Somogyi Néplap, 1953. július (10. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-05 / 156. szám
Vasárnap, 1953 július 5, SOMOGYI NÉPLAP 5 A nagyszakácsi DISZ-szervezet jó Btevelómiiiikával növelje taglétszámát A DISZ Központi Vezetőségének 1953. június 13-i ülésén Gosz- tonyi János elvtárs, a KV titkára fontos feladatként tűzte DISZ szervezeteink elé a falusi alapszervezetek megerősítését, taglétszámuk nagyfokú növelését. Megyénk DISZ szervezeteinek nagyrésze taggyűléseken, ifinapokon megtárgyalta a Központi Vezetőség határozatát és több DISZ ‘/szervezetben hozzákezdtek a kívülálló fiatalok beszervezéséhez. Hiányosság mutatkozik azonban ezen a téren a nagyszakácsi "DISZ szervezetnél, ahol gyengén megy a tagszervezési munka. A kívülálló fiatalok vonakodnak a DISZ-től, nem látják annak jelentőségét, hogy mit jelent a Dolgozó Ifjúság Szövetsége tagjának lenni, amely a hős Lenini Komszomol példájára épül fel és szocialista szellemben neveli a 'iatalokat. A községben 36 tagja van a DISZ szervezetnek. A fiatalok egyrésze végez szervezeti munkát, különösen a lányok. Molnár János DISZ-titkár a ermelőmunkára, kultúrmunkára jól mozgósítja a fiatalokat. Most az aratás idején szerveztek 10 tagú ifi arató brigádot, amely a búza és rozs aratásánál nyújt segítséget azoknak a dolgozó parasztoknak, akiknél nincs elég munkaerő. A tűzfigye- lőszolgálat szervezésében is a diszisták az elsők, gondosan, éberen látják el szolgálatukat, nehogy gondatlanságból a gabona tűz martalékává váljon. A TAGSZERVEZÉS hiányossága abból adódik, hogy nem végednek jó felvilágosító, .nevelőmunkát a szervezeten kívülálló fiatalok között. Nem leplezik- le a klerikális reakció tevékenységét, amely arra irányul, hogy a fiatalokat lebeszélje a DISZ szervezetbe való belépésről. Különböző módszerekkel elidegeníti őket a DISZ fiataloktól. Itt követett el komoly hibát a DISZ szervezet vezetősége, amikor nem vette fel a harcot és nem igyekezett kivonni a fiatalokát a klérus befolyása alól, nem igyekezett meggyőzni a fiatalokat a DISZ fontosságáról. A DISZ szervezet' vezetőségének meg kell értenie, hogy nem végezhet jó munkát; ha nem fordít kellő gondot a kívülálló fiatalok szervezésére. Ennek érdekében komoly felvilágosító, nevelő munkát kell végezniük. Nevelőmunkájuk arra irányuljon, hogy a fiatalokkal megszerettessék a DISZ-t. A fiatalok vonzódnak a DISZ-hez, figyelik munkáját, csak foglalkozni kell velük, meghívni egy-egy taggyűlésre, ahol megismerhetik, hogy mivel foglalkoznak a fiatalok. így könnyebben kivonhatjuk őket a klerikális reakció befolyása alól is. A DISZ szervezet vezetőségének fontos feladata most, hogy soraikat megerősítsék és megszilárdítsák. Minden tag aktívan vegye ki részét a most folyó aratási, cséplési munkából. Az aratásnál mutassák meg az aratóbrigád tagjai, hogy a DISZ valóban jó munkára, helytállásra neveli a fiatalokat.- A diszisták legyenek előhar- cosai a gyors, szemveszteség' nélküli aratásnak. A PÄRTTITKÄK elvtárs több segítséget adjon Molnár elvtárs- nak, vegyen részt a DISZ taggyűléseken és adjon segítséget a szervezet munkájának megjavításához. Bízza meg a DISZ-titkárt feladatokkal és számoltassa be azok végrehajtásáról. Ugyanakkor Molnár elvtárs is kérjen több segítséget a párttitkár elvtárstól, ha valamely feladat megoldására készül. Foglalkozzon a DISZ szervezet minden tagja a kívülálló fiatalokkal, különösen a 18 évesekkel, akik választójogot nyertek. Keressék fel őket és érjék el, hogy ifjúsági szövetségünk soraiba lépjenek. A DISZ tömegbefolyásának kiszélesítésében rendkívül nagy jelentősége van a kultúrális nevelőmunkának. Vonják be a DISZ szervezet vezetői a kulturmunká- ba a szervezeten kívül álló fiatalokat is. A kulturmunka nem lehet öncélú: a szocializmus építését kell szolgálnia. -A kultúrális nevelőmunkán keresztül is meg kell mutatni az ifjúságnak, hogy a szocializmus építése milyen nagyszerű feladatokat állít az ifjúság elé és hogy e feladatok végrehajtása mit nyújt az ifjúságnak. Olyan kultúrelőadások rendezését és szervezését kezdjék meg a fiatalok, amelyek a haza iránti szeretetre, helytállásra nevelik a fiatalokat. HA MÉG NÉPSZERŰBBÉ válik a DISZ a kívülálló fiatalok előtt, még jobban meg tudják szerettetni a szövetséget velük, egész biztos7 hogy nem vonakodnak, nem húzódoznak s nem hallgatnak az ellenség szavára a fiatalok, hanem örömmel lépnek a DISZ fiatalok sorába. Vízvár és taznye pálosversenye ne csak papíron legyen, lianem váljon a munkák VÍZVÁR Vízvár község alig párszáz méterre van déli határunktól. A termelőszövetkezeti község dolgozói már többször voltak tanúi a Tito- foanda által elkövetett gyalázatos határprovökációkinak, amelyek zavarni próbálták a határmenti községek békés munkáját. A község dolgozói azzal válaszoltak ai provokációkra, hogy megsokszorozták erejüket, még nagyobb lelkesedéssel indultak harcba. A vízváriak párosversenyben vannak a szomszédos Heresznye községgel. A pártszervezet és a tanács segítette a termelőszövet" kezet dolgozóit, hogy a versenyben megállják helyüket. Berták József tanácséin ők elvtárs azok közé tartozik, akik az eredményeket az" elvégzett munkával mérik. Munkába állította az állandó bizottságokat, azoktól megkövetelte, hogy szervezzék és ellenőrizzék ai mezőgazdasági munkát, a vetést és növényápolást. A tanácsüléseken állandóan foglalkozott a versenynyel. A verseny fő céljául azt tűzték ki, hogy több termést érjenek el, több legyen a tagság jövedelme, több pénz jusson munkaegységenként osztalékra. „Ki a mezőre“ jelszóval műn- lkába szólítottak minden embert. 446 dolgos tagija van a szövetkezetnek, a betegeiken és az öregeken kívüli mindenki dolgozik. A tagság lelkes munkája, a párosverseny eredményeként meggyorsuló munka virulóvá tette a község határát. Mindenütt szépen növekedő kukoricák, jó termést íáárő gabonatáblák dicsérik a termelőszövetkezet dolgozóinak Nem késlekedtek a 'növényápolással. Az esős időben már-már ag" gódtak a lemaradás miatt, de azután tudták, mit kell tenniük. Kihasználva az idő minden percét, jól megszervezték a munkát, s így június 30-ra háromszor megkapál- ■tálk a kukoricát, napraforgót, burgonyájukat háromszor töltögették. Nem kevés munkát kellett elvégezniük, több mint 900 hold kapásnövénye van a szövetkezetnek. Learatták már a 90 hold ősziárpát, ennek felét el is ' csépelték. A mült évhez viszonyítva 5—6 mázsával több termett holdanként, A búza- és rozstermés is ai számít- gatásóik szerint két mázsával felülmúlja a tavalyi átlagot. Eddig közel 100 hold kenyérgabonát arattak le. Az idén Bredjuk módszer- re átalakított géppel csépelnek. A tanácselnök elvtárs figyelemmel kísér minden munkát, ahol kell, segítséget ad. Mindenre van ideje. Jól ismeri a minisztertanács határozatát, olvassa a sajtót, emellett ügyintézésekre is jut ideje. Alaposan felkészül a tanácsülési beszámoló megtartására is. Nem véletlen tehát, 'hogy a tanácsüléseken a tanácstagokon kívüli 100—110 dolgozó is megjelenik. Azonban a verseny iaz utóbbi időben kezd ellaposodni. A község vezetői nem nagyon törődnek a versenytárs eredményeinek 'értékelésével. Hiba van a szénabetakarítással, szénabegyüjtéssel. Sürgősen Iki kell küszöbölniük a hi" bát, hogy a járás községei között az elsők közé küzdjék fel majó munkáját. igukat. HERESZNYE A somogymeggyesi lsz-ek pártszervezetei jól mozgósítanak a mezőgazdasági munkákra Somogymeggyes termelőszövet- ' A pártszervezet vezetősége jól j Horváth Géza párttitkár elvtárs kezeli község dolgozó parasztjai mozgósította a termelőszövetkezet ] az I. számú .növénytermelési bríkommunisiáit és pártonkíviili dől- gád legjobban dolgozó tagja. Halendületesen végzik a nyári mezőgazdasági munkákat. Minden ere' jüket latba ve Ive harcolnak az idei bős iges gabonatermés betakarításáért,. A Petőfi és Hunyadi termelőszövetkezeti csoport már befejezte a burgonya második töltőgetését és a kukorica harmadik kapálását- Idejében végeztek a takar,mány- és cukorrépa egy,elésével és az egyeíés után már kétszer elvégezték a gyomtalanítás munkálatait. A gondos növényápolás eredménye: gyönyörűen fejlődnek a termelőszövetkezetek kapásnövénye1* A kukorica legtöbb helyen eléri az embermiagasságot, a cukorrépa pedig előreláthatólag holdanként megadja a 180—200 mázsa termést. A termelőszövetkezetek tagjai idejében elvégezték a íűka- szálást és a szénabetakarítást, ezzel egyidejűleg eleget tettek egész évi réti .és szántóföldi szénabeadási kötelezettségüknek. E munkáik időben való elvégzése lehetővé tette, hogy most minden erőt az aratás és cséplés munká- j ára mozgó s its an ak. A galbonafé’leségek betakarítása nem várhat, ,a legcsekélyebb késlekedés ás komoly károkat okozhat. Éppen ezért minden percet kihasználva kell harcot vívni jövő évi kenyerünkért. Biztosítaniuk kell fejlődő állatállományunk részére a szemestakarmány jelentős részét. Ennek érdekében a somogyim eggy esi te rm elő s zö v e like ze tek tagjai a pártszervezet irányításával -kemény harcot folytatnák az aratás és cséplés sikeréért. A Hunyadi termelőszövetkezeti csoport már teljes 'egészében vég' zeit az árpa aratásával és cséplé- sével. Ezzel egyidejűleg eleget tett beadási kötelezettségének ’-S. A Hunyadi tsz 104’ mázsa árpát adott a hazának, emellett 20 mázsa árpával rendezték a gépállomással fennálló tartozásuk egyré- szét. Most a kenyérgabona aratásán szorgoskodnak, már több mint 10 holdon elvégezték a búza és a rozs aratását. Ezek iaz eredmények nem maguktól születtek. Elsősorban a pártszervezet jó politikai felviiá' gosít,ó munkájának köszönhetők, gőzéit a soronlévő feladatok végrehajtására. Á pártszervezet vezetősége keményen felvette a harcot’ a kezdetben mutatkozó lazaságok és íegye’mezeílemségek ellen. A Petőfi termelőszövetkezetnél általános jelenség volt, hogy a növényápolásban nem osztották fel a munkacsapatok tagjai között a megművelésre váró területet, hanem közösen, „bandában“ dolgoztak. Ez azt jelentette, hogy a munka üteme a gyengébb, hanyagabb munkaerőkhöz igazodott és a jobb munkások nem tudták hasznosítani szorgalmukat és tudásukat. A leg' jobb és ’legrosszabb munkások napi munka egy s'-ige egyenlő volt, ami fékezte a munkát. Ezt az egyenlőisdit a pártszervezet és a jól dolgozó tagok kövcjoleoCre megszüntették. A területek egyénekre vannak kiosztva, ami azt eredményezte, hogy megjavult a tagok munkához való viszonya és javult a munkaidő kihasználása. A tsz-tagok és.a családtagok túlnyomó része rendszeresen részt vesz a munkáikban. A Petőfi tsz pártszervezete párt- taggyűléseken és vezetőségi üléseken 'állandóan foglalkozik a termelőszövetkezet problémáival, az időszerű mezőgazdasági munkák' kai. Taggyűléseken beszámoltatják a 'pártszervezet tagjait végzett munkájukról. Keményen bírálják a munkában lemaradókat és dicséretben részesítik az élenjárókat. A pártszervezet vezetősége munka közben Is állandóan figyelemmel' kíséri a 'párttagok munkáját és segítséget ad, hogy feladataikat minél' jobban eil tudják végezni, A vezetőségi ülésekre meghívnak egy-két jól és egykét rosszul dolgozó párttagot, hogy ,a jók beszámolójából tanuljanak a rosszul dolgozók. így érték el azt, hogy a párttagok ma már példát mutatnak a termelésben. sonlóan jól dolgoznak a II. számú j brigádban Hász Ferenc és Győrfi; Vendéi élvtársak is. A növénytermelési brigádok között élénk munkaverseny folyik. A termelési eredmények növeléséért folytatott versenymozgalomban a kommunisták haladnak az élen. A brigádokban dolgozó párttagok péidamutiatásulkkiai és népnevelő- munkájukkaí állandóan mozgósítják a brigádok tagjait jobb eredmények elérésére. A pártcsoporfok és pártbizalmi elvtáirsak jól oldják mjpg feladataikat. Rendszeresen ellátják partin eg bi zaf ásók kai a csoportjukba tartozó elvi ars,alkat. A legutóbbi pár'.osoportértekezleten a párt- j csoportok tagjai azt a párímegbi' zatást kapták, hogy ,a pártonkívüli .tsz-tagokat és családtagokat mozgósítsák az aratás és csépi és munkáira. Ezt a feladatot a pártcso- p,őrtok jóf megoldották. Valameny- nyi tsz-tagot és családtagot sikeresen bevonták az aratás és csép" ■lés nagy munkájába. így meg tudták szervezni a kétműszakos csép- ■lést is. A termelőszövetkezeti pártszervezet jó munkája a gazdasági eredmények elérésének egyik alapvető feltétele. Ahogy javult a pártszervezet munkája,, úgy javult a tsz gazdasági eredménye is. A pártszervezet vezetősége ma már jól összekapcsolja a politikai munkát a gazdasági feladatokkal, a pártszervezet munkájának homlokterében a termelési feladatok megoldása, áll. Ez elősegítette, hogy megalakuljanak és megszilárduljanak a brigádok és állandósuljanak a munkacsapatok. A pártszervezet további feladata, hogy foglalkozzék rendszeresen a növényápolásban és az aratásban kitűnt pártonkívüli dolgozókkal, nevélje és a legjobbakat tegye alkalmassá a pártba való felvételre. Vízvártól ne,m messze van He- resznye község. It't is munkaszerető, becsületes dolgozó parasztok laknak. A felszabadulás előtt a dolgozók itt is ugyanolyan elnyomatás alatt éltek, mint a vízváriak- A felszabadulás után vált napról- napra szebbé, boldogabbá a he- resznyeiek élete. Mindkét községet ebiben ,a hónapban kapcsolják be ,a villamoshálózatba, A község lakóinak 15 százaléka nagyüzemi gazdálkodást folytat, a; többi egyénileg dolgozó paraszt. A heresznyei tanács kevesebb gondot fordít ia verseny szervezésére, mint a vízvári. Nem ismerte fel ,a verseny termelést előre,lendítő hatását. Beszélnek ugyan a két község versenyéről, de 'a valóságban nem ellenőrizték a verseny .végrehajtását, nem ismerik egymás teljesítéseit, .mert hónapok óta nem érdeklődték egymás eredményeiről. A verseny így csak papíron marad. Serbet Vince tanácselnök élvtárs nem szervezte meg a gazdák közötti párosversenyt, nem kísérte figyelemmel a munkákban kitűnt dolgozókat, a-z élenjárókat nem népszerűsítette. Hiba van a tanács tömegkapcsolatában is. A tanácstagok egyhar* mada nem veszi ki részét a munkából, sőt nem egy tanácstag a növényápolásban és beadásban is hátul kullog. Győri Józsefné, Pin- teries István tanácstag nem jár elől jő példával, a dolgozó parasztok megelőzték őket, mindketten később végeztek a növényápolással, a tojás- és baromfibeadási kötelezettségüket is csak 20—25 százalékra teljesítették eddig. A mezeg, azdasági állandó 'bizottság nem veszi ki aktívan részét a fér adatokból, az utóbbi időben csak névlegesen működik. Mihács Ferenc, a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke kampányszerűen végzi munkáját. A versenyszervezés, ellenőr zés nem vált szerves részévé a tanács munkájának, s így a tanácselnök elvtárs ■ sem tudja jól elvégezni munkáját. Hiányosság tapasztalható a termelőszövetkezetben is. A tanácselnök elvtárs látja a hibák forrásait., csak éppen nem nyújt segítséget felszámolásukhoz. Inkább ő is ,azt hangoztatja: „kevés a mun' kaerö a isz-ben“. Rákosi elvtárs a ■következőket mondotta a tanácsok feladatairól: „Túlzás nélkül el l'e- het mondani, hogy jő tanácsok 'nélkül nejmesak jó köziigazgatás,^ de jó termelőszövetkezeti fejlődés sem lesz“. Tehát a tanács munkájától! sok Hígig,-» hogy a tsz megszilárduljon, A 'tsz-ben aratásra vár a gabona, az ősziárpa cséplése is visszavan még. A gépállomás nem tartja be a szerződésben vállalt kötelezettségét, sem cséplőgépet, sem aratógé.pet nem 'biztosít ai tsz részére. Heresznye község eddig még nem sokkal maradt le Vízvártól. Megvan minden esélyük arra, hogy a jó vezetés, az állandó bizottság aktivizálása, a helyes versenyszervezés által elérjék, sőt megelőzzék Vízvár községet. Ehhez azonban az szükséges, hogy ,a tanácselnök elv- társ lelkiismeretesebben vezesse a község ügyeit, foglalkozzon a tanácstagokkal, követ,eilije meg tőlük a példamutatást, aktivitást, törődjön főbbet a versennyel és ne rejtse váka alá a község eredményeit. Ellenőrizzék a Viz váj községgel kötött párosversenyszerződés végre hajt ás át. Ügy dolgozom, hogy méltó legyek az ifjúság bizalmára! Engem is, mint sok magyar fiatalt, az a megtiszteltetés ért, hogy megyénk ifjúsága küldöttének vá" ,1 ászt ott ,a IV. VIT-re, hogy képviseljem 12 ifjú elvíársammal együtt Somogy megye harcos ifjúságát. Hogy e feladatra méltó legyeik, a téglagyár ifjúmunkásaival harcolok a többtermelés'ért. Brigádvezető vagyok, brigádom állandóan 100 százalékon felül teljesíti normáját. Június 14-én, vasárnap VIT-mű- szakot tartottunk. A műszakban 22 DISZ-tag vett részt és 22 ezer darab téglát gyártottunk. Normánkat 110 8 százalékra teljesítettük. Félévi tervünket június 12.r = teljesítettük. Úgy dolgozom továbbra is, hogy méltó legyék Somogy megye ifjú' ságának bizalmára. Most a IV. VII előft tíz helyen tartóik ismertető előadást a világ ifjúságának harcáról, hogy minden fiatal megértse, legfőbb kötelessége: a béke megvédé'se. ifj. Port János, Tahi Téglagyár.