Somogyi Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-06 / 81. szám
Kedd, 1954 április 6. SOMOGYI NÉPLAP I PÁRT ÉS PÁRT ÉPÍTÉS + A pártépífő munka megjavításával harcoljanak a soronlévő munkák sikeréért a marcaíi járás pártvezetőségei A mezőgazdasági termelés fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat kimondja: »A mezőgazdaság fellendítése érdekében az elkövetkező években az egyik legdöntőbb feladat a falusi pártmunkában tapasztalható elmaradás, sőt visszaesés kiküszöbölése, ebben a falusi pártszervezeteket az egész pártnak segítenie kell«. A megyei pártértekezleten a megyei pártválasztmány beszámolója, mint döntő feladatot vetette fel a párt erősítésének, a pártépítő munkának a kérdését. Nem is lehet másképpen az új szakasz politikáját, a kormányprogram- mot győzelemre vinni, mint azzal, hogy szüntelenül erősítjük a pártot, hogy fegyelmezetten, következetesen végrehajtjuk a párt határozatait, hogy harcolunk a falusi pártszervezetek erősítéséért, súllyal a tsz pártszervezetek erősítéséért. A marcali járás hosszú időn keresztül a feladatok végrehajtásában nem dicsekedhetett valami nagy eredményekkel. Az utóbbi hónapok során a marcali járási pártbizottság kezdeti eredményeket ért el a mezőgazdasági munkák végrehajtása, a begyűjtés területén, amit bizonyít, hogy két hét óta a marcali járási pártbizottság birtokában van a 'Megyei Pártbizottság kongresszusi versenyzászlaja. i Ezek a kezdeti eredmények azonban, amelyet a járási pártbizottság a párt- és tanácsszervek mozgósításával ér el, bizonyos mértékig helytelen irányba terelték a járási pártbizottság munkáját. Mint ahogy Csendes elvtárs, a járási pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője elmondotta, szűkén, csak a gazdasági feladatok megoldásával foglalkoztak, nem fordítottak gondot a pártszervezetek erősítésére, a pártépítő munkára, a tag- és tagjelöltfelvételre. Pedig nyilvánvaló dolog, 'hogy rendkívüli fontos feladat, •elsőrendű feladata járási pártbizottságainknak, hogy biztosítsa pártunk egyenletes és egészséges tag- és tagjelölt utánpótlását, hogy magasabb színvonalra emeljék a pártvezetést. A járásban 14 olyan pártszervezet van, ahol az elmúlt egy év alatt egyetlen tagjelöltet sem vettek fel. A JB bizonyos mértékig lemondott a párt erősítéséről, amelyet mutat az a tény is, hogy a járás pártalapszervezeteiben március hónapban mindössze 13 tag- és tagjelöltfelvétel történt: A párt- és tömegszervezetek osztálya nem gazdája a pártépítő munkának. Számos határozatot hoznak a pártépítő munka megjavítására, de ezek a határozatok nincsenek következetesen végrehajtva. A járási pártbizottsági üléseken a pártbizottság tagjai elmondják _ a hibákat, de a hibák okait és a hibák kijavításának módját nem mondják el. Arról sem beszélnek, hogy lent a területen milyen intézkedéseket tettek a hibák megszüntetése érdekében. Sok esetben beszélnek a feladatokról, a hibák megszüntetéséről, de a tettek elmaradnak. Megfeledkeznek arról, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének politikája nemcsak a begyűjtési, vagy a szántásvetési feladatok jó elvégzését jelenti. E politika ettől sokkal szélesebb, mélyrehatóbb, mert e politikát nem lehet végrehajtani anélkül, hogy szüntelenül ne erősítenénk a pártot és hogy ne szereznénk érvényt a Politikai Bizottság 1952 április 10-i határozatának, amely kimondja: -Ne csak a tagság túlnyomó többsége, de minden párttag teljesítse a párt iránti kötelességét, aktívan kivegye részét a pártmunkából.« Csak akkor tudjuk az új szakasz politikáját győzelemre vinni, ha járási pártbizottságaink, a járások pártalapszerveze- tei biztosítják a párt egészséges egyenletes fejlődését. A marcali járási pártbizottság tudott arról — hónapokon keresztül újra és újra felvetették — hogy több községben nincs pártszervezet, mint Hosszúvíz, Keleviz községekben. Arról is tudtak, hogy számos olyan pártszervezet van, ahol nincs biztosítva a párt politikájának helyes végrehajtása, a pártszervezetben mindössze 2—3 párttag van. Azt is megvitatta a járási pártbizottság, hogy Csákány és Nemeskisfalud községekben megvan a lehetősége a pártszervezet megalakításának, úgyszintén a három termelőszövetkezetben is, ahol a mai napig nincs pártszervezet. De ennek megalapításán túl nem tették meg a szükséges intézkedést a párt- szervezet erősítésére. Arról is tudnak, hogy Csömenden a párttitkár elvtárs nem akar dolgozni, de nem tartotta a járási pártbizottság szükségesnek megvizsgálni azt, hogy ennek mi az oka. Nem vizsgálták meg, hogy mi-* lyen problémákkal küzd a csömendi párttitkár. X járási pártbizottság tagjai elmondják, hogy Mesztegnyőn a párt- titkár elvtárs nem teljesíti állam iránti kötelezettségét. Arról is tudnak, hogy emiatt a község dolgozó parasztsága is olyan álláspontra helyezkedett, hogy akkor ők sem teljesítik beadási kötelezettségüket. Mégsem vizsgálták meg, mi az oka annak, hogy a mesztegnyői pártszervezet titkára nem tesz eleget legfontosabb állampolgári kötelezettségének s nem tettek intézkedést ezen állapot megszüntetésére. A járási pártbizottság munkájában előtérbe került, hogy a JB gyűjtött be, nem mozgósította a tanácsokat a járási pártbizottság nem a pártszervezetekkel foglalkozott, nem az új pártvezetőségeket tanította, hogyan, milyen formában oldják meg a feladatokat, hanem egyszerűen elvették a pártszervezetek önállóságát, keresztülnyúltak a pártszervezetek vezetőségeinek feje felett jés a JB közvetlen utasítását hajtották végre az egyes községekben. Ezek a tények azt mutatják, hogy a járási pártbizottság nem bízik az alapszervezetekben és ennek Illés Dezső elvtárs, a járási pártbizottság titkára hangot is adott. Ez ad magyarázatot arra, hogy a járási párt- bizottság politikai irányvonala teljesen tévesen, elsőrendű feladatának nem a párt erősítését, a pártpolitikai munkát tette. Ez ad magyarázatot arra is, hogy a marcali járásban a politikai iskolák 42 százaléka megszűnt és a jelenleg működő politikai iskolák zöme is komoly mértékben lemorzsolódott. Márpedig az új szakasz politikájának végrehajtásához feltétlenül szükség van arra, hogy munkánkban alkalmazzuk azt a marxi igazságot, ha az elmélet meghódítja a tömegeket, anyagi erővé válik. A járási pártbizottság nem tartotta döntő feladatának a propaganda- munka megszilárdítását, erősítését. Rákosi elvtárs »A következő láncszem« című nagyjelentőségű cikkében megjelölte propagandamunkánk feladatát: »S mert mi nem csökkenteni, ellenkezőleg: fokozni akarjuk , teljesítményeinket, napirendre kell tűznünk és pártunk figyelmének középpontjába kell állítanunk az elméleti színvonal emelésének kérdését«. Rs hogy a pártpropagandamunka a marcali járásban nem felel meg a követelményeknek, ezért elsősorban a iárási pártbizottságot és annak titkárát, Illés elvtársat terheli a felelősség. Szem elől lehet-e téveszteni az új szakasz politikájának végrehajtása közben a pártépítőmunka és a Dártpropagandamunka kérdését? Ennek szerrr elől tévesztése megengedhetetlen, bűnös és káros a párttal szemben. ^ A dolgozók egyre többet várnak a párttól, mind a járási, mind a községi alap- szervezetektől. Az új szakaszban megnőtt a dolgozók bírálókészsége, bátran, őszintén feltárják a hibákat, s ezzel jelentős segítséget nyújtanak a feladatok végrehajtásához. Ahol azonban nem támaszkodnak a tömegek véleményére, nem igénylik segítségüket, menthetetlenül súlyos hibákat követnek el. Hogy az új szakasz politikáját végre tudjuk hajtani, bátran támaszkodnunk kell az alapszervezetek vezetőire, segíteni, nevelni kell őket arra, hogy a tömegek között éljenek, felkarolják a dolgozók egészséges, jó kezdeményezését és tanuljanak a tömegektől. A JB bátran bízzék az alapszervezetek vezetőiben, a párt- szervezetekben, mert csak rajtuk keresztül lehet megbízhatóan tájékozódni a községek életéről, hangulatáról, problémáiról. Az új szakasz politikája egész népünk életszínvonalának szakadatlan növelését tűzte ki célul. Es e politika végrehajtása közben száz- és ezerszámra nőnek ki a megbízható, becsületes, népi demokráciánkhoz hű káderek. Ezekkel kell erősíteni a párt sorait. Ezek megismerése pedig csak úgy lehetséges, ha a járási pártbizottságok segítik a községi alapszervezetek vezetőségét, felhívják figyelmüket arra, hogy ne feledkezzenek meg a jó munkát végző, becsületes dolgozó parasztok pártba való felvételéről. Az igaz, hogy a járási pártbizottság jelenlegi összetétele alkalmas arra. hogy a feladatokat jól végrehajtsák. Önfeláldozó munkát végeznek a pártbizottság tagjai. Tény — mint ahogy Illés elvtárs mondta — hogy az elvtársak »pókosra« kerékpározzák lábukát, de az önfeláldozó munka kevés. Jól szervezett munkára van szükség. Nincs arra szükség, hogy a pártbizottság tagjai végigfussanak egy nap három-négy községet. Legyenek egy községben ha kell 3—4 napig, de munkájuk azt eredményezze, hogy abban a községben javuljon meg a pártépítő munka, azt eredményezze, hogy mind a begyűjtési, mind a tavaszi mezőgazdasági munkák menete meggyorsuljon. Csak akkor lehet az új szaaasz politikáját sikeresen végrehajtani, ha elsősorban párttagságunkban növeljük a kommunista öntudatot, ha helytállásra, az ellenség elleni kíméletlen harcra neveljük párttagjainkat. Ha szakítunk az elvtelen kirakatpolitikával, ha nem látszateredményekre törekszünk, hanem tartóssá, szilárddá tesszük eredményeinket és ennek alapja a marcali járásban is, mint mindenütt, erős, szilárd párt- szervezet, az öntudatos kommunisták kezdeményező ereje, harcossága. Nem elég érezni a felelősséget a feladatok végrehajtásáért, hanem cselekedni kell. Ideig-óráig lehet eredményt elérni valamelyik községben vagy járásban, de utána menthetetlenül visszaesik a munka, amíg nem erősek a pártszervezetek, amíg a jó munkának nincs meg lent a községekben az alapja. Zsurakovszki Mihály. Megyénk dolgozó népe lelkesen ünnepelte meg felszabadulásunk évfordulóját Őrködjék az állami fegyelem betartásán a mesztegnyői tanács Mesztegnyő község gazdái is, mint megyénk többi községének dolgozó parasztjai nagy örömmel fogadták mindazt, amit az államtól kaptak. A mesztegnyőiek közül számosán — mint Farkas József, Borsos Imre és még több élenjáró becsületes dolgozó paraszt — nem is feledkeztek meg államunk felmérhetetlen segítségéről, teljesítették állam iránti kötelezettségüket. Nem minden dolgozó paraszt gondolkodik azonban így Mesztegnyőn. Többen elhanyagolták a törvényes kötelezettségük teljesítését. A legutóbbi értékelés szerint a negyedéves begyűjtési tervüket tojásból 18, baromfiból 20, vágómarhából 63, zsírból 75 százalékra teljesítették. Ez a súlyos lemaradás nem véletlen — a község vezetői maguk sem mutatnak jó példát ezen a téren. A község 80 tanácstagjából 60 nem teljesítette beadási kötelezettségét, az ilyen példamutatás nyilván nem hozhat jó eredményt a begyűjtési tervek teljesítésében. Mesztegnyő község tanácstagjai nem értik meg, hogy a község dolgozó parasztjainak bizalma egyben arra is kötelezi őket, hogy az állami fegyelem betartásában, a munkák időbeni elvégzésében példamutatóan élenjárjanak a község dolgozó parasztjai előtt. Csibi Imre, Gazda János tanácstagok az utolsók közé tartoznak az állam iránti kötelezettség teljesítésében. A dolgozó parasztok állami fegyelemre való nevelésének hiánya megmutatkozott már akkor, amikor 120 gazdának hivatalból kellett a sertés- beadását beütemezni, 34 dolgozó paraszt annak ellenére, hogy hízóját már rég levágta, még mindig nem teljesítette zsírbeadását. ,A tanács azonban nem sokat tett e súlyos elmaradás megszüntetése érdekében, sőt eltűri, hogy egyesek szembehelyezkedjenek a törvénnyel, megsértsék az állami fegyelmet. Ez azt is jelenti, hogy maga a tanács, amelynek legfőbb kötelessége őrködni az állami fegyelem betartásán, maga is megszegte azt. Mesztegnyő község élenjáró dolgozó parasztjai joggal háborodnak fel a tanácsnak a törvényszegőkkel szemben tanúsított engedékeny magatartásán. A marcali járási tanácsnak is alaposan meg kell vizsgálnia Mesztegnyő község tanácsának munkáját és gyors segítséget kell adnia a fennálló súlyos hibák mielőbbi felszámolásához. Kaposvárott, a megye járási székhelyein és minden községben boldog •örömmel ünnepelte megyénk dolgozo népe április negyedikét, hazánk fel- szabadulásának 9. évfordulóját. Kaposvárott az esti színházi díszünnepély után a legtöbb üzemben, vállalatnál és hivatalban kultúrműsorral összekötött bálokon szórakozott és ünnepelte felszabadulásunk napját Kaposvár népe. Április 4-én a párt- és tömegszervezetek, az üzemek küldöttei és Kaposvár dolgozói megkoszorúzták a Szabadság-parki szovjet hősi emlékművet. Barcson 3-án este ünnepi előadást tartottak, ahol Kontra István, a járási tanács elnökhelyettese méltatta felszabadulásuk évfordulójának jelentőséget, majd az ünnepi beszédet kultúrműsor követte. A kultúrműsor keretében fellépett a mintegy 600 főnyi vendég előtt a járási tanács és a Fűrészüzem tánccsoportja, az úttörők énekkara is. Nagy sikerrel szerepeltek az óvodások, akik hangulatos táncot adtak elő. A kultúrműsort bál követte. Április 4-én délelőtt 10 órakor a barcsi dolgozók megkoszo-* rúzták a hősök emlékművét és dél-* után estig tartó sportműsor szóra« koztatta az ünneplőket. Hasonlóan ünnepelték a járás valamennyi köz« ségében április 4-ét. Nagyatád dolgozó népe lelkesen ünnepelte meg felszabadulásunk 9. évforduló« ját. Az ünnepség már szombaton, 3-án este kezdődött, amikor a Ho- sök-terén ünnepi nagygyűlést tartót« tak a község dolgozói. Az ünnepi beszédet Auer István elvtárs, a járási tanács elnöke tartotta. Az ünnepi nagygyűlés után a kultúrotthonbun jól sikerült kultúrműsort adtak a honvédség, úttörők és üzemek kul« túrcsoportjai. Vasárnap, 4-én délelőtt a járási pártbizottság udvarában gyülekeztek a felvonulásra. Zászlókkal, koszorúkkal vonultak fel Nagyatád dolgozói a temetőbe a szovjet hősök emlékművéhez, ahol megemlékezésül koszorúkat helyeztek el. Megkoszorúzták a második világháborúban elesett katonák emlékművét is. Délután nagyszabású sportműsor szórakoztatta Nagyatád dolgozóit és zárta be felszabadulásunk 9. év« fordulójának ünnepét. Védekezzünk állataink málymételykóros megbetegedése ellen Megyénkben a tél folyamán nagyon sok szarvasmarha és juh betegedett meg májmételykórban. A múlt évi tavaszi nedves, meleg időjárás igen kedvezett e betegség elterjedésének. A legelőre kihajtott mételyes állatok bélsárában nagyszámú máj métely-pete van. Ezek a peték különböző átalakuláson mennek át és lárvává fejlődnek a nedves helyeken, így az árokparton, mocsaras legelőrészeken, pocsolyákban, árterületeken, stb. Ha az állat a lárvákat legelés- kor, vagy ivás alkalmával felveszi, esetleg az ilyen helyekről származó szénával fertőződik, úgy a májában a lárvák mételyekké fejlődnek ki. A májmétely kb. 2 cm hosszú, lapos, zöldes-barna színő élősködő. Amikor a májban teljesen kifejlődött, tüskés testével az epeereket sérti, melyek ezáltal gyulladásba jönnek, erősen megvastagodnak. Ezért látjuk a levágott állat máján a legyezőszerűen szétágazó vastag, fehér csövekként a kitágult epeereket. Az élősködő ezenkívül más károsodást is okoz a szervezetben, nevezetesen bizonyos méreganyagot termel, mely- lyel az állatot mérgezi. Ez az oka annak, hogy az állatok nagyon lesoványodnak, amit a gazda is legelőször észrevesz. Ezenkívül a máj mételykóros, beteg állat szőre borzait, vérszegény, gyakran hasmenése van, gyenge, tejtermelése csökken, esetleg az álla alatt, vagy a lebernyegen, a hasalján duzzanatok keletkeznek. E tünetek kifejlődéséhez a máj- métely-lárvákkal történt fertőzés után legalább két hónap szükséges. Felmerül ezek után a kérdés, hogyan is védekezzünk ez ellen az alattomos betegség ellen, annál is inkább, mert a tünetek csak későn és lassan jelentkeznek és a szokásos egyszerű vizsgálattal szakember sem ismerheti fel mindig. Ha gyanú van májmételykóros fertőzöttségre, mert fenti tünetek valamelyikét észleljük, forduljunk azonnal állatorvoshoz, aki a beteg állat bélsárából mintát küld az állategészségügyi intézetbe. Az intézet mikroszkópos vizsgálat alapján értesíti az állatorvost, ha mé* telypetéket találnak és ekkor már semmi kétség sem lehet aziránt, hogy a beteg állat kezelésre szorul. A máj mételykor egyedüli orvossága a Distol, amelyet külön gyártanak szarvasmarhák és külön a juhok részére. A kezelés után már néhány hét múlva észleljük, hogy az állat gyógyult, prőállannta és tánláltsácn foka ia" vul.> A distolozáshoz szükséges ta- karmánymész, Futor adagolása is, mert enélkül a beteg a kezelést esetleg megsínyli. A Distol ugyanis, bár veszélytelen, de mégsem közömbös a szervezetre, ezért a kezelésnél mindig az állatorvos tanácsát kérjük ki. A kezelést megelőzően és utána is két héten keresztül adjunk a szarvasmarhának két evőkanál Fül őrt.. A betegség elleni védekezésnek azonban nem kielégitő módja a súlyosan beteg állatok kezelése. Igen sok fertőzött állat van ugyanis, amelyiken nem látszik, hogy beteg, mert csak kevés métely van a májában, petéket azonban bőven ürítenek ezek is, ezáltal fertőzik a legelőt és a betegséget tovább fenntartják. Ezért kell minden legelőre kijáró szarvasmarha bél- sárát megvizsgáltatni és amelyik fertőzöttnek bizonyult, gyógykezelni. \ Ezenkívül szükséges a legelők víztelenítése csatornázással, árko- lással, stb., mert a lárvák fejlődéséhez a víz nélkülözhetetlen és szétszóródásuk, elterjedésük is a víz útján történik. Igen csökkenti a megbetegedések számát az az öntudatos pásztor, aki nem hagyja, hogy az állatok mindenféle pocsolyából igyanak, hanem lelkiismeretesen itatja a rábízott állatokat. A májmételykór súlyos betegség és kártétele a súlyveszteség, valamint a tejcsökkenés miatt igen nagy. Ha az állatok idejében nem kerülnek kezelésre, akkor menthetetlenek, mert hiába pusztítjuk el a májában élő mételyeket Distollal,- a tönkretett máj helyett másikat adni nem lehet és előbb-utóbb állatunk elhull, vagy kényszervágásra kerül. Ezért minden dolgozó parasztnak fontos érdeke, hogy a májmételykór ellen védekezzék, a megbetegedett állatához időben hívjon állatorvost és ahol a betegség előfordul, ott a bélsárvizsgá" latokat rendszeresen végeztesse el. Bónis Árpád állami állatorvos. — Hazánk első hivatásos népi együttese, a mintegy 200 tagú állami népi együttes az év első negyedében Budapesten és vidéken összesen 3(1 előadást tartott, többségét a magyarszovjet barátsági hónap alkalmából. Az együttes márciusi műsorát a barátság hónapjának szellemében állította össze. Ebben a hónapban a vi« déki városok közül Szegedre, Hódmezővásárhelyre és Kecskemétre Iá« togatnak el.