Somogyi Néplap, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1954-03-07 / 56. szám
VILÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A pártoktatási munka tapasztalataiból Felkészültek a nagy munkákra a csurgói gépállomás dolgozói Valóraváltja terveit a kercseligeti Búzakalász tsz A »Somogyi Karikás« Kaposvárott S zakemberképzés a mezőgazdasági technikumokban A MAGYAR DOLGOZÓK PARTJA MEGYEI PÄRT B IZOTTSÄGÄN AK IAPJ 1 XI. évfolyam, 56. szám. ARA 50 FILLER Vasárnap, 1954 március 7. A soronlévő feladatokra mozgósítsanak a vezetőségválasztó taggyűlések Megyénk legtöbb pártszervezetében már megválasztották az új vezetőséget. A párttagság olyan elvtársakat választott vezetőknek, akik alkalmasok arra, hogy a kommunistákat és a pártonkívüli dolgozókat a párt célkitűzéseinek megvalósítására mozgósítsák. De a taggyűléseken a párttagság nemcsak egyszerűen új vezetőséget választ, hanem megvitatja, mit tett a régi vezetőség az elmúlt választás, különösképpen a párt júniusi és októberi határozata óta. Egyben a régi vezetőség útravalót ad az új vezetőségnek, levonva az eddigi munkából a tapasztalatokat, hogyan végezze feladatát, hogyan harcoljon a párt határozatainak végrehajtásért. Mig az első vezetőségválasztó taggyűléseken megyénkben jobbára a pártélet kérdéseivel foglalkoztak és kevés gondot fordítottak a termelési feladatokra, addig a jelenlegi időszakban a párt és kormány határoza tainak valóraváltására, a termelési feladatok megvitatására is kiterjed á taggyűlés vitája. Az a taggyűlés*töm be feladatát j«l, ahol a pártélet belső kérdéseit szoros összefüggésben vitatják meg, az üzem vagy a község termelési kérdéseivel, ahol megvitatják munkaversgny állását, az önköltség- csökkentést; a termelékenység eme lése érdekében végzett munkájukat. Ha beszélnek arról pl. az üzemi párt- szervezet taggyűlésén: milyen tennivalóik vannik a minőség javítása, az áram takarékosság érdekében, ha • megvitatják, hogy mit tett a párt- szervezet a rí * -í júniusi és októberi határozata szellemében a dolgozók munka- és életkörüményeinek megjavítása érdekében. A falusi pártszervezetekben a taggyűléseken foglalkozni kell a tavaszi munkálatok előkészítésével, a szerszámok kijavításának helyzetével, a termelési„ szerződések megkötése, a törvényesség megszilárdítása terén elért eredményekkel és az e téren fennálló feladatokkal. Helyesen foglalkozol pl. a kaposvári Textilművek pártszervezetének taggyűlése az üzem termelési feladataival. Elmondták a taggyűlésen, hogy a Textilművek kezdeményezője volt a kongresszusi versenynek, melyhez csatlakozott megyénk legtöbb üzeme. Ugyanakkor a párttagság rámutatott arra, hogy a műszaki vezetőség nem teljesítette minden téren ' kötelezettségét, a klima-berendezés felszerelésével késett, ami a termelésben akadályozta a dolgozókat. A MASZOLAJ Vállalat taggyűlésén a kommunisták tervük teljesítésén túlmenően, a. balatonkiliti gépállomás egész évi paíronálását vállalták. Ezzel segítséget nyújtanak a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről hozott párthatározat megvalósításához. A felsöbogáíi és Iábcdi állami gazdaságban a taggyűlés jól foglalkozott a termelési feladatokkal. Megszabta a párttagok feladatát a tavaszi munkák, a. termelési tervek végrehajtásában. A Iábodi állami gazdaságban a beszámoló foglalkozott a gazdaság tervével és a munkaerő biztosításával. A párttagok felszólalásukban helyes javaslatokat tettek a gazdaság vezetőségének, hogy a meglévő hiányosságok kiküszöbölésével hogyan tuoják teljesíteni a gazdaság tervét. Smajda evtárs felszólalásában felhívta a gazdaság vezetői figyelmét, hogy az elmúlt évben a gépierőt nem használták ki gazdaságosan. Rossz volt az el osztás, a munkaerő biztosítása a gépekhez. Jó tervezéssel, jó munkabeosztással ezt az idén elkerülhetik. A továbbiakban bírálta a gazdaság vezetőségét, mert a szükséges munkaerőnek mindössze 60 százalékát biztosította eddig. A taggyűlés harci tanácskozás, annak tekinti ezt a falu népe is. Minden dolgozó paraszt várja, hogy a pártszervezet most mit tesz a falu fejlődése, a dolgozó parasztság jóléte érdekében. Azt várja a falu dolgozó parasztsága, a taggyűlésektől, hogy ott megvitassák a falu ügyesbajos dolgait, a lakosság panaszait, a tanács munkáját, a jó begyűjtés, HARCBAN A KONGRESSZUSI VÁLLALÁSOK TELJESÍTÉSÉÉRT- - - Akik példát mutatnak a begyűjtési tervek teljesítésében pontos adófizetés feladatait. Ezeket a kérdéseket elsősorban a beszámolónak kell felvetnie, amelynek nyomán a tagság aktív vitája bontakozhat ki. Nyilván, hogy azon a taggyűlésen, ahol a beszámoló nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, a viták csak a párt életével foglalkoznak esetleg egy-két hozzászóló térhet ki a termelési feladatokra. A jó beszámoló azonban összeköti a pártmunkát a termeléssel, élénk vitát eredményez és részletes útmutatást ad az új vezetőségnek. Örtiloson például Navrasics István elvtárs azt javasolta a pártvezetőségnek, hogy a népnevelők keressék fel a dolgozó parasztokat a taggyűlés után, beszéljenek velük a tavaszi munkára való felkészülésről, a szerszámok kijavításáról. A berzencei tsz taggyűlésén a vezetőség javasolta, hogy a júliusra beütemezett sertésbeadást az első negyedévben teljesítsék, ezzel viszonozzák az állam támogatását, Ez hasznukra is válik, mert kukoricabeadási kedvezményben részesülnek és ezzel a kukoricával újabb sertéseket tudnak felhizlalni, ami növeli a tagság jövedelmét. A nemesvi- di pártszervezet vezetősége beszámol arról, hogy milyen eredményes volt a kisgyűlcsek tartása a községben. A népnevelők pl . megmagyarázták az őszi vetések fejírágyázásának jelentőségét és ennek nyomán már a következő napokban több mint 30 mázsa műtrágyát vásároltak a dolgozó parasztok. „Az a feladatunk, — szabta meg a titkári beszámoló —, hogy ezután _is megmagyarázzuk a dolgozó parasztság teendőit. Tartsunk minél több kisgyűlést, ahol választ adunk a dolgozó parasztok kérdéseire.« Egyes elvtársak kijelentik: nem szabad a taggyűlésen termeléssel foglalkozni, nehogy a taggyűlés termelési értekezletté váljék. Ez a nézet helytelen. Termelésről nemcsak termelési értekezleten lehet beszélni, hanem elsősorban a pártszervezet taggyűlésen, ahol a termelés élharcosai vannak, akik példamutatásukkal magukkal ragadják a pártonkívüli dolgozókat. Nem attól kell félni a taggyűléseken, hogy túl sok szó esik a termelésről, inkább attól, hogy nem esik elég szó. A pártmunka kérdéseit úgy kell tárgyalni, hogy azok a tér- melést segítsék. A pártcsoportok, népnevelők munkájáról, a kommunista nevelésről, a pártfegyelemről szólva azt kell vizsgálni, hogyan segítik a pártmunka e fontos eszközei a termelés pártellenőrzését, a tömegekkel való kapcsolat megerősítését. Es itt nagyon sok függ attól is. hogy hhez a taggyűlés előkészítéséhez milyen segítséget adnak a felsőbb pártsservek. Pártbizottságaink a taggyűlések előkészítése és lebonyolítása közben se hanyagolják el a termelési feladatokat, az állami fegyelem kérdéseit. Segíti a vezetőségi beszámoló a határozati javaslat elkészítését, útmutatást adnak a taggyűlés vitájához. A taggyűlésnek, a III. kongresszus e fontos előkészítő tanácskozásának közelebb kell hoznia a párthoz a dolgozó tömegeket, harcba kell vezetnie őket is a párt célkitűzései, a kor- mányprogramm valóraváltására. Legyen olyan minden taggyűlés, amely után a kommunisták hatalmas harci kedvet, új erőt éreznek magukban feladataik megvalósítására. A somogyvámosi Törekvés tsz pártunk III. kongresszusának tiszteletére vállalta, hogy az I. félévi tojás- és baromfibeadási tervét 100 százalékra teljesíti. ígéretüket valóra' is váltották, s a tojás- és baromfibeadási terv teljesítése mellett az első félévi hizottsertés- beadási kötelezettségüknek is eleget tettek. A tsz jó példáját a község dolgozó parasztsága is követte s ennek eredményeként a somogy- vámosiak a kongresszusi verseny legjobbjai között vannak. Somogycsicsó élenjáró dolgozó parasztjai is vállalt kötelezettsé" gük teljesítéséért küzdenek. Bodó Jánosné például egész évi tojás- és baromfibeadásának teljesítését vállalta. Vállalását máris példamutatóan teljesítette. Porrogszentkirályon Tulok József 6 holdas dolgozó paraszt félévi adójának kifizetését vállalta a kongresszusra. Vállalását február 20-án teljesítette. Nagyatád község egyénileg dolgozó parasztjai párosversenyben küzdenek a kongresszusi vállalások teljesítéséért. Szali Pál, Mio- kovics Mihály dolgozó parasztok a kongresszus tiszteletére vállal" ták, hogy félévi tojás- és baromfibeadási kötelezettségüket az első negyedévben .teljesítik- Vállalásuknak becsülettel eleget tettek. Bognár Ferenc, Halász Ferenc dolgozó parasztok egész évi baromfi- és félévi tojásbeadási kötelezettségüket teljesítették már. Szőlősgyörök községben Czár Istvánné 10 holdas dolgozó pa rasztasszony példát mutat a be" gyűjtési terv teljesítésében. Beadta már az 1954. évre járó hi- zottsertést, s ennek eredményeként 300 kg kukoricabeadási kedvezményben részesült. Mint élenjáró termelő, már beadta az előírt évi tojás- és baromfimennyiséget is. Biró József 15 holdas kapospulai középparaszt a begyűjtési tervek teljesítésében legelső a községben- Hizottsertés beadási kötelezettsége 170 kg ezzel szemben már beadott egy 202 kg súlyú sertést amivel teljesítette az 1954. évi tervét és 32 kg-ot már az 1955-ös évi állatbeadási terv teljesítésébe számoltak el. Mivel sertését beadta, így 300 kg kukoricabeadási kedvezményben részesült ő is. Bratkó György 3 holdas balaton- lellei dolgozó paraszt szintén az élenjárók között van, egész évi tojás- és baromfibeadási kötelezettségének eleget tett már. Sávoly község dolgozó parasztsága megértette a begyűjtési tervek teljesítésének jelentőségét. Ezt mutatja az, hogy Szabó János, Gál László dolgozó parasztok már 1954 évi hizottsertésbeadási tervüket teljesítették, s így kukoricabeadási kedvezményben részesültek. Szabó János és Gál László a mezőgazda- sági munkában is élenjárnak Földjüket már megtrágyázták és a vetőmagot is kitisztították. A községben népnevelő munkát végeznek. Az ő példájukat követik n falu dolgozó parasztjai. Lelkesen teljesítik vállalásaikat a marcali járás dolgozó parasztjai A marcali járási tanács aktívái esti elbeszélgetések, kisgyülések alkalmával ismertették járásuk parasztságával a mezőgazdasági határozatot, amelynek megvalósítása dolgozó népünk életszínvonalának emelését van hivatva elősegíteni. Járásunk 29 községében 200 kisgyűlést tartottak, amelyeken 2321 dolgozó paraszt jelent meg- A dolgozó parasztok járásunk mind a 29 községében tettek versenyvállalást sc III. pártkongresszus tiszteletére. Sávoly községben pl. a kisgyűlésen Szabó János alsó és Gál László dolgozó parasztok vállalták a III. párt- kongresszus tiszteletére, hogy 1—1 db hízottsertést beadnak. Ezt a vállalásukat már teljesítették is. A rendelet értelmében ezek st gazdák 300 kg kukorica beadás alól mentesülnek. Varászlón Pandur József dolgozó is vállalta; a pártkongresszus tiszteletére hizottsertésbeadását határidő előtt teljesíti és már teljesítette is. Vállalásának már eleget tett Németh József szenyéri dől* gozó paraszt, Lancsalics József vései lakos, akik ugyancsak hizottsertést adtak be. Termelőszövetkezeteink közül a csákányi „Ut- törő‘‘ és a „Haladó1* vállalták, hogy évi tojásbeadási kötelezettségüknek a pártkongresszus tiszteletére eleget tesznek. Vállalását mindkét termelőszövetkezet teljesítette. A két tsz-en kívül járásunk egyénileg dolgozó parasztjai, számszerint 153-an teljesítették a pártkongresszusra tett vállalásaikat. Mindez annak az eredménye, hogy lényegesen megjavult a tanácsok és a tömegek közti kapcsolat- Dolgozó parasztjaink mind nagyobb készséggel segítik a tanácsokat a törvény végrehajtásában, a kormányprogramm megvalósításáért folytatott harcban. Gyutai István ellenőrzési vezető, előadó, Marcali. MEGKEZDTÉK A SZÁNTÁST MEGYÉNKBEN Megyénk dolgozó parasztjainak módjukban állt a hosszú télben alaposan felkészülni a tavaszi mezőgazdasági munkákra, így nem érte váratlanul őket a tavasz. Szabás községben szinte kivétel nélkül minden dolgozó paraszt vállalta pártunk III. kongresszusának tiszteletére, hogy határidő előtt elvégzi a tavaszi mezőgazdasági munkát. Adott szavukat tettekkel bizonyították be; ahogy a lágy tavaszi széltől és a nap melegétől száradni kezdett a föld, máris munkához láttak. Pénteken Szabáson már 17 hold lóherét vetettek el a dolgozó parasztok. Az elsők között van Háry Gyula 6 holdas, Andics József 8 holdas dolgozó paraszt, akik másfél holdon vetettek lóherét és Vogronics Gyula 11 holdas dolgozó paraszt, aki két holdon vetett lóherét és 6 hold őszi búzát pétisóval fejtrágyázott. Ezek a dolgozó parasztok a beadásban is példát mutatnak, teljesítik a pártnak adott szavukat. Mind a hárman teljesítették már egész évre a tojás* és baromfibeadási kötelezettségüket. Példájuk lelkesítse megyénk többi dolgozó parasztjait is a mező- gazdasági munkák időbeni elvégzésére, az állami fegyelem betartására, teljesítsék becsülettel kongresszusi vállalásaikat. Szabó Sándor taszári 9 holdas dolgozó paraszt a tavaszi mezőgazdasági munkák időbeni elvégző* sével is elő akarja segíteni a terméshozam növelését. Amint a tavasz beköszöntött, mindjárt kiment a mezőre, azóta naponta figyeli, hogyan szikkad a föld s máris megkezdte a tavaszi szántást- Eddig mintegy fél holdat szántott fel. Gyorsítsuk meg a vetőmngkiadást A Somogymegyei Terményforgalmi Vállalat dolgozói pártunk III. kongresszusának tiszteletére vállalták, hogy a csereként érkezett vetőmagot 24 órán belül leszállítják a körzeti kiosztó telepekre. A vállalat dolgozói ennek a vállalásuknak becsülettel eleget is tettek, mert tudják, hogy a dolgozó parasztokat segítik, ha idejében eljuttatják részükre a tiszta és jóminőségű vetőmagot. Már eddig több mint 10 vagon tavaszi búzavetőmagot szállítottak oda, ahol azt kérték. Megyénk termelőszövetkezetei 285 q-át kértek csereként és 200 q-át pedig kölcsön kaptak. Az egyénileg dolgozó parasztok 433 q tavaszi búzát kaptak más terményekért cserébe és 30 q-t kölcsönbe. Már csak napok vannak vissza a tavaszi vetések megkezdéséig és ahol a községi tanácsok az igényelt vetőmag szétosz- sátát időben végrehajtották, ott azonnal megkezdhetik a vetést — ha az idő megengedi. A kaposvári járás egyes községeiben, mint pl. Kisgya- lánban, az elsők között osztották ki a vetőmagot. A siófoki, csurgói és barcsi járásokban igen lassan halad az igényelt tavaszi búzavetőmag szétosztása. A siófoki járásban a kért 435 mázsából 13 mázsát, a csurgói járásban leszállított 3 vagon vetőmagból mindössze 4 mázsát adtak át a tsz-eknek és egyénileg dolgozó parasztoknak. Nem különb a helyzet a barcsi járásban sem, ahol a kért 6 vagon vetőmagból 21 mázsát adtak az igénylőknek. A járási tanácsok mezőgazdasági osztályai nem elégedhetnek meg any- nyival, hegy a községi tanácsok által beadott vetőmagigényléseket tovább küldték az illetékes szervekhez. A tavaszi vetések sikere és az ország kenyérellátása érdekében mind a községi, mind a járási tanácsok tegyenek meg mindent, hogy a községekbe kiszállított vetőmag most már haladéktalanul eljusson a termelőhöz. Pártunk és kormányunk intézkedésére megkezdődött az aprómagvak szállítása is és köztük olyan fontos takarmánymagvaké, mint a lucerna, vöröshere, tavaszibükköny, stb. A vetőmagvak szétosztása nem tűr halasztást, mert számos példa bizonyítja, ahol korán vetettek, többet arattak.