Somogyi Néplap, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-25 / 21. szám
'Vasárnap, 1953. január 25. SOMOGYI NÉPLAP 5 Pártunk lalaipszervlezeí-eilbein megyénk területén is lelkesen folynak az új tagsági (könyvet kiosztó taggyűlések. Az eddigi taggyűlésék tapasztalatai azt mutatják, hogy párttagjaink többsége megértette a tagkönyvcsetre jelentőségét, s becsül eit’bel készültek a pártáletnek e nagy eseményére, A Kaposvári Textil,művekben január 19-én tartották meg az új tagkönyvkiosztó taggyűlést. A beszámolóit .Rengd Lajos alapszervi párt titkár elvtárs tartotta, aki ismertette a nemzetközi helyzetet, majd az üzemben meglévő eredményeket és hiányosságokat, a hibák kijavításának módját. Végül a tagsági könyvcsere jelentőségével foglalkozott. A beszámolót számos hozzászólás követte. Cséfai elvtárs elmondotta, hogy az elmúlt évek során milyen hatalmasait fejlődött a mi pártunk. Ahhoz, hogy a jövőben még erősebb legyen, minden párttagnak fokozottabban ki kell vennie részét V: pártmu-nkábófl. Megfogadta, hogy ezentúl a pártmeg- b hatás óikat lelkiismeretesen el végzi. Csepregi élv,társ arról beszéli, hogy a tagkönyvlkiosztó taggyűlés akkor lesz igazán eredményes, ha megfelelően érvényesül a bírálat és öníbíráíaft a vezetők fellé is. iBaítus elvtárs helyesen rámutatott, hogy a tankönyvesére alkalmából át kelí érezni a tanulás jelentőségét azoknak a párttagoknak is, akik .eddig élfíanyagoltálk elméleti képzésüket, mert a párt elvárja tőlük, hogy fejlesszék tudásukat, hiszen csak így tudnak jó munkát végezni. Róna elvtárs rámutatott, milyen súlyos hiányosság, hogy már közel két hónapja nem volt meg tartva a népnevelőértekezlet, s aminek hatása meglátszik a munkában is. \ Rabovsz.kinié elvtársnő, DISZ- titkár a DISZ-oktatásról beszélt az üzemen belül és kérte a párt- vezetőséget, hogy ezentúl gyakrabban számoltassák be őket, mert ezzel sok segítséget kapnak. *** A vörösmezői (kísérleté állalmi gazdaság kommunistái a taggyűlést azzal! is ünnepélyessé tették, hogy feldíszítették a pártihelyisé- giükeit. A tagsági könyv jelentőségével foglalkozó jelmondatokon keresztül is felhívták ia párttagság figyelmét, mit jelent számukra a tagkönyv. Hubert élvtárs, pártti'tkár színvonalas beszámolóit tartott, utána lelkes hozzászólások következtek és sok dolgozó tett a tagkönyv- csere alkalmából április 4-re szocialista fogadalmat. Barcsi Sarolta elvtársnő, amikor átvette új tagsági könyvét, ‘azt mondotta: — Vállalom, hogy brigádommal együtt úlgy dolgozom, hogy a tavaszi vetést 15 nappali a határidő előtt befejezzük, ugyanakkor úgy foglalkozom a brigádomba tartozó fiatalokkal, hogy valamennyien résztvegyeniek a kuitúrmunkában is. — A taggyűlésen a tagjelöltek is lelkes felajánlásokat tették. Gőböiös elvtárs, állattenyésztési dolgozó 1952-ben sertéshizlalási tervét 160 százalékra teljesítette, most megfogadta', hogy 1953 b,an 200 százalékra teljesíti. A hozzászólások után minden párttag átvette tagsági könyvét, s valamennyien -egyúttaŰ beragasztották január havi 'tag-járulékukat is. VCA kaposvári nyugati körzet pártszervezete új tagkönyvkiosztó taggyűlésén a párttitkár ellv- •társ beszámolójában ismertette a •párttagsági könyvcsere politikai jelentőségét, a párttagok köteles- .ségeit és jogait, a pártszervezet •előtt álló feladatokat. A beszámoló után több élivtárs mondotta él hozzászólásában, hogy az elmúlt egy év alatt hogyan erősödött meg a pártszervezet, és hogy most, aZ új tagsági kc-nyvek kiosztása még az eddigieknél is jobb munkát követéi meg tőlük. Gíimesi élvtárs hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az SZKP XIX, kongresszusán elhangzott beszámolók a- mi pártunk számára is segítséget jelentenek, s ezért úgy kell dolgoznunk, hogy most, a kongresszusi beszámolók tanulmányozása után munkánkat még jobbá tegyük. Párttagsági könyvkiosztó taggyűlések hírei azok CSOKONAI-ÜNNEPSÉG CSURGÓN Csokonai születésének 180. évfordulója alkalmából az országos ünnepséglék sorozatába Csurgó ;s békaposolódott. Ma1, január 25-én délután fél 5 órákor ünnepélyes keretek között leplezik le a gimnázium falában elhelyezett márványtáblát 'annak emlékére, hogy 1799—1800-ban a csurgój*' gimnáziumban tanított Csokonai Vitéz Mihály. Az emlékbesz'édet Horváth György, a helyi tanács elnöke mondja, kísérőműsort a gimnázium tanulói adnak. A márvány- tábla leleplezése után megnyílik a Csokonai-kiállítás, ahol Csokonai kéziratai, művei, továbbá csurgói népművészeti tárgyak kerülnek bemutatásra. Délután 6 órakor a kultúrott- honfc-an Gsűkonai-emlékünnepély lesz, ahol dr. Bóka László, az i-ro- daiiomrudomálnydk dóktor'a tart előadást Csokonairól. Az előadást követő kultúrműsorban szerepel a járás legjobb népi tánccso- porJija é« a kultúrversenyben legjobb eredményt elért gimnáziumi énekkar is. A műsor legfontosabb számai: Csokonai verséi é's megzenésített költeményei. Bertók László III. humán. o. tanuló ene az alkalomra írt Csokonai köszöntőjét szavalja el. Január 25- től február 1-ig Csurgó községben és az egész járásban „Csokonai- hetet" tartunk, amikor valameny- nyi népművelési előadáson Csokonairól lesz szó. A csurgói Csokonai Vitéz Mihály általános gimnázium Csokonai emlékére, a haladó tudományok ápolására valló tekintettel különös melegséggel ünnepli meg nagy tanárja születésének évfordulóját. Az ifjúság öntevékenyen és kezdeményezően Csokonai Irodalmi Kört alakított, amelynek legfőbb célkitűzése a Csokonai kultusz ápolása, a község és a járás haladó hagyományainak ösz- sze,gyűjtése, a csurgói járás nép- művészeti értékelnék felkutatása. Csokonai költészetében az igazi szabadságért, becsületes haza- fiságért harcolt. A magyar felvi- gosodás lírai költészetét ő alkotta meg. Műveiben a felvilágosult ember felháborodása szólal meg a múltból' íttmaradt babonákon, hangja az elnyomottak 'iránti részvét és a kizsákmányolok elleni gyűlölet első költői jelentkezése irodalmunkban. Optimista derűlátással bízik az elkövetkezendő időkben, a jövő században, amikor Somogy is „új Helikon lesz". Költészetében kipellengérezi a vakbuzgóságot, hirdeti az értelem diadalát, a vallásos sötétség pusztulását, a. korabeli embertelen társadalommal szerűben az őskom- mumizmus emberi korszakát állítja. Sajnálja a sanyargatott népét és utálattal fordul él kora feudális sötétségétől és visszaéléseitől. Sokszor foglalkozik a gazdag, harácsoló, zsugori pénzgyűjtők alakjával, akik fösvénységükben: . „akármi nagy vétket nem félnek vinni végbe, csakhogy bús ládájuk pénzzel telhessen be“. Csokonai tagadja a féléik halhatatlanságát és megnyugvással! vallja, hogy a halál nem egyéb, mint a test beolvadása az örök anyagba. Csokonai sóikat foglalkozott a magyar 'költészet problémái vall is. A feudális elnyomatás szűk korlátái között minden erejével küzdött a magyar irodalom ügyéért, a nép szellemi felemelkedéséért és a nemzeti kultúráért. Költészetében a felvilágosult 'ember szemlélete és életérzése szólal meg színes, gazdag nyelven. Le- 1 CjpLezji a nemesi osztályok léha életét, bemutatja kultúrálatlansá- gát. Költészete a magyar irodalom demokratikus plebejus fejlődésének első kezdeményezése, amely a feudális reakció legsúlyosabb nyomása alatt és annak ellenére jött létre. Nékünk, csurgóiakin'ajk különösen értékes és megbecsülendő Csokonai működése, költészete, mert életének ©gyrészét a 'költő itt töltötte Somogybán. Csurgón volt tanár, de megfordult Kaposvárott, járt Kisasszondon, Nagybajomban istib. Töhlb költeményét írta itt, Somogybán. Itt készült -a „Dorottya" c. komikus eposza. „Óda Virág Benedekhez" So- mogyról1 szól! és itt írta „Jövendölés az első oskoláról Somogybán" es a „Somogyi nóta" c. népdalát. Mindazt, amit Csokonai saját korában álmodott, amiért küzdött, amiért fiatalon meghalt, másfél évszázaid múlva -megvalósult. A felszabadító Vörös Had-sereg megnyitotta szániunlk/ra „a napkelet bársonyos ablakát", -megszűnt -a kizsákmányolás ,és 'az elnyomás, egy boldog Ország boldog népe, napról-napra emelkedő kultúrával zengi Csokonaival együtt: „Vigadj magyar haza! Vége van már, vége a hajdani gyásznak, Leliasa-doztalk már a fekete vásznak, Melyeket a (fényes világosság előtt A hajdani idők mostohás keze szőtt Az eltépett gyásznak rongyainál lógva Tvindöklik egy nyájas hajnal, mosolyogva". Kincses Ferenc igazgató, Csurgó. öreglak dolgozó parasztjai párosversenyre hívták ki a somogyváriakat a tavaszi munkák határidő előtti elvégzésére Az öreg laki dolgozó parasztok már most jól felkészülnek a tavaszi munkákra. A mezőgazdasági állandó-íbizott-ság az elmúlt héten ülést tartott, amelyen részletesen megtárgyalták azokat a tennivalókat, amelyek a tavaszi munkák sikeres elvégzését elősegítik. Megállapították a község vetőtaiagszükségletét, száimbavet- ték -a készleteket, s tervet készítettek a gazdák közötti vetőmag- csere megszervezésére. Ugyaniakkor száinbavették a község -iga- erőit, gépeit, megszervezték ezek javítását és elosztását, végül megválasztották a dülőfelélősöket. Az ülés után az állandó-bizottság tagjai és aktívái házi agitáción ismertették a dolgozó parasztokkal a terve-ket. Felvilágosító munkájúik nyomán máris teljes lendülettel folyik Öreglakon a tavaszi munkák előkészítése, A szervezett vetőimagosere révén a dolgozó parasztok 90 százaléka márt® biztosítjotta vetőmagszükségletét. A gépeik, szerszámok kijavítását a gazdáik íiz-en. öíös csoportokban közösen végzik és ugyanígy a vetőmagtisztítást is egy helyen, az állandó bizottság egy tágjának ellenőrzés-e mellett. Ezzel egyidőb-en gyors ütemben halad az egész községben a szervestrágya kihordása is, hogy az idei jó termés biztosítását ezzé! is elősegítsék. A munkák beindulása után Öreglak dolgozó parasztjai páros- versenyre hívták ki a somogyvá- ria k.a-í ;i tavaszi szántás-vetési munkák határidő előtti 'elvégzésére. sodik évére kitűzött feladatokat a szovjet népgazdaság minden területén sikeresen végrehajtotta, s a terv által támasztott hatalmas- követelményeinek mindenben eleget tett. A jelentés közli, hogy az ipar területén 101 százalékra teljesítették a sztálini ötéves terv által kitűzött feladatokat. Ezek az adatok -mindennél fényesebb bizonyítékai annak, hogy a szovjet nép Kommunista Pártja -és Sztálin elvtárs által vezetve sikeresen1 halad a kommunizmus útján. A jelentés adatai mögött gigászi murka. óriási teljesítmények rejlenek. A szovjet ipar, amely a háború után, 1951-ben kétszer an-nyit termelt, mint a- háború előtt, 1952- ben újabb 11 százalékkal -emelte termelését 1951-hez viszonyítva. A szovjet emberek áldozatos és hősies munkája, erőfeszítése rejlik ezek .mögött az adaték mögött. A szovjet dolgozók az 1952. évi terv sikeres* teljesítésével megteremtették az új ötéves terv teljesítésének sikeres és kedvező előfeltételeit. Sikeresen megoldották a háború utáni első ötéves terv hatalmas feladatait és most diadalmasan haladnak győzelemről-győzelemre úgy, ahogy útjukat a SzovjetuDnió Kommunista Pártja XIX. kongresszusa előttük megvilágította. Külföldi, nyugati politikusok, közgazdasági szakemberek érthetetlenül állnak ezekkel az eredményekkel szemben. Nem ért-i-k és nem is érthetik hogy ilyen eredmények csak olyan országiban születhetnek meg, amelynek olyan bölcs vezetője van, minit Sztálin elvtárs, csak az a nép oldhat meg ilyen hatalmas feladatokat, melyet olyan párt vezet, mint a Szovjetunió Kommunista Pártja, csak abban az országban születhetnek ilyen csodálatraméltó eredmények, ahol az államrendszer már nem egy kisebbség kezében lévő erőszakszerv, amely állam már nem nyomorgó proletárok állama, hanem olyan állam, amely kizárólag a szocialista gazdasági rendszer erejére és a kizsákmányolástól mentes szocialista múmiára támaszkodik. A szovjet állam gazdasági törvénye ,az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapjától történő szüntelen növekedése és tökéletesedése útján." A szovjet népet dicsőséges pártja és vezére, Sztálin elvtárs lelkesítette a győzelmek elérésére. A párt XIX. kongresszusa megszabta azokat a feladatokat amelyek a szovjet nép előtt állnak. Sztálin elvtars feltárta a szocializmus és kapitalizmus alaptörvényét és a szocializmus gazdásági alaptörvénye az, amelyre támaszkodva a XIX. kongresszus ragyogó fáklyaként világította meg a szovjet nép útját és jelölte ki a történelemiben egyedülálló feladatait. A tervjelentés arról tanúskodik, hogy a XIX. kongresszus kifejezte a szovjet nép akaratát s a szovjet nép továbbra is híven követi pártját. Azt mutatja a jelentés, bogy a szovjet dolgozók magukévá tették a kongresszus által kitűzött feladatokat és nagyszerű sikereket értek el s ezzel jelentős lépést tettek ismét a kommunizmus felé. A pártkongresszus megállapította, hogy „az ipar és az egész népgazdaság növekedésének alapja a kohászat.”’ Amint a jelentésből kitűnik, a szovjet dolgozók magukévá tették ezt a megállapítást. A Szovjetunió vaskohászati miniszté- riu-ma 103 *7 százaié ra teljesítette tervét, a bányákban mindent felülnövekvo anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítését” milyen korszerű technika alkalmazásával lehet elérni. így a szovjet gépgyártás 1952-ben 6Ö0 féle új típusú és újmárkájú gépet gyártott, a szerszámgépipar 2-00 újtípusú és márkájú fémvágó és famegmunkáló szerkezetet, ezenkívül új automatikus szerszámgépsorozatot. Kétezer szénkombájnt, réselőgépet és 1600 szállítószalagvonalat adtak a bányászatnak. Az új technika alkalmazása a mező,gazdaság nagymértékű fejlődését is szolgálja. Az elmúlt évben a mezőgazdaság 131 ezer traktort kapott, 41 ezer gabonalbetakarító kombájnt, 57 ezer tehergépkocsit és ki győzné felsorolni, még milyen korszerű eszközeit a fejlett technikának. A szovjet mezőgazdaság sikerei nem maradnak el ciz ipar mögött. Nagy eredményeket értek el a terméshozam emeléséért vívott harcban. A gabonatermés 8 milliárd •pudot tett kf, a vetésterület 1951- hez mérten 3,300.000 hektárral nőtt. Nagyarányú fejlődésükhöz hozzájárul a mindjobban növekvő gépesítés. A természetátalakító terv megvalósítása során csaknem háromnegyedmillió hektáron ültettek erdőt. Hatalmasak azok az építkezések, amelyek a kommunizmust építő szovjet nép büszkeségei. A Volga, a Don. a Dnyepr és az Amu-Darja mentén hatalmas vizierőművék épülnek. A hatalmas építkezések dolgozói teljesítették elmúlt évi tervüket. Átadták rendeltetésének a kommunizmus első nagy alkotását, a Lenin-csatomiát. Emelkedett a nemzeti jövedelem is. 1951-hez viszonyítva az emelkedés 11 százalék. Ez a nemzeti jövedelem teljes egészében a dolgozóké, mint a tervjelentés i-s közli. „Ennek keretén belül a Szovjetunió dolgozói — éppúgy, mint az előző évben is — saját személyi, anyagi és kulturális igényeik kielégítésére, a nemzeti jövedelemnek mintegy háromnegyedrészét lcapták ...” Szociális juttatásokra 129 milliárd rubelt folyósítottak az elmúlt terv- évben. A munkások reálbére 1951- hez mérten 7 százalékkal emelkedett s ennek megfelelően növekedett a vásárlóképesség is. Nagyarányú kulturális fejlődésről számol be a szovjet tervjelentés. A főiskolákon az elmúlt éviben 1,442.000 hallgató tanult. 1776 szovjet állampolgárt tüntették ki Sztálin-díjjal. Mindezek az eredmények azt mutatják, hogy a szovjet dolgozok megértették Sztálin elvtárs és a XIX. pártkongreszus által eléjük tűzött feladatok hatalmas nemzeti és nemzetközi jelentőségét. Az 1952. évi terv sikeres megvalósítása azt is mutatja, hogy megértették: a szocializmus alapvető törvénye nem valósulhat meg magától’. A békés gazdasági építőd munka frontján kivívott győzelem nem az égből hullt alá. A szovjet nép ezt önfeláldozó harcban vívta ki Lenin és Sztálin pártjának vezetése alatt. Uj erővel nyilvánult meg a Kommunista P-ártnak az a képessége, hogy mindig a tömegekkel együtt és a tömegek élén- haladjon, hogy tevékenységéiben, 'a munkások, parasztok és az értelmiség millióinak teremtő aktivitására támaszkodjék. A jelentés újabb dokumentuma a sztálini békepolitikának s ez még jobban lelkesíti az egész világ dolgozóit a békéért, demokráciáért és szocializmusért vívott harcukban. Hatalmas hozzájárulás ez a győzelem a béke ügyéhez, a népeknek az imperialista agresszió ellen, vívott harcához. !; A KOMMUNIZMUST ÉPÍTŐ SZOVJETUNIÓ NAGYSZERŰ EREDMÉNYEI Hazánk dolgozói örömmel vették kezű' he a Szovjetunió Köz- j ponti Statisztikai Hivatala által i közzétett jelentést, amely a számok I ■és a tények nyelvén számol be a j kommunizmus útján haladó szovjet' nép újabb győzelméről, az 1952. évi ] állami terv teljesítéséről. A szovjet nép az ötödik ötéves terv mámúló sikerre! alkalmazták az érc termelés új módszereit, emeltél a kehók és martinkemencék telje sí tményét. Rámutatott a kongresszus am is, hogy a szocializmus gazdaság: alaptörvényében lefektetett követel menyeket: „a társadalom állan-dóar