Somogyi Néplap, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-25 / 21. szám
EP ILO KOMMUNIZMUS — ÉPÜLŐ SZOCIALIZMUS ’ Vizsgázna! a iwzhai Laiiianoszov Egyetem diákjai Moszkva szívéten, a Kreml falaival szemben emelkednek a moszkvai Állami Lomonoszov Egye- tem épülettömbjei. A főbejáratihoz vezető lépcsőkön .könyvvel, aktatáskával a hónuk alatt ifjak és lányok sietnek fel. Megkezdődött a főiskolák éle tének legfontosabb .szakasza, a téli vizsgaidőszak. A Lomonoszov Egyetem több mint 16.000 diákja is beszámpl félévi tanulmányi munkája eredményeiről. ' . A vizsgák előtt a Komszomol 'kiadta a fejszét: ,,Csak négyesre, ötösre vizsgázzunk!“ Ez a jelszó a főiskolások harci pro grammja lett. Ezt tükrözik a folyosón kifüggesztett eredménytábílák. A Komszo- moi-szervezők mindenütt .személyes jópéldával járnak elöl a tanulásban. Minden fakultáson érezhető, milyen nagy eret jelent az egyetem Komszomol- szervezete. Széjp eredményt értek el a jogügyi fakultás negyedik évfolyamának hallgatói. Dialektikus materializmusból például csak ötösre és négyesre vizsgáztak. Nem akarnak elmaradni a közgazdasági kar hallgatói sem. A folyosón kitett eredmény- tábla szerint az első évfolyam negyedik számú csoportjának hallgatói közül eddig buszán vizsgáztak, Jtizenhárman ötöst, heten pedig négyes eredményt .értek el. A negyedik évfolyam tábláján magyar névvel találkozunk. „Tétényi Pál“ — olvassuk. A vegyészeti fakultás negyedik évfolyamának hallgatója. Már mind a három vizsgáját letette, valamennyit ötösre. Ő a Lomonoszov Egyetemen tanuló magyar ösztöndíjasok csoportjának felelőse. Mint elmondja, az egyetemen tanuló magyar diákok szép vizsgaeredményeket érnek el. Negyvenegy vizsgáiból harminckettőt ötösre, kilencet pedig négyesre tettek le eddig. Az olvasóteremben találjuk Hajdú Imrét, a Lomonoszov Egyetem, egyik magyar hallgatóját'. Hajdú elvtárs büszkén újságolja, hogy egyik tárgy ból ötösre, a másikból pedig négyesre vizsgázott. — Lelkiismeretes tanulmányi munkámmal igyekszem meghálálni azt a nagy tisztességet, hogy itt Moszkvában, a világ legjobb egyetemén tanulóiatok -— mondja. A folyosón találkozunk Maja Preo'brazsenszká- jával, a negyedik évfolyam ötödik számú csoportjának .Komszomol-szervezőjével. Elmondja, hogy az egyetem két év múlva ünnepli fennállásának két- századik évfordulóját. (Az MTI moszkvai tudósítójától.) Húsz százalékkal nő a szovjet gépkocsigyártás az új ötéves terv alatt A Szovjetunió gépkocsigyártó ipara az első helyet foglalja el Európában. Hatalmas eredmény ez, ha elgondoljuk, hogy az ötéves tervek előtti időben, egészen 1928-ig a Szovjetunió a gépkocsik mennyiségét tekintve a 35. helyen állt a világ országai között. Az 1929. cs 1950. év közötti időben nem kevesebb, mint háromszázszorcsan megnövekedett a Szovjetunió gépkocsigyártása. Csupán egy év alatt — 1950 ben — 500.000 teher- és személygépkocsit gyártottak a Szovjetunióban. A szovjet autóipar jelenleg körülbelül 40 különböző gépkocsitípust gyárt. A gépkocsik a legmagasabb igényeket is kielégítik. A magyar dől gőzök előtt is jólismert a kis hengerűrtartalmú „Moszkvics“, az ötüléses sárhányónélkülí „Po beda“, a hatüléses „ZIM“ és a hétüléses, óránkint 140 kilométer sebességű „ZISZ 110“ típusú gép kocsi. Igen kényelmesek a technika legújabb vívmányaival ellátott szovjet autóbuszok is. A szovjet gépkocsüpar nagyszámú tehergépkocsit gyárt a népgazdaság szükségleteinek ellátására. A kommunizmus nagy építkezéseinek munkálatait nagymértékben előbbreviszik az 5—25 tonna raksűlyú szovjet önürítő tehergépkocsik. Sok szovjet gázgenerátoros gépkocsi működik az északi erdőségekben a fakitermelésnél. A Szovjetunió új ötéves terve szerint 1955 re 20 százalékkal növekszik a szovjet gépgyártás. A „Szovjet Hadsereg" üzem sikeresen indult az új évben A kosicei „Szovjet Hadsereg“ gépgyár dolgozói az ötéves terv negyedik éve sikeres teljesítésének büszke tudatában boldogan kezdték meg a harcot az ötéves terv utolsó évének teljesítéséért. A dolgozók fokozott lendülettel kezdték meg az év elején munkájukat és elhatározták, hogy eb- ben az évben még több gépet gyártanak a Szovjetunió és Magyarország számára. Tudják, hogy ezért olyan értékes szállítmányokat kapnak a baráti országoktól, amiben a csehszlovák népgazdaság hiányt szenved. A „Szovjet Hadsereg“ gépgyár dolgozói felajánlották, hogy 1953'ban 45 százalékkal növelik a termelést 1952-höz viszonyítva, a munka termelékenységét pedig 18 százalékkal. E magas tervfeladatok teljesítése nem könnyű dolog, de a kosicei „Szovjet Hadsereg“ üzem dől gőzei már az év első napjaiban bebizonyították, hogy készek harcolni a feladatok teljesítéséért. A kezdetj sikerek elsősorban a kommunisták példamutatásának köszönhetők. Az üzem pártszervezete nrunkatervébe beiktatta, hogy a íervteljesítés kérdését minden héten napirendre tűzik és jó agitá- cícs munkával, valamint állandó ellenőrzéssel biztosítják a sikereket. A mechanikai megmunkáló-üzemben Ivanovic, Babucsák és Krizák vasesztergályosok áttértek több kés használatára, már az év első napjaiban 209 százalékra teljesítették normájukat. Ezen a területen még nemrég nagy nehézségekkel küzdöttek a dolgozók. Nem volt elég nagy menetvágójuk és így igen sok időt veszítettek. Karccr és Hrecha elvtársak kezdeményezésével és Tebék kommunista technológus segítségével sikeresen megoldották ezt a kérdést is: egy nagyobb, kiselejtezett esztergapadnak a tokmányába menetvágó pofákat fogtak be, — -Büszkék vagyunk — mondja Sáraz elvtárs, a mechanikai megmunkálóiizem dolgozója —, hogy tervfeladataink megnövekedtek. Minden erőnket latbavefjük, hogy s felemelt tervet ne csak teljesítsük, de túl is teljesítsük. Ezt úgy akarjuk elérni, hogy felbontjuk a tervet és bevezetjük minden területen a tervteljesítés ellenérzését. Az anyagbeszerzéstől pedig — a terv egyenletes teljesítése érdekében — megköveteljük, hogy az anyagok legalább két héttel a gyártás előtt rendelkezésünkre álljanak, mert így tudjuk jól előkészíteni a munkát, A kemény tél nem akadály a Turkmén Főcsatorna építői előtt A kemény tél ellenére szakadatlanul! 'folynak a Turkmén Főcsatorna építkezésiének munkálatai. Taihia Tas közeiéiben 8 kilométeres csatornát építenek, ame'y vízzel 'látja majd el a főcsatorna építésén dolgozó kotrógépeket. Ezt a munkát a terv szerint április 1-ig befejezik. A Kara-Kum sivatagban dolgozó geológusok, földmérők a nagy 'hideg ellenére is sikerrel teljesítik feladataikat. A csatorna jövendő útvonalán végig mindenütt új városok és települések nőttek ki a földiből. Gyors ütemben fejlődik, nagyobbodik Talhia-Tas, az építkezés központja is. Az egykor kietlen kis pusztai település helyét széles utcákból, hatalmas épületekből álló város foglalja el. Mindenütt lázas ütemű munka folyik. A hóborította sivatag útvonalain szakadatlan menetben haladnak az építőanyagot szállító gépkocsik. A kiváló sivatagi gépkocsivezetők, nevét messze környéken ismerik. Különösen nagy megbecsülésben van része Matuszevics géplkocsivezetőnelk, aki állandóan kétszeres normát teljesít. De a kotrógépkezelők sem akarnak lemaradni. Viktor Tuszbajev csaknem másfélszeresére emelte munkája termelékenységét. Sokszáz szakember dolgozik a Turkmén főcsatorna építkezésén, akik a Volgái—Don csatorna építkezésénél gyűjtött értékes tapasztalatukat most nagyszerűen hasznosítják. A Turkmén Főcsatorna építkezésének dolgozói sikeresen lekűzdük a kemény tél okozta akadályokat. ÚJ AUTOMATIZÁLT MŰHELY A szocialista ipar fejlődésének útján a Magyar Autonóm Tartományban A múlt népelnyomó rendszerei kegyetlen politikával, felemelt adó- terbekkel, tömeges elbocsátásokkal nyelvvizsgákkal, vad soviniszta uszítással tették elviselhetetlenné a nemzetiségek életét. Hasonló sors jutott osztályrészül a székelyeknek is. A kapitalisták néhány év alatt lő gyárat zártak be Marosvásárhelyen, bezárták a top- licai és sepsiszentgyörgyi lignitlbá- nyákat és egyedül a csíki havasokban több mint 40.000 hektár erdőt irtottak ki. A felszabadulás után a székelylakta vidékek is elindulhattak a gazdasági és kulturális felemelkedés útján. A Román Munkáspárt lenini-sztálini politikája a nemzetiségek számára teljesen egyenlő jogokat biztosít. Ez a politika rqr gyogóan visszatükröződik a Magyar Autonóm Tartomány fejlődésében is. Az ötéves terv célkitűzései közt szerepel a Magyar Autonóm Tartomány gazdasági és kulturális felvirágoztatása. Büszkén emelkednek az épülő er- dőszentgyergyi hőerőmű épületei. A hőerőmű egy részét már 1958 végére üzembe 'helyezik. December végén indult meg a hatalmas turbinák szerelése, befejezésihez közeledik az iszaptalanító és a vegyi víztisztító berendezések építése és szerelése. A Szovjetunió sokoldalú testvéri segítsége jelentősen meggyorsítja a. munkálatok ütemét. A hőerőmű közelében már épül az új munkástelepülás. Eddig 70 .munkáscsalád költözött ;be új lakásába és hamarosan további 230 család kap itt kényelmes lakást. Egy évvel ezelőtt még Marosvásárhely' peremvidékén gabonatáblákat ringatott a. szél, ,ma büszkén emelkedik itt az „Encsel Móric”- gyár. Ezt a gyárat a technika legkorszerűbb’ vívmányaival szerelték fel, tetejét üvegtáblák borítják, termei parkettázottak és központi fűtés biztosítja egyenletes hőmérsékletét. A gyár gépi berendezésének 80 százaléka a Szovjetunióból érkezett. Udvarhely rajomban a szentegyháza sfaiui vasüzem poros, füstös termei és kezdetleges berendezése korszerű kohászati üzemnek adott helyet. Ugyancsak jelentősen kibővítetté-. és korszerűsítették a ma- ros vásárhelyi ,,Simó Géza” bútorgyárat is. Jelentősen kibővítették a népi hatalom éveiben a sepsiszentgyörgyi „Dózsa György” textügyá- rat. Újra megnyitották a tciplicai és sepsiszentgyörgyi lignitbányákat, a modern technika korszerű vívmányaival szerelve fel azokat. Nagy változásokat hozott a népi hatalom a faipar dolgozói számára. is. A kézifűrészt felváltotta a villamos körfűrész és a fakitermelési munkálatok jelentős részét is gépesítették. A Magyar Autonóm Tartomány dolgozói büszkék sikereikre, amelyeket román és magyar dolgozók testvéri szövetségben értek el a szocializmus építése terén. A román dolgozók első sikerei az 1953. tervévben A Román Népköztársaság dogozój az 1952. évi terv túlteljesítésével ünnepelték az új esztendő beköszöntését. Á muiikiaver- seny hatalmas lendülete az év el ő napjaiban sem hagyott alább, annál is inkább, mert az üzemekben és a gyárakban megtették a szükséges szervezési és műszaki előkészületeket az új tervév zökkenőmentes megkezdésére, A jól megszervezett előkészületeknek köszönhe tő, hogy a dolgozók már az új tervsv első napjaiban is ragyogó sikereket értek el. I A vajdahunyadi „Gh. Gheorghiu-Dej“ kohászati kombinát kohászai gz elsők között karolták fel Vasíle Ccsíache sztahanovista kezdeményezését a nagyolvasztók maximális kihasználása érdekében. A 4. nagyolvasztó dolgozói az első dekád folyamán 24.77 százaléksai teljesítették fúl előirányzóírikát, Branzcj Teofil brigádja ugyanakkor 27.21 százalékkal teljesítette túl tervét. Munteanu Le. padus sztahanovista brigádja 21.24 százalékkal emelte a nagyolvasztó kihasználási mutatószámát. j A bukaresti „Flora1 konzervgyár dolgozói js egyre fokozódó versenylendiilettel kezdték az új tervévet. Január első dekádjában a gyár dolgozói 64.5 százalékkal teljesítették túl tervelőirányzataikat. Január első napjaiban két új konzervfajta, vagdalthús és kocsonya tömeggyártását kezdték meg. A bukaresti „A, Pamutipar“ fonómunkásnői kivétel nélkül bekapcsolódtak abba a versenybe, amelyet Elena Chísiu sztahanovista munkásnő kezdeményezett a fonalak minőségének megjavítására. A gyűrűsfonodában Mari® Bursan és Vasílica Kusu fonómunkásnő 10 százalékkal teljesíti túl minőségi előirányzatát. ^Bckckihäta az cAdria pactfán irta: N. Bulatov, a „Pravda" tudósítója Albánia, noha minden oldalról ellenséges országok veszik körül, mégis szabad és független ország maradt, sőt eredményesen fejleszti gazdaságát, sikeresen építi új életét. Az albán nép békés építő munkájában a Szovjetunió és a baráti népi demokratikus országok önzetlen segítségére támaszlcodik. A múlt év utolsó napján fejezték be a mosz vai lyukcsiszo’.ó gépgyár új automata műhelyének kipróbálását. Itt készülnek a nagyteljesítményű traktorokhoz szükséges du- gattyúcsapok. A műhely két szer- számgépvonalból áll, amelyek szerkezetileg hasonlítanak egymásra, de mindegyik a csapatok méreteinek megfelelően van felépítve. Ebben a csodálatos műhelyben — a munkadarabok leszurásától az alkatrészek becsomagolásáig — minden gyártási folyamatot gépek végeznek. Mindkét vonal hat szerszám gép részlegre oszlik. A gépek a következő sorrendben végzik el _ a műveleteket: a csövek leszúrása munkadarabokra. az alkatrészek felületi megmunkálása, a belső átmérő kiesztergálása, a licmlo'felület beszúrása, a külső és belső ieékzés, a felület nagyoló megmunkálása, a keménység e'lenőrzése és kiselejtezés, a külső felület simító meg.muníálás’a és készre csiszolása, a csalok mosása és szárítása, a méretek dlenőrzése, a csapok méretcsoporté: szerinti osztályozása és bé- yegzése, olajos szárítás, bezsiro- :ás, csomagolás, dobozokba rakás, hz önműködő műhelyből óránként 30 kartondoboz kerül ki; mind- jgyikben öt darab külön-külön pániba csomagolt, bezsírozott du- jattyű-csap van. A dugattyúcsapok készítése a egnagyofeb gondosságot követeli. \ méreteket mikronokban számolják, mégpedig nem emberek, hamm — gépek! A „szigorú” auto- naíaellenőrök az előírástól legfeljebb három mikronnyi eltérést engednek. A nagyobb eltéréssel megmunkált alkatrészt „könyörtelenül” cidobják, mint selejtet. Az önműködő műhelyben1, hiába keresnénk esztergályosokat és lakatosokat. A gyártási folyamat menetét csupán- beállítólakatosok figyelik a kapcsolótábla mellől. A legkisebb hibát, vagy fennakadást azonnal fényjelzés közli. Ilyenkor a gép leáll. A vonalakat úgy szerkesztették, hogy bármelyik szerszámgépet a többiektől függetlenül le lehet állítani és meg lehet indítani. Az önműködő szerszámgépvonal hossza 100 méter. Az olajemulzió a padlózat alatt kering. A szer- számgépvonalhoz felhasznált villa- mosvezeté-kek hosszúsága* közel 40 kilométer. Áz önműködő műhely ellenőrző- és mérőközpontja olyan, mint valami tökéletes technf ai felszerelésű miniatűr laboratórium. A szovjet technikának ez a nagyszerű alkotása valósággal lenyűgözi az embert merész és eredeti technikai megoldásaival. Az új önműködő műhelyt joggal nevezhetjük a szovjet szerszámgépgyártás büszkeségének. Az Adriai-tenger partján fekvő Dürres nagy kikötővé fejlődött. Ide érkeznek az albán ötéves terv megvalósításához szükséges anyag- száUítmányok. A lengyel hajók Csehszlovákiában és a Német Demokratikus Köztársaság gyáraiban készült gőzgépeket, vagonolcat, teher- és személygépkocsikat szállítanak a dwrresi kikötőbe. A bolgár és román hajók cementet, papírt, olajipari termékeket, emelödarukat, villamosszerkezeteket, a szovjet hajók traktoroJcat, kombájnokat, ipari berendezési, nemesített vetőmagot, szöveteket és élelmiszert hoznak az albán nép számára. Albánm népi kormánya a Szovjetunió segítségével újjáépítette és átépítette a kikötőt, amelyet a Leninről elnevezett villany erőmű lát el árammal. A hajógyár újjáépítette a kisebb hajókat és új hajók építését kezdte meg.. Mindennek eredményeképpen nagymértékben növekedett a kikötő áruforgalma. Nagyarányú erdősítési munkálatok a romániai Magyar Autonóm Területen Bukarest (Agerpres). Az elmúlt években széleskörű erdősítési munkálatok indultak a romániai Magyar Autonom Területen, ahol a felszabadulás előtt a külföldi tőkésék fakitermelő társaságai könyörtelenül irtották az erdőket. I A csíki körzetben például 40 ezer í .hektár erdőt irtottak ki. Az utób- - bi négy esztendőben az irtások mintegy 30 százalékát újra beültették és a további erdősítésre 1951-től 1960-ig terjedő tízéves tervet dolgoztak ki. i