Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-04 / 2. szám
„A burzsoá újságok szenzációra vadásznak, mi azonban nem hajszoljuk a szenzációkat; ezért ahhoz, hogy leveleink érdekesek legyenek, az szükséges, hogy érdekes legyen a tartalmuk, kultúrált a megfogalmazásuk66 (M. i. Kaiiuyin) A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1951. évi 30. számú törvényerejű rendeiete, amely 1952 január 1-én lépett életbe, lényegesen egyszerűbbé, bürokráciamentessé teszi a nyugdíjigény megál- iapí ásának eddigi bonyolult módjár. A pénzügyminiszter most megjelent 6.169—3/1951. P. M. rendeleté kimondja, hogy a rendelet szerint járó nyugellátás és baleseti járulékolt igénybejelentés alapján kell megállapítani. Az igényt a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központnak az igénylő lakhelye szerint illetékes megyei központjánál, kirendeltségénél kell előterjeszteni. Az igénybejelentésével egyidejűleg az igényjogosultságnak és a nyugellátás (járadék) érvényének megállapításához szükséges adatokat és igazolásokat is elő kell terjeszteni. , Ezideig az államigazgatás dolgozóinak járadékigényét nem az M.SZT, hanem maga a munkáltató bírálta el. Annak megállapítása, hogy valaki biztosításra az SZTK- hoz tartozott-e, vagy sem, vagy az államigazgatáshoz, attól függött, hogy bérét az állami költségvetés SZTK megyei és budapesti központjai és kirendeltségei mellett működő szakszervezet társadalombiztosítási bizottságok határoznak. Határozattal kell kimon- daníi a nyugellá* ás (járadék) felemelését, csökkentését, vagy megszüntetését is. Nagyjelentőségű az az intézkedés is, amely előírja, hogy a határozat ellen annak kézbesítésétől számított 60 nap alatt az igény tárgyában határozatot hozó társadalombiziosí tási bizottság székhelye szerint illetékes megyei tanács végrehajtó bizottságához lehet fellebbezni. A fellebbezést annál a társadalombiztosítási bízót'ságnál kell felterjeszteni, amelyik az elsőfokú határozatot hozta. . Az Országos Nyugdíjintézet értesíti a nyugdíjasokat, hogy a december 1-í határozatnak megfelelő emelési összegeket január és február hónapokra együtt, január 8 és 18-e közölt fogja a posta útján kifizetni. gyben felhívja a nyugdíjasok f yelmét, — hogy lakáscímükbe eállotfc. minden változást saját é ekükben azonnal jelentsenek a ítézetniél. Nahaz pasa válássá Robertson tábornok nyilatkozatára Valamennyi vezető lap első olda- j ián közölte Nahaz pasa egyiptomi miniszterelnök január 1-i nyilatkozatát- A miniszterelnök ezzel a nyilatkozattal válaszolt Robertson tábornoknak a középkeleti angol •szárazföldi erők főparancsnokának december 3í-én Fajidban elhangzott. nyilatkozatára. Angol csapatok tartózkodása a Szuezi-csatorna övezetében — mutatóit rá Nahaz pasa — nyílt agresszió Egyiptom szuverenitása ellen és nem menthető azzal az állítással, hogy ezek a csapatok a nemzetközi víziűt szabadságát védelmezik. A Szuezí-csatorna Egyiptomé, tehát csakis Egyiptomnak van joga a csatorna hajózásának szabadságát védelmezni. Nahaz pasa a továbbiakban hangsúlyozta, „ez a mi országunk, sem pedig az angoloké és az angoloknak nincs joguk erőszakot alkalmazni védelmére“. Farag pasa Robertson tábornok nyilatkozatával kapcsolatban kije- je!entet:e; A Robertson tábornok nyilatkozatában foglalt háborús és h-r-rci fenyegetések nem félemlítenek meg bennünket. Szilárdan szembeszállunk a fenyegetéssel." Robertson tábornok — mondot- a Farag pasa — a négy hatalom javaslatára utal. Ez megszilárdítja az egyiptomi kormánynak azt a meggyőződését, hogy ezek a javaslatok Egyiptom megszállásának meghosszabbítására irányulnak és az eddigi angol megszállást nemzetközi megszállássá akarják változtatni. A »legrosszabb Robertson- nak az & kijelentése, hogy ezeket a javaslatokat keresztül erőszakolják, függetlenül attól, egyetért-e azokkal Egyiptom és egyetérte- nek-e az AFC arab államok." Zápotocakv csehszlovák miniszterelnök özt robehelyezte a Kuncicei Vasmű első olvassdó kemencéjét Kuncícében január 1-én Zápotoczky csehszlovák miniszterelnök helyezte üzembe a Klement Goft- wald nevét viselő hatalmas új vasmű első olvasztókemencéjét- A miniszterelnök ünnepi beszédében kiemelte: a kuncicei olvasztókemence üzembehelyése is arról tanúskodik, hogy a békeharcosok tevékenysége nem merül ki a békefclMvások aláírásában, mert azok, akik a békéért küzdenek, minden erejüket Iatbave{ík olyan müvek létrehozására, amelyek hozzájárulnak a béke és az építő- munka megvédclmezéséhez. Az E.INSZ különleges politikai bizottságának január 2-i ülése Az ENSZ közgyűlésének különleges poli ikaj bizottsága január 2-án folytatta vi áját a Délafrikai Unióban élő indiai számazású személyek helyzetéről. A január 2-i ülésen Afganisztán küldötte kijelentette, hogy a faji megkülönböztetés minden formája határozottan elítélendő. A. Szoldatov, a Szovjetunió képviselője felszólalásában megállapította, hogy a Déláfrikai Unió megkülönböztető politikát folytat Dél- Afrika nem európai lakosságával szemben. Beszéde során Szoldatov számos a éld át hozott fel, amivel bizonyította, hogy a Délafríkai Unióban milyen durva megkülönböztetés :o!yik az Indiából a Dél'afrikai Unióba áltelepült indiaiak és a sennszülöít néger lakosság ellen. A középkeleti angol szárazföldi csapatok főparancsnokságának nyilatkozata Párizsból jelentik, hogy Robert:on tábornok, a középkeleti angol izárazföldi csapatok főparancsnc ca, december 31-én Angliából visszatérve nyilatkozott a fa.jidí re- j tülőíéren. Robertson nyilatkozatáén megerősíti Angliának azt a zándékát, hogy mindenáron meg- véde’lmezí a Szuezi-csatorna öve- etében elfoglalt „pozícióit". k Magyar Népi* ö/társaságban éíő jugoszláv forradalmi emigránsok lapja, „2a Ljudsko Zmago“ 25. számáén „Az új évben, új győzelmek elé“ cíjmmel közöl vezércikket- [özü a lap J. V. Sz'álin újévi üd- özle.ét a japán néphez és beszélői a, legfontosabb nemzetközi A Lengyel Munkáspárt fennállása 10. évfordulójának megünneplésére készülnek a lengyel dolgozók A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának politikai bizottsá ga határozatot hozott a Lengyel Munkáspárt fennállása 10. évfordulójának méltó megünnepléséről. A határozat visszapillantást vet a Pártnak az ország újjáépítéséért vívott harcára, leszögezi, hogy ?- Lengyel Munkáspárt sikeresen vezeti a lengyel népet a szocializmus építésének útján és hogy a Párt annak köszönheti győzelmeit, hogy küzdelmeiben a marxizmus- íeninizmus elveire támaszkodott és bőségesen merített a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának tapasztalataiból. A határozat megállapítja, hogy januárban és februárban a Párt alapszerveze- teíben ünnepi értekezleteken ismertetni kell a Lengyel Munkáspárt 10 éves működésétA lengyel hazafiak a Lengyel Munkáspárt fennállásának 10. évfordulóját azzal ünneplik meg legméltóbban — hangzik a határozat befejező részében —, ha fokozzák harcukat a termelési tervek teljesítéséért, még szorosabbra fűzik a Szovjetunió és a népi demokratikus országok iránti baráti kapcsolataikat, még szorosabbra tömörülnek a Lengyel Munkáspárt és annak vezetője Boleslaw Bie- rut körül. Magas koreai kitüntetésben részesült Simics Sándor volt koreai magyar követ volt koreai követét. A kitüntetést Kvon O Dik rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi követe adta ár Simics Sándor vezérőrnagynak. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Népgyűlésének Elnöksége a Koreai Állami Zászlórend II. fokozatával tüntette ki Simics Sándor vezérőrnagyot, a Magyar Népköztársaság A koreai néphadsereg főparancsnokságának január 2-í hadíjeJenfése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága január 2-án közölte, hogy a néphadsereg alakulatai a kínní népi önkéntes egységekkel szorosan együttműködve folytatják védelmi harcaikat az amerikai-angol intervenciósok és a Lí Szín Man-féíe csapatok ellen. Nagy veszteségeket okoznak az ellenségnek. A középső és a nyugati fronton nem történt különösebb változás. A mezőgazdaság az ötéves tervben mind több és több különböző gépet, traktort, kombájnt , kap. De ahhoz, hogy ezeket a gépeket mi ténylegesen a dolgozó parasztok szolgálatába tudjuk állítani, szükséges, hogy olyan emberek legyenek a gépállomásokon, akik szeretik és ismerik a gépet. A dolgozó parasztfiatalok feladata, hogy minél többen jelentkezzenek a gépállomásokra. Ehhez azonban nagyban hozzájárul a DISZ bizottságok és DISZ alapszervezetek jó vagy rossz munkája- , . . Nézzük meg a kaposvári járási DISZ bizottság munkáját. Ez a bizottság december elején megkapta az ütemtervét. A járási bizottság levélen át felhívta akkor a fiatalokat, hogy jelentkezzenek traktorosnak. Mikor ez megtörtént, az ütemterv bekerül* az egyik íróasztal fiókjába és egész véletle- j nül került újból elő december 29- én. Nem tett semmi mást a járási bizottság azért, hogy minél több fiatal jelentkezzen a gépállomásra. Dehogy nem! Hát még azokat a röplapokat is kiküldte, amit kapott a DISZ megyebizottság'ól. Csakhogy ez nagyon kevés! Megállapíthatjuk, hogy a bizottság nem sokat tett ennek a munkának az érdekében. Mi az oka ennek? Először is az, hogy a járási bizottság csak a ragkönyvcserét látta feladatának és amellett elhanyagolta a többi feladat megoldását. Nem kötötték össze a feladatok, f úgy, hogy a tagkönyvcseréhez kapcsolták volna * traktoros toborzást is. Pedig igen nagy lehetőség állt j ezen a téren a bizottság előtt, hisz minden n.hpszervezetbe ment ki aktíva ebben az időszakban. De itt kell felvetni a DISZ MB hibáját is, hogy nem eléggé kísérte figyelemmel és ellenőrizte ennek a feladatnak a végrehajtását. A többi alapszervezet munkatársai többet dblgoztak ezen a téren, de nem elég! A nagybajomi DISZ szervezet 5 fiatalt küldött a gépállomásra. Ez a példa követendő! Ennek a bizottságnak a tapasztalata azf bizonyítja, hogy ha mi alaposabban foglalkozunk ezzel a kérdéssel, sokkal nagyobb segítséget tudunk nyújtani a gépállomásoknak. Palócz Ilona DISZ megyebizottság. Az indiai választási helyzet a január 2-i adatok tükrében A január 2-í adatok szerint a haiderabadi törvényhozó választá sokon az Indiai Nemzeti Kongresz- szus Párt 18, a baloldali pártok 4, a szocialisták 3, a függetlenek 1 mandátumot szereztek. A január 2-i adatok szerint * Tranvakor-kocsini választások során az Indiai Nemzeti Kongresz- szus Párt 30, a Kommunista Párt vezette Egyesült Baloldali Fron* 18, a függetlenek 7, a szocialisták 5 lés más pártok 2 mandátumot szereztek. Életbelépett wx új nyugdíj törvéuy lényegjesen e^yszerűsitették a nyu|g-<liji#{ény megátla|>iiá§áiiak edáisri bonyolult módszerét uelyik alrovatának terhére kapta. S k nyugdíj örvény egy csapásra vé- p jet vef ennek a bürokratikus el- m árásnak, az 1952 január 1-től min- 1c en nyugdíjat az SZTK állapít r< neg. d Más vonalon is lényegesen 'egy- ei zeiűsíti az eljárást a most életbe- sí épeit nyugdíjtörvény. Azelőti a a: la’eseti kár ajanításnál a balese- b i járadék mértékét nehéz volt az b ilőírásnak megfelelően megáliapí- a: ani. Sokszor évekig tarI° peres b íljárás folyt abban a kérdésben, se tőgy a keresőképesség csökkenés g1 oka mondjuk 15, vagy 16 száza- hí ék, vagy 20, vagy 22 százalék-e. zc A nyugdíjtörvény most meg- 6 szünteti a terméketlen, bű- ai rokratíkus és felesleges viíá- L k#t, nert — bár a baleseti járadék negállapíiásának egyik tényezője ovábbra is a baleset által okozott nunkaképesség csökkenés foka. — A fokozatokat úgy állapították neg, hogy ne legyen szükség fe- * esleges vitákra. így például egy okozatba tartozik, akinek kereső- e ép ess égé 16, vagy mondjuk 25 E zázaiékkal csökkent a baleset kö- g' vetkeztében. b A nyugdíjtörvény szerint a nyug- di lítitfÁnvről é« n i'ársidékitfénvrni az Tr Mit tett a kaposvári járási DISZ-bizottság a traktoros toborzás érdekeben? A vietnami néphadsereg folytatja támadásait Észak.Vietnamban a néphadsereg folytatja támadásait Az expedíció, hadsereg közleménye elismeri, hogy a vietnami néphadsereg a H*noifól 30 km-re északnyugatra fekvő Bao-Nính környékén több megerősített állás ellen támadásokat intézett, A vietnami roham- csapatok beszivárogtak az expedieiós hadsereg egységei közé, amelyeket több alkalommal két tűz közé fogtak és jelentős veszteségeket okoztak nekik. 1 I A jugoszláv parrsztszülők gyermekei nem járhatnak iskolába, mert nincs ruhájuk és lábbelijük. Az uzsiceí járásban az idén több mint 300 szegényparaszt szülő gyermek nem jár elemi iskolába és több mint 500 azoknak a gyerme keknek a száma, akik elvégezték- az elemi iskolát, de nem tudják i, folytatni tanulmányaikat, Ezenkí- ;. vül százszámra zárják be az elemi 6 iskolákat, mert nincs tanító. Csak ® a Nis területén lévő perují járás* ... ban 9 iskolát zártak be ilye* ®kI. L.-.1 Hírek Tito Jugoszláviájából Rabszolgaélet a Dnbojj-Banja—Laka vasútvonal építkezésénél A Uto-banduaknak semmilyen összeg nem sok a háborús készülődésre, de eszük ágába se jut a legcsekélyebb összeget áldozni arra. bogy a Doboj—Banja-Luka vasúton dolgozó munkásoknak legalább tűrhető lakóhelyük legye*. A kényszermunkások piszkos ba- rakokban „laknak", ahol még mosdást lehetőség sincs. A kizsákmányolás „elve" alapján fürdő helyett inkább kocsmát építettek, számítva arra, hogy azoktól a munkásoktól, akik az a.lkohol mámorában keresnek feledést, így még nyomorúságos fizetésüket is vísszaszedhetik. A Banja-Luka—Doboj vasútvo- laion, amelyet a ifoisták fokozott táborús készülődéseik keretében pitének, tűrhetetlen munka- • és detfekételek uralkodnak. Különösen nehéz helyzetben van- tak azok a munkások, akik az lagútfúrásnál, fojtó bűzben és deákig vízben állva dolgoznak. A la.lálos szerencsétlenségek is mind jvakoribbak, mert a -ito stáknak tisebb gondjuk is nagyobb annál, tőgy a munkavédelemről gondoskodjanak. Az élelmezés olyan yenge, hogy sokan összeesnek az bségtől és kimerültség öl, amikor . 35 fokos meredeken tolják fel a agonokat. Jugoszláviában « bölcsődék a olgozók gyermekei részére telíe" ;n hozzáférhetetlenné váltak, iert e titoísiák az élelmezési és lügyeleti költségeket olyan mais összegben állapították meg, mit a szülők nem képesek fedez- i. Ez az összeg teljes egészében szülőket -terheli, az állam egyet- ;n dinárral sem járul hozzá a öltségekhez. Trbovljén például ma egyállalá* nincs gyermekotthon, holott itt még ü régi királyi Jugoszláviába* i.s volt. A dolgozó bányászok gyermekei magukra hagyotían, felügyelet nélkül játszanak a bányaberendezéseknél, aminek következtébe* már súlyos szerencsétlenségek történtek. A jugoszláviai kuiák-szövetke- íelekben egyre elviseihe tétlenebbé válik a kizsákmányolás. Számos folgozó paraszt lép ki ezekből a szövetkezetekből annak dacára, hogy az ál aluk bevitt földet a ti" toista kulákok nem adják vissza. Dalmáciában az idén 1700 család hagyta el ezeket a „szövetkezeteket".