Somogyi Néplap, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-29 / 304. szám

SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1953 d«cemi>er £9. A „CERTÁLDÓi VÁSÁR" Á kaposvári színjátszó- és rendező-tor folyam bemuíaiója 'T'alán még soha ennyi ipari -*• -munkás, szövetkezeti dolgozó nem foglalt helyet a kaposvári szín­ház nézőterén, mint december 26-án este. S ezt a munkások gyülekezetét még értékesebbé tette, hogy a szék­sorokban csupa ismerős arcot lát­tunk. Jól ismerjük a nézőközönség nagyrészét, akik az üzemi kultúrter­mek színpadán, a kultúragitációs szereplések során bejárták az egész megyét. Ezen az estén kultúrmunká- sok szórakoztatták a kultúrmunkáso- kat. A kaposvári színjátszó és rende­ző-tanfolyam hallgatói tartották első előadásukat. A műsoron »A certaidói vásár« című zenés, énekes vígjáték szerepelt. Az egy felvonásból, két képből álló vígjáték ismeretlen volt a közönség előtt. A művet Boccaccio elbeszéléséből Füsi József írta, zené­jéé Supné »Boccaccio« című vígope- rájából Bródy Tamás állította össze. A rendőrzenekart Till Nándor rend­őrhadnagy vezényelte. A mintegy 20 szereplőt foglalkoz­tató vígjáték 1300 körül játszódik Olaszországban, Certaldóban Az em­berek felismerik az élet szépségeit, s a valóságot itt a földön kezdik ke­resni, amely már nem a »siralom völgye«. Ezt tükrözi Boccaccio no­vellája, aki »A certaidói vásár«-ban bátran bírálja, a rendíthetetlennek hitt intézményeket. Maró gúnnyal leplezi le a papok szélhámosságait, pártjára áll a -fiatal szerelmeseknek. S Boccaccio novelláját hűen adja vissza a színpadon Füsi József, aki nem megy el hunyt szemmel a kí­nálkozó konfliktusok mellett, hanem a dráma lehetőségeivel élve, színesen bontja ki azokat. A mű rövid tartalma a következő: Certa'dó Szent Lőrinc-napi vásárra készül. A kis városkában kereskedők érkezését’ várják. Varlungo kocsmá- ros és bár-népe illően akarja fogadni az érkező idegeneket. Varlungo — aki nagyszerűen érzékelteti a kizsák­mányolok alapvető jellemvonásait — a remélt üzlet érdekében parancsol­gat, rendezkedik. Maga elé hívja fe­leségét: Izabellát, leányát: Fiamet­tát. szakácsnőjét: Petronellát, szol­gáit és beszámoltatja őket, mit vé­geztek Ekkor közli leányával, hogy megérkezik kérője, egy gazdag fi­renzei lovag, aki pénzt ad Varlungo- nak leánya kezéért. Fiametta, aki a mér felvilágosodó nő típusát sze­mélyesíti meg, életében először, el­lentétbe kerül apjával. Kijelenti: so­hasem lesz felesége az öreg lovag­nak. A néző már tudja, mi indította Fiamettát az ellenkezésre. Szerelmes apja egyik legényébe, vele tervezik a házasságot. S itt, az író más fordulatot ad mű­vének. Kibontja a darab igazi mon­danivalójának cselekményét. Meg­érkeznek az első vendégek a fogadó­ba: Cipolla vándorszerzetes és szol­gája: Guccio. A-, aszkétaarcú barát a jó üzlet reményében jött Certal- dóba. Kegyes tárgyakat mutogat ado­mányért, jó pénzért a vallásos cer- ialdóiaknak. ö az üzlettel törődik, szolgája ennek ellentéte. Öt a kony­hából kiáradó jóféle szagok érdek­lik Cycrnra korog az ürességtől, s bi­zony nem sokat gondol azzal, hogy urának miként sikerül a másnapi üz­let. Hamarosan ’ kiderül azonban, hogy Cipolla barát sem veti meg a földi boldogságot. Előbb Varlungo feleségére, majd leányára vet sze­met, de csúfosan megjárja. Nem el­lensége az olasz bornak sem. Varlungo egyik legénye, Giovanni, Fiametta szerelmese — előbb csak a kíváncsiságtól űzve, de némi gyanak­vással — míg az éhes barát tömi a hasát, elcseni a »csodazsákot«, mely­ben a barátok a kincset őrzik. Fel­háborodással állapítja meg, hogy az a toll, melyet ők pénzért, Gábriel arkangyal szárnyától; a ként mutogat­nak, egy szegény, kimúlt papagály- nak a szárnya. Hogy megtréfálja a két barátot, a díszes dobozba kihűlt szénparazsat tesz, a tollat pedig ma­gához veszi. Iu'el virradt a nagy nap. Élénk sürgés-forgás a fogadóban. Guccio megteszi a kötelességét, ösz- szehívja a vásáros népet a »csodára«. Cipolla a nagyobb hatás kedvéért egy emelvényre lép és szónokolni kezd: »Azt tudnotok kell, hogy én isién segedelmével bejártam az egész világot . . . Velencéből indultam el hajón. Jártam Furfangóciában. meg­fordultam Bolondóciában. Köpenyeg- forgatóeiába jutottam el végre, ahol is számos magamfajta szerzetesbéli társamra akadtam, akik valameny- nyien kerülték a kényelmetlenséget és hogy cselekedeteikben semmi hi­bát el ne kövessenek, nem csináltak semmit . . . Ezekben az országokban nem pénzt vertek, — hanem az erő­sebb verte a gyöngébbet, hogy minél többet dolgozzék neki , . .« És a be­vezető után jöhet a csoda . . . Ci­póba nem azért egy minden hájjal megkent csaló, hogy zavarba jöjjön. Gyorsan kitalál egy mesét, hogy a helyzetet megmentse. Giovanni előtt azonban már világos: mi a köteles­sége. Leleplezi a csalókat, akiket vé­gül a felháborodott vásáros nép el­űz. A föld kis darabkáján győzött az igazság: elűzték a csalókat, utánuk Varlungot, a zsarnok fogadóst. A. két fiatal egymásra találva örül szerel­mének. A mű, amely mindvégig gyorsan ! pergő, szellemes fordulatokban bő- ! velkedő, dallamos muzsikával át- : szőtt vígjáték, nagy és nehéz fel- i adatok elé állította a tanfolyam hall­gatóit, a szereplőket. Kellő történeti i ismeret, színészi gyakorlat nélkül j igen nehéz megtalálni a megfelelő j hangot, hitelessé tenni a légkört, élettel megtölteni a darabot. S ezt a l feladatot jól oldotta meg minden I szereplő, kétségtelen, ehhez nagy- : mértékben hozzásegítette az együt- ! test a szép díszlet és a korhű ko.sz­• tömök. A mű szerelmespárját Bencsné ’ Csima Ilus és Rüsinszky László ala- ! kítoíta. Bencsné rutinos játékával j nyerte el a nézők tetszését. Rüsinszky í László inkább az énekszámokban | volt otthonos. Biztosan és majdnem j hibátlanul énekelt. Játéka többhe­■ iyütt még merev volt. Ha ezt a me- í revséget sikerül leküzdenie, igen ér- j tékes tagja lesz az együttesnek. Ki > kell emelni Horváth Lajos Cipolla és • Nagy Lajos Guccio alakítását. Hor­váth Lajos annak ellenére, hogy el­• ső intrikus szerepe volt, kitűnően . oldotta meg feladatát. Megjelenése, ; taglejtései élővé tették az álszent fi­• gutáját. Nagy Lajos színes, rendkí- : vül hálás szerepét nagyszerűen ki- j bontotta. Tehetsége, rátermettsége [ folytán hivatásos együttesben is jól ! megállná a helyét. Varlungot Pellérdi • Gyula alakította, aki ezúttal is a tőle ; már megszokott jó alakítást nyujtot- i ta. Jó volt még Horváth Lajosné ; Petronella alakítása is, aki igen szí- i nesen hozta az író által megrajzolt ■ figurát. Az est sikeréhez hozzájárult ; Pellérdi Gyuláné Izabellája, Alber- ; tuccio szerepében Galambos Lajos, ; Nagy Árpád, Limbech Ida és a töb- ; biek. Kétségtelen, az eredmény .mellett, ; amely igen jelentős, voltak az elő- j adásnak fogyatékosságai is. Még per- j gőbbé kell tenni az előadást. Elsőd- ; leges követelmény, hogy a szereplők ; leküzdjék zavarukat, ami különösen i az első énekszámoknál érződött erő- i son. Ehhez tartozik az is, hogy szi- í lárdabb. legyen a kapcsolat az éneke- j sek és a karmester között, s ez elő- j segíti az apró elcsúszások kiküszöbö- «lését. i A z első nyilvános előadás roeg- i -ű*- győzte a szakembereket és a l közönséget egyaránt: helyes úton jár | a tanfolyam. A faladat most-az, hogy I szem előtt tartva a colt, hathatós se- jgüséget nyújtsanak aa üzemi szín- : játszócsoportoknak a verseny ideje alatt, emellett továbbfejlesztve a . tanfolyam munkáját, rövidesen stú­dióvá szerveződjenek át. Pócza Jánosné, Postás dolgozóink magukénak érzik a sajtótenesztést A iíiöraeti hraátiaMeníát nemrégi­ben lezajlott tájOTtefcezjetb-Kf eredi- ménye&áppen fooimoly Verseny ala- iku>H ki a siófoki, barcsi és a ka­posvári körzeteik 'között. A verseny eddig is jeteiftősen eilőneteradátebte a .pár{sajtó berjesatjését — s bb utóbbi i d'öbi in még saebíb ereidlmó- nye'.v sziüSeittiek. A postás kézbesí­tők megyénk mtiradten résziében ed- sőneirudfí ieöadßjtuik&ak rbeüciintottélk a .pánteajtó terjesztésűit, s a somogyi községek igen sdk családját bevon­ták a pántsajfcó olvasásába. Azok­ban a fcözságekbi ra, - ahol a kézbesí­tő tj'ivtársa.k foiglAikszinak * dojgo- zóHaka®, s megiiömeintiattbák, megsze- nstfietbéfic vetik a páufasajtót — ott komoby ectedlrnények mutatkoznak a terjeszrtSédhan,. A három körzet ipos- tá'3 dodgOBói közül sokan érteik ej] kiváló oradményt. A BARCSI KÖRZETBEN pél­dául Páiniovics János segesdü Oséz- ibesíi'Jő 34 dolgozó paraszt otvasót szerzett a pártsajitóniak. Tamany toöBiégibto Réffl Reneinc hiwEtfefce- zetfő érit ej szép eredményit- Rétffii elv társ 43 eűőüieetőt sz invezett — orodimiényémiek az a titka, hagy va­sárnaponként szabadidejében fel­keresi a dcőgoBcdcatt s elitesnél,geít velük, elmcindja, mi a jélemtősóge a páintsajtó díva; ásónak. Kuiöais közdégban S imaóra Makjós iloézb aitő eddig imáir 25 cssöádtot szervezett a pártüaijtó ©löfiiizetlásőre. A KAPOSVÁRI KÖRZET sem marad ell a versenyben. Mamye köziségfcen példáiul Fámasii • Lajo? kézbesítő 30 tii&iiraetöll, iSamioigyjá- diSn Bcftlbéiy János kázfcesitö 60 eHöfizetőt, Somogy sámfán toözgétg- bem Huiaztji Ferenc feéabeeitő 15 al'őiűziattat sz'eatae'bt' >ai párt-ajtónak. De még iseebhak. az enedlmiéiniyelk a siófoki koméiban. jJadli Ferenc lengyaltóítá ikiézfoeeírtő 28 előf*E6tőt szenveeett. K«ip<d](y iközs-áglitn Fei­ner János kézbesítői 64 elcsíizietővel gyarapította a ipíáirtiaajtió oip.-asóP nak táborát. Saóládon Koki Jó* zsdlné kézbesítő 26 dloSgozó pa- rasKticíöíüádot vent be a pértea.jtó olvasásába. Nágccs községben- Wágni r Mrliapfejelős 119 ellöfiizeitőit szierveaeitt. V/á gncr Maa.’* g.iit páMájlát kövesse mikidtem fcézfoe- sítő (és ihírlapfeiriaBős. Tjuruliiaíi-aik. Wágner élvtársmő'tlől, aáá 'ayabran koréi fej a dolgozóikat a íftesA @-t velük miasdeannapl probfónaáik* nól, s ainról, hotgy a delgosciíiniaik miíyen nagy segítséget ad a párt* sajtó. Mindezek a.z erediményefe aafc bi­zonyítják, Eoigy a postás dofflgioaótk magukénak érzik 'a. sajttátierijaszfcésii munkát, s az is elimeaiéfeire méltó tírny., hogy az előrefizetés megszi­lárdításából is kamolyan kivették részüket. Mcst az a feladiait lálS a pmstiis dolgozók I. Bőitit, hogy ma áljainate meg az éjiért eiredünéniycfeinial, ha­nem tovább fokozzák azekst. Fel­adatuk, hagy miéig jabban Sdeeéie- síts'ék a pártsajtó blvaisódkuak -tábo*" ■rát|, vonjanak be miniéül tiöCoib dolgo­zó paiKBiztC''aládcit a págrifcsajtó otl- vasásálba. Maigyairámák une®, 'hogy a piártsajtó minden ’egyes száma ckfc:.|i)ó én 'iDeveillő jeütegű o8itói4 tanácsaiéra’.! ktcinmjy setgíttégiat ad dolgozó Paraszifaságuinikirjak. A pánt zervazetiílk js tidjanak mag mindielni sagítséigierti a sojitótor- éesiztiéellreE, .mozgceítliélk mépmeveKtt. .kuli,’ hogy alz lO'Jjvaisóik táboeiániak nö* ; velió'évdJ a pártisajtó miág jobbára j betöélÜheiSBe feladatát, s unég több ! seigótsiélgoit aldümsson a dteOlgoccIcnák., I Kovács Mátyás Aruhewutn to IS< gyű fádon Nagyatádon még soha ,«iam fcé­azöitsk az emberiek ilyen nagyará­nyú lázas vá iáhlással a' karácson y i na, mint az idén. Az üAleitulk map- I hosszait zsúfolásig voltaik a ígyödyö- í rű áruo&kfkeit vásárjó ipául mun- ; károkkail, dtolgosó paraszt oikksl és ; hivata'n:,kcklm,l;. A földművé sz)3vet- ! kéz; t 17. eizálraú edényárűháza Ikiét'­* napos áruibemultaitót rendezöiit. Az * áirubamiuta'tó napjiadn nagy meny­RADiOMÜSOR december 23-tel január 3-ig ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK! Kossulh-ráőió: 4.30: Hírek, időjárásjelöntés. 4.40—8.30: '.Reggeli zene. 5.oo: A „Szabad Kép“ inai vezércikke. G.oo: Falurádió. 6.20: Színházak és mozik műsora. €.45: A „Szabad Nép“ mai vezércikke. 7.oo: Hírek, időjárás­jelentés. 8.20: Műsorismertetés. S.3o: Műsor­zárás. 12.00: Hírek. 14.00: Időjárás- és víz­állás jefJORiés. 15.15: Hírek szerbül. 17.4o: Hí­rek, időjárásjelentés. 18.40: Hírek németül. 18.30: Hírek szerbül. 20.00: Hírek, időjárás- jelentés. 2Ü.io: Mit hallunk holnap? 22.oo: Hírek, sport, 24.00: Hírek. Petőfi-rádió: 6.00: Torna. 6.10: Reggeli zone. 8.45: A „Szabad Nép“ mai vezércikke. 7.00: Jó reggelt gyerekek! 7.15: Hírek szlo­vénül 10.00: Hírek. 11.3o: Műsorzárás. 18.25: Hírek szlovénül. 20.00: Műsorzárás. KEDD Kossnth-rádió: 11.30: Német népdalok. 12.15: Béli hangverseny. 13.00: Fiatal művé­szek hangversenye. 13 28: Részlet Kenessey Keszkenő c. balettjéből. 13.30: Balettzene. 14.15: Úttörő-híradó. 14.45: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, 15.30: Operettrész- Jeték. 16 00: A Gyermek rádió műsora. 16.40: A Rádió válaszol! falutsi hallgatói kérdéseire. 17.10: Szív kft’idi szívnek szívesen. 17.40: Színes csokor. Uj szovjet versek. 18.oo: A Moszkvai Rádió összeállítása. 18.3o: -Részletek . Vincze OWó dal játékai hói. 19.00: Hangos . Uj-'iág. 20.15: Hogy volt. . . 21.30: Egy falu ... egy nóta. 22.2o: Hanglemez. 23.00:- Mi t örtént a nagyvilágban? 23 35: Tánczene. Pet«?£-ráriiő: 6,50: Görög népdalok. 7.35: Színházak és mozik . rnűoora. ‘ 8.20: Zenekart muzsika. 9 20: A ki"/ Okolások műsora. 9.40: A Gyermek rádió műsora. 10 10: S z órák zene. 11.00: Han/fk-mezo--; 14.00: Délutáni hangverseny. 15.oo: A Magyar Rádió kis- ejívütáe?!? hrtszik. 15.40: irodalmi történet.' Kazinczy Ferenc c’h-eszó.’ése. 16.10: Hangle­mezek. 17.15: TudomáP-n* «tAadás. 18.30: Ifj. Magyari Imre és zainekara játinziik. 18.45: Tánezooe. A Msípkí! adó míísorából: kolnmd. 22.S0: Repül aj szán. . . Dalok és csárdások. SZERDA Kessu'h-rádióí 11.30: Táímzene. 12.15: DéŰi Ji '«ne verseny. tS.oo: Filmzene. 14.15.: Hang­verseny g.yermleű<eknek. 14.40: Román népi zene 15.30: Hanglemezek. 18.00: Ifjúsági mű- sm’. 16,40: Rádió válaszol a hozzá érkezett levelekre. 17.25: Szív küldi szívitek szívesen. 18.00: Hangverseny iiílj úh alig ad óáinlc kívánságá­ra. 18.29: A Magyar Rádió énekkara énekel. 19.00: Haűigos Újság. 20.15: Közvetítés a Ka­tona József Színházból: Volpone. 22.10: Tíz perc 'külpolitika. 22.50: Harminchárom harcos év. —• Gábor Andor prózai írásaiból. 23.20: Hanglemezek. PeíőR-rádló: 6.50: Reggeli zene. 7.35: Szín­házak és mozik műsora. 8.20: Hanglemezek. 9.20: Úttörő-híradó. 9.45: A Gyeraiekrúdio műsora. 10.10: Hanglemezek. 10 30: Óvodások műsora. 14.00: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 14.41: Hanglemez. 14.50: Tíz perc tudomány. 15.oo: Fali Leó és Huszka Jenő operettjeiből. 15.40: A Rádió nyelvművelő előadása. IG.oo: Délutáni hangverseny. 17.Ott: üzemi kórusok. 17.25: Magyar népdalok. 17 40: A béke aratása. Irodalmi műsor. 18.00; Hanglemezek. 18.45: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.15: Hanglemezek. 19.40: Sporthíradó. A kísérleti adó műsorából: 20.00: Jó mun­káért szép muzsikát! 20.40: Ismeretterjesztő előadás. 21.00: A Bahcsiszeráji szökőkút. Fusion elbeszélő ‘költeménye. 21.35: Népi zenhíkárok hangversenye. 22.oo: Román művé­szek h angversenye. CSÜTÖRTÖK Koüsulh rádió: 11.30: Hangflémezek. 12.15: Déli hangverseny. 13.oo: Kórusok. 13.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 14.15: A Rádió Gyermekű jség műsora. 15.oo: A Gyermekrádió műsora. 15.3o: Beszélő siti asz. 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. 16.00: Uj hajtás. Fiatal írók és költők műsora. 18.3o: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 16.>0: A Rádió válaszol faluéi hallgatói kér­déseire. 17.10: Szilveszter a gyermdkrádióbaji. 18.C0: A:; év sporttörténetté. 19.oo: Jó mun­káért szép muzsikál! 20.10: Amiket min­denki fü‘v>v. 21.30: Knharéműsor. 24.CKJ; Éj­féli, újévi köszöntő. 24.10: Tánczene. Petőfi-rúdió: 6.50: Fényes Szabolds-Poljuska szvit 7.35: Színházak és mozik 'műsora. 8.20: Hanglemezek. 10.30: A menyecskék 'együttese énekei. 11 00: Hanglemez. 11.14: Dalok. 14.00: Délutáni hangverseny. 15.01: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. 15.78: Ha.ng'le.rrmz. 15.40: Ritkán hallo-tt op^raaN?sz>.- { tok. 16.30: Fiatalok zenei újsága. 17,25: Az ! rfnpvríő ér. fejle'ft te/rmelési módszerek atka!- ] ma zárának tanulságai 1953-brji. 17.40: Hang- | verseny Millöcker operettjeiből. ■** t": Szív | küldi szívnak szívesen. A kísérleti odó műsorából: 10 O'* F'^zv^tí- ^ tés a Magyar Aílsani Operaházi)ól; Denevér. * PÉNTEK Ko8Suih-rádié: 6.00—8.00-ig Újévi zenés kö­szöntő. 7.40: Színházak és mozik műsora. 8.00: Hírek. Idcjárásjelentó?. í.apszeinle. 8.15: legjobbaknak szófi a nóta. 9.00: Mesélő muzsika. 10.00: Újévi levél. 10.10: Kovács Misi új naptára. 11.oo: Opcraliar.g verseny. 12.15: Uj esztendő, vígság-szerző. 13 30: Boldog Ujöszteiidől 14.15: IIa-cg!emezek. 14.45: „Lé­gyen víg telünk, nyarunk“. Költemények. 15.CO: Operarészletek. 15.3o: Hangle­mez. 16.10: János vitéz. — Pe­tőíj, Sándor elbeszélő költeménye. 16.50: Szív küldi szívnek szívesen. 17.20: Budapest — Szilveszter-éjjeli. 18.oo: Híres őperakóru- sok. 19 00: Jaj, de szépen _ muzsikálnak. 20.15: Benjámin László, Kossuth-dijas költő ünnepi krónikája. 20.30: Szivárvány. Zenés irodalmi tarka-est. 21. oo: Támzene. 22.10: Tánc éjfélig. PeSüü-rádio; 8.oo: íucslá űzötten. Hang­lemezek. 8.30: Szórakoztató zene. 9.30: Miska hácsá lemezes ládája. 10.10: Népi demokra­tikus országok szórakoztató- muzsikája. 11.oo: Bemutatóhangverseny a Magyar Hanglemez­gyártó legújabb felvételeiből. 11.35: Hangle­mezek. 12.30: Pelőíi a világirodalomban. Lakatos István előadása. 13.oo: Hanglemezek. 14.00: Klasszik-ife operettek. 15.20: Színes magyar népi muzsika. 16.00: Művész lemezek. 16.40: Tizenkét hónap. Szamuil Marnak mese- játéka. 17.20: Hanglemezek. 18.oo: Simon Ist­ván és Csepeli Szabó Béls új versei. 18 45: Petőfi-emlékhaníTJerseny. 19.20: Az épülő kommunizmus nagy Oírszágában. 19.50: Tánczene. A kísérleti adó műsoréból: 20 00: Tánczenc. 20 40: Részletek népszerű vígoperákból. 21.30: I’éli örömök. 22.oo: Zenekari hangverseny. SZOMBAT Kossirth-iádió: 6.G0—3.00-^g Reggeli zene. 7..°-o: Színházak és mozik műsora. 8.oo: Hí­rek. Idő járásjelentés. Lapszemle. 8.15: Egy fa.h: —. iagy «nóta. 9.oo: Zenés Öejtórő. 10 00: Ember György levele. 10.10: A Magyar Rádió gvormekcirkusza. 11.oo: Épülő szén hazánk. 12 15: A Mngya-r -Rádió szimfonikus zenekara jó-szik. 13.16: Il^ngVmezpk. 13.89: Polgár Tibor ród>ó-daljá'lékalbői. 14.15: Hanglemezek. 1145: Egy Ivét a külpolitikábon., 15.oc: Szív küldi «rívnék szívesen. 15.30: Hanglemezek- 16,09: Zenés irodalmi műsor. 16.40: Tánczene 17 40: Kincses Kalendárium. 19.oo: Hnngke- mez-ak. 20.15: Üzemi hangverseny. 21.15: Tánczenc. 22.10: Az elmúlt év népszerű operettjeiből. 23.15: Hangverseny Liszt és Ko­dály mű vei hő!. Peíafi-rádió: 8.oo: Jó reggelt! 8.3G: Evangé­likus vallásos félóra a stúdióból, 9.oo: Falu­rádió. 9.30: Hanglemezeik. 9.45: Görög gyer­mekek műsora. 10.C?0: Szórakoztató zene a Moszkvai Rádió műsorából. 10.50: Miska bácsi lemezes ládája. 11.35: Kálmán Imre operettjeiből. 12.30: Az elbeszélés mesterei. ! Móricz Zsigmond: Virrad. 13.oo: Jó ebédhez szól a nóta. 14.oo: Művészlemezek. 15.oo: Tudományos fejtörő. 15.20: Puszták dalai. Vaszy Viktor feldolgozása. 16.oo: Operarészle­tek. 10.Í0: A Rádió Gyermekszínházánrk műsora. 17,20: így írtok- ü. . . Örkény István és Kolizsvári Grandpierre Emil szatírái az irodalomról. 17.40: Szimfoniikus táncok. 18.45: Sporthíradó. A kísérleti adó műsorából: Magyar népi muzsika. 22 00: Híres operarészleteik. VASÁRNAP . Kossu*h-?ádió: 11.30: A Magyar Rádió népi zenekari játszik. 12.15: Béli hang­verseny. 13.00: Hanglemezek. 13 30: A pénz­ügyőr zenekar játszik. 14.15: C-ajkovszk.ij: V. szimfónia. Lehel György előadása. 14.45: Szendlay László és zenekara játszik. 15.30: -Szív küldi szívnek szívesen. 10.00: Moszkvai jegyzetek. Elmondja Lévai Béla. 10.20: Hamg- Ipmezek. 16 40: A Rádió válaszol a hozz ér­kezett levelekre. 17.10: A Belügyminisztérium Népi Együttesének zenekara játszik. 17.3o: Szövetkezeti híradó. 18.00: Egy falu — egy nóta. 19.00: Az épülő kommunizmus n-cigy or­szágában. 20.15: Ami o műsorból kimaradt. 20 45: Tánczene. 21.80: Baeh-JIáncki! könnyű zenéje. Sárai Tibor előadása.. 22.20: Lehár-esL 23.oo: Budapcirt luuigversenytermeiből. P?‘őíí-rádió: 6.50: Részletek Goldmark ope­ráiból. 7.35: Színházak és mozik műsora. 8.20: íí&nglemezek. 9.20: Úttörő-híradó. 9 45: Hanglemezek. 1G.10: Rachmaninov műveiből. 10.40: FŰYÓsztoHí. ILco: Balcttzene. 14.00: Kórzé Gyula és zenekara játszik. 14.15: I)ói- utárri hangverseny. 1520: Minden-ki operája. 16 20: Tudományos hír?dó. 16.40: .A Közaíkal- maz okiak Szakszervezetének központi ének­karának műsora. 17.10: Tíz perc közgazda­ság. 17.20: Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.40: Tánczene. 18.oo: Két karcolat. Irta Palotai Boris. 18.45: Szív küldi szívnek szí­vesen. 19.10: Hangos Ujcág. 19.40: A ..Tar­tós békéért, népi demokráciáért“ c. lap is­mertetése. A kísérleti odó műsorából: 20.oo: Tánczene. 20.40: OperahangvcrfUiny. 21.30: Álomba rm- gató. 22.00: Zenekari hangverseny. 22.55: Schum up. ii—Lisz*-: Tavaszi álmok. nyliöágű iiparciMüet árusítoittfik ;ká. Az ái.i’ibsmu'tató első raapján., ée~ o imber 18-áai 90 darab asztoSá ifcfiz- hielyst, 75 desraib 35—40 ’literes zsf- rosbödöEt, 10 dara'b rádióit, 8 dairaíb ■körélopánt és 40 ezer forint értékű: edlQnyfé&régiet vásiáire-Stiaik Nagy­atád és a terayező toöanég-efc tlaikói. A ididligiozó ipatrasziticfe' ití^g}r.ir.éii:niyÍEé- gű mezőgiazidiaságii vá­sáncijtaíc. At, árufccerjs^tafcé unAsecEík n'aipján 'tSfcibek toözotit 3 ^aieb ló- kripí.t és fcét fete^eri Qés boffonét n'dtíiak dl. A ‘textiliniaigyánulhiáziban iis hason­ló forga’inrat boinyoliilottaii te az el- mtfjt naipctkbain. iDaeemiber gl-féra 25 darzlb 585 fonimtois férfiiiöjtöny, 16 ezer forirat értékű méteráru, 50 pár -gumicsizma és 15 ezer foViniti értékű cipőáru kelt el. Különösen nagy volt a kerestet a 350—420' forint értékű férfi és műi cipőik faárat. A játékbolt forgalma is ®oigy. im)frt-;íkben meg-nöwlkeáett. A raiapl forgalorai átlag 8—10 ezer forint. HELYREIGAZÍTÁS December 25-i számunkban közölt »Úttörő keresztrejtvény« vízszintes 8. és 9. sz. közötti számnélküli koc- * kába két betű (AL) kerül. » Spmocysűesyel mozik műsora • Balafonbogiár: M&gvédjüJt Ciriciiit 38 -31. Barcs: Első start 33—31. Csurgá: Ha-lá’-raltr-'t hajó 30—31. Igái: Császár pékje 01—1. Lengyelfőtí: Lammérrnóori Lucia 31--!. Nagy a iád; Aranycsillag lovagi« 80—81. Siófok: Reménység ülje 30—31. Tehs Helyes úton 30—31. Vörös Csillag: Város alatt 25—30. Szabad Ifjúság: Kis és nagy boldogság 29, 58 liter adézot? rlziing óbor 25 literes íétc- lelvfcen eladó. Sófeatór-u. 11. Kaposvári Patyolat Vállalat azonnal felvesz fűtői vizsgával rendelkező karbantartó gé­pészt. Höffes* traktorhoz értő szerelőket, azonkí­vül esztergályosokig felvesz a Som-ogvmegyei Mezőgazdasági Gépjavíió Váílolad, Kaposvár. SOMOGYI NBPT.AP Felelős szerkesztő: Zsnrakovszkí täh.&ty Felelős kiadó: Tóth István. Szerkesztőség: Kaposvár. L&tfr.ka Sándor a. ?, Telefon: 901, 468. Kiadóhivatal: Kaposvár, Május 1-ttíc« 12. Telefon: 999. Somogvmegyei Nyomdaipari Vállalat IC«pirvrár. T.slinkst Sóndor-u 6 T<yV? Nyomdáért felel: Hidas János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom