Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-03 / 1. szám
. ,^_ ________________^ A LEVÉL ÉRTÉKE ABBAN ÁLL, HOGY SZERZŐIÉ A NÉPBŐL VALÓ ÉS A VALÓSÁGBAN ISMERI AZ ÉLETET Rákosi elvi ars beszéde óta megjavnlt a munkafegyelem a taszári építkezésen Örömmel jelentem, hogy Rákosi e4v:árs beszéde u án a faszán építkezés dolgozói célul fűzték ki a munkaiegyelem megjavítását- Építkezésünk területén dolgozóink 100 százalékig ígéretet tettek arra, hogy 27-én reggel a munkát becsülettel megkezdik. Ha megnézzük ezeket az építőipari dolgozókat és figyelembe vesszük lakásuk^ színhelyét, láthatjuk, hogy 200— 500 kilométer távolságig tették meg az urat és 27-én reggel 95 százaléka megjelent a munkahelyen. Példának megemlíthetjük az ifi-brigádot, melynek tagjai Budapesthez még 27 kilométerre laknak, vagy a vasmegyei ifi köművesbrígád tag)«, akik Vas megye túlsó széléről jöttek meg, a Dráva-brigádot azért illeti külön dicséret, mert egész évben egy igazolatlan mulasztásuk nincs. Ki kell emelni még a Smid kőművesbrigádot, melynek minden «gyes brigádfagja 27-én reggel felvette a munkát. Az állványozóbrigádnak egy része Rákosi elv- 'árs beszéde előtt az építkezés vészmadara volt a munkafegyelem terén és a beszéd elhangzása után fegyelmezetten, minden órát és percet kihasználva dolgoznak. 27-én reggel ezek jártak elől jó példával, élükön Simon György csoportvezető, Vitányi József bri- gádvezető, akik jó népnevelő munkájának köszönhető, de nem utolsósorban Sándor Pál bizalminak, akik a csoport 'tagjaival megvitatták Rákosi elvtárs beszédét és azóta a munkaidőt 100 százalékig kihasználták. Megértették az 5 éves feszített tervünk feladatait és példásan kiveszik részüket a többi szaktárssal együtt a munkából. He megjelentek a munkahelyükön az anlégerek, művezetők és az építésvezetők is. A taszári építésipari dolgozók így bizonyítják be Pártunknak és szeretett vezérünknek, Rákosi elvtársnak, hogy megértették a felemelt 5 éves terv értelmét és minden igyekezette; arra törekszenek, hogy ezt mielőbb valóra segítsék váltani. így köszönik meg, hogy az építőipar idényjellegét megszüntették, hogy egész éven keresztül, télen és nyáron dolgozhatunk. Most biztosítva van családunk biztos jövője és kulturális fejlődése. Nem felejtjük el, hogy a Horthy- rendszerben milyen volt az építők élefe télen. A gyufától kezdve egészen a ruháig mindent adósságra vett meg, a gyermekek pedig ko- nyöradományon éltek, vagy pedig az akkori hírhed] népkonyhán tengetitek életüket. Mikor megjött a tavasz, a gyerektől kezdve az egész családnak munkába kellett menni, hogy a féli adósságot ki tudják fizetni. Ezf az életet a taszári építők maguk előtt látják és nem kívánják vissza a tőkés kizsákmányoló kapitalista rendet. Megfogadták egyönte üen, hogy a munka-fegyelem terén 100 százalékig eleget tesznek az 1952-es új évben. Ez: bebizonyították a két ünnep közötti munkahelyen való ponfos megjelenésükkel. Tudják a tsszári építőipar dolgozói, hegy a munkafegyelem megszilárdításával még szebbé, virágosabbá teszik családi életüket az 1952-es évbe®. Taszári építkezés, Szabó József párttitkár. Több nőt, több munkaerőt a gépállomásokra! Egyre tőié» dolgozó ismerte meg a gépállomás munkájának hatalmas jelent őségét a unezőpaadaság szó" •ciaUsta átszervezésben, mindez azonban nietm ment és a jövőben sem megy magától. Ehhez a felismeréshez hozzájárult már eddig js a gépállomások munkája. Ma már 'tz ellenség is kénytelen elismerni, hogy a gépi szántás sokszorosan magasabb termést eredményez mind ■a fogatos talajmű-uelés. A munkaerőtoborzás eredtményes- -ségéhez hozzájárult az is, hogy a gépállomás vezetői és dolgozói a többi munkák mellett részt vesznek a szervezésben és felkeresik azokat a családokat, ahol felesleges munkaerő mutatkozik. Meggyőzik őket, hogy vegyenek részt a gépállomás munkájában- Komoly feladatot kell megoldani ezen a téren, mert hisz az ellenség igyekszik lejáratni a gépállomást a legaljasabb rémhírekkel. igyekszik a fiatalokat lebeszélni csakhogy meggátolja szocialista építésünket, hagy elzárja a fiatalok elől a fejlődés lehetőségeit. A gépállomás dolgozói azonban keményen harcolnak és visszaverik az ellenség minden híresztelését. A háromfai gépállomás már eddig 20 férfit szervezett be gépállomási dolgozónak, akik mind egyénileg gazdálkodtak azelőtt. Kiváló eredményt ért el a női dolgozók szervezésében a felsőse gesdi gépállomás, ahol a mai napig 7 nőt szerveztek be, de ugyaniakkor 7 férfit is. Az eredmény eléréséhez nagyban hozzájárult, hogy Nagy László, a gépállomás púrttitkára .személyesen keresi fel a családokat és ott beszélget el velük. A jó szervezés, a helyes politikai .felvilágosító munka eredménye megmutatkozott a csokonyavisontai gép- állonnásom is, ahol eddig 34 dolgozót szerveztek be a gépállomásra- Itt javítani kell a munkát az egyé- í közt, mert ott lemaradás van. tabi gépállomás 17 férfi munka- vei növelte a dolgozóinak szá" ;. Marcali gépállomás 6 női és férfi dolgozóval. Darányi gép- más 4 női dolgozót szervezett .«maradás van a munkaerő szűrésében a ladi gépállomáson, ahol 'ériit szerveztek csak be, női •"kaerőt egyet sóin. De nam jobb yzet a kereki gépállomáson "r vagy éppen a karádi gópáíllomáson, ahol a politikai helyettes, Pólyák Mária mellékes kérdésnek tartja a munkaerő szervezést- Az ilyen magatartás súlyos kárt okozhat az egész gépállomásnak, mert munkaerő hiányában a gépállomás gépei kihasználatlanul hevernek, -ami kihalással lesz a terv teljesítésére, a mezőgazdasági munkáié" tokra. Azok a gépállomások értek el jó eredményt ezen a téren idáig is, ahol bevonták a töznegswervezeteket is a tagtoborzásai miinkába. Ezért gépállomásainknak az elkövetkezendő időben még szorosabb kapcsolatot kell tartani a községben lévő tömegszervezetekkel, de a tanácsokkal is. Tfovdbb kell fokozni gépállomásunknak a munkaerő, különösen a női munkaerő szendezé«ét. Kövessék Nagy László (elsősege sdi gépállomás párttitkárának példáját. Fokozzák az agitációs munkát a dolgozó /xirasztok, különösen a DISZ ifjak és lányok között- Magyarázzák meg miért van szükség minél töbto traktorosra. A téli holtidény alatt gépállomásaink voniják be őket a politikai oktatásiba, hogy ■alapos felkészültséggel várják a tavaszi nagy munkát, a szántást, ve" tést. Hol „fekszik“ az újításom? A tabi gépállomáson 1951 június hónapban egy újí ást adtam be, ami a duga]:yúgyűrű módosítását foglalta magában. A földművelés- ügyi minisziérium utasítására és az ÁMG megyeközpont hozzájárulásává] az újításommal elkészült olajlehúzó dugattyúgyűrű nagymennyiségű olajmegtakaríiást eredményezett. Az újításomat egy Fordson- traktoron mutattam be, amely hét óra üzemeltetés alatt a régi gyűrűkkel 6 kilogramm bébé-ol*jst fogyasztott Ezzel szemben az új gyűrűkkel ugyanoly»* megterhelés mellett 30 dekagram olajat fogyasztott. Ují ásómat jegyzőkönyvileg az ÁMG újítóbizotisága június hónapban el is fogadfa. Azóta azonban semmit nem tudok az újításom hollétéről, márpedig időszerű kérdés lenne. Ha napvilágra kerülne, jelentős mennyiségű olajat takarítanánk meg népgazdaságunk számára. Schmidt János. A gépek jobb karbantartásával, a munkafegyelem megjavításával a9 eddiginél sokkal jobb eredményeket érnek el a Kefeiisemben A Kaposvári Kefeüzem dolgozói teljesítetnék felajánlásaikat. A Sztálini műszak ideje alatt az üzemben brigádok között verseny alakult ki, melyből a Vöröscsillag brigád került ki győztesen. December 21-re az eddigi átlagos 100 —110 százalékát 120 százalékra emelte. Az egyéni felajánlások során Bóka Ilona és Molnár István né a 130 százalékos felajánlásukat 140 százalékra teljesítetlek. De ezenkívül értek el jó eredményeket az üzem többi üzemrészeiben is. Tóth Mihály 167 százalékot, Ékes János és Szálai István 134 százalékot, Kiss Mária 118, Csányi Béláné 117 százalékot értek el Az üzemben az újonnan felvett munkások is kivették részüké] a december 21-i felajánlásokból, a 3—4 hetes gyakorlatuk után a tömőgépeknél Csongrádiné.a gyökérüzemben Vekli Bétáné rövid időn belül elérik a 100 százalékot. Az üzem minden dolgozója tisztán lái- ia. hogy a munka jó beosztása és a gépek figyelmes karbantartásával fokozódik termelésük. Mindenj megtesznek annak érdekében, hogy gépeik kifogástalan állapotban legyenek, hogy a termelést ezzel is fokozzák. Az üzemen belül teNe_ sen kiküszöbölték a későnjövést és a hiányzást. Ezenkívül feladatukká fűzték ki, hogy ezután még jobba«, kihasználják gépeiket és a felesleges járatásukat teljesen kiküszöbölik, hogy ezzel is fokozzák termelésüket. Az üzemnek nagy segítséget nyújtott a kaposvári „MÉHES“, amely 100 százalékig biztosította 1 az üzem részére a nyersanyagot- Mindig pontosan szállította, sőt még fűi is teljesítette szállítási tervét, ami lehetővé tette az üzem ermelésének rohamos fejlődését. Megvédj ük az olyan becsületes dolgozókat, mint C. Horváth József Itelátjuk, helytelen volt, iiojfj kívülről jövő, általunk nem ellenőrzőit cikket leközöltünk „Leleplezték a kulákokkal pak- táló nagybajomi begyűjtési állandó bizottság helyettes elnökét" címmel december 18-i számunkban cikke: közöltünk. A cikk megjelenése után C. Horváth József nagy- bajomi középparaszt, a begyűjtési állandó bizottság helyettes elnöke ’evelet írt szerkesztőségünkhöz. Levelében megcáfolta a cikket, felve,ve azt a kérdést, hogy ö valóban beszélt arról, hogy árvíz és jégkár sújtott egyes gazdákat és vannak olyanok, akik emia t nem íudák teljesíteni valamely terményféleségből beadási köteíaze'.f- ségüket, de ezzel a felszólalással ő a valóságot említette meg és rámutatott arra, hogy az ilyen gazdák is tudják teljesíteni más :er- ményíéleségből beadási kötelezett ségüketSzerkesztőségünk munkatársa kivizsgálta az ügyet. A pártszer- vezemél és a több dolgozó parasztnál érdeklődött ezután az eset után és a következőt állapította meg: C. Horváth József egyszerű, becsületes dolgozó paraszt. Feladaíát minden esetben becsülettel végezte el. Beadási kötelezettségét minden terményféleségből 100 százalékon felül teljesítette, ezzel példát mutatott a többi dolgozó pa- raszttársainak. Következetes volt a kulákokkal és spekuláns elemekkel szemben. Az igaz, hogy keresztkomája kulák, de vele kapcsolatot nem tart fenn. C. Horváth József a vb-gyűlésen nem rosszindulatból szólalt fel, hanem az ellenőrző .közegek voltak rosszindulattal, akik nem várták meg, hogy beszédét befejezze, közbevágtak, erélyes fellépésükkel akadályozták, hogy egyszerű paraszti nyelven C. Horváth József kifejtse mondanivalóját. A cikk nem a sajtó munkatársai- tój, hanem a Megyei Tanács begyűjtési osztályvezetőjétől, Gőgös Pétertől származik. Ezért a felelősség Gőgös Pétert terheli. Szerkesztőségünket annyiban, hogy nem vizsgáltuk ki a kérdést, mielőtt a cikket leközöltük. Szerkesztőségünk tanult ebből az esetből és a hasonló hibák elkerülése végett a kívülről beküldőt] cikkeket leellenőrzés és kellő információ nélkül a jövőben nem fogjuk leközölni. C. Horváth József dolgozó paraszt, úgy mint tanácstag és úgy mint mezőgazdasági dolgozó mutasson példát továbbra is, szolgáljon számára elégtételül szerkesztőségünk önbírálata, a ckk írójának felelősségrevonása. Pártunk sajtója a becsületes dolgozó parasztokat, köztük C. Horváth Józsefet dicséretben részesíti, megvédi a tévedések, vagy tudatosságból fakadó rágalmazások ellen, de keményen elítéli az ellenséges tevékenykedést, harcol az ellenség ellen. A I*ea**©iicei ••UJJ !»ai*ázdst** eredményei és Mimi Levelemben szeretnék beszámolni eredményeinkről és termelőcsoportunk hiányosságairól. Az őszi mélyszántást 137 holdon határidő előtt befejeztük. A vetésünk, ami 144 hold, már szé pen zöldéi. A vetést is a minisztertanács iha ározata értelmében határidőre befejeztük. Termelőcsoportunk 37 és fél holdon termelt burgonyát, 23 és fél vagonnal beszállítottunk a szeszgyár részére, vetőmagnak meghagytunk 226 mázsát, a tagság közt kiosztottunk 250 mázsát. A beadási kötelezettségünket is 2300 százalékra tel)esHet- tük. Ezzel szemben a berzenceí egyénileg dolgozó parasztok burgonyavetése 497 hold volt és erről a nagy területről csak 24 vagonnal adtak be. Az a hiba, hogy a legtöbb dolgozó paraszt eldugja a burgonyáját és nem akar eleget tenni kötelezettségének, úgy. minit' Zsivolec Mihály is. Szerintem az ilyen gazdákat alaposan meg keli büntetni, mert arra nem törekednek, hogy először a kötelezettsé get teljesítenék. Ezer] van lemaradva a mi falunk a begyűjtésben, ígéretet tettünk, hogy 20 darab anyakoca részére fiaz tatot elkészítünk december 21-re. Ez] a vállalásunkat 18-rs teljesítettük, 32 istállót is megjavítottuk. Azonban hiba is van A mi termelöcsoporiunkban nag# hiányosságok volialsf a jövedelemelosztásnál. A termelőszövetkezet vezetősége nem vette figyelembe a jövedelemelosztásnál, hogy ki, hogyan dolgozott, egyenlősdi uralkodót] a szövetkezetben. Nem aszerint osztották ki a fej' adagot, ki hogy dolgozotNtAzokat a tagokat részesítették mindenféle osztalékban, akik nem dolgoztak és azok a tagok, akik odaadóan dolgoztak, hogy szövetkezetünk minél többet termeljen, év végéig álig maradt munkaegységük. Meg kell, hogy említsem Hetesi Józsefet, akinek munkáját a termelő- szövetkezetben nagyon kevesen látták, az ő munkabeosztása lényegében kocsis volt, de mégsem szántó]!, nem is boronái:, ő maga talált ki minden reggel valami munkát magának, az évvégi zárszámadásra mégis 420 munkaegysége volt fiává] és lányával együtt, pedig alig dolgoztak valamit. Hetesi József 2 hétig nem dolgozot., a fia pedig 3 hónapig és még s min den napjuk ei van számolva. Több ilyen tagunk is van. Nagy kárt okozott szövetkezetünkben a volt elnök, Szablics László, aki nem el'enőrizte a munkákat, ahelyett sajá; részére istállót épített és mikor az évvégi elszámolás- megkezdtük, elődjének munkaegységéből 13 munkaegységet átírt. Szablics László volt elnököt a szövetkezetből a tagság kizárta, mert egyébként is a tsz ellen agitált. Zárszámadásunk elég jó volt, 16 forint 14 fillért osztottunk ki mini- kaegységenkint. Ettől még többet is ősz hattunk volna ki, hogyha nagyobb gondot fordítunk az állattenyésztésre. A terményből’ voll hasznunk. Az elmúlt félév során nagy lazaság mutatkozott a munkai egyelőm terén a kaposvári Útfenntartó Vállalatnál. Ez,t az okozta legjobban, hogy a vállalatnál sok volt a fasiszta elein, horthysta századosok, őnmesterek és fasiszta csendőrök „dolgoztak“, akik állandóan zavart keltettek a vállalat termelésében. A mimika,fegyelmet lazították, ezzel hátráltatták a vállalatot termelésében. Amióta a pártszervezet leleplezte és eltávolította sorai közül * termelést gátló ellenséget, köztük Hair vas J'átnost, a volt államépítészeti hivatal horthysta kiskirályát, Bokor István mérnököt és Retkes József volt horthysta repülős főhadnagyot, mindjárt észlelhető volt a munka- fegyelem és a termelés terén történt Az 1952-es évre már van 79 darab disznónk, 24 darab marhánk, ebből 7 olyan, ami februárra leborjazik. Elvtársak, nálunk hiba van a könyvelésnél is, mert a könyvelőnk nem végzi el rendesen a munkáját. Nem is csoda, hogy nem szívügye a szövetkezet könyvelése, mikor maga nem tagja a termelőszövetkezetnek. Én nagyon helytelennek találom azt, hogy egyénileg dolgozó parasztlány legyen a könyvelőnk, hiszen az n.em érzi magáénak a szövetkezetét, nem is mondhatja azt, hogy a mi szövetkezetünk szép eredményeket ért el. Éppen ezért nem is végzi el rendesen a munkáját. Én tudom ?z], hogy csak az 'ehet a könyvelőnk, aki tagja is a szövetkezetnek. A tagság közt azonban vannak olyanok, akik nagyon mellette állnak, hogy ilyen személy is lehet könyvelő, pedig ez a felfogás nagyon helytelen. Kovács István, a berzencei „Új barázda" termelőszövetkezet agro- nómusa, a Somogyi Néplap levelezője. javulás. Azóta megjavult a munka Balatonfenyvesen is. Már nem vesznek fel dolgozókat mumkakönyv nélkül és nem hallgatják el a munkafegye lom megsértői ellen történt eljárás fontosságát, hanem azt a helysainen kiküszöbölik és ha k®ll> büntető eljárást is gyakorolnak a munka- fegyelem megsértői ellen. De javulás mutatkozik a kiske reszluri és a háromfai hídépítésnél is, a munkafegyelem megsértői ellen alkalmazott szigor nyomán és ezzel a termelés terén is értek öl eredményeket. Ha a pártszervezet a vállalatvezető'ségigel karöltve az eddiginél még nagyobb gonddal éa erényesebb fellépéssel jár el, rövió időn belül eredményeket érhetnek el. Az ellenség eltávolítása után megjavult a munkafegyelem az Ütfenntartó Vállalatnál r