Somogyi Néplap, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-03 / 28. szám
VASÁRNAP, 1952 FEBRUÁR 3 ■tant ttaaacLK.vu1 SUMUOIl «KPLAK A Megyei Tansies évi ülése Polónyi elvtárs, a Megyei Tanács elnökének beszámolója ELÉNK ÉRDEKLŐDÉS mellett tartotta meg a Megyei Tanács ez évi első üléséi, amelyen Polónyi elvtárs megyei tanácselnök beszámolt a tanács elmúlt negyedévi munkájának eredményeiről és hiányosságairól. A beszámolóban elsőnek foglalkozott »• nemz©;közi helyzettel.-— Megyénk határain leselkedik Tito és bandája, aki; igyekeznek ügynökeiket átdobni a határon, hogy itt a még megbújt belső ellenséggel karöltve kárt okozznanak népi demokráciánknak. Az ellenség elleni harc tanácsaink részéről kitartó, kemény harcot követel. Meg kell szilárdítani tanácsappará'tu- sun’khan a munkafegyelmet, fokozottabban kell végrehajtani azokat a feladatokat, melyeket Pártunk és kormányzatunk tanácsaink elé állít. Foglalkozott továbbá a káder- műnk,» kérdésével. Tanácsaink csak úgv tudják megoldani a rájuk váró feladatokat, ha azok megfelelő szakmailag és politikailag képzett harcos. tisztamuMú káderekkel ren- delkőznek. Nálunk még ezen a téren van hiányosság, habár a megyénk területén eddig községi, járási városi és megyei fanácsappa- rátusából 145 ellenséget, illetve n«m megfelelő elemet távolítottunk el. Fokozottabban irányt kell venni « nők bevonására iIrjnácsap- porátusiirtkba és a káderek nevetésébe, ami idáig hiányos volt. Meg kell erősíteni tanácsaink tömegkapcsolatát. Ennek igen fontos eszköze a megyei, járási és községi tanácsülések, a tanácstagok / beszámolói és fogadóórái. Az elmúlt évben habár a tanácsüléseket pontosan megtartottuk, azonban az volt a hiba. bogy a tanácstagoknak <»ak 65—70 százaléka jelent meg. Ebben az évben arra kell venni az irányt, hogv az egész tanács-tagságunkat telíes mértékben aktivizálják .» tanácsülésen való pontos részvételre, javaslatok, kezdeményezések magtételére. Az állandó bizottságok aktíva, hálózatának széleskörű kiépítésének mozgósítani kell a dolgozó tömegeket a célkitűzések megvalósítására. Ezt szolgálják a tanácstagok beszámolói, amit az elkövetkezendő időben még jobban ■ieg kell szervezni. RÁTÉRT EZUTÁN POLCNYI ELTTÁRS beszámolójában Somogy megye ipari fejlődésére. Megyénk fejlődésének egyik döntő példája a kaposvári fonoda létesítése, mely teljes felépülése után Közép-Európa agyit legkorszerűbb fonodája lesz és teljes üzemeltetése után 3600 ipari dolgozót fog (foglalkoztatni. Ezek a dolgozók Somogy megye dől gozó parasztságának abból a részéből fog kikerülni, .amely a nagyüzemi gazdálkodás következtében a mezőgazdasásban felszabadul. Az 1054. évi tervet 19 vállalatunk túlteljesítette, 6 vállalat lemaradt a terv teljesítésében. Megyénk ipara globálisan 121 százalékra teljesítene 1951. évi tervét. Szép fejlődés va* a kisipari szövetkezetek létesítése terén. A már meglévő 192 tagot számláló kisipari szövetkezetihez (»08 taggal rendelkező 30 kisipari szövetkezetét szerveztünk. így jelenleg megyénkben S60 taggal rendelkező 35 kisipari szöveh kezet működikEzeknek az eredményeknek nyomán megállapítható, hogv megyénk k s- ipara rövid időn belül döntő löbb- ségbea a Szocialista, termelés útjára lép. A Megyei Tanács felü''vejete alá tartozó vállalatok közül a Téglagyárak Somogy megyei Egyesülése, az 1951. évi termelési tervet nem tudja teljesíteni. Ennek oka az, hogy téglagyáraink a téglaégető kemencékben js néhány szárítóSaínen kívül egyéb termelő berendezéssel nem rendelkezik. Ezen úgy fo 'unk segíteni, hogy tanácsi téglagyárakat korszerű gépi berendezésekkel látjuk el, amelynek következtében téglagyáraink termelékenysége ugrásszerűen meg fog növekedni és megyénk területéről megfelelő mennyiségű téglát tudunk biztosítani ötéves tervünk építkezéseinek. A vasöntöde és a gépüzem egV helyre mló összevonása és az új gépek beállításával a termelés 251 százalékkal, a termelékenység 240 százalékkal emelkedett. A megyei tanátes felügyelete alá tartozó k'skereskedelmi vállalatok 1951. évi tervüket 108 százalékra túlteljesítették. Föld mű vessző vei kezeteink forgalma 1951. év végéig 18 millió forint, lal növekedett, a földművesszövetkezetek száma 88 boltegységgei növekedett, így Szocialista kereskedelmünk egyre nagyobb tért hódít népgazdaságunkban. A (MEZŐGAZDASÁG TERÉN is jelentős eredményeket értünk el, ezt az a körülmény jellemzi, hogy nagyobb területeken alkalmazták az élenjáró szovjet tapasztalatokat, mind például a kukorica négyzetes vetését, kukorica és napraforgó pótbeporzását és az ősz folyamán ősziárpánál, rozsnál és búzánál a két irányban történő vetést. A komiósdi tszcs5 foglalkozott heterozis kukorica, termelésével és mintegy 20 tszcs bevezette a nyers foszfátos isiállótrágya kezelését. A tavaszi vetési munkálatokban állami gazdaságaink és termelőszövetkezeti csoportjaink jártak az élen és mutattak példát az egyénileg dolgozó parasztoknak. Az aratási munkákban megyénk az országos versenyben hatodik helyezést érte el, ,a. be- hordási munkákban azonban a nyolcadik helyre kerültünk. Terme- lőcsoportjaink terméseredménye jóval magasabb volt, mind az 1950-es évben. .4z el inuk évben termelőszövetkezeti mozgalmunk szépen fejlődött, mintegy 132 csoport alakult, 5M családdal, 9278 taggal, 4027 katnsztrális hold földterülettel. ' ■Szövetkezeti alapunk 1950-ben 1,472.873 forint volt, míg 1951-ben 6,470.733 forintra emelődött. Tanácsaink jó munkája nyomán adóbe- szcdésael 1951. évi pénzügyi tervünket 110.5 százalékra teljes ítéltük. A jó népnevelő felvilágosító munka nyomán megyénk dolgozó parasztságnak 80 százaléka önként tett eleget adófizelési kötelezettségének, most a fő feladat az első negyedévi pénzügyi tervünk teljesítése. KULTURÁLIS VONALON is nagyütemű -fejlődés volt az 1951. év* folyamán, megyénk területén 88 kultúrotthont létesítettünk, így kul- túrolthonaink száma 131-re emelkedett, megyénkben ugyanennyi népkönyvtárat létesítettünk. Nagyon sok jó haladó Szellemű könyvünk van, amelyből tanulhatnak dolgozóink. 1951-ben 32 új mozit adtunk a falunak, ezenfelül 12 körzeti mozi és 6 vándormozi működik, megyénk területén és más számos kulturális intézményt létesítettünk. A MUNKAERŐ GAZDÁLKODÁS területén még komoly hiányosságok vannak. Az 1951. évi toborzási tervünket 85.90 százalékra teljesítettük, tanácsaink feladata, hogy az elkövetkezendő súlyt helyezzen vezésére. Végül foglalkozott Polónyi elvtárs időben nagyobb a munkaerő szeraz elmúlt év legfontosabb gazdasági feladatával, a jerménybegyüjtéss®!. A TERMÉNYBÉGYÜJTÉS VONALÁN vannak eredményeink, azonban általánosságban, megyei viszonylatban le vagyunk maradva. A nagy lemaradás oka az volt, hogy úgy a begyűjtési .apparátusban, mind a tömegszervezetekben nagyfokú lazaság uralkodott a begyüj- lés kérdésével kapcsolatban. Lebecsüljük azokat a nehézségeket, amelyek az egyre élesedő falusi osztályharcban számolnunk kellett volna, Tanácsaink nem tartották be pártunk és kormányunk törvény- erejű rendeletéit, azokat nem hajtották végre. 1951. ■ évi termény begyűjtési terviünket január hó 2Ó-i állapotnak megfelelően kenyérgabonából 59.3 százalékra, árpából 76.5 százalékra, zabból 79.8 százalékra, kukoricából 98 százalékra, napraforgóból 71.7 százalékra, burgonyából 85.8 százalékra, baromfiból 84.6 százalékra, szénából 101.7 százalékra. tojásból 80 százalékra, borból 118.5 százalékra teljesítettük. Lemaradás mutatkozik az élőál- laibegyiijlésben. Marhából a tervünket 52.4 százalékra, hfzottser- tésből 50.8 százalékra, süldőből 288 százalékra, lóból 52.7 százalékra teljesítettük. A január havi tejbe. gyiijtési tervünket 86 százalékra teljesítetjük. A dézsma-zsír begyűjtésben 99.2 százalékos teljesítéssel első helyre került megyénk a megyék közti versenyben. A járások közül a globális kiértékelés alapján legjobb a ktbi járás, utána következik a siófoki, fonyó- di. kaposvári, barcsi, nagyatádi, marcali, csurgói. A csurgói járásban mutatkozik rendkívüli laza' munkafegyelem a begyűjtés területén. Rákosi elvtárs a központi vezetőség november 30-i ülésén beszelt -a begyűjtés nemzetgazdasági jelentőségéről, többek közölt mondotta : jelentékeny mértékben a begyűjtésiül függ a mezőgazdasági termékek szabadiforgalma. Ezért szükséges feltétlen, hogy minden dolgozó paraszt teljesítse beadási kötelezettségéi. Az új begyűjtést rendelet Végrehajtása érdekében már most szorgalmazni kell a baromfi-, tojás-, tej- és élőállatbegyűjtésre, hogy elkerüljük azt a súlyos hibái, .ami a múlt évben volt, hogy az év végére hagyták a begyűjtendő termények nagy részét. Szigorúan érvényt kell szerezni pártunk és kormányunk határozatai végrehajtásának. Keményen fel kell lépni a munkafegyelem iazító.kkal szemben, szívós osztályharcot kell folytatni az osztályellenség ellen. Tanácsaink munkája úgy lesz sikeres, ha tanácstagjaink aktív segítséget nyújtanak és bevonják a dolgozók széles tömegeit. A mi tanácsaink a. Szovjetunió szovjetjei példamutatása alapján dolgoznak és meg fogják állni helyüket a szó. cializmus építésében. mrjBtmnu* atm •4 M*»' műszaki felkészültsége kielégítő, de a 600 munkahelyen lévő beruházások ellenőrzéséhez a 13 műszaki kevésnek bizonyult, különösen akkor, am kor az egy munkahelyet 10 naponként legalább egyszer szükséges ellenőrizni. Az 1951. évi terv eredményei. Kaposváron létesítettünk egy jé egyórai és ezen túlmenően a megyei jégszükséglet tekintélyes részét biztosítottuk. Átalakítottunk egy tanácsházat a téglagyáraknál szárító színeket építettünk és munkáslakásokat, 13 tanteremmel bővítettük az iskolai tantermeket, egy 120 személyes óva dós napközi otthont és 35 személyes bölcsődét és több mást. Beszámolója után Kósü Intvén szólt hozzá Csurgóról Foglalkozott a tanácsok munkájával. — Nálunk a csurgói járásba« — mondja Kosa elvtárs — mind«« községi tanáccsal írugalakíttaftuk az állandó bizottságokat, de nem fejtettek ki kellő munkát a tömegkap- csolaf érdekében. Azonban jó eredményt ért el a járási pénzügyi állandó bizottság. Ennek eredménye, képp jó eredményt értek el a községi pénzügyi bizottságaink és hangsúlyozta, hogy még nagyobb mértékben kell támaszkodni munkájukban tanácsainknak » széles dolgozó tömegekre. Orbán János BShönyérőI elmondta hozzászólásában, hogy a községükben a dolgozó parasztok nemesített vetőmaghoz szeretnének jutni, de cserélni nem tudnak, mert nincs mivel. így kéri a megyei tanács vb-t, hogy nyújtson segítséget, hogy pénzért hozzájuthassanak Tetőin ághoz- foglalkozott még a községük villamosításával ami befejezőben van. Birkás elvtárs, a Megyei Pártbizottság szervező titkára hozzászólásában elmondotta azt [Illés László, a Kereskedelmi Osztály vezetőjének beszámolója Ezután Illés László, í>- kereske- dehni osztály vezetője számolt be. A tanácsok és tömegek kapcsolatáról szólt. -— Ki kell szélesíteni a tömegekkel való kapcsolatot, nagyobb mértékben be kell vonni a* állam vezetésben az ifjakat és nőket. Foglalkozott a tanácstagok legfontosabb jogaival és kötelességeivel, a tanácstagok 'tanácsülésen va- ló pontos megjelenésével. Vannak olyan tanácstagok, 'akik egyetien tanácsülésen sem vettek részt, min! például László Imre Nagybajomból, vagy Madarász József Nagyatádról. De lehetne még sorolni többet is, vannak azonban olyanok, akik hozzászólásukkal, javaslataikkal segítették a tanács munkáját, mint Fülöp János szentborbási, Bogdán Ferenc ,tszcs tag Csurgó. De lehetne sorolni sokáig azoknak a tanácstagoknak nevét, akik minden formában segítették a tanács munkáját. Beszélt még az állandó bizottságok munkájáról, hangoztatta, hogy többet foglalkozzon a vb. az állandó bizottság tagjaival, fel kell karolni a dolgozók kezdeményezéseit, meg kell szervezni a tanácstagok beszámolóinak megtartását, a tanácsok csak az aktívák újabb és újabb ezreinek megszervezésével fejleszthetjük valóban azzá a tömegszervezetté, amely képes arra, hogy megvalósítsa a párt vezetésével azt a feladatot, amit pártunk II. kongresszusa, Rákosi elvtárs kijelölt számunkra. Sárvári Fereac elvnárs, é a Meg-yei Tarrá e«* Tervosztályának voz^lőjj«' hozzászólásában a beruházások teljesítésével foglalkozott. Többek kő- főtt rámutatott a kaposvári magas- ép't-ési trösztnél mutatkozó lemaradásra. A tröszt munkájában nagy arányú szervezetlenség nyilvánul meg. A legnagyobb lemaradás az egészségügyi vonalon belül az orvosi rendelőknél és bölcsődéknél volt. A tatarozó vállalat nem biztosított kellő munkaerőt a munkálatokhoz. A beruházási vállalatok hogy azok az eredmények, amelyek Somogy megyében a tanácsok munkája nyomán 1951-ben alakultak 'ki, ha nem is nagy eredmények, de jó eredmény magában véve az a tény, hogy Somogy megye tanácsai a megyetanács irányításával nagyjában és egészében ellátták feladatukat. Ha li bák, hiányok voltak is munkájukban, de bebizonyították, hogy az 1951-€s esztendő Somogy megye nehéz viszonyai között és a tanácsoknak a munkája nyomán úgy lett befejezve, hogy mindenáron meg lőhetünk győződve róla, hogy a múlt év tapasztalatai nyomán a hiányosságok és hibák kiküszöbölésének alaposabb segítségnyújtással támogattuk hely* tanácsainkat, iákkor ez az év eredményesebb lesz a tanácsok munkájában, mint a múlt év volt. Birkás elvtárs javaslatot felt a megyei tanács felé, hogy minden megyei tanácstag vállaljon egv negyedévben egyszer, vagy ha módja van hozzá, akkor havonta egy-egv járási tanács látogatását. Nem hivatali ellenőrzésről van szó, meri azt a végrehajtó bizottság és illetékes osztályok szakvonalán kötelesek ellátni, de abból a szempontból lenne szükséges a megyei tanács tagjainak a járási tanácsok látogatása, hogy egyrészt járási tanácselnöknek, vagy járási tanácselnök helyettesnek bizonyos mértékű bátorítást, támogatási: adjon arról, hogy műit a nép választott képviselője, a felsőbb tanácsszerv képviseletéiben elmegy megnézni, hogyan dolgozik egyik-másik ’tanácselnök, őszi ály vezető, hogyan dolgoznak a járási tanácsok. Hívják be ilyen esetben a járási tanács tagjai közül azokat, akik arról nevezetesek, hogy n©m végzik becsületesen munkájukat, nem vesznek részt a tanácsüléseken, vagy azokban a bizottságokban, amelybe be vannajf választva. Az élőt ünk álló feladatok komoly nehéz harcokban lesznek csak s kérésén megoldhatók. Mindig meg kell nézni, hogy mi van cselekedeteinkkel és nem azt, hogy mit beszélünk. Megszokja Somogy dolgozó népe, hogy a kommunista amit mond, egybeesik tettükkel, azonban még sok esetben alálko- zunk más jelenségekkel is és itt elsősorban arra kell komolyan a mi tanácstagjainknak figyelni, hogy a tanácsszerveinkben ne történhessen más, mint amit a kormány intézkedései kötelességévé fesznek, a tanács hajtsa végre a lendeleteket. Ne engedjük az ellenséget mesterkedni. És ha mi, tanácstagok éberen őrködünk a saját lakó erületünkön lévő tanácsokra, hogy a titkárt, vagy elnököt ellenséges befolyás ne vigye rossz irányba és akkor biztosak vagyunk, hogy az ellenség ilyen irányú befolyását le tudjuk küzdeni. Tanácsapparátusunk még fiatal, vannak bent még olyan elemek, akik az ellenség ál'■ a 1 felbé- rcíhefők. Aki szereti pártunkat és Rákosi elvtársat, annak munkájában nem találkozunk kuiákmen- iegsféssel. Tudjuk, hogy még sok tisztázásán kérdés van különösen a káderek tekintetében. Sok dolgozó nem tudj/a még megállni a helyét és könnyen megesik, hogy egyszerű emberek esnek az ellenség áldozatául akkor, ha nem segítünk és nem világosítjuk fel őket a különböző nehezebb feladat ck mikénti végrehajtására. Nem szabad meg- erjedni, hogy a néphataiom képviselője egyedül a tanácselnök legyen. A hibák azért fordulnak elő, mert nem nyújtunk megfelelő segítséget, hogy le tudják küzdeni az ellenség gáncsvetéseit. Ez nagyon szomorú, védeni, iámogatni kell a tanácselnököket és ebben az esetben biztosak lehetünk, hogy tanácsszerveinkben ä tanácselnökök meg fogják állni a helyüket. A fentiek szerint kell munkához fogni, hogy a jövő évi, 1953-as évi első megyei tanácsülésen ne kell- jcrl olyan gondolatokkal foglalkozni, mint ami foglalkoztat minket, hogy hogyan történhetett meg, hogy egyszerű dolgozó parasz: megyei tanácstag nem [eljesítfette az állammal szembeni kötelezettségé:. Kérem a lanácsülést, hogy most amikor hazamegyünk, próbáljuk meg erőnkhöz mérjen minél jobban szélesíteni a dolgozó tömegek közötti kapcsolatot, mégpedig úgv, hogy minden tanács ag a maga köteleezttségét legjobban teljesíti és ezzel az ötéves terv harmadik évének sikeres befejezését, ezóvi tervünk teljesíiésé-t és túlteljesítését biztosítjuk és ezzel szerzünk a mi szeretett Rákosi elvtársunknak nagy ömöme:.. Ezután még több hozzászólás támasztotta alá a fentieket ,s a tanácsülést végeiértA n£p törvénye lesújt a szabotálokra Dolgozó népünk belső ellenségei nem alszanak. Minden időt kihasználnak és miden alkalmat megragadnak, hogy belső élelünket megbontsák. Rémhíreket terjesztenek, Szabotálnak. Dolgozó népünk azonban éberen őrködik államunk rendje felett és leleplez minden spekuláhsoit, szabotálni és azokat méltó helyre juttatja. Így lenlezték le a közel látást szabotáló Kohner Péter kaposfői 17 ho]das közóppiarasztot, aki 808 kiló burgonyával tartozott a dolgozó nap államának. Felesége 3 mázsa. burgonyát rejlett el. Kohner Péter többszöri felszállásra sem tett eleget beadási kötelezettségének és amikor a tanácselnök, tanács; itkár és tanácstag megjelent a házuknál, Kohner és felesége durván rájuk támadt és szidták a tanácsot. A bíróság egy-egv évre a köz. iigyeklől eltiltotta őket, merj nem méltók a 'közügyekben való részvételre azok, akik a begyűjtés érdekében eljáró és kötelezeti ségüket teljesítő kiküldötieket rágalmazzák és az államfegyelmet megsértik. Kohner Pétert a bíróság 4 havi börlönre és 500 forint pénzbüntetésre, Kohner Péternét pedig 3 havi börtönre és 300 forint pénzbüntetésre ítélte a mópbíróság. De elnyerte méltó büntetését Gulyás József altalai lakos is, aki 435 darab tojás beadását mulasztotta e]. Ezért a járásbíróság 4 havi börtönnel és 1500 forint pénzbüntetéssel sújtotta. De így járnak mindazok, akik, dolgozó népünk rendjét próbálják megbontani, akik szembehelyezkednek dolgozó népünk törvényével.