Somogyi Néplap, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-12 / 240. szám

1 4 WWW SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1952 október 12, A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XIX, kongresszusa Készlet«'k A. M. V»Kzi!|ev«z!ltlj eivlárs beszédéből Az SzK(b)P XIX. pártkon gr esz. szusa október 7-i esti ülésén felszó­lalt A. M. Vasziljevszkij elvtárs. Beszédéből az alábbi részleteket kö­zöljük: Elvtársak! A szovjet hadsereg katonáit, tiszthelyetteseit, tisztjeit é3 tábor­nokait ugyanazok az érzések és gondolatok hatják át, mint népün. két. A hadsereg kommunistái és minden szovjet katona a harci és a politikai kiképzés terén elért si­kerekkel fogadta a XIX. pártkon­gresszust és minden eddiginél job­ban tömörült Pártunk Központi Bizottsága, íorróp szeretett vezé­rünk, a nagy hadvezér. Sztálin elv­társ körül (Viharos, hosszantartó taps.) Vasziljevszkij elvtárs a további­akban megállapította, hogy a Nagy Honvédő Háború idején a szovjet hadsereg, Sztálin elvtársnak, a leg­felsőbb parancsnoknak közvetlen zseniális vezetésével, becsületesen teljesítette a ház iránti kötelességét és elsőrendű hadsereggé fejlődött A második világháború befejezé­se után — folytatta — a politikai erők új megoszlása alakult ki a világ küzdőterén. Élesen elhatároló­dott a két tábor: a béke, a de­mokrácia és a szocializmus tábora, élén a Szovjetunióval és az impe­rialista tábor, élén az Egyesült Ál­lamokkal, a nemzetközi reakció központjával. Az amerikai imperia­listák személyében a világuralom új igénylői jelentek meg. Elfelejt­ve a történelem tanulságait — ame­lyeket elődeik, a német fasiszták szolgáltattak számukra — nyíltan megkezdték egy újabb háború elő­készítését, elsősorban a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen. Ezért tákclják össze az ame­rikai imperialisták a támadó, töm­böket. ezért támasztják fel Nyugat- Németország és Japán fegyveres erőit, állítanak fel hatalmas had­seregeket. folytatnak erőltetett Üte­mű fegyverkezési hajszát. Vasziljevszkij elv társ ezután mégállapította, hogy az amerikai^ imperialisták Koreában 'történel­mükben egyedülállóan szégyenletes katonai, erkölcsi és politikai vere­séget szenvedtek, majd így foly­tatta : Az amerikai imperialisták által összetákolt támadó katonai tömbök nem lehetnek tartósak és szilárdak. E tömbök és szövetségek gyenge­sége a kapitalista országok közötti leküzdhetetlen ellentétekből, az im­perialisták által előkészített háború népellenes, igazságtalan voltából fakad. A demokratikus tábor élén álló Szovjetunió szilárdan folytatja 'bé­keszerető külpolitikáját, leleplezi az amerikai-angol imperialisták tá­madó terveit, tömöríti a béke és a demokrácia minden hívét. A Szovjetunió békeszerető külpo­litikája távolról sem jelent kato­nai gyengeséget. A szovjet nép bé­kés építő munkája, hazánk állami érdekei fölött éberen áll őrt a hős szovjet hadsereg, amely minden szükségessel rendelkezik ahhoz, hogy sikeresen visszavágjon bár­mely agresszornak. (Taps.) A szovjet hadsereg a háború utáni időszakban — Sztálin elvtárg útmutatásait követve — állandóan harcképes állapotban van, katonái, tisztjei és tábornokai szüntelenül tökéletesítik katonai és politikai is­mereteiket, tanulmányozzák a múlt háború tapasztalatait, elsajátítják a korszerű haditechnikát. A Párt Központi Bizottsága, a szovjet kormány és maga Sztálin elvtárs,, a békés építő munka köze­pette, egy pillanatra sem feledke­zik meg az ország aktiv védelmének erősítéséről és fejlesztéséről. Az ötödik ötéves terv irányelvei­nek a kongresszus elé terjesztett tervezete azt mutatja, hogy az ötö­dik ötéves terv a békés gazdasági és kulturális építés terve. Ennek a tervnek a teljesítése egész népgaz­daságunk további hatalmas fel­emelkedését eredményezi, amiből egész világosan következik: az ötö­dik ötéves terv még erősebbé teszi az ország aktiv védelmének gazda, sági bázisát is. A Párt Központi Bizottságának 'és Sztálin elvtársnak Vezetésével hadseregünk a szovjet hazafiság, a haza, a szovjet kormány és Le­tapasztalata alapján minden eddi­ginél jobban megérti — mondotta — hegy csakis a szovjet néjypel barátságban és együttműködésben érhető el a finn nép boldogsága és felvirágzása. A kongresszus délelőtti ülése ez. zel befejeződött. nin-Sztálin pártja iránti határtalai odaadás, a világ min dán szabadság szerető népével való barátság szel lemében nevelkedik. A szovjet ka tonákba beoltjuk a niagasfokí éberséget, a szeretetet a katona szolgálat iránt, az állandó felké szükséget a haza megvédésére, i bátorságot, férfiasságot, kitartást harci aktivitást és az izzó gyűlő letet a szovjet nép ellenségeivel, < háborús gyű j toga tokkal szemben. Az0k közül az intézkedések kö zül, amelyeket a párt és a kormánj az utóbbi években a szovjet had sereg keretein belül végrehajtott az egyik legfontosabb az egyéni fe Ltősség további megszilárdítása volt. Ennek az volt a célja, hogj növelje a parancsnok tekintélyét igényességét alárendeltjeivel szem ben, a csapatok fegyelmének és ál landó harci készségének fokozása érdekében. Tisztikarunk értékét ékesen ta nusítja az a tény, hogy századpa- rancsncktól felfelé tisztjeink mint egy 90 százaléka résztvett a Nagj Honvédő Háborúban. A tisztek és tábornokok 86.4 százaléka kommu nista, illetve Komszomol tag. A kádermunka annak a sztálini útmutatásnak szellemében történik amely szerint fiatal, tehetséges és arra érdemes káderekből kell tá­bornokokat és tiszteket nevelni és merészlen kiemelni őket vezető po­zíciókra. a fiatal kádereket a régi. a csapatok harci és politikai kikép. zésének vezetésében nagy tapasz­talatokkal rendelkező káderekkel együtt kell felhasználni. A szovjet hadsereg nagyszámú, megfelelőien kiképzett tartalékos tiszttel rendelkezik. Ezeknek a tisz­teknek 60 .százaléka kijárta a Nagy Honvédő Háború iskoláját. A helyi párt- és szovjetszervek nagy gyakorlati segítséget nyújta­nak a hadbiztosságoknak és a DOSZAAF-nak (a hadsereget, a légierőt és a flottát segítő önkéntes szövetségnek) a tartalékos tisztek katonai nevelésében. Ezt a segítsé­get tovább kell fokozni. A világ egyetlen hadserege sem rendelkezik olyan gazdag harci tapasztalatokkal, olyan élenjáró ha­ditudománnyal, mint mienk. Ezt a gazdagságot magunkévá kell ten­nünk, és gyarapítanunk kell. — Elvtársak! Nagyok és szépek a hős szovjet népnek a kommuniz­mus építését szolgáló, alkotó tervei A Szovjetunió fejlesztésének .az ötödik ötéves tervben kitűzött úi. nagyszabású programmja ismét megmutatja az egész világnak a szocializmus roppant életerejét, a szocialista gazdasági rend döntő fölényét a tőkés rend felett. Az október 9-i d-'lelíítti ülés Moszkva, (TASZSZ.) Az SzK(b)P XIX. kongresszusának október 9-i reggeli ülésén folytatódott M. Z. Szaburov beszámolójának megvita­tása. Az ülésen N. Sz. Patolicsev elvtárs elnökölt. Elsőnek M. A. Jasznov (Moszkva) kapott szót. Rámutatott, hogy J. V. Sztálin utasítására kidolgozták majd a kormány jóváhagyta a fővá­ros 1951—1960. évi további város- rendezésre irányuló újjáépítési tervét. Ezalatt a tíz esztendő alatt többmillió négyzetméternyi lakóte­rület épül Moszkvában. A jövő év­ben teljesen befejezik a Metro körülbelül húsz kilométer hosszú nagy gyűrűjének építését. A kongresszus hosszantartó, vi haros tapssal fogadta A. I. Miko- jannak, J. V. Sztálin egyik küzdő­társának megjelenését a szónoki emelvényen. Mikojan elvtárs felszólalásának jelentős részében áttekintést nyúj­tott a fogyasztási cikkeket ter­melő ipar munkájáról. Hangsúlyoz­ta. hogy a szovjet élelmiszeripar jellemző sajátossága a legértéke­sebb élelmiszerek termelésének gyors növekedése, ami teljesen megfelel a lakosság növekvő szük­ségleteinek. Az Amerikai Egyesült Állam okban! a’ hústermelés 1951- ben 1946-hoz viszonyítva 437.000 tonnával csökkent. A Szovjetunió­ban ugyanezen idő alatt 709.000 tonnával nőtt a hústermelés. A kiskereskedelmi áruforgalom­ról szólva elmondotta, hogy ez 1948-hoz viszonyítva több mint fcét­] szeresére emelkedett. Ez világosan mutatja a szovjet nép növekvő anyagi jólétét. A lakosság jólétének és a szovjet rubel iránti bizalom­nak másik jele, hogy 1952-ben 194Ó-hez viszonyítva négyszeresére nőtt a takarékpénztári betétek ösz. szege. Az árleszállítás eredménye­képpen az elmúlt öt esztendő alatt 50 százalékkal, azaz felére csökkent a közszükségleti cikkek általános árszínvonala. Mikojan elvtárs beszédének be- fejező részében rámutatott, hogy a Szovjetunió külkereskedelme a há­ború' előttinek háromszorosára emelkedett. A külkereskedelmi áru­forgalom fő része a demokratikus tábor országaival folytatott keres­kedelemre jut. A demokratikus tá­bor országai új világpiacot alkot­nak A kongresszus ünneplésbe átme­nő hosszas tapssal fogadta Mikojan elvtársnak, a nagy Sztálin dicsősé­gét hirdető befejező szavait. Ezután A. F. Zaszjagyko, szén­ipari miniszter szólalt fel. Kijelen­tette: a háború utáni terv sikeres végrehajtásának eredményeképpen a Szovjetunió szénbányászata je­lenleg 84 százalékkal felülmulja a háború előtti színvonalat. Az új technika bevezetése lehetővé telte, hogy jelentős számú frontfejtés és bánya áttérjen a grafikon szerinti munkára és megjavítsa az összes alapvető technikai-gazdasági muta. tószámokat. Az új ötéves tervben a szénbá­nyászat termelését 43 százalékkal kell emelni. Ez a növekedés több mint háromszorosan felülmúlja a cári Oroszország szénbányászatá­nak 1913 évi termelését. Ezután Pak Den Aj, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának titkára, a Koreai Munkapárt és az ország dolgozói forró üdvözletét tolmácsolta a kongresszusnak. Kijelentette; Bármilyen ,vadál­lat i kegyetlenségeket követnek is el az amerikai intervenciósuk, a koreai nép és hpsi hadserege telve van eltökéltséggel, hogy kivívja a végleges győzelmet a gyűlölt el­lenség felett, a Munkapárt és sze­retett vezére. Kim ír Szén vezeté­sével. Pak Den Aj viharos ünneplés köz­ben adta át a kongresszusnak a Koreai Munkapárt Központi Bizott­ságának vörös zászlaját. Az elnöklő N. Sz. Patolicsev átvette a zászlót és a kongresszus nevében győzel­met kívánt a hős koreai népnek. ’ Vlko Cservenkov, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bízott-ágá­nak főtitkára a baráti Bulgária kommunistáinak és egész népének forró üdvözletét adta át a kongresz- szusnak. A bolgár nép sohasem felejti el — mondotta —, hogy a dicső orosz harcosok kétízben sza­badították meg az idegen rabság bilincseitől. Befejezésül hangsúlyozta hogy Bulgária újjászületése elképzel­hetetlen lett volna a Szovjetunió segítsége nélkül. D. G. Szmirnov (Gorkij) arról beszélt, hogy a sztálini ötéves ter­vek alatt a gorkiji kerület egyike lett az igen fejlett gépiparral ren­delkező nagy iparvidékeknek. Ezután B. P. Besesev közlekedés, ügyi miniszter szólalt fel. Kijelen­tette, hogy jelenleg az ország vasút­vonalainak teherforgalma körülbe­lül 80 százalékkal múlja felül a há­ború előtti színvonalat. Az omszki fővonal egymagában nagyobb teher, forgalmat 'bonyolít le, mint Ang- lia összes vasútvonalai együttvéve. — Befejezésül hangoztatta, hogy a közlekedési minisztérium megteszi a szükséges intézkedéseket a mu­tatkozó hiányosságok kiküszöbölé­sére. Ezután Gh. Gheorghiu-Dej, a Ro­mán Munkáspárt Központi Bizott­ságának főtitkára üdvözölte a kon­gresszust. A Román Népköztársaság dolgo­zói — mondotta —. határtalanul szeretik a Szovjetuniót, dicső Kom­munista Pártját, Sztálin elvtársat, a román nép legjobb barátját, az egész világ dolgozóinak tanítóját és vezérét. A Finn Kommunista Párt és Finnország dolgozó népe nevében Vilié Pessi, a Finn Kommunista Párt főtitkára üdvözölte a kon­gresszust. Finnország dolgozó népe saját Az október 9-i esti ülés Az esti ülésen folytatódott Szaburov elvtárs előadói beszédének vitája Az elnöklő Arisztov az első fel­szólalás jogát Kutirevnek (szverd- lovszki terület) adta meg. Ezután Maiísev hajó'épitőipari miniszter felszólalásában megállapította, hogy a Szovjetunióban az utóbbi éveikben többszáz új, nagyteljesít­ményű gépet gyártottak. Több, mint 340 új típusú, nagy termelé­kenységű, univerzális fémforgácr.o- ió szerszámgép és több mint ezer speciális szerszámgép és szerszám- gépcsoport gyártását vezették be, 1940-ber. az- ipar csupán 84 külön, féle mezőgazdasági gépet és esz­közt termel, 1950-ben ez ,a szám 222-re nőit. Ezután U. Jíiszupov, a Szovjet­unió gyapottermesztési minisztere kapcjt szót. Megállapította, bogy az új ötéves terv jelentős figyelmet szentel a gy.npottermesztésnek. Az új ötéves terv vti^eig a .gyapot-termesztés 55—65 százalékkal növekszik és így létrejönnek a textilipar számá­ra szükséges nyersanyagforrások. A kongresszus melegen üdvözöl- le M. A. Szuszlovot, amikor meg­jelent a szónoki emelvényen. Az SZK(b)P XIX. kongresszusa és Sztálin elvtársnak ,,Á -szocia­lizmus gazdasági problémái a Szovjetunióban“ című újabb mű­ve — mondotta Szuszlov élvtárs —- ragyogó távlatokat nyit meg or. szágunk előtt a kommunizmus fe­lé vezető diadalmas 'haladás útján, az egész világnak újból megmutat­ja a szovjet .szocialista társadal­mi rend kiapadhatatlan erejét és hatalmát, vitathatatlan fölényét a tőkés társadalmi 'renddel szem­ben. A.z ötödik ötéves terv a Szovjetunió népgazdaságának új, hatalmas fellendülését szabja meg és szakasz lesz a kommunizmus anyagi és technikai alapjának megteremtésében. Szuszlov a továbbiakban a nép ok tatásról, mint a szocialista kui­túra építésének és a dolgozók kommtunista nevelésének hatalmas elősegítőijéről beszélt- Rámutatott, hogy az országban sikeresen vált­ják valóra Sztálinnak a XVIII. kon­gresszuson elhangzott útmutatását — tegyünk rnikden munkást és m-miep parasztot kulturálttá1 és képzetté. A kongresszus küldöttei hosz- szantartó tapssal fogadták A. N. Koszigin megjelenését a szónoki emellvényen, aki rámutatott, hogy a (háború -utáni időszakban a köny- nyűi,pariban több mint 170.000 új munkapadot és gépet állítottak be. Ebben az esztendőben a köny- nyűipar termelése 43 százalékkal haladja meg a háború előtti szín­vonalat. Ugyanakikor Angliában például!, ahol a textilipar azelőtt a legfejlettebb volt, 1951-ben a gyapotszövet termelése a háború előttihez viszonyítva 40 százalék­kal csökkent. Ezután P. G. Zsimerin, a ví.lamos- erőművek minisztere kapott szót. — Viillamosenergíatermelés tekin­tetében a Szovjetunió jelentéke­nyen megelőzte Európa vallameny. nyi kapitalista országát — mondot­ta. — 1951-ben több mint kétszer- annyi villamcsenergiát termeltek, mint a háborút megelőző 1940-es esztendőben. Az új ötéves terv a villamosítás további jelentős fejlődését irányoz­za elő. Sztálin elvtárs kezdemé­nyezésére megkezdődött a világ legnagyobb hidrotechnikai beren­dezéseinek építése a Volga, a Dnyeper és az Amu-Barja -mentén. Zsime-rín befejezésül elismerte a vezetése alatt álló minisztérium munkájára vonatkozó bírálat he­vességét. Tevoszj-an elvtárs, vaskohászati miniszter felszólalásában részlete­sen jellemezte a vas- és színes­fém-kohászat fejlődését. — A nép­gazdaság — mondotta — ma több mint kétszerannyi hengereltárut kap, mint a háború előtt. Az ötödik ötéves terv a vas­es színesfémkohászat újabb hatal­mas fellendülését irányozza elő. Az irányelvek tervezete szerint a vas- és fémkohászati beruházá­sok, az elmúlt ötéves tervvel ősz­szehasonlítva, jelentékenyen nö­vekszenek. M. Z. Szaburov előadói beszé­dének vitája befejeződött. A kon­gresszus alapul elfogadta a Szov­jetunió fejlesztése 1951—1955. évi ötödik ötéves tervének az SZK(b)P által előterjesztett irány­elv-tervezetét és -bizottságot vá­lasztott az előterjesztett módosí­tások és kiegészítéseik megvizsgá­lására. Az esti ülés befejező részében felolvasták azt az üdvöz.etet, amelyet Adzsoj Ghos, az Indiai Kommunista Párt’főtitkára írt alá. Ezután felolvasták a Vietnami Munkapárt Központi Bizottságá­nak levelét, majd az elnök Enver Hodzsának, az Albán Munkapárt Központi Bizottsága főtitkárának adta meg a szót. A világ népei —- mondotta —- szívük mélyéből jövő szeretettel és lelkesedéssel tekintenek a Szovjetunió és J. V. Sztálin felé. Akár közel vannak ezek a népek Moszkvához, akár távol, akár ki­csinyek, akár nagyok, szívük együtt dobog Moszkvával és az­zal, akinek nevével lerakják a szo­cializmushoz, a 'kommunizmushoz, a világossághoz, a békéhez vezető nagyszerű utat — a nagy Sztálin­nal. Az egybegyűltek lelkes tapsa fogadta Dasiin Bambát, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkárát, aki. üd­vözlő levelet olvasott fel. Ezután L. Sharkey, az Ausztrá­liai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára Imondott üdvözlő szavakat. Ezt követően felolvasták Luiz Carlos Prestssnek, a Brazil Kom­munista Párt főtitkárának üdvöz. letét, majd Victcrio Codcviíla, az Argentin Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának titkára Argen­tina népének érzéseit tolmácsolva üdvözölte a történelmi jelentőségű kongresszust. Ezzel az esti ülés1 véget ért. Az október 10-i déieló'tti ülés A Szovjetunió Kommunista (bol­sevik) Pártja XIX. kongresszusá­nak péntek délelőtti ülésén elhang­zott a napirend negyedik pontja; ..A módosítások az SzK(b)P szer­vezeti szabályzatában” címmel. A beszámolót N. Sz. Hruscsev, az SzK(b)P Központi Bizottságának titkára tartotta. A beszámoló elhangzása után megkezdődött a vita. A délelőtti ülésen Maurice Tho- rez. a Francia Kommunista Párt főtitkára. Dolores Ibárruri, a Spa­nyol Kommunista Párt főtitkára, B. Rcca, a Kubai Népi Szocialista (Kommunista) Párt főtitkára üdr vözölte a kongresszust a megjelen­tek lelkes tapsaitól kisérve. Az október 10-i eäti ülés A Szovjetunió Kommunista (bol­sevik) Pártja XIX. kongresszusár nak október 10-i esti ülésén folytat­ták N. Sz. Hruscsev „Módosítá­sok az SzK(b)P szervezeti szabály­zatában” című beszámolójának meg­vitatását. Az ülésen O. V Kuusinen elnö­költ. * A Szovjetunió fejlesztését szolgá­ló 1951.—1955. évi ötödik ötéves terv irányelveinek tervezetéhez fű­zött kiegészítések megvizsgálására a kongresszuson megválasztott bi­zottság munkájának eredményeit M. Z. Szaburov ismertette. A kongresszus egyhangúlag el. fogadta a XIX. pártkongresszus­nak a Szovjetunió fejlesztését szol­gáló 1951—1955. évi, ötödik ötéves tervre vonatkozó irányelveit. Az esti ülésen lelkes fogadtatás közepette üdvözölték a kongresz- szust; Emil Loevlien, a Norvég Kommunista Párt ’ elnöke, F. Bolanos. a Venezuelai Kommunista Párt képviselője, Larbi Buchali, az Algíri Kommunista Párt titkára s végül az Indonéziai Kommunista Párt képviselője. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom