nyilvánvaló, hogy a villanyáram, tüzelő és egyéb háztartási anyagokkal való takarékosság akkor lesz igazán hasznos, ha az ezekből származó megtakarított forintokat nem zsebbe, hanem takarékba helyezi el, mert a takarékba helyezett, összeg állandóan növekedik a kamattal is. A megtakarított forint az Országos Takarék- pénztáron keresztül visszakerül népgazdaságunk vérkeringésébe, új beruházások válnak belőle, amelyek a dolgozók életszínvonalát emelik. Igaz, hogy a kapitalizmusban is takarékoskodtak a dolgozók (már akinek volt miből), azonban az egészen más természetű takarékosság volt. A kapitalizmusban a munkanélküliségtől, az öregkori ellátatlanságtól való félelemből kényszerültek takarékoskodni a dolgozók. Persze ezt csak az amúgy is igen alacsony életszínvonaluk további csökkentéssvai tudták megtenni. Mivel a bank nem a nép, hanem a tőkések kezében volt, a dolgozók megtakarított pénze a tőkések kezébe került. Ma a takarékosság a nép ügye. Ezért vált olyan széles mozgalommá a takarékosság és ezért helyezi el mind több dolgozó a takarékba megtakarított forintjait. Aki takarékosan akar élni és tervszerűen akarja gyarapítani családja gazdasági helyzetét, ne a sublótfiókba, hanem takarék- betétkönyv megváltásával helyezze el forintjait az Országos Takarék- pénztárba. Az április 26-án megkezdődött és május 15-ig tartó takarékossági napok alkalmával minél többen helyezzék el forintjaikat a takarékba az üzemek és falvak dolgozói, hogy ezzel is segítsék a saját maguk gyorsabb gyarapodását, és az élet- színvonal emelését szolgáló kor- mányprogramm mielőbbi megvalósítását.
