Somogyi Néplap, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-15 / 11. szám

6 SOMOGYI NÉPLAP KEDD, 1952 JANUÁR 15. A SZOVJET TAPASZTALATOK SEGÍTSÉGÉVEL 400.000 hóid gyenge talajt javítunk meg A terméseredmények nagyobb arányú növelése új, eddig kevésb- bé ismeri feladatokat ró mezőgaz­dasági dolgozóinkra, úgy a gya­korlati, mint a szellemi munkások­ba. Nekik keli e rendkívül ion os felada'i ot elvégezni. Pártunk és kormányzatunk e fontos feladat végrehajtására minden lehetőséget megadott és a jövőben is meg fog adni. A terméseredmények növelésé­nek egyik ilyen fontos eszköze az eddig elhanyagol:, kizsarolt földek megjavítása. A rnul ban a bérlők, a földesurak rablógazdálkodása folytán hazánkban hatalmas föld­területek váltak terméketlenné. A földesurak nemcsak az embert zsákmányolták ki, a taiajt is meg- rabol ák. A kisparcellákon kezde eges eszközökkel a kisparaszt a gyen­ge trágyázáson kívül nem is gon­dolhatott a talaj komolyabb meg­javítására. A felszabadulással 3 nagyüzemi mezőgazdaság rohamos fejlődésével mindinkább előtérbe került e jelentős munka elvégzése. Megyénkben is megalakult a Ta­lajjavító Vállalat, mely ez a ko­moly és felelősségteljes munkát irányítja és munkájával megyénk­ben is eddig elhanyagolt, jelentős földterületeknek adja vissza a lei" mőképességét. A savanyútalajt jó termő­talajjá változtatjuk Állami gazdaságainkban mintegy 5.150 katasztrálís hold, tszcs-ben 2.100 katasztrálís savanyú talajt fogunk meszezéssei megjavítani. Megyénkben mintegy 400.000 ka­taszteri hold javításra váró talaj van, ami a megye művelés alatt álló területének mntegy 60—65 százaléka, s amelyből 100.000 ka- tasztrális hold homok. Ha ezeket a földeket megjavítjuk, :azt jelenti, hogy az egyik legértékesebb szá- fesftakarmányunka-t, a lucernát me­gyénkben 150.000 ka', hold terület­tel nagyobb terülten lehet jó ered­ménnyel termelni és kb. 80.000 ka- tasztrális holddal nagyobb ende­ten lehet termelni lóherét- A jó és a rossz lucerna-termelés közölt holdankint évente 20 mázsa kü­lönbözet van. Ez azt jelen' i, hegy a terméstöbbletből holdankint 1 Szarvasmarhát, vagyis egy jól te­jelő tehenét lehet tartani. Somogy megyében a fenti területek meg­javításából származó takarmány- termésből 230.000 tehenet lehet tartani ugyanazon földterüleen. Ha ennek a többletállománynak az évi isfállótrágya hozamát vesszük tekintetbe, 230.000 holddal több terüld megtrágyázását jelenti, ami viszont csak búzára átszámítva á*- lag 2 mázsával több termést ered­ményez. Ha az összes javításra váró te­rfiletct megjavítjuk, az évente megyénkben 460.CC0 mázsa termés többletet hoz, közvetve, nem számítva, hogy egy vetésforgónál négy évre számítva még több termés:öbblet,at jelent. Az a búzamennyiség, amit a ter­més öbblet által elérünk, 209.000 ernber évi fejadagját jelenti. Ez az egyszerű számítás aláhúz­za a talajjavítás hatalmas nemzet- gazdasági jelentőségét­Ennek a feladatnak a megoldá­sa azonban nem megy magától, komoly erőfeszítéseket követel meg a Talajjavító Vállalat minden egyes dolgozójától, különösen a dolgozók felvilágosí ása terén. Ezért a Vállalat dolgozóinak ezt nem egyszerű laboratóriumi fel­adatként kell kezelni, hanem az élenjáró szovjet tudomány alapján a gyakorlatban kell megvalósít:: ni, közkincsévé kell fenni a tudást, bevonva ebbe a munkába a gyakor­lat dolgozók százait- A vállalat­nál azonban nincs minden rend­ben. Ezen a téren egyesek úgy vé­lik- hogy ez kiváltságos tudomány, amelyhez a politikának, a gyakor­lati munkásoknak semmi köze. Ré­gi kapitalista társadalomhoz ha­sonló tudományos munkát akar­nak végezni a gyakorlati élettől elszakadva. Nem véletlen tehát, hogy a vállalathoz osztályidegén elemek jutót.ak be, mint ,,jó mun­kások". Nincs politikamentes munka ! így került a vállalathoz ifj. Sza­bó Géza, aki 35 holdas málomtu- laidonos kuiák-családból szárma­zik, akit 49-ben éppen ezért zártak ki az egye,cinről. A vállalathoz hamis önéletrajzzal jutott be. El­tagadta vagyoni helyzetét. Apaikor Kovács György, a vál­lalat igazgatója leleplezte ifj. Sza­bó Gézát a dolgozók elölt, akad­tak pártfogók, mint Vér Ferenc műszaki vezető, aki körömszakad- táig védte, mondván; ez igazán nem nagy dolog! Fontos, hogy e!-# lássa munkáját- Neki ez nem ellen­ség, szerinte egy a fontos, legye­nek barátai, ak,k támogatják, őt, hogy továbbra is fennarthatssa azt a légkört, amely elítél minden po­litikai megnyilvánulást. Ugyanis szerinte az ő munkája, független minden politikától, az ő munkáját az ilyennel nem lehet zavarni. Ezek szerint tehát nem véletlen, hogy a vállalathoz osztályidegen kulák elem került- Dolgozó né­pünknek azonban nem mindegy, hogy ilyen fpnfos vállalatnál kik dolgoznak. Vér Ferenc műszaki vezető helytelen maga arfasat a munkás­káderekkel, a djlgozó néppel va­ló viszonyát aláhúz.-.! az a mondá­sa ij, hogy a tudomány nem való :\z egyszerű dolgozóknak, jobb, ha nem is fognak* kezükbe szakköny­veké;. mert úgy sem értenék hoz­zá. Lényegében a dolgozó nép fiai­nak, a munkásoknak, a parasztok­nak semmi köze a tudományhoz, ahhoz csak neki van köze és csak ö ér i meg a szakkönnyveket. Le­becsüli a szovjet tapasztalatokat, hivatkozik a régen szerzett szak­képzet ségére. Mi#azt javasolnánk, hogy változtasson ezen a maga ar fásán, ne zárkózzon el a tömegek­től, tudását ne zárja be a labora­tóriumba, hanem adja át a dolgo­zók ezreinek, sok éves tapasztala­tain keresztül szerzett tudása, vál­jon közkinccsé. Népi demokráciánk megbecsüli 65 számít a becsületes értelmiségre, köztük Vér Ferenc- ré is, de ebhez az keli. hogy az ed­dig szerzett tapasztalatai mellett I nyúljon hozzá bá ran az élenjáró szovjet tudományhoz, melynek se­gítségével országunkban sokszáz szakember helyesen oldja meg a rábízol, felada.okat­ítélet munkafegyelemsértő hányássok ellen A tatai járásbíróság büntető ta­nácsa Oroszlányban, pénteken dél- uin négy notórius munkakerülő bányász bünperét tárgyalta, aki­ket a munkafegyelmet súlyosan sértő magatartásuk miatt, a terv‘ gazdálkodás büntetőjogi védelmé­ről szóló törvény alapján állítottak bíróság elé. A tárgyaláson a hely­beli bányászokon kívül nagy szám­mal vettek részt a megye más bá­nyáinak és üzemeinek dolgozói is, hogy a per tárgyalásán okulva újabb lendülettel harcoljanak a munkafegyelem megszilárdításáért, a munka kerülést, a lógást, a fe­gyelmezetlenségei megve éssei súj­tó, azt megbélyegző szellem kiala­kításáért. A vádlottak; Wilcsek Gottfried vájár, Németh Lajos szállító csil­lés, Farkas Pál csapatcsillés és Csonka Isi ván szállt: ó-csillés, sú­lyosan fegyelmezetlen, munkake­rülő magatartást tanúsítva ismé­telten igazolatlanul elmaradtak munkahelyükről, bomlasztották a munkafegyelme- s akadályozták a szénmedence termelési terv®nek teljesítését. A vádlottak kihallgat ága és a bizonyítási eljárás során a vádha­tóság állítása kivétel nélkül igazo­lás nverek s a tanúvallomások so­rán újabb részletek kerül ek fel­színre a vádlottak káros tevékeny­ségével kapcsolásban. A vád- és védő-beszéd elhang­zása után a bíróság kihirdette az ítéletet; A vádlottakat a tervgazdálko­dás bünfetőiogi védelméről szóló törvénybe ü köző bűntettben mon­dotta ki bűnösnek. ’ Ezért Wücsek Goftfricdot fő­büntetésül hat hónapi börtön­re ífélfe, mellékbüntetésül pedig 5 évi időtartamra eltil­totta pi, közügyek intézésétől. Németh. Lajos vádlottat 5, Far­kas Pál vódloHa*i 4, Csonka Tsfván vádlottat 6 hónapi, je­lenlegi munkahelyükön javító­nevelő munkára ítélte s el­rendelte illetményeik 25 szá­zalékkal való csökkentését büntetésük időtartamára. Az ítélet kimondja; amennyiben a javító-nevelő munkára ítélt vád­lottak munkahelyükön továbbra is fegyelmező1 len magatartást ta­núsítanak, munkáinkat hanyagul végzik, vagy indokolatlanul, mű­szakot mulasztanak, úgy a bünte- tésükböl a hátralévő részt bör­tönbüntetésre változtatják áf. Az áíélet jogerős. n Az. ormospusztai bányászok "Z utóbbi napokban tartott röpgyülé- seiken erélvesen szembeszálltak a no'órius műszakmulasztókkal. akik miaft a mu.lt esztendőben Ormos- puszta kb. 2000 vágón szénnel ke­vesebbet adott népgazdaságunk­nak. A bányászok maguk követel­ték, vonlak fele’ősségre a műszak- mulasztókat. a fegyelmezel lene­ket, a notórius elmaradókat, a ter- melér; gátlóit. így került a dolgo­zó nép bírósága elé két ormos­pusztai új bányász. Egyik íarnaba- rakonyi kulák fia, a más;k perku­pái napszámos. . A személyi adaok felvétele után Lipták János miskolci állam­ügyész vádat emelt Krajnyák And­rás ormospusztai csillés, t°rnaba- rak.onyí lakos ellen, mert az or- mospuszfai bányából, ahol mint csillés dolgozott, 1951 októberé­ben egy, novemberében három, de­cemberében hé. műszakot mulasz­tott igazolatlanul. Ezt megelőzőleg 1951 szeptember 18-án önként ki­lépett régi munkahelyéről, ahol jú­liusban 9, augusztusban pedig őt műszakot mulasz ott. Műszakmu- iasztásai alatt a vele közös háztar­tásban élő kulák apósa és saját, összesen 28.5 hold földjét müvel- te. A másik vádloft, Tóth István 26 éves perkupái lakos, igazlatlan műszaktnu’asziásai során kőműves- munkát vállalt. Jelenleg betegállo­mányban van — mondja végül a vádira; — állítólagos kézségül égé miatt, de a be,egellenőrzés során nem találták of fiion, mert kulákok sertéseit szállította Perkupáról Miskolcra. » Lip, ák János államügyész vád­beszéde, a védőbeszédek és a vád­lottakat illető utolsó szó után a járásbíróság bűnösnek mondotta ki mindkét vádlottat a tervgazdál­kodás bűn eíőjogi védelméről szó­ló törvényerejű rendeletbe ütköző bűntettben. Krajnyák András elsőrendű vádlottat 6 hónapi börtönre, mint főbüntetésre, ezen leiül 10GG icrinf; pénzbüntetésre, va­lamint a közügyektől 3 évre való eltiltásra, mint mellék büntetésre ítélte. Tóth István másodrendű vádlottat 6 hóna­pi javító-nevelő' munkára ítélte ' azzal, hogy köteles ezalált az idő alatt 25 százalékos bércsökkentés melleit az ormospiiszéai bányában eddigi munkakörében tovább dol­gozni. Az ítélet jogerős. Időjártis Várható időjárás kedd estig; Növekvő felhőzet, nyugat felől ha­vazás, havaseső, eső. Megélénkülő délnyugati, később nyugati, észak­nyugat szél. Az éjszakai lehűlés főleg nyugalmi gyengül. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére kedden reggel; nyugaton mínusz 1—plusz 2, kele­ten mínusz 4—mínusz 1, délben 1— 4 fok között. Január 15-én, a kedden várható napi középhőmérséklet az egész ország lerületén 4 C-fok lesz. Hivatalos Toío-nyeremények Egy pályázó ért el 12 talála- tot. A nyereményösszeg: 46.975.27 forint. Harmmchárnyin értek el 11 ta­lálatot. A nyereményösszeg egyen- kint 1410 forint. Háromszázkerten ériek el 10 ta' lálatoí. A nyereményösszeg egyen- kint 208.75 forint. ««na a sav PORT jgiiq •s:r SPORTHÍREM A Táncsics Gimnázium rendezé­sében 'ierem-röplabda mérkőzése­ket rendez,ek vasárnap, melyen 3 női csapat és 4 férfi csapat, vett részt. A mérkőzések folyamán a következő eredmények születtek: 1. Dózsa I. női csapafa 4 pont­2. Dózsa II. női csapata 2 pont. 3. Petőfi női csapata 0 pont. 1. Dózsa I. férfi csapata 6 pont. 2. . Táncsics Gimnázium I. 4 pont. 3. Dózsa II. 2 pont. 4. Táncsics II. 0 pont­A Közgazdasági Leánygimná­ziumban pedig házi tornászver­senyt rendeztek. Ezen az I. helye­zést a IV. B. osz:ály 5-ög csapa­ta nyerte a csapat verseng. Egyéni összetett versenyben: 1, Horváth Mária IV. B., 2. Bartha Hona IV. B., 3. Ditrói Zsuzsanna II. B. (Az MTSB nagyaktíva-értekez­lc'. folyta ásával a következő szá­munkban foglalkozunk. Asztalitenisz „Tizek bajnoksága*'. A Városi TSB január 19 és 20-án szombaton és vasárnap rapdezi. meg a legjobb tíz kaposvári asz taíiteniszező részvételével a „Ti­zek bajnoksága" versenyeket. A versenyek a Sztálin-úíi sportcsar­nokban szombaton délután fél 4 és vasárnap délelőtt 8 órai kez­dettel kerülnek lebonyolításra A napokban megjelenik az „ÖTÉVES TERVÜNK; BÉKETERV" című könyv A nagy érdeklődéssel várt mun­ka, melynek előszavát Vas Zol án elv árs írta, szocializmust épírő ha­zánk fejlődését mutatja be. Ér­dekfeszítően, a pontos adatok számszerűségével támasztja alá felvilágosító és népnevelő mua- kánkas melyet felemelt tervünk teljesítése érdekében folytatnak pártfunkcionáriusaink és propa­gandistáink; Segítséget nyújt a könyv ahhoz, hogy békeharcunkat érvek, számok erejével erősítsük; hogy fokozzuk egész népünk fele­lősségtudatéi' , áldozatválíaásáf Ter­vünk teljesítése érdekében. A könyv számos érvvel, grafikonnal, tervrajzzal sokoldalúan mutatja be elért eredményeinket és további felada ainkaf. Nélkülözhet©.len se­gédeszköze lesz 5 éves tervünk jó agitációs és propaganda munkájá­nak. Január 15-től kezdődik a decemberben kisorsolt búzakötvények visszaváltása 1946. évben kibocsátott 1 százalékkal kamatozó, úgynevezett búzcköivények, 1952, évben visszaváltásra kerülő részének krforso- lása 1951 december hó folyamán megtörtént. A kisorsolt kötvények számjegyzéke a Magyar Közlöny Í951 december 31 i számában jelent A kötvények forintértékének kifizetését az Országos Takarékpénztár és flókíntézeteí, valamint az OSZH és tagszövetkezeteínél bárki megtekintheti. Azok a kötvénytulajdonosok, akiknek birtokában olyan sorszá­mú kötvény v n, amelyet a jegyzék szerint kisorsollak, 1952 ja­nuár hó 15. napjától kezdve ezeket a kötvényeket visszavágás céljából benyújthatják az Országos Takarékpénztár központjánál, il­letőleg a lakóhelyükhöz legközelebb eső tagszöveikezetnél. A köt­vény benyújtás? alkalmával igazolni kell a kötvény eredefí szerzé­sét, valamint, hogy a kötvénytulajdonos mennyire rendezte köz­tartozásait­Pályázati felhívás A Megyei Tanács népművelési osztálya pályázatot hirdet aktuális rigpiusok írására. A részvétel fel­tételei a köve kezők: Dolgozzák fel az írók elsősorban a helyi prob­lémákat, de lehet általános vonat­kozású is. A szö.veg már kész dal­lamra, népdalra, vagy önálló szer­zeményű zenére Írandó. Külön el­bírálás alá esik az önálló dallam szerzése. Foglalkozzon a szöveg: 1. Áz állam, terv- és munkafe­gyelemmel. 2. A mezőgazdaság, különösen a termelőszövetkezetben elért eredményekről, hiányosságokról. 3. A terménybegyüjtés, adófize és terén elért eredményekről, hiá nyosságokról. 4. A nők termelésbe való bevo­násáról, elér: eredményeikről. 5. Az ellenség aknamunkájával, konkrét leleplezéseivel. Helyes, ha egy rigmuson belül egy, vagy két szemponttal foglal­kozik az iró. Az e’bírálás alapján kiosztás­ra kerül egy 300 forintos I. díj. két 200 forintos II. díj, három 100 forintos III. díj. Beküldési határ­idő 1952 február 10. Beküldendő a Megyei Tanács népművelési ősz tályára (Május 1-u. 10.). A földműveeszövetkezeteknél is rendszeresítik a panaszkönyvet Nemrégen jelen.; meg a minisz- terianács rendelefe, amely az álla­mi vállalatok és szövetkezetek ré­szére kötelezően előírja a panasz- könyv rendszeresítését. A rende­letnek az a célja, hogy a dolgozó tömegek bírálatukkal segítsenek a hibák fel órásában és kijavításá­ban. APRÓHIRDETÉS Kötélgyártást mindenféle vastag­ságban és méretben vállal Lakbe­rendező KTSZ kötélgyártó cso­portja. Kaposvár, Berzsenyí-u. 6. Wertheim-kassza eladó. Cím: Uj-Somogy nyomda, Kaposvár, La­link* Sándor-u. 6. Szőlőolíványok: lugostfyüjtemé- nyek beszerezhetők Fülöp János­nál, Márkáz 107. Keresek azonnali belépésre, főz­ni tudó mindenest. Útiköltséget megtérítem. Cím: Körorvos Mező- csokonya. Eladó egy fél hálószobabútor, vi­lágos bükkfából, mely áll egy szek­rényből, egy ágyból, hozzávaló be­tétből és 1 éjjeliszekrényből. Var­ga György Már:irokrfere 2. 877 íróasztalokat azonnali megvétel­re keresek. Kassa-u. 8. 876 A Szövetkezetek Országos Szö­vetségének végrehajtó bizottsága, utasítást adott ki arra, hogy a főlá- mű vés sző vetkezej éknél is rendsze- resí eni kell, könnyen hozzáférhető- helyen a panaszkönyve't. A földművesszövetkezet ügyve­zető elnöke köteles a panasz- könyvbe írt bejegyzéseket napon­ta elolvasni és a panaszok orvos­lására a szükséges intézkedéseket megtenni. A fontosabb közérdekű panaszokat és azok elintézésének módján a földmüvesszővetkezet legközelebbi taggyűlésén ismertet­ni kell. A semogymesvei mozik mfisira Vörös Csillag: jan. 10—16-ig: Bé­kés napok. SOMOGYI NÉPLAP Felelős sz»rkesztS: BOGNÁR 3.5R9A Felelős kiadó: GABRI M1HÁE.T Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor-u. í,, í, Kiadóhi vei'ial: Kaposvár Május 5_u. 21. Tele!«: ttfc * - , ni H.l.11,1 — Uj_Somogy nyomd®, Kaposvár, La1'.inka Sándor-u. 8. sz. Nyomdáért felel: László Tibir.

Next

/
Oldalképek
Tartalom