Somogyi Néplap, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-08 / 57. szám

Ha idegen országban láríara,

melynek nem ismertein sem a nyelvét, isem a szokásait és megláttam egy ismerős arcot, egyszerre minden közeli, érthető lett. Egyszer Kiruna sarkvidéki svéd városkában jártam, ahol vasércet bányásznak. Minden meglepett; a lappok rénszarvasai a gépkocsik között, a Tundra és a neonfény, a „piukkeríiző" lányok és a keménykalapos bányászok. Arra gondoltam, milyen érthetetlen mindez! Bevezettek e,gy házba és a falon megláttam egy fényképét: Sztálin* ka t o-na köp e-n y élb e n. Elmosolyodtam. A házigazda, a bár nyászszövetség titkárának kemény arcán is mosoly derengett fel: „Sztálin" — mondotta gyengéden. Hallottam, hogyan ismételgették ezt a nevet a madridi fiatalemberek lés fiatal lányok, miközben felmentek a Sierra de Guadarramá- ra. Talán e szót, „Sztálin", ejtették ki utoljára rövid életükben — ezzel mentek & csatába.

Ezt a szót hallottam Albánia eldugott falvaiban is. Nem értettem, miről beszélnek a tűzhely körül a padlón ülő parasztok. Az allbán nyelv nem hasonlít más nyelvekre, a sok szó közül egyet sem 'értettem. Hirtelen ezt hallottam: „Sztálin". A múlt bánatairól beszélték, a győzelemről, a földről. Sztálin világszerte ismert katonaköpenyében eljött ide is.

Jártam a távoli Amerikában is. A fényes-vöröses vizű Mississippi mentén, ahol gyapot és nyomorúság terem, bementem egy néger kunyhójába: tarka ronggyal letakart deszkák, a falakon se kép, se tükör, csak egy kis fénykép. A néger rámutatott: „Sztálin '. Neve jelszó volt, áthatolt a válaszfalakon, amelyeket gonosz emberek állítottak fel: a kis fénykép alatt egy fekete életében először ölelt meg -barátilag fehér embert.

Mikor Görögországiban voltam, Kavaila munkásai sztrájkoltak. A rendőrök a munkások közé lőttek. Ekkor megláttam Sztálin nevét egy ősrégi márvánvoszlop töredéken: „Él Sztálin!" — egy elesett özvegye írta rá.

Másik ország, másik sztrájk. Komor, beteg bányász hívott be a viskójába, A bányász nyomorúságosán élt. „Nincs mivel megkínálnom — mondta — de itthon azért vidáman éllünk..." Szemével a fekete, nedves falra mutatott. Két, fot-óira'thól: kivágott arckép lógott a falon. „Látod — mondta a (bányász — ráírtam a neveket. Persze senki sem téveszti el, de jólesett ráírnom," A képek alatt egy inkább csákányhoz, mint tokhoz szokott kéz ezt írta: „V. Lenin" és „I. Sztálin." Sztálin eljött a La-Motte-Avelien te'epre is, lame-ly még a térképei sincs rajta. Ottmaradt a ko-norarcú beteg bányász házában, aki együtt sztrájkolt társaival. Sztálin megosztotta velük a bánatot és a .é- lek vidámságát.

iSzt,álin bejárta az egész; világot. Látták az ősi Pékinget felszabadító fiatal kínaiak, belépett India börtöneibe, hogy baráti szóvá] erősítse a:z elítélteket.

Sztálin, katonaköpenyében bejárta

a világ minden útját.

Akad ezek között olyan út, amely átvezetett minden szovjet drüber szívén, A Szmolenszk-vi- dék és Bjelo-russzia, Ukrajna és Litvánia útjai, Orel, Kurszk, Vo- ronyezs bombáktól és lövedékektől fellépett, harckocsiktól felvert, 'bajtársaink vérével öntözött útjai, a háború nehéz útjai. Sztálin ott ment . ezeken az utakon a katonák melllett, velük hallgatott, ha bánat szorította össze szívüket, velük énekelte a katonadalokat, kihúzta az agyagos sárból az ágyukat, hidakat robbantott és hidakat vert, ott ült a téli tábortüzek halvány fényéinél, átkel c tutajokon, hordókon, vízhatlan sá- torlapokban a széles folyókon, kihozta a sebesülteket, ő írta feli „aknák felszedve", ő járt a felderítő járőrrel és elsőnek érc be Berlin első utcájába.

Találkoztak vele ,a brjamszki erdők partizánjai. Mikor egy lányt a Gestapokopók megkérdeztek: „Ki küldött? Ki van az osztagodban?", ezt válaszolta: „Sztálin." Ott volt a francia íranctireurök- kel, mikor felszabadították a Limousin városait. Szlovákia partizánjaival ő vonult be Banská Bystricába. Egy nagy hadsereg főparancsnoka volt, ő alkotta meg a győzelem tervét, ő dolgozta 'ki

QtAGY ÉRZÉSEK

írta: Ilja Erenburg (Részletek)

a hadműveletek minden részletét, szeme a vezérkari térképet mérte, s ugyanakkor egyszerű katona volt, lábával az utakat mérte, egvütt tűrt, együtt szenvedett mindenkivel], vele ment mindenki a győzelemig.

Mintha azt mondanám: elvtárs. Átforrósulnak a szavaim.

S ha megöl az -ellenség, anyám: Puskám öcsémnek adja át, Harcolni kell vagy halni is, hogy megvételük

A szabadság zászlaját.

„ , .. ... _ * j Sztálin Moszkvára gondol,

HfSülS'Ég RomadBn sanain. Este a ; Szívem, kis falumért remeg, hatalmas téren összegyűlitek a béke | £)e e<jy bennünk a fény, egy ben- bívei, százezer római. A szónokok “-’ t,--i

különböző nyelveken (beszéltek.

A munkások fáklyákat gyújtottak meg és ekkor megláttam Sztálin

épét -az ősi ilateráni falon. Me leg, -eäieven fény világította meg az ismerő« arcot. Az emberek reménnyel eltelve oszlottak szét: tudták, hogy Sztálin megvédi a békét. Sokat és .szépet írtak ar ról, milyen mély leikirokonság van Sztálin és sokszáz millió -egyszerű ember között, akik távol élnek Moszkvától, soha nem látták ezt az embert, akit úgy szeretnek, mint a szívükhöz legközelebb állókat. Gorkij éis Barbusse is írt erről. De most egy ismeretlen szerzőre gondolok, egy Sa-nc- ho Perez nevű parasztra, akinek barna arcán Castilia napja ég, keze széles és görcsös, mint az olajfa ága. Sancihó Perez verset írt Sztálinról. Ez 1936 tavaszán történt, a fasiszta lázadás előestéjén. Sancho Perez nem a költészetre gondolt akkor, hanem a ‘kői- zelgő háborúra. Gyönyörű verset írt. -egyszerűt, telekiből- fakadót és bölcset:

Sírtak a gyerekek, keserű volt a kenyér,

Nyomorba süppedt parasztok arra

gondoltak,

Ki tőlük messze él. Messze, hol

a nyár is

Havas s hova szamáron el nem

érsz,

Egy erős férfi pipázik s vigyáz a népek álmain,

így hívják mindenütt: Sztálin, Nagy tanító, ki megtanít: mi nemes s mi jó, Ö mondta: ne zsákmányolj ki embert

S mindenkinek egyformán terem az olajbogyó. Ö akarta, hogy mindekinek egyformán jusson Olajbogyó és jócska bor S gyermekek ajkán ott égjen szüntelen : a mosoly. Most puskám tisztítom S anyámnak mondom a nagy nevet: Sztálin, Mintha azt mondanám: anyám,

nünk a banat

És a győzelem is égy!

Aztán imár nem találkoztam Sancho P-erezzel, nem tudom, mi lett vele: faluját -még a felkelés első napján elfoglalták a fasiszták. Ha elpusztult, -tudta, nem hiába éli: feltárta a legegyszerűbbet és legfontcoalhbai, megértette, hogy az olajbogyó mindenkinek terem, sok barátra lelt a világon, s talált -egy nagy barátot, akinek nevét úgy emlegette anyjának, mint. ígéretet, esküt.

Mikor a legfontosabbról (beszélnek, arról, amire az embernek leginkább szüksége van, ezt mondják: .„mint egy falat kenyér”, vagy: „mint a levegő." Az embernek leginkább arra van Szüksége, hogy ihigyjen a maga igazságában, élete értelmében: az ilyen hit — páncél, olyan erőssé teszi a. szívet, mint az acé'l. Millió és millió ember hite — akik a Volgánál vagy a Gangosnál élnek, -a Loirenáil vagy az Amazonasnál — Sztálin alakjához fűződik.

Miost a világ minden részéből küldenek ajándékokat Sztálinnak: ritka kéziratokat és szőtteseket, képeket és szőnyegeket, a legkitűnőbb mesterek készítményeit. Az egyik ajándék első pillantásra érthetetlennek tűnik: dobozba fett föld. S-uresne-s munkásai egy marék földet küldtek Sztálinnak a Mont-Valeríen erődből, ahol a megiszálliók kommunistákat lőttek agyon, egy maréknyit a legjobbak vérével öntözött földiből. Hajnalban lőtték agyon őket, mikor Keleten már meleg, éltető fény támadt. S a Mont-Valerien -erődje nemcsak -egyszer hallotta sortűz előtt a drága, nagy ember nevét.

KI feleltette el azt a komor

júliusi reggelt, amikor Sztálin a szovjet néphez szólt? Döntő napok voltak ezek államunk történetében. Amerikai stratégák most az elmúlt háború hadműveleteit boncolgatják és értetlenül állnak meg 1941 eseményeinél. Megértik, hogy a szovjet seregek elfoglalták

Berlint, de nem tudják megérteni, hogyan védték meg Moszkvái. Nekik a háború csupán számvetés. Nem értik -meg, hogy repülőgépeken, harckocsikon, tüzérségen kívül van még valami meg nem mérhető is. S talán ez a legsúlyosabb: a nép akarata. Ezt az akaratot fejezte ki Sztálin. Szerény volt negyvenegy novemberében a dísz- felvonulás. De valójában a győzelem parádéja volt: minden katona megértette akkor, hogy az ellenséget megállítjuk, kiűzzük, (megsemmisítjük. „Nehéz" — gondolkodott hangosan egy fiatál katona Kar a c s-e v mellett a viharos őszben, Mellette haladó idősebb bajtársa így felelt: „Sztálinnak még nehezebb, mégis hallgat". Sztálin nem azoknak a történelemből ismert hadvezéreknek az egyike, akik távol vannak a néptől. Sztálin lelkesített mindenkit, megértette a menekülők bánatát, szekerük nyikorgását, az anyák köny- nyeit, a nép haragját. Ha kellett, megszégyenítette a fejvesztetteket, megszorította a bátrak kezét, nemcsak a főhadiszálláson élt, 'hanem minden 'katona szívében.

Az amerikai stratégák, akik új, bűnös mészárlást terveznek, ösz- szeszámlálják hadosztályaikat, a bombavetőik ezreit, bomlb-ahészle- teíket. Néihányan közülük azt mondják, hogy minden a légierőtől függ, mások, az óvatosabbak, a-z európai zsoldosak élelmezését és felszerelését javasolják. Mi állítja meg ezeket az eszteleneket? Nemcsak országunk nagysága, nemcsak a különböző népek irántunk táplált baráti érzelmei, hadseregünk ereje, tudósaink munkája, de a visszaemlékezés -arra, milyen csúfosain végezték azok,, akik orvul ránktámadtak, felhasználták időleges technikai fölényüket, akik halálra zúzták magukat a szovjet nép eleven falán,, embereink lelki erődjén, Sztálin szívósságán, akaratán és erején.

Egy ameriitai follforpfó valaha ezt

mondta: „A történelem bővelkedik véletlenekben. így például az a”város, aholl a II. világháborúban a fordulat bekövetkezett, a szovjet hadsereg főparancsnokának nevét viseli." Ez az irodalmár nem ismeri sem a földrajzot, s-e-m, a történelmiét. De nem ismeri embe- reinkaf; sem. Jóval a második világháború előtt Sztálingrádban

E. CAMALIDZE:

EGY FELEJTHETETLEN NAP

Ez az emlékezetes nap mindig élni fog üzemünk öreg munkásainak emlékezetében. Kora reggel végigszaladt az osztályokon a hír, hogy üzemünk, az akkori Kaukázuson túli vasúti főműhely munkásainak gyűlésén Sztálin elvtárs fog beszélni.

1926 június 8-át írtunk.

Már jóval a gyűlés kezdete előtt nagy munkáscsoportok özönlöttek a többi tbiliszi üzemből a műhelyek felé. Minden irányból jöttek. A műhelyek minden kapuja és ajtaja tárva-nyitva volt.

Ezrével jöttek az emberek, hogy meghallgassák Sztálin, elvtársat.

Ott voltak a villamos, a vagon- gyár, a kocsiraktár és sok niás üzem munkásai. Ott voltak a munkások feleségei, nőtestvérei és anyái. A sok ezerre menő tömegben a munkások és tisztviselők nagy közössége egészen elveszett.

Úgy emlékszem rá vissza, mintha tegnap lett volna. A szerelőosztáty nagy csarnokában, amely akkor még alacsony volt, ott állott a teherkocsi, amelyről Sztálin elvtárs beszélt. Köröskörül, ahova a szem ellátott, örömtől kipirult arcok. Mindenki igyekezett úgy elhelyezkedni, hogy jobban lássa Sztálin elvtársat. Legtöbb embernek kapóra jöttek a csarnokban álló mozdonyok.

Én akkor éppen egy gyárteremben dolgoztam, mint a mozdonyok ki- és behajtásánál segédkező vezető; csak nagy nehezen sikerült magamnak egy jó helyet megkaparintanom.

A gyárterem bejárata fölött grúz és orosz nyelvű jelszavak voltak láthatók;

„Éljen az SZK(b)P Központi Végrehajtó Bizottságának főtitkára, Sztálin elvtársi"

A viharos tetszésnyilvánítások jódarabig -nem engedték hozzájutni Sztálin elvtársat ahhoz, hogy hozzákezdjen beszámolójához az angliai sztrájkokról és a lengyelországi eseményekről. Sztálin elvtárs lassan és nyugodtan beszélt. Minden szava, minden mondata világosabbá tette a1 bonyolult külföldi helyzetet, mely a munkások széles tömegeit módfelett érdekelte.

Mikor beszámolójával kész lett, az ürömrivalgás sokáig nem akart elnémulni. Mindenfelől köszöntő szava.)* hangzottak.

A munkások üdvözlésére adott válaszában Sztálin elvtárs akkor a következőket mondotta:

— Emlékszem az 1898-as esztendőre, mikor először bíztak -rám £*gy, a vasúti műhelyek munkásaiból álló tanulókört. Ennek most 28 éve. Itt, ezeknek az elvtársaknak a körében estem át akkor az első forradalmi tűzkeresztségemen.

Ott, azon az. emlékezetes gyűlésen -hoztuk azt a határozatot, hogy a főműhelynek, a. minden dolgozó fülének kedves és meghitt hangzású nevet adjunk. Azóta hívják a főműhelyt -Sztálin-műhelynek.

A gyűlés után nagy vezérünk -és

tanítónk megismerkedett az üzem munkájával, nagy tárgyi ismerettel mélyedt bele a bonyolult munkafolyamat minden részletébe.

Azóta ismét sok év telt el.

Sok minden megváltozott ezekben az években.

A régi műhelyek megnagyobbodtak, új gyártermek létesültek. A vasúti főműhely nemcsak Tbiliszi, hanem egész -Grúzia egyik legnagyobb üzemévé nőtt: a Sztálinról elnevezett mozdony, és kocsijavító üzemmé.

A munkások és az üzemi értelmiség behatóan tanulmányozzák az üzem félévszázadra visszanyúló történetét. Vidám mosollyal ismerik fel a régi munkások a Lenin-múze- um tbiliszi fiókintézetében az „Elv. társakl. felírásé ismert kiáltványt Sztálin tollából, amelyet a tifliszi szociáldemokrata csoport az 190'0-as augusztusi sztrájk után jelentetett meg. Az ifjúság figyelmesen olvassa Sztálin útmutató mondatait, melyek ma már idestova 40 esztendősök : „

„Felkeltünk a reánk® ehezedő jog- fosztottság és kizsákmányolás ellen és ezzel megmutattuk a hatóságoknak, hogy képesek vagyunk nyiltan felvenni a harcot, hogy tudatára ébredtünk jogainknak...”

Országunk dolgozói ma a Sztálini Alkotmányban lefektetett jogaik büszke tudatában olvassák ! ezt a történelmi kiáltványt.

már eldőlt a szovjet állam sorsa, az egész viliág dolgozóinak álma. Ezt a várost akikor Cariciinnák hívták. S n-em „véletlenül“ -nevezték eí Sztálingrádnak: a fiatal szovjet államot, az e-fesz világ dolgozóinak álmát akkoriban Sztálin védte meg. Nem „véletlenül" Sztálingrádnál következett be a második világháború fordul-ópont- jia: a szovjet' emberek részben az-ért nem -adhatták át ezt a várost az ellenségnek, mert ai front -gyújtópontja volt, -részben azért, mert Sztálin városa v-olt. A történelem nem ismer véletleneket. Az, hogy a fasizmust a Volga meinten egy kis darab földön vertük szét, épp úgy .nem volt véletlen, mint -ahogy az sem, hogy a történelem új korszakát az orosz munkások nyitották meg, nem pedig az amerikai tolíKforgatók,

Kis és nagy városokban Sztálingrád nevét viseli] sok körút, sugárút, utca és tér Európa különböző országaiban. Az emberek nem felejtették el, ki mentette meg őket a -fasiszta rabszolgaságtól.. Mindennapi életünkben, a magúik, v-agy barátaik cím-ének leírásánál, egyre a nagy ember nevét emlegetik. A Limousin -egyik fal- ván-ak parasztjai egyetlen utcájukat „Sztáldngrád-utcána'k" nevezték -el. Ez a fallusi utca talán ékesszólóbban beszél valamennyi nép érzéseiről, mint a nagyvárosok nagy -útvonalai.

A külföldieket meglepte, hogy a traktorgyár munkásai otthagyták békés munkapadjukat és kézigránáttal támadtak az ellenséges, harckocsikra.. A külföldieket nem kevésbbé lepte meg -az is, hogy Sztálingrád félelmetes 'katonái,, mikor visszatértéik a békés munkapadhoz, csodát művelve feltámasztották az elkínzott földet. A haszon embereinek nehéz megérteni a munka embereit, éppen ú.gv, a-hogy -a washingtoni lógósoknak nehéz megérteniük a Pavlov házát védelmező katpnát. Népünk nem könnyen jutott városokhoz és traktorokhoz, egyetemekhez és kertekhez, az új hatalmas épülethez, amelyet néhány viharos évtized -alatt teremtettek.

Sztálin milliónyi egyszerű ember rokona. Gyakran láttam ennek a tisztaszívű szeretetnek megnyilvánulását. „Szeretnék faragni Sztálinnak egy remek -pipát" — mondta egy öreg norvég Lilie- haimmerfcan. Burgundia -szőlőtermelői —• -a tegnap partizánjai -— így szóltak hozzám: „félretesszük Sztálinnak a legjobb borokat —- talán vail-amíkor megkóstolja.“ Mikor -a szovjet seregek Bjelorusszi- át f e Is zab a dí t ot táik, egy haditudósító elmondta -a lakosságnak, milyen nagy munkát végzett Sztálin a háború alatt. Egy öreg kolhoz- paraszt asszony figyelmesen meghallgatta.-, majd összecsapta -a kezét: „,S miikor alszik? Pihennie kellene egy kicsit." Rómáiban egy fiatal,, lelkes legény ezt mondta nekem: „Feltétlenül add -át Sztálin elvtársnak -a kőművesek üdvözletét." Egy mási-k közbevágott: „Hógya-n zavarhatnánk őt? Ő mindnyájunkra gondol".

fljándékGt küldenek Sztálinnak. Egy francia nő, akinek a lányát a fasiszták agyonlőtték, elküldte a-z egyetlen holmit, ami kisgyermeke után megmaradt: egy kis sapkát. Ilyen -ajándékot senki sem kap és nincs olyan mérleg, amelyen meg lehetne mérni az ilyen szere te tét.

Rossz időben ,a tengeren maga a kapitány áll a kormánykor éknél. -Az emberek dolgoznak, vagy pihennek, nézik a csillagokat, vagy könyveket olvasnak. De a viharban, -belenézve a -sötét éjt- szakáb.a, ott áll a kapitány. Nagy a felelőssége, nagy az ő hőstette. Gyakran gondolok a-r-ra -az emberre, aki ilyen nagy terhet v-ett magár-a, eszembe jut a terhe, bátorsága, nagysága. Sok vihar dúl a világon. Az emberek dolgoznak: almaiét ültetnek, gyerekeket dajkálnak, verseket olvasnak, vagy békésen -alszanak. Ő pedig ott áll? a kormánynál.