Somogyi Néplap, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-05 / 156. szám

6 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1953 július 5. A barcsi járás tag- és tag j elöl t fel vét elí munkájáról Fokozzuk az aratás, cséplés, tarlóhántás és másodvetés ütemét „A betakarítási idénymunka nem szeret várni. Ha idejében betakarítottál — nyertél, ha elkéstél a betakarítással — vesztettél“, (Sztálin) A mezőgazdasági munkák leg­nagyobb és legnehezebb szakasza az aratás, ibehordás és cséplés munkájli. Az aratás mindenkor a legnehezebb mezőgazdasági mun­kának számított. A növényápo'lási munkákon kívül nincs még egy olyan munka, amely annyi doligo- . zót köt íe, mint éppen az ara­tás. Az aratás akikor igényli a munkáskezek százezreit, amikor a kapásnövényeknél is fokozott je­lentősége van a növényápolásnak. Az aratás, 'behord ás és cséplés munkájával egyidősben el kell vé­gezni a tarlóbáwtást és el kell vet­ni a más odnö vény éket. Rákosi elv- fcárs mondotta: „A mi éghajlati vi­szonyaink között a kalászosok ;le- aratása után legalább 3 millió hol­don lehetne másodterményt, tarló­répát, csalamádét, mohári, kölest vetni. Ha ezt el tudnánk érni, könnyen 50 százalékkal növelhet­nénk az állatállományt“. A szovjet mezőgazdaság tapasz­talatai meggyőzték már a mi dol­gozó parasztjainkat is, hogy a gyors, szemveszteség nélküli beta­karítás fontos előfeltétele dolgozó népünk életszínvonala emelésének, Ez a kérdés ezekben a napokban fokozott mértékben kerül előtér be. Megyénk minden községében megkezdték már a rozs és a búza aratását. Rozsból eddig 2 ezer holdat, bú­zából közel ezer holdat arattak lé. De Iközségeinkben mindenütt jelentős terület van, ahol minden Potony község apró házai nap­fénytől csillogó ablakaikkal sze­rényen húzódnak meg a kanyargó kövesút két oldalán. Olyan csen­des a község, mintha lakói elköl­töztek volna. A jó idő mindenkit kicsalt a mezőre. A Micsurin tszcs irodájában is csak a könyve­lőt találjuk, aki nagy szorgalom­mal rajzolja a számokat az iroda falán függő ^táblára a nevek után. A tagok munkaegységét igazítja ki a heti összesítés alapján. E táb­láról mindenki leolvashatja, me­lyik tag, hogyan veszi ki réSzét a munkából, hány munkaegységet írtak a javára. — Merre dolgoznak most a munkacsapatok? — kérdezzük. — Egyik része kukoricát kapál, a másik része meg az ősziárpát csé­peli, — kapjuk a választ. Elindul­tunk, hogy felkeressük a tagokat, de már az udvaron összetalálkoz­tunk Simara elvtárssal, a csoport elnökével. A cséplőgéptől jött éppen, befejezték az ősziárpa cséplését Hogy fizetett az ősziárpa? — ér­deklődtünk. I — Nem egyfor­mán fizetett, mert a keresztsofo- san vetett annak ellenére, hogy kétszer fs elöntötte a víz, 2 má­zsával többet adott, mint az egy- irányban vetett. Átlagosan 13 má­zsát adott holdanként. Már bevit­tük az államnak járó 65 és a gép­állomásnak járó 10 mázsát. Most a fennmaradt mennyiség 30 száza­lékát kiosztjuk a tagoknak, egy kiló jut munkaegységenként. A többi gabonáink is gyönyörűek — tette hozzá büszkélkedve Simora elvtárs. — A 24 hold keresztsoro- san vetett Bánkuti búzánk leg­alább 14 mázsát ad holdanként. Most kezdte meg egy kévekötő aratógép a búza levágását. A rozs még ennél is szebb, több, mint két méter magas. Mind a 49 holdat keresztsorosan vetettük és két- izben elvégeztük a pótbeporzást. Becslésünk szerint megadja hol­danként a 15—16 q-át. Ezt hétfőn kezdjük aratni kézi erővel, mivel ni ' a kenyérgabona aratását. Az élenjáró községek, a dolgozó pa­rasztok szorgalmasabbfai nem is késlekednek. A sávolyt Szabadság .termelőszövetkezetben július 3-tg 23 hold1 búzát arattak 1« és teljes 'lendülettel aratják a rozsot is. A szen'tgáloskéri állami gazdaság­ba n már befejezés felé közeledik a búza aratása, Még sorolhatnánk azokat- a községeket, ahol a taná­csok helyes intézkedései folytán már jelentős területen végezték el az egyéni dolgozó parasztok is a rozs és a búza aratását. A fonyódi járás páijj- és tanács- szervei az árpa aratása után jói mozgósítottak a kenyérgabona ara­tására. Rozsból a fonyódi járásban eddig közel 500 holdat és mintegy 350 hold búzát vágtak le. Különö­sen jól halad a kenyérgabona ara­tása Balatonszenfgyörgy, kát­rány, BalatonleUe és Ordacse­hi községben. A járási pártbizottság és a járási tanács funkcionáriusai ezekben a napokban 'közvetlenül1 a faluban, 'kint a mezőn irányítják a nagy csatát. A fonyódi járási szerveik dolgozóinak munkája nagymérték­ben járult hozzá, hogy a járás az árpaaratás után a kenyérgabona aratásában is az élr e tört a Járások közti versenyben. Aránylag jól halad a kenyérga­bona aratása a barcsi, a kaposvári és a siófoki járásban, .de csak a rozs aratásánál történt jelentősebb előrehaladás, a búza aratásának ütemét még fokozni kell. Egyaránt súlyos mulasztás ta­pasztalható a 'kenyérgabona ara­tásánál a csurgói, tahi, marcali, nagyatádi járásban, A csurgói já­rási tanács jelentése szerint a já­rásban még egyetlen holdon, sem az esőzésektől megdőlt és nem tudjuk géppel aratni. Az idén jó­val több jut kenyérgabonából is osztásra, mint tavaly. A múlt év­ben még két kiló sem jutott egy- egy munkaegységre, most pedig ahogy számoltuk, a beadás teljesí­tése után az elosztásra kerülő rész­ből több mint 4 kiló jut mun­kaegységenként. A bő termés, a gazdag jövede­lem kilátása még nagyobb lelkese­dést ad a tagoknak. Nem is hagy­ják kihasználatlanul a jó idő drá­ga perceit. Már a harmadik kapá­lás befejezésénél tartanak a nö­vényápolásban. A 30 hold négy­zetesen vetett kukoricájuk gyö­nyörűen fejlődik, a napraforgó vi­rágzik, olyan az egész tábla, mint­egy virágerdő. A gondosan ápolt cukorrépa húsos leveleicelfedik a földet, zöld szőnyegként húzódik végig a négyholdas tábla a ha­tárban. Akad munka bőven, ha mindent időben el akarunk vé­gezni —■ mondja Milinter József né, aki éppen az elnökhöz jött jelen­teni, hogy mennyi sajtot készített a juhtejből, — mert negyven­nyolcán műveljük az 502 hold földet. Érdemes iparkodni, mert magunk látjuk hasznát. Nem volt értelme munkánknak, amikor még itt cselédeskedtünk a pusztán. A Papor bérlő hízott, mi meg ron­raszitjai naigy szorgalommal láttak hozzá az ősziárpa aratásához. A gazdag termést ígérő árpa bizako­dással töltötte el a község dolgozó parasztjait, elhatározták, hoigy az elsők (közit teljesítik a járásban az állam Iránti kötelezettségüket. Nem is késlekedtek az aratással, június 25-re már a 41 hold ősziár­pa learatva, keresztekben állt. Csak arra vártak, hogy a tanács kiadja a jelszót: megkezdjük a csépi ásít. aratták le a búzát. A nagyatádi járásban július 1-ig mindössze 2 holdon történt meg a búza aratá­sa, a tabí járásban pedig 6 holdon. Megyénkben a tarlóhántásban és másodnövényvetésben — annak el­lenére, hogy befejeződött az őszi- árpa aratása — súlyos lemaradás van. Július 1-ig mindössze 4826 holdon, ,az ösziárpatarló 2 százalé­kán történt tarlóhántás. Számos község van, ahol még el sem kezd­ték ezt a munkát. Nem jobb a helyzet a másodnövényeik vetésé­nél sem. Megyénk dolgozó paraszt­sága a Baranya megyéhez intézett felhívásában vállalta, hogy 90 ezer holdon vet másodnövényt. Ennek a vállalásnak a teljesítése érdeké­ben eddig még niem sokat tett me­gyénk dolgozó parasztsága. Július 1-ig a községi tanácsok jelentése szerint mindössze 4309 hold má- sodnövényt vetettek el. Különösen nagy a lemaradás az egyéni dolgo­zó parasztok gazdaságában, ahol a másodvetési tervet 2 százalékra teljesítették. Tarlóhántásban eddig aránylag a legjobb munkát a barcsi já­rás végezte, ahol jól halad a irásodvetés is. Tanácsaink nagyrésze még min­dig nem harcol elég következete­sen a szemveszteség* nélküli ara­tásért. Párt- és tanácsszerveink- nek sürgős intézkedéseket kell itenmÜik az aratás meggyorsítása érdekében. Minden perc, minden óra késedelem súlyos kárt okoz dolgozó parasztságunknak, népgazdaságunknak. Egyetlen na­pot sem várhatunk az aratással, hanem minden erővel neki kell lát­nunk, ezt kivágja a dolgozó pa­rasztok, termelőszövetkezetek ér­deke, de ezt várja tőlük egész dol­gozó népünk. gyoskodtunk, nyomorogtunk a 6 tagú családdal. Most nem kónvgn- ciót mérnek, hanem a végzett munkák szerint kapjuk meg a ré­szesedést. Már eddig 500 munka­egységet szereztünk férjemmel. De az őszre ennél jóval több lesz. Ahogy számoltunk, közel 30 mázsa gabona jut a csoportból. — Az ő férje a mi munkaérdem­renddel kitüntetett juhászunk — szól közbe Simora elvtárs. — Nagyszerűen érti a mesterségét. A télen egyszál takarmány nélkül teleltette át a birkákat. Egész télen kint volt velük a mezőn. Sokszor a kabátjába takargatva hozta be az újszülött báránykát. Az idén 147 darab báró nyt nevelt fel Most meg naponta kétszer feji az anyajuhokat. A juhtejből na­ponta 4—5 kiló sajtot készítünk. E munkának meg' ő a mestere — mutatott Simora elvtárs moso­lyogva Miiinternére. A Micsurin - termelőcsoportban mindenütt szép eredmények díesérik a tagság munkáját Most a gabona szemveszteség nél­küli betakarításánál még az állat­tenyésztők is segítenek. Ha eddig sikeresen harcoltunk a gazdag jö­vedelemért, most a döntő csatát! is győzelemre visszük — mondja Simora elvtárs bizakodva. Az aratás óta már 8 nap (telt el, de még nem került sor a cséplésre. Igaz, hogy a tapsonyi gépállomás kiküldte a cséplőgépekéit, de hogy azok meg is induljanak, arról nem gondoskodött, A küldött erőgépek rosszaik, így a nagyszakácsi dolgo­zó parasztok még a mai napig is várják a cséplést. A 'tapsonyj gépállomás vezetői­nek sürgősen liníézíkedniiük kell, hogy Nagyszakácsiban meginduljon a cséHíés. A tag- és tagjelöltfelvétel a párt­építés állandó feladata. A barcsi já­rás pártszervezeteinek többsége azonban még máig sem ismerte fel ennek a munkának jelentőségét, csak másodrendű kérdésként keze­lik, nem kapcsolják össze a többi feladatokkal. Általános tapasztalat, hogy az alapszervezetek elhanyagol­ják különösen a kis- és középparasz­tok nevelését. Egyes párttitkárok az­zal a jelszóval, hogy «nálunk nincs olyan dolgozó, akit tagjelöltnek le­hetne felvenni«- — távoltartják azo­kat a becsületes dolgozókat a párt­tól. akik bebizonyították áldozat- készségüket. hűségüket pártunkhoz és népi demokráciánkhoz. így volt ez Potony délszláv köz­ségben, ahöl a pártszervezet hosszú hónapokon keresztül nem foglalko­zott a tag--és tagjelöltfelvétel kérdé­sével. Ebben az évben a helyi párt- szervezet mindössze egy dolgozót javasolt tagjelöltnek, azonban a já­rási pártbizottságnak a javasoltat vissza kellett utasítania, mert az il­lető alig töltötte be a 20. életévét. Ugyanilyen hibát követett el a bol- hói községi pártszervezet, ahol szin­tén 24 éven aluli pedagógust java­soltak tagjelöltnek. Mindkét párt- szervezet, de rajtuk kívül még több pártszervezet vezetősége figyelmen kívül hagyta a Politikai Bizottság 1952 április 10-i határozatát, amely világosan kimondja: «A politikai munka javításával, az eddiginél gon­dosabb kiválogatással továbbra is biztosítani kell a párt egészséges tag­jelölt utánpótlását, de szigorúbb, magasabb követelményeket kell ál­lítani a tag- és tagjelöltfelvétel elé... Arra kell törekedni, hogy a 24 éven aluli fiatalok elsősorban a párt leg­fontosabb segédcsapatában, a Dísz­ben dolgozzanak, politikailag ott ké­pezzék magukat és aktív munkát ott végezzenek". A Politikai Bizottság határozata minden pártszervezet ré­szére iránytű, s különösen határmen­ti járásainkban kell ügyelni arra, hogy ennek szellemében végezzék a tag- és tagjelöltfelvételi munkát. A darányi helyi pártszervezet ez év elején már tett egészséges intéz­kedéseket a tag- és tagjelöltfelvételi munka megjavítására. A pártvezető­ség tervet készített, amelyben szám- bavette, kik azok a dolgozók — el­sősorban tszcs-tagok, — akikkel erő­síthetnék a pártot. 12 ilyen dolgozó parasztot jelöltek ki és megbeszél­ték. hogy ezekkel a pártvezetőség ál­landóan foglalkozik. Elhatározásu­kat közölték a járási pártbizottság­gal is. Az elhatározás azonban csak elhatározás maradt, hosszú ideig semmit sem tettek annak megvaló­sítása érdekében. Különösen súlyos hibákat lehetett észlelni a járás területén lévő ter­melőszövetkezetek és gépállomások pártszervezeteinél a tag- és tagjelölt- felvételi munkában. A barcsi Vörös Csillag tsz-ben például — ahol sok becsületes, jól dolgozó tsz-tag van — csaknem egy éven keresztül nem volt tagielöltfelvétel. A potonyi Mi­csurin tszcs-ben pedig másfél éve nem vettek fel tagjelöltet. Ennek a tszcs-nek a pártszervezete feladatát csak a termelésre való mozgósítás­ban látja, emellett teljesen elhanya­golja a pártépítés kérdését. De sem­mivel sem jobb a helyzet a csoko- nyavisont.ai Haladás tszcs-ben, ahol nyolc hónapja szintén nem volt tag­jelöltfelvétel. Ugyanígy a gépállomások tag- és tagjelöltfelvételi munkáia sem mu­tat jobb képet. A darányi gépállo­máson féléve nem vettek fel tagje­löltet. Ehhez nagymértékben hozzá­járult az, hogv a gépállomás igazga- tóia és politikai helyettese a türel­mes nevelőmunka helvett sok eset­ben ledorongolja a dolgozókat, nem ad lehetőséget az egészséges, alulról ’evő bírálatnak. A pártszervezet pe­dig nem vette fel ez ellen a harcot, mesiipdt a nehézségektől és inkább lemondott a politikát’ nevelőmunká­ról De a csokonvavisontai gépállo­más párttitkárának is az volt a vé­leménye hosszú ideig, hogy nincs a gépállomásnak olyan dolgozója, aki érdemes volna a tagjelöltségre. Ter­mészetesen a hiba nem a dolgozók­ban van, hanem a nevelőmunka el­hanyagolásában a pártszervezet ré­széről.. A Barcsi Fűrészüzem pártszerve­zete igaz, hogy többször tett javas­latot tagjelöltfelvételre, a járási pártbizottság azonban kénytelen volt ezeket a javaslatokat visszautasíta­ni, mivel a pártvezetőség nem elég körültekintéssel nézte meg a java­soltakat. A tag- és tagjelöltfelvételi munkában igen nagy szerepe van az éberségnek, amiről egyes párt- szervezetek gyakran elfeledkeznek. Sztálin elvtárs arra figyelmeztet bennünket: «Nekünk rendkívül ébe­reknek kell lennünk és nem szabad elfelednünk, hogy pártunk erőd, melynek kapui csak kipróbáltak előtt nyílnak meg". Ez a tanítás kü­lönösen vonatkozik határmenti járá­sunk pártszervezeteire. A tag- és tagjelöltfelvételi munka ilyen nagyfokú elhanyagolása a"' eredményezte, hogy az elmúlt hó: pok során a barcsi járásban alig e södték új, friss, harcos tagokkal . pártszervezetek. Alapvető hiba ve hogy maga a járási pártbizott sem fordított elég gondot erre a adatra. A járási pártbizottság c tályvezetői és munkatársai része feladatnak tekintették a pártépít úgy gondolták, csak a szerve: osztály munkatársai kötelesek ezy-ef foglalkozni. Ezért van az, ha a Já­rási pártbizottság valamelyik tagja, vagy munkatársa kimegy a terület­re. a gazdasági munkákra való moz­gósítást nem kapcsolja össze a párt­építés megjavításának kérdésével. Elhanyagolják a pártvezetőségek és a pártcsoportok ellenőrzését isy nem adnak gyakorlati útmutatásokat 6 pártépítés e fontos kérdésének meg­javításához. Csak a választások ót- következett be a tagjelöltfelvétel i egyes községeknél javulás. A já: pártbizottság feladata mozgósít minden községi, termelőszövetkí ti. gépállomási és állami gazda pártszervezetet. hogy a különb feladatok mellett azok állandó go. dot fordítsanak a tag- és tagjelölt­felvételre. A tagfelvétel területén egyes párt­szervezetekben javulás mutatkozik. Például Potonyban 2 tagjelöltet, Darányban pedig 5 tagjelöltet vet­tek fel párttagnak az utóbbi két hó­napban. Ugyanakkor egy olyan tag­jelöltet. aki már több mint egyéves tagjelöltsége alatt nem bizonyította be a párthoz való hűségét, nem vég­zett pártmunkát, osztályidegen ele­mekkel tartott kapcsolatot — eltávo­lítottak a párt soraiból. Ugyanitt a< pártvezetőség a járási pártbizottság­tól kapott bírálat óta jobban foglal­kozik a tagielöltfelvétel kérdésével is. A legutóbbi pártvezetőségi ülésen egyes vezetőségi tagokat személy szerint megbíztak a dolgozók neve­lésével. Kovács Ferencné, a pártve­zetőség gazdasági felelőse pl. 4 dol­gozó neveléséért felelős. Az ilyen megbízatás természetesen helyes, de a párttitkár elvtársnak ügyelnie kell arra. nehogy egy-egy nárttagra több’ feladatot bízzanak, rm”t amennyit el tud végezni, ugyanakkor a többi párttag ne kapjon pártmegbizatást. Helyesebben osztja él a dolgozókkal való foglalkozást a potonyi pártve­zetőség, ahol egy-egy párttag, mint ni. Szirvákovics József, Dudás Ven­del és Dinnyés elvtárs 2—2 dolgozó- neveléséért felelős. Ebben a párt- szervezetben Gorjánecz elvtárs, párt-r titkár ellenőrzi, hogyan foglalkoznak’ a párttagok a rájuk bízott dolgozók­kal és tapasztalatait, észrevételeit közli velük. Javult a tagielöltfelvétel a barcsi Vörös Csillag tsz pártszervezetében is. Az elmúlt két hónap során három tagjelöltet vettek fel és jelenleg is. három dolgozóval foglalkoznak. Víz­vár községben a legutóbbi taggyű­lésen szintén két tag.jelöttfelvétel tör­tént. Itt a pártszervezet ugyancsak négy olyan becsületes dolgozóval foglalkozik, akik munkájukkal be­bizonyították. érdemesek arra, hogy rövid idő múlva pártunk tagjelölttel' legyenek. A somogytarnócai állami gazdaság pártszervezete szintén meg­szívlelte a járási pártbizottságtól ka­pott bírálatot és ielentős mértékben- iavított a tagjelöltfel vételi munká­ién. Ugyanígy a ladi gépállomás; pártszervezete is. A járási pártbizottságtól és min­denekelőtt az alapszervezetek veze­tőségeitől komoly munkát igényel a tag- és tagjelöltfelvétel végleges megjavítása a járás területén. Ered­ményt azonban csak úgy tudnak el­érni. ha ebben a munkában nemcsak a nártvezetőségre. hanem az egész- párttagságra támaszkodnak, ha a oártaktívák segítségével tervszerűvé- teszik ezt a munkát. Ezekben a napokban, hetekben igen sok becsületes dolgozó paraszt- tűnik ki jó termelési és népnevelő­munkával. Ezekre a dolgozó parasz­tokra fordítsanak elsősorban figyel­met falusi pártszervezeteink, közü­lük neveljék ki a párthoz, a néphez hű, odaadó kommunistákat, A járási pártbizottság tagjai; munkatársai és aktívái pedig a nyári mezőgazdasági munkákra való mozgósítás mellett- egy pillanatig se feledkezzenek el segítséget nyújtani a pártépítés e fontos munkájának megjavításához, számolják fel az úgynevezett reszort­munkát. Fordítsanak nagy gondot az ellenőrzésre és ha helytelen jelensé­geket tapasztalnak, mutassanak rá a hibákra és egyúttal azok kijavítá­si módjára. Ezzel lehetővé teszik a nagyobb hibák elkerülését, a tag- és tagjelöltfeivételi munka megjavítá­sát a járásban. halogatás nélkül meg liehet 'kezde­Szép eredmények díesérik a potonyi Micsurin tsz munkáját Nagyszakácsiban 8 nap óta Tárnak a cséplőgépre Nagy,szakácsi község dolgozó pa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom