Somogyi Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-01 / 102. szám
6 SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1953 május 1. Teljesítsék Simonfáit a begyűjtési tervet HM Zselicszentpái dolgozó parasztjai teljesítik kötelezettségüket A kaposvári járás Simonfa községe az utolsók közt kullog a járás községei közt, mind a begyűjtési, mind a szántás-vetési munkákban. A község vezetői szégyenkeznek is emiatt. Tudják, hogy Simonfa sem kapott kevesebbet népi demokráciánktól, mint a többi községek. Az elmúlt napokban a népnevelöérte- kezleteni meg Í3 tárgyalták ezt és a népnevelők közül néhányan tettek felajánlást, hogy behozzák az eddigi mulasztást. Szabó Kálmán, Győr Borbála népnevelők elsőnek vállalták, hogy a választások napjára, május 17-re, félévi tojás-, baromfi-, és tejbeadásukat teljesítik. Többen csatlakoztak ehhez a versenyvállaláshoz. Azonban számosán vannak olyan dolgozó parasztok, — köztük nem egy tanácstag is —, akik nem sokat tettek még a választások sikeréért. A 31 tanácstagból eddig mindössze 4 tanácstag teljesítette beadási kötelezettségét. Nem véletlen tehát, hogy a község dolgozó parasztjainak nagyrésze sem teljesítette beadását. Bene Nándor 17 holdas, eddig semmit sem teljesített ezévi tojás-, baromfibeadásából. Ugyanígy megszegte a törvényt Kisjónás Máté 18 holdas dolgozó paraszt is. Még szégyenteljesebb, hogy a pártszervezet egyes tagjai is elmulasztották kötelezettségeik teljesítését. Pl, Máté János párttag 17.70 kg. tojással, 11.70 kg. baromfival adósa népünk államának. Emellett 6 ezer forint adóhátraléka van. Bocsói Mátyás. 6 kiló tojással és. 2 kiló baromfival tartozik népünk államának. Nigri Sándor 20 kiló tojással és 10 kiló baromfival tartozik. Ezek után nem lőhet csodálkozni, hogy Simonfa községben a 160 dolgozó paraszt közül eddig 13 teljesítette beadási kötelezettségét. Számos dolgozó paraszt spekulál, a kaposvári piacra, hordja a tojást. Pl. Máté István, aki ahelyett, hogy teljesítené tejbadását. piacra jár, kofáskodik, rontja a község becsületét. A minap is 7 liter tejszint vitt a piacra, holott még az első negyedévi tejbeadását sem teljesítette. Ezek közé a spekulálók közé tartozik Nagy Ferenc is, aki szintén ahelyett, hogy becsületesem teljesítené tejbadását. a piacra hordja el. Amikor felelősségre vonják, még. arra akarja rávenni a tanácsot, hogy csak az egyik tehén után írják ki a tejbeadást, holott áilan dóan két tehenet tart. ■Simonfa község becsületes dolgozó parasztjai, mint Kátta József. Bakos Józsefné, Németh István, joggal háborodnak fel az ilyenek láttán. Amig ők becsületesen telje- sítik beadásukat, tiszteletben tartják a törvényt, addig vannak olyanok. akik spekulálnák és senki sem vonja felelősségre őket. Mindezért elsősorban a községi tanácsot terheli a felelősség. Különösen a község tanácstitkárát, aki 5 hónapon keresztül mint tanácselnökhelyettes irányította a begyűjtés munkáját. A kulákok is nyugodtan dörzsölhetik kezeiket, mert senki sem vonja felelősségre őket. Pl. Nagy Antal 50 holdas kulák még ma is 83 kiló tojással, 56 kiló baromfival tartozik. Simonfa község tanácsának és pártszervezetének elsőrendű feladata a hanyagok felelősségrevonása. A .község vezetőinek meg- kell magyarázniuk a párt- és tanácstagoknak, hogy nekik kel! példát mutat: ni a törvény tiszteletbentartásával, kötelezettségük teljesítésével. Simonfa községben is minden adottság megvan ahhoz, hogy rövid időn bebil kiköszörüljék a község becsületén1 esett csorbát. Kövessék az élenjáró községek dolgozó .parasztjait, a szomszédos Zselicszent- pál példáját. Zselicszentpái domboktól övezett, alig 106 házból álló kis falu. Nem sóikat írtak még erről1 az újságok, szorgalmas munkájuk híre azonban már túljutott a község határain. A Járási Tanácsnál is aiz első községek »között van nyilvántartva. Zomi László tanácselnök büszke is községére. Igaz — mondja Zomi elvtárs —, sokat kellett harcolni, hogy idáig eljuthattunk. Nap mint nap felkerestük a dolgozó parasztokat, megdicsértük a jókat és megbíráltuk az elmaradókat. — Nálunk is voltak olyanok, akik szívesen jártak a piacra a nagy dologidőben. Pl. Berkes Ferenc (lükics) az első negyedév két hónapjában egyetlen tojást sem adott be, pedig ugyanúgy teljesíthette volna, mint a többiek, de úgy gondolta, miiért n‘e vigye inkább a piacra. A tanács nyilváno s.an megbírálta Berkes Ferencet, hogy megint a piacra viszi a tojást* másnap 9 kiló . tojást vitt a begyüjtóhelyre, amit szintén piacra vitt volna, ha a tanács időiben nem figyel fel rá. Zselicszentpái község tanácsa nem feledkezik meg az élenjárókról sem. A községi tanító vezetésével' az úttörőik rendszeresen fel* köszöntik az élenjárókat. Leg utóbb Zomi Ferenc 10 holdas és Hegedűs György 16 holdas dolgozó parasztokat köszöntöttek fal az úttörők. A begyűjtési munka mellett a község április 27-re 100 százalékra elvégezte <a vetési munkáikat. Itt is elsőnek a tanácstag,ok es az állandó bizottság tagjai végezték el a vetési munkát. A község dolgozó parasztjai lejiihatározták. hogy a választások napjára elvégzik a burgonya, kukorica és a napraforgó első kapálását. Bőszénfán a beadás teljesítésében mutassanak példát a község vezetői Term elősző vei h eset ein h méltóan ünneplik május 1-et Megyénk termelőszövetkezetei május 1-re. a nemzetközi proletariátus nagy ünnepére új s munkasikerekkel készültek. A szántóföldeken meggyorsult a munka, népesebb lett a határ, előbb fejezték be a vetést. * * * A SÁVOLYI Szabadság tsz dolgozói a választás tiszteletére megfogadták, hogy május 1-re befejezik a vetést. A tsz-tagok lelkes munkája, a pártszervezet és a vezetőség irányítása nyomán az ösz- szes vetési munkát a vállalt batáridő előtt 10 nappal, április 20-ra befejezték. De ezután sem késlekedtek, nyomban hozzáfogtak a növényápoláshoz és 10 hold cukorrépa, 4 hold takarmányrépa darabolását,. 69 hold gabonavetés aca- tolását elvégezték. Most végzik a cukorrépa egyezését. Példaként áll a tsz megyénk minden községe és' termelőszövetkezete előtt. * * vb KASTÉLY OSDOMBÖ termelőszövetkezeti község dolgozó parasztjai is nagyobb munka len d ül et t el, az állampolgári kötelezettségek határidő előtti teljesítésével ünnepük május 1-et, Megtartották adott szavukat a tsz dolgozói. Tudják, ■hogy szebb életüket, a gépeket, a bőséges iparcikkeket dolgozó népünk államának köszönhetik. Ezért teljesítették' példamutatóan május 17-re tett vállalásaik eredményeképpen, április 28-ra tojásból, baromfiból félévre járó kötelezettségüket. Sertésbe adási tervüket is 100 százalékra teljesítették. A bedolgozók bebizonyították, hogy tettekkel harcolnak ötéves tervünk sikeres teljesítéséért. Nem kell szégyenkezni a tsz-tagoknak a mezőgazdasági munkák, a vetés végzőse terén sem. Határidőre teljesítették mindenből a vetéstervet. A SOMOGYGESZTI Ej Barázda tsz dolgozói a jó gazda gondosságával már április 24-én befejezték a- vetést. A magas terméshozam biztosítása érdekében 120 hold kukoricájukat négyzetesen vetették. A növényápolási munkák tgrém már eddig elvégezték öl hold cukorrépa és 7 hold cserkesz saraboiá- sát. A 383 holdas gabonatáblán elvégezték az acatolást, * * A SOMOGYMEgGYESI Petőfi tsz dolgozói- is lelkes munkával bizonyítják be harcos békeakaratukat. Május 1 tiszteletére, a vetéstervüket április 29-re befejezték. Jól -halad a növényápolási munka is a szövetkezetben. Elvégezték az acatolást és a sarabolást, A közös vagyon növelése érdekében a szövetkezeti tagok elhatározták, hogy május 17-re saját erőből felépítenek egy 100 férőhelyes baromfiólat. Szorgos igyekezetüknek, köszönhető. hogy a baromfiéi elkészítését április 23-án befejezték. További szorgos munkával még nagyobb eredményeket tudnak elérni. * * * 'A BED EG KÉRI Uj Élet ísz-ben is nagy szorgalommal készülte* május 1-re. Vetési tervüket határidőre teljesítették, a tervbe vett 150 hold kukoricát négyzetesen vetették el. Amint ki,kelt az első növény, tüstént hozzáláttak a sarabo- láshoz és'a kapáláshoz. A tsz tagjait még sohasem fűtötte olyan lelkes versenyked'v, mint a választási békeverseny során. Az Uj Élet tsz tagsága versenyre hívta a községben lévő Vörös Zászló termelőszövetkezeti csoportot a. növényápolási munkák határidőre és jó minőségben való elvégzésére. ■sv "sr 4/ A SOMODORI Alkotmány ter 'melőesoportban a vetés befejezésé1,160.000 forintos beruházással épült a kaposvári gépállomás javítóműhelye Nap mint nap -szépülnek és foő- büllniek megyénk gépállomásai, egyre javul1 dolgozóink élete és mun- k'akörülmény'e. Ezt igazolja a most felépített 'kaposvári gépállomás 1 millió 160 ezer forint beruházással épült, 101) erőgépet befogadó ja.- vítóműbe!ve és mintegy 325 ezer forint 'beruházással épített modern, 6 családot ‘befogadó munkás-lakása. A javítóműhe|yben külön helyiségben, véígzi'k a szerelést, külön helyiségben a hegesztést, ugyanúgy <á) kováesmühely is (külön helyiségben van. Ezenkívül zuhanyozó,, külön női és férfi öltöző áll1 a dolgozók rendelkezésére. Ijlz a modern javítóműhely eddig a megy-e gép állta másainak ílegnagyobib javítóműhelye. Itt javítják a gépállomások erőgépeinek nagy-részét, ámi jedem,nőisen hozzájárul a javítási munkáik míeggyorsíitásához, a ja vitás minőségéhez. A gépállomás új javítóműhelyét május 2-án, szombatom ünnepélyes kere-iék között a,djá(k át rendeltetésének. A gépállomás dolgozói a nagyszerű alkotást jó munkájukkal akarják meghálálni pártunknak és hormányiumikinalk. Az elmúlt napokban -egy-r-e több traktoriis'ia szárnyalta túl eddigi teljesítményét, Medricziki Lajos, a gépállomás legjobb traktorosa már 26:8.3 .százalékra teljesítette tavaszi tervét. Tóiih István 239.7, Nagy Sándor DlSZ-tltkár 230 százaléknál tűrt, de tovább növelte teljesítményét Varga Istvánná, a megye legjjcjbib női trákitóristája ,js, aki 206 százalékra teljesítet Le tavaszi tervéi. A gépállomás dolgozói most a választási békev-erseny sikeréért folytatják a harcot, hogy ,a mtunika győzelmével, a tavaszi -munkák befejezésiével! ünnepelhessék ezt a napot. ve1 ünnepük május elsejét. Nagy gondot fordított a csoport vezetősége az agrotechnikai módszerek alkalmazására. Kukoricájukat négyzetesen vetették el. A korai vetés eredménye, hogy időben megkezdhették a. növények ápolását is. Eddig 8 hold napraforgó első kapálását végezték el, valamint. 90 held búza acatolását. A n-övényúpolási munkákban, küllö- nösen a tsz női dolgozói tűntek ki. közülük i-9 első helyen Bóka István - né, Pados Györgyné, Lukács Józsefné, akiknek munkaegységük túlhaladta a férfiakét. De vannak olyan- dolgozók is, akik rendszertelenül járnak dolgozni és ezzel ront ják a munkafegyelmet és késleltetik a termelőcsoportot a munkában. Most, az elkövetkezendő napokban a növényápolási munkák dandárjában a tszcs vezetőségének erélyesebben keli -fellépni a. hanyagokkal, a mulasztókkal szemben és ‘ha szükséges, részesítsék őket munkaegység levonásiban. ^ A VITYAPUSZTAI állami gazdaságban js lelkes (készülődés közepette várják a -dolgozók május 17-ét, a választ-á-sdk napját. A népfront választási felhívása ő-ket is jobb munkára lelkesíti. A Táncsics munkacsapat tagjai, a választás tiszteletére tett felajánlásukban -a napi norma 110 -százalékos teljesítésére tettek fogadalmat. Azt ígérték, hogy az angolperje darabolását április 25- re befejezik. Munkájuk eredmény- nye-1 járt, vállalásukat már 22re, a napi normát 120 százalékra teljesítették, Szép fogadalmat tett Sírnom Ferenc, a vityapusztai teke nészet vezetője is a 7 literes is- tálióá-tíag 10 literre való emelésével. Varga Isitvámmé, a kaposvári gépállomás traktoristája, megyénk első női traktor-osa-, példát mutat nemcsak' a női traktorosoknak, de sok ecetben a férfiaknak is. Tavaszi 85 normáihold talajmumka tervét május 1-re 205.1 százalékra »teljesítette. Kihasználja a munkaidő- minden percét, kiváló munkaszervezéssel dolgozik. Bőszénfa. község nem dicsekedhet begyűjtési eredményeivel. A választások- tiszteletére tettek -ugyan vállalást a községi tanácsáéi, -dia ez mind a mai napig csak vállalás maradt. Ez nem is véletlen, hisz a pártszervezet titkára, Szántó elvtárs maga sem teljesítette vállalt kötelezettségiét, sőt a m,ai napig -semmit sem teljesített beadási kötelezettségéből. Es amint ez kitűnik a tanács nyilvántartásából, a tavalyi beadással is hátralékban van. Szántó el-vtárs „példamutatása" nem valami vonzó a dolgozó parasztok előtt. Szántó élvtár,s nem is nagyon törődik azzal, hogy mit mondanak a dolgozó parasztok. A népnevelő értekezletre, melyet neki kei-k-ne előkészíteni és levezetni, nem szokott eljárni. Ezt a tanácselnökre bízza. De hogy is adhatna tanácsokat. ,a népnevelőknek, amikor maga is elmulasztja a legfőbb kötelességét, a beadás teljesítésétSürgősen változtatni kei! ezen Szántó elvtársnak, mert a község becsületéről van szó, tőle (függ nagyrészt, hogy Bőszénfa 'község dolgozó parasztjai hogyan teljesítik a pártinak adott -szavukat, hogyan -készülnek a választások napjára. A község eddig -mindössze 80 százalékra teljesítette -első negyedévi tojásbeadását. A tej-beadásban még súlyosabb az -elmaradás. Ez -azt mutatja, hogy bőven van tennivaló Bőszénfán. Különösen a község vezetőinek kell -sürgő.seri pótolni az elmaradást, mert ez a legdöntőbb feltételié, hogy a község dolgozó parasztija' s 'teljesítsék beadási k öteSeze ttsé-g-eükét. A bolhói Sógvóri termelőcsoporf- tagjai is nagy lelkesedéssel készülnek a választások napjára A tsz -fejőgulyása vállalta, hogy május 17-r-e -a napi fejési átlagot 9.5 -literre emeli. A gondos, szorgalmas munka -eredményeként a jelenlegi napi fejési átlaga eléri a 8 litert. A -legutóbbi csoport-értéke-z- íleten vállalták, h-ogy a korábban tett 0.5 literes fejési átlagukat a vállalt határidő előtt teljesítik. A bolhói S'ágvárí tszcs tagjai a tejtermelés mellett -nem hanyagolták el a vetési munkákat -sem. A vetés elvégzése -után hozzáláttak -a növényt!«: ápolásához. Különösen kitűntek a növényáp-oiási imunkában a női dolgozók, -akik nap m’nt nap növelik teljesítményűiket. Megfogadták, hogy ,a választások napjára minden időszerű növényápolást munkát él-v-ég-eznek, hogy a munka győzelmével szavazzanak a Függetlenségi Népfrontra. GYORSÍTSUK A BURGONYA ÜLTETÉSÉT ÉS A KUKORICA VETÉSÉT Akikre büszkék vagyunk BÜSSÜ község dolgozó paraszt jai méltóan -készültek május 1. megünneplésére. A pártszervezet és a. községi tanács vezetői' harcoltak a vetési terv április 30-ra váló befe ijezéséérit. Az árpa, burgonya, kukorica, napraforgó, cukorrépa vetését 100 százalékon felül teljesítettékTanácselnök: ííj. Matesz Pál. SZENTA község is teljesítette vetéstervét. Minden növény-féleségből befejezték a vetést. Példaként áll- a csurgói járás községei előtt- ' 1 BEDEGKÉR község a tanács jó munkája következtében a kukorica-, napraforgó,, cukorrépa vetését, a burgonya; -ültetését telje« egészében befejezte. Tanácselnök: Csizmadia István. 'GAMÁS község tanácselnöke a; bírálat -után javított munkáján, ennek tudható b-e, hogy községe a vetéstervét 100 százalékon felül teljesítette. Az eredményben ment kis része van a termelőszövetkezetek jó munkájának. Tanácselnök: Somogy vári István, A KISKERESZTURI December 21 tsz a vetési teljes egészéiben befejezte. A tavalyi munkájúikhoz viszonyítva nagyfokú .javulás tapasztalható. Jól teljesítette a tsz a beadási tervét is. Akik miatt szégyenkezünk JÁKÓ község tanácselnöke nem harcol eléggé a kormányhatározatok .betartásáéit. Községe .szégyenletesen az utolsó helyen kullog. A kukorica vetéstervét 2, a 'burgonyáét 19, a- napraforgóét 15 százalékra teljesítette. Meddig alkar még várni a tanácselnök elvtárs? GIGE község is a szégyenteljes utolsók között van. A kukorica vetéstervét 35, a ’burgonya ültetését 57 .százalékra teljesítette. PUSZTA SZENTKIRÁLY község tanácselnöke nem okult a bírálatból, a burgonyaültetés tervét 28, a kukorica vetését pedig csak 42 százalékra teljesítette eddig. SOMOGYCSICSÓ község a burgonya vetéstervét 49, kukorica vetéstervét 50 százal-ékrai teljesítette. Ideje lenne már, ha a lemaradt községeik tanácselnökei lev-eínék a kényeim ességet és hozzálátnának a ve-tésterv teljesít-éséhez.