Somogyi Néplap, 1952. december (9. évfolyam, 282-306. szám)
1952-12-05 / 285 szám
1 Wnfa PROLETÁRJAI EGYESÜLJE JELE/ jr Az SZKP XIX. kongresszusa anyagának fe dolgozása a politikai alapismeretek tanulókörein A Megyei Tanács jel-i ntése a begyűjtésről A győztes szocializmus országának alkotmánya IX. évfolyam, 285. szám. ÁRA 50 FILLÉR ‘ * Péntek, 1952. december 5. wmmtKmam i mtawi ÁLLATÁLLOMÁNYUNK ÁTTELELTETÉSlRŐL ! Ötéves népgazdasági tervünk .nagy feladatokat állít állami gazdaságaink, termelőszöve'íácezetektó ■éS dolgozó parasztságunk elé az állattenyésztési terv teljesítésében. Országunk állattenyésztése a felszabadulás óta, különösen az ötéves terv első két évében jelentősen fejlődött. 1948 óta a szarvasmarhaállomány 22, a sertésállomány 94, a •lóállomány 27, a juhállomány 151 százalékkal növekedett. Országunk állatállománya lényegesen meghaladja. a felszabadulás előtti színvonalat. i Megyénkben az országos átlagnál jobb .‘eredményt értünk el az állattenyésztésben-. 1948 óta a szarvasmarhaállomány 25, a sertés 233, a lóállomány pedig 32 százalékkal növekedett. i Jelentősen fejlődött az állattenyésztés a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban. Megyénk termelőszövetkezeteiben il949-től 1852-ig a szarvas-marhaállomány 455, a sertésállomány 412, ?. lóálkxmány 625, a juhállomány pedig 197 százalékkal növekedett. Az állattenyésztés fejlődését nagymértékben elősegítette a minisztertanács 1950-ben megjelent (határozata. Az állattenyésztés1 és a .takarmánytermelés kétéves fejlesztéséről szóló határozat nagy szerepet játszott abban, hogy állatállományunkat az egymást követő •száraz esztendők ellenére is jóval ,a háború előtti színvonal1 fölé emeltük. Állatállományunk fejlődésének eredményei nem vezethetnek önelégültségre, mert még igen komoly hiányosságok vannak ezen a területen. ! A mezőgazdaság minden dolgozójának, a termelőszövetkezetek tagjainak, az állami gazdaságok^ dolgozóinak, az egyénileg dolgozó parasztoknak. a helyi tanácsoknak, a pártszervezeteknek az eddiginél sokkalta nagyobb gondot kall fordítaniuk állattenyésztési előirányzatunk teljesítésére. Nagy «erőt kell mozgósítani, hogy a lakosságot hússal, zsírral, tejjel a <sz,áraz esztendő ellenére is elláthassuk és a fogyasztási- cikkeket az eddiginél jóval; magasabb szintre emelhessük. Gyorsan szaporodó állatállományunk részére a belső tartalékok jobb felhasználásával megintő mennyiségű és minőségű takarmányt keil biztosítani. - Az egyre növekvő állatállománnyal nem tart lépést a takarmánytermelés. A terméshozam nem mutat kielégítő fejlődést, még mindig harmadrendű kérdésként foglalkoznak megyénkben a takarmány termeléssel. Számos állami gazdaság, termelő- csoport mem gondol a holnapra, nem fordít elég figyelmet a takar- mánytermelésre. Még mindig uralkodik az a helytelen nézet, hogy a takarmánybázis biztosítása egyedül csak a vetésterület növelésével oldható meg. Kevés olyan gazdaság van, ahol a terméseredmény fokozására vettek irányt. Most, amikor az átteleltetés kérdése egyik legfontosabb kérdés lett, megyénkben is igen élesen fel kell vetni a takarmánytermelés kérdését. Hiba lenne mindén nehézséget, hiányosságot a kedvezőtlen időjárással magyarázni. Számos állami gazdaság és ter- .meiőcsoport bizonyította be: nincs igazuk azoknak, akik a rossz időjárással akarják „magyarázni” a takarmányhiányt. A barcsi Vörös Csillag termelő- szövetkezet már kora tavasszal, sőt tavaly ősszel gondoskodott a téli takarmány biztosításáról. A takarmányrépa alá. kellő időben, jó minőségben végezte el a mélyszántást és gondos növényápolással 220 mázsás átlagtermést takarított be hold’ankint. De nem hanyagolták el a silózást sem. A silózás ma egyik legfontosabb feladat éppen azért, mert a szám tóföldi takarmány termelés a kedvezőtlen időjárás következtében csökkent. Az idei átteleltetés nagymértékben attól függ, hogy állami gazdaságaink, termelőcsoportjaink és az egyénileg dolgozó parasztság hogyan látja el gazdaságát silóta- karmánnyal. Termelőcscportljaink- ban jelentős eredményeket értünk el ezen a térületen. Számos termelőcsoport túlteljesítette silózási tervét. A vízvári Béke és a bol- hási Uj Élet eddig 150 százalékra teljesítette a silózási tervet. A répáspusztai Ötéves Terv tsz a sertések számára répalevéllből, tarlórépából, apró párolt burgonyából készített silótakarmányt. De igen jó takarmányt lehet készíteni a kukoricaszár, a vadrepce és a falevél silózásával is. Az átteleltetés másik fontos feltétele a meglévő takarmány- készlettel való takarékoskodás. A hosszú ősz igen kedvező a legeltetésre, ezért állatainkat, amíg lehet, tartsuk kint a legelőn. A sertések számára még bőven akad erdei makk, ennek feletetésével szintén’ nagymennyiségű takarmányt takarítunk meg. Különös figyelmet kel! fordítani az átteleltetés idején az új takarmányozási eljárásokra, ilyenek: a szalma mésztejes feltárása gyors silőzásisal. A szalmát meleg vizze! öntözzük és jól ledöngöljük, maid 24 órán át párolni hagyjuk. Az ilyen eljárással készített szalma ízletes, könnyen emészthető és szíve-« sen fogyasztják az állatok. Számos más eljárással is készíthetünk állataink számára értékes takarmányt olyan anyagból, mely máskor kárba veszett. Nagy jelentősége van a takarékosság szempontjából az egyedi takarmányozás széleskörű alkalmazásának. Ezzel elkerüljük, hogy a gyengén tejelő, vagy meddő állatok is ugyanolyan mennyiségű és mi- 1 nőségű takarmányt fogyasszanak, mint a bő terméket adó állatok’ Az érdemszerinti takarmányozás tehát kettős célt szolgál, egyrészt növekszik a termelékenység, másrészt jelentős mennyiségű takarmányt takarítunk meg. Az előttünk álló átteleltetés komoly feladatok elé állítja úgy a járási, mint a községi párt- és ta- nácsszerveinket. A felvilágosító, 'Szervező munkától függ, hogy .termelőcsoportjaink és egyénileg dolgozó parasztságunk hogyan hajtja végre a minisztertanács erre- vonatkozó határozatát. Különös figyelmet kell fordítani az elkövetkezendő napokban a silózás meggy orsítá'sára. Megyénkben ezen a területen még bőven van tennivaló. Számos község van, ahol a tanács hanyagságából még hozzá sem kezdtek a silózáshoz, holott minden feltétel biztosítva van. Harmadik igen fontos feladat az állatok í|itele'.tetősénél, hogy nagyobb gondot fordítsunk elhelyezésükre. Számos termelőcsoportban a szűk férőhely következtében az állatok megbetegednek, csökken a tejtermelés és nem utolsó sorban több takarmány vesz kárba. Mindezeket a feladatokat csak úgy tudjuk végrehajtani és biztosítani meglévő állatállományunk átteleltetését, ha bátran alkalmazzuk az eddig bevált új takarmányozási és etetési eljárásokat, ha következetesen harcolunk minden lazaság, pazarlás ellen. Állami gaz. dáságaink és termelőesoportjaink A segesdi gépállomás dolgozói csatlakoznak a tahi gépállomás dolgozóinak verseny kihívásához Mi, a segesdi gépállomás dolgozói a terv maradéktalan teljesítése, valamint a cséplő- és traktorjavítás sikeres teljesítése érdekében az alábbi vállalást tesszük: Az 1952. évi őszi tervünket 56.9, az éves tervünket 'pedig 72 százalékra teljesítettük. A visszalévő időszakban fokozzuk az éjjeli, valamint a nappali műszak ellenőrzését, ezzel biztosítjuk a munkaidő teljes kihasználását. Az esetleges előforduló műszaki hibákat a legrövidebb időn belül kijavítjuk. Alihoz, hogy jövőben tervünket maradéktalanul tudjuk teljesíteni, elengedhetetlenül fontos, hogy téli gépjavításunkat határidőre, minőségi munkával elvégezzük. Ezért szükséges javítóbrigádokat szerveznünk. Alakítunk 3 traktor javító brigádot, egy ekejavító brigádot és két cséplőgéÉjavító brigádot. A brigádok 'munkáinak. irányításával a szerelőket és a brigádvezetőket bízzuk mag. A brigádok között lesz egy ifjúsági brigád is; A javítások folyamatos biztosítása érdekében kijavítunk, vagy felújítunk minden hibás alkatrészt, így fokozzuk a Gazda-mozgalmat. Az alkatrészekre előirányzott költséget 25 százalékkal csökkentjük. Az erőgépeinknél lévő szerszámkészletet kijavítjuk, a hiányzó szerszámokat újjal pótoljuk. így a javításoknál gyorsabb és jobb munkát tudunk végezni. A minőségi munka érdekében ogv minőségi ellenőrt állítunk be, aki a javítóbrigáidoknál megköveteli a jó minőségi munkát. Az ellenőr a brigádok munkáját naponta figyelemmel kiséri. Az elkészült munkákat a javítóbrigádoktól jegyzőkönyvileg vesszük át. A gépjavítás ideje- alatt a Versenyt megszervezzük' a- javítobri- gádok között, ezzel elérjük, Ijc-gy a gépjavítást a határidő előtt 6 nappal befejezzük. Az elvégzett munkákat minden nap értékeljük, az eredményekről az elvtársakat a verseny-híradón keresztül értesítjük. A mosó- és üzemanyagfogyasztás érdekében, a mcsóanyagokat újra megszűrjük és felhasználjuk. A piszkos rongyokat kimos-suk: és Újból használjuk, így 15 százalékos megtakarítást érünk el. A javítóbrigádokat úgy állítjuk össze, hogy szakmáé és. politikai képzettségük megfelelő legyen. Minden brigádibab lesz egy népnevelő, aki állandó felvilágosító munkát végez a munkafegyelem, a munkaidő jó kihasználása, a takarékosság és a minőségi munka érdekében. A politikai oktatást összekapcsoljuk a gépjavítási' munkálatokkal és ezen keresztül is serkentjük a dolgozókat a jobb eredmények elérésére. Azoknak a dolgozóknak a részére, akik még a technikai mi- nimumviz-sgát nem tették le, szaktanfolyamot indítunk. Itt elsajátítják a- gyakorlati és elméleti tudást, amire majd a munka területién szükségük lesz. A dolgozók részére balesetelhárítási előadást tartunk, ezzel csökkentjük a balesetek számát. Ferenczi Lajos Nagy László igazgató. pol. helyettes. A „VASGYÜJTŐ NAPOK« SIKERÉÉRT A DISZ Központi Vezetősége felhívással fordult az ország fiataljaihoz. Az elmúlt fém gyűjtő hó. nap tapasztalatai alapján legyen gazdája, fiatalságunk a vais- és fém. hulladék gyűjtésének. E központi vezetőségi határozat alapján rendelte el a Népgazdasági Tanács, hogy november és december hónapokban az ország egész területién ,.Vasg'yüjt-ő Nap6k"-at kell tartan: Megyénikben december 5. és 15 között rendezik meg a va;s- gyűjtő -napokat. A DISZ Megyei Bizottsága a városi és járási bi- zoUs-á'gcIk'ka'l együtt alaposan felkészült a vas,gyűjtésre. Fiatalságunk megyénkben is megértette, hogy .a vas- és fémhulladék, valamint az egyéb hulladékanyagok ma már nem értéktelent, ócskát jelentenek, hanem értékes ipari nyersanyagot mind jobban fejlődő nehéziparunk számára. Fiatalság gunlk megszerette, megkedvelte a hulladékgyűjtést. Tudja jól, hogy az összegyűjtött vas- és fémhulladék ötéves tervünk idején még tchb traktort, még több háztartási felszerelést, még több iparcikket jelent. A fémhulladék összegyűjtése újabb falvak villamosítását teszi lehetővé. A va-sgyüj.tiő napok sikere nemcsak fiat,a,Ijakiktól függ. A cél elérése érdekében megyénk valamennyi -dolgozójának segítségére vain .szükség. A gyakorlat azt bizonyítja1, hogy a háztartások tálé káin, a padlásokon, fáskiamrák- ban, .pincéikben még igen sok vasas fémhulladékot leihet találni. A legtöbb ecetben azért hevernek e bulla deka,nyagoík., mert az értük kapott összeg .near serkenti a f-u- IoidoEiost arra, hogy, bevigye az átvevő helyre. A vas,gyűjtő napok idején a DISZ- és az úttörő fiatalok minden egyes dolgozót, lakóhelyet felkeresnek. Azt képj-űlk a dolgozóktól, hogy fogadják szeretettel a fémgyűjtés lelkes harcosait, az úttörő pajtásokat, segítsenek nekik összegyűjteni a háztájnál elfekvő hulladékokat. Megyénk .nem maradhat le a nemes versengésben. Bízunk abban, hogy fiatalságunk a. májusi fémgyűjtő hónap tapasztalatait felhasználva, jól veszi ki részét a gyűjtésből é:s megyénk az élenjáró megyék közé kerül. Ebiben a munkában támogatja ifjúságunkat valamennyi íömegsze.rvezet s a begyűjtést vé-gző állami vállalat, a MÉK. Somogy megye fiataljai! Csatlakozzatok a DISZ Megyebizottság felhívásához. Gyújts etek össze minden, fellelhető vasat és fémet!. Legyen megyénk első a, vas- gyűjtő napok sikeréért indított versenyben! December 15-% leltei jelentkezni az építőipari szakiskolára Százával jelentkeznek a 16—18 éves fiúk a ÍVI unkaerő tartalékok Hivatala által szervezett építőipari szakiskolára, ahol tíz hónap alatt sajátíthatják el a kőműves, ács, vasbetonszerelő, betonozó szakmát. A tanulmányi idő alatt otthont, munkaruhát, egyenruhát, csekély térítésért teljes ellátást és havi 344 forint fizetést kapnak Az iskola 1953 január 3-án kezdődik. Az MTH minél több ifjú számára lehetővé akarja tenni, hogy aránylag rövid idő alatt képzett építőipari szakmunkás váljék belőle. Ezért december 15-ig az egész ország területéről írásban kérhetik felvételüket a következő címeken: MTH Északmagyarországi Igazgatósága Miskolc, Hunyadi-u. 26., vagy az MTH Délmagyarországi Igazgatósága Pécs, Bercsényi-u. 2. A felvételi kérelemhez csatolni kell a születési bizonyítványt. iskolai bizonyítványt, szülői beleegyezést és orvosi igazolványt arról, hogy a választott szakmára alkalmasak. Alább közöljük néhány fiú levelét, amelyben felvételüket leérik az MTH tízhónapos építőipari szakiskolájára: Alber János nagykanizsai születésű fiú írja« ,.Édesapám Szabadszálláson, a UUik. sz. vállalatnál dolgozik mint kőműves. Én is ott dolgozom, mint segédmunkás. Azért jelentkeztem építőipari. tanulónak, mert mint szakmunkás még több segítséget tudok adni a dolgozó nép állama, nük építéséhez és hasznosabb munkát tudok végezni ötéves tervünk hatalmas építkezéseinél Kati Imre móri fiú ezt írja: „Édesapáim a földesúr kanásza volt. Most állami gazdaságban dolgozik. Én építőipari segédmunkás vagyok. A népi demokrácia azonban módot ad arr.a, hogy szakmunkás lehessek. így több és jobb munkáival tudok dolgozni az ötéves terv végrehajtáséiban. Ezért kérem., hogy vegyenék fel engem a tízhó. napos építőipari szakisleolára.” Kj. Matos Ferenc budapesti fiú írja: ..Édesapám kőműves, a UU- sz. trösztnél dolgozik. Sokat beszél arról, hogy milyen szép és hasznos mesterség az építőipari munka. milyen nagyszerű érzés látni, amint az építömunkás munkája nyomán emelkednek a faiak és végül felépül a lakóház, az iskola, a gyár. Apám elbeszélése nyomán nagyem megszerettem a kőműves mesterséget és most kérem felvételemet az építőipari ‘ szakiskolára, hogy meg. tanulhassam ezt a szép szakmát." Bernét József édesanyja a következőket írja a felvételi kérelemhez: „Kedves Igazgatósáig! Szépen megkérem az elvtársakat, hogy vegyék fél a fiamat az építőipari szak. iskolára. Az ács szakmát szeretné megtanulni. örömmel engedem el és beleegyezék abba, hogy iskolára menjen, jó . szakmunkás legyen belőle és ezzel is segítse hazánk építését. BePnát Józsefné 'tszervezetei a legnagyobb kö- kezetességgel harcoljanak a felltok végrehajtásáért. Minden tett tartalékot fel keli tárni és tosítani annak hasznosítását, így pillanatra sem szabad meg- idkezni arról, hogy az idei átteI jeltetés -biztosítása harci kérdés, melyet csak úgy tudunk sikeresen megoldani, ha következetes harcot folytatunk minden lazasággal,- opportunizmussal sz-emben, ha harco'- lunk a kulákság ellen, amely elpusztítja vagy eladja állatait takarmányhiányra hivatkozva. Tanácsaink vonják felelősségre az állattenyésztési terv szabotálóit, biztosítsák a minisztertanács határozatának maradéktalan végrehajtását. Ez államunk iránti kötelességünk.