Somogyi Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-06 / 55. szám

4 SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1954 március 6. Díszelőadással megnyílt a szovjet film ünnepe A KAPOSVÁRI Vörös Csillag filmszínházban csütörtökön este díszelő­adással kezdődött meg a magyar-szovjet barátsági hónap jelentős esemé­nye, a szovjet film ünnepe. A díszelő idáson megjelentek a megye és a vá­ros gazdasági és politikai életének vezetői. Az elnökségben Virovecz Jó­zsef, a Magyar Dolgozók Pártja Kaposvári Bizottságának titkára, Szabó elvtárs, a Textilművek pártbizottságának titkára, a Magyar-Szovjet Társa­ság megyei és városi titkára és a Moziüzemi Vállalat igazgatója foglaltak helyet. Ünnepi beszédet mondott dr. Kerekes András, a Megyei Könyv­tár vezetője. Beszédében méltatta a szovjet film ünnepe megrendezésének jelen őségét a szocialista kultúra megteremtésében. Majd megkezdődött az ünnep kiemelkedő filmje, a „Visszatért szerelem“ című film bemutatá­sa. I ' A magyar dolgozók közül sokezren olvasták Galina Nyikolajevna szovjet írónő „Aratás“ című Sztálin-díjas regényét. Ezért is néztek oly nagy érdeklődéssel a regény alapján készült „Visszatért szerelem“ című film bemutatója elé. A „Visszatért szerelem“ izig-vérig élő, mély társadalmi problémát dol­goz fel művészi formában. A Vörös Hajnal kolhoz kemény, becsületes el­nökét, Vaszilij Bortnyikovot, feleségét, a tiszta, egyszerű, kedves asszonyt, Avdotyát, a gépállomás kommunista mechanikusát, Sztyepán Mohovot és a Vörös Hajnal-beH vidám komszomolista fiúkéf lányokat, a regény hő­seit már jóismerőseinkként üdvözöltük a film kockáin. A CSELEKMÉNY fővonala a Bortnyikov-család sorsa. Vaszilij Bortnyi- kov a háborúban súlyosan megsebesült. Öt évig feküdt kórházban, s élet­jelt sem adott magáról. Mikor egy ködös, szürke, őszi hajnalon visszatért falujába, felesége és gyermekei meliett otthonában másik férfit talált, Sztyepán Mohovot. Gyötrő féltékenység viharzött Vaszilij lelkében, s még ütésre is emelkedett karja. De amikor meglátta Sztyepán homlokán a fa­siszták ütötte seb helyét, karja lehanyatlott. Sztyepán vére is omlott « hazáért. Közösek céljaik. Tisztaerkölcsű és haIadószel'lemií emberek mind­hárman. Avdotya sohasem felejtette el Vaszilijt, e'sö szerelmét, gyerme­keinek édesapja*. Családi boldogságukat a háború dúlta szét. Avdotya ha­lottnak hitte férjét, s úgy szerette meg Sztyepán Mohovot, ezt a kitűnő szov­jet embert. Vaszilij hazatértekor összetörtön látja a kialakult helyzetet. Nem akar lemondani feleségéről, gyermekeiről, otthonáról. Avdotyának vá­lasztania kell. Ez nem megy könnyen. Sok szenvedés, önmagukkal megví­vott nehéz és bonyolult küzdelmek. során a'akul ki a film hőseinek sorsa. Vaszilij és Avdotya ismét megtalálják egymást, igaz boldogságukat. Az emberek egymásközti viszonyábó’ kitűnik a szovjet ember magasrendű szocialista erkölcse. Hogyan oldja meg problémáját ez a három szovjet em­beri Erre ad választ a film. Látjuk: a szovjet ember egyéni boldogsága el­választhatatlan a társadalom boldogulásától. Bortnyikovék történetében nemcsak az emberi konfliktus megoldását látjuk, hanem a kommunizmus felé gyors léptekkel haladó, jómódú szovjet falu képét is. A FILMBEN kiváló szovjet művészek sora szerepel és mély érzéssel telített alakításuk magával ragadja a nézőt. Nem hiányzik a filmből a humor és a fiatalok kibon akozó szerelme sem. A jelenetek szép, igaz, emberi megoldása, a festői szépségű képek emelik a „Visszatért szerelem" értékeit. ' I Apróhirdetések Apróhirdetések díja 10 szóig: hétköznap 10 forint, vasár- és ün' nepnap 20 forint. Minden további szó hétköznap 1 forint, vasár- és ünnepnap 2 forint. Fonófanulókat felveszünk, férfiaikat 16—20. nőket 16—40 éves korig. Jelentkezni lehet minden nap reggel 8-tól 16 óráig, szomba­ton 13 óráig a Kaposvári Textilművek jutai- uti gyártelepén. Férfi segédmunkásokat kiszerelő telepünk­höz felveszünk. í-íagymalom. A knposfüredi községi tanács március 15-re apaállatgondozót keres. Alapfizetés 605 fo­rint, lakás biztosítva. Jelentkezni lehet a kaposfüredi községi tanácsnál. Porszívógépet kifogástalan állapotban ven­nék. Telefon: 6—77. RÁDIÓMŰSOR Március 8-tól 14-ig HÉTFŐ Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: Orosz nyelvlecke. 9.40: A Gyermek­rádió műsora. 10.oo: Hírek. 10.10: Dobozi népdalok. 10.30: Óvodások műsora. 11.oo: Gyermekeknek. Hanglemezeik. 11.30: Vidám fúvó'szene. 12.oo: Hírek. 12.10: Déli hang­verseny. 13.oo: Fúdd el szól, fúdd el. . . 13.30: Részletek Szenkár Tavasz a főváros­ban c. rádióoperettjéből. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.20: Úttörő-híradó. 14..45: Heti zenés kalendá­rium. 15.35: Táncdalok. 16.oo: Ifjúsági fej­törő. 16.25: Műsor az úttörők zenei szak­köreinek. 16.40: Válaszolunk falusi hallga­tóink kérdéseire. 17.oo: Hírek. 17.10: Az üstökösök. Előadás. 17.25: Magyari Anre lemezeiből. 17.40: Szigligeti Ede. Megemlé­kezés születésének 140. évfordulója alkalmá­ból. 18.10: Repülj páva, repülj. Előadás. lS.oo: Jó munkáért szép muzsikát. 20.oo: Hírek. 20.10: Tegnaptól —- holnapig. 20.55: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara ját­szik. 21.45: Hanglemezek. 22.oo: Hírek. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: Népzene. 22.50: Emlék. — Illyés Gyula, Hollós Kor­vin és Csoóri Sándor versei. 23.oo: Az is­meretlen Haydn. 23.50: Kálmán Imre operett­jeiből. 24.oo: Hírek. Petőli-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 14.40: Könnyű zene. 15.30: Kelen: Ady-dalok. 15.45: Orgonaművek. 16.oo: A világ asszonyaihoz. 16.30: Hanglemezek. 16.40: Zenekari hang­verseny. 17.20: Newerly: Egy boldog élet. 17.40: Szív küldi szívnek szívesen. 18.30: Az ópülő kommunizmus nagy országában 19.oo: Operarészletek. 19.40: Sportíiiradó. 20.oo: Szórakoztató muzsika. 21.oo: Milyen koz­metikai szereket használjunk tavasszal? Tánczene. 21.55: Fiatal művészek opera- hangversenye. 23.oo: Id'eigennyelvű vízjel- zőszolgálat. 23.05: Műsorzárás. KEDD Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A kis iskolások; műsora. 9.40: A Gyer- mekrádió műsora. 10.oo: Hírek 10.10: Szóra­koztató- zene. 11.oo: Polkák és kering ők fú­vószenekarra. 11.30: Borsodi dalok és hang­szeres muzsika. 12.oo: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: Népdalok. 13.30: Balett­zene. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.20: Hangverseny gyermekek­nek. 14.50: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 15.15: Operarészlelek. 16.oo: A Gyer­mekrádió műsora. 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 17.oo: Hírek. 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. 17.40: A köb* j zos. Tárász Sevcsenko költészete. 18.oo: Hangverseny üdülőknek. 19.oo: Hangos Új­ság. 19.30: Egy falu — egy nóta. 20.oo: Hírek. 20.10: Hogy tetszik? 21.oo: Tánczene. 22.00: Hírek. 22.20: A magyar-szovjet barát­ság hónapja. 22.53: Verdi: Amneris és Ra- dames kettőse az Aida c. operából. 23.oo: Mi történt a nagyvilágban? 23.05: Suba Balogh József és zenekara játszik. 23.30: Táncaene. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: Délutáni hangverseny. 15.oo: A Magyar Rá­dió kisegyüttese játszik. 15.40: Rendes fel­támadás. Tamási Áron elbeszélése. 16.21: Szvit Faj-kas—Vaszy Vadvízország c. film zenéjéből. 17.01: Mitlacher: Divertimento fú­vósötösre. 17.15:. Beszélő; atlasz. 17.30: Szend- lay László és zenekara játszik.18.oo: 1848— ^9 legendás hősei. 18.30: Hanglemezek. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. 19.oo: Tánczene. 19.15: Közvetítés a Katona József Színházból. 22.oo: Csitt, csak rózsám. . . 23.oo: Idegennyelvű vízjelzőszol- gálat. 23.05: Műsorzárás. SZERDA Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A Gyeirmekrádió műsora. lO.oo: Hí­rek. 10.10: Mozart: B-dur szonáta. 10.30: Óvodások műsora. 11.oo: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 11.30: Könnyű zene. 12.oo: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: Lehár Ferenc operettjeiből. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.20: Úttörő- híradó. 14.45: Népi zene — népi kórusok. 15.40: Hanglemezek. 15.56: Arenszkij: Szomo­rú dal. 16.oo: 1860 március 15. Emlékmű­sor Forinyák Gézáról. 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 17.oo: Hírek. 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. 17.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk. 18.oo: ifjúsági műsor. 18.30: A Magyar Rádió énekkarának műsora. 18.50: Fibich: Sárka — nyitány. 19.oo: Hangos Újság. 19.30: Puccini: Turandot. Opera három felvonásban. 20.12: Hírek. 20.22: Az operaközvetítés folytatása. 21.50: Weber: Oberon — nyitány. 22.oo: Hí­rek. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: Tánczene. -22.50: „Szeretlek, mert. . 23.oo: Művészlemezek. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 14.30: Engel Iván Kodály-műveket zongorázik. 14.50: Tíz perc tudomány. 15.oo: Hangver­seny szovjet filmek zenéjéből. 15.45: Felsza­badítók. 16.oo: Hangverseny a Moszkvai Rádió műsorából. 17.01: A Magyar Bánya­ipari Dolgozók Szakszervezete ének- lés zene- | karának műsora. 17.25: A traktor a földet. . . I A Finommechanikai és Gépjavító Vállalat új telephelyére, Május 1-u. 30. szám alá költözött, ahol az egyes műhelyrészlegek új, korszerű berendezéssel lettek ellátva. A rádiórészleg megnagyobbodva és új mérő­eszközökkel kibővítve várja a további meg­rendeléseket. Erősítő berendezések, szabad­téri hangszórók, zenegépek, villanygramo­fonok, rádiókészülékek minőségi javítása azonnal készül, új erősítő berendezésiek ter­vezése és felszerelése az előírt határidőre kerül kivitelezésre. Kulturális tömegmunkában jártas gyors- és gépírónőt keresünk azonnali felvételre. Ugyanide Nationál, vagy más pénztárgépet veszünk. Helyőrségi Tiszti Klub, Kaposvár. Jókarban lévő csákó- és egy asztaltűzhely eladó. Bővebbet: Kertész-u. 20 alatt. Vízvczetékszerelést és javítást, valamint perme'Jezőjavítást vállal Mohay Béla, Kapos­vár, Lenim-u. 13. Rekamiét jóállapotban keresünk megvételre. Állami Hirdető Vállalat Kaposvár. Női és férfi segédmunkásokat felvesz a Baromfifeldolgozó Vállalat Kaposvár, Vörüs- hadsereg-u. 67. A Kaposvári Patyolat Vállalat elvállal gyorsmosást egynapos határidőre, kilómosási hetenként kétszer, keddre és péntekre készít­jük el. SOMOGYIMEGYEI MOZIK MŰSORA Vörös Csillag: Visszatért szerelem 4—10. Balatonboglár: Eladó lány 6—7. Bares: Kiskrajcár 6—7. Csurgó: ElveSizett melódiák 6—7. Igái: Acélkatonák 6—7. Lengyeltóti: Muzsika szárnyán 6—7. Siófok: Csuk és Gek 6—7. Tab: öt barát 6—7. IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás szombat estig: Változó felhőzet, többfelé eső. Mérsékelt, időnként élénkebb dél­nyugati, nyugati, később észak- nyugati szél. Az éjszaka továbbra is enyhe marad. A nappali felme­legedés nyugaton kissé gyengül, keleten alig változik. Várható hőmérsékleti értékek szombaton reggel 1—4, délben nyugaton 9—12, keleten 12—15 fok között. SOMOGYI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Tóth István Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-*, 5 Telefon: 901 # 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Májú* 1-ra. 11. Telefon: 999. Somogyinegyei Nyomdaipari Vállalat Kaposvár, Latinka Sándor-u. 6. Telefon: IM Nyomdáért felei: Hida* János. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Magyar népdalok. 17.40: Borz veszed elem. 18.oo: Bach: Wohltemperiertes Klavier — III. 18.25: Haydn: Adagio cantabile <a D-dur vonósnégyesből. 18.30: Az épülő kommuniz­mus nagy országában. 19.oo: Vegyes operett- részletek. 19.40: Sporthíradó. 20.oo: Jó mun­káért szép muzsikát. 20.40: Tudományos híradó. 21.oo: Uj amerikai legenda. 21.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 22.00: A magyar-szovjet barátság hónapja. 23.oo: Idegennyelvű vízjelzőszolgáiat. 23.05: Műsorzárás1. CSÜTÖRTÖK Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Gyermek- zene. 10.00: Hírek. 10.10: Francia dalok. 10.30: Népdalfeldolgozások. 11.oo: Délelőtti muzsika. 11.3o: A Belügyminisztérium Határ­őrség zenekara játszik. 12.oo: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: Ifjúsági kórusok. 13.30: Színes magyar muzsika. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.20: A Rádió Gyermekújság műsora. 15.05: Olasz kamaramuzsika. 15.30: Nagyobb termelékeny­ség — magasabb életszínvonal. Előadás. 15.45: A Gyermekrádió műsora- 16.oo: Tor- quató Tasso. Dallos György előadása a költő születésének 410. évfordulója alkalmából. 16.30: Kókai: Rapszódia klarinétra és népi zenekarra. 16.40: Válaszolunk falusi hallga­tóink kérdéseire. 17.oo: Hírek. 17.10: Rész­letek Ljatosinszkij: Széttört bilincsek c. film kísérőzenéjéből. 17.25: Népszerű operett-nyitá­nyok. 17.45: Külpolitikai kérdésekre vála­szolunk. 18.oo: Szív küldi szívnek szívesen. 18.30: Zenei előadás. 19.oo: Hangos Újság. 19.30: Egy falu — egy nóta. 20.oo: Hírek. 20.10: Szivárvány. 20.55: Tánczeme. 21.30: 800 millió. . . 22.00: Hírek. 22.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 23.10: German: Rapszódia. 23.30: Tánczene. 24.oo: Hírek.! Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: -Délutáni hangverseny. 15.oo: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 15.40: Opera részletek. 16.30: A Gyermekrádió műsora. 17.25: A szo­cialista nemzetek nagy barátsága. Előadás. 17.45: Részletek Sárközi: Szelistyei asszo­nyok c. operettjéből. 18.30: Áz épülő kom­munizmus nagy országában. 19.oo: Zenekari művek. 19.40: Sporthíradó. 20.oo: lA magyar­szovjet barátság hónapja. 20.30: Puszták da­lai. 21.10: Oh, jössz-e már? Román költők versei. 21.30: Tánczene. 22.oo: Klasszikus francia operettek. 22.48: Szerenádok. 23.oo: idegennyelvű vízjelzőszolgáiat. 23.05: Műsor­zárás. PÉNTEK Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: „1848, te csillag. . .“ A Gyermekrádió «SPORT® RÖPLABDA Vasárnap játsszák le a Táncsics gimnázium tornatermében a téli teremröplabda bajnok­ság utolsó fordulóját. Az alábbi csapatok mérkőznek egymás) ellen: Fél 9 órakor Petőfi 1'.—Kinizsi, vezéti Vi­dor, fél 10 órakor V. Meteor—^Petőfi II., vezeti Kökényesd, fél 11 órakor Dózsa— Szpartakusz, vezeti Gyimesi. A V. Lobogó szabadnapos, mivel a Pos­tást a bajnokságon való többszöri meg nem jelenés miatt a további küzdelmekből tö­rölték. ÖKÖLVÍVÁS A Kaposvári Dózsa ökölvívó csapatának a vasárnapi mérkőzésen szüksége lesz minden tudására és erejére. Fontos, hogy a csapat a múlt vasárnapi elszenvedett vereség miatt ne kisebbségi érzéssel vonuljon a küzdelem színhelyére, hanem önbizalommal telve, de­rűs, jövőbe vetett hittel álljon a kötelek közé. Tele önbizalommal kell felvenni a küz­delmet a sor on jövő! csapatokkal és reméljük, > hogy nem fog elmaradni a várt eredmény, és a kaposvári ökölvívás ismét felfrissitá a nehéz küzdelmekben kivívott jó hírnevét. KOSÁRLABDA Szombaton és vasárnap kerül lebonyolítás­ra Pécsett a középiskolás területi kosár- labdabajnokság. A bajnokságban Szekszárd, Pécs, Budapest és Kaposvár megyebajnok férfi és női középiskolás csapatai vesznek részt. Kaposvárról a Táncsics gimnázium férfi éq a Közgazdasági gimnázium női csa­patai iszerepelnek a területi bajnokságon. Reméljük, hogy a várakozásnak megfelelően fognak szerepelni. ASZTALITENISZ Március 7-én délelőtt 9 órai kezdettel a Dózsa-sportcsairnokban a kaposvári JTSB III. osztályú minősítési asztialiteniszversenyt iendez. A versenyen részt vesznek a kapos­vári járás kerületén működő sportkörök asz- I talitenisz szakosztályainak versenyzői. A ver­seny keretében férfi egyes és női egyes szá­mokban vesznek részt a versenyzők ' a minő­sítési szint eléréséhez szükséges győzelmek megszerzéséért. LABDARÚGÁS A vasárnap megrendezésre kerülő barát­ságos mérkőzések: Kinizsi-pálya: Kinizsi ifi—Meteor ifi 12 órakor, Kinizsi II.—Meteor I. egynegyed 2 órakor, Pécsi Vasas—Kinizsi I. 3 órakor. A Kaposvári Lendület visszalépett a me­gyei labdarúgó I. osztályban való szerep­léstől, mivel nem tudott ifjúsági csapatot indítani. Az üresen maradt helyért vasára nap délelőtt fél 10 órakor Balatonboglár és Csurgó labdarúgó csapatai fognak osztályozó mérkőzést játszani a Kinizsi labdarúgópályán. Amennyiben a kétszer 45 perc után az ered­mény döntetlenre állna, úgy 15 perces meg­hosszabbításra kerül eor, és ha ezután sem születik döntő eredmény, akkor sorsolás út­ján fogják eldönteni, hogy melyik esapafr lesz jogosult a megyei i. osztályú labdarúgó­bajnokságban szerepelni. FELHÍVÁS Az MTSB az 1954. évi labdarúgóbajnok­ság zavartalan lebonyolítása és a jeieraleg fennálló vitás kérdések rendezése végett folyó hó 8-án, hétfőn este 6 órai kezdettel az MTSB helyiségében értekezletet tart Labdarúgó Társ. Szov., a játékvezetők és edzők tanácsának tagjai részére. Az értekezleten a tagság javaslata alapjára az LTSZ JT ET elnökségeket kibővítjük, illetve újraválasztjuk. Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy &■ tárgy fontosságára való tekintettel az érte­kezleten feltétlenül és pontosan jelenjenek meg. Atlétikai edző- és versenybíró továbbképző tanfolyam Az MTSB és a VTSB társadalmi atlétikai szövetségei közös szervezésben atlétikai edző- és versenybíró továbbképző tamifolyamot in­dítanak. A tanfolyam keretében hetemként szakmai előadások és vita lesz. Az előadások az MTSB helyiségében minden kedden dél­után 18 órakor lesznek. A tanfolyamon min­den edző és versenybíró köteles résztvenni, dé a társadalmi szövetségek szívesen látják a testnevelő tanárokat és az atlétikai szak­osztályok funkcionáriusait is. Az első elő­adás március 9-én/ délután 18 órakor lesz. Tárgya: Az atlétikai előkészítő edzés össze­építése a mezei edzé:ekkel és versenyekkel. Az eladást vita követi. Előadó: Stetner Miklós testnevelő tanár. Jól szerepel a két magyar versenyző a bukaresti sakkversenyen Bukarest. Bukarestben csütörtö­és a 42. lépésnél feladásra kény" kön bonyolították le a IV. nem­zetközi sakkverseny 5. fordulóját. A Kluger (magyar)—Balanel (román) játszmában Kluger jól kezdett, majd a közép-játszmában szép kombinációval tisztet nyert szerítette ellenfelét. A Sándor (magyar)—Wade (új- zélandi) játszmában a két mester a 24. lépésnél döntetlenben egye­zett meg. | műsora. 10.oo: Hírek. 10.10: Fúvós kamara- I zene. 10.30: Óvodások műsora. 10.50: A I Gyermekrádió műsora. 11.oo: Blaháné kedves dalaiból. 11.3o: Árva bárány. Elbeszélés. 12.00: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: A magyar-szovjet barátság * hónapja. 13.21: Könnyű dallamok. 13.30: Népek muzsikája. 14.oo: Hírek. 14.05: Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.20: Úttörő-híradó. 14.45: Szórakoz­tató zene a baráti rádiók műsorából. 15.10: A magyar-szovjet barátság hónapja. 1530: Zenekari hangverseny. 16.oo: Orosz nyelv­lecke. 16.20: Fiatalok sporthíradója. ’ 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 17.oo: Hírek. 17.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 17.45: Agrotechnikai elő­adás. 18.oo: Tánczene. 19.oo: Március 15-e — fél évszázaddal ezelőtt. 19.30: Jó munkáért szép muzsikát. 20.oo: Hírek. 20.10: Tegnaptól — holnapig. 20.55: A vándordiák. 22.35: Hí­rek. 22.45: Tíz perc külpolitika. 22.55: Ha­zánk zenei életéből. 24.oo: Hírek. Petőíi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14.oo: Régi magyar operettek. 24.40: Brahms: II- moll klarimétötös. 15.15: Magyar és szovjet filmek zenéjéből. 16.oo: Szív küldi szívnek szívesen. 16.45: Nemzetközi kérdések. 17.oo: Brahms művészete. Előadás. 17.30: Titok. Pa­lotai Boris írása. 17.45: Részletek Székely— Hámos: Az aranycsillag c. operettből. 18.10: A magyar-szovjet barátság hónapja 18.30: 1838 március 15-i forradalom Pesten. Előadás. 18.50: Ilrenyikov filmzenéjéből. 19.10: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. 19.40: Sporthíradó. 20.00: Tisza­partján. Magyar népi muzsika. 21.oo: Tánc- zene. 22.00: Katona—Erkel: A két Bánk bán. 23.02: Idegennyelvű vízjelzőszolgáiat. 23.07: Műsorzárás. SZOMBAT Kossuth-rádió: 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: Úttörő-híradó. 9.45: A Gyermekrádió műsora. 10.00: Hírek. 10.10: A párttagsági könyv. 11.10: Magyar művészek operaáriá­kat énekelnek. 11.30: íAz Állami Népi Együt­tes zenekara játszik. 12.oo: Hírek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: Régi táncok. 13.30: A Cseh Helyőrség és a Lipcsei Rádió fúvós­zenekara játszik. 14.ooi' Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.15: A magyar-szovjet barátság hónapja. 14.45: A Magyar Rádió népi zene­kara játszik. 15.20: Szív küldi szívnek szí­vesén. 15.50: Kozima lázadása. Elbeszélés. 16.20: Operettkettősök. 16.40: Kedves hallga­tóink! Levelekre válaszolunk. 17.oo: Hírek. 17.10: Ámor betege. 17.30: Szövetkezeti hír­adó. 18.oo: , Egy falu — egy nóta. 18.30: Hangos Újság. 19.oo: Üzemi hangverseny. 20.oo: Hírek. 28.10: Könyv, muzsika, szín­ház. 21.10: Tarka szombatesti muzsika. 22.00: Hírek. 22.20: Táne éjfélig. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 7.10—11.30: Azonos a Kossuth- rádió műsorával. 11.30: Műsorzárás. 14. oo: Saovjet népek dalai. 14.45: Mendelssohn és Schumert műveiből. 15.20: A magyar-szovjet' barátság hónapja. 16.20: A magyar mezőgaz­daság nagy tudósai: Tessedik, Sámuel^ Varga; Domokos írása. 16.40: Énekkari hangverseny.. 17.10: Tíz perc közgazdaság. 17.20: Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.40: Tánczene. 18.10: Pe­tőfi napja előtt. . . 18.30: Szív küldi szív­nek szívesen. 19.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.40: Sporthíradó. 20.oor Előadóművészeink hangversenye. 20.58: Népi zenekarok hangversenye. 22.oo: Operarészle­tek. 23.oo: Idegennyelvű vízjeLzőis&olgátat. 23.05: Műsorzárás. VASÁRNAP Kossuth-rádió: 8.00: Hírek. 8.15: Egy falu — egy nóta. 9.oo: Zenés fejtörő. lO.oo: Va­sárnapi levél. 10.10: A görbe tükrök király­sága. 11.oo: Épülő szép hazánk. 12.oo: Hí­rek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: A. Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. 13.55: Schubert: D-dur polonéz két zongo­rára. 14.oo: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: A szabadságharc hősei. 14.45: Egy hét a külpolitikában. 15.30: Kabale v szidj művei­ből. 16.oo: Az apostol. Petőfi Sándor elbe­szélő költeménye. 16.31: Hanglemez. 16.40: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarúgómérkő­zésekről. 17.40: Kincses Kalendárium. 18.40: Hét falu kovácsa. 20.26: Hírek. 20.36: KlaSiz- szikus operettekből. 21.30: A vasárnap sport­ja. 22.00: Hírek. 22.10: Tánczene. 23.oo: Budapest hangversenytermeiből. 24.oo: Hírek. Petőfi-rádió: 8.oo: Könnyű zene. 8.30: Evan­gélikus vallásos félóra a stúdióból. 9.oo: Fa­lurádió. 9.30: Miska bácsi 1‘emezesládája. 10.10: Színes zenekari muzsika, fll.oo: Népek zenéje. 11.30: Népdalok a Viharsarokból. 12.22: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 12.30: Az elbeszélés mesterei. 13.oo: Iveringők szárnyán. 13.25: Népi alakok az operettbeiu 14.oo: rMűvészlemezek. lö.oo: Tudományos fejtörő.’ 15.20: A Belügyminisz­térium Népi Együttesének zenekara játszik. 16.oo: Részletek Bizet Carmen c. operájából. 16.30: A Rádió Gyermekszínházának műsora. 17.20: így látom én. . . 17.40: Szovjet szó­rakoztató zene. 18.37: A magyar-szovjet ba/- rátság hónapja. 19.10: Az épülő kommuniz­mus nagy országában. 19.40: A „Tartós bé­kéért, népi demokráciáért“ c. lap ismerteté­se. 19.55: Tánczene. 20.40: Operahang verseny* 21.30: Könnyű zene. 22.oo: Zenekari harag­verseny. 23.oo Idegeranyelvfi vízjelzőszolgáiat. 23.05: Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom