Somogyi Néplap, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-03 / 28. szám
SGMOÖYI NÉPLAP VASÁRNAP, 1952 FEBRUÁR 3 3CifénikcL A Ic&lö-n&i&ftUEnml< a kis történetnek főszereplője egy ssínestoUu popagój, gazdája egy nürnbergi bognár mester. A madár tanulékony volt, mint a papagájok általában, szókincse állandóan gyarapodott. Egyik nap tüntető csoport vonalt az utcán — nem ritka jelenség Nyugat-Német, országlran —, keményen harsogott a kiállásuk. A papagáj figyelt, a szavak bel evésődlek, s úgy látszik nagyon megtetszhetett a szöveg, mert ettől .kezdve következetesen mondogatta: — Jenkik takarodjatok! Vesszen Adenauer! IVapród-napra jobban tudta, érthetőbben mondta a szöveget. Egyszer azonban elkövette « vigyázat lanságot, hogy a reggeli takarítás •alkalmával nyitóit ablak mellett ismételgette. Á járókelők megálltak, jót mulattak, de a csoportosulás láttán megjelent egy rendőr is és előállította a papagáj gazdáját. A bognár egyik jóbarátjának első gondolata volt eltüntetni a — bizonyítékot. Emlékezett, hogy ismerősének, az evangélikus papnak is van papagája. Kicserélte tehát a két madarat. Másnap tárgyalásra került n •'for. A bognár ártatlanságát hangoztatta. imire az ügyész indítványára- elrendelték a papagáj „előállítá- sát‘‘. Rövidesen elhozták a koronatanút és ekkor megindult p biztatás, hogy szólaljon meg, árulja el a gazdáját. A papagáj azonban nem akart megszólalni. Elnök, ügyész, bírák egymással versenyeztek, hogy szólásra bírják, s előbb csak csendesen, majd egyre, hangosabban mondogatták, végül pedig dühösen üvőliöllék: — Jenkik, takarodjatok! Vesszen Adenauer! A pajxzgáj hirtelen megmozdult. Minden szem várakozásteljesen a madárra meredt. A horgas csőr szólásra nyüt és ájtat-osan ennyit mondott csupán: — Hallgasd meg, uram, a kérésüket!... Folytatódik a február 10-i tömegtüntetés betiltása ellen tiltakozó mozgalom A Francia Kommunista Párt politikai bizottsága közleményében szolidárisnak nyilvánítja masát a* február 10-ére (hirdetett és betiltott tüntetés icn-dezöbizottsAgának felhívásával. Emlékezteti a szocialista dolgozóka!, -hogy — hála a kommunista testvérekkel folytatott egység- akciójivknnk — sikerült 1934-ben gátat emelni a .ifas'zmus ellen. A politikai bizottság minden kommunista, szocialista, katolikus dolgozói, minden demokratát, anti- lfa-siszia hazafit Ifelhfv: egyesüljenek egész Franciaországban a február 10-i ünnepség előkészítésére, minden üzemben és minden városnegyedben. Az Humaniié hasábokon keresztül közli azoknak az üzemeknek, hivataloknak, vállalatoknak és demokratikus szerveknek a listáját, ahol határozatokat szavaztak meg. j megbélyegezve a, február 10-i tö- [ meglüntt.is betiltását, követelve ti, I rendelkezés visszavonását. A magyar kormány visszautasítja a Tífo-kormáiiy hazugságokon alapuló zsarolási kísérletét A külügyminisztérium ájékoz- tatási főosztálya közli: A jugoszláv külügyminisztérium január 25-én jegyzéket juttatót! el a belgrádi magyar követséghez, amelyben Subo'ica környékén állítólag magyar részről történt ha- láraértés kiagyalt meséjét adja elő. Erre a jegyzékre a belgrádi magyar követség február 2-án az alábbi választ adta: „Az il!etékestfmagyar hatóságok beható vizsgálata alapján megállapítást nyert, hogy a jugoszláv jegyzéknek az az állítása, hogy 1952 január hó 20-án 14.55 órakor 9.5 kilómé erre Subotica-től északkeletre a 117-es ha árkőnél áílö- vések ‘történtek jugoszláv területre, mely folytán egy jugoszláv határőr megsebesül: volna, nem felel meg a valóságnak. A magyar határszakasz e részén a jegyzékben megjelölt napon semmiféle áflövés, vagy lövő dözés nem fordult elő. Megállapítást nyert az is> hogy Su- botica-r.ál nincs 117-es határkő. Ez a határkő a Tisza par ján van Szeged’ alatt- Megállapítást nyert, hogy az állítólagos határincidens hírét, amelyet a belgrádi rádió január 22-én, mint a Slobodna Voj vadina c. lap értesülésé; közölt, ugyanez a rádió még 22-én vissza is vonta. A magyar kormány e tények alapján a leghatározottabban visz- szautasítja a jugoszláv jegyzék cél- zatos és légbőlkapott á'.lí ása t, valamint a jugoszláv kormánynak azt az átlátszó próbálkozását, hogy a magyar kormánytól egy kiagyalt határincidens segí ségével kártérítés címén pénzt zsaroljon ki. Ami a fenti jugoszláv jegyzéknek a Mura-folyó magyar szigetére vonatkozó megjegyzéseit illeti, a magyar kormány számára érthetetlen, hogyan terhet vissza a jugoszláv kormány erre a kérdésre azok után, hogy a budapesti jugoszláv ügyvivőnek az 1932. évi határaié gálbpító bizottság három jugoszláv tagjának eredeti a’áírásá- val e'látott hiva alos térképvázlatokba és egyéb anyagokba való betekirdén útján 1952 január 18-án személyesen módja vált meggyőződni arról, hogy a szóbanforgó sziget minden kétséget kizáróan magyar terület és hogy az ezzel szemben hangozhatott jugoszláv állt ások teljesen alaptalanok. A magyar kormány ezzel a kérdést végleg tisztázol nak tekinti ég felhívja a jugoszláv kormány figyelmét arra, hogy a magyar kormány a Mura-folyó magyar szigetére jugoszláv részről történt provokációs, fegyveres behatolás körülményei kivizsgálására és a te tesek példás megbüntetésére vonatkozó követelésének a jugoszláv kormány mindezide g nem tett eleget." A eselasxlov&k feüíüífyras»isa»térÍMm iioxleméraye n foeljya foatoraai attasé kiutasításának körfilanényeierftl A csehszlovák külügyminisztérium sajtóosztálya közli: Csehszlovákia kormánya felszólította a belga kormányt, hogy R. J Vandervell alezredes, a belga követség katonai attaséja 14 napon belül hagyja el Csehszlovákiá . A prága belga követséghez eljuttatott jegyzék utal arra, hogy VanderyeU alezredes katonai, gazdasági és politikai adatok meg-' szerzését és á adását követelte egy, a jegyzékben megnevezett csehszlovák állampolgártól. Vandervell ezt a csehszlovák állampolgárt konkrét kémfeladiatokkal és kémhálózat kiépítésével bízta meg. Az á: adott különféle kéminformációkért jutalmat adott. A jegyzék a továbbiakban rámutatott, hegy Vandervell alezredes jogellenes magatartásával olyan cselekedetet követett el, amely veszélyeztette Csehszlovákia biztonságát és durva módon megsértette a diplomácia szabályait. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért!“ legújabb száma A lap közli Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja. Polit.kai Bizottsága tagjának cikkét- „Ä múlt év tanulságai és az 1952. évi népgazdasági terv sikeres teljesítéséért folyó harc" címmel. A lap vezércikke „A békés építés sikerei a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban" címmel méltatja az említett országok népgazda ságfejlesztő -érveinek teljesítése során 1951-ben elért eredményeket. Á koreai öéphaásereg főparancsnokságának február l>i haátjeienfése „NÉPEK MUZSIKÁJA" ma. a Szakérettségis Kollégiumban A Somogymegyei Tkiiács Nép‘együttese „Népek muzsikája“ címmel február 3-án tartja első nyilvános hangversenyét a Szakérettségis Kollégium (Ady Endre-u. 2.) nagytermében. Az együttes műsorának első részében magyar szerzők müvei, val mint Somogy megye régi szép népdalaiból összeállított két népdalszvit szerepel az együttes karnagyának, Kanyar József feldolgozásában. Műsoron szerepel Liszt, Bl rfók, Kodály, Weiner, Bárdos Arthur, Nádasy művei. Részletet hallunk Kodály „Székely- fonó“ című daljátékából. A népi együttes zenekara, Sánta Ferenc vezényletével Kodály „Háry János1* közzenéjét adja elő. A kiváló együttest többször haltót'uk már a rádióban szerepelni, ezért » gy örömmel üdvözli Kaposvár zenekedvelő közönsége az első nyilvános hangversenyét, A nagy érdeklődésre való tekintettel két előadást tart az együ les. Délután fél háromkor az ifjúság számára, és este 7 órakor, melyre sz ereteftel varjú Kaposvár dolgozóit. az Uj-üina üsrugynoitseg jelenese szerint a vezérkari tisztek pénteki tárgyalásán előzetes összefog lalót készítettek a fegyverszüne ti egyezmény második és harmadik pontjára vonatkozó záradékról, A koreai és kínai küldöttség javasolta, hogy a bét fél mögöttes terű létéin 3—3 pontot jelöljenek ki a semleges ellenőrző bizottság csoportjainak állomáshelyéül, an nak ellenőrzésére, hogy a fegyver- szünet tarlama alatt egyik rész se szállíthasson hadianyagot Koreába. Az amerikai fél mindegyik részen {izénkét ilyen kijáratot kívánt kijelölni, A koreai és kínai vezérkari tisztek kijelentették, hogy szükségtelen a túl sok különleges bejárati pont kijelölése, miután mindbe-}, részről hozzájárultak, hogy a semleges ellenőrző bizottság hala- déktelenül indítson vizsgálatot, ha bármelyik küldöttség felkéri az egyezmény esetleges megsértésének kivizsgálására. A negyedik napirendi ponfot tárgyaló albizottság értekezletén a koreai-kínai küldöttség ismé elten visszautasította a másík fél értelmetlen javaslatát a polgári személyek hazaszállításáról. Bizonyították, hogy a másik fél által követelt feltétel az úgynevezett semleges ellenőrző szervezet látogatási joga a mögöttes területek — el herülhejetlenül beavatkozást j® lentinek Korea belügyeibe és ezérí elfogadhatatlanok. PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTtS _______jfr Le gyenek gokkal éberebbek a gyékényesi pártszervezet kommunistái Pártunk II. Kongresszusának határozata bosszul időre megszabta pártszervezeteink elölt álló feladatokat. Ezek közölt egyik döntő feladatként szerepel a Párt erősítése, különösen falun. Azérí falun, men a tapasztalatok szí mutatják, hogy egyes falusi alapsz"rvezellien csak másodrendű kérdésként kezelik a pártszervezetek vezetőségei ezt a kérdést. Gyékényes (községi pártszervezetnél is ezen a téren mutatkoznak hiányosságok. A pártszervezet az elmúlt évben meglehetősen gyengén foglalkozott a tag és tagjelöltté’vétellel. Ezt támasztják alá az elmúl* év tapasztalatai is, hogy december végéig csak öt tagjelöltet vettek fel. Ennek fő oka* volt, hogy a- pártszervezet régi vezetőségének hibájából adódott, nem törődtek f tagjelöltfelvétellel. Hosszú József, volt függetlenített párítitkár nem- hegy elősegítette volna a pártépítés munkáját, inkább tudatosan hátráltatta. bizonyíték erre, hogy 19 tagjelöltfelvételi kérelem 'több hónapon keresztül a fiókjában heue.it, ehelyett, hogy továbbította volna a felsőbb szemekhez. A ilyen „elintézési" mód természetesen nem erősítette a pártszervezetet, ellenkezőleg, komoly mértékben gyengítette. A volt pártiitkár nemcsak a tag- jelöltfelvételt kezelte így, hanem a pártszervezet minden munkáját. Sok esetben nem tartott népnevelő 'értekezleiet, a népnevelőkkel való foglalkozást nem tarlo-tta feladatának, amelyből súlyos hibák származtak azáltal, hogy a népnevelők kimentek népnevelő munkát végezni anélkül, hogy tisztában lettek volna a feladataikkal. Az ősz folyamán a begyűjtéssel kapcsolatosan megtörtént az, hogy a népnevelők ne*n a meggyőzés eszközét használták, hanem opportunista módra megalkuvók voltak, de történt olyan eset is, amikor a népnevelők a végrehajtó szerepét akarták betölteni. Ma a titkári gyűléseken megbírálták a hanyag munkájáért, akkor nem ismerte el a hibáit, hanem ledorongolta- a bírálóit és személyi vitákat idézett elő. A gyűlések így legtöbb esetben helytelen irányba folytak le. A nagyfokú pártszerűtlenség és a párttagság elhanyagolása rányomta bélyegét a párt életére és ezen ke. resztül a pártszervezet egész munkájára. A tagság ilyen esetek árián fokozatosan hanyagolta a pártot és nem harcolt azért, hogv a pártszervezet a községben vezetővé és irányítóvá váljon. A pártszervezet szétziláltsága komoly veszélyt jelenít Gyékényes községre, mely Tito Jugoszláviájával határos, ahonnét kémek, diverzán- sok igyekeznek behatolni hazánkba és mindig azokon a- helyeken igyekeznek átjutni, ahol gyenge, ellaposodott az éberség. Az éberség hiánya tapasztalható volt a nemrég elmúlt pártszervezet vezetőségválasztásakor is. Az éberség elalvásáhói adódott hogy olyant választott be az új vezetősésbe a tagság, mint Németh Mária, aki valójában nem is tagja <j pártnak, mert Nagykanizsán már régebben kizárták erkölcstelen viselkedéséért melyet Gyékényesen tovább folytatott. A családtagjai és rokosaí csendőrök, volt rendűtek és nyug*- tosok, akikkel szoros kapcsolatot tart fenn. A tagsági (könyvet, melyet jogtalanul magánál tartott, felhasználta arra, hogy befurakodj«?! a pártba és ott vezetőszereipet szerezzen magának, hogy azt romboló tevékenységére felhasználja. Mindez azt bizonyít fa. hogy a párttagság nem nagy figyelemmel választotta * meg a vezetőség tagjait, nem »rra törekedett, hogv az új vezetőségbe a legjobb, I e'-rá! dozat készebb, harcos elvtársakat válasszák be. Ilyenformán a pártszervezet *er» sokat erősödött a vezetőség válaszláp ulán s®m. Németh Mária, aki megkaparintotta a titkári tisztséget az erkölcstelen telteivel a tagságot még jobban távoltartotta a pártszervezettől. .4 pórtéléibe semmi javulás nem történt, a pártfegyelem magi'ól-napra lazult, ezzel ecyidoben a pártszervezet mindjobban el*sakadt a tömegektől. A járási pártbizottság a »telt év őszén ugyan leváltotta Hosszút * titkári tisztségéről, de item nyújtott olyan mértékben segítséget a párt- szervezetnek, hogy fel tudta volna .számolni a meglévő hiányossá sokat. Nem végzett rendszeres ellenőrzési munkát és emellett nem gondolkodott új függetlenített titkár beállításáról. A járási pártbizottság azonban felismere a mulasztását é® az utóbbi időben komolyabb ellenőrzésiekéi: alkalmazott a pártszervezetben. A járás; pártbizottság figyelmű; nem kerülte el a Németh Mária cselekedetei sem és pár héttel ezelőtt leváltotta titkári -tisztségéről. Azonban amellett, hogy a járási pártbizottság komoly segítséget, támogatást nyújt a gyékényes! községi pártszervezetnek, hogy a párt- sz-rvCzet megjavítsa pártmunkáját, szükséges az is, hogy a párttagság tegye magáévá a pártszervezet előtt áltó feladatokat és érezze át, hogy a fennilévő hiányosságokért nemcsak a' párt sze evezet vezetősége a felelős, hanom felelős a pártszervezet minden egyes tagija is. Ezért a falu kommunistái minden erejükké, azon tegyenek, hogy a pártszervezet egysége megszilárduljon és meginduljon egy egészséges pártétól. A kommunisták odaadóan és hűségesen, személyes önfeláldozással és bátran harcoljanak itt a határ mentén a nép ügyéért, a párt erősítéséért. Feladata minden egyes kommunistának, hogy következetes harcot folytasson a falu kizsákmányoló’, a kulákság ellen és éberen őrködjön a párt tisztasága felett. Fáradhatatlanul harcoljon a szocializmus épí.ésének ügyéért é* ebbe* a harcba vonja be az égé»» fal* dolgozó népét is. Végétért a Kanadai Szovjet Baráti Társaság értekezlete A záróiilés részvevői határozatot fogadtak el. A határozat kifejezi azt a szilárd meggyőződést, hogy a kanadaiak túlnyomó többsége barátságban kíván élni a szovjet néppel és nem helyesli azt az ellenste ghs politikát, amelyet a kanadai kormány és az ENSZ közgyűlésen a kanadai kormány képviselői folyhatnak a Szovjetunióval szemben. A tuniszi helyzet Tunézia két nagy szakszervezeti szövetsége: a USTT és az UGTT egyaránt felszólította tagjait, csatlakozzanak a február 1-r® meghirdetett nagy sztrájkhoz. A munkásokon kívül a köztisztviselők, a. parasztok, a kisiparosok és kiskereskedők is csatlakoztak a mozgalomhoz. Az arab-liga Kairóból felhívta a muzulmán államokat, hogy helyi viszonyaiknak megfelelően rendezzenek szolidaritásukat kifejező napot. A tuniszi kommunista párt újabb felhívásában üdvözli a testvérpárlóknak — különösen a franc* kommunista pártnak —- szolidaritási nyilatkozatait. A legnagyobb francia szakszervezeti szövetség, a GGT, a francia dolgozókhoz intézett felhívásban emlékeztet » tuniszi nemzeti mozgalom korábbi harcaira, majd kiemeli: a francia munkásosztály ellene szegül a tuniszi elnyomásnak, éppúgy, mint a vietnami szennyes háborúnak. A tuniszi bej még mindig nen» válaszolt a francia kormány jegyzékére. Jellemző, hogy a franciául tökéletesen beszélő bej követelte- adják át neki a jegyzék arab fordítását. Üzemek és lakóházak egész sor®, épölt a műit évben az Athén Népköztársaságban Az albán ötéves terv első évének előirányzatát 106.9 százalékra, 1950-hez viszonyítva H0 százalékra teljesítették. Az albán építőmunkások * többi között felépítették a Sztál'n textil- kom hinálot, a Lenin vízierőmflvet, a fieri gyapottisztító gyárat, a ,,N«- vember 8“ cukonfinom'tót, s ezem kíviil iskolákat, k ült úrházakat, egészségügyi intézeteket, valamint munkáslakások százait építették. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadseregének Főparancsnoksága február elsején közölte, hogy a Koreai Néphadsereg slakulaíaí szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesek egységeivel, az egyes frontszakaszokon védelmi harcokat vívtak. Február elsején a néphadsereg légvédelmi egységei az el’enséges repülőgépekre vadászó lövészek lelőttek öt ellenséges repülőgépe} azok közül, amelyek részt vettek Vonszan, Muneshon, Nampho és Kanszo körzetei ellen intézett tá- , leadásban, bombázva es gépfegy j verezve a békés lakosságot, 1 A fegyverszüneti tárgyalások