Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-04 / 2. szám
„äe njság jakkor lesse élő és eleven, ha 5 vedelő és állandó írással foglalkozó Irodalmár mellett SOI) és 5000 nem hivatásos irodalmár munkatársa lesz66 (Lenin) Ünnepélyesen megnyílt a második megyei háromhónapos párliskola Lelkesen készülnek a magyar sajtó levelezői az első megyei levelezői konferenciára Január 3-án, csütörtökön reggel I 8 órakor tartották meg a somogy- megyeí második háromhónapos pártiskola ünnepélyes megnyitóját. Illés Dezső elvtárs, a pártiskoia vezetője az iskola vezetősége nevében üdvözöl.« ez iskola hallgatóit és a Megyei Pártbizottság tagjait, Gábri Mihály elvtársit, a Megyei Pártbizottság titkárát, Szikszai László elvtársat, a Megyei Pártbizottság kádert rtkáráí, Nemes János elvtársat, a Megyei Pár bizottság mezőgazdasági osztályának vezetőjét, ezenkívül Mi- kecz János elvtársat, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnck két. és Pankász Ferenc eivtársaL a Somogymegyci Állami Gazdaságok alközpontjának vezetőjét — a Megyei Pártbizottság tagjaitAz ünnepi megnyitót Gábri Mihály elvtárs-tartotta meg. — A marxizmus-Ieninizmus tanítása szerint forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi gyakorlat — mondotta beszéde elején Gábri elvtárs. — A Megyei Párt- bizottság, munkája fontos részének tekinti a pártmunkások elméleti képzéséf. Pár tunk II. Kongresszusának határozata szerint Az élóállaíjbegyüíjlése terén megyénkben miég mindig lemaradás tapasztalható. A lemaradás oka az, hogy dolgozó paraszt jaink egy része még mindig vonakodik a beadástól, pedig a maradéktalan teljesí' tésének hatalmas jelentősége van. Rákosi elvtárs azt mondta a Központi Vezetőség november 30-1 ülésén, hogy a „jegyrendszer megszüntetésének egyik fontos előfeltétele, hogy megfelelő tartalékokkal is rendelkezzünk, mert megtörténhet* hogy a fogyasztók a jegyrendszer megszüntetése után kezdetben az eddigi mennyiségnél többet vásárolnak“ A hús- és zsírjegyet tekintettel arra. hogy a hízotfsertésdk beadása csak most van fejlődőiben, később 1952 február- havában szüntetik meg. A hús- és /.sí r je nyéké n kívül, a többi cikkekre vonatkozó jegyrendszer megszüntetését is úgy értük el, hogy dolgozó parasztságunk a beadási kötelezettség teljesítésével hozzájárult ahhoz. Pártunk és kormányunk azon határozatát, hogy ez év februárjában megszüntetjük a zsír- és a faúsjegyet is, végre fogjuk hajtani. Ebhez is rtiegvmr na(k a feltételek, szükséges azonban a határozat végrehajtásának sikeréhez, hogy megyénk dolgozó parasztjai is az ország többi megyéihez hasonlóan teljesítse az állammal szemben fennálló kötelezettségét, teljesítse az élőállatbeadási kötelezettségét. Megyénk lemaradása abból is adódik, hogy laza a tervfegyelem, minid a tanácsok, mind a dolgozó parasztság részéről. Államai n(k szerződést köt dolgozó parasztságunkkal s ez azt jelenti, hogy dolgozó parasztságunknak kötelessége is eleget tenni a szerződés követelményeinek. Tanácsaink is nagyon sok esetben hibát követnek el, azért mert a nagyobb feladatok elvégzését külön elválasztva végzik egymástól. Ez azt jeleníti, hogy az egyéb termények begyűjtése mellett megfeled' kefenék az élőállat begyűjtéséről, ami szintén nagy jelentőségű és el' végzése központi feladat kell, hogy legyen. Tanácsaink szívleljék meg Rákosi elvtárs bírálatát, amit az államifegyelem kérdéséről mondott. Tudni kell azt miniden községi tanácsnak, hogy melyik az a dolgozó paraszt akinek szerződése van és nem tett eleget a kötelezettségének. A legnagyobb lemaradás a sertésbe- gynjtésben mutatkozik meg, ami azt jeleníti, hogy tanácsainknak is ezt a feladatot, kell legsürgősebben elvégezniük. Nagy számban vannak már olyan községek a megyénkben, ahol a tervet ezen * téren is teljesítették, illetve túlteljesítették- Magyaratád, Ráksi, Somaggszil, Somogy,vár, Be- degkér, Gölte és még egy sor község a sertésbegyüjtésben kwáló eredményt éri el. Lemaradtak azonban Szőked^ncs, Hosszúvíz, Katád, Drávatamási, Istvánéi községek. Tanácsaink lepárttagságuaka-t marxista-leninista szellemben kelj nevelni, hogy a szocializmus építése során előttük álló feladata- k J meg tudják oldani. Ezután Gábri elv ára számokban mutatta be, hogy megyénkben hány pártmunkás tömegszervezeti és gazdasági vezető végezte el az ‘1951-es évben a két és háromhó- napos pártiskolát- A hallgatók legnagyobb része pedig nemcsak megtanulja az anyagot, hanem az életben is alkalmazni tudja. Ezután Gábri elvtárs arról beszélt, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésében az el- mú't időkben milyen eredményeket értünk el. Rákosi elvtárs november 30-í beszéde óta újra (óbb mint 300 család lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Ötéves tervünket az ipar, a me- zőgazdaság és a kultúrfront terén egyre éleződő nemzetközi helyze - ben oldjuk meg, s ez megköveteli, hogy a pár! oktatási és nevelési munkát még jobban fokozzuk. Végül arról beszélt Gábri elvtárs, hogy erről a pártiskoláról olyan elvtársaknak kell kikerülni, gyónók gazdáj a községnek, Irányítsák a begyűjtést. Dolgozó parasztságunk éfezze azt, hogy a kötelezettség teljesítése törvény, fontos része ötéves tervünknek. A december hai)i tervteljesítés a következő: I I a.z oszíályharc bármely szakaszán, akik erősítik a Pártot, elmélyítik a dolgozókban a Párt, Rákosi és Szrtálín elvtársak iránti szeretetet- Ennek a pártiskolának a feladata, hogy ilyen elvtársakká nevelje az iskola hallgatói;. Minden elvtárs legyen tisztában azzal, hogy nagy megtiszteltetés érte, amikor a háromhónapos pártiskola hallgatóinak sorába került fejezte be megnyitóját Gábri elvtárs. Illés Dezső elvtárs az iskola vezetői és hallgatói nevében megköszönte Gábri elvtársnak értékes ú mutatását, egyben ígérete lett arra, hogy Gábri eivtárs által adott szempontoknak az iskolavezetői és hallgatói egyaránt eleget tesznek. — Ezt a munkál mi kölcsönösen visszük —- mondotta — az iskola vezetősége, segítséget nyújt a hallgatók munkájához, a hallgatók pedig segítik, az iskolavezetőség munkájár. így a kölcsönös bizalom alapján minden lehetőség megvan arra, hogy a pár - iskolát sikeresen fejezzük be. Illés elvtárs zárószavaival befejeződött a, második háromhónapos megyei pártiskola megnyitó íinne1. Csurgó 91 százalék, 2. Kaposvár 69.9, 3. Siófok 69.6, 4. Fonyód 65, 5. Marcali 65, 6- Nagyatád 55.5, 7. Barcs 52, 8. Tab 40 százalék. Az évi tervteljesítés megyei átlaga 80 százalék. ,,Adjatok mennél nagyobb lehetőséget a munkásoknak, hogy írjanak újságunkba, hogy mindenről határozottan írhassanak, hogy mennél többet írhassanak jövendő •életükről, érdekeikről és munkájukról” — mondotta Lenini elvtárs.- A munkások írtak mindennapi életükről és munkájukról. Ma már nálunk is egyre jobban szélesedik azoknak a munkásoknak, parasztoknak és értelmiségieknek száma, akik felkeresik a szerkesztőségeket beszámoló, tájékoztató, vagy bíráló levéllel. Elsősorban Pártunk központi lapját, a Szabad Népet, amely sok segítsége: ad mindennapi munkánkhoz, t-nácso , útmutatást a Párt állami és gazdasági munkáihoz. A dolgozók átérzik, hogy a sajtó ma az övék és ezért írnak leveleket, így mélyül a kapcsolat a Párt és a tömegek, e.z újság és a tömegek között. Ennek a tömegkapcsolatnak még szorosabbátételét segíti elő a vasárnap megtartandó megyei levelezői konferencia, melyet a Szabad Nép hív egybe a magyar sajtó levelezői számára. Lelkesen készülnek levelezőink a megyei konferenciára, nem egyszer arról írnak, hogy mennyire örülnek, hogy egy ilyen nagyjelentőségű értekezleten vehetnek részt, hogy egyszerű dolgozó léj tükre megírhatják a véleményükkel. Élnek is ezzel a lehetőséggel. Szárnyasi elvtárs arról ír[, ami a 3 napos kocsiiorduló megvalósítását akadályozza. Danes elvtárs arról, ami a parlagföldek felszán á sáf gátolja. Szabó elvtárs arról számol be, hogy Rákosi elvtárs november 30-i beszéde után hogy javult meg a munkafegyelem a ta- szári építkezésen. A levelezők így válnak a közvélemény kifejezőivé, irányítóivá. Nemesük személyes problémáikkal, de országot építő kérdésre is kitérnek leveleikben, A magyar sajtó első megyei értekezlete alkalmával — mely vasárnap lesz megtartva — levelezőink megláthatják fényképsorozatban, hogy-' a lesz levelükből, — melyet szerkesztőségünkbe küldenek be — újságcikk. Bizonyára érdekli ez minden levelezőnket és reméljük, hogy az értekezletem szerzett tapasztalatok és ez a kiállítás még jobban serkenti őket az újabb levelek írására. Levelezőink iszte’etéra este 7 órai kezdettel kultúrműsort rendezünk a Városi Színházban, ahol fellépnek Kaposvár legjobb kultúr- csoportja:, a honvédség kultúrcso- portja, a gimnázium tánccsoportja stb. lépnek fel. A konferencia résztvevőin, levelezőinken kívül p, város dolgozóit' szeretettel várjuk a színházba. „A mészégetők rendbehozatala nemcsak a csoportnak, hanem egész népgazdaságunknak jövedelmét is jelenti“ akik bátran megállják a helyüket pélye. Az élőállatbegyíijtés fokozása elsőrendű feladat Ä koreai fegyverszüneti albizottságok január 1-1 ülése Mint az Uj Kína hírügynökség tudósítója jelenti a 3. napirendi pontot tárgyaló albizottság ülésén a koreai-kínai küldött kijeién, ette, hogy a másik félnek le kel! mondani arról az észszerűden követeléséről, hogy repülőtér építkezéseink korlátozásával be ikarjon avatkozni Korea bel- ügyeibe. Ha a másik fél felhagy ezzel az alaptalan követeléssel, akkor minden nagyobb nehézség nélkül könnyen elérhető az egyéb kérdések észszerű rendezése. A 4. napirendi pontot tárgyaló albizottság ülésén a koreai-kínai küldött, rámutatott: az albizottságnak maradéktalanul el kell fogadnia azt a tervet, hogy ' a fegyverszünet aláírása után míndkéf fél haladéktalanul bocsássa szabadon az összes hadifoglyokat. Megyénk termelőszövetkezeteinek a növénytermelés és az állat- tenyésztésből eredő jövedelmükön kívül szép összegeket biztosított a melléküzemágak üzemeltetése. A mészégetők rendbehozat*5* nemcsak a csoportnak, hanem egész népgazdaságunknak a jövedelmét növeli. A kaposvári ,,Szabadságzászló” termelőszövetkezet, a toponári és a kaposfüredi „December 21”, a somogyaszalói „Latinka" termelő- szövetkezetek t-gtai a kapcsvári volt Szalai-féle mészégető üzemet kiigényelték és üzembehelyezték. A mészkövet baranyábükkösdi kőbányából a csoportok tagsága bányászta ki. Ezeknek a csoportoknak példáját követte a kadarkúti „Szabadság” és a barcsi „Vörös csillag” termelőszövetkezetek tagsága. Rendbehozták az üzemeket és hozzájárultak megyénk termelő- csoportjainak, (állami gazdaságainak anyagellátásához. Kaposvár üzemének jövedelméhez hasonló volt a barcsi és a ka- darkú.íak jövedelme is. Termelőcsoportjaink így könnyebben tudták zökkenőmentesen felépíteni épületeiket. Nem kellett a központi kiutalásra támuszkodniok és így segítségére voltak hazánkba* folyó nagy építkezések ezévi részének sikeres befejezésének. Somogyi Gyula Megyei Tanács építkezési előadó. rOímáz. tewiel&sjz&u&tk&zdl... HOGYAN TAKARÍT BE EGY HOLD FÖLDRŐL KÉT HOLD TERMÉST ILIA GYÖRGY? agy nap volt 28-án Vízvár községben. Valóságos forradalom. Az eső csendesen esett. .4 sáros úton itt is. ott is q lámpák fénye csillant meg. Mindenki igyekezett első lenni. A kulturház udvara egyre népesebb lett. A teremben a villany már ki is gyűlt, kin' denki előrébb akwt jutni. Kiss bácsi meg is jegyzi — hát bizony még nem volt ilyen', hogy így megtelt volna ez a terem. Együtt ünnepelt ezen a napon Vízvár község becsületes dolgozó parasztsága. Vízvár termelőszövetkezeti község lett. Ezt ünneplík és velük együtt az Államvédelmi Hatóság, rendőrségünk —, hogy bebizonyítsák egymásnak egységes harcukat a péké ügye mellett. Az öregek örvendezne mondták egymásnak -— á mi fiaink és unokáink jól cselekedtek, bizony mi fs< most jobban fogunk élni, mint a múltban. Jffizvér dolgozó parasztságának nem kell már a 150 -hpldas kupec- kulák Duics földjére menni. Saját földjükön körös erővel harcba mennek az új győzelemért a régi ellen. Közös gazdálkodás egy céh jobb élet, « megbecsülés, egységes harc az, ami Vízvár dolgozó parasztságába új élet alkotó lendületét öntötte. A dolgozó parasztok csendesen beszélgettek egymásköat. Tárgyalták jövendő életüket és életükben most beálló változást. Mindent megtárgyaltak a dolgozók. Már sokszor bebizonyították, hogy Tito szomszédságában szilárdan állják meg helyüket a béke irtßllett, bebizonyították a beadás jó teljesítésével, az ellenség leleplezésével. A béke nihiléit való szilárd helytállás felé azonban most tették a legnagyobb lépést. Ifj^ Pápics Vendel büszkén mondja eh mi, vízváriak, akik annyiszor esküdtünk a béke mellett, most bizonyítjuk be igazán, hogy nemcsak szóval, hanem tettel lépünk a csata színhelyére. A k&tszázhuszonegy aláírás újabb 221 el. szánt békeharcos. Mi üzenjük ma T it ónak, át ne merjen ide■ lépni, mert minden lépésnél egy katonára talál, aki nem sajnálja életét sem feláldozni a békéért, hazánk és népünk felemelkedéséért. pintér Imre, Szabó József, Babaics Vince és még sokan, Vízvár mindán becsületes dolgozója azt érzi, amit ifj. Pápics Vendel- Arcukon az elszántság, harcrakéiszség és a jövőbe vetett hit boldog öröme sugárzik. Megértették Pártunk hívó szavát. Tudják, hogy jobb élet vár rájuk, Kedvezményeket kapnak, amiről így beszél Papp Vendel: — úgy gondolom, hogy Pártunk most sem feledkezik meg rólunk, biztos vagyok benne. Láttam, hogy a tSrmclöcSaportok kedvezményes áron kapnak műtrágyát, gépi szántást és olyan segítséget kaptak, cmút a múlt rendszerben csak a nagyurak élvezhettek. Ma a dolgozóké minden. A imi társadalmunk adja a segítséget nekünk. Csoporttag lettem a nagyüzemi gazdálkodás, a szocialista társadalmi rendszernek lettem én is harcos tagja. Mindenhol erről beszélnek. Derülten, lelkesen fűznek egyes mondatokat. illa Gyuri bácsi azt mondja a többieknek: -— halljátok, én örök életemben spekuláltam, mint jól dolgozó parasztnak, mindig az volt a célom, hogyan tudnák egy hold földből kettőt csinálni. Mindenhogyan forgattam az életem, a végén mindig azt kellett tapasztalnom, hogy ráfizetek. Igaz, úgy volt —. helyeseltek a többiek. Gyuri bácsi most is spekulált, mégpedig jót. Beteljesült most a vágya — mint minden vízvári dolgozó parasztnak. A kedvezmények mellett olcsón, minőségi magok elvetésével, az állam segítségével egy holdról 2 hold termést tud letakarítani. A becsületes munkával, sokkal magasabb életszínvonalat érhet el Tanulhat, képezheti nrflyát. Megbecsültebb tagja lett a társadalomnak, min valaha watt. Pados bácsi is csoporttag lett, nem is hagyja magát, elmondja a véleményét: — jónak találtam, mert bizony a múltban 17 évig másnak arattam. Sokszor éreztem az úri rend sújtó kszét. El is mondtam egy- páriszor, hogy a „Szent Flórián‘‘ égetné le, hogy ne kéne robotba járni. A többiek is helyeslőn bólogattak, hiszen ők is részesei voltak a kegyel envkenyérnek. Pados bácsinak már a felszabaduláskor megváltozott az élete. Vizivár minden dolgozó parasztjával együtt csak most érzi igazán, hogy a föld sorsának alkotója, kovácsa lett. Vízvár dolgozó parasztjai az elkövetkezendő feladatok elvégzéséről, a munka megszervezéséről, a közös állomány létrehozásáról és az együttműködésüket érintő minden problémájúról beszéltek. Babaics Mihály azt mondja —voltak olyan hangok egyes tagok részéről, hogy eladjuk a jószágot. Ez helytelen. Minden tag érezze kötelességének a jószágállományának a beadását. Ez elsősorban a jövedelmünk biztosítéka lesz ét ki lesz fizetve, mintha azt másnak adnák el. Ugyvan, helyes — mondták a többiek. Miközben az öreg Német Pista bácsi azon tépelődött, — mi lesz velem? Hetven esztendős vagyok, én már kapálni nem tudok, meg az asszony is vagy 65 éves. A fiatalok nevetni kezdtek és megnyugtatták Pista bácsit, hogy most elküldik könyvelő iskolába Gergulás Mancit, meg Piros Mancit, akik majd a mérleg összeállításánál a tagsággal együtt Pista bácsiék és minden öreg részére a segély és kultúralapba nagyobb összeget tesznek s így biztosiam lesz a megélhetésük. Valaki megjegyzi — kardos* asszony a Pista bácsi felesége, a tyúkokat mtey tudja etetni, munkaegységet is szerezhet. Előre gondolkodnak a vízváriak mindenről. Napközi otthont is létesítenek, hogy minden épkéz-láb ember kivehesse réiszét a munkából. S így gondoskodnak jövőjükről, jobb életük mPgalapozá\súról. A; óra már a 11-et is elütötte. A kultúrteremben még mindig ott voltak a vízvári dolgozók. Nem számított a sár, a sötét, nem akartak még hazamenni, hiszen fényes jövőjük előestélyét ünnepelték. Bondor Géza